XIII. Kerületi Önkormányzat

Akadálymentes verzió

https://www.budapest13.hu/onkormanyzat/alpolgarmesterek/puchner-gabor/

Témák A-Z

Dr. Puchner Gábor

Életrajz

1980-ban született Dombóváron. 1998-ban érettségizett a szülővárosában található Illyés Gyula Gimnáziumban. Ezt követően az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán folytatott tanulmányokat, 2003-ban diplomázott jogászként Német és angol nyelvből középfokú nyelvvizsgával rendelkezik. Diplomájának megszerzését követően, 2003. őszén a XIII. kerületi Polgármesteri Hivatal Jogi Osztályán helyezkedett el jogi előadóként, majd 2004-től a Jegyzői Irodán folytatta munkáját. Ezt követően 2008-tól 2010-ig dr. Tóth József polgármester személyi referense volt. 2010-ben az önkormányzati választáson egyéni önkormányzati képviselővé választották a XIII. kerületben, a Béke-Tatai lakótelepen és környékén. Ezt követően a Tulajdonosi, Kerületfejlesztési és Lakásgazdálkodási Bizottság elnökeként dolgozott. 2014-ben újra nagy többséggel megválasztották ugyanabban a választókerületben. Ezt követően, 2014-19 között a kerületi önkormányzat képviselő-testületében többséget alkotó MSZP-LPE13 frakcióját vezette. Közéleti tevékenysége mellett a jogi szakmától sem távolodott el, közbeszerzési szakjogász és ingatlan szakjogász másoddiplomákat szerezett és 2010-2019. között a képviselői munka mellett egyéni ügyvédként dolgozott. Tizennyolc éve él a XIII. kerületben.

 

Elérhetőségek

Díjaink, elismeréseink