XIII. Kerületi Önkormányzat

Akadálymentes verzió Akadálymentes verzió ikon

https://www.budapest13.hu/rendelet/2007-38/

Témák A-Z

38/2007. (XI. 20.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet

a lakosság önszerveződő közösségei, valamint a kerületi lakosok közösségi célú igényeinek teljesítését vállaló más szervezetek támogatásáról

Aktuális változat

Időállapot váltás

38/2007. (XI. 20.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet

a lakosság önszerveződő közösségei, valamint a kerületi lakosok közösségi célú igényeinek teljesítését vállaló más szervezetek támogatásáról

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete, felismerve, hogy a helyi társadalom demokratizálódásának fontos részeivé váltak az önszerveződő lakossági közösségek és szem előtt tartva, hogy e szervezetek megerősödése partnerré teszi őket a lakosság megváltozott szükségleteire reagáló közszolgáltatások nyújtásában, a szorosabb kapcsolat létrehozása és az együttműködés elősegítése céljából a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazása alapján a következő rendeletet alkotja:

A rendelet hatálya

1. § (1) A rendelet hatálya alá tartoznak:

a) a lelkiismereti és vallásszabadságról szóló 1990. évi IV. törvény rendelkezései alapján egyháznak minősülő szervezetek,

b) az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény hatálya alá tartozó társadalmi szervezetek, a pártok és a munkaadói, illetve a munkavállalói szervezetek kivételével,

c) civil tevékenységet folytató szervezetek, jogi személyiséggel nem rendelkező közösségek.

(2) Az (1) bekezdésben felsoroltak (továbbiakban: szervezetek) akkor tartoznak e rendelet hatálya alá, ha:

a) a bejegyzett székhelyük a XIII. kerület közigazgatási területén van, vagy

b) a bejegyzett országos, vagy regionális szervezetük a XIII. kerület igazgatási területén önálló szervezeti egységgel rendelkezik, és

c) tevékenységüket kizárólag, vagy elsősorban a XIII. kerületi lakosság érdekében végzik, és

d) a kapcsolattartásra szóló igényüket az e célt szolgáló adataikkal együtt bejelentik az Önkormányzatnak.

Az együttműködés formái

2. § (1) Az Önkormányzat feladatai körében együttműködik a helyi önszerveződő közösségekkel. A rendelet céljának megvalósítása érdekében támogatja azokat a kezdeményezéseket, amelyekre a lakosság bármely jellegű szükségletei igazságosabb, hatékonyabb, racionálisabb kielégítése érdekében kerül sor. Előmozdítja és ápolja az együttműködés minden más formáját, amely értékhordozó és közösségteremtő funkciókat hordoz.

(2) Évente két alkalommal a tevékenységüket érintő önkormányzati munkáról tájékoztatást ad a szervezetek számára. Ezenkívül a lehető legteljesebb mértékben megadja számukra a kért tájékoztatást, információt.

(3) Az Önkormányzat elismeri a XIII. kerületi Civil Kerekasztal munkáját, együttműködik vele, és előzetes véleményezésre megküldi számára a szakterületüket érintő önkormányzati rendelettervezeteket.

(4) A Képviselő-testület Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága évente egyszer, április 30-ig dönt a Civil Vándordíj odaítéléséről. A díj 100.000 Ft pénzjutalommal és vándorserleggel jár együtt.

Az odaítélés feltételei:

a) a szervezetnek legalább 5 éve folyamatosan kell működnie és XIII. kerületi tevékenységet végeznie,

b) nem lehet köztartozása,

c) 3 éven belül ugyanannak a szervezetnek nem adható.

Az elbírálásban az Egyházi és Társadalmi Szervezetek Pályáztatását Végző Bizottság és a XIII. kerületi Civil Kerekasztal vesz részt.

(5) Az Önkormányzat támogatja a szervezeteknek az önkormányzati feladatok ellátásában történő közreműködését. Elősegíti megállapodások, közszolgáltatási és más szerződések létrejöttét.

Támogatási célok

3. § (1) Az 1. § feltételeinek megfelelő szervezet a működtetéséhez és az alábbi tevékenységek végzéséhez kaphat támogatást:

a) egészségügyi, szociális, karitatív tevékenység, egészséges életmód elősegítése,

b) nevelés, oktatás,

c) kulturális, közművelődési, művészeti és sporttevékenység,

d) közbiztonság, közlekedésbiztonság javítása,

e) munkanélküliek segítése,

f) fogyatékosok támogatása,

g) zöldprogram, városépítés, környezetvédelem, műemlékvédelem,

h) az Önkormányzat feladatkörébe tartozó más közösségi tevékenység.

(2) Nem adható támogatás:

a) üzleti és gazdasági tevékenység elősegítéséhez,

b) olyan szervezetnek, amely országgyűlési vagy önkormányzati választáson jelöltet állít, illetve pártot közvetlen támogatásban részesít.

A pályázati eljárás

4. § (1) Az Önkormányzat az éves költségvetéséről szóló rendeletében határozza meg a pályázat alapján felhasználható költségvetési előirányzat összegét.

(2) A pályázat kiírását – e rendelet melléklete szerinti tartalommal – az Egyházi és Társadalmi Szervezetek Pályáztatását Végző Bizottság készíti elő, melynek tagjai: a kapcsolattartásért felelős alpolgármester, a Képviselő-testület Szociális és Egészségügyi Bizottságának, Oktatási, Kulturális és Sport Bizottságának, Jogi és Közbiztonsági Bizottságának elnöke, az aljegyző és a Civil Kerekasztal vezetője. Az Egyházi és Társadalmi Szervezetek Pályáztatását Végző Bizottság javaslata alapján az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság dönt a támogatások odaítéléséről. A pályázat kiírására a költségvetési rendelet elfogadását követően kerül sor. A pályázati kiírást az Önkormányzat hirdetőtábláján ki kell függeszteni és nyilvánosságra kell hozni az Önkormányzat lapjában, internetes honlapján és a kerületi kábeltelevízióban.

(3) Abban az esetben, ha az Egyházi és Társadalmi Szervezetek Pályáztatását Végző Bizottság a pályázatok elbírálása során nem használja fel a rendelkezésére álló összeget, akkor arra új pályázatot írhat ki. Az év közbeni pályázatok esetén a pályázati feltételek és az eljárási szabályok változatlanok.

(4) Pályázni pályázati adatlapon lehet, mely a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáján térítésmentesen átvehető, vagy letölthető az Önkormányzat honlapjáról (www.bp13.hu).

(5) A pályázó egyidejűleg több célra is igényelhet támogatást.

(6) E rendelet hatálybalépését követően a pályázónak a pályázat benyújtásakor csatolnia kell:

a) egyház esetében a nyilvántartásba vételt igazoló, illetve az egyház képviselőjét képviseletre jogosító okiratot,

b) intézmény esetén az alapító okiratot,

c) egyesület, vagy más társadalmi szervezet esetében a bírósági nyilvántartásba vételt igazoló okiratot,

d) egyéb pályázó esetében a létezését és céljának megfelelő folyamatos működését igazoló okiratot.

(7) Nem kell csatolni a 4. § (6) bekezdés a)-d) pontja szerinti okiratokat, ha azokat a pályázó e rendelet hatálybalépését követően és a pályázat benyújtását megelőző 5 éven belül benyújtotta.

(8) Az adatokban történő változást 30 napon belül meg kell küldeni a Polgármesteri Hivatal civil referensének.

5. § (1) A pályázatokat a kiírástól számított 30 napon belül lehet benyújtani. A pályázatokat pályázati adatlapon a Polgármesteri Hivatal 1139 Budapest, Béke tér 1. címre, “Civil pályázat” feltüntetéssel kell benyújtani.

(2) A hiányosan, vagy nem megfelelően benyújtott pályázatok esetén a pályáztató – 5 napos határidő megjelölésével – hiánypótlásra lehetőséget biztosít.

(3) Érvénytelen a pályázat akkor, ha a pályázó nem felel meg a 3. §-ban előírt feltételeknek, vagy ha a hiánypótlásra nyitva álló határidő eredménytelenül telik el.

6. § (1) Az Egyházi és Társadalmi Szervezetek Pályáztatását Végző Bizottság javaslata alapján meghozott döntésről az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság a döntés meghozatalától számított 60 napon belül tájékoztatást ad a Képviselő-testületnek.

(2) Az Egyházi és Társadalmi Szervezetek Pályáztatását Végző Bizottság munkáját a hivatali apparátus tagjai közül – a jegyző által kijelölt – civil referens segíti.

Feladata:

– a kérelmek nyilvántartása,

– hiánypótlásra való felhívás,

– a kérelmek előkészítése a pályázati döntésre,

– a támogatások utaltatása,

– az Egyházi és Társadalmi Szervezetek Pályáztatását Végző Bizottság ellenőrzési munkájának előkészítése és koordinálása.

(3) A pályázatok elbírálásának határideje a pályázati kiírás szerinti benyújtási határidő lejártát követő legfeljebb 30. nap.

(4) A pályázókat a döntés meghozatalától számított 15 napon belül értesíteni kell a pályázat eredményéről. A pályázat nyertesének az értesítéssel együtt a Támogatási Szerződést is meg kell küldeni.

(5) A pályázat nyerteseit – a szervezet, a cél és az összeg megjelölésével – az Önkormányzat honlapján közzé kell tenni, ahhoz a pályázó hozzájárul.

7. § (1) A támogatásban részesített szervezet az elnyert összeg felhasználásáról a megállapodás szerinti tartalommal a következő év január 15-ig, büntetőjogi felelősségének tudatában aláírt elszámolási kötelezettséggel tartozik.

(2) Ismételten pályázó szervezet támogatást csak akkor kaphat, ha az előző pályázatban elnyert támogatás összegével kapcsolatos elszámolási kötelezettségének maradéktalanul és határidőre eleget tett.

8. § A támogatás rendeltetésszerű felhasználásának ellenőrzése az Egyházi és Társadalmi Szervezetek Pályáztatását Végző Bizottság feladata, amelynek tevékenységéről évente egy alkalommal, a költségvetési év zárásakor az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság beszámol a Képviselő-testületnek.

Átmeneti és záró rendelkezések

9. § (1) A rendelet 2008. január 1-jén lép hatályba.

(2) A jelen rendelet hatálybalépésének napjával hatályát veszti a lakosság önszerveződő közösségei, valamint a kerületi lakosok közösségi célú igényeinek teljesítését vállaló más szervezetek támogatásáról szóló 12/1999. (III.18.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet.

Dr. Sinka József jegyző helyett

Dr. Tóth József s. k.

Urbánné Németh Gyöngyi aljegyző s. k.

polgármester

1. számú melléklet a 38/2007. (XI. 20.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelethez

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete az

……………………………..évi
önkormányzati költségvetésben jóváhagyott, az egyházak, a társadalmi és civil szervezetek támogatására fordítható összeget pályázat útján kívánja odaítélni.

Támogatási célok:

Pályázhatnak azok az egyházak, társadalmi és civil szervezetek, amelyek:

a) bejegyzett székhelye a XIII. kerület közigazgatási területén van, vagy

b) bejegyzett országos, vagy regionális szervezete a XIII. kerület igazgatási területén önálló szervezeti egységgel rendelkezik,

c) tevékenységét kizárólag, vagy elsősorban a XIII. kerületi lakosság érdekében végzik,

d) nyilvántartásba vétel céljából bejelentkeztek az Önkormányzathoz.

Azok a pályázók, akik korábban önkormányzati támogatásban részesültek, ebben az évben a beszámolási kötelezettségük teljesítése után nyújthatnak be újabb pályázatot.

A pályázathoz mellékelni kell:

– a támogatásként kért összeg felhasználásának célját,

– a szervezet bankszámlaszámát,

– a rendelet 4. § (6) bekezdésében felsorolt egyéb okiratokat, valamint

– a pályázó nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy országgyűlési vagy önkormányzati választáson állított-e jelöltet.

A pályázat beadási határideje:

…………………………………………………..

Beadási cím: Budapest Főváros XIII. Kerületi Polgármesteri Hivatal 1139 Budapest, Béke tér 1., „Civil pályázat” megjelöléssel.

Pályázni pályázati adatlapon kell, mely a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáján térítésmentesen átvehető, vagy letölthető a www.bp13.hu honlapról.

A pályázat elbírálásának határideje:

…………………………………………..

A pályázó a támogatásként kapott összeg vonatkozásában legkésőbb a következő év január 15-ig, büntetőjogi felelősségének tudatában, aláírásával igazolt beszámolóban tájékoztatni köteles a támogatást nyújtót az elnyert összeg felhasználásáról.

Budapest,

…………….év

……………………………..hó

…………..nap

Dr. Tóth József

polgármester

1. számú függelék a 38/2007. (XI. 20.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelethez

PÁLYÁZATI ADATLAP

A Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzattól igényelt támogatásra

Pályázó szervezet neve:…………………………………………………………………………………………………

Székhelye:……………………………………………………………………………………………………………………

Web elérhetősége: ……………………………………………………………………..………

Levelezési címe:…………………………………………………………………………………………………………..

E-mail címe: ……………………………………………………………………………………….……………

Bírósági bejegyzés száma:………………………………………………………………………

Adószáma:………………………………………………………………………………………

A pályázó szervezet pénzintézeti számlaszáma:…………………………………………….…

A szervezet kapcsolattartójának neve:……………………………………………………………………………..

Telefon, fax :………………………………………………, mobil telefon: ………………………….……

Milyen jogcímen kapcsolódik a XIII. kerülethez………………………………………………………………

…………………………………………………………………………………………………………………………………..

Korábban támogatott tevékenység folytatásához igényli-e az összeget?………………………………

A felhasználás célja:……………………………………………………………………………………………………

Kijelentem, hogy az önkormányzati nyilvántartásba vétel óta a szervezet adataiban változás nem történt, illetve a módosításokat bejelentettem.

A támogatott tevékenység összege:…………………………………………………………………………………
ebből saját erő:……………………………………………………………………………………………..

más pályázati, illetve egyéb forrás:…………………………………………………………………
igényelt összeg:……………………………………………………………………

Egyéb megjegyzés:

Budapest,

………………év

…………………………….hó

………….nap
……………………………………………………………….

pályázó aláírása

2. számú függelék a 38/2007. (XI. 20.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelethez

TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS

amely létrejött egyrészről Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat (KSH jelzőszáma:

01 – 24 – 299, adószáma: 15513003 – 2 – 41, székhelye: 1139 Budapest Béke tér 1., képviseli:

……………………………………………..alpolgármester), továbbiakban: Önkormányzat, másrészről a

(székhelye:………………………………………………., adószáma:………………………………………………..,

KSH száma:……………………………………………, bankszámlaszáma:………………………………………,

képviseli:………………………………………………………), továbbiakban: Támogatott között az alábbi feltételekkel.
1.

Az Önkormányzat a Támogatott részére egyszeri, vissza nem térítendő támogatást nyújt.

A támogatásról szóló döntés száma:………………………………………………………………………….

A támogatással megvalósítani kívánt cél és összege:…………………………………………………..
…………………………………………………………………………………………………………………………….

……………………………………..Ft, azaz………………………………………………………………….forint.
2.

Az Önkormányzat az 1. pontban meghatározott összegű támogatást jelen szerződés Támogatott által aláírt példányainak visszaérkezésétől számított 15 napon belül átutalja a Támogatott……………………………………………………………………………számú bankszámlájára.
3.

Támogatott kötelezettséget vállal arra, hogy a támogatást kizárólag az 1. pontban meghatározott cél megvalósítására használja fel.
4.

Támogatott köteles a támogatás összegét külön nyilvántartani.
5.

Az Önkormányzat a támogatás felhasználását, illetve a támogatott cél megvalósítását ellenőrzi, ennek során Támogatottól a szükséges adatokat, bizonylatokat bekéri, illetve írásban előre egyeztetett módon és időben helyszíni ellenőrzést tarthat.

A támogatott cél Támogatott önhibáján kívüli meghiúsulása esetén Támogatott köteles az Önkormányzatot a meghiúsulástól számított 15 napon belül értesíteni. A támogatási összeg felhasználásáról Támogatott köteles elszámolni, annak maradványát visszafizetni az Önkormányzat ……………………………………………………………………….sz. bankszámlájára.

6.

Támogatott köteles a támogatással megvalósult tevékenység, szolgáltatás, kiadvány PR-anyagaiban Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzatot, mint támogatót feltüntetni.

7.

Támogatott vállalja, hogy a támogatás felhasználásával kapcsolatos elszámolási kötelezettségét legkésőbb a következő év január 15-ig teljesíti. Az elszámolás módja: szakmai beszámoló és pénzügyi elszámolás megküldése a XIII. Kerületi Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztálya részére. Az elszámolásnak az átutalt összegből finanszírozott kiadásokat tételesen, az eredeti záradékolt számlák másolatával igazoltan kell tartalmaznia.

8.

Támogatott tudomásul veszi, hogy az elszámolási határidő meghosszabbítására csak indokolt esetben, az Önkormányzat írásbeli hozzájárulásával van lehetőség.

9.

Amennyiben Támogatott jogszabálysértő módon, vagy nem a szerződésben meghatározott célra használja fel a támogatás összegét, illetőleg annak egy részét, vagy a szerződésben vállalt elszámolási kötelességét elmulasztja, köteles a támogatás összegét, illetőleg annak a céllal ellentétes módon felhasznált részét az erre vonatkozó felszólítás kézhezvételétől számított 8 napon belül visszafizetni az Önkormányzat számlájára.

10.

Az elszámolás elmaradása szerződésszegésnek minősül, továbbá ebben az esetben az Önkormányzat fenntartja a jogot arra, hogy a továbbiakban Támogatottat kizárja a támogatottak köréből.

11.

Jelen szerződés létrejöttének feltétele, hogy Támogatott az általa aláírt szerződés 3 eredeti példányát a kézhezvételtől számított 8 napon belül visszaküldi az Önkormányzat címére.

12.

Támogatott ezen megállapodás aláírásával egyben nyilatkozik arról, hogy a vonatkozó jogszabályokat, szakmai követelményeket, nyilvántartási kötelezettségeket, az adatkezelés és adatvédelem szabályait betartja, azokat maradéktalanul ismeri.

13.

Támogatott hozzájárul ahhoz, hogy a közpénzek felhasználásával, a köztulajdon használatának nyilvánosságával, átláthatóbbá tételével és ellenőrzésének bővítésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2003. évi XXIV. törvény 6. §-a rendelkezéseinek megfelelő közzétételi kötelezettség alapján a szerződés típusát, tárgyát, időtartamát, a szerződést kötő felek nevét, és a szerződés értékét az Önkormányzat a honlapján nyilvánosságra hozza.

14.

Támogatott tudomásul veszi, hogy az Önkormányzattal kötött szerződések esetén a közpénzek felhasználásával érintett szerződő félként a 2003. évi XXIV. törvény rendelkezései a közzététel és adatvédelem tekintetében kötelezőek, annak betartása érdekében közreműködési kötelezettség áll fenn.

15.

Támogatott tudomásul veszi, hogy az Önkormányzat – figyelemmel az Áht 13/A. § (2) bekezdésére – számadási kötelezettséget ír elő számára a támogatás rendeltetésszerű felhasználásáról. Az Önkormányzat ellenőrzi a felhasználást és a számadást. A támogatás jogszabálysértő vagy nem rendeltetésszerű felhasználása esetén Támogatottat visszafizetési kötelezettség terheli.

16.

A jelen megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a Ptk. rendelkezései az irányadóak. Felek jogvita esetére a Pesti Központi Kerületi Bíróság kizárólagos illetékességét kötik ki.

Budapest,

………………év

…………………………….hó

………….nap
…………………………………….

……………………………………..

Támogatott

Önkormányzat

(3)1 E rendelet az Európai Parlament és a Tanács belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelvének való megfelelést szolgálja.

1

A bekezdést a 28/2009. (X. 12.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 1. § h) pontja iktatta be; a rendelkezés 2009. október 20-ával hatályos.

A szöveg időállapota: 2011.V.1. –
Időállapot váltás: 2008.I.1. – 2009.X.19.
2009.X.20. – 2011.IV.30.
2011.V.1. –

(4) A Képviselő-testület Szociális, Egészségügyi és Művelődési Bizottsága évente egyszer, április 30-ig dönt a Civil Vándordíj odaítéléséről. A díj 100.000 Ft pénzjutalommal és vándorserleggel jár együtt.

Az odaítélés feltételei:

a) a szervezetnek legalább 5 éve folyamatosan kell működnie és XIII. kerületi tevékenységet végeznie,

b) nem lehet köztartozása,

c) 3 éven belül ugyanannak a szervezetnek nem adható.

Az elbírálásban az Egyházi és Társadalmi Szervezetek Pályáztatását Végző Bizottság és a XIII. kerületi Civil Kerekasztal vesz részt.1

(5) Az Önkormányzat támogatja a szervezeteknek az önkormányzati feladatok ellátásában történő közreműködését. Elősegíti megállapodások, közszolgáltatási és más szerződések létrejöttét.

Támogatási célok

3. § (1) Az 1. § feltételeinek megfelelő szervezet a működtetéséhez és az alábbi tevékenységek végzéséhez kaphat támogatást:

a) egészségügyi, szociális, karitatív tevékenység, egészséges életmód elősegítése,

b) nevelés, oktatás,

c) kulturális, közművelődési, művészeti és sporttevékenység,

d) közbiztonság, közlekedésbiztonság javítása,

e) munkanélküliek segítése,

f) fogyatékosok támogatása,

g) zöldprogram, városépítés, környezetvédelem, műemlékvédelem,

h) az Önkormányzat feladatkörébe tartozó más közösségi tevékenység.

(2) Nem adható támogatás:

a) üzleti és gazdasági tevékenység elősegítéséhez,

b) olyan szervezetnek, amely országgyűlési vagy önkormányzati választáson jelöltet állít, illetve pártot közvetlen támogatásban részesít.

A pályázati eljárás

4. § (1) Az Önkormányzat az éves költségvetéséről szóló rendeletében határozza meg a pályázat alapján felhasználható költségvetési előirányzat összegét.

(2) A pályázat kiírását a Szociális, Egészségügyi és Művelődési Bizottság készíti elő. Az Egyházi és Társadalmi Szervezetek Pályáztatását Végző Bizottság javaslata alapján a Szociális, Egészségügyi és Művelődési Bizottság dönt a támogatások odaítéléséről. Az Egyházi és Társadalmi Szervezetek Pályáztatását Végző Bizottság tagjai: a kapcsolattartásért felelős alpolgármester, a Képviselő-testület Szociális, Egészségügyi és Művelődési Bizottságának, Jogi és Közbiztonsági Bizottságának elnöke, az aljegyző és a Civil Kerekasztal vezetője. A pályázat kiírására a költségvetési rendelet elfogadását követően kerül sor. A pályázati kiírást az Önkormányzat hirdetőtábláján ki kell függeszteni és nyilvánosságra kell hozni az Önkormányzat lapjában, internetes honlapján és a kerületi kábeltelevízióban.2

(3) Abban az esetben, ha az Egyházi és Társadalmi Szervezetek Pályáztatását Végző Bizottság a pályázatok elbírálása során nem használja fel a rendelkezésére álló összeget, akkor arra új pályázatot írhat ki. Az év közbeni pályázatok esetén a pályázati feltételek és az eljárási szabályok változatlanok.

(4) Pályázni pályázati adatlapon lehet, mely a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáján térítésmentesen átvehető, vagy letölthető az Önkormányzat honlapjáról (www.bp13.hu).

(5) A pályázó egyidejűleg több célra is igényelhet támogatást.

(6) E rendelet hatálybalépését követően a pályázónak a pályázat benyújtásakor csatolnia kell:

a) egyház esetében a nyilvántartásba vételt igazoló, illetve az egyház képviselőjét képviseletre jogosító okiratot,

b) intézmény esetén az alapító okiratot,

c) egyesület, vagy más társadalmi szervezet esetében a bírósági nyilvántartásba vételt igazoló okiratot,

d) egyéb pályázó esetében a létezését és céljának megfelelő folyamatos működését igazoló okiratot.

(7) Nem kell csatolni a 4. § (6) bekezdés a)-d) pontja szerinti okiratokat, ha azokat a pályázó e rendelet hatálybalépését követően és a pályázat benyújtását megelőző 5 éven belül benyújtotta.

(8) Az adatokban történő változást 30 napon belül meg kell küldeni a Polgármesteri Hivatal civil referensének.

5. § (1) A pályázatokat a kiírástól számított 30 napon belül lehet benyújtani. A pályázatokat pályázati adatlapon a Polgármesteri Hivatal 1139 Budapest, Béke tér 1. címre, „Civil pályázat” feltüntetéssel kell benyújtani.

(2) A hiányosan, vagy nem megfelelően benyújtott pályázatok esetén a pályáztató – 5 napos határidő megjelölésével – hiánypótlásra lehetőséget biztosít.

(3) Érvénytelen a pályázat akkor, ha a pályázó nem felel meg a 3. §-ban előírt feltételeknek, vagy ha a hiánypótlásra nyitva álló határidő eredménytelenül telik el.

6. § (1) Az Egyházi és Társadalmi Szervezetek Pályáztatását Végző Bizottság javaslata alapján meghozott döntésről a Szociális, Egészségügyi és Művelődési Bizottság a döntés meghozatalától számított 60 napon belül tájékoztatást ad a Képviselő-testületnek.3

(2) Az Egyházi és Társadalmi Szervezetek Pályáztatását Végző Bizottság munkáját a hivatali apparátus tagjai közül – a jegyző által kijelölt – civil referens segíti.

Feladata:

– a kérelmek nyilvántartása,

– hiánypótlásra való felhívás,

– a kérelmek előkészítése a pályázati döntésre,

– a támogatások utaltatása,

– az Egyházi és Társadalmi Szervezetek Pályáztatását Végző Bizottság ellenőrzési munkájának előkészítése és koordinálása.

(3) A pályázatok elbírálásának határideje a pályázati kiírás szerinti benyújtási határidő lejártát követő legfeljebb 30. nap.

(4) A pályázókat a döntés meghozatalától számított 15 napon belül értesíteni kell a pályázat eredményéről. A pályázat nyertesének az értesítéssel együtt a Támogatási Szerződést is meg kell küldeni.

(5) A pályázat nyerteseit – a szervezet, a cél és az összeg megjelölésével – az Önkormányzat honlapján közzé kell tenni.4

(6)5 A közpénzekből nyújtott állami támogatások fokozottabb átláthatóságával összefüggésben hozott jogszabályokban előírt közzétételi kötelezettségnek a Szociális, Egészségügyi és Művelődési Bizottság köteles eleget tenni.

7. § (1) A támogatásban részesített szervezet az elnyert összeg felhasználásáról a megállapodás szerinti tartalommal a következő év január 15-ig, büntetőjogi felelősségének tudatában aláírt elszámolási kötelezettséggel tartozik.

(2) Ismételten pályázó szervezet támogatást csak akkor kaphat, ha az előző pályázatban elnyert támogatás összegével kapcsolatos elszámolási kötelezettségének maradéktalanul és határidőre eleget tett.

8. § A támogatás rendeltetésszerű felhasználásának ellenőrzése az Egyházi és Társadalmi Szervezetek Pályáztatását Végző Bizottság feladata, amelynek tevékenységéről évente egy alkalommal, a költségvetési év zárásakor a Szociális, Egészségügyi és Művelődési Bizottság beszámol a Képviselő-testületnek.6

Átmeneti és záró rendelkezések

9. § (1) A rendelet 2008. január 1-jén lép hatályba.

(2) A jelen rendelet hatálybalépésének napjával hatályát veszti a lakosság önszerveződő közösségei, valamint a kerületi lakosok közösségi célú igényeinek teljesítését vállaló más szervezetek támogatásáról szóló 12/1999. (III.18.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet.

(3)7 E rendelet az Európai Parlament és a Tanács belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelvének való megfelelést szolgálja.

Dr. Sinka József jegyző helyett Dr. Tóth József s. k.
Urbánné Németh Gyöngyi aljegyző s. k. polgármester

1. számú melléklet a 38/2007. (XI. 20.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelethez

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete az ……………………………..évi
önkormányzati költségvetésben jóváhagyott, az egyházak, a társadalmi és civil szervezetek támogatására fordítható összeget pályázat útján kívánja odaítélni.

Támogatási célok:

a) egészségügyi, szociális, karitatív tevékenység, egészséges életmód elősegítése,

b) nevelés, oktatás,

c) kulturális, közművelődési, művészeti és sporttevékenység,

d) közbiztonság, közlekedésbiztonság javítása,

e) munkanélküliek segítése,

f) fogyatékosok támogatása,

g) zöldprogram, városépítés, környezetvédelem, műemlékvédelem,

h) az Önkormányzat feladatkörébe tartozó más közösségi tevékenység.

Pályázhatnak azok az egyházak, társadalmi és civil szervezetek, amelyek:

a) bejegyzett székhelye a XIII. kerület közigazgatási területén van, vagy

b) bejegyzett országos, vagy regionális szervezete a XIII. kerület igazgatási területén önálló szervezeti egységgel rendelkezik,

c) tevékenységét kizárólag, vagy elsősorban a XIII. kerületi lakosság érdekében végzik,

d) nyilvántartásba vétel céljából bejelentkeztek az Önkormányzathoz.

Azok a pályázók, akik korábban önkormányzati támogatásban részesültek, ebben az évben a beszámolási kötelezettségük teljesítése után nyújthatnak be újabb pályázatot.

A pályázathoz mellékelni kell:

– a támogatásként kért összeg felhasználásának célját,

– a szervezet bankszámlaszámát,

– a rendelet 4. § (6) bekezdésében felsorolt egyéb okiratokat, valamint

– a pályázó nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy országgyűlési vagy önkormányzati választáson állított-e jelöltet.

A pályázat beadási határideje: …………………………………………………..

Beadási cím: Budapest Főváros XIII. Kerületi Polgármesteri Hivatal 1139 Budapest, Béke tér 1., „Civil pályázat” megjelöléssel.

Pályázni pályázati adatlapon kell, mely a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáján térítésmentesen átvehető, vagy letölthető a www.bp13.hu honlapról.

A pályázat elbírálásának határideje: …………………………………………..

A pályázó a támogatásként kapott összeg vonatkozásában legkésőbb a következő év január 15-ig, büntetőjogi felelősségének tudatában, aláírásával igazolt beszámolóban tájékoztatni köteles a támogatást nyújtót az elnyert összeg felhasználásáról.

Budapest, …………….év ……………………………..hó …………..nap
Dr. Tóth József
polgármester

1. számú függelék a 38/2007. (XI. 20.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelethez

PÁLYÁZATI ADATLAP

A Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzattól igényelt támogatásra

Pályázó szervezet neve:…………………………………………………………………………………………………
Székhelye:……………………………………………………………………………………………………………………
Web elérhetősége: ……………………………………………………………………..………
Levelezési címe:…………………………………………………………………………………………………………..
E-mail címe: ……………………………………………………………………………………….……………
Bírósági bejegyzés száma:………………………………………………………………………
Adószáma:………………………………………………………………………………………
A pályázó szervezet pénzintézeti számlaszáma:…………………………………………….…
A szervezet kapcsolattartójának neve:……………………………………………………………………………..
Telefon, fax :………………………………………………, mobil telefon: ………………………….……
Milyen jogcímen kapcsolódik a XIII. kerülethez………………………………………………………………
…………………………………………………………………………………………………………………………………..
Korábban támogatott tevékenység folytatásához igényli-e az összeget?………………………………
A felhasználás célja:……………………………………………………………………………………………………
…………………………………………………………………………………………………………………………………..
…………………………………………………………………………………………………………………………………..
…………………………………………………………………………………………………………………………………..
…………………………………………………………………………………………………………………………………..
…………………………………………………………………………………………………………………………………..
…………………………………………………………………………………………………………………………………..
…………………………………………………………………………………………………………………………………..
…………………………………………………………………………………………………………………………………..
Kijelentem, hogy az önkormányzati nyilvántartásba vétel óta a szervezet adataiban változás nem történt, illetve a módosításokat bejelentettem.
A támogatott tevékenység összege:…………………………………………………………………………………
ebből saját erő:……………………………………………………………………………………………..
más pályázati, illetve egyéb forrás:…………………………………………………………………
igényelt összeg:……………………………………………………………………
Egyéb megjegyzés:
Budapest, ………………év …………………………….hó ………….nap
……………………………………………………………….
pályázó aláírása

2. számú függelék a 38/2007. (XI. 20.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelethez

TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS

amely létrejött egyrészről Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat (PIR szám: 735760, KSH jelzőszáma: 15735760-8411-321-01, székhelye: 1139 Budapest, Béke tér 1., képviseli: ……………………………………………..alpolgármester), továbbiakban: Önkormányzat, másrészről a
…………………………………………………………………………………………………………………………………..
(székhelye:………………………………………………., adószáma:…………………………………………………,
KSH száma:……………………………………………, bankszámlaszáma:……………………………………….,
képviseli:………………………………………………………), továbbiakban: Támogatott között az alábbi feltételekkel.
1. Az Önkormányzat a Támogatott részére egyszeri, vissza nem térítendő támogatást nyújt.
A támogatásról szóló döntés száma:………………………………………………………………………….
A támogatással megvalósítani kívánt cél és összege:…………………………………………………..
…………………………………………………………………………………………………………………………….
……………………………………..Ft, azaz………………………………………………………………….forint.
2. Az Önkormányzat az 1. pontban meghatározott összegű támogatást jelen szerződés Támogatott által aláírt példányainak visszaérkezésétől számított 15 napon belül átutalja a Támogatott……………………………………………………………………………számú bankszámlájára.
3. Támogatott kötelezettséget vállal arra, hogy a támogatást kizárólag az 1. pontban meghatározott cél megvalósítására használja fel.
4. Támogatott köteles a támogatás összegét külön nyilvántartani.
5. Az Önkormányzat a támogatás felhasználását, illetve a támogatott cél megvalósítását ellenőrzi, ennek során Támogatottól a szükséges adatokat, bizonylatokat bekéri, illetve írásban előre egyeztetett módon és időben helyszíni ellenőrzést tarthat.
A támogatott cél Támogatott önhibáján kívüli meghiúsulása esetén Támogatott köteles az Önkormányzatot a meghiúsulástól számított 15 napon belül értesíteni. A támogatási összeg felhasználásáról Támogatott köteles elszámolni, annak maradványát visszafizetni az Önkormányzat ……………………………………………………………………….sz. bankszámlájára.
6. Támogatott köteles a támogatással megvalósult tevékenység, szolgáltatás, kiadvány PR-anyagaiban Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzatot, mint támogatót feltüntetni.
7. Támogatott vállalja, hogy a támogatás felhasználásával kapcsolatos elszámolási kötelezettségét legkésőbb a következő év január 15-ig teljesíti. Az elszámolás módja: szakmai beszámoló és pénzügyi elszámolás megküldése a XIII. Kerületi Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztálya részére. Az elszámolásnak az átutalt összegből finanszírozott kiadásokat tételesen, az eredeti záradékolt számlák másolatával igazoltan kell tartalmaznia.
8. Támogatott tudomásul veszi, hogy az elszámolási határidő meghosszabbítására csak indokolt esetben, az Önkormányzat írásbeli hozzájárulásával van lehetőség.
9. Amennyiben Támogatott jogszabálysértő módon, vagy nem a szerződésben meghatározott célra használja fel a támogatás összegét, illetőleg annak egy részét, vagy a szerződésben vállalt elszámolási kötelességét elmulasztja, köteles a támogatás összegét, illetőleg annak a céllal ellentétes módon felhasznált részét az erre vonatkozó felszólítás kézhezvételétől számított 8 napon belül visszafizetni az Önkormányzat számlájára.
10. Az elszámolás elmaradása szerződésszegésnek minősül, továbbá ebben az esetben az Önkormányzat fenntartja a jogot arra, hogy a továbbiakban Támogatottat kizárja a támogatottak köréből.
11. Jelen szerződés létrejöttének feltétele, hogy Támogatott az általa aláírt szerződés 3 eredeti példányát a kézhezvételtől számított 8 napon belül visszaküldi az Önkormányzat címére.
12. Támogatott ezen megállapodás aláírásával egyben nyilatkozik arról, hogy a vonatkozó jogszabályokat, szakmai követelményeket, nyilvántartási kötelezettségeket, az adatkezelés és adatvédelem szabályait betartja, azokat maradéktalanul ismeri.
13. Támogatott hozzájárul ahhoz, hogy a közpénzek felhasználásával, a köztulajdon használatának nyilvánosságával, átláthatóbbá tételével és ellenőrzésének bővítésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2003. évi XXIV. törvény és az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 15/A. és 15/B. § rendelkezéseinek megfelelő közzétételi kötelezettség alapján a szerződés típusát, tárgyát, időtartamát, a szerződést kötő felek nevét és a szerződés értékét az Önkormányzat a honlapján nyilvánosságra hozza.
14. Támogatott tudomásul veszi, hogy az Önkormányzattal kötött szerződések esetén a közpénzek felhasználásával érintett szerződő félként a 2003. évi XXIV. törvény és az 1992. évi XXXVIII. törvény rendelkezései a közzététel és adatvédelem tekintetében kötelezőek, annak betartása érdekében közreműködési kötelezettség áll fenn.
15. Támogatott tudomásul veszi, hogy az Önkormányzat – figyelemmel az Áht 13/A. § (2) bekezdésére – számadási kötelezettséget ír elő számára a támogatás rendeltetésszerű felhasználásáról. Az Önkormányzat ellenőrzi a felhasználást és a számadást. A támogatás jogszabálysértő vagy nem rendeltetésszerű felhasználása esetén Támogatottat visszafizetési kötelezettség terheli.
16. A jelen megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a Ptk. rendelkezései az irányadóak.
Budapest, ………………év …………………………….hó ……..nap
……………………………………. ……………………………………..
Támogatott Önkormányzat

1
A bekezdést a 20/2011. (IV. 22.) önkormányzati rendelet 1. §-a módosította; a rendelkezés 2011. május 1-jével hatályos.
2
A bekezdést a 20/2011. (IV. 22.) önkormányzati rendelet 2. §-a módosította; a rendelkezés 2011. május 1-jével hatályos.
3
A bekezdést a 20/2011. (IV. 22.) önkormányzati rendelet 3. § (1) bekezdése módosította; a rendelkezés 2011. május 1-jével hatályos.
4
A bekezdést a 20/2011. (IV. 22.) önkormányzati rendelet 3. § (2) bekezdése módosította; a rendelkezés 2011. május 1-jével hatályos.
5
A bekezdést a 20/2011. (IV. 22.) önkormányzati rendelet 3. § (2) bekezdése iktatta be; a rendelkezés 2011. május 1-jével hatályos.
6
A paragrafust a 20/2011. (IV. 22.) önkormányzati rendelet 4. §-a módosította; a rendelkezés 2011. május 1-jével hatályos.
7
A bekezdést a 28/2009. (X. 12.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 1. § h) pontja iktatta be; a rendelkezés 2009. október 20-ával hatályos.

Vissza

Díjaink, elismeréseink

                            Idősbarát önkormányzat díj