XIII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZATXIII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT
Kerületi Kártya
Angyalzöld - Zöldfelületi Stratégia 13
Hírnök - A 13. kerület helyi lapja
Ügyfélelégedettségi felmérés
TV13 - Kerületi TV adó
2010. március 11. Szilárd, Tímea

Közlekedés, parkolás NyomtatásNyomtatási nézet Továbbküldés ismerősnekTovábbküldés ismerősnek

Közlekedés

A XIII. kerület mind gépjárművel, mind tömegközlekedéssel jól megközelíthető. Két legnagyobb forgalmú útja a Váci út és a Róbert Károly körút: előbbi révén a belváros irányából és az északi agglomerációból, utóbbin keresztül pedig Buda, illetve a XIV. kerület érhető el a kerület.

Tömegközlekedéssel számos lehetőség kínálkozik. A legtöbben az észak-déli metró útvonalát választják, amelynek révén Kőbánya-Kispest és Újpest felől lehet könnyen ide jutni. Átszeli a kerületet az 1-es villamos vonala is, amely a küldő körgyűrű egészén, azon belül a Róbert Károly körúton teszi lehetővé a közlekedést. Fontos villamosvonal még a 14-es, amely a Lehel térről indulva halad a Lehel és a Béke úton egészen Káposztásmegyerig.

Az Újlipótváros közlekedését egyebek között a 73-as és a 76-os trolibuszok segítik, a Dózsa György úton pedig két trolibuszjárat halad: 75-össel a Stadionok felől lehet eljutni a Jászai Mari térig, a 79-es pedig a Dózsa György úti metróállomástól jár a Keleti pályaudvarig. Emellett számos buszvonal segíti a kerület megközelíthetőségét, amelyekről a BKV honlapján tájékozódhatnak.

Parkolás

A XIII. kerületben több fizetőövezet létezik. Ezeken a területeken fizetni kell a parkolásért, amelyet a kihelyezett automaták segítségével tehetnek meg. A kerületi lakosok saját lakókörnyezetükben ingyenesen parkolhatnak, amennyiben a gépjárműnek üzemeltetői vagy tulajdonosai, illetve állandó lakcímük az adott parkolási övezetben található. Az ezzel kapcsolatos részleteket a Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft. honlapján találják.

Közlekedési, parkolási hírek

Várhatóan májustól kell fizetni a parkolásért az új övezetekben

Nincs időkorlát a XIII. kerületben a fizető övezetekben, állandó lakcím esetén jár a lakossági kedvezmény a tulajdonosnak, illetve az üzembentartónak, s a második autó esetén sem kell fizetni a környékbeli lakosoknak – ezekről és sok más praktikus információról adott tájékoztatást Borszéki Gyula, a XIII. kerület alpolgármestere. Várhatóan május 3-tól vezetik be a fizető parkolást az új övezetekben, azaz a Dráva utca-Váci út-Róbert Károly körút-Népfürdő utca és a Róbert Károly körút-Váci út-Rákos patak-Népfürdő utca által határolt területeken. Az ott élőket levélben keresi meg a Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft. Az érintetteknek másfél hónap áll rendelkezésükre, hogy beszerezzék az ingyenes parkolásra jogosító matricát.

Tovább

Egy parkolási körzetbe tartozik egész Újlipótváros

Február 1-jétől kezdve ismét egységes parkolási zónát alkot Újlipótváros. Mivel a tavalyi év végi matricák január 31-ig érvényesek, ez azt jelenti, hogy megszakítás nélkül az Újlipótváros egészére, tehát a Szent István körút–Váci út– Lehel út– Dózsa György út–Dráva utca–alsó rakpart által határolt terület minden részén ingyenesen parkolhatnak az ebben az övezetben élő autótulajdonosok, amennyiben van parkolási matricájuk.

Tovább

December 21-től lehet igényelni a 2010-es parkolási engedélyeket

A XIII. kerületi lakosok az ingyenes parkolást lehetővé tevő matricát, a kerületi vállalkozások pedig a kedvezményre jogosító igazolást kérhetik a Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft-nél.

Tovább
További közlekedési, parkolási hírek