XIII. Kerületi Önkormányzat

Akadálymentes verzió Akadálymentes verzió ikon

https://www.budapest13.hu/rendelet/1996-5/

Témák A-Z

5/1996. (II. 23.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet

a társasházaknak és szövetkezeti lakóházaknak nyújtandó kamatmentes felújítási hitelről

5/1996. (II. 23.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet

a társasházaknak és szövetkezeti lakóházaknak nyújtandó kamatmentes felújítási hitelről1

A Budapest Főváros XIII. ker. Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 8. §. (1) bek-ben foglaltak alapján az épületállomány állagának javítása érdekében a következő rendeletet alkotja.

I.2

Általános rendelkezések

1. §3 (1) Az Önkormányzat a kerületi társasházak és szövetkezeti lakóházak felújítására, helyreállítására kamatmentes felújítási támogatási lehetőséget biztosít, melynek lebonyolításával megbízza az Angyalföld-Újlipótváros-Vizafogó Vagyonkezelő Rt-t (a továbbiakban: Rt.).4

(2) Az Rt. a rendelet hatályba lépését követően kiírja a pályázatot és a rendeletben foglaltaknak megfelelően lebonyolítja a támogatási kérelmek elbírálásának előkészítését, továbbá a társasházakkal és a szövetkezeti házakkal való szerződéskötést.

(3) Az Önkormányzat a támogatást rövid lejáratra – 5 évre – kamatmentesen biztosítja. A fennmaradó támogatási keret erejéig minden évben január 31-ig kell kiírni a pályázatot, melyre a jelentkezés tárgyévben folyamatosan történhet.

(4) A társasház és a szövetkezeti lakóház a felvett támogatás törlesztő részletét havonta a szerződésnek megfelelően utalja át az Rt. megjelölt bankszámlájára.

(5) Az Rt a befizetések egyenlegét folyamatosan ellenőrzi.

a) a 30 napot meghaladó elmaradás esetén késedelmi kamatot számít fel, melynek mértéke a mindenkori jegybanki alapkamat 1,3-szorosa;5

b) a 3 hónapot meghaladó, vagy összesítve 3 hónapot kitevő elmaradás esetén az Rt a társasházzal, illetve a szövetkezeti lakóházzal kötött szerződést felmondja, egyidejűleg intézkedik a támogatás, valamint kamatainak a Ptk. 525. §. (1) bekezdése alapján történő egyösszegű visszafizetéséről.6

A felújítási támogatás célja7

2. §8 A társasházak, illetve a szövetkezeti lakóházak a támogatási keretből az alábbi szerkezetek felújítására nyújthatnak be pályázatot:9

(1) Az alapító okirat szerint a közös tulajdonban lévő gépészeti vezetékhálózat teljes vagy részleges felújítása (központi antenna, kaputelefon, kábel tv vezetékeinek felújítására nem terjed ki).

(2) Tető, tetőszerkezet héjalás, bádogozás, kémények részleges, vagy teljes felújítása.

(3) Födémek, függőfolyosók, erkélyek szerkezeti felújítása, alapmegerősítés.

(4) Központi berendezések, kazántelep, felvonók, szellőztető berendezések részleges és teljes felújítása.

(5)10 Homlokzatfelújításra;

kizárólag abban az esetben, ha a ház alapvezetéki felújítása már megtörtént, illetve szakvélemény szerint nem indokolt.

(6)11 A társasház és szövetkezeti lakóház valamennyi helyiségét érintő egyéni vízmérők felszerelésére.

(7) A társasház vagy szövetkezeti lakóház valamennyi külső utcafronti nyílászárójának cseréje, helyreállítása.

(8) A társasház vagy szövetkezeti lakóház lépcsőházának helyreállítása.

(9) Szeméttároló kialakítása, meglévő szemétledobó korszerűsítése.

(10) Gépkocsi-tároló kialakítása a társasház vagy szövetkezeti lakóház belső udvarán vagy pinceszintjén a pincehelyiségek átalakításával.

(11)12 Az épület víz- és hőszigetelésének javítása.

A felújítási támogatás benyújtásának feltételei13

3. § (1) A társasház, illetve a szövetkezeti lakóház csak akkor részesülhet kamatmentes felújítási támogatásban, ha a m2-re vetített (vízdíj nélküli) közös költség összege meghaladja az 50/1995.(XI.27.)Ö.K. számú rendelet 9. § (1) bekezdésében az összkomfortos lakásra megállapított lakbér mértékének 60 %-át.14

(2) A támogatás akkor adható, ha a társasház, illetve szövetkezeti lakóház minimum 10 albetétet foglal magában.

(3) A társasháznak, illetve a szövetkezeti lakóháznak az önkormányzattal szemben nem áll fenn tartozása.

(4) A társasházban nincs rendezetlen (jogvitás) tulajdoni, illetve használati helyzetű tetőtér vagy házfelügyelői lakás.

(5) A társasházak esetében a tulajdonosok nem tartoznak az Rt-nek az ún. „kényszerkezelés” időszakából.

(6) Az Önkormányzat a felújítási támogatás mértékéig tulajdononként a tulajdoni hányad mértékének megfelelően jelzálogot jegyeztet be.

A jelzálog bejegyeztetéséhez szükséges nyilatkozat mellé csatolni kell a 30 napnál nem régebben kiállított tulajdoni lap másolatot.

(7) A társasháznak, illetve a szövetkezeti lakóháznak rendelkeznie kell a felújítási összeg minimum 30 %-ával.15

(8) Az igényelhető felújítási támogatás összege nem haladhatja meg:

a)

a 10-20 lakást magában foglaló épület esetében lakásonként:

70.000,-Ft

b)

a 21-35 lakást magában foglaló épület esetében lakásonként:

60.000,-Ft

c)

a 36-50 lakást magában foglaló épület esetében lakásonként:

50.000,-Ft

d)

51-nél több lakást magában foglaló épület esetében lakásonként:

40.000,-Ft

A felújítási támogatás nem haladhatja meg a költségvetési összeg 70 %-át.16

A pályázat elnyerésének feltételei

4. § (1) A felújítási támogatási keretet kizárólag pályázat útján lehet igénybe venni.17

(2) A pályázaton csak azok a társasházak és szövetkezeti lakóházak vehetnek részt, amelyeknek nincs egyéb hiteltartozásuk, továbbá kiegyenlítetlen közműtartozásuk.18

(3) A pályázatnak tartalmazni kell:

a) A tulajdonosok feltétel nélküli hozzájárulását a jelzálogjog bejegyzéséhez a támogatási összeg tulajdonhányadukra eső mértékéig, illetve közgyűlési határozatot, amennyiben a társasház, illetve szövetkezeti lakóház osztatlan közös tulajdonában, az ingatlan-nyilvántartásban önálló ingatlanként nyilvántartott helyiségre kerül bejegyzésre a jelzálogjog.19

b) A társasház, illetve szövetkezeti lakóház közös képviselőjének igazolását (banki igazolás) a költségvetési összeg 30 %-ának elkülönített számlán történő elhelyezéséről.20

c) Nyilatkozatot arról, hogy a tulajdonosoknak a lakásvásárlással kapcsolatban nem áll fenn törlesztőrészlet tartozásuk. Nem minősül vételártartozásnak, ha a vevő az adás-vételi szerződés szerinti részleteket folyamatosan fizeti.21

d) A felújítás költségeit tartalmazó részletes költségvetést.

e) Tulajdonosi nyilatkozatot, hogy amennyiben a felújítás bekerülési összege magasabb a költségvetésben szereplő összegnél, úgy a szerződésben rögzített költség feletti részt a tulajdonostársak pótbefizetéssel egyenlítik ki.

f) Jelzálogjog helyett albetétenként 100.000,-Ft hitel igénybevétele esetén, albetétenként két személy készfizető kezességi nyilatkozatát a hitel visszafizetésére, illetve egyéb elfogadható biztosítékot.22

(4) A pályázat csak az összes melléklet egyidejű beadásával érvényes. Nyilatkozatok utólagos pótlására nincs lehetőség.

Pályázatok elbírálása

5. § (1) A beérkezett pályázatokat az Rt a beérkezés sorrendjében 15 napon belül véleményezi és előterjeszti döntésre a Képviselő-testület Kerületfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottságához. A bizottság döntését 90 napon belül közli az Rt-vel.

(2) A pályázókat írásban kell értesíteni a pályázat eredményéről.

A felújítási támogatás felhasználása23

6. § (1) Elfogadott felújítási támogatási kérelem esetén az Rt. szerződést köt a társasház, illetve a szövetkezeti lakóház közös képviselőjével a felújítási támogatás felhasználására.

(2) A felújítási támogatást kizárólag az elfogadott költségvetésben tételesen felsorolt munkákra lehet felhasználni.

(3) A banki kezelési költség a társasházat, illetve a szövetkezeti lakóházat terheli.

II.24

7. §25 (1) Az Önkormányzat, a Belügyminisztérium által kiírt pályázati programhoz kapcsolódva, az iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékos felújítására, korszerűsítésére támogatási lehetőséget biztosít.

(2) A támogatás elnyerése pályázat útján történik, a pályázati felhívást a rendelet 1. számú melléklete tartalmazza.

(3) Támogatásban részesülhetnek a Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzat közigazgatási határán belül elhelyezkedő, minimum tíz lakást tartalmazó iparosított technológiával épült társasházak, lakásszövetkezetek és önkormányzati bérházak, amennyiben a lakóépület tulajdonosai vállalják a felújítási költségek e rendeletben előírt mértékű, saját erőből történő finanszírozását.

(4) A rendelet szempontjából iparosított technológiával épült lakóépületnek kell tekinteni a panel, a blokk, az alagútzsalu, az öntött, a vasbetonvázas és egyéb iparosított technológiával épült lakóépületeket.

(5) A támogatás az alábbi munkálatokra vehető igénybe:

I. Utólagos hőszigetelési feladatok:

a) nyílászárók szigetelése, cseréje, tető, illetve pincefödém szigetelése,

b) homlokzatok hőszigetelése,

c) épületek északi falának hőszigetelése,

d) a nyílászárók szigetelése, cseréje legalább 90%-ban.

II. Épületgépészeti rendszerek felújítása, korszerűsítése:

a) meglévő fűtési berendezések és rendszerek korszerűsítése, energiatakarékos berendezésekre történő cseréje,

b) hálózati melegvíz-ellátási berendezések és rendszerek korszerűsítése, energiatakarékos berendezésekre történő cseréje,

c) épületek közös részei világításának korszerű berendezésekre történő cseréje,

d) felvonó javítása, illetve cseréje energia-megtakarítás esetén, szellőző rendszerek felújítása, korszerűsítése.

(6) Az épületgépészeti rendszer előző bekezdésben felsorolt energiatakarékos felújítására, korszerűsítésére csak akkor kerülhet sor, ha előzőleg az (5) bekezdés I. a/-b/ pontjaiban foglalt szigetelési feladatot az épületen ezen pályázat keretében elvégeztetik, vagy ha korábbi beruházások révén az épület kielégíti a jelenleg érvényes hőtechnikai szabványokat.

(7) Nem igényelhető támogatás a pályázat benyújtása előtt már megkezdett beruházáshoz.

(8)26 A (2) bekezdésben meghatározott pályázatra nem kell alkalmazni a R. I. fejezetében foglalt paragrafusokat, kivéve a 1. § (4) bek. , (5) bek., a 3. § (3) bek., (4) bek., (5) bek., (6) bek., 4. § (1) bek., (2) bek., (3) bek. a) pont, c) pont, d) pont, e) pont, f) pont, (4) bek., 6. § (2), (3) bek.

8. §27 (1) Az Önkormányzat a rendeletben kiírt pályázatra benyújtott kérelmek elbírálásának adminisztratív előkészítésével az Angyalföld-Újlipótváros-Vizafogó Vagyonkezelő Rt-t bízza meg, összhangban az 1. §-ban foglaltakkal. A pályázati felhívásban megjelölt adatot és információt a pályázónak kell szolgáltatnia.

(2) Az Önkormányzat a támogatást kamatmentes támogatás formájában nyújtja, mely összeget 5 év alatt kell visszafizetni. A támogatásra vonatkozóan felek külön szerződést kötnek.

(3) A támogatás a beruházási költség egyharmada, legfeljebb azonban lakásonként 400.000, azaz Négyszázezer forint lehet.

(4) Az Önkormányzat a pályázat alapján elnyert támogatást abban az esetben nyújtja, ha a központi költségvetés az Önkormányzat számára is biztosítja a pályázat útján igényelt támogatást, amely a bekerülési költség legfeljebb egyharmada.

(5) Amennyiben a támogatás mértéke az 1.000.000 Ft-ot meghaladja, az építmény homlokzatán, vagy a látogatók és a közforgalom számára nyitva álló, jól látható központi helyen a kivitelezés időtartama alatt és a felújítást követően állandó tájékoztatást szolgáló, fém vagy más korrózióálló anyagból készült, legalább 30×40 cm nagyságú táblát kell elhelyezni a támogatási szerződésben meghatározott szöveggel.

9. § (1) A támogatás csak akkor adható, ha

a/ a társasház legalább 10 lakást foglal magába,

b/ a társasháznak az Önkormányzattal szemben nem áll fenn tartozása,

c/a társasházban nincs rendezetlen tulajdoni, illetve használati helyzetű lakás vagy helyiség,

d/ a társasház rendelkezik a teljes felújítási, korszerűsítési költség 1/3 részével,

e/ a társasház hozzájárul, hogy az Önkormányzat a támogatás mértékéig az egyes tulajdonokra a tulajdoni hányad arányában vagy az ingatlan-nyilvántartásban önálló ingatlanként nyilvántartott helyiségre jelzálogjogot jegyeztessen be,

f/ a támogatás tárgya teljes épület, vagy dilatációval határolt épületrész.

(2)A társasházban lévő nem lakáscélú helyiségek tulajdonosaira jutó költségek fedezetére a támogatás nem vehető igénybe.

10. § (1) A pályázatok elbírálása a Kerületfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság feladat- és hatáskörébe tartozik.28

(2) A pályázatok benyújtása folyamatos, a belügyminisztériumi pályázat kiírását követően minden év szeptember 30. napján zárul le. A kormányzati támogatási keret kimerülését – a Belügyminisztérium erre irányuló közleménye megjelenését követően – hirdetményben kell közzétenni. Az önkormányzati támogatási keret kimerüléséről azonnali hirdetményt kell kiadni.29

(3)30 Az elbírálásnál előnyt élvez

a/ az a pályázat, amely 1982 előtt épült lakóház energiatakarékos felújítását célozza,

b/ az a pályázó, amely magasabb saját erőt tud biztosítani, ezáltal kevesebb önkormányzati és állami támogatást vesz igénybe,

c/ az a pályázó, amely egyszerre nagyobb lakásszámú lakóépület felújítását célozza meg,

d/ az a pályázó, amelynek az éves megtakarítás/összes beruházási költség hányadosa az adott feladatra vetítve a legnagyobb,

e/ az a pályázó, amely a felújítás során korszerű technológiai, technikai megoldásokat alkalmaz,

f/ az a pályázó, amely közel azonos technikai paraméterek esetén alacsonyabb fajlagos költséggel végzi a felújítási munkákat.

(4) A Bizottság döntéséről 15 napon belül értesíti a pályázókat, egyúttal benyújtja az önkormányzati pályázatot a Belügyminisztériumhoz.

A társasházi pályázatok a Belügyminisztériumnak az Önkormányzat pályázatát elbíráló döntésével válhatnak eredményessé. Az Önkormányzat a Belügyminisztérium döntéséről szóló tájékoztatást követő 15 napon belül értesíti a pályázó társasházat.

A támogatást elnyert pályázóval az Angyalföld-Újlipótváros-Vizafogó Vagyonkezelő Rt. köt szerződést a támogatás folyósításáról, annak módjáról, a pályázatban vállaltak megvalósításának üteméről és határidejéről, a támogatással történő elszámolás szabályairól, a felhasználás ellenőrzéséről és a szerződésszegés jogkövetkezményeiről.31

(5) Az önkormányzati támogatás a szerződéskötés után is mindenben osztja az állami támogatás jogi sorsát, amennyiben központi intézkedés folytán a költségvetési támogatást visszavonják, vagy az Önkormányzatot annak visszafizetésére kötelezik, úgy ezen szabályok és kötelezések vonatkoznak az Önkormányzat által nyújtott támogatásokra is.32

10/A. §33 (1) Az Önkormányzat a Belügyminisztérium által az iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékos korszerűsítése és teljes felújítása megvalósítására közzétett pályázati programhoz kapcsolódva pályázat útján támogatási lehetőséget biztosít.

(2) A támogatás elnyerése pályázat útján történik, a 2003. évre szóló pályázati felhívást a rendelet 2. számú melléklete tartalmazza. A támogatás a 2. számú melléklet szerinti célokra és az ott meghatározott feltételekkel vehető igénybe. A pályázati felhívás tartalmazza az igénybe vehető támogatási összeget és a pályázatok elbírálásának rendjét is.

(3) Támogatásban részesülhet a Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzat közigazgatási határán belül elhelyezkedő lakóépület, amelyben minimum 50 lakás van.

(4) A lakóépület tulajdonosainak vállalniuk kell a felújítási, korszerűsítési költségek minimálisan 25%-a saját erőből történő finanszírozását.

(5) Az Önkormányzat minimálisan a bekerülési költség 25%-át, de lakásonként legfeljebb 750 ezer Ft-ot nyújt támogatásként – 5 évre – kamatmentes hitel formájában. Az Önkormányzat Képviselő-testületi határozatot hoz arról, hogy nyertes pályázat esetén az összegszerűen is megjelölt, készpénzben vállalt saját erőt34 a költségvetésében elkülöníti.

(6) A központi költségvetésből elnyerhető vissza nem térítendő támogatás maximum a bekerülési költség 50%-a, de lakásonként legfeljebb 1 millió 500 ezer Ft.

(7) Az Önkormányzat a pályázat alapján elnyert támogatást az esetben nyújtja, ha a központi költségvetés az Önkormányzat számára is biztosítja az általa pályázat útján igényelt támogatást.

(8) A (2) bekezdésben meghatározott pályázatra nem kell alkalmazni a Rendelet I. fejezetében foglalt paragrafusokat, kivéve a 1. § (4) bek. , (5) bek., a 3. § (3) bek., (4) bek., (5) bek., (6) bek., 4. § (1) bek., (2) bek., (3) bek. a) pont, c) pont, d) pont, e) pont, f) pont, (4) bek., 6. § (2), (3) bek.

III.35

Vegyes rendelkezések

11. §36 E rendelet a kihirdetés napján lép hatályba, ezzel egyidejűleg a 16/1995.(III.31.)Ö.K. számú rendelet hatályát veszti.

Dr. Sinka József s. k.

Dr. Tóth József s. k.

jegyző

polgármester

1. sz. melléklet az 5/1996. (II. 23.)Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelethez37

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Budapest Főváros XIII. kerület Önkormányzata nyilvános pályázatot hirdet az iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékos felújításának támogatására.

A pályázat a Belügyminisztérium által, a Magyar Köztársaság költségvetéséről szóló 2002. évi LXII. törvényben biztosított forrásokból kiírt állami programhoz kapcsolódik, a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001.(I.31.)Korm. rendelet alapján.38

I. A támogatás célja

A támogatás célja az iparosított technológiával épült lakóépületek (a pályázat szempontjából iparosított technológiával épült lakóépületeknek a panel, a blokk, az alagútzsalu, az öntött, a vasbeton vázas és egyéb iparosított technológiával épült lakóépületeket tekintjük) energiatakarékos felújítása, illetve ezen lakóépületek gépészeti rendszereinek, berendezéseinek korszerűsítése, felújítása.

II. A pályázók köre

1) A Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzat közigazgatási határán belül elhelyezkedő, iparosított technológiával épült társasházak, lakásszövetkezetek, illetve önkormányzati bérlakások.39

2) A lakóépület tulajdonosainak (lakóközössége) vállalniuk kell a felújítási költségek minimálisan a pályázati felhívásban megjelölt mértékű saját erőből történő finanszírozását. A tulajdonosok saját erejeként készpénz vehető figyelembe, melynek forrása többek között lehet az épület felújítási alapja, a tulajdonosok egyszeri hozzájárulása, valamint bankhitel. A támogatási szerződés megkötésének feltétele a saját erő elkülönített bankszámlán történő elhelyezése és az erről szóló hitelintézeti igazolás benyújtása.

III. A pályázati feltételek40

1) Támogatás igényelhető az iparosított technológiával épített lakóépületek energiatakarékos felújítása során elvégezhető munkálatokra:

I. Utólagos hőszigetelési feladatok:

a) külső nyílászárók szigetelése vagy cseréje, valamint a tető, illetve a pincefödém szigetelése,

b) homlokzatok hőszigetelése,

c) épület északi falának hőszigetelése,

d) külső nyílászárók szigetelése, cseréje legalább 90%-ban

II. Épületgépészeti rendszerek felújítása, korszerűsítése:

a) meglévő fűtési berendezések és rendszerek korszerűsítése, energiatakarékos berendezésekre történő cseréje,

b) hálózati melegvíz-ellátási berendezések és rendszerek korszerűsítése, energiatakarékos berendezésekre történő cseréje,

c) épületek közös részei világításának korszerű berendezésekre történő cseréje,

d) felvonó korszerűsítése, illetve cseréje energia-megtakarítás esetén,

e) szellőző rendszerek felújítása, korszerűsítése.

2/ Az épületgépészeti rendszerek II. pontban felsorolt energiatakarékos felújítására, korszerűsítésére csak abban az esetben kerülhet sor, ha előzőleg az I. a/, vagy az I. b/ pontban meghatározott szigetelési feladatokat ezen pályázat keretében elvégeztetik, vagy ha az épület kielégíti a jelenleg érvényes hőtechnikai szabványokat.

3/ Nem igényelhető támogatás a pályázat benyújtása előtt már megkezdett beruházáshoz.

4/ Támogatásból nem fedezhető a lakásokon kívüli, ugyanazon épületben létrehozott nem lakáscélú ingatlanok felújítása, korszerűsítése, pl. földszinten kialakított üzlethelyiség stb., de egyéb forrásból a támogatásra nem jogosult munkálatok a támogatásban részesülőkkel egy időben elvégezhetők.

IV. A pályázattal elnyerhető támogatás

1) A pályázattal elnyerhető önkormányzati támogatás az iparosított technológiával épült lakóépületek felújítási, bekerülési költségének egyharmada.

2) Az igényelt állami támogatás mértékét is figyelembe véve a költségmegosztás az épület egészének felújítási költségeire vonatkozóan a következő:

– önkormányzat

minimum a bekerülési költség 1/3-a,
de lakásonként legfeljebb 400.000,- Ft,

– tulajdonos/ok

minimum a bekerülési költség 1/3-a,

– központi költségvetés

maximum a bekerülési költség 1/3-a,
de lakásonként legfeljebb 400.000 Ft.

3) A pályázónak a teljes felújítási költség megosztását – lakásonként – a pályázatban be kell mutatnia.

4) A pályázatban a támogatás szempontjából elismerhető beruházási költség tartalmazhatja a fejlesztések tervezési és engedélyezési költségeit, továbbá a lebonyolítás és a beruházás egyéb költségeit, valamint az ÁFÁ-t.

5) A támogatás egyszer megítélt összeg, ha a pályázóknak a pályázatban szereplőtől eltérő, pótlólagos költségei merülnek fel, akkor azok megfizetésére a pályázók kötelesek, a támogatás összege nem emelkedik.

6) A pályázatban igényeltnél alacsonyabb összegű támogatásról nem hozható döntés. A döntés vagy minden pénzügyi paraméterével együtt támogatja a pályázatot, vagy elveti azt.

7) A folyósítás a készpénzben vállalt saját forrás és az állami támogatás arányában történik a támogatási szerződésben meghatározott feladatok elvégzését követően.

V. A pályázat benyújtásának módja, helye és határideje

1) A pályázat folyamatosan, folyó év szeptember 30. napjáig nyújtható be magyar nyelven, kizárólag a pályázati formanyomtatványon.41

2) A pályázatot a pályázati felhívásban közölteknek megfelelően, hiánytalanul, a Vagyonkezelő Rt-nél beszerezhető pályázati formanyomtatvány minden kérdésére választ adva, és az egyéb előírt dokumentumok csatolásával kell benyújtani.

3)A pályázatot az 1./ pontban megjelölt határidőig munkanapokon 08.00-16.00 óra közötti időben az Angyalföld-Újlipótváros-Vizafogó Vagyonkezelő Rt székhelyén (1131 Budapest, Béke u. 65.) kell benyújtani 6 példányban (1 eredeti és 5 másolat), zárt borítékban.42

4) A borítékon fel kell tüntetni a pályázat kódszámát, a pályázó nevét és címét. A beérkezett pályázati anyagokat bizalmasan kell kezelni.

5) A pályázatok hiányos benyújtása esetén a Vagyonkezelő Rt. a pályázót megfelelő határidő kitűzésével hiánypótlásra szólítja fel.

6) A formailag megfelelt – azaz a formanyomtatvány minden kérdésére választ adó, minden kért mellékletet tartalmazó, cégszerűen aláírt – pályázatokról a Vagyonkezelő Rt. a beérkezését követő 3 munkanapon belül befogadó nyilatkozatot küld a pályázónak.

7) Egy pályázó több pályázatot is benyújthat, de egy pályázatban csak egy épület(rész) felújítása szerepelhet.43

8) A pályázatok befogadása folyamatos, folyó év szeptember 30-án zárul le. A támogatási keret kimerülése esetén az Önkormányzat hirdetményt tesz közzé, és a pályázatok befogadását leállítja.44

9) A hiánypótlás, a pontosítás, az ellenőrzés és az elbírálás során az eredeti támogatási igény nem növelhető abban az estben sem, ha időközben a költségek növekedése, vagy a beruházás tartalmának változása azt egyébként lehetővé tenné.

10)45 A pályázattal érintett lakások energiatakarékos felújításához ugyanazon munkálatok elvégzésére csak egy alkalommal vehető igénybe állami támogatás.

VI. Az elbírálás szempontrendszere

1) Előnyt élvez az a pályázat, amely 1982 előtt épült lakóház energiatakarékos felújítását célozza.

2) Előnyt élvez az a pályázó, amely magasabb saját erőt tud biztosítani, ezáltal kevesebb állami támogatást vesz igénybe.

3) Előnyt élvez az a pályázó, amely egyszerre nagyobb lakásszámú lakóépület felújítását célozza meg.

4) Előnyt élvez az a pályázó, amelynek az éves megtakarítás/összes beruházási költség hányadosa az adott feladatra vetítve a legnagyobb.

5) Előnyt élvez az a pályázó, amely a felújítás során korszerű technológiai, technikai megoldásokat alkalmaz.

6) Előnyt élvez az a pályázó, amely közel azonos technikai paraméterek esetén alacsonyabb fajlagos költséggel végzi a felújítási munkákat.

VII. Döntés-előkészítés, döntési mechanizmus

1) A pályázatokat a Vagyonkezelő Rt. döntésre előkészíti, véleményezi, a pályázatban szereplő értékelési kritériumok alapján, amelybe minden pályázó betekinthet.

2) Az önkormányzati támogatás odaítéléséről a beérkezéstől, illetve a hiánypótlástól számított 90 napon belül Budapest Főváros XIII. kerület Önkormányzatának Kerületfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottsága dönt.

3) A Bizottság az eredményről a döntést követő 15 napon belül írásban tájékoztatja a pályázót.

VIII. Egyéb rendelkezések

1) Az egyéb, a pályázatban nem szabályozott kérdésekben az államháztartás működési rendjéről szóló többször módosított 217/1998.(XII.30.)Korm. rendelet, valamint a lakáscélú állami támogatásokról szóló módosított 12/2001.(I.31.)Korm. rendelet előírásait kell alkalmazni.

2) A pályázó köteles a támogatás forrásainak felhasználását – ellenőrzés céljából – elkülönítetten nyilvántartani.

3) Felhívjuk a figyelmet, hogy a költségvetési forrásra tekintettel, az elnyert támogatás felhasználásakor a közbeszerzésekről szóló többször módosított 1995. évi XL. törvény rendelkezéseit figyelembe véve kell eljárni.

4) A Vagyonkezelő Rt. a pályázatban szereplő adatokat a helyszínen is ellenőrizheti, a vállalt kötelezettségek – megvalósítás, támogatás felhasználása – betartását bármikor jogosult vizsgálni.

5) A program megvalósítása során csak az építési termékek műszaki követelményeinek, megfelelőség igazolásának, valamint a forgalomba hozatalának, felhasználásának részletes szabályairól szóló 3/2003. (I. 25.) BM-GKM-KVM együttes rendelet szerinti megfelelőségi igazolással rendelkező anyagokat, termékeket lehet felhasználni.46

6)47 Nyílászárók cseréje esetén a pályázathoz tervezői nyilatkozatot kell csatolni arról, hogy a lakásokban a megfelelő légcsere biztosított.

IX. A szerződéskötés feltételei

1) A pályázó a pályázat benyújtása során, valamint a támogatás megszerzését követő szerződéskötéskor annak a körülménynek az ismeretében teszi meg nyilatkozatait, hogy a támogatás tényleges folyósítására csak abban az esetben van lehetőség, ha a pályázatot kiíró önkormányzat a Belügyminisztériumhoz benyújtott pályázatával állami támogatáshoz jut.48

2) A támogatás felhasználására az Önkormányzat a Belügyminisztériummal szerződést köt. A szerződés aláírását követő 30 napon belül az Önkormányzat a pályázóval megköti a támogatási szerződést.49

3) Amennyiben ezen időn belül a pályázó hibájából nem kerül sor a szerződés megkötésére, a döntés érvényét veszti.

4) A szerződés részletesen tartalmazza a támogatás pénzfelhasználásának, a pénzek kezelésének, a beruházás műszaki és gazdasági ellenőrzésének, minősítési követelményének, a beruházás utáni elszámolásnak a feltételeit.

5) A pályázónak a szerződéskötéshez be kell mutatnia a szükséges jogerős hatósági engedélyeket. Szerződéskötésre csak az engedélyek benyújtását követően kerülhet sor.50

6)51 A támogatás folyósítása a készültségi fokkal és a vállalt támogatással arányosan és utólagosan, a benyújtott számlák és teljesítést igazoló dokumentumok alapján történik, a számla benyújtását követő 30 napon belül.

7)52 A támogatási szerződésben vállalt kötelezettségek teljesülését, az elvégzett munka műszaki tartalmát az Önkormányzat megbízásából az Angyalföld-Újlipótváros-Vizafogó Vagyonkezelő Rt. a számla kifizetése előtt a helyszínen ellenőrzi.

2. sz. melléklet az 5/1996. (II. 23.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelethez53

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Budapest Főváros XIII. kerület Önkormányzata nyilvános pályázatot hirdet olyan lakóépületek energiatakarékos korszerűsítésének és teljes felújításának támogatására, amelyekben legalább 50 lakás van.

A pályázat a Belügyminisztérium által LEP-2003-LA-6 kódszám alatt meghirdetett, a 2003. évi költségvetésről szóló 2002. évi LXII. törvényben biztosított forrásokból kiírt állami programhoz kapcsolódik, a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001.(I.31.) Korm. rendelet alapján.

I. A támogatás célja

A támogatás célja az iparosított technológiával épült lakóépületek ( panel, blokk, alagútzsalu, öntött vagy vasbeton vázas, illetve egyéb iparosított technológia) energiatakarékos korszerűsítése és teljes felújítása, ezen belül az épületek szerkezeti elemeinek, gépészeti alrendszereinek, a lakások és berendezéseinek teljes korszerűsítése, felújítása, valamint az épület környezetének54 rehabilitációja.

II. A pályázók köre

1) A Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzat közigazgatási határán belül elhelyezkedő, minimum 50 lakásos lakóépület, amelyre vonatkozóan az Önkormányzat rendelkezik lakóépület-felújítási programmal és az tartalmazza a felújítási igény területi koncentrációját, nagyságát, jellegét, valamint az Önkormányzat beavatkozási lehetőségeit.

2) A lakóépületek tulajdonosainak vállalniuk kell a felújítási költségek minimálisan a pályázati felhívásban megjelölt mértékű saját erőből történő finanszírozását. A tulajdonosok saját erejeként készpénz vehető figyelembe, melynek forrása többek között lehet az épület felújítási alapja, a tulajdonosok egyszeri hozzájárulása, valamint bankhitel. A támogatási szerződés megkötésének feltétele a saját erő elkülönített bankszámlán történő elhelyezése és az erről szóló hitelintézeti igazolás benyújtása.

3) A legalább 50 lakásos épületek teljes felújítására, korszerűsítésére igénybe vehető állami hozzájárulás formája vissza nem térítendő állami támogatás.

III. A pályázati feltételek

1) A pályázattal el kell érni a szerkezeti elemek állékonyságának biztosítását – és amennyiben ez biztosítva van -, az épület hőszigetelésének a hatályos magyar szabványoknak történő megfeleltetését, a lakásonkénti energia- és vízfogyasztás (külön a hideg és a melegvíz) önálló mérésének biztosítását, ezáltal a költséghatékonyabb épületüzemeltetést, és az épületek energiamérlegének javítását.

2) A tervezett épület-felújításnak műszaki, technikai, technológiai, gazdasági, társadalom-szociológiai szempontból előremutatónak, mintaértékűnek és a gyakorlatban megismételhetőnek kell lennie. A felújítást követően minden szempontból meg kell felelnie a hatályos előírásoknak.

3) A támogatás az alábbiakban felsorolt felújítási munkákra használható fel:

a) Épületek szerkezeti elemeinek felújítása, cseréje az alábbi alrendszerek szerint:

a1) Építészeti alrendszerek

pince, földszinti közös területek, lépcsőházak, padlás, tető, homlokzatok, tetőtér-beépítés,

a2) Tartószerkezeti alrendszerek

alapozás, függőleges teherhordozó szerkezetek, vízszintes teherhordó szerkezetek, függőfolyosók, tetőszerkezet,

b) Épületgépészeti alrendszerek korszerűsítése

felvonó, vízvezeték-hálózat (bekötés, alapvezetékek, felszálló vezeték), csapadékvíz hálózat (bekötés, ejtő-vezeték, ereszcsatorna), szennyvízvezeték-hálózat (bekötés, alapvezeték, ejtő-vezeték), gázhálózat, szellőzés, kémények, épületvillamosság, villámvédelmi rendszer, szemétledobó megszüntetése, szelektív hulladékgyűjtés lehetőségének kialakítása, egyéb gépészeti alrendszerek.

c) Épületek energia-megtakarítást eredményező felújítása

– épületek utólagos vagy kiegészítő hőszigetelése (homlokzatok, tetőterek,födémek, pincék),

– külső nyílászárók hőszigetelése, illetve cseréje és légzárásuk javítása,

– meglévő fűtési rendszerek és berendezések korszerűsítése, energiatakarékos berendezésekre történő cseréje, lakásonkénti mérők felszerelése,

– hálózati melegvíz-ellátási rendszerek és berendezések, és ellenőrző rendszereinek korszerűsítése, energiatakarékos berendezésekre történő cseréje, lakásonkénti mérők felszerelése,

– épületek közös részeinek világítása korszerű, energiatakarékos berendezésekre történő cseréje,

– napkollektor, napelemek létesítése.

d) Lakások felújítása55

– hideg, meleg burkolatok javítása, cseréje

– lakáson belüli elektromos vezetékek javítása, cseréje, lakáson belüli víz- és gázvezetékek javítása, cseréje

– lakáson belüli felszerelési tárgyak és berendezések (radiátorok, egyéb tüzelőberendezések) javítása, cseréje.

4) Nem igényelhető támogatás a pályázat benyújtása előtt már megkezdett beruházáshoz.

5) Támogatásból nem fedezhető a lakásokon kívüli, ugyanazon épületben létrehozott nem lakáscélú ingatlanok felújítása, korszerűsítése – pl. földszinten kialakított üzlethelyiség, stb -, de egyéb forrásból a támogatásra nem jogosult munkálatokat a támogatottakkal egy időben el kell végezni. Ilyen esetben a lakáscélú és nem lakáscélú költségeket a kivitelezési szerződésben is el kell különíteni.

6) A támogatást nyert pályázónak szerződésben rögzített kötelezettséget kell vállalnia, hogy a pályázatához hasonló részletezettséggel dokumentálja a program megvalósítását és a dokumentációt a Belügyminiszterhez való továbbítás és közzététel céljából térítésmentesen az Önkormányzat részére rendelkezésére bocsátja.

IV. A pályázattal elnyerhető támogatás

1) A pályázattal elnyerhető önkormányzati támogatás az iparosított technológiával épült lakóépület energiatakarékos korszerűsítésének és teljes felújítása bekerülési költségének 25 százaléka.

2) Az igényelt állami támogatás mértékét is figyelembe véve a költségmegosztás az épület egészének felújítási költségeire vonatkozóan a következő:

önkormányzat

minimum a bekerülési költség 25 %-a,
de max. lakásonként 750 ezer Ft,

tulajdonosok

minimum a bekerülési költség 25 %-a,

központi költségvetés

maximum a bekerülési költség 50%-a,
de lakásonként max. 1 millió 500 ezer Ft.

3) A pályázónak a teljes felújítási költség megosztását – lakásonként – a pályázatban be kell mutatnia. Az Önkormányzat, illetve a többi lakástulajdonos átvállalhatja az adott épületben részben vagy egészben az egyes tulajdonost terhelő saját részt. A lakástulajdonosok az Önkormányzatot terhelő saját részt részben vagy egészben átvállalhatják.

4) A pályázatban a támogatás szempontjából elismerhető beruházási költség tartalmazhatja a fejlesztések tervezési, engedélyezési és használatbavételi költségeit, továbbá a lebonyolítás -ennek részeként a közbeszerzési eljárás -, a telekhatáron belüli közműépítés, az épülethez kapcsolódó közműfejlesztési hozzájárulások és a kivitelezés költségeit, valamint az ÁFA-t, továbbá a pályázattal érintett épületben lakók ki- és visszaköltözésének és a felújítás időtartamára történő átmeneti elhelyezésének költségeit.

5) A támogatás egyszer megítélt összeg, ha a pályázóknak a pályázatban szereplőtől eltérő, pótlólagos költségei merülnek fel, akkor azok megfizetésére a pályázók kötelesek, a támogatás összege nem emelkedik.

6) A pályázatban igényeltnél alacsonyabb összegű támogatásról nem hozható döntés. A döntés vagy minden pénzügyi paraméterével együtt támogatja a pályázatot, vagy elveti azt.

7) A folyósítás a készpénzben vállalt saját forrás és az állami támogatás arányában történik a támogatási szerződésben meghatározott feladatok elvégzését követően.

V. A pályázat benyújtásának módja, helye és határideje

1) A pályázat magyar nyelven folyamatosan 2003. szeptember 30-ig, kizárólag a pályázati formanyomtatványon nyújtható be. A támogatási keret kimerülése esetén az Önkormányzat hirdetményt tesz közzé és a pályázatok befogadását leállítja.

2) A pályázatot a pályázati felhívásban közölteknek megfelelően, hiánytalanul, a Vagyonkezelő Rt-nél beszerezhető pályázati formanyomtatvány minden kérdésére választ adva, és az egyéb előírt dokumentumok csatolásával 6 példányban (1 eredeti és 5 másolat) kell benyújtani az Angyalföld-Újlipótváros-Vizafogó Vagyonkezelő Rt-hez ( a továbbiakban Vagyonkezelő Rt.) a Bp. XIII. kerület Béke u. 65. címre, zárt borítékban, ügyfélfogadási időben. A borítékon fel kell tüntetni a pályázat kódszámát, a pályázó nevét és címét. A beérkezett pályázati anyagokat bizalmasan kell kezelni.

3) A formailag megfelelő, – azaz a formanyomtatvány minden kérdésére választ adó, minden kért mellékletet tartalmazó, cégszerűen aláírt – pályázatokról a Vagyonkezelő Rt. 3 munkanapon belül befogadó nyilatkozatot küld a pályázónak.

4) A pályázatok hiányos benyújtása esetén a Vagyonkezelő Rt. a pályázót megfelelő határidő kitűzésével hiánypótlásra szólítja fel.

5) A pályázattal érintett lakások felújításához ugyanazon munkálatok elvégzésére csak egy alkalommal vehető igénybe állami támogatás.

6) A hiánypótlás, a pontosítás az ellenőrzés és az elbírálás során az eredeti támogatási igény nem növelhető abban az esetben sem, ha időközben a költségek növekedése, vagy a beruházás tartalmának változása azt egyébként lehetővé tenné.

VI. Az elbírálás szempontrendszere

Előnyt élvez az a pályázó, amely:

1) magasabb saját erőt tud biztosítani, ezáltal kevesebb támogatást vesz igénybe,

2) a lakóépület teljes felújításán keresztül egyszerre nagyobb számú lakás felújítását célozza meg,

3) nagyobb mértékben vállalja a lakóépület teljes felújítását,

4) a többi pályázóéval közel azonos technikai paraméterek esetén alacsonyabb fajlagos költséggel végzi a felújítási munkálatokat,

5) a felújítás során korszerű anyagokat, műszaki megoldásokat alkalmaz,

6) olyan lakóépületek teljes felújítását célozza meg, amelyekre 1982. december 31. előtt a használatbavételi engedélyt kiadták,

7) a tervezett energia-megtakarítást megújuló energiaforrásokkal előállított hőenergia, vagy villamosenergia-termelő kapacitások (pl. napkollektor, napelemek) létesítésével kívánja elérni,

8) a felújítást magasabb tulajdoni arányú önkormányzati bérlakással rendelkező lakóépületen tervezi kivitelezni.

VII. Döntés-előkészítés, döntési mechanizmus

1) A pályázatokat a Vagyonkezelő Rt. döntésre előkészíti, véleményezi a pályázatban szereplő értékelési kritériumok alapján, melybe minden pályázó betekinthet.

2) Az önkormányzati támogatás odaítéléséről a beérkezéstől, illetve a hiánypótlástól számított 30 napon belül a Budapest XIII. kerületi Önkormányzat Kerületfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottsága dönt.

3) A Bizottság az eredményről a döntést követő 15 napon belül írásban tájékoztatja a pályázót.

VIII. Egyéb rendelkezések

1) Az egyéb, a pályázatban nem szabályozott kérdésekben az államháztartás működési rendjéről szóló többször módosított 217/1998.(XII.30.) Korm. rendelet, valamint a lakáscélú állami támogatásokról szóló módosított 12/2001.(I.31.) Korm. rendelet előírásait kell alkalmazni.

2) A pályázó köteles a támogatás forrásainak felhasználását – ellenőrzés céljából – elkülönítetten nyilvántartani.

3) A költségvetési forrásra is tekintettel az elnyert támogatás felhasználásakor a közbeszerzésekről szóló többször módosított 1995. évi XL. törvény rendelkezéseit figyelembe véve kell eljárni.

4) A Vagyonkezelő Rt. a pályázatban szereplő adatokat a helyszínen is ellenőrizheti, a vállalt kötelezettségek – megvalósítás, támogatás felhasználása – betartását bármikor jogosult vizsgálni.

5) A pályázatban szereplő adatokat, a támogatás felhasználását, a vállalt kötelezettségek teljesítését, a Belügyminisztérium, illetve az általa megbízott közreműködő szervezet bármikor a helyszínen is ellenőrizheti.

6) A Belügyminisztérium korlátlanul jogosult a pályázat során a támogatásban részesült építészeti alkotásról térítésmentesen kép- és/vagy hangfelvételt készíteni, és azt másolni, terjeszteni, forgalomba hozni, egyéb célra felhasználni.

IX. A szerződéskötés feltételei

1) Pályázó a pályázat benyújtása során, valamint a támogatás megszerzését követő szerződéskötéskor annak a körülménynek az ismeretében teszi meg nyilatkozatait, hogy a támogatás tényleges folyósítására csak abban az esetben van lehetősége, ha a pályázatot kiíró önkormányzat a Belügyminisztérium által meghirdetett pályázat keretében állami támogatáshoz jut.

2) A támogatás felhasználására a Belügyminisztérium döntése után az önkormányzat a pályázóval támogatási szerződést köt. A támogatási szerződést a Belügyminisztérium által közölt határidő alatt kell megkötni a nyertes pályázókkal. Amennyiben a támogatási szerződés megkötésére rendelkezésre álló határidőn belül a pályázó hibájából nem kerül sor a szerződés megkötésére, a támogató döntés érvényét veszti.

3) A támogatási szerződés megkötésének feltétele az önkormányzat és a lakástulajdonosok által biztosított saját erő önkormányzati és társasházi elkülönített bankszámlán történő elhelyezése és az erről szóló hitelintézeti igazolások benyújtása. Bankhitel felvétele esetén az elkülönített számlákon az önkormányzat és/vagy a lakástulajdonosok által vállalt saját erő hitellel csökkentett összegét kell elhelyezni, és be kell nyújtani a megkötött hitelszerződések másolati példányát.

4) A szerződés részletesen tartalmazza a támogatás pénzfelhasználásának, a pénzek kezelésének, a beruházás műszaki és gazdasági ellenőrzésének, minősítési követelményének, a beruházás utáni elszámolásának a feltételeit. A támogatásban részesített beruházás műszaki tartalma csak rendkívül indokolt esetben és csak a Belügyminisztérium engedélyével módosítható.

5) A pályázónak a szerződéskötéshez be kell mutatnia a szükséges jogerős hatósági engedélyeket. A támogatás folyósítása a műszaki készültségi foknak megfelelően, a saját erő és az állami támogatás arányában az igazolt teljesítés alapján a számla benyújtását követő 30 napon belül történik. Lift létesítése esetén a tetőhéjazat és a lift létesítés munkálatai befejezését követően kerülhet sor a támogatás folyósítására.

1

A rendelet címét a 8/2001.(III.26.)Ö.K. számú rendelet 1. §. (1) bekezdése módosította.

2

Az I. jelzést a 8/2001.(III.26.)Ö.K. számú rendelet 1. §. (2) bekezdése iktatta be.

3

A rendelet 1. §. (1)-(4) bekezdéseit a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 1. §. (1) bekezdése módosította.

4

A bekezdést 46/2001.(X.20.)Ö.K. sz. rendelet 1. §-a módosította.

5

Az a/ pont szövegét a 2/1997.(I.27.)Ö.K. sz. rendelet 1. §-a módosította.

6

A b/ pontot a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 1. §. (2) bekezdése módosította.

7

A címet a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 2. §. (1) bekezdése módosította.

8

A 2. §. (7), (8), (9), (10) bekezdéseit a 46/2001.(X.20.)Ö.K. sz. rendelet 2. §-a iktatta be.

9

A bevezető szövegrészt a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 2. §. (1) bekezdése módosította.

10

Az (5) bekezdést a 2/1997.(I.27.)Ö.K. sz. rendelet 2. §-a iktatta be.

11

A (6) bekezdést a 2/1997.(I.27.)Ö.K. sz. rendelet 2. §-a iktatta be. A bekezdést „és szövetkezeti lakóház” kitétellel a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 2. §. (2) bekezdése egészítette ki.

12

A bekezdést az 52/2003. (XI. 20.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 1. §-a iktatta be; a rendelkezés 2003. november 20-ától hatályos.

13

A címet és a 3. §. szövegét a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 3. §-a módosította.

14

A bekezdést 46/2001.(X.20.)Ö.K. sz. rendelet 3. §-a módosította.

15

A 46/2001.(X.20.)Ö.K. sz. rendelet 4. §-a a bekezdésben az 50 %-ot 30 %-ra módosította.

16

A 46/2001.(X.20.)Ö.K. sz. rendelet 5. §-a a bekezdésben az 50 %-ot 70 %-ra módosította.

17

A (1) bekezdést a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 4. §. (1) bekezdése módosította.

18

A (2) bekezdést a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 4. §. (1) bekezdése módosította.

19

A a/ pontot a 8/2001.(III.26.)Ö.K. sz. rendelet 1. §. (3) bekezdése módosította.

20

A 46/2001.(X.20.)Ö.K. sz. rendelet 6. §. (1) bekezdése az 50 %-ot 30 %-ra módosította.

21

A c/ pontot a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 4. §. (2) bekezdése módosította.

22

A 46/2001.(X.20.)Ö.K. sz. rendelet 6. §. (2) bekezdése a 30.000,- Ft-ot 100.000,-Ft-ra módosította.

23

A címet és az (1)-(3) bekezdések szövegét a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 5. §-a módosította.

24

A II. fejezetet a 8/2001.(III.26.)Ö.K. számú rendelet 1. §. (4) bekezdése iktatta be.

25

A paragrafust az 1/2002.(I.21.)Ö.K. számú rendelet 1. §-a módosította. A 7.§ (1)-(2) bekezdését a 34/2003.(VII.2.)Ö.K. számú rendelet 1.§ (1)-(2) bekezdése módosította.

26

A bekezdést a 41/2003. (IX. 22.) Ö.K. rendelet 1. §-a iktatta be.

27

A paragrafust az 1/2002. (I. 21.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 2. §-a módosította. A 8. § (4)-(5) bekezdését a 34/2003. (VII. 2.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 2. § (1)-(2) bekezdése módosította.

28

A bekezdést az 1/2002.(I.21.)Ö.K. számú rendelet 3. §. (1) bekezdése módosította.

29

A bekezdést a 34/2003.(VII.2.)Ö.K. számú rendelet 3.§ (1) bekezdése módosította.

30

A bekezdést az 1/2002.(I.21.)Ö.K. számú rendelet 3. §. (3) bekezdése módosította.

31

A bekezdést a 34/2003.(VII.2.)Ö.K. számú rendelet 3.§ (2) bekezdése módosította.

32

A bekezdést az 1/2002.(I.21.)Ö.K. számú rendelet 3. §. (4) bekezdése módosította.

33

A paragrafust az 1/2002.(I.21.)Ö.K. számú rendelet 4. §-a iktatta be; a paragrafust a 41/2003. (IX. 22.) Ö.K. rendelet 2. §-a módosította.

34

Beleértve a nem lakáscélú fejlesztésekre jutó saját erőt is.

35

A III. jelzést a 8/2001.(III.26.)Ö.K. számú rendelet 2. §-a iktatta be.

36

A 8/2001.(III.26.)Ö.K. számú rendelet 2. §-a az eredeti 7. §-t 11. §-ra változtatta.

37

A mellékletet az 1/2002.(I.21.)Ö.K. számú rendelet 1. §-a iktatta be.

38

A melléklet első-második bekezdését a 34/2003.(VII.2.)Ö.K. számú rendelet 4.§ (1)-(2) bekezdése módosította.

39

A pontot a 34/2003.(VII.2.)Ö.K. számú rendelet 4. §. (3) bekezdése módosította.

40

A pályázati feltételek 1/, 2/ pontját a 34/2003.(VII.2.)Ö.K. számú rendelet 4. §. (4)-(5) bekezdése módosította; a 3/ pontot a rendelet 4.§ (6) bekezdése hatályon kívül helyezte és az eredeti 4/, 5/ pontok számozását 3/, 4/ pontokra változtatta.

41

A pontot a 34/2003.(VII.2.)Ö.K. számú rendelet 4. §.(7) bekezdése módosította.

42

A pontot a 34/2003.(VII.2.)Ö.K. számú rendelet 4. §.(8) bekezdése módosította.

43

A pontot a 34/2003.(VII.2.)Ö.K. számú rendelet 4. §.(9) bekezdése módosította.

44

A pontot a 34/2003.(VII.2.)Ö.K. számú rendelet 4. §.(10) bekezdése módosította.

45

A pontot a 34/2003.(VII.2.)Ö.K. számú rendelet 4. §.(11) bekezdése iktatta be.

46

A pontot a 34/2003.(VII.2.)Ö.K. számú rendelet 4. §.(12) bekezdése módosította.

47

A pontot a 34/2003.(VII.2.)Ö.K. számú rendelet 4. §.(13) bekezdése iktatta be.

48

A pontot a 34/2003.(VII.2.)Ö.K. számú rendelet 4. §.(14) bekezdése módosította.

49

A pontot a 34/2003.(VII.2.)Ö.K. számú rendelet 4. §.(15) bekezdése módosította.

50

A pontot a 34/2003.(VII.2.)Ö.K. számú rendelet 4. §.(16) bekezdése módosította.

51

A pontot a 34/2003.(VII.2.)Ö.K. számú rendelet 4. §.(17) bekezdése iktatta be.

52

A pontot a 34/2003.(VII.2.)Ö.K. számú rendelet 4. §.(18) bekezdése iktatta be.

53

A mellékletet az 1/2002.(I.21.)Ö.K. számú rendelet 4. §-a iktatta be; a mellékletet a 41/2003. (IX. 22.) Ö.K. rendelet 3. §-a módosította.

54

Környezet: a telek, amelyen az épület áll, továbbá a telekhatára melletti közterületen meglévő vagy a pályázat alapján építendő járda, közút, játszótér, parkoló, park, stb. A pályázattal érintett területeknek a pályázó önkormányzat vagy a lakóközösség kizárólagos tulajdonában kell lennie.

55

A lakás-felújítási munkálatokhoz csak a közös tulajdonú részeken elvégzendő munkálatokhoz való szerves kapcsolódás esetén és csak a teljes bekerülési költség 20 százalékát meg nem haladó munkálatokhoz vehető igénybe támogatás.

5/1996. (II. 23.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet

a társasházaknak és szövetkezeti lakóházaknak nyújtandó kamatmentes felújítási hitelről1

A Budapest Főváros XIII. ker. Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 8. § (1) bek-ben foglaltak alapján az épületállomány állagának javítása érdekében a következő rendeletet alkotja.

I.2

Általános rendelkezések

1. §3 (1) Az Önkormányzat a kerületi társasházak és szövetkezeti lakóházak felújítására, helyreállítására kamatmentes felújítási támogatási lehetőséget biztosít, melynek lebonyolításával megbízza az Angyalföld-Újlipótváros-Vizafogó Vagyonkezelő Rt-t (a továbbiakban: Rt.).4

(2) Az Rt. a rendelet hatályba lépését követően kiírja a pályázatot és a rendeletben foglaltaknak megfelelően lebonyolítja a támogatási kérelmek elbírálásának előkészítését, továbbá a társasházakkal és a szövetkezeti házakkal való szerződéskötést.

(3) Az Önkormányzat a támogatást rövid lejáratra – 5 évre – kamatmentesen biztosítja. A fennmaradó támogatási keret erejéig minden évben január 31-ig kell kiírni a pályázatot, melyre a jelentkezés tárgyévben folyamatosan történhet.

(4) A társasház és a szövetkezeti lakóház a felvett támogatás törlesztő részletét havonta a szerződésnek megfelelően utalja át az Rt. megjelölt bankszámlájára.

(5) Az Rt. a befizetések egyenlegét folyamatosan ellenőrzi.

a) a 30 napot meghaladó elmaradás esetén késedelmi kamatot számít fel, melynek mértéke a mindenkori jegybanki alapkamat 1,3-szorosa;5

b) a 3 hónapot meghaladó, vagy összesítve 3 hónapot kitevő elmaradás esetén az Rt. a társasházzal, illetve a szövetkezeti lakóházzal kötött szerződést felmondja, egyidejűleg intézkedik a támogatás, valamint kamatainak a Ptk. 525. § (1) bekezdése alapján történő egyösszegű visszafizetéséről.6

A felújítási támogatás célja7

2. §8 A társasházak, illetve a szövetkezeti lakóházak a támogatási keretből az alábbi szerkezetek felújítására nyújthatnak be pályázatot:9

(1) Az alapító okirat szerint a közös tulajdonban lévő gépészeti vezetékhálózat teljes vagy részleges felújítása (központi antenna, kaputelefon, kábel tv vezetékeinek felújítására nem terjed ki).

(2) Tető, tetőszerkezet héjalás, bádogozás, kémények részleges, vagy teljes felújítása.

(3) Födémek, függőfolyosók, erkélyek szerkezeti felújítása, alapmegerősítés.

(4) Központi berendezések, kazántelep, felvonók, szellőztető berendezések részleges és teljes felújítása.

(5)10 Homlokzatfelújításra;

kizárólag abban az esetben, ha a ház alapvezetéki felújítása már megtörtént, illetve szakvélemény szerint nem indokolt.

(6)11 A társasház és szövetkezeti lakóház valamennyi helyiségét érintő egyéni vízmérők felszerelésére.

(7) A társasház vagy szövetkezeti lakóház valamennyi külső utcafronti nyílászárójának cseréje, helyreállítása.

(8) A társasház vagy szövetkezeti lakóház lépcsőházának helyreállítása.

(9) Szeméttároló kialakítása, meglévő szemétledobó korszerűsítése.

(10) Gépkocsi-tároló kialakítása a társasház vagy szövetkezeti lakóház belső udvarán vagy pinceszintjén a pincehelyiségek átalakításával.

(11)12 Az épület víz- és hőszigetelésének javítása.

A felújítási támogatás benyújtásának feltételei13

3. § (1) A társasház, illetve a szövetkezeti lakóház csak akkor részesülhet kamatmentes felújítási támogatásban, ha a m2-re vetített (vízdíj nélküli) közös költség összege meghaladja az 50/1995.(XI.27.)Ö.K. számú rendelet 9. § (1) bekezdésében az összkomfortos lakásra megállapított lakbér mértékének 60 %-át.14

(2) A támogatás akkor adható, ha a társasház, illetve szövetkezeti lakóház minimum 10 albetétet foglal magában.

(3) A társasháznak, illetve a szövetkezeti lakóháznak az önkormányzattal szemben nem áll fenn tartozása.

(4) A társasházban nincs rendezetlen (jogvitás) tulajdoni, illetve használati helyzetű tetőtér vagy házfelügyelői lakás.

(5) A társasházak esetében a tulajdonosok nem tartoznak az Rt-nek az ún. „kényszerkezelés” időszakából.

(6) Az Önkormányzat a felújítási támogatás mértékéig tulajdononként a tulajdoni hányad mértékének megfelelően jelzálogot jegyeztet be.

A jelzálog bejegyeztetéséhez szükséges nyilatkozat mellé csatolni kell a 30 napnál nem régebben kiállított tulajdoni lap másolatot.

(7) A társasháznak, illetve a szövetkezeti lakóháznak rendelkeznie kell a felújítási összeg minimum 30 %-ával.15

(8) Az igényelhető felújítási támogatás összege nem haladhatja meg:

a)

a 10-20 lakást magában foglaló épület esetében lakásonként:

70.000,-Ft

b)

a 21-35 lakást magában foglaló épület esetében lakásonként:

60.000,-Ft

c)

a 36-50 lakást magában foglaló épület esetében lakásonként:

50.000,-Ft

d)

51-nél több lakást magában foglaló épület esetében lakásonként:

40.000,-Ft

A felújítási támogatás nem haladhatja meg a költségvetési összeg 70 %-át.16

3/A §17 (1) Az Önkormányzat a Fővárosi Rehabilitációs Keretből juttatható támogatás feltételeiről és a pályázati eljárás rendjéről szóló 62/2000. (XI. 30.) Fővárosi közgyűlési rendeletben foglaltakhoz kapcsolódóan a kamatmentes kölcsön visszafizetésére kedvezményben részesíti azt a társasházi közösséget, illetve lakásszövetkezetet, ahol a lakóépületben olyan tulajdonos lakik, aki hitelt érdemlően igazolja, hogy

a) ő vagy a vele egy háztartásban lakó közeli hozzátartozója az alábbi pénzbeli juttatások egyikében részesül:

– időskorúak járadékában, vagy

– rendszeres szociális segélyben, vagy

– lakásfenntartási támogatásban, vagy

– rendszeres gyermekvédelmi támogatásban, vagy

– gyermekvédelmi támogatásban, vagy

– közgyógyellátási igazolvánnyal rendelkezik, vagy

– a vele egy háztartásban lakó közeli hozzátartozó(k) jövedelmével együtt az egy főre jutó havi nettó jövedelme a pályázat benyújtását megelőző 3 hónap átlagában az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét nem haladja meg, vagy

b) a vele egy háztartásban lakó közeli hozzátartozó(k) jövedelmével együtt az egy főre jutó havi nettó jövedelme a pályázat benyújtását megelőző 3 hónap átlagában az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 1,5-szeresét nem haladja meg, és

c) a társasház, illetve a lakásszövetkezet közgyűlése úgy határoz, hogy a társasházi közösség, illetve a lakásszövetkezet részére

– az (1) bekezdés a) pontja szerint kedvezményezett tulajdonosnak nem kell megfizetni a (2) bekezdés a) pontja szerint a tulajdoni hányadára jutó kölcsön 100%-át,

– az (1) bekezdés b) pontja szerint kedvezményezett tulajdonosnak nem kell megfizetni a (2) bekezdés b) pontja szerint a tulajdoni hányadára jutó kölcsön 50%-át.

(2) A kamatmentes kölcsön visszafizetésére vonatkozó kedvezmény mértéke

a) az (1) bekezdés a) pontjában lévő kedvezményezettnél a tulajdoni hányadra jutó kamatmentes kölcsön 100%-a,

b) az (1) bekezdés b) pontjában lévő kedvezményezettnél a tulajdoni hányadra jutó kamatmentes kölcsön 50%-a.

(3) A társasházi közösségnek, illetve a lakásszövetkezetnek a kedvezményezett tulajdonos tulajdoni hányadára jutó kamatmentes kölcsön

a) 100%-át az (1) bekezdés a), c) pontja esetében

b) 50%-át az (1) bekezdés b), c) pontja esetében nem kell visszafizetnie az Önkormányzat részére.

(4) A kedvezmény éves keretösszegét a költségvetésről szóló önkormányzati rendeletben kell meghatározni. A keret kimerülése esetén hirdetményben kell közzétenni, hogy az év hátralévő részében – a keret kimerülése miatt – a pályázók nem részesülhetnek kedvezményben.

(5) A kedvezményt 2004. március 1-jétől a jelentkezés tárgyévében folyamatosan vehetik igénybe a pályázók.

(6) A társasházi közösségnek és a lakásszövetkezetnek a kamatmentes kölcsön visszafizetésére a kedvezmények érvényesítéséhez alábbi iratokat, nyilatkozatokat kell a pályázat benyújtásával egyidejűleg, hiánytalanul becsatolni a Vagyonkezelő Rt-hez:

– a közgyűlési határozatot (a 62/2000. (XI. 30.) Fővárosi közgyűlési rendelet 4. sz. melléklete szerint), amely tartalmazza, hogy a közösség úgy döntött, hogy

– a kamatmentes kölcsön visszafizetésénél a kedvezményeket érvényesíteni kívánja, és

– megállapítja, hogy a rendelet 3/A § (1) bekezdés a), b) pontjai alapján a név és tulajdoni hányad szerint megnevezett tulajdonos kedvezményben részesíthető, és

– e kedvezményezettektől a tulajdoni hányadukra jutó kamatmentes kölcsön a rendelet 3/A § (2) bekezdése szerinti összege megfizetését nem követeli, és

– a kedvezményben részesíthető tulajdonos nyilatkozatát, amelyben hozzájárul ahhoz, hogy társasházi vagy szövetkezeti lakására a megállapodás megkötésével egyidejűleg a tulajdoni hányadára eső kamatmentes kölcsön erejéig jelzálogjog kerüljön bejegyzésre az Önkormányzat javára, és

– a kedvezményben részesíthető tulajdonos nyilatkozatát, amelyben hozzájárul ahhoz, hogy a jövedelemnyilatkozatban közölt adatok valódiságát a Szociális törvény (1993. évi III. törvény) 10. § (2) és (3) bekezdésében foglaltak szerint az Önkormányzat környezettanulmány lefolytatásával vagy az APEH illetékes igazgatósága útján ellenőrizheti.

(7) A kedvezményben részesíthető tulajdonosoknak az alábbi – az érvényesíteni kívánt kedvezményre való jogosultságot igazoló – nyilatkozatokat, igazolásokat és határozatok hiteles másolatát kell csatolniuk a pályázat benyújtásának időpontjáig a társasházi közös képviselő, illetve a lakásszövetkezet elnöke részére, amelyeket az Önkormányzat a megállapodás megkötésétől számított 5 éven belül jogosult ellenőrizni:

– az Önkormányzat határozatát annak igazolása céljából, hogy a családban van olyan személy, akinek a rendelet 3/A § (1) bekezdés a) pontja szerinti valamelyik szociális rászorultságtól függő pénzbeli ellátást biztosítottak, vagy

– igazolást a rendelet 3/A § (1) bekezdés a) pontja szerinti közgyógyellátási igazolványról, vagy

– az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét vagy annak 1,5-szeresét meg nem haladó jövedelemmel rendelkező családnál a jogosult tulajdonos és a vele egy háztartásban lakó közeli hozzátartozók a kérelem benyújtását megelőző 3 havi jövedelméről szóló igazolásait (a 62/2000. (XI. 30.) Fővárosi közgyűlési rendelet 3. sz. melléklete szerint), nyilatkozatait és

– nyilatkozatot, amelyben a kedvezményben részesíthetők hozzájárulnak a személyes adataik kezeléséhez.

(8) Amennyiben a rendelet 3/A § (1) bekezdése alapján kedvezményben részesített tulajdonos a társasházban lévő lakását az e rendelet szerinti megállapodás létrejöttétől számított 5 éven belül elidegeníti, a kedvezmény összegét egy összegben meg kell fizetnie az Önkormányzat részére.

(9) Ha a rendelet társasházban vagy lakásszövetkezetben lévő tulajdoni hányadra vonatkozó rendelkezéseket tartalmaz, azt alkalmazni kell a lakásszövetkezeti tulajdonra is akként, hogy tulajdoni hányadon az összes lakás alapterületének az egyes lakásra jutó hányadát kell érteni.

3/B §18 A rendelet 3/A § alkalmazásában használt fogalmak:

Közeli hozzátartozó: házastárs, élettárs, 20 évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező, illetve a 25 évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező, nappali tagozaton egyetemi, főiskolai tanulmányokat folytató, valamint korhatárra való tekintet nélkül a tartósan beteg, illetőleg a testi, érzékszervi, értelmi, beszéd vagy más fogyatékos vérszerinti, örökbefogadott, mostoha- és nevelt gyermek, örökbefogadó, mostoha- és nevelőszülő.

Jövedelem: a személyi jövedelemadóról szóló törvényben jövedelemként meghatározott vagyoni érték (bevétel) munkavállalói járulékkal, személyi jövedelemadóval, egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékkal, magán-nyugdíjpénztári tagdíjjal, valamint a jövedelemadóról szóló törvényben elismert költségekkel csökkentett része, függetlenül attól, hogy adómentesnek vagy adókötelesnek minősül.

Nem minősül jövedelemnek: a temetési segély, az alkalmanként adott átmeneti segély, a lakásfenntartási támogatás, a rendkívüli gyermekvédelmi támogatás, a nevelőszülők számára fizetett nevelési díj és külön ellátmány, az anyasági támogatás, valamint – a személyes gondoskodásért fizetendő személyi térítési díj megállapítása kivételével – a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményei, a fogyatékossági támogatás, a rokkantsági járadék és a vakok személyi járadéka, továbbá a tizenharmadik havi nyugdíj.

Család: egy lakásban együtt élő, ott bejelentett lakóhellyel, vagy tartózkodási hellyel rendelkező közeli hozzátartozók közössége.

Háztartás: egy lakásban együtt élő, ott bejelentett lakóhellyel, vagy tartózkodási hellyel rendelkező személyek közössége.

Egy főre jutó havi jövedelem megállapításához az e rendelet szerinti pályázat benyújtását megelőző 3 havi nettó jövedelem átlagát kell igazolni a 62/2000. (XI. 30.) Fővárosi közgyűlési rendelet 3. sz. melléklete szerinti nyomtatványon.

3/C. §19 Adatvédelem

(1) Az 1992. évi LXIII. törvény 2. § 1. pontjában lévő személyes adatok gyűjtése, felvétele, tárolása, feldolgozásának célja, e rendelet 3/A § (1) bekezdésében lévő jogosultsági feltételek megállapítása.

(2) Az (1) bekezdés szerinti személyes adatok kezeléséhez az érintettek hozzájárulása szükséges.

(3) A társasházi közös képviselő jogosult a személyes adatokat az érintettek hozzájárulásával összegyűjteni, feldolgozni. A személyes adatok e rendelet 3/A § (7) bekezdésében foglaltakat kivéve más illetéktelen személyek rendelkezésére nem bocsáthatók.

A pályázat elnyerésének feltételei

4. § (1) A felújítási támogatási keretet kizárólag pályázat útján lehet igénybe venni.20

(2) A pályázaton csak azok a társasházak és szövetkezeti lakóházak vehetnek részt, amelyeknek nincs egyéb hiteltartozásuk, továbbá kiegyenlítetlen közműtartozásuk.21

(3) A pályázatnak tartalmazni kell:

a) A tulajdonosok feltétel nélküli hozzájárulását a jelzálogjog bejegyzéséhez a támogatási összeg tulajdonhányadukra eső mértékéig, illetve közgyűlési határozatot, amennyiben a társasház, illetve szövetkezeti lakóház osztatlan közös tulajdonában, az ingatlan-nyilvántartásban önálló ingatlanként nyilvántartott helyiségre kerül bejegyzésre a jelzálogjog.22

b) A társasház, illetve szövetkezeti lakóház közös képviselőjének igazolását (banki igazolás) a költségvetési összeg 30 %-ának elkülönített számlán történő elhelyezéséről.23

c) Nyilatkozatot arról, hogy a tulajdonosoknak a lakásvásárlással kapcsolatban nem áll fenn törlesztőrészlet tartozásuk. Nem minősül vételártartozásnak, ha a vevő az adás-vételi szerződés szerinti részleteket folyamatosan fizeti.24

d) A felújítás költségeit tartalmazó részletes költségvetést.

e) Tulajdonosi nyilatkozatot, hogy amennyiben a felújítás bekerülési összege magasabb a költségvetésben szereplő összegnél, úgy a szerződésben rögzített költség feletti részt a tulajdonostársak pótbefizetéssel egyenlítik ki.

f) Jelzálogjog helyett albetétenként 100.000,-Ft hitel igénybevétele esetén, albetétenként két személy készfizető kezességi nyilatkozatát a hitel visszafizetésére, illetve egyéb elfogadható biztosítékot.25

(4) A pályázat csak az összes melléklet egyidejű beadásával érvényes. Nyilatkozatok utólagos pótlására nincs lehetőség.

Pályázatok elbírálása

5. § (1) A beérkezett pályázatokat az Rt. a beérkezés sorrendjében 15 napon belül véleményezi és előterjeszti döntésre a Képviselő-testület Kerületfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottságához. A bizottság döntését 90 napon belül közli az Rt-vel.

(2) A pályázókat írásban kell értesíteni a pályázat eredményéről.

A felújítási támogatás felhasználása26

6. § (1) Elfogadott felújítási támogatási kérelem esetén az Rt. szerződést köt a társasház, illetve a szövetkezeti lakóház közös képviselőjével a felújítási támogatás felhasználására.

(2) A felújítási támogatást kizárólag az elfogadott költségvetésben tételesen felsorolt munkákra lehet felhasználni.

(3) A banki kezelési költség a társasházat, illetve a szövetkezeti lakóházat terheli.

II.27

7. §28 (1) Az Önkormányzat, a Belügyminisztérium által kiírt pályázati programhoz kapcsolódva, az iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékos felújítására, korszerűsítésére támogatási lehetőséget biztosít.

(2) A támogatás elnyerése pályázat útján történik, a pályázati felhívást a rendelet 1. számú melléklete tartalmazza.

(3) Támogatásban részesülhetnek a Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzat közigazgatási határán belül elhelyezkedő, minimum tíz lakást tartalmazó iparosított technológiával épült társasházak, lakásszövetkezetek és önkormányzati bérházak, amennyiben a lakóépület tulajdonosai vállalják a felújítási költségek e rendeletben előírt mértékű, saját erőből történő finanszírozását.

(4) A rendelet szempontjából iparosított technológiával épült lakóépületnek kell tekinteni a panel, a blokk, az alagútzsalu, az öntött, a vasbetonvázas és egyéb iparosított technológiával épült lakóépületeket.

(5) A támogatás az alábbi munkálatokra vehető igénybe:

I. Utólagos hőszigetelési feladatok:

a) nyílászárók szigetelése, cseréje, tető, illetve pincefödém szigetelése,

b) homlokzatok hőszigetelése,

c) épületek északi falának hőszigetelése,

d) a nyílászárók szigetelése, cseréje legalább 90%-ban.

II. Épületgépészeti rendszerek felújítása, korszerűsítése:

a) meglévő fűtési berendezések és rendszerek korszerűsítése, energiatakarékos berendezésekre történő cseréje,

b) hálózati melegvíz-ellátási berendezések és rendszerek korszerűsítése, energiatakarékos berendezésekre történő cseréje,

c) épületek közös részei világításának korszerű berendezésekre történő cseréje,

d) felvonó javítása, illetve cseréje energia-megtakarítás esetén, szellőző rendszerek felújítása, korszerűsítése.

(6) Az épületgépészeti rendszer előző bekezdésben felsorolt energiatakarékos felújítására, korszerűsítésére csak akkor kerülhet sor, ha előzőleg az (5) bekezdés I. a/-b/ pontjaiban foglalt szigetelési feladatot az épületen ezen pályázat keretében elvégeztetik, vagy ha korábbi beruházások révén az épület kielégíti a jelenleg érvényes hőtechnikai szabványokat.

(7) Nem igényelhető támogatás a pályázat benyújtása előtt már megkezdett beruházáshoz.

(8)29 A (2) bekezdésben meghatározott pályázatra nem kell alkalmazni a R. I. fejezetében foglalt paragrafusokat, kivéve a 1. § (4) bek. , (5) bek., a 3. § (3) bek., (4) bek., (5) bek., (6) bek., 4. § (1) bek., (2) bek., (3) bek. a) pont, c) pont, d) pont, e) pont, f) pont, (4) bek., 6. § (2), (3) bek.

8. §30 (1) Az Önkormányzat a rendeletben kiírt pályázatra benyújtott kérelmek elbírálásának adminisztratív előkészítésével az Angyalföld-Újlipótváros-Vizafogó Vagyonkezelő Rt-t bízza meg, összhangban az 1. §-ban foglaltakkal. A pályázati felhívásban megjelölt adatot és információt a pályázónak kell szolgáltatnia.

(2) Az Önkormányzat a támogatást kamatmentes támogatás formájában nyújtja, mely összeget 5 év alatt kell visszafizetni. A támogatásra vonatkozóan felek külön szerződést kötnek.

(3) A támogatás a beruházási költség egyharmada, legfeljebb azonban lakásonként 400.000, azaz Négyszázezer forint lehet.

(4) Az Önkormányzat a pályázat alapján elnyert támogatást abban az esetben nyújtja, ha a központi költségvetés az Önkormányzat számára is biztosítja a pályázat útján igényelt támogatást, amely a bekerülési költség legfeljebb egyharmada.

(5) Amennyiben a támogatás mértéke az 1.000.000 Ft-ot meghaladja, az építmény homlokzatán, vagy a látogatók és a közforgalom számára nyitva álló, jól látható központi helyen a kivitelezés időtartama alatt és a felújítást követően állandó tájékoztatást szolgáló, fém vagy más korrózióálló anyagból készült, legalább 30×40 cm nagyságú táblát kell elhelyezni a támogatási szerződésben meghatározott szöveggel.

9. § (1) A támogatás csak akkor adható, ha

a) a társasház legalább 10 lakást foglal magába,

b) a társasháznak az Önkormányzattal szemben nem áll fenn tartozása,

c) a társasházban nincs rendezetlen tulajdoni, illetve használati helyzetű lakás vagy helyiség,

d) a társasház rendelkezik a teljes felújítási, korszerűsítési költség 1/3 részével,

e) a társasház hozzájárul, hogy az Önkormányzat a támogatás mértékéig az egyes tulajdonokra a tulajdoni hányad arányában vagy az ingatlan-nyilvántartásban önálló ingatlanként nyilvántartott helyiségre jelzálogjogot jegyeztessen be,

f) a támogatás tárgya teljes épület, vagy dilatációval határolt épületrész.

(2) A társasházban lévő nem lakáscélú helyiségek tulajdonosaira jutó költségek fedezetére a támogatás nem vehető igénybe.

10. § (1) A pályázatok elbírálása a Kerületfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság feladat- és hatáskörébe tartozik.31

(2) A pályázatok benyújtása folyamatos, a belügyminisztériumi pályázat kiírását követően minden év szeptember 30. napján zárul le. A kormányzati támogatási keret kimerülését – a Belügyminisztérium erre irányuló közleménye megjelenését követően – hirdetményben kell közzétenni. Az önkormányzati támogatási keret kimerüléséről azonnali hirdetményt kell kiadni.32

(3)33 Az elbírálásnál előnyt élvez

a) az a pályázat, amely 1982 előtt épült lakóház energiatakarékos felújítását célozza,

b) az a pályázó, amely magasabb saját erőt tud biztosítani, ezáltal kevesebb önkormányzati és állami támogatást vesz igénybe,

c) az a pályázó, amely egyszerre nagyobb lakásszámú lakóépület felújítását célozza meg,

d) az a pályázó, amelynek az éves megtakarítás/összes beruházási költség hányadosa az adott feladatra vetítve a legnagyobb,

e) az a pályázó, amely a felújítás során korszerű technológiai, technikai megoldásokat alkalmaz,

f) az a pályázó, amely közel azonos technikai paraméterek esetén alacsonyabb fajlagos költséggel végzi a felújítási munkákat.

(4) A Bizottság döntéséről 15 napon belül értesíti a pályázókat, egyúttal benyújtja az önkormányzati pályázatot a Belügyminisztériumhoz.

A társasházi pályázatok a Belügyminisztériumnak az Önkormányzat pályázatát elbíráló döntésével válhatnak eredményessé. Az Önkormányzat a Belügyminisztérium döntéséről szóló tájékoztatást követő 15 napon belül értesíti a pályázó társasházat.

A támogatást elnyert pályázóval az Angyalföld-Újlipótváros-Vizafogó Vagyonkezelő Rt. köt szerződést a támogatás folyósításáról, annak módjáról, a pályázatban vállaltak megvalósításának üteméről és határidejéről, a támogatással történő elszámolás szabályairól, a felhasználás ellenőrzéséről és a szerződésszegés jogkövetkezményeiről.34

(5) Az önkormányzati támogatás a szerződéskötés után is mindenben osztja az állami támogatás jogi sorsát, amennyiben központi intézkedés folytán a költségvetési támogatást visszavonják, vagy az Önkormányzatot annak visszafizetésére kötelezik, úgy ezen szabályok és kötelezések vonatkoznak az Önkormányzat által nyújtott támogatásokra is.35

10/A. §36 (1) Az Önkormányzat a Belügyminisztérium által az iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékos korszerűsítése és teljes felújítása megvalósítására közzétett pályázati programhoz kapcsolódva pályázat útján támogatási lehetőséget biztosít.

(2) A támogatás elnyerése pályázat útján történik, a 2003. évre szóló pályázati felhívást a rendelet 2. számú melléklete tartalmazza. A támogatás a 2. számú melléklet szerinti célokra és az ott meghatározott feltételekkel vehető igénybe. A pályázati felhívás tartalmazza az igénybe vehető támogatási összeget és a pályázatok elbírálásának rendjét is.

(3) Támogatásban részesülhet a Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzat közigazgatási határán belül elhelyezkedő lakóépület, amelyben minimum 50 lakás van.

(4) A lakóépület tulajdonosainak vállalniuk kell a felújítási, korszerűsítési költségek minimálisan 25%-a saját erőből történő finanszírozását.

(5) Az Önkormányzat minimálisan a bekerülési költség 25%-át, de lakásonként legfeljebb 750 ezer Ft-ot nyújt támogatásként – 5 évre – kamatmentes hitel formájában. Az Önkormányzat Képviselő-testületi határozatot hoz arról, hogy nyertes pályázat esetén az összegszerűen is megjelölt, készpénzben vállalt saját erőt37 a költségvetésében elkülöníti.

(6) A központi költségvetésből elnyerhető vissza nem térítendő támogatás maximum a bekerülési költség 50%-a, de lakásonként legfeljebb 1 millió 500 ezer Ft.

(7) Az Önkormányzat a pályázat alapján elnyert támogatást az esetben nyújtja, ha a központi költségvetés az Önkormányzat számára is biztosítja az általa pályázat útján igényelt támogatást.

(8) A (2) bekezdésben meghatározott pályázatra nem kell alkalmazni a Rendelet I. fejezetében foglalt paragrafusokat, kivéve a 1. § (4) bek. , (5) bek., a 3. § (3) bek., (4) bek., (5) bek., (6) bek., 4. § (1) bek., (2) bek., (3) bek. a) pont, c) pont, d) pont, e) pont, f) pont, (4) bek., 6. § (2), (3) bek.

III.38

Vegyes rendelkezések

11. §39 E rendelet a kihirdetés napján lép hatályba, ezzel egyidejűleg a 16/1995.(III.31.)Ö.K. számú rendelet hatályát veszti.

Dr. Sinka József s. k.

Dr. Tóth József s. k.

jegyző

polgármester

1. sz. melléklet az 5/1996. (II. 23.)Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelethez40

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Budapest Főváros XIII. kerület Önkormányzata nyilvános pályázatot hirdet az iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékos felújításának támogatására.

A pályázat a Belügyminisztérium által, a Magyar Köztársaság költségvetéséről szóló 2002. évi LXII. törvényben biztosított forrásokból kiírt állami programhoz kapcsolódik, a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet alapján.41

I. A támogatás célja

A támogatás célja az iparosított technológiával épült lakóépületek (a pályázat szempontjából iparosított technológiával épült lakóépületeknek a panel, a blokk, az alagútzsalu, az öntött, a vasbeton vázas és egyéb iparosított technológiával épült lakóépületeket tekintjük) energiatakarékos felújítása, illetve ezen lakóépületek gépészeti rendszereinek, berendezéseinek korszerűsítése, felújítása.

II. A pályázók köre

1) A Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzat közigazgatási határán belül elhelyezkedő, iparosított technológiával épült társasházak, lakásszövetkezetek, illetve önkormányzati bérlakások.42

2) A lakóépület tulajdonosainak (lakóközössége) vállalniuk kell a felújítási költségek minimálisan a pályázati felhívásban megjelölt mértékű saját erőből történő finanszírozását. A tulajdonosok saját erejeként készpénz vehető figyelembe, melynek forrása többek között lehet az épület felújítási alapja, a tulajdonosok egyszeri hozzájárulása, valamint bankhitel. A támogatási szerződés megkötésének feltétele a saját erő elkülönített bankszámlán történő elhelyezése és az erről szóló hitelintézeti igazolás benyújtása.

III. A pályázati feltételek43

1) Támogatás igényelhető az iparosított technológiával épített lakóépületek energiatakarékos felújítása során elvégezhető munkálatokra:

I. Utólagos hőszigetelési feladatok:

a) külső nyílászárók szigetelése vagy cseréje, valamint a tető, illetve a pincefödém szigetelése,

b) homlokzatok hőszigetelése,

c) épület északi falának hőszigetelése,

d) külső nyílászárók szigetelése, cseréje legalább 90%-ban

II. Épületgépészeti rendszerek felújítása, korszerűsítése:

a) meglévő fűtési berendezések és rendszerek korszerűsítése, energiatakarékos berendezésekre történő cseréje,

b) hálózati melegvíz-ellátási berendezések és rendszerek korszerűsítése, energiatakarékos berendezésekre történő cseréje,

c) épületek közös részei világításának korszerű berendezésekre történő cseréje,

d) felvonó korszerűsítése, illetve cseréje energia-megtakarítás esetén,

e) szellőző rendszerek felújítása, korszerűsítése.

2) Az épületgépészeti rendszerek II. pontban felsorolt energiatakarékos felújítására, korszerűsítésére csak abban az esetben kerülhet sor, ha előzőleg az I. a/, vagy az I. b/ pontban meghatározott szigetelési feladatokat ezen pályázat keretében elvégeztetik, vagy ha az épület kielégíti a jelenleg érvényes hőtechnikai szabványokat.

3) Nem igényelhető támogatás a pályázat benyújtása előtt már megkezdett beruházáshoz.

4) Támogatásból nem fedezhető a lakásokon kívüli, ugyanazon épületben létrehozott nem lakáscélú ingatlanok felújítása, korszerűsítése, pl. földszinten kialakított üzlethelyiség stb., de egyéb forrásból a támogatásra nem jogosult munkálatok a támogatásban részesülőkkel egy időben elvégezhetők.

IV. A pályázattal elnyerhető támogatás

1) A pályázattal elnyerhető önkormányzati támogatás az iparosított technológiával épült lakóépületek felújítási, bekerülési költségének egyharmada.

2) Az igényelt állami támogatás mértékét is figyelembe véve a költségmegosztás az épület egészének felújítási költségeire vonatkozóan a következő:

– önkormányzat

minimum a bekerülési költség 1/3-a,
de lakásonként legfeljebb 400.000,- Ft,

– tulajdonos/ok

minimum a bekerülési költség 1/3-a,

– központi költségvetés

maximum a bekerülési költség 1/3-a,
de lakásonként legfeljebb 400.000 Ft.

3) A pályázónak a teljes felújítási költség megosztását – lakásonként – a pályázatban be kell mutatnia.

4) A pályázatban a támogatás szempontjából elismerhető beruházási költség tartalmazhatja a fejlesztések tervezési és engedélyezési költségeit, továbbá a lebonyolítás és a beruházás egyéb költségeit, valamint az ÁFÁ-t.

5) A támogatás egyszer megítélt összeg, ha a pályázóknak a pályázatban szereplőtől eltérő, pótlólagos költségei merülnek fel, akkor azok megfizetésére a pályázók kötelesek, a támogatás összege nem emelkedik.

6) A pályázatban igényeltnél alacsonyabb összegű támogatásról nem hozható döntés. A döntés vagy minden pénzügyi paraméterével együtt támogatja a pályázatot, vagy elveti azt.

7) A folyósítás a készpénzben vállalt saját forrás és az állami támogatás arányában történik a támogatási szerződésben meghatározott feladatok elvégzését követően.

V. A pályázat benyújtásának módja, helye és határideje

1) A pályázat folyamatosan, folyó év szeptember 30. napjáig nyújtható be magyar nyelven, kizárólag a pályázati formanyomtatványon.44

2) A pályázatot a pályázati felhívásban közölteknek megfelelően, hiánytalanul, a Vagyonkezelő Rt-nél beszerezhető pályázati formanyomtatvány minden kérdésére választ adva, és az egyéb előírt dokumentumok csatolásával kell benyújtani.

3) A pályázatot az 1./ pontban megjelölt határidőig munkanapokon 08.00-16.00 óra közötti időben az Angyalföld-Újlipótváros-Vizafogó Vagyonkezelő Rt. székhelyén (1131 Budapest, Béke u. 65.) kell benyújtani 6 példányban (1 eredeti és 5 másolat), zárt borítékban.45

4) A borítékon fel kell tüntetni a pályázat kódszámát, a pályázó nevét és címét. A beérkezett pályázati anyagokat bizalmasan kell kezelni.

5) A pályázatok hiányos benyújtása esetén a Vagyonkezelő Rt. a pályázót megfelelő határidő kitűzésével hiánypótlásra szólítja fel.

6) A formailag megfelelt – azaz a formanyomtatvány minden kérdésére választ adó, minden kért mellékletet tartalmazó, cégszerűen aláírt – pályázatokról a Vagyonkezelő Rt. a beérkezését követő 3 munkanapon belül befogadó nyilatkozatot küld a pályázónak.

7) Egy pályázó több pályázatot is benyújthat, de egy pályázatban csak egy épület(rész) felújítása szerepelhet.46

8) A pályázatok befogadása folyamatos, folyó év szeptember 30-án zárul le. A támogatási keret kimerülése esetén az Önkormányzat hirdetményt tesz közzé, és a pályázatok befogadását leállítja.47

9) A hiánypótlás, a pontosítás, az ellenőrzés és az elbírálás során az eredeti támogatási igény nem növelhető abban az estben sem, ha időközben a költségek növekedése, vagy a beruházás tartalmának változása azt egyébként lehetővé tenné.

10)48 A pályázattal érintett lakások energiatakarékos felújításához ugyanazon munkálatok elvégzésére csak egy alkalommal vehető igénybe állami támogatás.

VI. Az elbírálás szempontrendszere

1) Előnyt élvez az a pályázat, amely 1982 előtt épült lakóház energiatakarékos felújítását célozza.

2) Előnyt élvez az a pályázó, amely magasabb saját erőt tud biztosítani, ezáltal kevesebb állami támogatást vesz igénybe.

3) Előnyt élvez az a pályázó, amely egyszerre nagyobb lakásszámú lakóépület felújítását célozza meg.

4) Előnyt élvez az a pályázó, amelynek az éves megtakarítás/összes beruházási költség hányadosa az adott feladatra vetítve a legnagyobb.

5) Előnyt élvez az a pályázó, amely a felújítás során korszerű technológiai, technikai megoldásokat alkalmaz.

6) Előnyt élvez az a pályázó, amely közel azonos technikai paraméterek esetén alacsonyabb fajlagos költséggel végzi a felújítási munkákat.

VII. Döntés-előkészítés, döntési mechanizmus

1) A pályázatokat a Vagyonkezelő Rt. döntésre előkészíti, véleményezi, a pályázatban szereplő értékelési kritériumok alapján, amelybe minden pályázó betekinthet.

2) Az önkormányzati támogatás odaítéléséről a beérkezéstől, illetve a hiánypótlástól számított 90 napon belül Budapest Főváros XIII. kerület Önkormányzatának Kerületfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottsága dönt.

3) A Bizottság az eredményről a döntést követő 15 napon belül írásban tájékoztatja a pályázót.

VIII. Egyéb rendelkezések

1) Az egyéb, a pályázatban nem szabályozott kérdésekben az államháztartás működési rendjéről szóló többször módosított 217/1998.(XII.30.)Korm. rendelet, valamint a lakáscélú állami támogatásokról szóló módosított 12/2001.(I.31.)Korm. rendelet előírásait kell alkalmazni.

2) A pályázó köteles a támogatás forrásainak felhasználását – ellenőrzés céljából – elkülönítetten nyilvántartani.

3) Felhívjuk a figyelmet, hogy a költségvetési forrásra tekintettel, az elnyert támogatás felhasználásakor a közbeszerzésekről szóló többször módosított 1995. évi XL. törvény rendelkezéseit figyelembe véve kell eljárni.

4) A Vagyonkezelő Rt. a pályázatban szereplő adatokat a helyszínen is ellenőrizheti, a vállalt kötelezettségek – megvalósítás, támogatás felhasználása – betartását bármikor jogosult vizsgálni.

5) A program megvalósítása során csak az építési termékek műszaki követelményeinek, megfelelőség igazolásának, valamint a forgalomba hozatalának, felhasználásának részletes szabályairól szóló 3/2003. (I. 25.) BM-GKM-KVM együttes rendelet szerinti megfelelőségi igazolással rendelkező anyagokat, termékeket lehet felhasználni.49

6)50 Nyílászárók cseréje esetén a pályázathoz tervezői nyilatkozatot kell csatolni arról, hogy a lakásokban a megfelelő légcsere biztosított.

IX. A szerződéskötés feltételei

1) A pályázó a pályázat benyújtása során, valamint a támogatás megszerzését követő szerződéskötéskor annak a körülménynek az ismeretében teszi meg nyilatkozatait, hogy a támogatás tényleges folyósítására csak abban az esetben van lehetőség, ha a pályázatot kiíró önkormányzat a Belügyminisztériumhoz benyújtott pályázatával állami támogatáshoz jut.51

2) A támogatás felhasználására az Önkormányzat a Belügyminisztériummal szerződést köt. A szerződés aláírását követő 30 napon belül az Önkormányzat a pályázóval megköti a támogatási szerződést.52

3) Amennyiben ezen időn belül a pályázó hibájából nem kerül sor a szerződés megkötésére, a döntés érvényét veszti.

4) A szerződés részletesen tartalmazza a támogatás pénzfelhasználásának, a pénzek kezelésének, a beruházás műszaki és gazdasági ellenőrzésének, minősítési követelményének, a beruházás utáni elszámolásnak a feltételeit.

5) A pályázónak a szerződéskötéshez be kell mutatnia a szükséges jogerős hatósági engedélyeket. Szerződéskötésre csak az engedélyek benyújtását követően kerülhet sor.53

6)54 A támogatás folyósítása a készültségi fokkal és a vállalt támogatással arányosan és utólagosan, a benyújtott számlák és teljesítést igazoló dokumentumok alapján történik, a számla benyújtását követő 30 napon belül.

7)55 A támogatási szerződésben vállalt kötelezettségek teljesülését, az elvégzett munka műszaki tartalmát az Önkormányzat megbízásából az Angyalföld-Újlipótváros-Vizafogó Vagyonkezelő Rt. a számla kifizetése előtt a helyszínen ellenőrzi.

2. sz. melléklet az 5/1996. (II. 23.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelethez56

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Budapest Főváros XIII. kerület Önkormányzata nyilvános pályázatot hirdet olyan lakóépületek energiatakarékos korszerűsítésének és teljes felújításának támogatására, amelyekben legalább 50 lakás van.

A pályázat a Belügyminisztérium által LEP-2003-LA-6 kódszám alatt meghirdetett, a 2003. évi költségvetésről szóló 2002. évi LXII. törvényben biztosított forrásokból kiírt állami programhoz kapcsolódik, a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet alapján.

I. A támogatás célja

A támogatás célja az iparosított technológiával épült lakóépületek ( panel, blokk, alagútzsalu, öntött vagy vasbeton vázas, illetve egyéb iparosított technológia) energiatakarékos korszerűsítése és teljes felújítása, ezen belül az épületek szerkezeti elemeinek, gépészeti alrendszereinek, a lakások és berendezéseinek teljes korszerűsítése, felújítása, valamint az épület környezetének57 rehabilitációja.

II. A pályázók köre

1) A Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzat közigazgatási határán belül elhelyezkedő, minimum 50 lakásos lakóépület, amelyre vonatkozóan az Önkormányzat rendelkezik lakóépület-felújítási programmal és az tartalmazza a felújítási igény területi koncentrációját, nagyságát, jellegét, valamint az Önkormányzat beavatkozási lehetőségeit.

2) A lakóépületek tulajdonosainak vállalniuk kell a felújítási költségek minimálisan a pályázati felhívásban megjelölt mértékű saját erőből történő finanszírozását. A tulajdonosok saját erejeként készpénz vehető figyelembe, melynek forrása többek között lehet az épület felújítási alapja, a tulajdonosok egyszeri hozzájárulása, valamint bankhitel. A támogatási szerződés megkötésének feltétele a saját erő elkülönített bankszámlán történő elhelyezése és az erről szóló hitelintézeti igazolás benyújtása.

3) A legalább 50 lakásos épületek teljes felújítására, korszerűsítésére igénybe vehető állami hozzájárulás formája vissza nem térítendő állami támogatás.

III. A pályázati feltételek

1) A pályázattal el kell érni a szerkezeti elemek állékonyságának biztosítását – és amennyiben ez biztosítva van -, az épület hőszigetelésének a hatályos magyar szabványoknak történő megfeleltetését, a lakásonkénti energia- és vízfogyasztás (külön a hideg és a melegvíz) önálló mérésének biztosítását, ezáltal a költséghatékonyabb épületüzemeltetést, és az épületek energiamérlegének javítását.

2) A tervezett épület-felújításnak műszaki, technikai, technológiai, gazdasági, társadalom-szociológiai szempontból előremutatónak, mintaértékűnek és a gyakorlatban megismételhetőnek kell lennie. A felújítást követően minden szempontból meg kell felelnie a hatályos előírásoknak.

3) A támogatás az alábbiakban felsorolt felújítási munkákra használható fel:

a) Épületek szerkezeti elemeinek felújítása, cseréje az alábbi alrendszerek szerint:

a1) Építészeti alrendszerek

pince, földszinti közös területek, lépcsőházak, padlás, tető, homlokzatok, tetőtér-beépítés,

a2) Tartószerkezeti alrendszerek

alapozás, függőleges teherhordozó szerkezetek, vízszintes teherhordó szerkezetek, függőfolyosók, tetőszerkezet,

b) Épületgépészeti alrendszerek korszerűsítése

felvonó, vízvezeték-hálózat (bekötés, alapvezetékek, felszállóvezeték), csapadékvíz hálózat (bekötés, ejtő-vezeték, ereszcsatorna), szennyvízvezeték-hálózat (bekötés, alapvezeték, ejtő-vezeték), gázhálózat, szellőzés, kémények, épületvillamosság, villámvédelmi rendszer, szemétledobó megszüntetése, szelektív hulladékgyűjtés lehetőségének kialakítása, egyéb gépészeti alrendszerek.

c) Épületek energia-megtakarítást eredményező felújítása

– épületek utólagos vagy kiegészítő hőszigetelése (homlokzatok, tetőterek,födémek, pincék),

– külső nyílászárók hőszigetelése, illetve cseréje és légzárásuk javítása,

– meglévő fűtési rendszerek és berendezések korszerűsítése, energiatakarékos berendezésekre történő cseréje, lakásonkénti mérők felszerelése,

– hálózati melegvíz-ellátási rendszerek és berendezések, és ellenőrző rendszereinek korszerűsítése, energiatakarékos berendezésekre történő cseréje, lakásonkénti mérők felszerelése,

– épületek közös részeinek világítása korszerű, energiatakarékos berendezésekre történő cseréje,

– napkollektor, napelemek létesítése.

d) Lakások felújítása58

– hideg, meleg burkolatok javítása, cseréje

– lakáson belüli elektromos vezetékek javítása, cseréje, lakáson belüli víz- és gázvezetékek javítása, cseréje

– lakáson belüli felszerelési tárgyak és berendezések (radiátorok, egyéb tüzelőberendezések) javítása, cseréje.

4) Nem igényelhető támogatás a pályázat benyújtása előtt már megkezdett beruházáshoz.

5) Támogatásból nem fedezhető a lakásokon kívüli, ugyanazon épületben létrehozott nem lakáscélú ingatlanok felújítása, korszerűsítése – pl. földszinten kialakított üzlethelyiség, stb -, de egyéb forrásból a támogatásra nem jogosult munkálatokat a támogatottakkal egy időben el kell végezni. Ilyen esetben a lakáscélú és nem lakáscélú költségeket a kivitelezési szerződésben is el kell különíteni.

6) A támogatást nyert pályázónak szerződésben rögzített kötelezettséget kell vállalnia, hogy a pályázatához hasonló részletezettséggel dokumentálja a program megvalósítását és a dokumentációt a Belügyminiszterhez való továbbítás és közzététel céljából térítésmentesen az Önkormányzat részére rendelkezésére bocsátja.

IV. A pályázattal elnyerhető támogatás

1) A pályázattal elnyerhető önkormányzati támogatás az iparosított technológiával épült lakóépület energiatakarékos korszerűsítésének és teljes felújítása bekerülési költségének 25 százaléka.

2) Az igényelt állami támogatás mértékét is figyelembe véve a költségmegosztás az épület egészének felújítási költségeire vonatkozóan a következő:

önkormányzat

minimum a bekerülési költség 25 %-a,
de max. lakásonként 750 ezer Ft,

tulajdonosok

minimum a bekerülési költség 25 %-a,

központi költségvetés

maximum a bekerülési költség 50%-a,
de lakásonként max. 1 millió 500 ezer Ft.

3) A pályázónak a teljes felújítási költség megosztását – lakásonként – a pályázatban be kell mutatnia. Az Önkormányzat, illetve a többi lakástulajdonos átvállalhatja az adott épületben részben vagy egészben az egyes tulajdonost terhelő saját részt. A lakástulajdonosok az Önkormányzatot terhelő saját részt részben vagy egészben átvállalhatják.

4) A pályázatban a támogatás szempontjából elismerhető beruházási költség tartalmazhatja a fejlesztések tervezési, engedélyezési és használatbavételi költségeit, továbbá a lebonyolítás – ennek részeként a közbeszerzési eljárás -, a telekhatáron belüli közműépítés, az épülethez kapcsolódó közműfejlesztési hozzájárulások és a kivitelezés költségeit, valamint az ÁFA-t, továbbá a pályázattal érintett épületben lakók ki- és visszaköltözésének és a felújítás időtartamára történő átmeneti elhelyezésének költségeit.

5) A támogatás egyszer megítélt összeg, ha a pályázóknak a pályázatban szereplőtől eltérő, pótlólagos költségei merülnek fel, akkor azok megfizetésére a pályázók kötelesek, a támogatás összege nem emelkedik.

6) A pályázatban igényeltnél alacsonyabb összegű támogatásról nem hozható döntés. A döntés vagy minden pénzügyi paraméterével együtt támogatja a pályázatot, vagy elveti azt.

7) A folyósítás a készpénzben vállalt saját forrás és az állami támogatás arányában történik a támogatási szerződésben meghatározott feladatok elvégzését követően.

V. A pályázat benyújtásának módja, helye és határideje

1) A pályázat magyar nyelven folyamatosan 2003. szeptember 30-ig, kizárólag a pályázati formanyomtatványon nyújtható be. A támogatási keret kimerülése esetén az Önkormányzat hirdetményt tesz közzé és a pályázatok befogadását leállítja.

2) A pályázatot a pályázati felhívásban közölteknek megfelelően, hiánytalanul, a Vagyonkezelő Rt-nél beszerezhető pályázati formanyomtatvány minden kérdésére választ adva, és az egyéb előírt dokumentumok csatolásával 6 példányban (1 eredeti és 5 másolat) kell benyújtani az Angyalföld-Újlipótváros-Vizafogó Vagyonkezelő Rt-hez ( a továbbiakban Vagyonkezelő Rt.) a Bp. XIII. kerület Béke u. 65. címre, zárt borítékban, ügyfélfogadási időben. A borítékon fel kell tüntetni a pályázat kódszámát, a pályázó nevét és címét. A beérkezett pályázati anyagokat bizalmasan kell kezelni.

3) A formailag megfelelő, – azaz a formanyomtatvány minden kérdésére választ adó, minden kért mellékletet tartalmazó, cégszerűen aláírt – pályázatokról a Vagyonkezelő Rt. 3 munkanapon belül befogadó nyilatkozatot küld a pályázónak.

4) A pályázatok hiányos benyújtása esetén a Vagyonkezelő Rt. a pályázót megfelelő határidő kitűzésével hiánypótlásra szólítja fel.

5) A pályázattal érintett lakások felújításához ugyanazon munkálatok elvégzésére csak egy alkalommal vehető igénybe állami támogatás.

6) A hiánypótlás, a pontosítás az ellenőrzés és az elbírálás során az eredeti támogatási igény nem növelhető abban az esetben sem, ha időközben a költségek növekedése, vagy a beruházás tartalmának változása azt egyébként lehetővé tenné.

VI. Az elbírálás szempontrendszere

Előnyt élvez az a pályázó, amely:

1) magasabb saját erőt tud biztosítani, ezáltal kevesebb támogatást vesz igénybe,

2) a lakóépület teljes felújításán keresztül egyszerre nagyobb számú lakás felújítását célozza meg,

3) nagyobb mértékben vállalja a lakóépület teljes felújítását,

4) a többi pályázóéval közel azonos technikai paraméterek esetén alacsonyabb fajlagos költséggel végzi a felújítási munkálatokat,

5) a felújítás során korszerű anyagokat, műszaki megoldásokat alkalmaz,

6) olyan lakóépületek teljes felújítását célozza meg, amelyekre 1982. december 31. előtt a használatbavételi engedélyt kiadták,

7) a tervezett energia-megtakarítást megújuló energiaforrásokkal előállított hőenergia, vagy villamosenergia-termelő kapacitások (pl. napkollektor, napelemek) létesítésével kívánja elérni,

8) a felújítást magasabb tulajdoni arányú önkormányzati bérlakással rendelkező lakóépületen tervezi kivitelezni.

VII. Döntés-előkészítés, döntési mechanizmus

1) A pályázatokat a Vagyonkezelő Rt. döntésre előkészíti, véleményezi a pályázatban szereplő értékelési kritériumok alapján, melybe minden pályázó betekinthet.

2) Az önkormányzati támogatás odaítéléséről a beérkezéstől, illetve a hiánypótlástól számított 30 napon belül a Budapest XIII. kerületi Önkormányzat Kerületfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottsága dönt.

3) A Bizottság az eredményről a döntést követő 15 napon belül írásban tájékoztatja a pályázót.

VIII. Egyéb rendelkezések

1) Az egyéb, a pályázatban nem szabályozott kérdésekben az államháztartás működési rendjéről szóló többször módosított 217/1998.(XII.30.) Korm. rendelet, valamint a lakáscélú állami támogatásokról szóló módosított 12/2001.(I.31.) Korm. rendelet előírásait kell alkalmazni.

2) A pályázó köteles a támogatás forrásainak felhasználását – ellenőrzés céljából – elkülönítetten nyilvántartani.

3) A költségvetési forrásra is tekintettel az elnyert támogatás felhasználásakor a közbeszerzésekről szóló többször módosított 1995. évi XL. törvény rendelkezéseit figyelembe véve kell eljárni.

4) A Vagyonkezelő Rt. a pályázatban szereplő adatokat a helyszínen is ellenőrizheti, a vállalt kötelezettségek – megvalósítás, támogatás felhasználása – betartását bármikor jogosult vizsgálni.

5) A pályázatban szereplő adatokat, a támogatás felhasználását, a vállalt kötelezettségek teljesítését, a Belügyminisztérium, illetve az általa megbízott közreműködő szervezet bármikor a helyszínen is ellenőrizheti.

6) A Belügyminisztérium korlátlanul jogosult a pályázat során a támogatásban részesült építészeti alkotásról térítésmentesen kép- és/vagy hangfelvételt készíteni, és azt másolni, terjeszteni, forgalomba hozni, egyéb célra felhasználni.

IX. A szerződéskötés feltételei

1) Pályázó a pályázat benyújtása során, valamint a támogatás megszerzését követő szerződéskötéskor annak a körülménynek az ismeretében teszi meg nyilatkozatait, hogy a támogatás tényleges folyósítására csak abban az esetben van lehetősége, ha a pályázatot kiíró önkormányzat a Belügyminisztérium által meghirdetett pályázat keretében állami támogatáshoz jut.

2) A támogatás felhasználására a Belügyminisztérium döntése után az önkormányzat a pályázóval támogatási szerződést köt. A támogatási szerződést a Belügyminisztérium által közölt határidő alatt kell megkötni a nyertes pályázókkal. Amennyiben a támogatási szerződés megkötésére rendelkezésre álló határidőn belül a pályázó hibájából nem kerül sor a szerződés megkötésére, a támogató döntés érvényét veszti.

3) A támogatási szerződés megkötésének feltétele az önkormányzat és a lakástulajdonosok által biztosított saját erő önkormányzati és társasházi elkülönített bankszámlán történő elhelyezése és az erről szóló hitelintézeti igazolások benyújtása. Bankhitel felvétele esetén az elkülönített számlákon az önkormányzat és/vagy a lakástulajdonosok által vállalt saját erő hitellel csökkentett összegét kell elhelyezni, és be kell nyújtani a megkötött hitelszerződések másolati példányát.

4) A szerződés részletesen tartalmazza a támogatás pénzfelhasználásának, a pénzek kezelésének, a beruházás műszaki és gazdasági ellenőrzésének, minősítési követelményének, a beruházás utáni elszámolásának a feltételeit. A támogatásban részesített beruházás műszaki tartalma csak rendkívül indokolt esetben és csak a Belügyminisztérium engedélyével módosítható.

5) A pályázónak a szerződéskötéshez be kell mutatnia a szükséges jogerős hatósági engedélyeket. A támogatás folyósítása a műszaki készültségi foknak megfelelően, a saját erő és az állami támogatás arányában az igazolt teljesítés alapján a számla benyújtását követő 30 napon belül történik. Lift létesítése esetén a tetőhéjazat és a lift létesítés munkálatai befejezését követően kerülhet sor a támogatás folyósítására.

1

A rendelet címét a 8/2001.(III.26.)Ö.K. számú rendelet 1. § (1) bekezdése módosította.

2

Az I. jelzést a 8/2001.(III.26.)Ö.K. számú rendelet 1. § (2) bekezdése iktatta be.

3

A rendelet 1. § (1)-(4) bekezdéseit a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 1. § (1) bekezdése módosította.

4

A bekezdést 46/2001.(X.20.)Ö.K. sz. rendelet 1. §-a módosította.

5

Az a/ pont szövegét a 2/1997.(I.27.)Ö.K. sz. rendelet 1. §-a módosította.

6

A b/ pontot a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 1. § (2) bekezdése módosította.

7

A címet a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 2. § (1) bekezdése módosította.

8

A 2. § (7), (8), (9), (10) bekezdéseit a 46/2001.(X.20.)Ö.K. sz. rendelet 2. §-a iktatta be.

9

A bevezető szövegrészt a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 2. § (1) bekezdése módosította.

10

Az (5) bekezdést a 2/1997.(I.27.)Ö.K. sz. rendelet 2. §-a iktatta be.

11

A (6) bekezdést a 2/1997.(I.27.)Ö.K. sz. rendelet 2. §-a iktatta be. A bekezdést „és szövetkezeti lakóház” kitétellel a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 2. § (2) bekezdése egészítette ki.

12

A bekezdést az 52/2003. (XI. 20.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 1. §-a iktatta be; a rendelkezés 2003. november 20-ától hatályos.

13

A címet és a 3. § szövegét a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 3. §-a módosította.

14

A bekezdést 46/2001.(X.20.)Ö.K. sz. rendelet 3. §-a módosította.

15

A 46/2001.(X.20.)Ö.K. sz. rendelet 4. §-a a bekezdésben az 50 %-ot 30 %-ra módosította.

16

A 46/2001.(X.20.)Ö.K. sz. rendelet 5. §-a a bekezdésben az 50 %-ot 70 %-ra módosította.

17

A paragrafust az 52/2003. (XI. 20.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 2. §-a iktatta be; a rendelkezés 2004. március 1-jén lép hatályba.

A (1) bekezdést a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 4. § (1) bekezdése módosította.

21

A (2) bekezdést a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 4. § (1) bekezdése módosította.

22

A a/ pontot a 8/2001.(III.26.)Ö.K. sz. rendelet 1. § (3) bekezdése módosította.

23

A 46/2001.(X.20.)Ö.K. sz. rendelet 6. § (1) bekezdése az 50 %-ot 30 %-ra módosította.

24

A c/ pontot a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 4. § (2) bekezdése módosította.

25

A 46/2001.(X.20.)Ö.K. sz. rendelet 6. § (2) bekezdése a 30.000,- Ft-ot 100.000,-Ft-ra módosította.

26

A címet és az (1)-(3) bekezdések szövegét a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 5. §-a módosította.

27

A II. fejezetet a 8/2001.(III.26.)Ö.K. számú rendelet 1. § (4) bekezdése iktatta be.

28

A paragrafust az 1/2002.(I.21.)Ö.K. számú rendelet 1. §-a módosította. A 7.§ (1)-(2) bekezdését a 34/2003.(VII.2.)Ö.K. számú rendelet 1.§ (1)-(2) bekezdése módosította.

29

A bekezdést a 41/2003. (IX. 22.) Ö.K. rendelet 1. §-a iktatta be.

30

A paragrafust az 1/2002. (I. 21.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 2. §-a módosította. A 8. § (4)-(5) bekezdését a 34/2003. (VII. 2.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 2. § (1)-(2) bekezdése módosította.

31

A bekezdést az 1/2002.(I.21.)Ö.K. számú rendelet 3. § (1) bekezdése módosította.

32

A bekezdést a 34/2003.(VII.2.)Ö.K. számú rendelet 3.§ (1) bekezdése módosította.

33

A bekezdést az 1/2002.(I.21.)Ö.K. számú rendelet 3. § (3) bekezdése módosította.

34

A bekezdést a 34/2003.(VII.2.)Ö.K. számú rendelet 3.§ (2) bekezdése módosította.

35

A bekezdést az 1/2002.(I.21.)Ö.K. számú rendelet 3. § (4) bekezdése módosította.

36

A paragrafust az 1/2002.(I.21.)Ö.K. számú rendelet 4. §-a iktatta be; a paragrafust a 41/2003. (IX. 22.) Ö.K. rendelet 2. §-a módosította.

37

Beleértve a nem lakáscélú fejlesztésekre jutó saját erőt is.

38

A III. jelzést a 8/2001.(III.26.)Ö.K. számú rendelet 2. §-a iktatta be.

39

A 8/2001.(III.26.)Ö.K. számú rendelet 2. §-a az eredeti 7. §-t 11. §-ra változtatta.

40

A mellékletet az 1/2002.(I.21.)Ö.K. számú rendelet 1. §-a iktatta be.

41

A melléklet első-második bekezdését a 34/2003.(VII.2.)Ö.K. számú rendelet 4.§ (1)-(2) bekezdése módosította.

42

A pontot a 34/2003.(VII.2.)Ö.K. számú rendelet 4. § (3) bekezdése módosította.

43

A pályázati feltételek 1/, 2/ pontját a 34/2003.(VII.2.)Ö.K. számú rendelet 4. § (4)-(5) bekezdése módosította; a 3/ pontot a rendelet 4.§ (6) bekezdése hatályon kívül helyezte és az eredeti 4/, 5/ pontok számozását 3/, 4/ pontokra változtatta.

44

A pontot a 34/2003.(VII.2.)Ö.K. számú rendelet 4. §(7) bekezdése módosította.

45

A pontot a 34/2003.(VII.2.)Ö.K. számú rendelet 4. §(8) bekezdése módosította.

46

A pontot a 34/2003.(VII.2.)Ö.K. számú rendelet 4. §(9) bekezdése módosította.

47

A pontot a 34/2003.(VII.2.)Ö.K. számú rendelet 4. §(10) bekezdése módosította.

48

A pontot a 34/2003.(VII.2.)Ö.K. számú rendelet 4. §(11) bekezdése iktatta be.

49

A pontot a 34/2003.(VII.2.)Ö.K. számú rendelet 4. §(12) bekezdése módosította.

50

A pontot a 34/2003.(VII.2.)Ö.K. számú rendelet 4. §(13) bekezdése iktatta be.

51

A pontot a 34/2003.(VII.2.)Ö.K. számú rendelet 4. §(14) bekezdése módosította.

52

A pontot a 34/2003.(VII.2.)Ö.K. számú rendelet 4. §(15) bekezdése módosította.

53

A pontot a 34/2003.(VII.2.)Ö.K. számú rendelet 4. §(16) bekezdése módosította.

54

A pontot a 34/2003.(VII.2.)Ö.K. számú rendelet 4. §(17) bekezdése iktatta be.

55

A pontot a 34/2003.(VII.2.)Ö.K. számú rendelet 4. §(18) bekezdése iktatta be.

56

A mellékletet az 1/2002.(I.21.)Ö.K. számú rendelet 4. §-a iktatta be; a mellékletet a 41/2003. (IX. 22.) Ö.K. rendelet 3. §-a módosította.

57

Környezet: a telek, amelyen az épület áll, továbbá a telekhatára melletti közterületen meglévő vagy a pályázat alapján építendő járda, közút, játszótér, parkoló, park, stb. A pályázattal érintett területeknek a pályázó önkormányzat vagy a lakóközösség kizárólagos tulajdonában kell lennie.

58

A lakás-felújítási munkálatokhoz csak a közös tulajdonú részeken elvégzendő munkálatokhoz való szerves kapcsolódás esetén és csak a teljes bekerülési költség 20 százalékát meg nem haladó munkálatokhoz vehető igénybe támogatás.

5/1996. (II. 23.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet

a társasházaknak és szövetkezeti lakóházaknak nyújtandó kamatmentes felújítási hitelről1

A Budapest Főváros XIII. ker. Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 8. § (1) bek-ben foglaltak alapján az épületállomány állagának javítása érdekében a következő rendeletet alkotja.

I.2

Általános rendelkezések

1. §3 (1) Az Önkormányzat a kerületi társasházak és szövetkezeti lakóházak felújítására, helyreállítására kamatmentes felújítási támogatási lehetőséget biztosít, melynek lebonyolításával megbízza az Angyalföld-Újlipótváros-Vizafogó Vagyonkezelő Rt-t (a továbbiakban: Rt.).4

(2) Az Rt. a rendelet hatályba lépését követően kiírja a pályázatot és a rendeletben foglaltaknak megfelelően lebonyolítja a támogatási kérelmek elbírálásának előkészítését, továbbá a társasházakkal és a szövetkezeti házakkal való szerződéskötést.

(3) Az Önkormányzat a támogatást rövid lejáratra – 5 évre – kamatmentesen biztosítja. A fennmaradó támogatási keret erejéig minden évben január 31-ig kell kiírni a pályázatot, melyre a jelentkezés tárgyévben folyamatosan történhet.

(4) A társasház és a szövetkezeti lakóház a felvett támogatás törlesztő részletét havonta a szerződésnek megfelelően utalja át az Rt. megjelölt bankszámlájára.

(5) Az Rt. a befizetések egyenlegét folyamatosan ellenőrzi.

a) a 30 napot meghaladó elmaradás esetén késedelmi kamatot számít fel, melynek mértéke a mindenkori jegybanki alapkamat 1,3-szorosa;5

b) a 3 hónapot meghaladó, vagy összesítve 3 hónapot kitevő elmaradás esetén az Rt. a társasházzal, illetve a szövetkezeti lakóházzal kötött szerződést felmondja, egyidejűleg intézkedik a támogatás, valamint kamatainak a Ptk. 525. § (1) bekezdése alapján történő egyösszegű visszafizetéséről.6

A felújítási támogatás célja7

2. §8 A társasházak, illetve a szövetkezeti lakóházak a támogatási keretből az alábbi szerkezetek felújítására nyújthatnak be pályázatot:9

(1) Az alapító okirat szerint a közös tulajdonban lévő gépészeti vezetékhálózat teljes vagy részleges felújítása (központi antenna, kaputelefon, kábel tv vezetékeinek felújítására nem terjed ki).

(2) Tető, tetőszerkezet héjalás, bádogozás, kémények részleges, vagy teljes felújítása.

(3) Födémek, függőfolyosók, erkélyek szerkezeti felújítása, alapmegerősítés.

(4) Központi berendezések, kazántelep, felvonók, szellőztető berendezések részleges és teljes felújítása.

(5)10 Homlokzatfelújításra;

kizárólag abban az esetben, ha a ház alapvezetéki felújítása már megtörtént, illetve szakvélemény szerint nem indokolt.

(6)11 A társasház és szövetkezeti lakóház valamennyi helyiségét érintő egyéni vízmérők felszerelésére.

(7) A társasház vagy szövetkezeti lakóház valamennyi külső utcafronti nyílászárójának cseréje, helyreállítása.

(8) A társasház vagy szövetkezeti lakóház lépcsőházának helyreállítása.

(9) Szeméttároló kialakítása, meglévő szemétledobó korszerűsítése.

(10) Gépkocsi-tároló kialakítása a társasház vagy szövetkezeti lakóház belső udvarán vagy pinceszintjén a pincehelyiségek átalakításával.

(11)12 Az épület víz- és hőszigetelésének javítása.

(12)13 Az egycsatornás gyűjtőkémények (termofor kémények) biztonságtechnikai kiváltása és felújítása.

A felújítási támogatás benyújtásának feltételei14

3. § (1) A társasház, illetve a szövetkezeti lakóház csak akkor részesülhet kamatmentes felújítási támogatásban, ha a m2-re vetített (vízdíj nélküli) közös költség összege meghaladja az 50/1995.(XI.27.)Ö.K. számú rendelet 9. § (1) bekezdésében az összkomfortos lakásra megállapított lakbér mértékének 60 %-át.15

(2) A támogatás akkor adható, ha a társasház, illetve szövetkezeti lakóház minimum 10 albetétet foglal magában.

(3) A társasháznak, illetve a szövetkezeti lakóháznak az önkormányzattal szemben nem áll fenn tartozása.

(4) A társasházban nincs rendezetlen (jogvitás) tulajdoni, illetve használati helyzetű tetőtér vagy házfelügyelői lakás.

(5) A társasházak esetében a tulajdonosok nem tartoznak az Rt-nek az ún. „kényszerkezelés” időszakából.

(6) Az Önkormányzat a felújítási támogatás mértékéig tulajdononként a tulajdoni hányad mértékének megfelelően jelzálogot jegyeztet be.

A jelzálog bejegyeztetéséhez szükséges nyilatkozat mellé csatolni kell a 30 napnál nem régebben kiállított tulajdoni lap másolatot.

(7) A társasháznak, illetve a szövetkezeti lakóháznak rendelkeznie kell a felújítási összeg minimum 30 %-ával.16

(8) Az igényelhető felújítási támogatás összege nem haladhatja meg:

a)

a 10-20 lakást magában foglaló épület esetében lakásonként:

70.000,-Ft

b)

a 21-35 lakást magában foglaló épület esetében lakásonként:

60.000,-Ft

c)

a 36-50 lakást magában foglaló épület esetében lakásonként:

50.000,-Ft

d)

51-nél több lakást magában foglaló épület esetében lakásonként:

40.000,-Ft

A felújítási támogatás nem haladhatja meg a költségvetési összeg 70 %-át.17

3/A §18 (1) Az Önkormányzat a Fővárosi Rehabilitációs Keretből juttatható támogatás feltételeiről és a pályázati eljárás rendjéről szóló 62/2000. (XI. 30.) Fővárosi közgyűlési rendeletben foglaltakhoz kapcsolódóan a kamatmentes kölcsön visszafizetésére kedvezményben részesíti azt a társasházi közösséget, illetve lakásszövetkezetet, ahol a lakóépületben olyan tulajdonos lakik, aki hitelt érdemlően igazolja, hogy

a) ő vagy a vele egy háztartásban lakó közeli hozzátartozója az alábbi pénzbeli juttatások egyikében részesül:

– időskorúak járadékában, vagy

– rendszeres szociális segélyben, vagy

– lakásfenntartási támogatásban, vagy

– rendszeres gyermekvédelmi támogatásban, vagy

– gyermekvédelmi támogatásban, vagy

– közgyógyellátási igazolvánnyal rendelkezik, vagy

– a vele egy háztartásban lakó közeli hozzátartozó(k) jövedelmével együtt az egy főre jutó havi nettó jövedelme a pályázat benyújtását megelőző 3 hónap átlagában az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét nem haladja meg, vagy

b) a vele egy háztartásban lakó közeli hozzátartozó(k) jövedelmével együtt az egy főre jutó havi nettó jövedelme a pályázat benyújtását megelőző 3 hónap átlagában az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 1,5-szeresét nem haladja meg, és

c) a társasház, illetve a lakásszövetkezet közgyűlése úgy határoz, hogy a társasházi közösség, illetve a lakásszövetkezet részére

– az (1) bekezdés a) pontja szerint kedvezményezett tulajdonosnak nem kell megfizetni a (2) bekezdés a) pontja szerint a tulajdoni hányadára jutó kölcsön 100%-át,

– az (1) bekezdés b) pontja szerint kedvezményezett tulajdonosnak nem kell megfizetni a (2) bekezdés b) pontja szerint a tulajdoni hányadára jutó kölcsön 50%-át.

(2) A kamatmentes kölcsön visszafizetésére vonatkozó kedvezmény mértéke

a) az (1) bekezdés a) pontjában lévő kedvezményezettnél a tulajdoni hányadra jutó kamatmentes kölcsön 100%-a,

b) az (1) bekezdés b) pontjában lévő kedvezményezettnél a tulajdoni hányadra jutó kamatmentes kölcsön 50%-a.

(3) A társasházi közösségnek, illetve a lakásszövetkezetnek a kedvezményezett tulajdonos tulajdoni hányadára jutó kamatmentes kölcsön

a) 100%-át az (1) bekezdés a), c) pontja esetében

b) 50%-át az (1) bekezdés b), c) pontja esetében nem kell visszafizetnie az Önkormányzat részére.

(4) A kedvezmény éves keretösszegét a költségvetésről szóló önkormányzati rendeletben kell meghatározni. A keret kimerülése esetén hirdetményben kell közzétenni, hogy az év hátralévő részében – a keret kimerülése miatt – a pályázók nem részesülhetnek kedvezményben.

(5) A kedvezményt 2004. március 1-jétől a jelentkezés tárgyévében folyamatosan vehetik igénybe a pályázók.

(6) A társasházi közösségnek és a lakásszövetkezetnek a kamatmentes kölcsön visszafizetésére a kedvezmények érvényesítéséhez alábbi iratokat, nyilatkozatokat kell a pályázat benyújtásával egyidejűleg, hiánytalanul becsatolni a Vagyonkezelő Rt-hez:

– a közgyűlési határozatot (a 62/2000. (XI. 30.) Fővárosi közgyűlési rendelet 4. sz. melléklete szerint), amely tartalmazza, hogy a közösség úgy döntött, hogy

– a kamatmentes kölcsön visszafizetésénél a kedvezményeket érvényesíteni kívánja, és

– megállapítja, hogy a rendelet 3/A § (1) bekezdés a), b) pontjai alapján a név és tulajdoni hányad szerint megnevezett tulajdonos kedvezményben részesíthető, és

– e kedvezményezettektől a tulajdoni hányadukra jutó kamatmentes kölcsön a rendelet 3/A § (2) bekezdése szerinti összege megfizetését nem követeli, és

– a kedvezményben részesíthető tulajdonos nyilatkozatát, amelyben hozzájárul ahhoz, hogy társasházi vagy szövetkezeti lakására a megállapodás megkötésével egyidejűleg a tulajdoni hányadára eső kamatmentes kölcsön erejéig jelzálogjog kerüljön bejegyzésre az Önkormányzat javára, és

– a kedvezményben részesíthető tulajdonos nyilatkozatát, amelyben hozzájárul ahhoz, hogy a jövedelemnyilatkozatban közölt adatok valódiságát a Szociális törvény (1993. évi III. törvény) 10. § (2) és (3) bekezdésében foglaltak szerint az Önkormányzat környezettanulmány lefolytatásával vagy az APEH illetékes igazgatósága útján ellenőrizheti.

(7) A kedvezményben részesíthető tulajdonosoknak az alábbi – az érvényesíteni kívánt kedvezményre való jogosultságot igazoló – nyilatkozatokat, igazolásokat és határozatok hiteles másolatát kell csatolniuk a pályázat benyújtásának időpontjáig a társasházi közös képviselő, illetve a lakásszövetkezet elnöke részére, amelyeket az Önkormányzat a megállapodás megkötésétől számított 5 éven belül jogosult ellenőrizni:

– az Önkormányzat határozatát annak igazolása céljából, hogy a családban van olyan személy, akinek a rendelet 3/A § (1) bekezdés a) pontja szerinti valamelyik szociális rászorultságtól függő pénzbeli ellátást biztosítottak, vagy

– igazolást a rendelet 3/A § (1) bekezdés a) pontja szerinti közgyógyellátási igazolványról, vagy

– az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét vagy annak 1,5-szeresét meg nem haladó jövedelemmel rendelkező családnál a jogosult tulajdonos és a vele egy háztartásban lakó közeli hozzátartozók a kérelem benyújtását megelőző 3 havi jövedelméről szóló igazolásait (a 62/2000. (XI. 30.) Fővárosi közgyűlési rendelet 3. sz. melléklete szerint), nyilatkozatait és

– nyilatkozatot, amelyben a kedvezményben részesíthetők hozzájárulnak a személyes adataik kezeléséhez.

(8) Amennyiben a rendelet 3/A § (1) bekezdése alapján kedvezményben részesített tulajdonos a társasházban lévő lakását az e rendelet szerinti megállapodás létrejöttétől számított 5 éven belül elidegeníti, a kedvezmény összegét egy összegben meg kell fizetnie az Önkormányzat részére.

(9) Ha a rendelet társasházban vagy lakásszövetkezetben lévő tulajdoni hányadra vonatkozó rendelkezéseket tartalmaz, azt alkalmazni kell a lakásszövetkezeti tulajdonra is akként, hogy tulajdoni hányadon az összes lakás alapterületének az egyes lakásra jutó hányadát kell érteni.

3/B §19 A rendelet 3/A § alkalmazásában használt fogalmak:

Közeli hozzátartozó: házastárs, élettárs, 20 évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező, illetve a 25 évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező, nappali tagozaton egyetemi, főiskolai tanulmányokat folytató, valamint korhatárra való tekintet nélkül a tartósan beteg, illetőleg a testi, érzékszervi, értelmi, beszéd vagy más fogyatékos vérszerinti, örökbefogadott, mostoha- és nevelt gyermek, örökbefogadó, mostoha- és nevelőszülő.

Jövedelem: a személyi jövedelemadóról szóló törvényben jövedelemként meghatározott vagyoni érték (bevétel) munkavállalói járulékkal, személyi jövedelemadóval, egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékkal, magán-nyugdíjpénztári tagdíjjal, valamint a jövedelemadóról szóló törvényben elismert költségekkel csökkentett része, függetlenül attól, hogy adómentesnek vagy adókötelesnek minősül.

Nem minősül jövedelemnek: a temetési segély, az alkalmanként adott átmeneti segély, a lakásfenntartási támogatás, a rendkívüli gyermekvédelmi támogatás, a nevelőszülők számára fizetett nevelési díj és külön ellátmány, az anyasági támogatás, valamint – a személyes gondoskodásért fizetendő személyi térítési díj megállapítása kivételével – a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményei, a fogyatékossági támogatás, a rokkantsági járadék és a vakok személyi járadéka, továbbá a tizenharmadik havi nyugdíj.

Család: egy lakásban együtt élő, ott bejelentett lakóhellyel, vagy tartózkodási hellyel rendelkező közeli hozzátartozók közössége.

Háztartás: egy lakásban együtt élő, ott bejelentett lakóhellyel, vagy tartózkodási hellyel rendelkező személyek közössége.

Egy főre jutó havi jövedelem megállapításához az e rendelet szerinti pályázat benyújtását megelőző 3 havi nettó jövedelem átlagát kell igazolni a 62/2000. (XI. 30.) Fővárosi közgyűlési rendelet 3. sz. melléklete szerinti nyomtatványon.

3/C. §20 Adatvédelem

(1) Az 1992. évi LXIII. törvény 2. § 1. pontjában lévő személyes adatok gyűjtése, felvétele, tárolása, feldolgozásának célja, e rendelet 3/A § (1) bekezdésében lévő jogosultsági feltételek megállapítása.

(2) Az (1) bekezdés szerinti személyes adatok kezeléséhez az érintettek hozzájárulása szükséges.

(3) A társasházi közös képviselő jogosult a személyes adatokat az érintettek hozzájárulásával összegyűjteni, feldolgozni. A személyes adatok e rendelet 3/A § (7) bekezdésében foglaltakat kivéve más illetéktelen személyek rendelkezésére nem bocsáthatók.

A pályázat elnyerésének feltételei

4. § (1) A felújítási támogatási keretet kizárólag pályázat útján lehet igénybe venni.21

(2) A pályázaton csak azok a társasházak és szövetkezeti lakóházak vehetnek részt, amelyeknek nincs egyéb hiteltartozásuk, továbbá kiegyenlítetlen közműtartozásuk.22

(3) A pályázatnak tartalmazni kell:

a) A tulajdonosok feltétel nélküli hozzájárulását a jelzálogjog bejegyzéséhez a támogatási összeg tulajdonhányadukra eső mértékéig, illetve közgyűlési határozatot, amennyiben a társasház, illetve szövetkezeti lakóház osztatlan közös tulajdonában, az ingatlan-nyilvántartásban önálló ingatlanként nyilvántartott helyiségre kerül bejegyzésre a jelzálogjog.23

b) A társasház, illetve szövetkezeti lakóház közös képviselőjének igazolását (banki igazolás) a költségvetési összeg 30 %-ának elkülönített számlán történő elhelyezéséről.24

c) Nyilatkozatot arról, hogy a tulajdonosoknak a lakásvásárlással kapcsolatban nem áll fenn törlesztőrészlet tartozásuk. Nem minősül vételártartozásnak, ha a vevő az adás-vételi szerződés szerinti részleteket folyamatosan fizeti.25

d) A felújítás költségeit tartalmazó részletes költségvetést.

e) Tulajdonosi nyilatkozatot, hogy amennyiben a felújítás bekerülési összege magasabb a költségvetésben szereplő összegnél, úgy a szerződésben rögzített költség feletti részt a tulajdonostársak pótbefizetéssel egyenlítik ki.

f) Jelzálogjog helyett albetétenként 100.000,-Ft hitel igénybevétele esetén, albetétenként két személy készfizető kezességi nyilatkozatát a hitel visszafizetésére, illetve egyéb elfogadható biztosítékot.26

(4) A pályázat csak az összes melléklet egyidejű beadásával érvényes. Nyilatkozatok utólagos pótlására nincs lehetőség.

Pályázatok elbírálása

5. § (1) A beérkezett pályázatokat az Rt. a beérkezés sorrendjében 15 napon belül véleményezi és előterjeszti döntésre a Képviselő-testület Kerületfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottságához. A bizottság döntését 90 napon belül közli az Rt-vel.

(2) A pályázókat írásban kell értesíteni a pályázat eredményéről.

A felújítási támogatás felhasználása27

6. § (1) Elfogadott felújítási támogatási kérelem esetén az Rt. szerződést köt a társasház, illetve a szövetkezeti lakóház közös képviselőjével a felújítási támogatás felhasználására.

(2) A felújítási támogatást kizárólag az elfogadott költségvetésben tételesen felsorolt munkákra lehet felhasználni.

(3) A banki kezelési költség a társasházat, illetve a szövetkezeti lakóházat terheli.

II.28

7. §29 (1) Az Önkormányzat, a Belügyminisztérium által kiírt pályázati programhoz kapcsolódva, az iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékos felújítására, korszerűsítésére támogatási lehetőséget biztosít.

(2) A támogatás elnyerése pályázat útján történik, a pályázati felhívást a rendelet 1. számú melléklete tartalmazza.

(3) Támogatásban részesülhetnek a Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzat közigazgatási határán belül elhelyezkedő, minimum tíz lakást tartalmazó iparosított technológiával épült társasházak, lakásszövetkezetek és önkormányzati bérházak, amennyiben a lakóépület tulajdonosai vállalják a felújítási költségek e rendeletben előírt mértékű, saját erőből történő finanszírozását.

(4) A rendelet szempontjából iparosított technológiával épült lakóépületnek kell tekinteni a panel, a blokk, az alagútzsalu, az öntött, a vasbetonvázas és egyéb iparosított technológiával épült lakóépületeket.

(5)30 A támogatás az alábbi munkálatokra vehető igénybe:

I. Utólagos hőszigetelési feladatok:

a) külső nyílászárók szigetelése vagy cseréje a lakások és a közös helyiségek 100%-ában,

b) homlokzatok hőszigetelése,

c) a tető teljes felületének hő- és vízszigetelése,

d) az első fűtött lakószint alatti födém hőszigetelése (amennyiben az első fűtött lakószint alatti födém fűtetlen helyiséggel érintkezik),

e) az utolsó fűtött lakószint feletti (záró) födém alsó síkjának hőszigetelése,

f) épület egy vagy mindkét, jellemzően külső nyílászárókkal nem tagolt végfalának hőszigetelése.

II. Épületgépészeti rendszerek felújítása, korszerűsítése:

a) meglévő központi fűtési berendezések és rendszerek, valamint hőleadók és fűtésszabályozók korszerűsítése, energiatakarékos berendezésekre történő cseréje,

b) hálózati melegvíz-ellátási berendezések és rendszerek korszerűsítése, energiatakarékos berendezésekre történő cseréje,

c) épületek közös részei világításának korszerű berendezésekre történő cseréje,

d) felvonó korszerűsítése, illetve cseréje,

e) szellőző rendszerek felújítása, korszerűsítése.

III. Az épület környezetének korszerűsítése:

a) lakóépületek közvetlen környezetében utak korszerűsítése, felújítása

b) lakóépületek közvetlen környezetében játszóterek korszerűsítése, felújítása

c) lakóépületek közvetlen környezetében parkolók korszerűsítése, felújítása

d) lakóépületek közvetlen környezetében parkok korszerűsítése, felújítása.

(6) Az épületgépészeti rendszer előző bekezdésben felsorolt energiatakarékos felújítására, korszerűsítésére csak akkor kerülhet sor, ha előzőleg az (5) bekezdés I. a/-b/ pontjaiban foglalt szigetelési feladatot az épületen ezen pályázat keretében elvégeztetik, vagy ha korábbi beruházások révén az épület kielégíti a jelenleg érvényes hőtechnikai szabványokat.

(7) Nem igényelhető támogatás a pályázat benyújtása előtt már megkezdett beruházáshoz.

(8)31 A (1) bekezdésben, valamint a Rendelet 11. §-ában meghatározott pályázatokra nem kell alkalmazni a R. I. fejezetében foglalt paragrafusokat, kivéve a 1. § (4) bek. , (5) bek., a 3. § (3) bek., (4) bek., (5) bek., (6) bek., 4. § (1) bek., (2) bek., (3) bek. a) pont, c) pont, d) pont, e) pont, f) pont, (4) bek.

8. §32 (1) Az Önkormányzat a rendeletben kiírt pályázatra benyújtott kérelmek elbírálásának adminisztratív előkészítésével az Angyalföld-Újlipótváros-Vizafogó Vagyonkezelő Rt-t bízza meg, összhangban az 1. §-ban foglaltakkal. A pályázati felhívásban megjelölt adatot és információt a pályázónak kell szolgáltatnia.

(2) Az Önkormányzat a támogatást kamatmentes támogatás formájában nyújtja, mely összeget 5 év alatt kell visszafizetni. A támogatásra vonatkozóan felek külön szerződést kötnek.

(3) A támogatás a beruházási költség egyharmada, legfeljebb azonban lakásonként 400.000, azaz Négyszázezer forint lehet.

(4) Az Önkormányzat a pályázat alapján elnyert támogatást abban az esetben nyújtja, ha a központi költségvetés az Önkormányzat számára is biztosítja a pályázat útján igényelt támogatást, amely a bekerülési költség legfeljebb egyharmada.

(5) Amennyiben a támogatás mértéke az 1.000.000 Ft-ot meghaladja, az építmény homlokzatán, vagy a látogatók és a közforgalom számára nyitva álló, jól látható központi helyen a kivitelezés időtartama alatt és a felújítást követően állandó tájékoztatást szolgáló, fém vagy más korrózióálló anyagból készült, legalább 30×40 cm nagyságú táblát kell elhelyezni a támogatási szerződésben meghatározott szöveggel.

9. § (1) A támogatás csak akkor adható, ha

a) a társasház legalább 10 lakást foglal magába,

b) a társasháznak az Önkormányzattal szemben nem áll fenn tartozása,

c) a társasházban nincs rendezetlen tulajdoni, illetve használati helyzetű lakás vagy helyiség,

d) a társasház rendelkezik a teljes felújítási, korszerűsítési költség 1/3 részével,

e) a társasház hozzájárul, hogy az Önkormányzat a támogatás mértékéig az egyes tulajdonokra a tulajdoni hányad arányában vagy az ingatlan-nyilvántartásban önálló ingatlanként nyilvántartott helyiségre jelzálogjogot jegyeztessen be,

f) a támogatás tárgya teljes épület, vagy dilatációval határolt épületrész.

(2) A társasházban lévő nem lakáscélú helyiségek tulajdonosaira jutó költségek fedezetére a támogatás nem vehető igénybe.

10. § (1) A pályázatok elbírálása a Kerületfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság feladat- és hatáskörébe tartozik.33

(2) A pályázatok befogadása folyamatos. A pályázatok benyújtási határideje a regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter kiírásában meghatározott határidő előtt 30 nappal jár le. A kormányzati támogatási keret kimerülését – a miniszter erre irányuló közleménye megjelenését követően – hirdetményben kell közzétenni. Az önkormányzati támogatási keret kimerüléséről azonnali hirdetményt kell kiadni.34

(3)35 Az elbírálásnál előnyt élvez

a) az a pályázat, amely 1982 előtt épült lakóház energiatakarékos felújítását célozza,

b) az a pályázó, amely magasabb saját erőt tud biztosítani, ezáltal kevesebb önkormányzati és állami támogatást vesz igénybe,

c) az a pályázó, amely egyszerre nagyobb lakásszámú lakóépület felújítását célozza meg,

d) az a pályázó, amelynek az éves megtakarítás/összes beruházási költség hányadosa az adott feladatra vetítve a legnagyobb,

e) az a pályázó, amely a felújítás során korszerű technológiai, technikai megoldásokat alkalmaz,

f) az a pályázó, amely közel azonos technikai paraméterek esetén alacsonyabb fajlagos költséggel végzi a felújítási munkákat.

(4) A Bizottság döntéséről 15 napon belül értesíti a pályázókat, egyúttal benyújtja az önkormányzati pályázatot a Belügyminisztériumhoz.

A társasházi pályázatok a Belügyminisztériumnak az Önkormányzat pályázatát elbíráló döntésével válhatnak eredményessé. Az Önkormányzat a Belügyminisztérium döntéséről szóló tájékoztatást követő 15 napon belül értesíti a pályázó társasházat.

A támogatást elnyert pályázóval az Angyalföld-Újlipótváros-Vizafogó Vagyonkezelő Rt. köt szerződést a támogatás folyósításáról, annak módjáról, a pályázatban vállaltak megvalósításának üteméről és határidejéről, a támogatással történő elszámolás szabályairól, a felhasználás ellenőrzéséről és a szerződésszegés jogkövetkezményeiről.36

(5) Az önkormányzati támogatás a szerződéskötés után is mindenben osztja az állami támogatás jogi sorsát, amennyiben központi intézkedés folytán a költségvetési támogatást visszavonják, vagy az Önkormányzatot annak visszafizetésére kötelezik, úgy ezen szabályok és kötelezések vonatkoznak az Önkormányzat által nyújtott támogatásokra is.37

10/A. §38

III.39

Vegyes rendelkezések

11. §40 (1) Az Önkormányzat az egycsatornás gyűjtőkémények biztonságtechnikai kiváltásának és felújításának megvalósítására közzétett pályázati programhoz kapcsolódva pályázat útján támogatási lehetőséget biztosít.

(2) A támogatás elnyerése pályázat útján történik. A pályázati felhívást a rendelet 2. számú melléklete tartalmazza.

(3) Az Önkormányzat a pályázat alapján elnyert támogatást abban az esetben nyújtja, ha a központi költségvetés az Önkormányzat számára biztosítja az általa pályázat útján igényelt támogatást.

12. §41 E rendelet a kihirdetés napján lép hatályba, ezzel egyidejűleg a 16/1995.(III.31.)Ö.K. számú rendelet hatályát veszti.

Dr. Sinka József s. k.

Dr. Tóth József s. k.

jegyző

polgármester

1. sz. melléklet az 5/1996. (II. 23.)Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelethez42

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat nyilvános pályázatot hirdet az iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékos felújításának és a lakóépületek környezete felújításának támogatására.

A pályázat a regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter által, a Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló 2004. évi CXXXV. törvényben biztosított forrásokból kiírt állami programhoz kapcsolódik, a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet alapján.

I. A támogatás célja

A támogatás célja az iparosított technológiával épült lakóépületek (a pályázat szempontjából iparosított technológiával épült lakóépületeknek a panel, a blokk, az alagútzsalu, az öntöttfalas, a vasbeton vázas és egyéb iparosított technológiával épült lakóépületeket tekintjük) energiatakarékos felújítása, illetve ezen lakóépületek gépészeti rendszereinek, berendezéseinek, valamint a közvetlen környezetében lévő utak, parkolók, játszóterek, parkok korszerűsítése, felújítása.

II. A pályázók köre

1) A Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat közigazgatási határán belül elhelyezkedő, iparosított technológiával épült társasházak, lakásszövetkezeti épületek, illetve önkormányzati bérlakások.

2) A lakóépület tulajdonosainak (lakóközössége) vállalniuk kell a felújítási költségek minimálisan a pályázati felhívásban megjelölt mértékű saját erőből történő finanszírozását. A tulajdonosok saját erejeként készpénz vehető figyelembe, melynek forrása többek között lehet az épület felújítási alapja, a tulajdonosok egyszeri hozzájárulása, valamint bankhitel. A támogatási szerződés megkötésének feltétele a saját erő elkülönített bankszámlán történő elhelyezése és az erről szóló hitelintézeti igazolás benyújtása.

III. A pályázati feltételek

1) Támogatás igényelhető az iparosított technológiával épített lakóépületek energiatakarékos felújítása során elvégezhető munkálatokra:

I. Utólagos hőszigetelési feladatok:

a) külső nyílászárók szigetelése vagy cseréje a lakások és a közös helyiségek 100%-ában,

b) homlokzatok hőszigetelése,

c) a tető teljes felületének hő- és vízszigetelése,

d) az első fűtött lakószint alatti födém hőszigetelése (amennyiben az első fűtött lakószint alatti födém fűtetlen helyiséggel érintkezik),

e) az utolsó fűtött lakószint feletti (záró) födém alsó síkjának hőszigetelése,

f) épület egy vagy mindkét, jellemzően külső nyílászárókkal nem tagolt végfalának hőszigetelése.

II. Épületgépészeti rendszerek felújítása, korszerűsítése:

a) meglévő központi fűtési berendezések és rendszerek, valamint hőleadók és fűtésszabályozók korszerűsítése, energiatakarékos berendezésekre történő cseréje,

b) hálózati melegvíz-ellátási berendezések és rendszerek korszerűsítése, energiatakarékos berendezésekre történő cseréje,

c) épületek közös részei világításának korszerű berendezésekre történő cseréje,

d) felvonó korszerűsítése, illetve cseréje,

e) szellőző rendszerek felújítása, korszerűsítése.

III. Lakóépületek közvetlen környezetében lévő utak, parkolók, játszóterek, parkok korszerűsítése, felújítása:

d) lakóépületek közvetlen környezetében parkok korszerűsítése, felújítása

2) Az épületgépészeti rendszerek II. és III. pontban felsorolt energiatakarékos felújítására, korszerűsítésére csak abban az esetben kerülhet sor, ha előzőleg az I. a/, vagy az I. b/ pontban meghatározott szigetelési feladatokat ezen pályázat keretében elvégeztetik, vagy ha az épület kielégíti a jelenleg érvényes hőtechnikai szabványokat.

3) Nem igényelhető támogatás a pályázat benyújtása előtt már megkezdett beruházáshoz.

4) Támogatásból nem fedezhető a lakásokon kívüli, ugyanazon épületben létrehozott nem lakáscélú ingatlanok felújítása, korszerűsítése, pl. földszinten kialakított üzlethelyiség stb., de egyéb forrásból a támogatásra nem jogosult munkálatok a támogatásban részesülőkkel egy időben elvégezhetők.

IV. A pályázattal elnyerhető támogatás

1) A pályázattal elnyerhető önkormányzati támogatás az iparosított technológiával épült lakóépületek felújítási, bekerülési költségének egyharmada.

2) Az igényelt állami támogatás mértékét is figyelembe véve a költségmegosztás az épület egészének felújítási költségeire vonatkozóan a következő:

– önkormányzat

minimum a bekerülési költség 1/3-a,
de lakásonként legfeljebb 400.000,- Ft,

– tulajdonos/ok

minimum a bekerülési költség 1/3-a,

– központi költségvetés

maximum a bekerülési költség 1/3-a,
de lakásonként legfeljebb 400.000 Ft.

3) A pályázónak a teljes felújítási költség megosztását – lakásonként – a pályázatban be kell mutatnia.

4) A pályázatban a támogatás szempontjából elismerhető beruházási költség tartalmazhatja a fejlesztések tervezési és engedélyezési költségeit, továbbá a lebonyolítás és a beruházás egyéb költségeit, valamint az ÁFA-t.

5) A támogatás egyszer megítélt összeg, ha a pályázóknak a pályázatban szereplőtől eltérő, pótlólagos költségei merülnek fel, akkor azok megfizetésére a pályázók kötelesek, a támogatás összege nem emelkedik.

6) A pályázatban igényeltnél alacsonyabb összegű támogatásról nem hozható döntés. A döntés vagy minden pénzügyi paraméterével együtt támogatja a pályázatot, vagy elveti azt.

7) A folyósítás a készpénzben vállalt saját forrás és az állami támogatás arányában történik a támogatási szerződésben meghatározott feladatok elvégzését követően.

V. A pályázat benyújtásának módja, helye és határideje

1) A pályázat folyamatosan, folyó év augusztus 31. napjáig nyújtható be magyar nyelven, kizárólag a pályázati formanyomtatványon.

2) A pályázatot a pályázati felhívásban közölteknek megfelelően, hiánytalanul, a Vagyonkezelő Rt-nél beszerezhető pályázati formanyomtatvány minden kérdésére választ adva, és az egyéb előírt dokumentumok csatolásával kell benyújtani.

3) A pályázatot az 1./ pontban megjelölt határidőig munkanapokon 08.00-16.00 óra közötti időben az Angyalföld-Újlipótváros-Vizafogó Vagyonkezelő Rt székhelyén (1131 Budapest, Béke u. 65.) kell benyújtani 6 példányban (1 eredeti és 5 másolat), zárt borítékban.

4) A borítékon fel kell tüntetni a pályázat kódszámát, a pályázó nevét és címét. A beérkezett pályázati anyagokat bizalmasan kell kezelni.

5) A pályázatok hiányos benyújtása esetén a Vagyonkezelő Rt. a pályázót megfelelő határidő kitűzésével hiánypótlásra szólítja fel.

6) A formailag megfelelt – azaz a formanyomtatvány minden kérdésére választ adó, minden kért mellékletet tartalmazó, cégszerűen aláírt – pályázatokról a Vagyonkezelő Rt. a beérkezését követő 3 munkanapon belül befogadó nyilatkozatot küld a pályázónak.

7) Egy pályázó több pályázatot is benyújthat, de egy pályázatban csak egy épület(rész) felújítása szerepelhet.

8) A pályázatok befogadása folyamatos. A pályázatok benyújtási határideje folyó év augusztus 31-én jár le. A támogatási keret kimerülése esetén az Önkormányzat hirdetményt tesz közzé, és a pályázatok befogadását leállítja.

9) A hiánypótlás, a pontosítás, az ellenőrzés és az elbírálás során az eredeti támogatási igény nem növelhető abban az esetben sem, ha időközben a költségek növekedése, vagy a beruházás tartalmának változása azt egyébként lehetővé tenné.

10) A pályázattal érintett lakások energiatakarékos felújításához ugyanazon munkálatok elvégzésére csak egy alkalommal vehető igénybe állami támogatás.

VI. Az elbírálás szempontrendszere

1) Előnyt élvez az a pályázat, amely 1982 előtt épült lakóház energiatakarékos felújítását célozza.

2) Előnyt élvez az a pályázó, amely magasabb saját erőt tud biztosítani, ezáltal kevesebb állami támogatást vesz igénybe.

3) Előnyt élvez az a pályázó, amely egyszerre nagyobb lakásszámú lakóépület felújítását célozza meg.

4) Előnyt élvez az a pályázó, amelynek az éves megtakarítás/összes beruházási költség hányadosa az adott feladatra vetítve a legnagyobb.

5) Előnyt élvez az a pályázó, amely a felújítás során korszerű technológiai, technikai megoldásokat alkalmaz.

6) Előnyt élvez az a pályázó, amely közel azonos technikai paraméterek esetén alacsonyabb fajlagos költséggel végzi a felújítási munkákat.

VII. Döntés-előkészítés, döntési mechanizmus

1) A pályázatokat a Vagyonkezelő Rt. döntésre előkészíti, véleményezi, a pályázatban szereplő értékelési kritériumok alapján, amelybe minden pályázó betekinthet.

2) Az önkormányzati támogatás odaítéléséről a beérkezéstől, illetve a hiánypótlástól számított 90 napon belül Budapest Főváros XIII. Kerület Önkormányzat Kerületfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottsága dönt.

3) A Bizottság az eredményről a döntést követő 15 napon belül írásban tájékoztatja a pályázót.

VIII. Egyéb rendelkezések

1) Az egyéb, a pályázatban nem szabályozott kérdésekben az államháztartás működési rendjéről szóló többször módosított 217/1998.(XII.30.)Korm. rendelet, valamint a lakáscélú állami támogatásokról szóló módosított 12/2001.(I.31.)Korm. rendelet előírásait kell alkalmazni.

2) A pályázó köteles a támogatás forrásainak felhasználását – ellenőrzés céljából – elkülönítetten nyilvántartani.

3) Felhívjuk a figyelmet, hogy a költségvetési forrásra tekintettel, az elnyert támogatás felhasználásakor a közbeszerzésekről szóló többször módosított 2003. évi CXXIX. törvény rendelkezéseit figyelembe véve kell eljárni.

4) A Vagyonkezelő Rt. a pályázatban szereplő adatokat a helyszínen is ellenőrizheti, a vállalt kötelezettségek – megvalósítás, támogatás felhasználása – betartását bármikor jogosult vizsgálni.

5) A program megvalósítása során csak az építési termékek műszaki követelményeinek, megfelelőség igazolásának, valamint a forgalomba hozatalának, felhasználásának részletes szabályairól szóló 3/2003. (I. 25.) BM-GKM-KVM együttes rendelet szerinti megfelelőségi igazolással rendelkező anyagokat, termékeket lehet felhasználni.

6) Nyílászárók cseréje esetén a pályázathoz tervezői nyilatkozatot kell csatolni arról, hogy a lakásokban a megfelelő légcsere biztosított.

IX. A szerződéskötés feltételei

1) A pályázó a pályázat benyújtása során, valamint a támogatás megszerzését követő szerződéskötéskor annak a körülménynek az ismeretében teszi meg nyilatkozatait, hogy a támogatás tényleges folyósítására csak abban az esetben van lehetőség, ha a pályázatot kiíró önkormányzat a miniszterhez benyújtott pályázatával állami támogatáshoz jut.

2) A támogatás felhasználására az Önkormányzat a központi költségvetési támogatás nyújtójával szerződést köt. A szerződés aláírását követő 30 napon belül az Önkormányzat a pályázóval megköti a támogatási szerződést.

3) Amennyiben ezen időn belül a pályázó hibájából nem kerül sor a szerződés megkötésére, a döntés érvényét veszti.

4) A szerződés részletesen tartalmazza a támogatás pénzfelhasználásának, a pénzek kezelésének, a beruházás műszaki és gazdasági ellenőrzésének, minősítési követelményének, a beruházás utáni elszámolásnak a feltételeit.

5) A pályázónak a szerződéskötéshez be kell mutatnia a szükséges jogerős hatósági engedélyeket. Szerződéskötésre csak az engedélyek benyújtását követően kerülhet sor.

6) A támogatás folyósítása a készültségi fokkal és a vállalt támogatással arányosan és utólagosan, a benyújtott számlák és teljesítést igazoló dokumentumok alapján történik, a számla benyújtását követő 30 napon belül.

7) A támogatási szerződésben vállalt kötelezettségek teljesülését, az elvégzett munka műszaki tartalmát az Önkormányzat megbízásából az Angyalföld-Újlipótváros-Vizafogó Vagyonkezelő Rt. a számla kifizetése előtt a helyszínen ellenőrzi.

2. sz. melléklet az 5/1996. (II. 23.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelethez43

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat nyilvános pályázatot hirdet az egycsatornás gyűjtőkémények (termofor kémények) biztonságtechnikai kiváltásának és felújításának támogatására. A pályázat a regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter által LKFT-2005-LA-7 kódszám alatt meghirdetett, a 2005 évi költségvetésről szóló 2004. évi CXXXV. törvényben biztosított forrásokból kiírt állami programhoz kapcsolódik, a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet alapján.

I. A támogatás célja

A támogatás célja az 1985-ig épült lakóépületek üzemelő, gáztüzelő-berendezések égéstermékeinek elvezetésére szolgáló egycsatornás gyűjtőkéményeinek (a továbbiakban: termofor kémény) biztonságtechnikai kiváltása, felújítása.

II. A pályázók köre

1) A Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat közigazgatási határán belül elhelyezkedő, 1985-ig épült társasházak, lakásszövetkezetek, illetve önkormányzati bérlakások.

2) A lakóépületek tulajdonosainak vállalniuk kell a felújítási költségek minimálisan a pályázati felhívásban megjelölt mértékű saját erőből történő finanszírozását. A tulajdonosok saját erejeként készpénz vehető figyelembe, melynek forrása többek között lehet az épület felújítási alapja, a tulajdonosok egyszeri hozzájárulása, valamint bankhitel. A támogatási szerződés megkötésének feltétele a saját erő elkülönített bankszámlán történő elhelyezése és az erről szóló hitelintézeti igazolás benyújtása.

III. A pályázati feltételek

1) A pályázat keretén belül a legalább 8 lakással rendelkező lakóépületekben lévő kettősfalú, illetve egyesített falú gyűjtőkémények, valamint az ezekhez kapcsolódó füstcsövezés olyan felújítási munkálataira igényelhető támogatás, amelynek eredményeként biztosítható a tüzelőberendezések által előállított, jelenleg a termofor kéményekbe vezetett égéstermékek biztonságos elvezetése, azok lakásokba, illetve egyéb helyiségekbe történő és az életbiztonságot veszélyeztető visszaáramlásának megakadályozása.

2) A kéményfelújítás során csak olyan megoldások alkalmazhatók, amelyek érvényes építőipari műszaki engedéllyel rendelkeznek. A felújítás során az épületben lévő valamennyi termofor kéményt – az állapotának megfelelően – fel kell újítani.

3) Nem nyújtható támogatás a termofor kéményekbe bekötött tüzelőberendezések cseréjéhez, javításához, felújításához.

4) Nem igényelhető támogatás a pályázat benyújtása előtt már megkezdett beruházáshoz.

IV. A pályázattal elnyerhető támogatás

1) A pályázattal elnyerhető önkormányzati támogatás a termofor kémények biztonságtechnikai kiváltására és felújítására irányuló munkálatok bekerülési költségének 30%-a.

2) Az igényelt állami támogatás mértékét is figyelembe véve a költségmegosztás a munkálatok költségeire vonatkozóan a következő:

önkormányzat

minimum a bekerülési költség 30 %-a,
de max. lakásonként 60 ezer Ft,

tulajdonosok

minimum a bekerülési költség 30 %-a,

központi költségvetés

maximum a bekerülési költség 40%-a,
de lakásonként max. 80 ezer Ft.

3) A pályázónak a teljes bekerülési költség megosztását – lakásonként – a pályázatban be kell mutatnia. Az Önkormányzat, illetve a többi lakástulajdonos átvállalhatja az adott épületben részben vagy egészben az egyes tulajdonost terhelő saját részt. A lakástulajdonosok az Önkormányzatot terhelő saját részt részben vagy egészben átvállalhatják.

4) A támogatás egyszer megítélt összeg, ha a pályázóknak a pályázatban szereplőtől eltérő, pótlólagos költségei merülnek fel, akkor azok megfizetésére a pályázók kötelesek, a támogatás összege nem emelkedik.

5) A pályázatban igényeltnél alacsonyabb összegű támogatásról nem hozható döntés. A döntés vagy minden pénzügyi paraméterével együtt támogatja a pályázatot, vagy elveti azt.

6) A folyósítás a készpénzben vállalt saját forrás és az állami támogatás arányában történik a támogatási szerződésben meghatározott feladatok elvégzését követően.

V. A pályázat benyújtásának módja, helye és határideje

1) A pályázat magyar nyelven folyamatosan folyó év augusztus 31-ig, kizárólag a pályázati formanyomtatványon nyújtható be.

2) A pályázatot a pályázati felhívásban közölteknek megfelelően, hiánytalanul, a Vagyonkezelő Rt-nél beszerezhető pályázati formanyomtatvány minden kérdésére választ adva, és az egyéb előírt dokumentumok csatolásával kell benyújtani.

3) A pályázatot az 1. pontban megjelölt határidőig, 6 példányban (1 eredeti és 5 másolat) zárt borítékban kell benyújtani az Angyalföld-Újlipótváros-Vizafogó Vagyonkezelő Rt-hez ( a továbbiakban Vagyonkezelő Rt.) a Bp. XIII. kerület Béke u. 65. címre, munkanapokon 08.00-16.00 óra közötti időben.

4) A borítékon fel kell tüntetni a pályázat kódszámát, a pályázó nevét és címét. A beérkezett pályázati anyagokat bizalmasan kell kezelni.

5) A formailag megfelelő, – azaz a formanyomtatvány minden kérdésére választ adó, minden kért mellékletet tartalmazó, cégszerűen aláírt – pályázatokról a Vagyonkezelő Rt. a beérkezését követő 3 munkanapon belül befogadó nyilatkozatot küld a pályázónak.

6) A pályázatok hiányos benyújtása esetén a Vagyonkezelő Rt. a pályázót megfelelő határidő kitűzésével hiánypótlásra szólítja fel.

7) A hiánypótlás, a pontosítás az ellenőrzés és az elbírálás során az eredeti támogatási igény nem növelhető abban az esetben sem, ha időközben a költségek növekedése, vagy a beruházás tartalmának változása azt egyébként lehetővé tenné.

8) A pályázatok befogadása folyamatos, folyó év augusztus 31-én zárul le. A támogatási keret kimerülése esetén az Önkormányzat hirdetményt tesz közzé és a pályázatok befogadását leállítja.

9) A pályázattal érintett munkálatokhozhoz, – ugyanazon munkálatok elvégzésére – csak egy alkalommal vehető igénybe állami támogatás.

VI. Az elbírálás szempontrendszere

Előnyt élvez az a pályázó, amely:

1) magasabb saját erőt tud biztosítani, ezáltal kevesebb támogatást vesz igénybe,

2) egyszerre nagyobb számú lakás felújítását célozza meg,

3) a többi pályázóéval közel azonos technikai paraméterek esetén alacsonyabb fajlagos költséggel végzi a felújítási munkálatokat,

4) esetében az éves megtakarítás/összes beruházási költség hányadosa az adott feladatra vetítve a legnagyobb,

5) a felújítás során korszerű anyagokat, műszaki megoldásokat alkalmaz.

VII. Döntés-előkészítés, döntési mechanizmus

1) A pályázatokat a Vagyonkezelő Rt. döntésre előkészíti, véleményezi a pályázatban szereplő értékelési kritériumok alapján, amelybe minden pályázó betekinthet.

2) Az önkormányzati támogatás odaítéléséről a beérkezéstől, illetve a hiánypótlástól számított 90 napon belül a Budapest XIII. Kerületi Önkormányzat Kerületfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottsága dönt.

3) A Bizottság az eredményről a döntést követő 15 napon belül írásban tájékoztatja a pályázót.

VIII. Egyéb rendelkezések

1) Az egyéb, a pályázatban nem szabályozott kérdésekben az államháztartás működési rendjéről szóló többször módosított 217/1998.(XII.30.) Korm. rendelet, valamint a lakáscélú állami támogatásokról szóló módosított 12/2001.(I.31.) Korm. rendelet előírásait kell alkalmazni.

2) A pályázó köteles a támogatás forrásainak felhasználását – ellenőrzés céljából – elkülönítetten nyilvántartani.

3) Felhívjuk a figyelmet, hogy a költségvetési forrásra is tekintettel az elnyert támogatás felhasználásakor a közbeszerzésekről szóló többször módosított 2003. évi CXXIX. Törvény rendelkezéseit figyelembe véve kell eljárni.

4) A Vagyonkezelő Rt. a pályázatban szereplő adatokat a helyszínen is ellenőrizheti, a vállalt kötelezettségek – megvalósítás, támogatás felhasználása – betartását bármikor jogosult vizsgálni.

IX. A szerződéskötés feltételei

1) Pályázó a pályázat benyújtása során, valamint a támogatás megszerzését követő szerződéskötéskor annak a körülménynek az ismeretében teszi meg nyilatkozatait, hogy a támogatás tényleges folyósítására csak abban az esetben van lehetőség, ha a pályázatot kiíró önkormányzat a miniszter által meghirdetett pályázat keretében, – a miniszterhez benyújtott pályázatával – állami támogatáshoz jut.

2) A támogatás felhasználására az Önkormányzat a központi költségvetési támogatás nyújtójával szerződést köt. A szerződés aláírását követő 30 napon belül az Önkormányzat a pályázóval megköti a támogatási szerződést.

3). Amennyiben a támogatási szerződés megkötésére rendelkezésre álló határidőn belül a pályázó hibájából nem kerül sor a szerződés megkötésére, a támogató döntés érvényét veszti.

4) A támogatási szerződés megkötésének feltétele az Önkormányzat és a lakástulajdonosok által biztosított saját erő önkormányzati és társasházi elkülönített bankszámlán történő elhelyezése és az erről szóló hitelintézeti igazolások benyújtása. Bankhitel felvétele esetén az elkülönített számlákon az Önkormányzat és/vagy a lakástulajdonosok által vállalt saját erő hitellel csökkentett összegét kell elhelyezni, és be kell nyújtani a megkötött hitelszerződések másolati példányát.

5) A szerződés részletesen tartalmazza a támogatás pénzfelhasználásának, a pénzek kezelésének, a beruházás műszaki és gazdasági ellenőrzésének, minősítési követelményének, a beruházás utáni elszámolásának a feltételeit.

6) A pályázónak a szerződéskötéshez be kell mutatnia a szükséges jogerős hatósági engedélyeket.

7) A támogatás folyósítása a készültségi fokkal és a vállalt támogatással arányosan, utólagosan, a benyújtott számlák és a teljesítést igazoló dokumentumok alapján, a számla benyújtását követő 30 napon belül történik.

8) A támogatási szerződésben vállalt kötelezettségek teljesítését, az elvégzett munka műszaki tartalmát az Önkormányzat megbízásából a Vagyonkezelő Rt. a számla kifizetése előtt a helyszínen ellenőrzi.

1

A rendelet címét a 8/2001.(III.26.)Ö.K. számú rendelet 1. § (1) bekezdése módosította.

2

Az I. jelzést a 8/2001.(III.26.)Ö.K. számú rendelet 1. § (2) bekezdése iktatta be.

3

A rendelet 1. § (1)-(4) bekezdéseit a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 1. § (1) bekezdése módosította.

4

A bekezdést 46/2001.(X.20.)Ö.K. sz. rendelet 1. §-a módosította.

5

Az a/ pont szövegét a 2/1997.(I.27.)Ö.K. sz. rendelet 1. §-a módosította.

6

A b/ pontot a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 1. § (2) bekezdése módosította.

7

A címet a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 2. § (1) bekezdése módosította.

8

A 2. § (7), (8), (9), (10) bekezdéseit a 46/2001.(X.20.)Ö.K. sz. rendelet 2. §-a iktatta be.

9

A bevezető szövegrészt a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 2. § (1) bekezdése módosította.

10

Az (5) bekezdést a 2/1997.(I.27.)Ö.K. sz. rendelet 2. §-a iktatta be.

11

A (6) bekezdést a 2/1997.(I.27.)Ö.K. sz. rendelet 2. §-a iktatta be. A bekezdést „és szövetkezeti lakóház” kitétellel a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 2. § (2) bekezdése egészítette ki.

12

A bekezdést az 52/2003. (XI. 20.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 1. §-a iktatta be; a rendelkezés 2003. november 20-ától hatályos.

13

A bekezdést a 13/2005. (VI. 1.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 1. §-a iktatta be; a rendelkezés 2005. június 15-ével hatályos.

14

A címet és a 3. § szövegét a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 3. §-a módosította.

15

A bekezdést 46/2001.(X.20.)Ö.K. sz. rendelet 3. §-a módosította.

16

A 46/2001.(X.20.)Ö.K. sz. rendelet 4. §-a a bekezdésben az 50 %-ot 30 %-ra módosította.

17

A 46/2001.(X.20.)Ö.K. sz. rendelet 5. §-a a bekezdésben az 50 %-ot 70 %-ra módosította.

18

A paragrafust az 52/2003. (XI. 20.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 2. §-a iktatta be; a rendelkezés 2004. március 1-jén lép hatályba.

19

A paragrafust az 52/2003. (XI. 20.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 2. §-a iktatta be; a rendelkezés 2004. március 1-jén lép hatályba.

20

A paragrafust az 52/2003. (XI. 20.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 2. §-a iktatta be; a rendelkezés 2004. március 1-jén lép hatályba.

21

A (1) bekezdést a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 4. § (1) bekezdése módosította.

22

A (2) bekezdést a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 4. § (1) bekezdése módosította.

23

A a/ pontot a 8/2001.(III.26.)Ö.K. sz. rendelet 1. § (3) bekezdése módosította.

24

A 46/2001.(X.20.)Ö.K. sz. rendelet 6. § (1) bekezdése az 50 %-ot 30 %-ra módosította.

25

A c/ pontot a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 4. § (2) bekezdése módosította.

26

A 46/2001.(X.20.)Ö.K. sz. rendelet 6. § (2) bekezdése a 30.000,- Ft-ot 100.000,-Ft-ra módosította.

27

A címet és az (1)-(3) bekezdések szövegét a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 5. §-a módosította.

28

A II. fejezetet a 8/2001.(III.26.)Ö.K. számú rendelet 1. § (4) bekezdése iktatta be.

29

A paragrafust az 1/2002.(I.21.)Ö.K. számú rendelet 1. §-a módosította. A 7.§ (1)-(2) bekezdését a 34/2003.(VII.2.)Ö.K. számú rendelet 1.§ (1)-(2) bekezdése módosította.

30

A bekezdést a 13/2005. (VI. 1.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 2. §-a módosította; a rendelkezés 2005. június 15-ével lép hatályba.

31

A bekezdést a 41/2003. (IX. 22.) Ö.K. rendelet 1. §-a iktatta be. A bekezdést a 13/2005. (VI. 1.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 3. §-a módosította; a rendelkezés 2005. június 15-ével hatályos.

32

A paragrafust az 1/2002. (I. 21.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 2. §-a módosította. A 8. § (4)-(5) bekezdését a 34/2003. (VII. 2.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 2. § (1)-(2) bekezdése módosította.

33

A bekezdést az 1/2002.(I.21.)Ö.K. számú rendelet 3. § (1) bekezdése módosította.

34

A bekezdést a 13/2005. (VI. 1.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 4. §-a módosította; a rendelkezés 2005. június 15-ével hatályos.

35

A bekezdést az 1/2002.(I.21.)Ö.K. számú rendelet 3. § (3) bekezdése módosította.

36

A bekezdést a 34/2003.(VII.2.)Ö.K. számú rendelet 3.§ (2) bekezdése módosította.

37

A bekezdést az 1/2002.(I.21.)Ö.K. számú rendelet 3. § (4) bekezdése módosította.

38

A paragrafust a 13/2005. (VI. 1.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 5. §-a hatályon kívül helyezte; a rendelkezés 2005. június 15-ével hatályos.

39

A III. jelzést a 8/2001.(III.26.)Ö.K. számú rendelet 2. §-a iktatta be.

40

A paragrafust a 13/2005. (VI. 1.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 6. §-a iktatta be; a rendelkezés 2005. június 15-ével hatályos.

41

A 13/2005. (VI. 1.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 6. §-a az eredeti 11. § számozását 12. §-ra változtatta; a rendelkezés 2005. június 15-ével hatályos.

42

A mellékletet az 13/2005. (VI. 1.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 7. §-a iktatta be; a rendelkezés 2005. június 15-ével hatályos.

43

A mellékletet az 13/2005. (VI. 1.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 8. §-a iktatta be; a rendelkezés 2005. június 15-ével lép hatályba.

1) A pályázat folyamatosan, folyó év november 30. napjáig nyújtható be magyar nyelven, kizárólag a pályázati formanyomtatványon.43

2. sz. melléklet az 5/1996. (II. 23.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelethez44

A pontot a 20/2005. (IX. 12.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 1. §-a módosította; a rendelkezés 2005. szeptember 15-én lép hatályba.

3. § (1) A társasház, illetve a szövetkezeti lakóház, csak akkor részesülhet kamatmentes felújítási támogatásban, ha a m2-re vetített (vízdíj nélküli) közös költség összege meghaladja az 50/1995. (XI. 27.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 9. § (1) bekezdésében az összkomfortos lakásra megállapított lakbér mértékének 30%-át.15

(2) A támogatás akkor adható, ha a társasház, illetve szövetkezeti lakóház minimum 10 albetétet foglal magában.

(3) A társasháznak, illetve a szövetkezeti lakóháznak az önkormányzattal szemben nem áll fenn tartozása.

(4) A társasházban nincs rendezetlen (jogvitás) tulajdoni, illetve használati helyzetű tetőtér vagy házfelügyelői lakás.

(5) A társasházak esetében a tulajdonosok nem tartoznak az Rt-nek az ún. „kényszerkezelés” időszakából.

(6) Az Önkormányzat az általa nyújtott felújítási támogatás összegének erejéig a lakásokra – a tulajdonok arányában – jelzálogjogot jegyeztet be. A pályázati anyaghoz benyújtott jelzálogjog bejegyeztetéséhez szükséges nyilatkozat mellett – a kamatmentes felújítási hitelre vonatkozó szerződés megkötése előtt – csatolni kell tulajdononként a 30 napnál nem régebben kiállított tulajdoni lap másolatot.16

(7) A társasháznak, illetve a szövetkezeti lakóháznak rendelkeznie kell a felújítási összeg minimum 30 %-ával.17

(8) Az igényelhető felújítási támogatás összege nem haladhatja meg:

a)

a 10-20 lakást magában foglaló épület esetében lakásonként:

70.000,-Ft

b)

a 21-35 lakást magában foglaló épület esetében lakásonként:

60.000,-Ft

c)

a 36-50 lakást magában foglaló épület esetében lakásonként:

50.000,-Ft

d)

51-nél több lakást magában foglaló épület esetében lakásonként:

40.000,-Ft

A felújítási támogatás nem haladhatja meg a költségvetési összeg 70 %-át.18

(9)19 Az igényelhető felújítási támogatás legmagasabb összegét igénybevevő társasház, illetve szövetkezeti lakóház a felújítási hitel futamidejének lejárata előtt, csak abban az esetben részesülhet – legfeljebb a (8) bekezdésben meghatározott összeg erejéig – újabb felújítási támogatásban, ha az igényelt hitel visszafizetésére biztosítékot tud felajánlani.

3/A §20 (1) Az Önkormányzat a Fővárosi Rehabilitációs Keretből juttatható támogatás feltételeiről és a pályázati eljárás rendjéről szóló 62/2000. (XI. 30.) Fővárosi közgyűlési rendeletben foglaltakhoz kapcsolódóan a kamatmentes kölcsön visszafizetésére kedvezményben részesíti azt a társasházi közösséget, illetve lakásszövetkezetet, ahol a lakóépületben olyan tulajdonos lakik, aki hitelt érdemlően igazolja, hogy

a) ő vagy a vele egy háztartásban lakó közeli hozzátartozója az alábbi pénzbeli juttatások egyikében részesül:

– időskorúak járadékában, vagy

– rendszeres szociális segélyben, vagy

– lakásfenntartási támogatásban, vagy

– rendszeres gyermekvédelmi támogatásban, vagy

– gyermekvédelmi támogatásban, vagy

– közgyógyellátási igazolvánnyal rendelkezik, vagy

– a vele egy háztartásban lakó közeli hozzátartozó(k) jövedelmével együtt az egy főre jutó havi nettó jövedelme a pályázat benyújtását megelőző 3 hónap átlagában az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét nem haladja meg, vagy

b) a vele egy háztartásban lakó közeli hozzátartozó(k) jövedelmével együtt az egy főre jutó havi nettó jövedelme a pályázat benyújtását megelőző 3 hónap átlagában az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 1,5-szeresét nem haladja meg, és

c) a társasház, illetve a lakásszövetkezet közgyűlése úgy határoz, hogy a társasházi közösség, illetve a lakásszövetkezet részére

– az (1) bekezdés a) pontja szerint kedvezményezett tulajdonosnak nem kell megfizetni a (2) bekezdés a) pontja szerint a tulajdoni hányadára jutó kölcsön 100%-át,

– az (1) bekezdés b) pontja szerint kedvezményezett tulajdonosnak nem kell megfizetni a (2) bekezdés b) pontja szerint a tulajdoni hányadára jutó kölcsön 50%-át.

(2) A kamatmentes kölcsön visszafizetésére vonatkozó kedvezmény mértéke

a) az (1) bekezdés a) pontjában lévő kedvezményezettnél a tulajdoni hányadra jutó kamatmentes kölcsön 100%-a,

b) az (1) bekezdés b) pontjában lévő kedvezményezettnél a tulajdoni hányadra jutó kamatmentes kölcsön 50%-a.

(3) A társasházi közösségnek, illetve a lakásszövetkezetnek a kedvezményezett tulajdonos tulajdoni hányadára jutó kamatmentes kölcsön

a) 100%-át az (1) bekezdés a), c) pontja esetében

b) 50%-át az (1) bekezdés b), c) pontja esetében nem kell visszafizetnie az Önkormányzat részére.

(4) A kedvezmény éves keretösszegét a költségvetésről szóló önkormányzati rendeletben kell meghatározni. A keret kimerülése esetén hirdetményben kell közzétenni, hogy az év hátralévő részében – a keret kimerülése miatt – a pályázók nem részesülhetnek kedvezményben.

(5) A kedvezményt 2004. március 1-jétől a jelentkezés tárgyévében folyamatosan vehetik igénybe a pályázók.

(6) A társasházi közösségnek és a lakásszövetkezetnek a kamatmentes kölcsön visszafizetésére a kedvezmények érvényesítéséhez alábbi iratokat, nyilatkozatokat kell a pályázat benyújtásával egyidejűleg, hiánytalanul becsatolni a Vagyonkezelő Rt-hez:

– a közgyűlési határozatot (a 62/2000. (XI. 30.) Fővárosi közgyűlési rendelet 4. sz. melléklete szerint), amely tartalmazza, hogy a közösség úgy döntött, hogy

– a kamatmentes kölcsön visszafizetésénél a kedvezményeket érvényesíteni kívánja, és

– megállapítja, hogy a rendelet 3/A § (1) bekezdés a), b) pontjai alapján a név és tulajdoni hányad szerint megnevezett tulajdonos kedvezményben részesíthető, és

– e kedvezményezettektől a tulajdoni hányadukra jutó kamatmentes kölcsön a rendelet 3/A § (2) bekezdése szerinti összege megfizetését nem követeli, és

– a kedvezményben részesíthető tulajdonos nyilatkozatát, amelyben hozzájárul ahhoz, hogy társasházi vagy szövetkezeti lakására a megállapodás megkötésével egyidejűleg a tulajdoni hányadára eső kamatmentes kölcsön erejéig jelzálogjog kerüljön bejegyzésre az Önkormányzat javára, és

– a kedvezményben részesíthető tulajdonos nyilatkozatát, amelyben hozzájárul ahhoz, hogy a jövedelemnyilatkozatban közölt adatok valódiságát a Szociális törvény (1993. évi III. törvény) 10. § (2) és (3) bekezdésében foglaltak szerint az Önkormányzat környezettanulmány lefolytatásával vagy az APEH illetékes igazgatósága útján ellenőrizheti.

(7) A kedvezményben részesíthető tulajdonosoknak az alábbi – az érvényesíteni kívánt kedvezményre való jogosultságot igazoló – nyilatkozatokat, igazolásokat és határozatok hiteles másolatát kell csatolniuk a pályázat benyújtásának időpontjáig a társasházi közös képviselő, illetve a lakásszövetkezet elnöke részére, amelyeket az Önkormányzat a megállapodás megkötésétől számított 5 éven belül jogosult ellenőrizni:

– az Önkormányzat határozatát annak igazolása céljából, hogy a családban van olyan személy, akinek a rendelet 3/A § (1) bekezdés a) pontja szerinti valamelyik szociális rászorultságtól függő pénzbeli ellátást biztosítottak, vagy

– igazolást a rendelet 3/A § (1) bekezdés a) pontja szerinti közgyógyellátási igazolványról, vagy

– az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét vagy annak 1,5-szeresét meg nem haladó jövedelemmel rendelkező családnál a jogosult tulajdonos és a vele egy háztartásban lakó közeli hozzátartozók a kérelem benyújtását megelőző 3 havi jövedelméről szóló igazolásait (a 62/2000. (XI. 30.) Fővárosi közgyűlési rendelet 3. sz. melléklete szerint), nyilatkozatait és

– nyilatkozatot, amelyben a kedvezményben részesíthetők hozzájárulnak a személyes adataik kezeléséhez.

(8) Amennyiben a rendelet 3/A § (1) bekezdése alapján kedvezményben részesített tulajdonos a társasházban lévő lakását az e rendelet szerinti megállapodás létrejöttétől számított 5 éven belül elidegeníti, a kedvezmény összegét egy összegben meg kell fizetnie az Önkormányzat részére.

(9) Ha a rendelet társasházban vagy lakásszövetkezetben lévő tulajdoni hányadra vonatkozó rendelkezéseket tartalmaz, azt alkalmazni kell a lakásszövetkezeti tulajdonra is akként, hogy tulajdoni hányadon az összes lakás alapterületének az egyes lakásra jutó hányadát kell érteni.

3/B §21 A rendelet 3/A § alkalmazásában használt fogalmak:

Közeli hozzátartozó: házastárs, élettárs, 20 évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező, illetve a 25 évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező, nappali tagozaton egyetemi, főiskolai tanulmányokat folytató, valamint korhatárra való tekintet nélkül a tartósan beteg, illetőleg a testi, érzékszervi, értelmi, beszéd vagy más fogyatékos vérszerinti, örökbefogadott, mostoha- és nevelt gyermek, örökbefogadó, mostoha- és nevelőszülő.

Jövedelem: a személyi jövedelemadóról szóló törvényben jövedelemként meghatározott vagyoni érték (bevétel) munkavállalói járulékkal, személyi jövedelemadóval, egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékkal, magán-nyugdíjpénztári tagdíjjal, valamint a jövedelemadóról szóló törvényben elismert költségekkel csökkentett része, függetlenül attól, hogy adómentesnek vagy adókötelesnek minősül.

Nem minősül jövedelemnek: a temetési segély, az alkalmanként adott átmeneti segély, a lakásfenntartási támogatás, a rendkívüli gyermekvédelmi támogatás, a nevelőszülők számára fizetett nevelési díj és külön ellátmány, az anyasági támogatás, valamint – a személyes gondoskodásért fizetendő személyi térítési díj megállapítása kivételével – a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményei, a fogyatékossági támogatás, a rokkantsági járadék és a vakok személyi járadéka, továbbá a tizenharmadik havi nyugdíj.

Család: egy lakásban együtt élő, ott bejelentett lakóhellyel, vagy tartózkodási hellyel rendelkező közeli hozzátartozók közössége.

Háztartás: egy lakásban együtt élő, ott bejelentett lakóhellyel, vagy tartózkodási hellyel rendelkező személyek közössége.

Egy főre jutó havi jövedelem megállapításához az e rendelet szerinti pályázat benyújtását megelőző 3 havi nettó jövedelem átlagát kell igazolni a 62/2000. (XI. 30.) Fővárosi közgyűlési rendelet 3. sz. melléklete szerinti nyomtatványon.

3/C. §22 Adatvédelem

(1) Az 1992. évi LXIII. törvény 2. § 1. pontjában lévő személyes adatok gyűjtése, felvétele, tárolása, feldolgozásának célja, e rendelet 3/A § (1) bekezdésében lévő jogosultsági feltételek megállapítása.

(2) Az (1) bekezdés szerinti személyes adatok kezeléséhez az érintettek hozzájárulása szükséges.

(3) A társasházi közös képviselő jogosult a személyes adatokat az érintettek hozzájárulásával összegyűjteni, feldolgozni. A személyes adatok e rendelet 3/A § (7) bekezdésében foglaltakat kivéve más illetéktelen személyek rendelkezésére nem bocsáthatók.

A pályázat elnyerésének feltételei

4. § (1) A felújítási támogatási keretet kizárólag pályázat útján lehet igénybe venni.23

(2) A pályázaton csak azok a társasházak és szövetkezeti lakóházak vehetnek részt, amelyeknek nincs egyéb hiteltartozásuk, továbbá kiegyenlítetlen közműtartozásuk.24

(3)25 A pályázatnak tartalmaznia kell:

a) A tulajdonosok feltétel nélküli hozzájárulását a jelzálogjog bejegyzéséhez a támogatási összeg tulajdonukra eső mértékéig, illetve közgyűlési határozatot, amennyiben a társasház, osztatlan közös tulajdonában, illetve a szövetkezet tulajdonában az ingatlan-nyilvántartásban önálló ingatlanként nyilvántartott helyiségre kerül bejegyzésre a jelzálogjog.

b) Jelzálogjog helyett, albetétenként legfeljebb 150.000 Ft hitel igénybevétele esetén, albetétenként két személy készfizető kezességi nyilatkozatát a hitel visszafizetésére.

c) A társasház, illetve szövetkezeti lakóház közös képviselőjének igazolását (banki igazolás) a költségvetési összeg 30%-ának elkülönített számlán történő elhelyezéséről.

d) Nyilatkozatot arról, hogy a tulajdonosoknak a lakásvásárlással kapcsolatban nem áll fenn törlesztő részlet tartozásuk. Nem minősül vételártartozásnak, ha a vevő az adásvételi szerződés szerinti részleteket folyamatosan fizeti.

e) A felújítás költségeit tartalmazó részletes költségvetést.

f) Tulajdonosi nyilatkozatot, hogy amennyiben a felújítás bekerülési összege magasabb a költségvetésben szereplő összegnél, úgy a szerződésben rögzített költség feletti részt a tulajdonostársak pótbefizetéssel egyenlítik ki.

(4) A pályázat csak az összes melléklet egyidejű beadásával érvényes. Nyilatkozatok utólagos pótlására nincs lehetőség.

Pályázatok elbírálása

5. § (1) A beérkezett pályázatokat az Rt. a beérkezés sorrendjében 15 napon belül véleményezi és előterjeszti döntésre a Képviselő-testület Kerületfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottságához. A bizottság döntését 90 napon belül közli az Rt-vel.

(2) A pályázókat írásban kell értesíteni a pályázat eredményéről.

A felújítási támogatás felhasználása26

6. § (1) Elfogadott felújítási támogatási kérelem esetén az Rt. szerződést köt a társasház, illetve a szövetkezeti lakóház közös képviselőjével a felújítási támogatás felhasználására.

(2) A felújítási támogatást kizárólag a társasház által elfogadott – az elvégzendő munkálatokra vonatkozó – költségvetésben tételesen felsorolt célokra és a Kerületfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság döntésében meghatározott határidő lejáratáig lehet felhasználni.27

A bekezdést a 24/2005. (XI. 14.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 1. §-a módosította; a rendelkezés 2005. november 15-én lép hatályba.

16

A bekezdést a 24/2005. (XI. 14.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 2. §-a módosította; a rendelkezés 2005. november 15-én lép hatályba.

17

A 46/2001.(X.20.)Ö.K. sz. rendelet 4. §-a a bekezdésben az 50 %-ot 30 %-ra módosította.

18

A 46/2001.(X.20.)Ö.K. sz. rendelet 5. §-a a bekezdésben az 50 %-ot 70 %-ra módosította.

19

A bekezdést a 24/2005. (XI. 14.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 3. §-a iktatta be; a rendelkezés 2005. november 15-én lép hatályba.

20

A paragrafust az 52/2003. (XI. 20.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 2. §-a iktatta be; a rendelkezés 2004. március 1-jén lép hatályba.

21

A paragrafust az 52/2003. (XI. 20.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 2. §-a iktatta be; a rendelkezés 2004. március 1-jén lép hatályba.

22

A paragrafust az 52/2003. (XI. 20.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 2. §-a iktatta be; a rendelkezés 2004. március 1-jén lép hatályba.

23

A (1) bekezdést a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 4. § (1) bekezdése módosította.

24

A (2) bekezdést a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 4. § (1) bekezdése módosította.

25

A bekezdést a 24/2005. (XI. 14.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 4. §-a módosította; a rendelkezés 2005. november 15-én lép hatályba.

26

A címet és az (1)-(3) bekezdések szövegét a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 5. §-a módosította.

27

A bekezdést a 24/2005. (XI. 14.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 5. §-a módosította; a rendelkezés 2005. november 15-én lép hatályba.

28

A II. fejezetet a 8/2001.(III.26.)Ö.K. számú rendelet 1. § (4) bekezdése iktatta be.

29

A paragrafust az 1/2002.(I.21.)Ö.K. számú rendelet 1. §-a módosította. A 7.§ (1)-(2) bekezdését a 34/2003.(VII.2.)Ö.K. számú rendelet 1.§ (1)-(2) bekezdése módosította.

30

A bekezdést a 13/2005. (VI. 1.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 2. §-a módosította; a rendelkezés 2005. június 15-ével lép hatályba.

31

A bekezdést a 41/2003. (IX. 22.) Ö.K. rendelet 1. §-a iktatta be. A bekezdést a 13/2005. (VI. 1.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 3. §-a módosította; a rendelkezés 2005. június 15-ével hatályos.

32

A paragrafust az 1/2002. (I. 21.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 2. §-a módosította. A 8. § (4)-(5) bekezdését a 34/2003. (VII. 2.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 2. § (1)-(2) bekezdése módosította.

33

A bekezdést az 1/2002.(I.21.)Ö.K. számú rendelet 3. § (1) bekezdése módosította.

34

A bekezdést a 13/2005. (VI. 1.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 4. §-a módosította; a rendelkezés 2005. június 15-ével hatályos.

35

A bekezdést az 1/2002.(I.21.)Ö.K. számú rendelet 3. § (3) bekezdése módosította.

36

A bekezdést a 34/2003.(VII.2.)Ö.K. számú rendelet 3.§ (2) bekezdése módosította.

37

A bekezdést az 1/2002.(I.21.)Ö.K. számú rendelet 3. § (4) bekezdése módosította.

38

A paragrafust a 13/2005. (VI. 1.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 5. §-a hatályon kívül helyezte; a rendelkezés 2005. június 15-ével hatályos.

39

A III. jelzést a 8/2001.(III.26.)Ö.K. számú rendelet 2. §-a iktatta be.

40

A paragrafust a 13/2005. (VI. 1.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 6. §-a iktatta be; a rendelkezés 2005. június 15-ével hatályos.

41

A 13/2005. (VI. 1.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 6. §-a az eredeti 11. § számozását 12. §-ra változtatta; a rendelkezés 2005. június 15-ével hatályos.

42

A mellékletet az 13/2005. (VI. 1.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 7. §-a iktatta be; a rendelkezés 2005. június 15-ével hatályos.

43

A pontot a 20/2005. (IX. 12.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 1. §-a módosította; a rendelkezés 2005. szeptember 15-én lép hatályba.

44

A mellékletet az 13/2005. (VI. 1.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 8. §-a iktatta be; a rendelkezés 2005. június 15-ével lép hatályba.

5/1996. (II. 23.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet

a társasházaknak és szövetkezeti lakóházaknak nyújtandó kamatmentes felújítási hitelről1

A Budapest Főváros XIII. ker. Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 8. § (1) bek-ben foglaltak alapján az épületállomány állagának javítása érdekében a következő rendeletet alkotja.

I.2

Általános rendelkezések

1. §3 (1) Az Önkormányzat a kerületi társasházak és szövetkezeti lakóházak felújítására, helyreállítására kamatmentes felújítási támogatási lehetőséget biztosít, melynek lebonyolításával megbízza az Angyalföld-Újlipótváros-Vizafogó Vagyonkezelő Zrt.-t (a továbbiakban: Zrt.).4

(2) A Zrt. a rendelet hatályba lépését követően az Önkormányzat nevében kiírja a pályázatot és a rendeletben foglaltaknak megfelelően lebonyolítja a támogatási kérelmek elbírálásának, továbbá a társasházakkal és a szövetkezeti házakkal való szerződéskötésnek az előkészítését.5

(3) Az Önkormányzat a támogatást rövid lejáratra – 5 évre – kamatmentesen biztosítja. A fennmaradó támogatási keret erejéig minden évben január 31-ig kell kiírni a pályázatot, melyre a jelentkezés tárgyévben folyamatosan történhet.

(4) A társasház és a szövetkezeti lakóház a felvett támogatás törlesztő részletét havonta a szerződésnek megfelelően utalja át a szerződésben megjelölt bankszámlaszámra.6

(5)7 A Zrt. a befizetések egyenlegét folyamatosan ellenőrzi és

a) 30 napot meghaladó elmaradás esetén késedelmi kamatot számít fel, melynek mértéke a mindenkori jegybanki alapkamat 1,3-szerese,

b) a 3 hónapot meghaladó elmaradás esetén a Zrt. a társasházzal, illetve a szövetkezeti lakóházzal kötött szerződést felmondja, egyidejűleg intézkedik a támogatás, valamint kamatainak a Ptk. 525. § (1) bekezdése alapján történő egyösszegű visszafizetéséről.

A felújítási támogatás célja8

2. §9 A társasházak, illetve a szövetkezeti lakóházak a támogatási keretből az alábbi szerkezetek felújítására nyújthatnak be pályázatot:10

(1) Az alapító okirat szerint a közös tulajdonban lévő gépészeti vezetékhálózat teljes vagy részleges felújítása (központi antenna, kaputelefon, kábel tv vezetékeinek felújítására nem terjed ki).

(2) Tető, tetőszerkezet héjalás, bádogozás, kémények részleges, vagy teljes felújítása.

(3) Födémek, függőfolyosók, erkélyek szerkezeti felújítása, alapmegerősítés.

(4) Központi berendezések, kazántelep, felvonók, szellőztető berendezések részleges és teljes felújítása.

(5)11 Homlokzatfelújításra;

kizárólag abban az esetben, ha a ház alapvezetéki felújítása már megtörtént, illetve szakvélemény szerint nem indokolt.

(6)12 A társasház és szövetkezeti lakóház valamennyi helyiségét érintő egyéni vízmérők felszerelésére.

(7) A társasház vagy szövetkezeti lakóház valamennyi külső utcafronti nyílászárójának cseréje, helyreállítása.

(8) A társasház vagy szövetkezeti lakóház lépcsőházának helyreállítása.

(9) Szeméttároló kialakítása, meglévő szemétledobó korszerűsítése.

(10) Gépkocsi-tároló kialakítása a társasház vagy szövetkezeti lakóház belső udvarán vagy pinceszintjén a pincehelyiségek átalakításával.

(11)13 Az épület víz- és hőszigetelésének javítása.

(12)14 Az egycsatornás gyűjtőkémények (termofor kémények) biztonságtechnikai kiváltása és felújítása.

A felújítási támogatás benyújtásának feltételei15

3. § (1) A társasház, illetve a szövetkezeti lakóház, csak akkor részesülhet kamatmentes felújítási támogatásban, ha a m2-re vetített (vízdíj nélküli) közös költség összege meghaladja az 50/1995. (XI. 27.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 9. § (1) bekezdésében az összkomfortos lakásra megállapított lakbér mértékének 30%-át.16

(2) A támogatás akkor adható, ha a társasház, illetve szövetkezeti lakóház minimum 10 albetétet foglal magában.

(3) A társasháznak, illetve a szövetkezeti lakóháznak az önkormányzattal szemben nem áll fenn tartozása.

(4) A társasházban nincs rendezetlen (jogvitás) tulajdoni, illetve használati helyzetű tetőtér vagy házfelügyelői lakás.

(5) A társasházak esetében a tulajdonosok nem tartoznak az Önkormányzatnak az ún. kényszerkezelés időszakából.17

(6) Az Önkormányzat az általa nyújtott felújítási támogatás összegének erejéig a lakásokra – a tulajdonok arányában – jelzálogjogot jegyeztet be. A pályázati anyaghoz benyújtott jelzálogjog bejegyeztetéséhez szükséges nyilatkozat mellett – a kamatmentes felújítási hitelre vonatkozó szerződés megkötése előtt – csatolni kell tulajdononként a 30 napnál nem régebben kiállított tulajdoni lap másolatot.18

(7) A társasháznak, illetve a szövetkezeti lakóháznak rendelkeznie kell a felújítási összeg minimum 30 %-ával.19

(8) Az igényelhető felújítási támogatás összege nem haladhatja meg:

a)

a 10-20 lakást magában foglaló épület esetében lakásonként:

70.000,-Ft

b)

a 21-35 lakást magában foglaló épület esetében lakásonként:

60.000,-Ft

c)

a 36-50 lakást magában foglaló épület esetében lakásonként:

50.000,-Ft

d)

51-nél több lakást magában foglaló épület esetében lakásonként:

40.000,-Ft

A felújítási támogatás nem haladhatja meg a költségvetési összeg 70 %-át.20

(9)21 Az igényelhető felújítási támogatás legmagasabb összegét igénybevevő társasház, illetve szövetkezeti lakóház a felújítási hitel futamidejének lejárata előtt, csak abban az esetben részesülhet – legfeljebb a (8) bekezdésben meghatározott összeg erejéig – újabb felújítási támogatásban, ha az igényelt hitel visszafizetésére biztosítékot tud felajánlani.

3/A §22 (1) Az Önkormányzat a Fővárosi Rehabilitációs Keretből juttatható támogatás feltételeiről és a pályázati eljárás rendjéről szóló 62/2000. (XI. 30.) Fővárosi közgyűlési rendeletben foglaltakhoz kapcsolódóan a kamatmentes kölcsön visszafizetésére kedvezményben részesíti azt a társasházi közösséget, illetve lakásszövetkezetet, ahol a lakóépületben olyan tulajdonos lakik, aki hitelt érdemlően igazolja, hogy

a) ő vagy a vele egy háztartásban lakó közeli hozzátartozója az alábbi pénzbeli juttatások egyikében részesül:

– időskorúak járadékában, vagy

– rendszeres szociális segélyben, vagy

– lakásfenntartási támogatásban, vagy

– rendszeres gyermekvédelmi támogatásban, vagy

– gyermekvédelmi támogatásban, vagy

– közgyógyellátási igazolvánnyal rendelkezik, vagy

– a vele egy háztartásban lakó közeli hozzátartozó(k) jövedelmével együtt az egy főre jutó havi nettó jövedelme a pályázat benyújtását megelőző 3 hónap átlagában az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét nem haladja meg, vagy

b) a vele egy háztartásban lakó közeli hozzátartozó(k) jövedelmével együtt az egy főre jutó havi nettó jövedelme a pályázat benyújtását megelőző 3 hónap átlagában az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 1,5-szeresét nem haladja meg, és

c) a társasház, illetve a lakásszövetkezet közgyűlése úgy határoz, hogy a társasházi közösség, illetve a lakásszövetkezet részére

– az (1) bekezdés a) pontja szerint kedvezményezett tulajdonosnak nem kell megfizetni a (2) bekezdés a) pontja szerint a tulajdoni hányadára jutó kölcsön 100%-át,

– az (1) bekezdés b) pontja szerint kedvezményezett tulajdonosnak nem kell megfizetni a (2) bekezdés b) pontja szerint a tulajdoni hányadára jutó kölcsön 50%-át.

(2) A kamatmentes kölcsön visszafizetésére vonatkozó kedvezmény mértéke

a) az (1) bekezdés a) pontjában lévő kedvezményezettnél a tulajdoni hányadra jutó kamatmentes kölcsön 100%-a,

b) az (1) bekezdés b) pontjában lévő kedvezményezettnél a tulajdoni hányadra jutó kamatmentes kölcsön 50%-a.

(3) A társasházi közösségnek, illetve a lakásszövetkezetnek a kedvezményezett tulajdonos tulajdoni hányadára jutó kamatmentes kölcsön

a) 100%-át az (1) bekezdés a), c) pontja esetében

b) 50%-át az (1) bekezdés b), c) pontja esetében nem kell visszafizetnie az Önkormányzat részére.

(4) A kedvezmény éves keretösszegét a költségvetésről szóló önkormányzati rendeletben kell meghatározni. A keret kimerülése esetén hirdetményben kell közzétenni, hogy az év hátralévő részében – a keret kimerülése miatt – a pályázók nem részesülhetnek kedvezményben.

(5) A kedvezményt 2004. március 1-jétől a jelentkezés tárgyévében folyamatosan vehetik igénybe a pályázók.

(6) A társasházi közösségnek és a lakásszövetkezetnek a kamatmentes kölcsön visszafizetésére a kedvezmények érvényesítéséhez alábbi iratokat, nyilatkozatokat kell a pályázat benyújtásával egyidejűleg, hiánytalanul becsatolni a Vagyonkezelő Rt-hez:

– a közgyűlési határozatot (a 62/2000. (XI. 30.) Fővárosi közgyűlési rendelet 4. sz. melléklete szerint), amely tartalmazza, hogy a közösség úgy döntött, hogy

– a kamatmentes kölcsön visszafizetésénél a kedvezményeket érvényesíteni kívánja, és

– megállapítja, hogy a rendelet 3/A § (1) bekezdés a), b) pontjai alapján a név és tulajdoni hányad szerint megnevezett tulajdonos kedvezményben részesíthető, és

– e kedvezményezettektől a tulajdoni hányadukra jutó kamatmentes kölcsön a rendelet 3/A § (2) bekezdése szerinti összege megfizetését nem követeli, és

– a kedvezményben részesíthető tulajdonos nyilatkozatát, amelyben hozzájárul ahhoz, hogy társasházi vagy szövetkezeti lakására a megállapodás megkötésével egyidejűleg a tulajdoni hányadára eső kamatmentes kölcsön erejéig jelzálogjog kerüljön bejegyzésre az Önkormányzat javára, és

– a kedvezményben részesíthető tulajdonos nyilatkozatát, amelyben hozzájárul ahhoz, hogy a jövedelemnyilatkozatban közölt adatok valódiságát a Szociális törvény (1993. évi III. törvény) 10. § (2) és (3) bekezdésében foglaltak szerint az Önkormányzat környezettanulmány lefolytatásával vagy az APEH illetékes igazgatósága útján ellenőrizheti.

(7) A kedvezményben részesíthető tulajdonosoknak az alábbi – az érvényesíteni kívánt kedvezményre való jogosultságot igazoló – nyilatkozatokat, igazolásokat és határozatok hiteles másolatát kell csatolniuk a pályázat benyújtásának időpontjáig a társasházi közös képviselő, illetve a lakásszövetkezet elnöke részére, amelyeket az Önkormányzat a megállapodás megkötésétől számított 5 éven belül jogosult ellenőrizni:

– az Önkormányzat határozatát annak igazolása céljából, hogy a családban van olyan személy, akinek a rendelet 3/A § (1) bekezdés a) pontja szerinti valamelyik szociális rászorultságtól függő pénzbeli ellátást biztosítottak, vagy

– igazolást a rendelet 3/A § (1) bekezdés a) pontja szerinti közgyógyellátási igazolványról, vagy

– az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét vagy annak 1,5-szeresét meg nem haladó jövedelemmel rendelkező családnál a jogosult tulajdonos és a vele egy háztartásban lakó közeli hozzátartozók a kérelem benyújtását megelőző 3 havi jövedelméről szóló igazolásait (a 62/2000. (XI. 30.) Fővárosi közgyűlési rendelet 3. sz. melléklete szerint), nyilatkozatait és

– nyilatkozatot, amelyben a kedvezményben részesíthetők hozzájárulnak a személyes adataik kezeléséhez.

(8) Amennyiben a rendelet 3/A § (1) bekezdése alapján kedvezményben részesített tulajdonos a társasházban lévő lakását az e rendelet szerinti megállapodás létrejöttétől számított 5 éven belül elidegeníti, a kedvezmény összegét egy összegben meg kell fizetnie az Önkormányzat részére.

(9) Ha a rendelet társasházban vagy lakásszövetkezetben lévő tulajdoni hányadra vonatkozó rendelkezéseket tartalmaz, azt alkalmazni kell a lakásszövetkezeti tulajdonra is akként, hogy tulajdoni hányadon az összes lakás alapterületének az egyes lakásra jutó hányadát kell érteni.

3/B §23 A rendelet 3/A § alkalmazásában használt fogalmak:

Közeli hozzátartozó: házastárs, élettárs, 20 évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező, illetve a 25 évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező, nappali tagozaton egyetemi, főiskolai tanulmányokat folytató, valamint korhatárra való tekintet nélkül a tartósan beteg, illetőleg a testi, érzékszervi, értelmi, beszéd vagy más fogyatékos vérszerinti, örökbefogadott, mostoha- és nevelt gyermek, örökbefogadó, mostoha- és nevelőszülő.

Jövedelem: a személyi jövedelemadóról szóló törvényben jövedelemként meghatározott vagyoni érték (bevétel) munkavállalói járulékkal, személyi jövedelemadóval, egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékkal, magán-nyugdíjpénztári tagdíjjal, valamint a jövedelemadóról szóló törvényben elismert költségekkel csökkentett része, függetlenül attól, hogy adómentesnek vagy adókötelesnek minősül.

Nem minősül jövedelemnek: a temetési segély, az alkalmanként adott átmeneti segély, a lakásfenntartási támogatás, a rendkívüli gyermekvédelmi támogatás, a nevelőszülők számára fizetett nevelési díj és külön ellátmány, az anyasági támogatás, valamint – a személyes gondoskodásért fizetendő személyi térítési díj megállapítása kivételével – a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményei, a fogyatékossági támogatás, a rokkantsági járadék és a vakok személyi járadéka, továbbá a tizenharmadik havi nyugdíj.

Család: egy lakásban együtt élő, ott bejelentett lakóhellyel, vagy tartózkodási hellyel rendelkező közeli hozzátartozók közössége.

Háztartás: egy lakásban együtt élő, ott bejelentett lakóhellyel, vagy tartózkodási hellyel rendelkező személyek közössége.

Egy főre jutó havi jövedelem megállapításához az e rendelet szerinti pályázat benyújtását megelőző 3 havi nettó jövedelem átlagát kell igazolni a 62/2000. (XI. 30.) Fővárosi közgyűlési rendelet 3. sz. melléklete szerinti nyomtatványon.

3/C. §24 Adatvédelem

(1) Az 1992. évi LXIII. törvény 2. § 1. pontjában lévő személyes adatok gyűjtése, felvétele, tárolása, feldolgozásának célja, e rendelet 3/A § (1) bekezdésében lévő jogosultsági feltételek megállapítása.

(2) Az (1) bekezdés szerinti személyes adatok kezeléséhez az érintettek hozzájárulása szükséges.

(3) A társasházi közös képviselő jogosult a személyes adatokat az érintettek hozzájárulásával összegyűjteni, feldolgozni. A személyes adatok e rendelet 3/A § (7) bekezdésében foglaltakat kivéve más illetéktelen személyek rendelkezésére nem bocsáthatók.

A pályázat elnyerésének feltételei

4. § (1) A felújítási támogatási keretet kizárólag pályázat útján lehet igénybe venni.25

(2) A pályázaton csak azok a társasházak és szövetkezeti lakóházak vehetnek részt, amelyeknek nincs egyéb hiteltartozásuk, továbbá kiegyenlítetlen közműtartozásuk.26

(3)27 A pályázatnak tartalmaznia kell:

a) A tulajdonosok feltétel nélküli hozzájárulását a jelzálogjog bejegyzéséhez a támogatási összeg tulajdonukra eső mértékéig, illetve közgyűlési határozatot, amennyiben a társasház, osztatlan közös tulajdonában, illetve a szövetkezet tulajdonában az ingatlan-nyilvántartásban önálló ingatlanként nyilvántartott helyiségre kerül bejegyzésre a jelzálogjog.

b) Jelzálogjog helyett, albetétenként legfeljebb 150.000 Ft hitel igénybevétele esetén, albetétenként két személy készfizető kezességi nyilatkozatát a hitel visszafizetésére.

c) A társasház, illetve szövetkezeti lakóház közös képviselőjének igazolását (banki igazolás) a költségvetési összeg 30%-ának elkülönített számlán történő elhelyezéséről.

d) Nyilatkozatot arról, hogy a tulajdonosoknak a lakásvásárlással kapcsolatban nem áll fenn törlesztő részlet tartozásuk. Nem minősül vételártartozásnak, ha a vevő az adásvételi szerződés szerinti részleteket folyamatosan fizeti.

e) A felújítás költségeit tartalmazó részletes költségvetést.

f) Tulajdonosi nyilatkozatot, hogy amennyiben a felújítás bekerülési összege magasabb a költségvetésben szereplő összegnél, úgy a szerződésben rögzített költség feletti részt a tulajdonostársak pótbefizetéssel egyenlítik ki.

(4) A pályázat csak az összes melléklet egyidejű beadásával érvényes. Nyilatkozatok utólagos pótlására nincs lehetőség.

Pályázatok elbírálása

5. § (1) A beérkezett pályázatokat az Rt. a beérkezés sorrendjében 15 napon belül véleményezi és előterjeszti döntésre a Képviselő-testület Kerületfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottságához. A bizottság döntését 90 napon belül közli az Rt-vel.

(2) A pályázókat írásban kell értesíteni a pályázat eredményéről.

A felújítási támogatás felhasználása28

6. § (1) Elfogadott felújítási támogatási kérelem esetén az Rt. szerződést köt a társasház, illetve a szövetkezeti lakóház közös képviselőjével a felújítási támogatás felhasználására.

(2) A felújítási támogatást kizárólag a társasház által elfogadott – az elvégzendő munkálatokra vonatkozó – költségvetésben tételesen felsorolt célokra és a Kerületfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság döntésében meghatározott határidő lejáratáig lehet felhasználni.29

(3) A banki kezelési költség a társasházat, illetve a szövetkezeti lakóházat terheli.

II.30

7. §31 (1) Az Önkormányzat, a regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter által kiírt pályázati programhoz kapcsolódva, az iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékos korszerűsítésének, felújításának és a lakóépületek környezetének felújítására támogatási lehetőséget biztosít.32

(2) A támogatás elnyerése pályázat útján történik, a pályázati felhívást a rendelet 1. számú melléklete tartalmazza.

(3) Támogatásban részesülhetnek a Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat közigazgatási határán belül elhelyezkedő, minimum négy lakást tartalmazó iparosított technológiával épült társasházak, lakásszövetkezetek és önkormányzati bérházak, amennyiben a lakóépület tulajdonosai vállalják a felújítási költségek e rendeletben előírt mértékű, saját erőből történő finanszírozását.33

(4) A rendelet szempontjából iparosított technológiával épült lakóépületnek kell tekinteni a panel, a blokk, az alagútzsalu, az öntött, a vasbetonvázas és egyéb iparosított technológiával épült lakóépületeket.

(5)34 A támogatás e rendelet 1. számú mellékletében részletezett feltételekkel az alábbi munkálatokra vehető igénybe:

a) utólagos hőszigetelési feladatokra,

b) épületgépészeti rendszerek korszerűsítésére, energiamegtakarítást eredményező felújításra,

c) lakóépületek közvetlen környezetében lévő utak, parkolók, játszóterek, parkok korszerűsítésére, felújítására abban az esetben, ha az épület hőszigetelése az érvényben lévő hőtechnikai előírásoknak megfelel.

(6) Az épületgépészeti rendszer energiatakarékos felújítására, korszerűsítésére csak akkor kerülhet sor, ha előzőleg e rendelet 1. sz. mellékletébe foglalt szigetelési feladatot az épületen ezen pályázat keretében elvégeztetik, vagy ha korábbi beruházások révén az épület kielégíti a jelenleg érvényes hőtechnikai szabványokat.35

(7) Nem igényelhető támogatás a pályázat benyújtása előtt már megkezdett beruházáshoz.

(8)36 A (1) bekezdésben, valamint a Rendelet 11. §-ában meghatározott pályázatokra nem kell alkalmazni a R. I. fejezetében foglalt paragrafusokat, kivéve a 1. § (4) bek. , (5) bek., a 3. § (3) bek., (4) bek., (5) bek., (6) bek., 4. § (1) bek., (2) bek., (3) bek. a) pont, c) pont, d) pont, e) pont, f) pont, (4) bek.

8. §37 (1) Az Önkormányzat a rendeletben kiírt pályázatra benyújtott kérelmek elbírálásának adminisztratív előkészítésével az Angyalföld-Újlipótváros-Vizafogó Vagyonkezelő Zrt.-t bízza meg, összhangban az 1. §-ban foglaltakkal. A pályázati felhívásban megjelölt adatot és információt a pályázónak kell szolgáltatnia.38

(2) Az Önkormányzat a támogatást kamatmentes támogatás formájában nyújtja, mely összeget 5 év alatt kell visszafizetni. A támogatásra vonatkozóan felek külön szerződést kötnek.

(3) A támogatás a beruházási költség egyharmada, legfeljebb azonban lakásonként 400.000, azaz Négyszázezer forint lehet.

(4) Az Önkormányzat a pályázat alapján elnyert támogatást abban az esetben nyújtja, ha a központi költségvetés az Önkormányzat számára is biztosítja a pályázat útján igényelt támogatást, amely a bekerülési költség legfeljebb egyharmada.

(5) Amennyiben a támogatás mértéke az 1.000.000 Ft-ot meghaladja, az építmény homlokzatán, vagy a látogatók és a közforgalom számára nyitva álló, jól látható központi helyen a kivitelezés időtartama alatt és a felújítást követően állandó tájékoztatást szolgáló, fém vagy más korrózióálló anyagból készült, legalább 30×40 cm nagyságú táblát kell elhelyezni a támogatási szerződésben meghatározott szöveggel.

9. § (1) A támogatás csak akkor adható, ha

a) a társasház legalább 4 lakást foglal magába,39

b) a társasháznak az Önkormányzattal szemben nem áll fenn tartozása,

c) a társasházban nincs rendezetlen tulajdoni, illetve használati helyzetű lakás vagy helyiség,

d) a társasház rendelkezik a teljes felújítási, korszerűsítési költség 1/3 részével,

e) a társasház hozzájárul, hogy az Önkormányzat a támogatás mértékéig az egyes tulajdonokra a tulajdoni hányad arányában vagy az ingatlan-nyilvántartásban önálló ingatlanként nyilvántartott helyiségre jelzálogjogot jegyeztessen be,

f) csak teljes épületek vagy dilatációval határolt épületrészek kaphatnak támogatást, kisebb épületrészek önállóan nem.40

(2) A társasházban lévő nem lakáscélú helyiségek tulajdonosaira jutó költségek fedezetére a támogatás nem vehető igénybe.

10. § (1) A pályázatok elbírálása a Kerületfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság feladat- és hatáskörébe tartozik.41

(2) A pályázatok befogadása folyamatos. A pályázatok benyújtási határideje a regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter kiírásában meghatározott határidő előtt 30 nappal jár le. A kormányzati támogatási keret kimerülését – a miniszter erre irányuló közleménye megjelenését követően – hirdetményben kell közzétenni. Az önkormányzati támogatási keret kimerüléséről azonnali hirdetményt kell kiadni.42

(3)43 Az elbírálásnál előnyt élvez

a) az a pályázat, amely 1982 előtt épült lakóház energiatakarékos felújítását célozza,

b) az a pályázó, aki magasabb fajlagos energia-megtakarítást ér el ( GJ/lm3/ év),44

c) az a pályázó, amely egyszerre nagyobb lakásszámú lakóépület felújítását célozza meg,

d) az a pályázat, amelynél a beruházás gazdaságossága (megtérülési idő) kedvezőbb,45

e) az a pályázó, amely a felújítás során korszerű technológiai, technikai megoldásokat alkalmaz,

f) az a pályázó, amely közel azonos technikai paraméterek esetén alacsonyabb fajlagos költséggel végzi a felújítási munkákat.

(4) A Bizottság döntéséről a Zrt. 15 napon belül értesíti a pályázót, egyúttal benyújtja az Önkormányzat pályázatát. A társasházi pályázatok a tárca nélküli miniszternek az Önkormányzat pályázatát elbíráló döntésével válhatnak eredményessé. Az Önkormányzat a miniszter döntéséről szóló tájékoztatást követő 15 napon belül értesíti a pályázó társasházat. A támogatást elnyert pályázóval az Angyalföld-Újlipótváros-Vizafogó Vagyonkezelő Zrt. köt szerződést a támogatás folyósításáról, annak módjáról, a pályázatban vállaltak megvalósításának üteméről és határidejéről, a támogatással történő elszámolás szabályairól, a felhasználás ellenőrzéséről és a szerződésszegés jogkövetkezményeiről.46

(5) Az önkormányzati támogatás a szerződéskötés után is mindenben osztja az állami támogatás jogi sorsát, amennyiben központi intézkedés folytán a költségvetési támogatást visszavonják, vagy az Önkormányzatot annak visszafizetésére kötelezik, úgy ezen szabályok és kötelezések vonatkoznak az Önkormányzat által nyújtott támogatásokra is.47

10/A. §48

III.49

Vegyes rendelkezések

11. §50 (1) Az Önkormányzat az egycsatornás gyűjtőkémények biztonságtechnikai kiváltásának és felújításának megvalósítására közzétett pályázati programhoz kapcsolódva pályázat útján támogatási lehetőséget biztosít.

(2) A támogatás elnyerése pályázat útján történik. A pályázati felhívást a rendelet 2. számú melléklete tartalmazza.

(3) Az Önkormányzat a pályázat alapján elnyert támogatást abban az esetben nyújtja, ha a központi költségvetés az Önkormányzat számára biztosítja az általa pályázat útján igényelt támogatást.

12. §51 E rendelet a kihirdetés napján lép hatályba, ezzel egyidejűleg a 16/1995.(III.31.)Ö.K. számú rendelet hatályát veszti.

Dr. Sinka József s. k.

Dr. Tóth József s. k.

jegyző

polgármester

1. sz. melléklet az 5/1996. (II. 23.)Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelethez52

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat nyilvános pályázatot hirdet minimum 4 lakást tartalmazó iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékos korszerűsítésének, felújításának és a lakóépületek környezete felújításának támogatására.

Csak teljes épületek vagy dilatációval határolt épületrészek kaphatnak támogatást, kisebb épületrészek önállóan nem.

A pályázat a regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter által, a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló 2005. évi CLIII. törvényben biztosított forrásokból kiírt állami programhoz kapcsolódik, a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet alapján. A jelen pályázati felhívásban nem szabályozott kérdésekben az iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékos korszerűsítésének, felújításának és a lakóépületek környezete felújításának támogatására kiírt LKFT-2006-LA-2 kódszámú pályázat és annak mellékletei az irányadóak.

I. A támogatás célja

A támogatás célja az iparosított technológiával épült lakóépületek (a pályázat szempontjából iparosított technológiával épült lakóépületeknek a panel, a blokk, az alagútzsalu, az öntöttfalas, a vasbetonvázas és egyéb iparosított technológiával épült lakóépületeket tekintjük) energia-megtakarítást eredményező felújítása, illetve ezen lakóépületek gépészeti rendszereinek, berendezéseinek, valamint a közvetlen környezetében lévő utak, parkolók, játszóterek, parkok korszerűsítése, felújítása.

II. A pályázók köre

1) A Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzat közigazgatási határán belül elhelyezkedő, iparosított technológiával épült társasházak, lakásszövetkezeti épületek, illetve önkormányzati bérlakások.

2) A lakóépület tulajdonosainak (a nem lakáscélú helyiségek tulajdonosaira való tekintettel is) vállalniuk kell a felújítási költségek minimálisan a pályázati felhívásban megjelölt mértékű saját erőből történő finanszírozását. A tulajdonosok saját erejeként készpénz vehető figyelembe, melynek forrása többek között lehet az épület felújítási alapja, a tulajdonosok egyszeri hozzájárulása, valamint bankhitel. A támogatási szerződés megkötésének feltétele a saját erő elkülönített bankszámlán történő elhelyezése és az erről szóló hitelintézeti igazolás benyújtása.

III. A pályázati feltételek

Támogatás igényelhető az iparosított technológiával épített lakóépületek energiatakarítást eredményező felújítása és az épületek környezetének korszerűsítése felújítása során elvégezhető munkálatokra:

a) Utólagos hőszigetelési feladatok:

1. Az épület külső nyílászáróinak szigetelése vagy cseréje a lakások, lépcsőházak, valamint az egyéb közös, fűtött helyiségek (pl. közös tárolók stb.) külső nyílászáróinak szigetelése vagy cseréje 100%-ban, és a zárófödém teljes felületének (fölső síkjának) hőszigetelése (hő- és vízszigetelése, ha az épület lapos tetős szerkezetű), vagy az első fűtött lakószint alatti födém hőszigetelése, amennyiben az első fűtött lakószint alatti födém fűtetlen helyiséggel (például pince, garázs, stb.) érintkezik.

2. Az épület valamennyi homlokzatának hőszigetelése.53

3. Az épület külső nyílászáróinak szigetelése, és/vagy cseréje a lakások legalább 90%-ában, amennyiben az épület külső falszerkezete a pályázat benyújtásakor már kielégíti, illetve a pályázat keretében elvégzett hőszigetelési munkálatok eredményeképpen fogja teljesíteni az érvényben lévő hőtechnikai előírásokat54, valamint a nyílászáró cseréhez kapcsolódó szakipari fal cseréje, ha az a nyílászáróval együtt elválaszthatatlan szerkezeti egységet alkot55.

4. Az épület egy, vagy mindkét külső végfalának hőszigetelése.

5. Lapos tetővel rendelkező épület esetén a tető teljes felületének hő- és vízszigetelése, vagy magas tetővel rendelkező épület esetén az utolsó fűtött lakószint feletti födém (felső síkjának) hőszigetelése.

6. Az első fűtött lakószint alatti (pince feletti és/vagy árkád) födém hőszigetelése, amennyiben az első fűtött lakószint alatti födém fűtetlen helyiséggel (például pince, garázs, stb.) érintkezik.

A fenti 1. bekezdés a) pontjában megjelölt munkálatok bármelyikére – egy pályázatban többre is – lehet pályázni, de az ott felsorolt munkálatokat teljes körűen el kell végezni.

b) Épületgépészeti rendszerek korszerűsítése, (energia-megtakarítást eredményező) felújítása56:

1. Meglévő központi fűtési berendezések és rendszerek, valamint a hőleadók és a fűtésszabályozók korszerűsítése, energiatakarékos berendezésekre történő cseréje. Nem támogatható a távfűtőművek tulajdonában lévő berendezések korszerűsítése, cseréje.

2. Hálózati melegvíz-ellátási berendezések és rendszerek korszerűsítése, energiatakarékos berendezésekre történő cseréje.

3. Épületek közös részein elhelyezett, illetve azokon áthaladó villamos kapcsoló-, biztosító-, főelosztó-berendezés, valamint a lakások mérőórájáig kiépített méretlen elosztóhálózat és világítási hálózat korszerű berendezésekre történő cseréje.

4. Az épület valamennyi felvonójának korszerűsítése, illetve szükség esetén cseréje.

5. Szellőző rendszerek felújítása, korszerűsítése.

6. Épületgépészet

6.1. A meglévő fűtési rendszerek (táv-, tömbfűtés, stb.) fűtési energiafogyasztás-szabályozásának és a fűtési energiafogyasztáshoz igazodó díjfizetés műszaki feltételeinek biztosítása, és a fűtési hálózat ezekhez szükséges átalakítása:

a) a lakásokban lévő hőleadók (radiátorok), valamint a csatlakozó szelepek korszerű, a hőfogyasztás egyedi szabályozását helyiségenként lehetővé tevő termosztatikus szelepekre történő cseréje;

b) a lakások egyedi hőfogyasztásának mérésére, vagy az épület hőfogyasztásának lakásonkénti költségmegosztására alkalmas mérőeszközök (hőmennyiségmérők és/vagy költségmegosztók) lakásonkénti beszerelése;

c) az épület közös tulajdonát képező fűtési rendszernek az a) és b) pontban megjelölt munkálatokhoz kapcsolódó átalakítása, ezen belül:

ca) strangszabályozó szelepek beépítése, vagy cseréje;

cb) az egycsöves fűtési rendszer átalakítása a hőleadók elé beépített átkötő szakaszokkal, vagy az egycsöves fűtési rendszer helyett új, kétcsöves fűtési rendszer kialakítása.

6.2 A használati hideg- és melegvíz fogyasztásának lakásonkénti egyedi mérését lehetővé tevő mérőórák felszerelése.

Az 1. b) 6.2 pontban jelzett munkálatok csak az 1. b) 6.1 pontban felsorolt munkálatok elvégzésével együtt támogathatók.

Kizárólag az 1. b) 6. pontban felsorolt munkálatokra önálló pályázatot nyújthatnak be a társasházak és lakásszövetkezetek is, amennyiben önálló adószámmal rendelkeznek.

c) Lakóépületek közvetlen környezetében lévő utak, parkolók, játszóterek, parkok korszerűsítése, felújítása, abban az esetben, ha az épület hőszigetelése az érvényben lévő hőtechnikai előírásoknak megfelel.57

1. Lakóépületek közvetlen környezetében utak korszerűsítése, felújítása.

2. Lakóépületek közvetlen környezetében játszóterek korszerűsítése, felújítása.

3. Lakóépületek közvetlen környezetében parkolók korszerűsítése, felújítása.

4. Lakóépületek közvetlen környezetében parkok korszerűsítése, felújítása.

Közvetlen környezet alatt a pályázat szempontjából a következő értendő: az a telek, amelyen az épület elhelyezkedik, beleértve a telekhatár melletti közterületen már meglévő járdákat, közutakat, parkokat, játszótereket, parkolókat, stb. A pályázattal érintett területnek a pályázó önkormányzat és/vagy a lakóközösség kizárólagos tulajdonában kell lennie.

A fenti 1. bekezdés b) és c) pontjában megjelölt munkálatok bármelyikére – egy pályázatban többre is – lehet pályázni, de az ott felsorolt munkálatokat teljes körűen el kell végezni.

A program megvalósítása során kizárólag az építési termékek műszaki követelményeinek, megfelelőség igazolásának, valamint forgalomba hozatalának és felhasználásának részletes szabályairól szóló 3/2003. (I. 25.) BM-GKM-KvVM együttes rendelet szerinti megfelelőségi igazolással rendelkező anyagokat, termékeket lehet felhasználni, a beépítésre kerülő anyagok tekintetében a gyártó cég nevére kiállított ÉME tanúsítvánnyal kell rendelkezni.

IV. A pályázattal elnyerhető támogatás

1) A pályázattal elnyerhető önkormányzati támogatás (kamatmentes hitel) az iparosított technológiával épült lakóépületek és környezetük felújításának, bekerülési költségének egyharmada, de lakásonként legfeljebb 400.000 Ft.

2) Az igényelt állami támogatás mértékét is figyelembe véve a költségmegosztás az épület egészének felújítási költségeire vonatkozóan a következő:

– önkormányzat

a bekerülési költség 1/3-a,
de lakásonként legfeljebb 400.000 Ft

– tulajdonos/ok

minimum a bekerülési költség 1/3-a

– központi költségvetés

maximum a bekerülési költség 1/3-a,
de lakásonként legfeljebb 400.000 Ft

3) A pályázónak a teljes felújítási költség megosztását – lakásonként – a pályázatban be kell mutatnia.

4) A pályázatban a támogatás szempontjából elismerhető beruházási költség tartalmazhatja a pályázat benyújtását megelőző 12 hónapban58 a pályázó, vagy a lakástulajdonosok által befogadott és igazoltan kiegyenlített tervezési, szakértői, engedélyezési költségeket, beleértve a pályázat elkészítésének költségeit is;

a) a közbeszerzési eljárás költségeit, amennyiben a pályázat szerinti beruházás a Kbt. hatálya alá esik;

b) a kivitelezés költségeit;

c) a kivitelezés folyamatos műszaki ellenőrzésének és a beruházás műszaki átadás-átvételének költségeit:

d) védett állatok megléte esetén az illetékes nemzeti park igazgatósága által előírt munkálatok költségeit:

e) valamint a felsorolt költségek általános forgalmi adóját.

5) A támogatás egyszer megítélt összeg, ha a pályázónak a pályázatban szereplőtől eltérő, pótlólagos költségei merülnek fel, akkor azok megfizetésére a pályázó köteles, a támogatás összege nem emelkedik.

6) A pályázatban igényeltnél alacsonyabb összegű támogatásról nem hozható döntés. A döntés vagy minden pénzügyi paraméterével együtt támogatja a pályázatot, vagy elveti azt.

7) A folyósítás a készpénzben vállalt saját forrás és az állami támogatás arányában történik, a támogatási szerződésben meghatározott feladatok elvégzését követően.

V. A pályázat benyújtásának módja, helye és határideje

1) A pályázat folyamatosan, 2006. év augusztus 31. napjáig nyújtható be magyar nyelven, kizárólag a pályázati formanyomtatványon.

2) A pályázati formanyomtatvány és a pályázati útmutató a pályázati felhívásban közölteknek megfelelően, az Országos Lakás és Építésügyi Hivatal honlapjáról (www.oleh.hu) letölthető. A formanyomtatvány nem változtatható sem tartalmában sem alakjában. A pályázatot a formanyomtatvány minden kérdésére választ adva, és az egyéb előírt dokumentumok csatolásával kell benyújtani.

3) A pályázatot az 1./ pontban megjelölt határidőig, munkanapokon 08.00-16.00 óra közötti időben az Angyalföld-Újlipótváros-Vizafogó Vagyonkezelő Zrt. székhelyén (1131 Budapest, Béke u. 65.) kell benyújtani 2 példányban (1 eredeti és 1 másolat), zárt borítékban. A pályázat – internetes honlapról letöltött és minden kérdésre választ adóan kitöltött – formanyomtatványait elektronikus adathordozón (floppy vagy CD lemezen) 1 példányban mellékelni szükséges.

4) A borítékon fel kell tüntetni a pályázat kódszámát, a pályázó nevét és címét, valamint a pályázattal érintett épület címét. A beérkezett pályázati anyagokat bizalmasan kell kezelni.

5) A pályázatok hiányos benyújtása esetén a Vagyonkezelő Zrt. a pályázót 10 munkanapon belül maximum 30 napos határidő kitűzésével egyszeri alkalommal formai hiánypótlásra hívja fel a hiánypótlás tárgyának meghatározásával, amelynek keretében az előírt dokumentum egyszeri alkalommal pótolható. A pályázó a hiányt határidőben akkor pótolja, ha a hiánypótlási határidő utolsó napján a felszólításban meghatározott dokumentumok az Angyalföldi Vagyonkezelő Zrt.-hez beérkeznek. A hiánypótlási határidő nem hosszabbítható meg, elmulasztása esetén nincs helye igazolásnak. A hiánypótlási határidő elmulasztása, illetve a nem teljes körű hiánypótlás a pályázat elbírálásból történő kizárását eredményezi.

6) A formailag megfelelt – azaz a formanyomtatvány minden kérdésére választ adó, minden kért mellékletet tartalmazó, cégszerűen aláírt – pályázatokról a Vagyonkezelő Zrt. a beérkezését követő 3 munkanapon belül befogadó nyilatkozatot küld a pályázónak.

7) Egy pályázó több pályázatot is benyújthat, de egy pályázatban csak egy teljes épület, vagy dilatációval határolt épületrész, vagy teljesen önálló fűtési egység korszerűsítési programja szerepelhet.

8) A pályázatok befogadása folyamatos. A pályázatok benyújtási határideje 2006. év augusztus 31-én jár le. A támogatási keret kimerülése esetén az Önkormányzat hirdetményt tesz közzé és a pályázatok befogadását leállítja.

9) A pályázat a hiánypótlás során sem műszaki tartalmában sem az igényelt állami és önkormányzati támogatás összegében nem módosítható.

10) A pályázattal érintett lakások energiatakarékos felújításához ugyanazon munkálatok elvégzésére csak egy alkalommal vehető igénybe állami támogatás.

VI. Az elbírálás szempontrendszere

A pályázat keretében csak a formailag és tartalmilag megfelelő pályázatok kaphatnak támogatást. A pályázatok értékelési ismérvei az alábbiak:

1) Előnyt élvez az a pályázat, amely magasabb fajlagos energia-megtakarítást ér el. GJ/lm3/év.

2) Előnyt élvez az a pályázat, amely egyszerre nagyobb lakásszámú lakóépület felújítását célozza meg.

3) Előnyt élvez az a pályázat, amelynek a beruházás gazdaságossága (megtérülési idő) kedvezőbb.

4) Az értékelés szempontjai között szerepel, hogy a pályázó kapott-e már korábban a lakóépület felújítására önkormányzati támogatást.

VII. Döntés-előkészítés, döntési mechanizmus

1) A pályázatokat a Vagyonkezelő Zrt. befogadja, véleményezi és döntésre előkészíti az iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékos korszerűsítésének, felújításának és a lakóépületek környezete felújításának támogatására kiírt LKFT-2006-LA-2 kódszámú pályázatban szereplő értékelési kritériumok alapján.

2) Az önkormányzati támogatás odaítéléséről Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Kerületfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottsága az előterjesztést követő 30 napon belül dönt.

3) A Kerületfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság döntéséről az Angyalföldi Vagyonkezelő Zrt. a döntést követő 15 napon belül írásban tájékoztatja a pályázót.

VIII. Egyéb rendelkezések

1) Az egyéb, a pályázatban nem szabályozott kérdésekben az államháztartás működési rendjéről szóló többször módosított 217/1998. (XII.30.) Korm. rendelet, valamint a lakáscélú állami támogatásokról szóló módosított 12/2001. (I.31.) Korm. rendelet előírásait kell alkalmazni.

2) A pályázó köteles a támogatás forrásainak felhasználását – ellenőrzés céljából – elkülönítetten nyilvántartani.

3) Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy a költségvetési forrásra tekintettel, az elnyert támogatás felhasználásakor a közbeszerzésekről szóló többször módosított 2003. évi CXXIX. törvény rendelkezéseit figyelembe véve kell eljárni.

4) Az Angyalföldi Vagyonkezelő Zrt. a pályázatban szereplő adatokat a helyszínen is ellenőrizheti, a vállalt kötelezettségek – megvalósítás, támogatás felhasználása – betartását bármikor jogosult vizsgálni.

5) A program megvalósítása során csak az építési termékek műszaki követelményeinek, megfelelőség igazolásának, valamint a forgalomba hozatalának, felhasználásának részletes szabályairól szóló 3/2003. (I. 25.) BM-GKM-KVM együttes rendelet szerinti megfelelőségi igazolással rendelkező anyagokat, termékeket lehet felhasználni.

6) Nyílászárók cseréje esetén a pályázathoz tervezői nyilatkozatot kell csatolni arról, hogy a lakásokban a megfelelő légcsere biztosított.

IX. A szerződéskötés feltételei

1) A pályázó a pályázat benyújtása során, valamint a támogatás megszerzését követő szerződéskötéskor annak a körülménynek az ismeretében teszi meg nyilatkozatait, hogy a támogatás tényleges folyósítására csak abban az esetben van lehetőség, ha a pályázatot kiíró Önkormányzat a miniszterhez benyújtott pályázatával állami támogatáshoz jut.

2) A támogatás felhasználására az Önkormányzat a központi költségvetési támogatás nyújtójával szerződést köt. A szerződés aláírását követő 30 napon belül az Önkormányzat a pályázóval megköti a támogatási szerződést.

3) Amennyiben ezen időn belül a pályázó hibájából nem kerül sor a szerződés megkötésére, a támogatási döntés érvényét veszti.

4) A szerződés részletesen tartalmazza a támogatás pénzfelhasználásának, a pénzek kezelésének, a beruházás műszaki és gazdasági ellenőrzésének, minősítési követelményének, a beruházás utáni elszámolásnak a feltételeit.

5) A pályázónak a szerződéskötéshez be kell mutatnia a szükséges, jogerős hatósági engedélyeket. Szerződéskötésre csak az engedélyek benyújtását követően kerülhet sor.

6) A támogatás folyósítása a készültségi fokkal és a vállalt támogatással arányosan és utólagosan, a benyújtott számlák és teljesítést igazoló dokumentumok alapján történik, a számla benyújtását követő 30 napon belül.

7) A támogatási szerződésben vállalt kötelezettségek teljesülését, az elvégzett munka műszaki tartalmát az Önkormányzat megbízásából az Angyalföld-Újlipótváros-Vizafogó Vagyonkezelő Zrt. a számla kifizetése előtt a helyszínen ellenőrzi.

2. sz. melléklet az 5/1996. (II. 23.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelethez59

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat nyilvános pályázatot hirdet az egycsatornás gyűjtőkémények (termofor kémények) biztonságtechnikai kiváltásának és felújításának támogatására. A pályázat a regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter által LKFT-2005-LA-7 kódszám alatt meghirdetett, a 2005 évi költségvetésről szóló 2004. évi CXXXV. törvényben biztosított forrásokból kiírt állami programhoz kapcsolódik, a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet alapján.

I. A támogatás célja

A támogatás célja az 1985-ig épült lakóépületek üzemelő, gáztüzelő-berendezések égéstermékeinek elvezetésére szolgáló egycsatornás gyűjtőkéményeinek (a továbbiakban: termofor kémény) biztonságtechnikai kiváltása, felújítása.

II. A pályázók köre

1) A Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat közigazgatási határán belül elhelyezkedő, 1985-ig épült társasházak, lakásszövetkezetek, illetve önkormányzati bérlakások.

2) A lakóépületek tulajdonosainak vállalniuk kell a felújítási költségek minimálisan a pályázati felhívásban megjelölt mértékű saját erőből történő finanszírozását. A tulajdonosok saját erejeként készpénz vehető figyelembe, melynek forrása többek között lehet az épület felújítási alapja, a tulajdonosok egyszeri hozzájárulása, valamint bankhitel. A támogatási szerződés megkötésének feltétele a saját erő elkülönített bankszámlán történő elhelyezése és az erről szóló hitelintézeti igazolás benyújtása.

III. A pályázati feltételek

1) A pályázat keretén belül a legalább 8 lakással rendelkező lakóépületekben lévő kettősfalú, illetve egyesített falú gyűjtőkémények, valamint az ezekhez kapcsolódó füstcsövezés olyan felújítási munkálataira igényelhető támogatás, amelynek eredményeként biztosítható a tüzelőberendezések által előállított, jelenleg a termofor kéményekbe vezetett égéstermékek biztonságos elvezetése, azok lakásokba, illetve egyéb helyiségekbe történő és az életbiztonságot veszélyeztető visszaáramlásának megakadályozása.

2) A kéményfelújítás során csak olyan megoldások alkalmazhatók, amelyek érvényes építőipari műszaki engedéllyel rendelkeznek. A felújítás során az épületben lévő valamennyi termofor kéményt – az állapotának megfelelően – fel kell újítani.

3) Nem nyújtható támogatás a termofor kéményekbe bekötött tüzelőberendezések cseréjéhez, javításához, felújításához.

4) Nem igényelhető támogatás a pályázat benyújtása előtt már megkezdett beruházáshoz.

IV. A pályázattal elnyerhető támogatás

1) A pályázattal elnyerhető önkormányzati támogatás a termofor kémények biztonságtechnikai kiváltására és felújítására irányuló munkálatok bekerülési költségének 30%-a.

2) Az igényelt állami támogatás mértékét is figyelembe véve a költségmegosztás a munkálatok költségeire vonatkozóan a következő:

önkormányzat

minimum a bekerülési költség 30 %-a,
de max. lakásonként 60 ezer Ft,

tulajdonosok

minimum a bekerülési költség 30 %-a,

központi költségvetés

maximum a bekerülési költség 40%-a,
de lakásonként max. 80 ezer Ft.

3) A pályázónak a teljes bekerülési költség megosztását – lakásonként – a pályázatban be kell mutatnia. Az Önkormányzat, illetve a többi lakástulajdonos átvállalhatja az adott épületben részben vagy egészben az egyes tulajdonost terhelő saját részt. A lakástulajdonosok az Önkormányzatot terhelő saját részt részben vagy egészben átvállalhatják.

4) A támogatás egyszer megítélt összeg, ha a pályázóknak a pályázatban szereplőtől eltérő, pótlólagos költségei merülnek fel, akkor azok megfizetésére a pályázók kötelesek, a támogatás összege nem emelkedik.

5) A pályázatban igényeltnél alacsonyabb összegű támogatásról nem hozható döntés. A döntés vagy minden pénzügyi paraméterével együtt támogatja a pályázatot, vagy elveti azt.

6) A folyósítás a készpénzben vállalt saját forrás és az állami támogatás arányában történik a támogatási szerződésben meghatározott feladatok elvégzését követően.

V. A pályázat benyújtásának módja, helye és határideje

1) A pályázat magyar nyelven folyamatosan folyó év augusztus 31-ig, kizárólag a pályázati formanyomtatványon nyújtható be.

2) A pályázatot a pályázati felhívásban közölteknek megfelelően, hiánytalanul, a Vagyonkezelő Rt-nél beszerezhető pályázati formanyomtatvány minden kérdésére választ adva, és az egyéb előírt dokumentumok csatolásával kell benyújtani.

3) A pályázatot az 1. pontban megjelölt határidőig, 6 példányban (1 eredeti és 5 másolat) zárt borítékban kell benyújtani az Angyalföld-Újlipótváros-Vizafogó Vagyonkezelő Rt-hez ( a továbbiakban Vagyonkezelő Rt.) a Bp. XIII. kerület Béke u. 65. címre, munkanapokon 08.00-16.00 óra közötti időben.

4) A borítékon fel kell tüntetni a pályázat kódszámát, a pályázó nevét és címét. A beérkezett pályázati anyagokat bizalmasan kell kezelni.

5) A formailag megfelelő, – azaz a formanyomtatvány minden kérdésére választ adó, minden kért mellékletet tartalmazó, cégszerűen aláírt – pályázatokról a Vagyonkezelő Rt. a beérkezését követő 3 munkanapon belül befogadó nyilatkozatot küld a pályázónak.

6) A pályázatok hiányos benyújtása esetén a Vagyonkezelő Rt. a pályázót megfelelő határidő kitűzésével hiánypótlásra szólítja fel.

7) A hiánypótlás, a pontosítás az ellenőrzés és az elbírálás során az eredeti támogatási igény nem növelhető abban az esetben sem, ha időközben a költségek növekedése, vagy a beruházás tartalmának változása azt egyébként lehetővé tenné.

8) A pályázatok befogadása folyamatos, folyó év augusztus 31-én zárul le. A támogatási keret kimerülése esetén az Önkormányzat hirdetményt tesz közzé és a pályázatok befogadását leállítja.

9) A pályázattal érintett munkálatokhozhoz, – ugyanazon munkálatok elvégzésére – csak egy alkalommal vehető igénybe állami támogatás.

VI. Az elbírálás szempontrendszere

Előnyt élvez az a pályázó, amely:

1) magasabb saját erőt tud biztosítani, ezáltal kevesebb támogatást vesz igénybe,

2) egyszerre nagyobb számú lakás felújítását célozza meg,

3) a többi pályázóéval közel azonos technikai paraméterek esetén alacsonyabb fajlagos költséggel végzi a felújítási munkálatokat,

4) esetében az éves megtakarítás/összes beruházási költség hányadosa az adott feladatra vetítve a legnagyobb,

5) a felújítás során korszerű anyagokat, műszaki megoldásokat alkalmaz.

VII. Döntés-előkészítés, döntési mechanizmus

1) A pályázatokat a Vagyonkezelő Rt. döntésre előkészíti, véleményezi a pályázatban szereplő értékelési kritériumok alapján, amelybe minden pályázó betekinthet.

2) Az önkormányzati támogatás odaítéléséről a beérkezéstől, illetve a hiánypótlástól számított 90 napon belül a Budapest XIII. Kerületi Önkormányzat Kerületfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottsága dönt.

3) A Bizottság az eredményről a döntést követő 15 napon belül írásban tájékoztatja a pályázót.

VIII. Egyéb rendelkezések

1) Az egyéb, a pályázatban nem szabályozott kérdésekben az államháztartás működési rendjéről szóló többször módosított 217/1998.(XII.30.) Korm. rendelet, valamint a lakáscélú állami támogatásokról szóló módosított 12/2001.(I.31.) Korm. rendelet előírásait kell alkalmazni.

2) A pályázó köteles a támogatás forrásainak felhasználását – ellenőrzés céljából – elkülönítetten nyilvántartani.

3) Felhívjuk a figyelmet, hogy a költségvetési forrásra is tekintettel az elnyert támogatás felhasználásakor a közbeszerzésekről szóló többször módosított 2003. évi CXXIX. Törvény rendelkezéseit figyelembe véve kell eljárni.

4) A Vagyonkezelő Rt. a pályázatban szereplő adatokat a helyszínen is ellenőrizheti, a vállalt kötelezettségek – megvalósítás, támogatás felhasználása – betartását bármikor jogosult vizsgálni.

IX. A szerződéskötés feltételei

1) Pályázó a pályázat benyújtása során, valamint a támogatás megszerzését követő szerződéskötéskor annak a körülménynek az ismeretében teszi meg nyilatkozatait, hogy a támogatás tényleges folyósítására csak abban az esetben van lehetőség, ha a pályázatot kiíró önkormányzat a miniszter által meghirdetett pályázat keretében, – a miniszterhez benyújtott pályázatával – állami támogatáshoz jut.

2) A támogatás felhasználására az Önkormányzat a központi költségvetési támogatás nyújtójával szerződést köt. A szerződés aláírását követő 30 napon belül az Önkormányzat a pályázóval megköti a támogatási szerződést.

3). Amennyiben a támogatási szerződés megkötésére rendelkezésre álló határidőn belül a pályázó hibájából nem kerül sor a szerződés megkötésére, a támogató döntés érvényét veszti.

4) A támogatási szerződés megkötésének feltétele az Önkormányzat és a lakástulajdonosok által biztosított saját erő önkormányzati és társasházi elkülönített bankszámlán történő elhelyezése és az erről szóló hitelintézeti igazolások benyújtása. Bankhitel felvétele esetén az elkülönített számlákon az Önkormányzat és/vagy a lakástulajdonosok által vállalt saját erő hitellel csökkentett összegét kell elhelyezni, és be kell nyújtani a megkötött hitelszerződések másolati példányát.

5) A szerződés részletesen tartalmazza a támogatás pénzfelhasználásának, a pénzek kezelésének, a beruházás műszaki és gazdasági ellenőrzésének, minősítési követelményének, a beruházás utáni elszámolásának a feltételeit.

6) A pályázónak a szerződéskötéshez be kell mutatnia a szükséges jogerős hatósági engedélyeket.

7) A támogatás folyósítása a készültségi fokkal és a vállalt támogatással arányosan, utólagosan, a benyújtott számlák és a teljesítést igazoló dokumentumok alapján, a számla benyújtását követő 30 napon belül történik.

8) A támogatási szerződésben vállalt kötelezettségek teljesítését, az elvégzett munka műszaki tartalmát az Önkormányzat megbízásából a Vagyonkezelő Rt. a számla kifizetése előtt a helyszínen ellenőrzi.

1

A rendelet címét a 8/2001.(III.26.)Ö.K. számú rendelet 1. § (1) bekezdése módosította.

2

Az I. jelzést a 8/2001.(III.26.)Ö.K. számú rendelet 1. § (2) bekezdése iktatta be.

3

A paragrafust a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 1. § (1) bekezdése módosította.

4

A bekezdést a 10/2006. (IV. 25.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 1. § (1) bekezdése módosította; a rendelkezés 2006. május 1-jével hatályos.

A bekezdést a 10/2006. (IV. 25.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 1. § (2) bekezdése módosította; a rendelkezés 2006. május 1-jével hatályos.

7

A bekezdést a 10/2006. (IV. 25.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 1. § (2) bekezdése módosította; a rendelkezés 2006. május 1-jével hatályos.

8

A címet a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 2. § (1) bekezdése módosította.

9

A 2. § (7), (8), (9), (10) bekezdéseit a 46/2001.(X.20.)Ö.K. sz. rendelet 2. §-a iktatta be.

10

A bevezető szövegrészt a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 2. § (1) bekezdése módosította.

11

Az (5) bekezdést a 2/1997.(I.27.)Ö.K. sz. rendelet 2. §-a iktatta be.

12

A (6) bekezdést a 2/1997.(I.27.)Ö.K. sz. rendelet 2. §-a iktatta be. A bekezdést „és szövetkezeti lakóház” kitétellel a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 2. § (2) bekezdése egészítette ki.

13

A bekezdést az 52/2003. (XI. 20.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 1. §-a iktatta be; a rendelkezés 2003. november 20-ától hatályos.

14

A bekezdést a 13/2005. (VI. 1.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 1. §-a iktatta be; a rendelkezés 2005. június 15-ével hatályos.

15

A címet és a 3. § szövegét a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 3. §-a módosította.

16

A bekezdést a 24/2005. (XI. 14.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 1. §-a módosította; a rendelkezés 2005. november 15-én lép hatályba.

17

A bekezdést a 10/2006. (IV. 25.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 2. §-a módosította; a rendelkezés 2006. május 1-jével hatályos.

18

A bekezdést a 24/2005. (XI. 14.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 2. §-a módosította; a rendelkezés 2005. november 15-én lép hatályba.

19

A 46/2001.(X.20.)Ö.K. sz. rendelet 4. §-a a bekezdésben az 50 %-ot 30 %-ra módosította.

20

A 46/2001.(X.20.)Ö.K. sz. rendelet 5. §-a a bekezdésben az 50 %-ot 70 %-ra módosította.

21

A bekezdést a 24/2005. (XI. 14.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 3. §-a iktatta be; a rendelkezés 2005. november 15-én lép hatályba.

22

A paragrafust az 52/2003. (XI. 20.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 2. §-a iktatta be; a rendelkezés 2004. március 1-jén lép hatályba.

23

A paragrafust az 52/2003. (XI. 20.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 2. §-a iktatta be; a rendelkezés 2004. március 1-jén lép hatályba.

24

A paragrafust az 52/2003. (XI. 20.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 2. §-a iktatta be; a rendelkezés 2004. március 1-jén lép hatályba.

25

A (1) bekezdést a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 4. § (1) bekezdése módosította.

26

A (2) bekezdést a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 4. § (1) bekezdése módosította.

27

A bekezdést a 24/2005. (XI. 14.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 4. §-a módosította; a rendelkezés 2005. november 15-én lép hatályba.

28

A címet és az (1)-(3) bekezdések szövegét a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 5. §-a módosította.

29

A bekezdést a 24/2005. (XI. 14.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 5. §-a módosította; a rendelkezés 2005. november 15-én lép hatályba.

30

A II. fejezetet a 8/2001.(III.26.)Ö.K. számú rendelet 1. § (4) bekezdése iktatta be.

31

A paragrafust a 34/2003.(VII.2.)Ö.K. számú rendelet 1.§ (1)-(2) bekezdése módosította.

32

A bekezdést a 10/2006. (IV. 25.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 3. § (1) bekezdése módosította; a rendelkezés 2006. május 1-jével hatályos.

33

A bekezdést a 10/2006. (IV. 25.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 3. § (2) bekezdése módosította; a rendelkezés 2006. május 1-jével hatályos.

34

A bekezdést a 10/2006. (IV. 25.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 3. § (3) bekezdése módosította; a rendelkezés 2006. május 1-jével hatályos.

35

A bekezdést a 10/2006. (IV. 25.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 3. § (4) bekezdése módosította; a rendelkezés 2006. május 1-jével hatályos.

36

A bekezdést a 41/2003. (IX. 22.) Ö.K. rendelet 1. §-a iktatta be. A bekezdést a 13/2005. (VI. 1.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 3. §-a módosította; a rendelkezés 2005. június 15-ével hatályos.

37

A 8. § (4)-(5) bekezdését a 34/2003. (VII. 2.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 2. § (1)-(2) bekezdése módosította.

38

A bekezdést a 10/2006. (IV. 25.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 4. §-a módosította; a rendelkezés 2006. május 1-jével hatályos.

39

A pontot a 10/2006. (IV. 25.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 5. § (1) bekezdése módosította; a rendelkezés 2006. május 1-jével hatályos.

40

A pontot a 10/2006. (IV. 25.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 5. § (2) bekezdése módosította; a rendelkezés 2006. május 1-jével hatályos.

41

A bekezdést az 1/2002.(I.21.)Ö.K. számú rendelet 3. § (1) bekezdése módosította.

42

A bekezdést a 13/2005. (VI. 1.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 4. §-a módosította; a rendelkezés 2005. június 15-ével hatályos.

43

A bekezdést az 1/2002.(I.21.)Ö.K. számú rendelet 3. § (3) bekezdése módosította.

44

A pontot a 10/2006. (IV. 25.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 6. § (1) bekezdése módosította; a rendelkezés 2006. május 1-jével hatályos.

45

A pontot a 10/2006. (IV. 25.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 6. § (2) bekezdése módosította; a rendelkezés 2006. május 1-jével hatályos.

46

A bekezdést a 10/2006. (IV. 25.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 6. § (3) bekezdése módosította; a rendelkezés 2006. május 1-jével hatályos.

47

A bekezdést az 1/2002.(I.21.)Ö.K. számú rendelet 3. § (4) bekezdése módosította.

48

A paragrafust a 13/2005. (VI. 1.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 5. §-a hatályon kívül helyezte; a rendelkezés 2005. június 15-ével hatályos.

49

A III. jelzést a 8/2001.(III.26.)Ö.K. számú rendelet 2. §-a iktatta be.

50

A paragrafust a 13/2005. (VI. 1.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 6. §-a iktatta be; a rendelkezés 2005. június 15-ével hatályos.

51

A 13/2005. (VI. 1.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 6. §-a az eredeti 11. § számozását 12. §-ra változtatta; a rendelkezés 2005. június 15-ével hatályos.

52

A mellékletet a 10/2006. (IV. 25.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 7. §-a módosította; a rendelkezés 2006. május 1-jével hatályos.

53

Csak panelhézag tömítésre nem lehet pályázatot benyújtani!

54

A pályázathoz mellékelni kell a vonatkozó hőtechnikai előírásoknak való megfelelőséget igazoló hőtechnikai számítást.

55

Nyílászáró csere vagy hőszigetelés esetén, ha gáztüzelő berendezés van a lakásban, akkor a területileg illetékes gázszolgáltató engedélye szükséges, ha nincs gáztüzelő berendezés, akkor a tervezőnek nyilatkoznia kell, hogy a beavatkozás után a lakások légcseréje megfelelő lesz. Amennyiben a pályázattal érintett lakóépület külső nyílászáróinak legalább a lakások 90%-át érintő cseréje már korábban, e pályázat keretében megvalósult, a fennmaradó – bizonyítottan a korábbi pályázat tárgyát nem képező -, nyílászárók cseréjére is lehet pályázatot benyújtani.

56

A lakásokban lévő energiamegtakarítást nem eredményező gépészeti berendezési tárgyak cseréjéhez, korszerűsítéséhez állami támogatás nem nyújtható.

57

Erre a pontra többszekciós épület esetében csak akkor lehet pályázni, ha a szükséges feltételeknek az egész (többszekciós épület) megfelel. Csak meglévő járdák, utak, parkok, játszóterek és parkolók korszerűsítése, felújítása támogatható, újak építése nem. Korszerűsítés pl. a parkok, a játszóterek berendezési tárgyainak cseréje, valamint az utak és parkolók burkolatának cseréje.

58

Az előző években (önkormányzat vagy minisztérium által) elutasított pályázatok esetében meghaladhatja a 12 hónapot, de ezt igazolni szükséges, és az adatokat aktualizálni kell. Ebben az esetben a pályázat benyújtását megelőző 12 hónapban befogadott és igazoltan kiegyenlített aktualizálási költségek is elszámolhatók.

59

1) A pályázat folyamatosan, 2006. év október 10. napjáig nyújtható be magyar nyelven, kizárólag a pályázati formanyomtatványon.59

2) A pályázati formanyomtatvány és a pályázati útmutató a pályázati felhívásban közölteknek megfelelően, az Országos Lakás és Építésügyi Hivatal honlapjáról (www.oleh.hu) letölthető. A formanyomtatvány nem változtatható sem tartalmában sem alakjában. A pályázatot a formanyomtatvány minden kérdésére választ adva, és az egyéb előírt dokumentumok csatolásával kell benyújtani.

3) A pályázatot az 1./ pontban megjelölt határidőig, munkanapokon 08.00-16.00 óra közötti időben az Angyalföld-Újlipótváros-Vizafogó Vagyonkezelő Zrt. székhelyén (1131 Budapest, Béke u. 65.) kell benyújtani 2 példányban (1 eredeti és 1 másolat), zárt borítékban. A pályázat – internetes honlapról letöltött és minden kérdésre választ adóan kitöltött – formanyomtatványait elektronikus adathordozón (floppy vagy CD lemezen) 1 példányban mellékelni szükséges.

4) A borítékon fel kell tüntetni a pályázat kódszámát, a pályázó nevét és címét, valamint a pályázattal érintett épület címét. A beérkezett pályázati anyagokat bizalmasan kell kezelni.

5) A pályázatok hiányos benyújtása esetén a Vagyonkezelő Zrt. a pályázót 10 munkanapon belül maximum 30 napos határidő kitűzésével egyszeri alkalommal formai hiánypótlásra hívja fel a hiánypótlás tárgyának meghatározásával, amelynek keretében az előírt dokumentum egyszeri alkalommal pótolható. A pályázó a hiányt határidőben akkor pótolja, ha a hiánypótlási határidő utolsó napján a felszólításban meghatározott dokumentumok az Angyalföldi Vagyonkezelő Zrt.-hez beérkeznek. A hiánypótlási határidő nem hosszabbítható meg, elmulasztása esetén nincs helye igazolásnak. A hiánypótlási határidő elmulasztása, illetve a nem teljes körű hiánypótlás a pályázat elbírálásból történő kizárását eredményezi.

6) A formailag megfelelt – azaz a formanyomtatvány minden kérdésére választ adó, minden kért mellékletet tartalmazó, cégszerűen aláírt – pályázatokról a Vagyonkezelő Zrt. a beérkezését követő 3 munkanapon belül befogadó nyilatkozatot küld a pályázónak.

7) Egy pályázó több pályázatot is benyújthat, de egy pályázatban csak egy teljes épület, vagy dilatációval határolt épületrész, vagy teljesen önálló fűtési egység korszerűsítési programja szerepelhet.

8) A pályázatok befogadása folyamatos. A pályázatok benyújtási határideje 2006. év október 10-én jár le. A támogatási keret kimerülése esetén az Önkormányzat hirdetményt tesz közzé és a pályázatok befogadását leállítja.60

9) A pályázat a hiánypótlás során sem műszaki tartalmában sem az igényelt állami és önkormányzati támogatás összegében nem módosítható.

10) A pályázattal érintett lakások energiatakarékos felújításához ugyanazon munkálatok elvégzésére csak egy alkalommal vehető igénybe állami támogatás.

VI. Az elbírálás szempontrendszere

A pályázat keretében csak a formailag és tartalmilag megfelelő pályázatok kaphatnak támogatást. A pályázatok értékelési ismérvei az alábbiak:

1) Előnyt élvez az a pályázat, amely magasabb fajlagos energia-megtakarítást ér el. GJ/lm3/év.

2) Előnyt élvez az a pályázat, amely egyszerre nagyobb lakásszámú lakóépület felújítását célozza meg.

3) Előnyt élvez az a pályázat, amelynek a beruházás gazdaságossága (megtérülési idő) kedvezőbb.

4) Az értékelés szempontjai között szerepel, hogy a pályázó kapott-e már korábban a lakóépület felújítására önkormányzati támogatást.

VII. Döntés-előkészítés, döntési mechanizmus

1) A pályázatokat a Vagyonkezelő Zrt. befogadja, véleményezi és döntésre előkészíti az iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékos korszerűsítésének, felújításának és a lakóépületek környezete felújításának támogatására kiírt LKFT-2006-LA-2 kódszámú pályázatban szereplő értékelési kritériumok alapján.

2) Az önkormányzati támogatás odaítéléséről Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Kerületfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottsága az előterjesztést követő 30 napon belül dönt.

3) A Kerületfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság döntéséről az Angyalföldi Vagyonkezelő Zrt. a döntést követő 15 napon belül írásban tájékoztatja a pályázót.

VIII. Egyéb rendelkezések

1) Az egyéb, a pályázatban nem szabályozott kérdésekben az államháztartás működési rendjéről szóló többször módosított 217/1998. (XII.30.) Korm. rendelet, valamint a lakáscélú állami támogatásokról szóló módosított 12/2001. (I.31.) Korm. rendelet előírásait kell alkalmazni.

2) A pályázó köteles a támogatás forrásainak felhasználását – ellenőrzés céljából – elkülönítetten nyilvántartani.

3) Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy a költségvetési forrásra tekintettel, az elnyert támogatás felhasználásakor a közbeszerzésekről szóló többször módosított 2003. évi CXXIX. törvény rendelkezéseit figyelembe véve kell eljárni.

4) Az Angyalföldi Vagyonkezelő Zrt. a pályázatban szereplő adatokat a helyszínen is ellenőrizheti, a vállalt kötelezettségek – megvalósítás, támogatás felhasználása – betartását bármikor jogosult vizsgálni.

5) A program megvalósítása során csak az építési termékek műszaki követelményeinek, megfelelőség igazolásának, valamint a forgalomba hozatalának, felhasználásának részletes szabályairól szóló 3/2003. (I. 25.) BM-GKM-KVM együttes rendelet szerinti megfelelőségi igazolással rendelkező anyagokat, termékeket lehet felhasználni.

6) Nyílászárók cseréje esetén a pályázathoz tervezői nyilatkozatot kell csatolni arról, hogy a lakásokban a megfelelő légcsere biztosított.

IX. A szerződéskötés feltételei

1) A pályázó a pályázat benyújtása során, valamint a támogatás megszerzését követő szerződéskötéskor annak a körülménynek az ismeretében teszi meg nyilatkozatait, hogy a támogatás tényleges folyósítására csak abban az esetben van lehetőség, ha a pályázatot kiíró Önkormányzat a miniszterhez benyújtott pályázatával állami támogatáshoz jut.

2) A támogatás felhasználására az Önkormányzat a központi költségvetési támogatás nyújtójával szerződést köt. A szerződés aláírását követő 30 napon belül az Önkormányzat a pályázóval megköti a támogatási szerződést.

3) Amennyiben ezen időn belül a pályázó hibájából nem kerül sor a szerződés megkötésére, a támogatási döntés érvényét veszti.

4) A szerződés részletesen tartalmazza a támogatás pénzfelhasználásának, a pénzek kezelésének, a beruházás műszaki és gazdasági ellenőrzésének, minősítési követelményének, a beruházás utáni elszámolásnak a feltételeit.

5) A pályázónak a szerződéskötéshez be kell mutatnia a szükséges, jogerős hatósági engedélyeket. Szerződéskötésre csak az engedélyek benyújtását követően kerülhet sor.

6) A támogatás folyósítása a készültségi fokkal és a vállalt támogatással arányosan és utólagosan, a benyújtott számlák és teljesítést igazoló dokumentumok alapján történik, a számla benyújtását követő 30 napon belül.

7) A támogatási szerződésben vállalt kötelezettségek teljesülését, az elvégzett munka műszaki tartalmát az Önkormányzat megbízásából az Angyalföld-Újlipótváros-Vizafogó Vagyonkezelő Zrt. a számla kifizetése előtt a helyszínen ellenőrzi.

2. sz. melléklet az 5/1996. (II. 23.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelethez61

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat nyilvános pályázatot hirdet az egycsatornás gyűjtőkémények (termofor kémények) biztonságtechnikai kiváltásának és felújításának támogatására. A pályázat a regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter által LKFT-2005-LA-7 kódszám alatt meghirdetett, a 2005 évi költségvetésről szóló 2004. évi CXXXV. törvényben biztosított forrásokból kiírt állami programhoz kapcsolódik, a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet alapján.

I. A támogatás célja

A támogatás célja az 1985-ig épült lakóépületek üzemelő, gáztüzelő-berendezések égéstermékeinek elvezetésére szolgáló egycsatornás gyűjtőkéményeinek (a továbbiakban: termofor kémény) biztonságtechnikai kiváltása, felújítása.

II. A pályázók köre

1) A Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat közigazgatási határán belül elhelyezkedő, 1985-ig épült társasházak, lakásszövetkezetek, illetve önkormányzati bérlakások.

2) A lakóépületek tulajdonosainak vállalniuk kell a felújítási költségek minimálisan a pályázati felhívásban megjelölt mértékű saját erőből történő finanszírozását. A tulajdonosok saját erejeként készpénz vehető figyelembe, melynek forrása többek között lehet az épület felújítási alapja, a tulajdonosok egyszeri hozzájárulása, valamint bankhitel. A támogatási szerződés megkötésének feltétele a saját erő elkülönített bankszámlán történő elhelyezése és az erről szóló hitelintézeti igazolás benyújtása.

III. A pályázati feltételek

1) A pályázat keretén belül a legalább 8 lakással rendelkező lakóépületekben lévő kettősfalú, illetve egyesített falú gyűjtőkémények, valamint az ezekhez kapcsolódó füstcsövezés olyan felújítási munkálataira igényelhető támogatás, amelynek eredményeként biztosítható a tüzelőberendezések által előállított, jelenleg a termofor kéményekbe vezetett égéstermékek biztonságos elvezetése, azok lakásokba, illetve egyéb helyiségekbe történő és az életbiztonságot veszélyeztető visszaáramlásának megakadályozása.

2) A kéményfelújítás során csak olyan megoldások alkalmazhatók, amelyek érvényes építőipari műszaki engedéllyel rendelkeznek. A felújítás során az épületben lévő valamennyi termofor kéményt – az állapotának megfelelően – fel kell újítani.

3) Nem nyújtható támogatás a termofor kéményekbe bekötött tüzelőberendezések cseréjéhez, javításához, felújításához.

4) Nem igényelhető támogatás a pályázat benyújtása előtt már megkezdett beruházáshoz.

IV. A pályázattal elnyerhető támogatás

1) A pályázattal elnyerhető önkormányzati támogatás a termofor kémények biztonságtechnikai kiváltására és felújítására irányuló munkálatok bekerülési költségének 30%-a.

2) Az igényelt állami támogatás mértékét is figyelembe véve a költségmegosztás a munkálatok költségeire vonatkozóan a következő:

önkormányzat

minimum a bekerülési költség 30 %-a,
de max. lakásonként 60 ezer Ft,

tulajdonosok

minimum a bekerülési költség 30 %-a,

központi költségvetés

maximum a bekerülési költség 40%-a,
de lakásonként max. 80 ezer Ft.

3) A pályázónak a teljes bekerülési költség megosztását – lakásonként – a pályázatban be kell mutatnia. Az Önkormányzat, illetve a többi lakástulajdonos átvállalhatja az adott épületben részben vagy egészben az egyes tulajdonost terhelő saját részt. A lakástulajdonosok az Önkormányzatot terhelő saját részt részben vagy egészben átvállalhatják.

4) A támogatás egyszer megítélt összeg, ha a pályázóknak a pályázatban szereplőtől eltérő, pótlólagos költségei merülnek fel, akkor azok megfizetésére a pályázók kötelesek, a támogatás összege nem emelkedik.

5) A pályázatban igényeltnél alacsonyabb összegű támogatásról nem hozható döntés. A döntés vagy minden pénzügyi paraméterével együtt támogatja a pályázatot, vagy elveti azt.

6) A folyósítás a készpénzben vállalt saját forrás és az állami támogatás arányában történik a támogatási szerződésben meghatározott feladatok elvégzését követően.

V. A pályázat benyújtásának módja, helye és határideje

1) A pályázat magyar nyelven folyamatosan folyó év augusztus 31-ig, kizárólag a pályázati formanyomtatványon nyújtható be.

2) A pályázatot a pályázati felhívásban közölteknek megfelelően, hiánytalanul, a Vagyonkezelő Rt-nél beszerezhető pályázati formanyomtatvány minden kérdésére választ adva, és az egyéb előírt dokumentumok csatolásával kell benyújtani.

3) A pályázatot az 1. pontban megjelölt határidőig, 6 példányban (1 eredeti és 5 másolat) zárt borítékban kell benyújtani az Angyalföld-Újlipótváros-Vizafogó Vagyonkezelő Rt-hez ( a továbbiakban Vagyonkezelő Rt.) a Bp. XIII. kerület Béke u. 65. címre, munkanapokon 08.00-16.00 óra közötti időben.

4) A borítékon fel kell tüntetni a pályázat kódszámát, a pályázó nevét és címét. A beérkezett pályázati anyagokat bizalmasan kell kezelni.

5) A formailag megfelelő, – azaz a formanyomtatvány minden kérdésére választ adó, minden kért mellékletet tartalmazó, cégszerűen aláírt – pályázatokról a Vagyonkezelő Rt. a beérkezését követő 3 munkanapon belül befogadó nyilatkozatot küld a pályázónak.

6) A pályázatok hiányos benyújtása esetén a Vagyonkezelő Rt. a pályázót megfelelő határidő kitűzésével hiánypótlásra szólítja fel.

7) A hiánypótlás, a pontosítás az ellenőrzés és az elbírálás során az eredeti támogatási igény nem növelhető abban az esetben sem, ha időközben a költségek növekedése, vagy a beruházás tartalmának változása azt egyébként lehetővé tenné.

8) A pályázatok befogadása folyamatos, folyó év augusztus 31-én zárul le. A támogatási keret kimerülése esetén az Önkormányzat hirdetményt tesz közzé és a pályázatok befogadását leállítja.

9) A pályázattal érintett munkálatokhozhoz, – ugyanazon munkálatok elvégzésére – csak egy alkalommal vehető igénybe állami támogatás.

VI. Az elbírálás szempontrendszere

Előnyt élvez az a pályázó, amely:

1) magasabb saját erőt tud biztosítani, ezáltal kevesebb támogatást vesz igénybe,

2) egyszerre nagyobb számú lakás felújítását célozza meg,

3) a többi pályázóéval közel azonos technikai paraméterek esetén alacsonyabb fajlagos költséggel végzi a felújítási munkálatokat,

4) esetében az éves megtakarítás/összes beruházási költség hányadosa az adott feladatra vetítve a legnagyobb,

5) a felújítás során korszerű anyagokat, műszaki megoldásokat alkalmaz.

VII. Döntés-előkészítés, döntési mechanizmus

1) A pályázatokat a Vagyonkezelő Rt. döntésre előkészíti, véleményezi a pályázatban szereplő értékelési kritériumok alapján, amelybe minden pályázó betekinthet.

2) Az önkormányzati támogatás odaítéléséről a beérkezéstől, illetve a hiánypótlástól számított 90 napon belül a Budapest XIII. Kerületi Önkormányzat Kerületfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottsága dönt.

3) A Bizottság az eredményről a döntést követő 15 napon belül írásban tájékoztatja a pályázót.

VIII. Egyéb rendelkezések

1) Az egyéb, a pályázatban nem szabályozott kérdésekben az államháztartás működési rendjéről szóló többször módosított 217/1998.(XII.30.) Korm. rendelet, valamint a lakáscélú állami támogatásokról szóló módosított 12/2001.(I.31.) Korm. rendelet előírásait kell alkalmazni.

2) A pályázó köteles a támogatás forrásainak felhasználását – ellenőrzés céljából – elkülönítetten nyilvántartani.

3) Felhívjuk a figyelmet, hogy a költségvetési forrásra is tekintettel az elnyert támogatás felhasználásakor a közbeszerzésekről szóló többször módosított 2003. évi CXXIX. Törvény rendelkezéseit figyelembe véve kell eljárni.

4) A Vagyonkezelő Rt. a pályázatban szereplő adatokat a helyszínen is ellenőrizheti, a vállalt kötelezettségek – megvalósítás, támogatás felhasználása – betartását bármikor jogosult vizsgálni.

IX. A szerződéskötés feltételei

1) Pályázó a pályázat benyújtása során, valamint a támogatás megszerzését követő szerződéskötéskor annak a körülménynek az ismeretében teszi meg nyilatkozatait, hogy a támogatás tényleges folyósítására csak abban az esetben van lehetőség, ha a pályázatot kiíró önkormányzat a miniszter által meghirdetett pályázat keretében, – a miniszterhez benyújtott pályázatával – állami támogatáshoz jut.

2) A támogatás felhasználására az Önkormányzat a központi költségvetési támogatás nyújtójával szerződést köt. A szerződés aláírását követő 30 napon belül az Önkormányzat a pályázóval megköti a támogatási szerződést.

3). Amennyiben a támogatási szerződés megkötésére rendelkezésre álló határidőn belül a pályázó hibájából nem kerül sor a szerződés megkötésére, a támogató döntés érvényét veszti.

4) A támogatási szerződés megkötésének feltétele az Önkormányzat és a lakástulajdonosok által biztosított saját erő önkormányzati és társasházi elkülönített bankszámlán történő elhelyezése és az erről szóló hitelintézeti igazolások benyújtása. Bankhitel felvétele esetén az elkülönített számlákon az Önkormányzat és/vagy a lakástulajdonosok által vállalt saját erő hitellel csökkentett összegét kell elhelyezni, és be kell nyújtani a megkötött hitelszerződések másolati példányát.

5) A szerződés részletesen tartalmazza a támogatás pénzfelhasználásának, a pénzek kezelésének, a beruházás műszaki és gazdasági ellenőrzésének, minősítési követelményének, a beruházás utáni elszámolásának a feltételeit.

6) A pályázónak a szerződéskötéshez be kell mutatnia a szükséges jogerős hatósági engedélyeket.

7) A támogatás folyósítása a készültségi fokkal és a vállalt támogatással arányosan, utólagosan, a benyújtott számlák és a teljesítést igazoló dokumentumok alapján, a számla benyújtását követő 30 napon belül történik.

8) A támogatási szerződésben vállalt kötelezettségek teljesítését, az elvégzett munka műszaki tartalmát az Önkormányzat megbízásából a Vagyonkezelő Rt. a számla kifizetése előtt a helyszínen ellenőrzi.

1

A rendelet címét a 8/2001.(III.26.)Ö.K. számú rendelet 1. § (1) bekezdése módosította.

2

Az I. jelzést a 8/2001.(III.26.)Ö.K. számú rendelet 1. § (2) bekezdése iktatta be.

3

A paragrafust a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 1. § (1) bekezdése módosította.

4

A bekezdést a 10/2006. (IV. 25.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 1. § (1) bekezdése módosította; a rendelkezés 2006. május 1-jével hatályos.

5

A bekezdést a 10/2006. (IV. 25.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 1. § (1) bekezdése módosította; a rendelkezés 2006. május 1-jével hatályos.

6

A bekezdést a 10/2006. (IV. 25.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 1. § (2) bekezdése módosította; a rendelkezés 2006. május 1-jével hatályos.

7

A bekezdést a 10/2006. (IV. 25.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 1. § (2) bekezdése módosította; a rendelkezés 2006. május 1-jével hatályos.

8

A címet a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 2. § (1) bekezdése módosította.

9

A 2. § (7), (8), (9), (10) bekezdéseit a 46/2001.(X.20.)Ö.K. sz. rendelet 2. §-a iktatta be.

10

A bevezető szövegrészt a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 2. § (1) bekezdése módosította.

11

Az (5) bekezdést a 2/1997.(I.27.)Ö.K. sz. rendelet 2. §-a iktatta be.

12

A (6) bekezdést a 2/1997.(I.27.)Ö.K. sz. rendelet 2. §-a iktatta be. A bekezdést „és szövetkezeti lakóház” kitétellel a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 2. § (2) bekezdése egészítette ki.

13

A bekezdést az 52/2003. (XI. 20.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 1. §-a iktatta be; a rendelkezés 2003. november 20-ától hatályos.

14

A bekezdést a 13/2005. (VI. 1.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 1. §-a iktatta be; a rendelkezés 2005. június 15-ével hatályos.

15

A címet és a 3. § szövegét a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 3. §-a módosította.

16

A bekezdést a 24/2005. (XI. 14.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 1. §-a módosította; a rendelkezés 2005. november 15-én lép hatályba.

17

A bekezdést a 10/2006. (IV. 25.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 2. §-a módosította; a rendelkezés 2006. május 1-jével hatályos.

18

A bekezdést a 24/2005. (XI. 14.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 2. §-a módosította; a rendelkezés 2005. november 15-én lép hatályba.

19

A 46/2001.(X.20.)Ö.K. sz. rendelet 4. §-a a bekezdésben az 50 %-ot 30 %-ra módosította.

20

A 46/2001.(X.20.)Ö.K. sz. rendelet 5. §-a a bekezdésben az 50 %-ot 70 %-ra módosította.

21

A bekezdést a 24/2005. (XI. 14.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 3. §-a iktatta be; a rendelkezés 2005. november 15-én lép hatályba.

22

A paragrafust az 52/2003. (XI. 20.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 2. §-a iktatta be; a rendelkezés 2004. március 1-jén lép hatályba.

23

A paragrafust az 52/2003. (XI. 20.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 2. §-a iktatta be; a rendelkezés 2004. március 1-jén lép hatályba.

24

A paragrafust az 52/2003. (XI. 20.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 2. §-a iktatta be; a rendelkezés 2004. március 1-jén lép hatályba.

25

A (1) bekezdést a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 4. § (1) bekezdése módosította.

26

A (2) bekezdést a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 4. § (1) bekezdése módosította.

27

A bekezdést a 24/2005. (XI. 14.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 4. §-a módosította; a rendelkezés 2005. november 15-én lép hatályba.

28

A címet és az (1)-(3) bekezdések szövegét a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 5. §-a módosította.

29

A bekezdést a 24/2005. (XI. 14.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 5. §-a módosította; a rendelkezés 2005. november 15-én lép hatályba.

30

A II. fejezetet a 8/2001.(III.26.)Ö.K. számú rendelet 1. § (4) bekezdése iktatta be.

31

A paragrafust a 34/2003.(VII.2.)Ö.K. számú rendelet 1.§ (1)-(2) bekezdése módosította.

32

A bekezdést a 10/2006. (IV. 25.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 3. § (1) bekezdése módosította; a rendelkezés 2006. május 1-jével hatályos.

33

A bekezdést a 10/2006. (IV. 25.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 3. § (2) bekezdése módosította; a rendelkezés 2006. május 1-jével hatályos.

34

A bekezdést a 10/2006. (IV. 25.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 3. § (3) bekezdése módosította; a rendelkezés 2006. május 1-jével hatályos.

35

A bekezdést a 10/2006. (IV. 25.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 3. § (4) bekezdése módosította; a rendelkezés 2006. május 1-jével hatályos.

36

A bekezdést a 41/2003. (IX. 22.) Ö.K. rendelet 1. §-a iktatta be. A bekezdést a 13/2005. (VI. 1.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 3. §-a módosította; a rendelkezés 2005. június 15-ével hatályos.

37

A 8. § (4)-(5) bekezdését a 34/2003. (VII. 2.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 2. § (1)-(2) bekezdése módosította.

38

A bekezdést a 10/2006. (IV. 25.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 4. §-a módosította; a rendelkezés 2006. május 1-jével hatályos.

39

A pontot a 10/2006. (IV. 25.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 5. § (1) bekezdése módosította; a rendelkezés 2006. május 1-jével hatályos.

40

A pontot a 10/2006. (IV. 25.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 5. § (2) bekezdése módosította; a rendelkezés 2006. május 1-jével hatályos.

41

A bekezdést az 1/2002.(I.21.)Ö.K. számú rendelet 3. § (1) bekezdése módosította.

42

A bekezdést a 13/2005. (VI. 1.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 4. §-a módosította; a rendelkezés 2005. június 15-ével hatályos.

43

A bekezdést az 1/2002.(I.21.)Ö.K. számú rendelet 3. § (3) bekezdése módosította.

44

A pontot a 10/2006. (IV. 25.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 6. § (1) bekezdése módosította; a rendelkezés 2006. május 1-jével hatályos.

45

A pontot a 10/2006. (IV. 25.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 6. § (2) bekezdése módosította; a rendelkezés 2006. május 1-jével hatályos.

46

A bekezdést a 10/2006. (IV. 25.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 6. § (3) bekezdése módosította; a rendelkezés 2006. május 1-jével hatályos.

47

A bekezdést az 1/2002.(I.21.)Ö.K. számú rendelet 3. § (4) bekezdése módosította.

48

A paragrafust a 13/2005. (VI. 1.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 5. §-a hatályon kívül helyezte; a rendelkezés 2005. június 15-ével hatályos.

49

A III. jelzést a 8/2001.(III.26.)Ö.K. számú rendelet 2. §-a iktatta be.

50

A paragrafust a 13/2005. (VI. 1.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 6. §-a iktatta be; a rendelkezés 2005. június 15-ével hatályos.

51

A 13/2005. (VI. 1.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 6. §-a az eredeti 11. § számozását 12. §-ra változtatta; a rendelkezés 2005. június 15-ével hatályos.

52

A mellékletet a 10/2006. (IV. 25.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 7. §-a módosította; a rendelkezés 2006. május 1-jével hatályos.

53

Csak panelhézag tömítésre nem lehet pályázatot benyújtani!

54

A pályázathoz mellékelni kell a vonatkozó hőtechnikai előírásoknak való megfelelőséget igazoló hőtechnikai számítást.

55

Nyílászáró csere vagy hőszigetelés esetén, ha gáztüzelő berendezés van a lakásban, akkor a területileg illetékes gázszolgáltató engedélye szükséges, ha nincs gáztüzelő berendezés, akkor a tervezőnek nyilatkoznia kell, hogy a beavatkozás után a lakások légcseréje megfelelő lesz. Amennyiben a pályázattal érintett lakóépület külső nyílászáróinak legalább a lakások 90%-át érintő cseréje már korábban, e pályázat keretében megvalósult, a fennmaradó – bizonyítottan a korábbi pályázat tárgyát nem képező -, nyílászárók cseréjére is lehet pályázatot benyújtani.

56

A lakásokban lévő energiamegtakarítást nem eredményező gépészeti berendezési tárgyak cseréjéhez, korszerűsítéséhez állami támogatás nem nyújtható.

57

Erre a pontra többszekciós épület esetében csak akkor lehet pályázni, ha a szükséges feltételeknek az egész (többszekciós épület) megfelel. Csak meglévő járdák, utak, parkok, játszóterek és parkolók korszerűsítése, felújítása támogatható, újak építése nem. Korszerűsítés pl. a parkok, a játszóterek berendezési tárgyainak cseréje, valamint az utak és parkolók burkolatának cseréje.

58

Az előző években (önkormányzat vagy minisztérium által) elutasított pályázatok esetében meghaladhatja a 12 hónapot, de ezt igazolni szükséges, és az adatokat aktualizálni kell. Ebben az esetben a pályázat benyújtását megelőző 12 hónapban befogadott és igazoltan kiegyenlített aktualizálási költségek is elszámolhatók.

59

A pontot a 30/2006. (IX. 11.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 1. §-a módosította; a rendelkezés 2006. szeptember 15. napján lép hatályba.

60

A pontot a 30/2006. (IX. 11.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 2. §-a módosította; a rendelkezés 2006. szeptember 15. napján lép hatályba.

61

A mellékletet az 13/2005. (VI. 1.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 8. §-a iktatta be; a rendelkezés 2005. június 15-ével lép hatályba.

5/1996. (II. 23.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet

a társasházaknak és szövetkezeti lakóházaknak nyújtandó kamatmentes felújítási hitelről1

A Budapest Főváros XIII. ker. Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 8. § (1) bek-ben foglaltak alapján az épületállomány állagának javítása érdekében a következő rendeletet alkotja.

I.2

Általános rendelkezések

1. §3 (1) Az Önkormányzat a kerületi társasházak és szövetkezeti lakóházak felújítására, helyreállítására kamatmentes felújítási támogatási lehetőséget biztosít, melynek lebonyolításával megbízza az Angyalföld-Újlipótváros-Vizafogó Vagyonkezelő Zrt.-t (a továbbiakban: Zrt.).4

(2) A Zrt. a rendelet hatályba lépését követően az Önkormányzat nevében kiírja a pályázatot és a rendeletben foglaltaknak megfelelően lebonyolítja a támogatási kérelmek elbírálásának, továbbá a társasházakkal és a szövetkezeti házakkal való szerződéskötésnek az előkészítését.5

(3) Az Önkormányzat a támogatást rövid lejáratra – 5 évre – kamatmentesen biztosítja. A fennmaradó támogatási keret erejéig minden évben január 31-ig kell kiírni a pályázatot, melyre a jelentkezés tárgyévben folyamatosan történhet.

(4) A társasház és a szövetkezeti lakóház a felvett támogatás törlesztő részletét havonta a szerződésnek megfelelően utalja át a szerződésben megjelölt bankszámlaszámra.6

(5)7 A Zrt. a befizetések egyenlegét folyamatosan ellenőrzi és

a) 30 napot meghaladó elmaradás esetén késedelmi kamatot számít fel, melynek mértéke a mindenkori jegybanki alapkamat 1,3-szerese,

b) a 3 hónapot meghaladó elmaradás esetén a Zrt. a társasházzal, illetve a szövetkezeti lakóházzal kötött szerződést felmondja, egyidejűleg intézkedik a támogatás, valamint kamatainak a Ptk. 525. § (1) bekezdése alapján történő egyösszegű visszafizetéséről.

A felújítási támogatás célja8

2. §9 A társasházak, illetve a szövetkezeti lakóházak a támogatási keretből az alábbi szerkezetek felújítására nyújthatnak be pályázatot:10

(1) Az alapító okirat szerint a közös tulajdonban lévő gépészeti vezetékhálózat teljes vagy részleges felújítása (központi antenna, kaputelefon, kábel tv vezetékeinek felújítására nem terjed ki).

(2) Tető, tetőszerkezet héjalás, bádogozás, kémények részleges, vagy teljes felújítása.

(3) Födémek, függőfolyosók, erkélyek szerkezeti felújítása, alapmegerősítés.

(4) Központi berendezések, kazántelep, felvonók, szellőztető berendezések részleges és teljes felújítása.

(5)11 Homlokzatfelújításra;

kizárólag abban az esetben, ha a ház alapvezetéki felújítása már megtörtént, illetve szakvélemény szerint nem indokolt.

(6)12 A társasház és szövetkezeti lakóház valamennyi helyiségét érintő egyéni vízmérők felszerelésére.

(7) A társasház vagy szövetkezeti lakóház valamennyi külső utcafronti nyílászárójának cseréje, helyreállítása.

(8) A társasház vagy szövetkezeti lakóház lépcsőházának helyreállítása.

(9) Szeméttároló kialakítása, meglévő szemétledobó korszerűsítése.

(10) Gépkocsi-tároló kialakítása a társasház vagy szövetkezeti lakóház belső udvarán vagy pinceszintjén a pincehelyiségek átalakításával.

(11)13 Az épület víz- és hőszigetelésének javítása.

(12)14 Az egycsatornás gyűjtőkémények (termofor kémények) biztonságtechnikai kiváltása és felújítása.

A felújítási támogatás benyújtásának feltételei15

3. § (1) A társasház, illetve a szövetkezeti lakóház, csak akkor részesülhet kamatmentes felújítási támogatásban, ha a m2-re vetített (vízdíj nélküli) közös költség összege meghaladja az 50/1995. (XI. 27.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 9. § (1) bekezdésében az összkomfortos lakásra megállapított lakbér mértékének 30%-át.16

(2) A támogatás akkor adható, ha a társasház, illetve szövetkezeti lakóház minimum 10 albetétet foglal magában.

(3) A társasháznak, illetve a szövetkezeti lakóháznak az önkormányzattal szemben nem áll fenn tartozása.

(4) A társasházban nincs rendezetlen (jogvitás) tulajdoni, illetve használati helyzetű tetőtér vagy házfelügyelői lakás.

(5) A társasházak esetében a tulajdonosok nem tartoznak az Önkormányzatnak az ún. kényszerkezelés időszakából.17

(6) Az Önkormányzat az általa nyújtott felújítási támogatás összegének erejéig a lakásokra – a tulajdonok arányában – jelzálogjogot jegyeztet be. A pályázati anyaghoz benyújtott jelzálogjog bejegyeztetéséhez szükséges nyilatkozat mellett – a kamatmentes felújítási hitelre vonatkozó szerződés megkötése előtt – csatolni kell tulajdononként a 30 napnál nem régebben kiállított tulajdoni lap másolatot.18

(7) A társasháznak, illetve a szövetkezeti lakóháznak rendelkeznie kell a felújítási összeg minimum 30 %-ával.19

(8) Az igényelhető felújítási támogatás összege nem haladhatja meg:

a)

a 10-20 lakást magában foglaló épület esetében lakásonként:

70.000,-Ft

b)

a 21-35 lakást magában foglaló épület esetében lakásonként:

60.000,-Ft

c)

a 36-50 lakást magában foglaló épület esetében lakásonként:

50.000,-Ft

d)

51-nél több lakást magában foglaló épület esetében lakásonként:

40.000,-Ft

A felújítási támogatás nem haladhatja meg a költségvetési összeg 70 %-át.20

(9)21 Az igényelhető felújítási támogatás legmagasabb összegét igénybevevő társasház, illetve szövetkezeti lakóház a felújítási hitel futamidejének lejárata előtt, csak abban az esetben részesülhet – legfeljebb a (8) bekezdésben meghatározott összeg erejéig – újabb felújítási támogatásban, ha az igényelt hitel visszafizetésére biztosítékot tud felajánlani.

3/A §22 (1) Az Önkormányzat a Fővárosi Rehabilitációs Keretből juttatható támogatás feltételeiről és a pályázati eljárás rendjéről szóló 62/2000. (XI. 30.) Fővárosi közgyűlési rendeletben foglaltakhoz kapcsolódóan a kamatmentes kölcsön visszafizetésére kedvezményben részesíti azt a társasházi közösséget, illetve lakásszövetkezetet, ahol a lakóépületben olyan tulajdonos lakik, aki hitelt érdemlően igazolja, hogy

a) ő vagy a vele egy háztartásban lakó közeli hozzátartozója az alábbi pénzbeli juttatások egyikében részesül:

– időskorúak járadékában, vagy

– rendszeres szociális segélyben, vagy

– lakásfenntartási támogatásban, vagy

– rendszeres gyermekvédelmi támogatásban, vagy

– gyermekvédelmi támogatásban, vagy

– közgyógyellátási igazolvánnyal rendelkezik, vagy

– a vele egy háztartásban lakó közeli hozzátartozó(k) jövedelmével együtt az egy főre jutó havi nettó jövedelme a pályázat benyújtását megelőző 3 hónap átlagában az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét nem haladja meg, vagy

b) a vele egy háztartásban lakó közeli hozzátartozó(k) jövedelmével együtt az egy főre jutó havi nettó jövedelme a pályázat benyújtását megelőző 3 hónap átlagában az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 1,5-szeresét nem haladja meg, és

c) a társasház, illetve a lakásszövetkezet közgyűlése úgy határoz, hogy a társasházi közösség, illetve a lakásszövetkezet részére

– az (1) bekezdés a) pontja szerint kedvezményezett tulajdonosnak nem kell megfizetni a (2) bekezdés a) pontja szerint a tulajdoni hányadára jutó kölcsön 100%-át,

– az (1) bekezdés b) pontja szerint kedvezményezett tulajdonosnak nem kell megfizetni a (2) bekezdés b) pontja szerint a tulajdoni hányadára jutó kölcsön 50%-át.

(2) A kamatmentes kölcsön visszafizetésére vonatkozó kedvezmény mértéke

a) az (1) bekezdés a) pontjában lévő kedvezményezettnél a tulajdoni hányadra jutó kamatmentes kölcsön 100%-a,

b) az (1) bekezdés b) pontjában lévő kedvezményezettnél a tulajdoni hányadra jutó kamatmentes kölcsön 50%-a.

(3) A társasházi közösségnek, illetve a lakásszövetkezetnek a kedvezményezett tulajdonos tulajdoni hányadára jutó kamatmentes kölcsön

a) 100%-át az (1) bekezdés a), c) pontja esetében

b) 50%-át az (1) bekezdés b), c) pontja esetében nem kell visszafizetnie az Önkormányzat részére.

(4) A kedvezmény éves keretösszegét a költségvetésről szóló önkormányzati rendeletben kell meghatározni. A keret kimerülése esetén hirdetményben kell közzétenni, hogy az év hátralévő részében – a keret kimerülése miatt – a pályázók nem részesülhetnek kedvezményben.

(5) A kedvezményt 2004. március 1-jétől a jelentkezés tárgyévében folyamatosan vehetik igénybe a pályázók.

(6) A társasházi közösségnek és a lakásszövetkezetnek a kamatmentes kölcsön visszafizetésére a kedvezmények érvényesítéséhez alábbi iratokat, nyilatkozatokat kell a pályázat benyújtásával egyidejűleg, hiánytalanul becsatolni a Vagyonkezelő Rt-hez:

– a közgyűlési határozatot (a 62/2000. (XI. 30.) Fővárosi közgyűlési rendelet 4. sz. melléklete szerint), amely tartalmazza, hogy a közösség úgy döntött, hogy

– a kamatmentes kölcsön visszafizetésénél a kedvezményeket érvényesíteni kívánja, és

– megállapítja, hogy a rendelet 3/A § (1) bekezdés a), b) pontjai alapján a név és tulajdoni hányad szerint megnevezett tulajdonos kedvezményben részesíthető, és

– e kedvezményezettektől a tulajdoni hányadukra jutó kamatmentes kölcsön a rendelet 3/A § (2) bekezdése szerinti összege megfizetését nem követeli, és

– a kedvezményben részesíthető tulajdonos nyilatkozatát, amelyben hozzájárul ahhoz, hogy társasházi vagy szövetkezeti lakására a megállapodás megkötésével egyidejűleg a tulajdoni hányadára eső kamatmentes kölcsön erejéig jelzálogjog kerüljön bejegyzésre az Önkormányzat javára, és

– a kedvezményben részesíthető tulajdonos nyilatkozatát, amelyben hozzájárul ahhoz, hogy a jövedelemnyilatkozatban közölt adatok valódiságát a Szociális törvény (1993. évi III. törvény) 10. § (2) és (3) bekezdésében foglaltak szerint az Önkormányzat környezettanulmány lefolytatásával vagy az APEH illetékes igazgatósága útján ellenőrizheti.

(7) A kedvezményben részesíthető tulajdonosoknak az alábbi – az érvényesíteni kívánt kedvezményre való jogosultságot igazoló – nyilatkozatokat, igazolásokat és határozatok hiteles másolatát kell csatolniuk a pályázat benyújtásának időpontjáig a társasházi közös képviselő, illetve a lakásszövetkezet elnöke részére, amelyeket az Önkormányzat a megállapodás megkötésétől számított 5 éven belül jogosult ellenőrizni:

– az Önkormányzat határozatát annak igazolása céljából, hogy a családban van olyan személy, akinek a rendelet 3/A § (1) bekezdés a) pontja szerinti valamelyik szociális rászorultságtól függő pénzbeli ellátást biztosítottak, vagy

– igazolást a rendelet 3/A § (1) bekezdés a) pontja szerinti közgyógyellátási igazolványról, vagy

– az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét vagy annak 1,5-szeresét meg nem haladó jövedelemmel rendelkező családnál a jogosult tulajdonos és a vele egy háztartásban lakó közeli hozzátartozók a kérelem benyújtását megelőző 3 havi jövedelméről szóló igazolásait (a 62/2000. (XI. 30.) Fővárosi közgyűlési rendelet 3. sz. melléklete szerint), nyilatkozatait és

– nyilatkozatot, amelyben a kedvezményben részesíthetők hozzájárulnak a személyes adataik kezeléséhez.

(8) Amennyiben a rendelet 3/A § (1) bekezdése alapján kedvezményben részesített tulajdonos a társasházban lévő lakását az e rendelet szerinti megállapodás létrejöttétől számított 5 éven belül elidegeníti, a kedvezmény összegét egy összegben meg kell fizetnie az Önkormányzat részére.

(9) Ha a rendelet társasházban vagy lakásszövetkezetben lévő tulajdoni hányadra vonatkozó rendelkezéseket tartalmaz, azt alkalmazni kell a lakásszövetkezeti tulajdonra is akként, hogy tulajdoni hányadon az összes lakás alapterületének az egyes lakásra jutó hányadát kell érteni.

3/B §23 A rendelet 3/A § alkalmazásában használt fogalmak:

Közeli hozzátartozó: házastárs, élettárs, 20 évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező, illetve a 25 évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező, nappali tagozaton egyetemi, főiskolai tanulmányokat folytató, valamint korhatárra való tekintet nélkül a tartósan beteg, illetőleg a testi, érzékszervi, értelmi, beszéd vagy más fogyatékos vérszerinti, örökbefogadott, mostoha- és nevelt gyermek, örökbefogadó, mostoha- és nevelőszülő.

Jövedelem: a személyi jövedelemadóról szóló törvényben jövedelemként meghatározott vagyoni érték (bevétel) munkavállalói járulékkal, személyi jövedelemadóval, egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékkal, magán-nyugdíjpénztári tagdíjjal, valamint a jövedelemadóról szóló törvényben elismert költségekkel csökkentett része, függetlenül attól, hogy adómentesnek vagy adókötelesnek minősül.

Nem minősül jövedelemnek: a temetési segély, az alkalmanként adott átmeneti segély, a lakásfenntartási támogatás, a rendkívüli gyermekvédelmi támogatás, a nevelőszülők számára fizetett nevelési díj és külön ellátmány, az anyasági támogatás, valamint – a személyes gondoskodásért fizetendő személyi térítési díj megállapítása kivételével – a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményei, a fogyatékossági támogatás, a rokkantsági járadék és a vakok személyi járadéka, továbbá a tizenharmadik havi nyugdíj.

Család: egy lakásban együtt élő, ott bejelentett lakóhellyel, vagy tartózkodási hellyel rendelkező közeli hozzátartozók közössége.

Háztartás: egy lakásban együtt élő, ott bejelentett lakóhellyel, vagy tartózkodási hellyel rendelkező személyek közössége.

Egy főre jutó havi jövedelem megállapításához az e rendelet szerinti pályázat benyújtását megelőző 3 havi nettó jövedelem átlagát kell igazolni a 62/2000. (XI. 30.) Fővárosi közgyűlési rendelet 3. sz. melléklete szerinti nyomtatványon.

3/C. §24 Adatvédelem

(1) Az 1992. évi LXIII. törvény 2. § 1. pontjában lévő személyes adatok gyűjtése, felvétele, tárolása, feldolgozásának célja, e rendelet 3/A § (1) bekezdésében lévő jogosultsági feltételek megállapítása.

(2) Az (1) bekezdés szerinti személyes adatok kezeléséhez az érintettek hozzájárulása szükséges.

(3) A társasházi közös képviselő jogosult a személyes adatokat az érintettek hozzájárulásával összegyűjteni, feldolgozni. A személyes adatok e rendelet 3/A § (7) bekezdésében foglaltakat kivéve más illetéktelen személyek rendelkezésére nem bocsáthatók.

A pályázat elnyerésének feltételei

4. § (1) A felújítási támogatási keretet kizárólag pályázat útján lehet igénybe venni.25

(2) A pályázaton csak azok a társasházak és szövetkezeti lakóházak vehetnek részt, amelyeknek nincs egyéb hiteltartozásuk, továbbá kiegyenlítetlen közműtartozásuk.26

(3)27 A pályázatnak tartalmaznia kell:

a) A tulajdonosok feltétel nélküli hozzájárulását a jelzálogjog bejegyzéséhez a támogatási összeg tulajdonukra eső mértékéig, illetve közgyűlési határozatot, amennyiben a társasház, osztatlan közös tulajdonában, illetve a szövetkezet tulajdonában az ingatlan-nyilvántartásban önálló ingatlanként nyilvántartott helyiségre kerül bejegyzésre a jelzálogjog.

b) Jelzálogjog helyett, albetétenként legfeljebb 150.000 Ft hitel igénybevétele esetén, albetétenként két személy készfizető kezességi nyilatkozatát a hitel visszafizetésére.

c) A társasház, illetve szövetkezeti lakóház közös képviselőjének igazolását (banki igazolás) a költségvetési összeg 30%-ának elkülönített számlán történő elhelyezéséről.

d) Nyilatkozatot arról, hogy a tulajdonosoknak a lakásvásárlással kapcsolatban nem áll fenn törlesztő részlet tartozásuk. Nem minősül vételártartozásnak, ha a vevő az adásvételi szerződés szerinti részleteket folyamatosan fizeti.

e) A felújítás költségeit tartalmazó részletes költségvetést.

f) Tulajdonosi nyilatkozatot, hogy amennyiben a felújítás bekerülési összege magasabb a költségvetésben szereplő összegnél, úgy a szerződésben rögzített költség feletti részt a tulajdonostársak pótbefizetéssel egyenlítik ki.

(4) A pályázat csak az összes melléklet egyidejű beadásával érvényes. Nyilatkozatok utólagos pótlására nincs lehetőség.

Pályázatok elbírálása

5. § (1) A beérkezett pályázatokat az Rt. a beérkezés sorrendjében 15 napon belül véleményezi és előterjeszti döntésre a Képviselő-testület Kerületfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottságához. A bizottság döntését 90 napon belül közli az Rt-vel.

(2) A pályázókat írásban kell értesíteni a pályázat eredményéről.

A felújítási támogatás felhasználása28

6. § (1) Elfogadott felújítási támogatási kérelem esetén az Rt. szerződést köt a társasház, illetve a szövetkezeti lakóház közös képviselőjével a felújítási támogatás felhasználására.

(2) A felújítási támogatást kizárólag a társasház által elfogadott – az elvégzendő munkálatokra vonatkozó – költségvetésben tételesen felsorolt célokra és a Kerületfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság döntésében meghatározott határidő lejáratáig lehet felhasználni.29

(3) A banki kezelési költség a társasházat, illetve a szövetkezeti lakóházat terheli.

II.30

7. § (1) Az Önkormányzat, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium által kiírt pályázati programokhoz kapcsolódva – a Panelprogramhoz (LFP-2008-LA-2), az ÖKO Programhoz (LFP-2008-LA-9), illetve a Termofor kémény Programhoz (LFP-2008-LA-7) – támogatási lehetőséget biztosít.

(2) A támogatás elnyerése pályázat útján történik, a pályázati felhívásokat a rendelet mellékletei tartalmazzák.

(3) Támogatásban részesülhetnek a Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzat közigazgatási határán belül elhelyezkedő társasházak, lakásszövetkezetek és önkormányzati bérházak, amennyiben a lakóépület tulajdonosai vállalják a felújítási költségek előírt mértékű, saját erőből történő finanszírozását.

(4) A támogatás a mellékletekben felsorolt munkálatokra vehető igénybe.

(5) Nem igényelhető támogatás, ha a társasház pályázatát közvetlenül nyújtja be a minisztériumhoz (egylépcsős pályázat), vagy a pályázat benyújtása előtt már megkezdte a beruházást.

(6) A Rendelet 7. §-ában meghatározott pályázatokra nem kell alkalmazni a Rendelet I. fejezetében foglalt paragrafusokat, kivéve a 1. § (4) – (5) bekezdés, a 3. § (3) – (6) bekezdés, 4. § (1) – (2) bekezdés, (3) bekezdés a), c), d), e), f) pontokat és a (4) bekezdést.

8. § (1) Az Önkormányzat a rendeletben kiírt pályázatra benyújtott kérelmek elbírálásának adminisztratív előkészítésével az Angyalföld – Újlipótváros – Vizafogó Vagyonkezelő Zrt-t bízza meg, összhangban az 1. §-ban foglaltakkal. A pályázati felhívásban megjelölt adatokat és információkat a pályázónak kell szolgáltatnia.

(2) Az Önkormányzat a támogatást kamatmentes hitel formájában nyújtja, mely összeget 5 év alatt kell visszafizetni. A támogatásra vonatkozóan felek külön szerződést kötnek.

(3) Az önkormányzati támogatás a központi kiírásban szereplő állami támogatás mértékével azonos.

(4) Az Önkormányzat a pályázat alapján elnyert támogatást abban az esetben nyújtja, ha a központi költségvetés biztosítja a pályázat útján igényelt támogatást.

(5) Amennyiben a támogatás mértéke az 1.000.000 Ft-ot meghaladja, az építmény homlokzatán, vagy a látogatók és a közforgalom számára nyitva álló, jól látható központi helyen a kivitelezés időtartama alatt és a felújítást követően állandó tájékoztatást szolgáló, fém vagy más korrózióálló anyagból készült, legalább 30×40 cm nagyságú táblát kell elhelyezni a támogatási szerződésben meghatározott szöveggel.

9. § (1) A támogatás csak akkor adható, ha

a) a pályázat tárgyát csak teljes épület, vagy dilatációval határolt épületrész képezi,

b) a társasháznak az Önkormányzattal szemben nem áll fenn tartozása,

c) a társasházban nincs rendezetlen tulajdoni, illetve használati helyzetű lakás vagy helyiség,

d) a társasház rendelkezik a teljes felújítási, korszerűsítési költség a pályázati kiírásban meghatározott részével és hajlandó elkülönített számlán elhelyezni, vagy rendelkezik hitelintézeti ígérvénnyel,

e) a társasház hozzájárul, hogy az Önkormányzat a támogatás mértékéig az egyes tulajdonokra a tulajdoni hányad arányában vagy az ingatlan-nyilvántartásban önálló ingatlanként nyilvántartott helyiségre jelzálogjogot jegyeztessen be.

(2) A társasházban lévő nem lakáscélú helyiségek tulajdonosaira jutó költségek fedezetére a támogatás nem vehető igénybe.

10. § (1) A pályázatok elbírálása a Kerületfejlesztési és Kerületüzemeltetési Bizottság feladat- és hatáskörébe tartozik.

(2) Az Önkormányzatnál a pályázatok befogadása folyamatos. A kétlépcsős pályázatok benyújtási határideje az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium pályázati kiírásában meghatározott határidő előtt 45 nappal jár le. A kormányzati támogatási keret kimerülését – a miniszter erre irányuló közleménye megjelenését követően – hirdetményben kell közzétenni. Az önkormányzati támogatási keret kimerüléséről azonnali hirdetményt kell kiadni.

(3) A pályázatok az alábbi szempontok alapján kerülnek értékelésre:

a) az épület életkora,

b) a pályázattal érintett lakások száma,

c) a tervezett fajlagos energia-megtakarítás mértéke,

d) a beruházás gazdaságossága (megtérülési idő),

e) korábbi pályázattal nyert-e el támogatást,

f) az elbírálás során előnyt élvez az a pályázó, amelyik az épületet teljes egészében felújítja, vállalja nyilatkozatban, hogy Kiváló Építési Termék védjeggyel ellátott terméket alkalmaz.

(4) A Zrt. a Bizottság döntéséről 15 napon belül értesíti a pályázókat, egyúttal biztosítja a beküldendő Önkormányzati dokumentumokat.

A támogatást elnyert pályázóval az Angyalföld-Újlipótváros-Vizafogó Vagyonkezelő Zrt. köt szerződést a támogatás folyósításáról, annak módjáról, a pályázatban vállaltak megvalósításának üteméről és határidejéről, a támogatással történő elszámolás szabályairól, a felhasználás ellenőrzéséről és a szerződésszegés jogkövetkezményeiről.

(5) Az önkormányzati támogatás a szerződéskötés után is mindenben osztja az állami támogatás jogi sorsát, amennyiben központi intézkedés folytán a költségvetési támogatást visszavonják, vagy az Önkormányzatot annak visszafizetésére kötelezik, úgy ezen szabályok és kötelezések vonatkoznak az Önkormányzat által nyújtott támogatásokra is.

(6) Önkormányzati támogatást csak kétlépcsős pályázati rendszerben lehet igényelni. Ebben az esetben az Önkormányzat nyilvános pályázatot ír ki a Program önkormányzati támogatására, amelyben meghatározza a nyújtani kívánt támogatás mértékét, formáját és feltételeit, továbbá az önkormányzati közreműködés módját, eszközeit.

Első lépcsőként a pályázó társasházak és lakásszövetkezetek a felújítási pályázatot az Önkormányzat felé nyújtják be, amennyiben vállalják a felújítási költségek minimálisan a pályázatban megjelölt mértékű saját erőből történő finanszírozását.

Az önkormányzati döntést követően második lépcsőben az Önkormányzat által is támogatott pályázatokat – az Önkormányzat dokumentumaival kiegészítve – a pályázó társasházak, illetve lakásszövetkezetek továbbítják az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium (a továbbiakban: a minisztérium) felé.

III.31

Dr. Sinka József s. k.

Dr. Tóth József s. k.

jegyző

polgármester

1. számú melléklet az 5/1996. (II. 23.)Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelethez32

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat nyilvános pályázatot hirdet az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumtól kapott felhatalmazás alapján

AZ IPAROSÍTOTT TECHNOLÓGIÁVAL ÉPÜLT LAKÓÉPÜLETEK ENERGIA-MEGTAKARÍTÁST EREDMÉNYEZŐ KORSZERŰSÍTÉSÉNEK, FELÚJÍTÁSÁNAK TÁMOGATÁSÁRA

KÓDSZÁM: LEP-2008-LA-2

I. A támogatás célja

A támogatás célja az 1992. július 1. előtt kiadott építési engedély alapján iparosított technológiával épített lakóépületek energia-megtakarítást eredményező felújítása, illetve ezen lakóépületek gépészeti rendszereinek, berendezéseinek felújítása és korszerűsítése, valamint megújuló energiafelhasználás növelése céljából történő berendezések telepítése.

A pályázat szempontjából iparosított technológiával épített lakóépületnek tekintendő a panel, a közép- és nagyblokk, az alagútzsalu, az öntött, a vasbeton vázas és az egyéb, előregyártott technológia felhasználásával épített lakóépület.

II. A pályázók köre

A Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat közigazgatási határán belül elhelyezkedő, iparosított technológiával épült társasházak, lakásszövetkezetek épületeik, illetve az Önkormányzat bérházai energia-megtakarítást eredményező felújítására.

III. A pályázati feltételek

A pályázatban támogatás az iparosított technológiával épített lakóépületek felújítására az alábbi, a felújítási koncepcióban indokolt, kimutatható energia-megtakarítást eredményező munkálatokra igényelhető:

1. Nyílászárók energia-megtakarítást eredményező felújítása vagy cseréje:

a) Az épület külső nyílászáróinak energia-megtakarítást eredményező felújítása vagy cseréje a lakások legalább 90 %-ában, a nyílászáró cseréhez kapcsolódóan, amennyiben a nyílászáró szerkezeti részét képezi a szakipari fal, annak cseréjével együtt. Ezzel egyidejűleg a cserélendő, felújítandó nyílászárók esetében a külső árnyékoló szerkezetek elhelyezése is támogatható, de egy adott homlokzati oldalon valamennyi érintett nyílászáróra fel kell szerelni.

b) A lépcsőházak és az egyéb közös fűtött helyiségek (pl. közös tárolók, stb.) külső nyílászáróinak energiatakarékos felújítása vagy cseréje 100 %-ban. A lépcsőházi nyílászárók felújítása vagy cseréje esetén a lépcsőházak hő- és füstelvezetésének korszerűsítését is el kell végezni.

A fenti III. 1. b) pontban leírt munkálatokra csak abban az esetben lehet pályázni, ha a III. 1. a) pontban leírt munkákat a pályázó már korábban elvégezte, vagy a jelen pályázatban végzi el, vagy a lakások nyílászárói a pályázat benyújtásakor már kielégítik az érvényben lévő hőtechnikai előírásokat.

Amennyiben a pályázattal érintett lakóépület külső nyílászáróinak legalább a lakások 90 %-át érintő cseréje, energiatakarékos felújítása már korábban ezen (LA-2 végű kódszámon megjelölt) pályázat keretében megvalósult, a fennmaradó – bizonyítottan a korábbi pályázat tárgyát nem képező – nyílászárók cseréjére, energiatakarékos felújítására is lehet pályázni.

2. Homlokzatok és födémek hőszigetelése:

a) Az épület valamennyi homlokzatának hőszigetelése.

b) Homlokzati (egy vagy mindkét) végfalak hőszigetelése.

c) Az utolsó fűtött lakószint feletti födém teljes felületének (fölső síkjának) hő- és vízszigetelése, ha az épület lapos tetős szerkezetű, vagy hőszigetelése és magastető kialakítása, amennyiben a tervezett magastető nem beépíthető kialakítású, vagy az utolsó fűtött lakószint feletti födém teljes felületének (fölső síkjának) hőszigetelése beépítetlen magastető, illetve tetőfelépítmény esetében.

d) Az első fűtött lakószint alatti födém hőszigetelése, amennyiben az első fűtött lakószint alatti födém fűtetlen helyiséggel (például pince, garázs stb.) érintkezik.

Az egyes határolószerkezetek hőátbocsátási tényező értékének meghatározásakor az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról szóló 7/2006. (V. 24.) TNM rendeletben (továbbiakban: 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet) leírtak alapján kell eljárni.

Felhívjuk a pályázók/tervezők figyelmét, hogy fenti III. 1. és III. 2. pontokban leírt munkálatokra vonatkozóan a tervezés során törekedjenek a rendszerben történő anyag felhasználásra.

A fenti III. 1. és III. 2. pontokban leírt munkálatokra csak abban az esetben lehet pályázni, ha a III. 3. b) 1. pontban leírt épületszintű fűtésszabályozás és mérés már megoldott, vagy a pályázat keretében ezt el fogják végezni.

3. Épületgépészeti rendszerek korszerűsítése, (energia-megtakarítást eredményező) felújítása:

a) Új szellőzőrendszer kialakítása, vagy a meglévő szellőző rendszerek légtechnikai és tűzbiztonsági előírásokat egyaránt érvényre juttató felújítása, korszerűsítése a szükséges légcsere biztosítása érdekében. Ehhez kapcsolódóan, az aknák falainak megfelelővé tételét, lezárását, aknák szintenkénti szakaszolását, tűzgátló csappantyúk beépítését, valamint amennyiben műszakilag megoldható, a szellőzőcsatorna tisztítását is kötelezően el kell végezni.

b) Meglévő fűtési rendszerek felújítása, korszerűsítése, átalakítása:

1. Az épület (vagy a pályázat tárgyát képező épületrész) hőfogyasztásának szabályozására és mérésére alkalmas eszközök beszerelése.

2. A lakások hőleadóinak egyedi szabályozásához szükséges berendezések (termosztatikus szelepek) beszerelése.

3. A lakások egyedi hőfogyasztásának mérésére, vagy az épület hőfogyasztásának lakásonkénti költségmegosztására alkalmas mérőeszközök (hőmennyiségmérők és/vagy költségmegosztók) beszerelése.

4. Az épület közös tulajdonát képező fűtési rendszer átalakítása ezen belül:

a) strangszabályozó szelepek beépítése, vagy cseréje;

b) az egycsöves fűtési rendszer átalakítása a hőleadók elé beépített átkötő szakaszokkal, vagy az egycsöves fűtési rendszer helyett új, kétcsöves fűtési rendszer kialakítása.

5. Kazánok, hőközpontok energiatakarékos berendezésekre történő cseréje, valamint szükség szerint a fűtési vezeték felújítása, cseréje.

6. Hőleadók energiatakarékos berendezésekre történő cseréje, valamint szükség szerint a fűtési vezeték felújítása, cseréje.

A fenti III. 3. b) 1-6. pontjaihoz kapcsolódóan kötelezően el kell végezni az építéssel, felújítással, átalakítással érintett, aknában elhelyezett gépészeti vezetékek aknafalainak megfelelővé tételét, lezárását, aknák szintenkénti szakaszolását, tűzgátló csappantyúk beépítését.

c) Hálózati melegvíz-ellátási berendezések és rendszerek korszerűsítése, energiatakarékos berendezésekre történő cseréje, ezzel egyidejűleg kötelezően elvégzendő az aknában elhelyezett gépészeti vezetékek aknafalainak megfelelővé tétele, lezárása, aknák szintenkénti szakaszolása.

d) A használati melegvíz fogyasztásának lakásonkénti egyedi mérését lehetővé tevő mérőórák felszerelése.

e) Épületek közös részein elhelyezett, illetve azokon áthaladó villamos kapcsoló-biztosító-, főelosztó berendezés korszerű berendezésekre történő cseréje, valamint a lakások mérőórájáig kiépített elosztóhálózat és világítási hálózat teljes felülvizsgálata, felújítása az érvényben lévő szabvány (MSZ EN 2364) követelményei szerint.

f) Az épület valamennyi felvonójának korszerűsítése, illetve szükség esetén cseréje, csere esetén biztonsági felvonó beépítése.

Amennyiben a pályázat műszaki tartalma a Pályázati útmutató III. fejezet 1/b, 2/a, 2/b, 2/c, 2/d, 3/a, 3/b, 3/c és 3/f pontokban leírt munkálatok valamelyikének elvégzésére vonatkozik, abban az esetben a pályázat benyújtásához a területileg illetékes hivatásos önkormányzati tűzoltóság véleményének beszerzése szükséges.

Nem támogatható a fenti III. 3. b), c), d) pontokban leírt, a távfűtőművek tulajdonában lévő berendezések korszerűsítése, cseréje.

4. A megújuló energiafelhasználás növelése, a hagyományos energiahordozók megújuló energiaforrásokkal való helyettesítésére irányuló beruházások az energiatermelésre, a tárolásra, az energia szállítására és a hálózatba való esetleges visszatáplálásra:

a) Napkollektorok (melegvíz termelésre) telepítése.

b) Napelemek (áramtermelésre) telepítése.

c) Kapcsolt hő- és áramtermelés (földgáz, biogáz) berendezéseinek telepítése.

d) Biomassza (palett/faháncs kazánok, fagázosítással működő rendszerek, stb., különösen napkollektorral párosítva) berendezéseinek telepítése.

e) Hőszivattyú telepítése.

f) Geotermikus rendszerek telepítése.

g) Épületbe integrált mikro szélerőmű (áramtermelésre) telepítése.

h) Egyéb speciális megújuló energiaforrások és tárolóik (egyedi elbírálás) telepítése.

A műszaki, illetve gazdasági megvalósíthatóságot 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet 4. mellékletben („Az 1000 m2-nél nagyobb hasznos alapterületű épületek alternatív energiaellátásának megvalósíthatósági elemzéséről”) foglaltak szerint kell vizsgálni.

Megújuló energiaforrás létesítése akkor is támogatható, ha helyileg nem az épülethez kötődik, de a felhasználás egyértelműen az érintett lakásokra irányul.

A fenti III. bekezdés 1-4. pontok alatt felsorolt, betűvel jelölt alpontokban megjelölt munkálatok bármelyikére – egy pályázatban többre is – lehet pályázni. Ez alól kivételt képeznek a III. bekezdés 3. b), 1. 2. 3. és 4. pontok alatt felsorolt munkák a távhővel ellátott épületekre vonatkozóan, melyekre önállóan nem, csak más pályázati munkákhoz kapcsolódóan lehet pályázni. A távhővel ellátott épületek részére a III. bekezdés 3. b), 1. 2. 3. és 4. pontok alatt felsorolt munkák elvégzésének támogatására az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium (továbbiakban: minisztérium) e célra kiírt külön pályázata (ÖKO-Program) biztosít lehetőséget.

IV. A pályázattal elnyerhető támogatás

1) A pályázattal elnyerhető önkormányzati támogatás az iparosított technológiával épült lakóépületek felújítási, bekerülési költségének egyharmada.

2) Az igényelt állami támogatás mértékét is figyelembe véve a költségmegosztás az épület egészének felújítási költségeire vonatkozóan a következő:

– önkormányzat

maximum a bekerülési költség 1/3-a,
de lakásonként legfeljebb 500.000,- Ft,

– tulajdonos/ok

minimum a bekerülési költség 1/3-a,

– központi költségvetés

maximum a bekerülési költség 1/3-a,
de lakásonként legfeljebb 500.000 Ft.

3) A pályázónak a teljes felújítási költség megosztását – lakásonként – a pályázatban be kell mutatnia.

4) A pályázatban a támogatás szempontjából elismerhető beruházási költség tartalmazhatja a fejlesztések tervezési és engedélyezési költségeit, továbbá a lebonyolítás és a beruházás egyéb költségeit, valamint az ÁFA-t.

5) A támogatás egyszer megítélt összeg, ha a pályázóknak a pályázatban szereplőtől eltérő, pótlólagos költségei merülnek fel, akkor azok megfizetésére a pályázók kötelesek, a támogatás összege nem emelkedik.

6) A pályázatban igényeltnél alacsonyabb összegű támogatásról nem hozható döntés. A döntés vagy minden pénzügyi paraméterével együtt támogatja a pályázatot, vagy elveti azt.

7) A folyósítás a készpénzben vállalt saját forrás arányában történik a támogatási szerződésben meghatározott feladatok elvégzését követően.

V. A pályázat benyújtásának módja, helye és határideje

1) A pályázat folyamatosan, folyó év augusztus 15. napjáig nyújtható be magyar nyelven, kizárólag a pályázati formanyomtatványon.

2) A pályázatot a pályázati felhívásban közölteknek megfelelően, hiánytalanul, az ÖTM honlapjáról letölthető pályázati formanyomtatvány minden kérdésére választ adva, és az egyéb előírt dokumentumok csatolásával kell benyújtani.

3) A pályázatot az 1./ pontban megjelölt határidőig munkanapokon 08.00-16.00 óra közötti időben az Angyalföld – Újlipótváros – Vizafogó Vagyonkezelő Zrt. székhelyén (1131 Budapest, Béke u. 65. II. em. 207.) kell benyújtani 1 példányban.

4) A pályázaton fel kell tüntetni a pályázat kódszámát, a pályázó nevét és címét. A beérkezett pályázati anyagokat bizalmasan kell kezelni.

5) A pályázatok hiányos benyújtása esetén a Vagyonkezelő Zrt. a pályázót megfelelő határidő kitűzésével hiánypótlásra szólítja fel.

6) A formailag megfelelt – azaz a formanyomtatvány minden kérdésére választ adó, minden kért mellékletet tartalmazó, cégszerűen aláírt – pályázatokról a Vagyonkezelő Zrt. a beérkezését követő 3 munkanapon belül befogadó nyilatkozatot küld a pályázónak.

7) Egy pályázó több pályázatot is benyújthat, de egy pályázatban csak egy épület(rész) felújítása szerepelhet.

8) A pályázatok befogadása folyamatos. A pályázatok benyújtási határideje folyó év augusztus 15-én jár le. A támogatási keret kimerülése esetén az Önkormányzat hirdetményt tesz közzé, és a pályázatok befogadását leállítja.

9) A hiánypótlás, a pontosítás, az ellenőrzés és az elbírálás során az eredeti támogatási igény nem növelhető abban az esetben sem, ha időközben a költségek növekedése, vagy a beruházás tartalmának változása azt egyébként lehetővé tenné.

10) A pályázattal érintett lakások energiatakarékos felújításához ugyanazon munkálatok elvégzésére csak egy alkalommal vehető igénybe állami támogatás.

VI. Az elbírálás szempontrendszere

A pályázaton csak a formailag és tartalmilag megfelelő pályázatok kaphatnak támogatást.

A pályázatok az alábbi szempontok alapján kerülnek értékelésre és rangsorolásra:

a) az épület életkora,

b) a pályázattal érintett lakások száma,

c) a tervezett fajlagos energia-megtakarítás mértéke,

d) a beruházás gazdaságossága (megtérülési idő)

e) korábbi pályázattal nyert-e el támogatást.

Az elbírálás során előnyt élvez az a pályázó, amelyik

f) az épületet teljes egészében felújítja, függetlenül attól, hogy hány dilatációs egységgel rendelkezik,

g) vállalja nyilatkozatban, hogy a kivitelezés során Kiváló Építési Termék védjeggyel ellátott termékeket alkalmaz.

VII. Döntés-előkészítés, döntési mechanizmus

1) A pályázatokat a Vagyonkezelő Zrt. döntésre előkészíti, véleményezi, a pályázatban szereplő értékelési kritériumok alapján, amelybe minden pályázó betekinthet.

2) Az önkormányzati támogatás odaítéléséről a beérkezéstől, illetve a hiánypótlástól számított 30 napon belül Budapest Főváros XIII. Kerület Önkormányzat Kerületfejlesztési és Kerületüzemeltetési Bizottsága dönt.

3) A Bizottság az eredményről a döntést követő 15 napon belül írásban tájékoztatja a pályázót és biztosítja a szükséges önkormányzati dokumentumokat.

VIII. Egyéb rendelkezések

1) Az egyéb, a pályázatban nem szabályozott kérdésekben az államháztartás működési rendjéről szóló többször módosított 217/1998. (XII. 30.)Korm. rendelet, valamint a lakáscélú állami támogatásokról szóló módosított 12/2001. (I. 31.)Korm. rendelet előírásait kell alkalmazni.

2) A pályázó köteles a támogatás forrásainak felhasználását – ellenőrzés céljából – elkülönítetten nyilvántartani.

3) Felhívjuk a figyelmet, hogy a költségvetési forrásra tekintettel, az elnyert támogatás felhasználásakor a közbeszerzésekről szóló többször módosított 2003. évi CXXIX. törvény rendelkezéseit figyelembe véve kell eljárni.

4) A Vagyonkezelő Zrt. a pályázatban szereplő adatokat a helyszínen is ellenőrizheti, a vállalt kötelezettségek – megvalósítás, támogatás felhasználása – betartását bármikor jogosult vizsgálni.

5) A program megvalósítása során csak az építési termékek műszaki követelményeinek, megfelelőség igazolásának, valamint a forgalomba hozatalának, felhasználásának részletes szabályairól szóló 3/2003. (I. 25.) BM-GKM-KVM együttes rendelet szerinti megfelelőségi igazolással rendelkező anyagokat, termékeket lehet felhasználni.

IX. A szerződéskötés feltételei

1) A pályázó a pályázat benyújtása során, valamint a támogatás megszerzését követő szerződéskötéskor annak a körülménynek az ismeretében teszi meg nyilatkozatait, hogy a támogatás tényleges folyósítására csak abban az esetben van lehetőség, ha a pályázatot kiíró miniszterhez benyújtott pályázatával állami támogatáshoz jut.

2) Az Önkormányzati támogatás felhasználására vonatkozóan – a Minisztérium és a pályázó által aláírt Támogatási Szerződés aláírását követő 30 napon belül – az Önkormányzat a pályázóval szerződést köt.

3) Amennyiben ezen időn belül a pályázó hibájából nem kerül sor a szerződés megkötésére, a döntés érvényét veszti.

4) A szerződés részletesen tartalmazza a támogatás pénzfelhasználásának, a pénzek kezelésének, a beruházás műszaki és gazdasági ellenőrzésének, minősítési követelményének, a beruházás utáni elszámolásnak a feltételeit.

5) A pályázónak a szerződéskötéshez be kell mutatnia a szükséges jogerős hatósági engedélyeket. Szerződéskötésre csak az engedélyek benyújtását követően kerülhet sor.

6) A támogatás folyósítása a készültségi fokkal és a vállalt támogatással arányosan és utólagosan, a benyújtott számlák és teljesítést igazoló dokumentumok alapján történik, a számla benyújtását követő 30 napon belül.

7) A támogatási szerződésben vállalt kötelezettségek teljesülését, az elvégzett munka műszaki tartalmát az Önkormányzat megbízásából az Angyalföld – Újlipótváros – Vizafogó Vagyonkezelő Zrt. a számla kifizetése előtt a helyszínen ellenőrzi.

2. számú melléklet az 5/1996. (II. 23.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelethez33

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat nyilvános pályázatot hirdet az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumtól kapott felhatalmazás alapján a

LAKÓÉPÜLETEK ÜZEMELŐ, GÁZTÜZELŐ-BERENDEZÉSEK ÉGÉSTERMÉKEINEK ELVEZETÉSÉRE SZOLGÁLÓ EGYCSATORNÁS GYŰJTŐKÉMÉNYEINEK BIZTONSÁGTECHNIKAI FELÚJÍTÁSÁRA

KÓDSZÁM: LFP-2008-LA-7

I. A támogatás célja

Az 1985-ig épült lakóépületek üzemelő, gáztüzelő-berendezések égéstermékeinek elvezetésére szolgáló egycsatornás gyűjtőkéményeinek (a továbbiakban: termofor kémény) biztonságtechnikai felújítása.

II. A pályázók köre

1) A Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat közigazgatási határán belül elhelyezkedő, 1985-ig épült társasházak, lakásszövetkezetek, illetve önkormányzati bérlakások.

2) A lakóépületek tulajdonosainak vállalniuk kell a felújítási költségek minimálisan a pályázati felhívásban megjelölt mértékű saját erőből történő finanszírozását. A tulajdonosok saját erejeként készpénz vehető figyelembe, melynek forrása többek között lehet az épület felújítási alapja, a tulajdonosok egyszeri hozzájárulása, valamint bankhitel. A támogatási szerződés megkötésének feltétele a saját erő elkülönített bankszámlán történő elhelyezése és az erről szóló hitelintézeti igazolás benyújtása.

III. A pályázati feltételek

A pályázat keretén belül a legalább 8 lakással rendelkező lakóépületekben lévő kettősfalú illetve egyesített falú gyűjtőkémények, valamint az ezekhez kapcsolódó füstcsövezés olyan felújítási munkálataira igényelhető támogatás, amelynek eredményeként biztosítható a tüzelőberendezések által előállított, jelenleg a termofor kéményekbe vezetett égéstermékek biztonságos elvezetése, azok lakásokba illetve egyéb helyiségekbe történő és az életbiztonságot veszélyeztető visszaáramlásának megakadályozása. Az egyéb, nem lakáscélú helyiségekre jutó kéményszakaszok felújítási költségeihez az állami támogatás nem vehető igénybe.

A felújítás során az épületben lévő valamennyi használatban lévő termofor kéményt – az állapotának megfelelően – fel kell újítani.

IV. A pályázattal elnyerhető támogatás

1) A pályázattal elnyerhető önkormányzati támogatás a termofor kémények biztonságtechnikai kiváltására és felújítására irányuló munkálatok bekerülési költségének 30%-a.

2) Az igényelt állami támogatás mértékét is figyelembe véve a költségmegosztás a munkálatok költségeire vonatkozóan a következő:

önkormányzat

maximum a bekerülési költség 30 %-a,
de max. lakásonként 60 ezer Ft,

tulajdonosok

minimum a bekerülési költség 30 %-a,

központi költségvetés

maximum a bekerülési költség 40%-a,
de lakásonként max. 80 ezer Ft.

3) A pályázónak a teljes bekerülési költség megosztását – lakásonként – a pályázatban be kell mutatnia. Az Önkormányzat, illetve a többi lakástulajdonos átvállalhatja az adott épületben részben vagy egészben az egyes tulajdonost terhelő saját részt. A lakástulajdonosok az Önkormányzatot terhelő saját részt részben vagy egészben átvállalhatják.

4) A támogatás egyszer megítélt összeg, ha a pályázóknak a pályázatban szereplőtől eltérő, pótlólagos költségei merülnek fel, akkor azok megfizetésére a pályázók kötelesek, a támogatás összege nem emelkedik.

5) A pályázatban igényeltnél alacsonyabb összegű támogatásról nem hozható döntés. A döntés vagy minden pénzügyi paraméterével együtt támogatja a pályázatot, vagy elveti azt.

6) A folyósítás a készpénzben vállalt saját forrás és az állami támogatás arányában történik a támogatási szerződésben meghatározott feladatok elvégzését követően.

V. A pályázat benyújtásának módja, helye és határideje

1) A pályázat magyar nyelven folyamatosan folyó év augusztus 15-ig, kizárólag a pályázati formanyomtatványon nyújtható be.

2) A pályázatot a pályázati felhívásban közölteknek megfelelően, hiánytalanul, a Vagyonkezelő Zrt.-nél, a pályázati formanyomtatvány minden kérdésére választ adva, és az egyéb előírt dokumentumok csatolásával kell benyújtani.

3) A pályázatot az 1. pontban megjelölt határidőig, 1 példányban kell benyújtani az Angyalföld – Újlipótváros – Vizafogó Vagyonkezelő Zrt.-hez (1131. Budapest, Béke u. 65. II. em. 207.) munkanapokon 08.00-16.00 óra közötti időben.

4) A pályázaton fel kell tüntetni a pályázat kódszámát, a pályázó nevét és címét. A beérkezett pályázati anyagokat bizalmasan kell kezelni.

5) A formailag megfelelő, – azaz a formanyomtatvány minden kérdésére választ adó, minden kért mellékletet tartalmazó, cégszerűen aláírt – pályázatokról a Vagyonkezelő Zrt. a beérkezését követő 3 munkanapon belül befogadó nyilatkozatot küld a pályázónak.

6) A pályázatok hiányos benyújtása esetén a Vagyonkezelő Zrt. a pályázót megfelelő határidő kitűzésével hiánypótlásra szólítja fel.

7) A hiánypótlás, a pontosítás, az ellenőrzés és az elbírálás során az eredeti támogatási igény nem növelhető abban az esetben sem, ha időközben a költségek növekedése, vagy a beruházás tartalmának változása azt egyébként lehetővé tenné.

8) A pályázatok befogadása folyamatos, folyó év augusztus 15-én zárul le. A támogatási keret kimerülése esetén az Önkormányzat hirdetményt tesz közzé és a pályázatok befogadását leállítja.

9) A pályázattal érintett munkálatokhoz – ugyanazon munkálatok elvégzésére – csak egy alkalommal vehető igénybe állami támogatás.

VI. Az elbírálás szempontrendszere

A pályázaton csak a formailag és tartalmilag megfelelő pályázatok kaphatnak támogatást.

A pályázatok az alábbi szempontok alapján kerülnek értékelésre és rangsorolásra:

a) az épület életkora,

b) a pályázattal érintett lakások száma,

c) korábbi pályázattal nyert-e el támogatást.

Az elbírálás során előnyt élvez az a pályázó, amelyik

d) vállalja nyilatkozatban, hogy a kivitelezés során Kiváló Építési Termék védjeggyel ellátott termékeket alkalmaz.

VII. Döntés-előkészítés, döntési mechanizmus

1) A pályázatokat a Vagyonkezelő Zrt. döntésre előkészíti, véleményezi a pályázatban szereplő értékelési kritériumok alapján, amelybe minden pályázó betekinthet.

2) Az önkormányzati támogatás odaítéléséről a beérkezéstől, illetve a hiánypótlástól számított 30 napon belül a Budapest XIII. Kerületi Önkormányzat Kerületfejlesztési és Kerületüzemeltetési Bizottsága dönt.

3) A Bizottság az eredményről, a döntést követő 15 napon belül írásban tájékoztatja a pályázót.

VIII. Egyéb rendelkezések

1) Az egyéb, a pályázatban nem szabályozott kérdésekben az államháztartás működési rendjéről szóló többször módosított 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet, valamint a lakáscélú állami támogatásokról szóló módosított 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet előírásait kell alkalmazni.

2) A pályázó köteles a támogatás forrásainak felhasználását – ellenőrzés céljából – elkülönítetten nyilvántartani.

3) Felhívjuk a figyelmet, hogy a költségvetési forrásra is tekintettel az elnyert támogatás felhasználásakor a közbeszerzésekről szóló többször módosított 2003. évi CXXIX. Törvény rendelkezéseit figyelembe véve kell eljárni.

4) A Vagyonkezelő Zrt. a pályázatban szereplő adatokat a helyszínen is ellenőrizheti, a vállalt kötelezettségek – megvalósítás, támogatás felhasználása – betartását bármikor jogosult vizsgálni.

IX. A szerződéskötés feltételei

1) Pályázó a pályázat benyújtása során, valamint a támogatás megszerzését követő szerződéskötéskor annak a körülménynek az ismeretében teszi meg nyilatkozatait, hogy a támogatás tényleges folyósítására csak abban az esetben van lehetőség, ha a pályázatot kiíró önkormányzat a miniszter által meghirdetett pályázat keretében, – a miniszterhez benyújtott pályázatával – állami támogatáshoz jut.

2) A támogatás felhasználására a pályázó a központi költségvetési támogatás nyújtójával szerződést köt. A szerződés aláírását követő 30 napon belül az Önkormányzat a pályázóval megköti a támogatási szerződést.

3). Amennyiben a támogatási szerződés megkötésére rendelkezésre álló határidőn belül a pályázó hibájából nem kerül sor a szerződés megkötésére, a támogató döntés érvényét veszti.

4) A támogatási szerződés megkötésének feltétele az Önkormányzat és a lakástulajdonosok által biztosított saját erő önkormányzati és társasházi elkülönített bankszámlán történő elhelyezése és az erről szóló hitelintézeti igazolások benyújtása.

5) A szerződés részletesen tartalmazza a támogatás pénzfelhasználásának, a pénzek kezelésének, a beruházás műszaki és gazdasági ellenőrzésének, minősítési követelményének, a beruházás utáni elszámolásának a feltételeit.

6) A pályázónak a szerződéskötéshez be kell mutatnia a szükséges jogerős hatósági engedélyeket.

7) A támogatás folyósítása a készültségi fokkal és a vállalt támogatással arányosan, utólagosan, a benyújtott számlák és a teljesítést igazoló dokumentumok alapján, a számla benyújtását követő 30 napon belül történik.

8) A támogatási szerződésben vállalt kötelezettségek teljesítését, az elvégzett munka műszaki tartalmát az Önkormányzat megbízásából a Vagyonkezelő Zrt. a számla kifizetése előtt a helyszínen ellenőrzi.

Bankhitel felvétele esetén az elkülönített számlákon az Önkormányzat és/vagy a lakástulajdonosok által vállalt saját erő hitellel csökkentett összegét kell elhelyezni, és be kell nyújtani a megkötött hitelszerződések másolati példányát.

3. számú melléklet az 5/1996. (II. 23.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelethez34

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat nyilvános pályázatot hirdet az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumtól kapott felhatalmazás alapján a

TÁVHŐVEL ELLÁTOTT LAKÓÉPÜLETEK LAKÁSONKÉNTI HŐFOGYASZTÁSÁNAK SZABÁLYOZÁSÁRA ÉS MÉRÉSÉRE ALKALMAS ESZKÖZÖK BESZERELÉSÉRE (ÖKO-PROGRAM).

KÓDSZÁM: LEP-2008-LA-9

I. A támogatás célja

A távhővel ellátott lakóépületek lakásonkénti hőfogyasztásának szabályozására és mérésére alkalmas eszközök beszerelése (a továbbiakban: ÖKO-Program).

II. A pályázók köre

Pályázatot nyújthatnak be a társasházak és lakásszövetkezetek saját tulajdonú, távhővel ellátott épületeik, valamint a helyi önkormányzatok saját tulajdonú, távhővel ellátott bérházaik lakásonkénti hőfogyasztásának szabályozására és mérésére alkalmas eszközök beszerelésére (a továbbiakban: pályázók).

III. A pályázatban támogatható tevékenységek

1. A lakások hőleadóinak egyedi szabályozásához szükséges berendezések (termosztatikus szelepek) beszerelése.

2. A lakások egyedi hőfogyasztásának mérésére, vagy az épület hőfogyasztásának lakásonkénti költségmegosztására alkalmas mérőeszközök (hőmennyiségmérők és/vagy költségmegosztók) beszerelése.

3. Az épület fűtési rendszerének az átalakítása, ezen belül:

a) Strangszabályozók beépítése vagy cseréje;

b) A mérhetővé vagy szabályozhatóvá tétel érdekében az egycsöves átfolyós rendszerű fűtési rendszer átalakítása a hőleadók elé beépített átkötő szakaszokkal, vagy az egycsöves fűtési rendszer helyett új, kétcsöves fűtési rendszer kialakítása.

Csak olyan pályázat kaphat támogatást, melynek eredményeként a pályázat szerinti korszerűsítést követően a teljes épület, vagy teljes önálló fűtési egység valamennyi lakásában és közös használatban lévő fűtött helyiségben az önálló fűtési energiafogyasztás-szabályozás műszaki feltételei biztosítottá válnak.

IV. A pályázattal elnyerhető támogatás

1) A pályázattal elnyerhető önkormányzati támogatás a termofor kémények biztonságtechnikai kiváltására és felújítására irányuló munkálatok bekerülési költségének 15 %-a.

2) Az igényelt állami támogatás mértékét is figyelembe véve a költségmegosztás a munkálatok költségeire vonatkozóan a következő:

Önkormányzat támogatás

a bekerülési költség 15 %-a, de lakásonként maximum 24 ezer Ft,

Tulajdonosok

minimum a bekerülési költség 50 %-a,

Állami támogatás

a bekerülési költség 35%-a, de lakásonként max. 54 ezer Ft.

3) A pályázónak a teljes bekerülési költség megosztását – lakásonként – a pályázatban be kell mutatnia. Az Önkormányzat, illetve a többi lakástulajdonos átvállalhatja az adott épületben részben vagy egészben az egyes tulajdonost terhelő saját részt. A lakástulajdonosok az Önkormányzatot terhelő saját részt részben vagy egészben átvállalhatják.

4) A támogatás egyszer megítélt összeg, ha a pályázóknak a pályázatban szereplőtől eltérő, pótlólagos költségei merülnek fel, akkor azok megfizetésére a pályázók kötelesek, a támogatás összege nem emelkedik.

5) A pályázatban igényeltnél alacsonyabb összegű támogatásról nem hozható döntés. A döntés vagy minden pénzügyi paraméterével együtt támogatja a pályázatot, vagy elveti azt.

6) A folyósítás a készpénzben vállalt saját forrás és az állami támogatás arányában történik a támogatási szerződésben meghatározott feladatok elvégzését követően.

V. A pályázat benyújtásának módja, helye és határideje

1) A pályázat magyar nyelven folyamatosan folyó év szeptember 15-ig, kizárólag a pályázati formanyomtatványon nyújtható be.

2) A pályázatot a pályázati felhívásban közölteknek megfelelően, hiánytalanul, a Vagyonkezelő Zrt.-nél, a pályázati formanyomtatvány minden kérdésére választ adva, és az egyéb előírt dokumentumok csatolásával kell benyújtani.

3) A pályázatot az 1. pontban megjelölt határidőig, 1 példányban kell benyújtani az Angyalföld – Újlipótváros – Vizafogó Vagyonkezelő Zrt.-hez (1131. Budapest, Béke u. 65. II. em. 207.) munkanapokon 08.00-16.00 óra közötti időben.

4) A pályázaton fel kell tüntetni a pályázat kódszámát, a pályázó nevét és címét. A beérkezett pályázati anyagokat bizalmasan kell kezelni.

5) A formailag megfelelő, – azaz a formanyomtatvány minden kérdésére választ adó, minden kért mellékletet tartalmazó, cégszerűen aláírt – pályázatokról a Vagyonkezelő Zrt. a beérkezését követő 3 munkanapon belül befogadó nyilatkozatot küld a pályázónak.

6) A pályázatok hiányos benyújtása esetén a Vagyonkezelő Zrt. a pályázót megfelelő határidő kitűzésével hiánypótlásra szólítja fel.

7) A hiánypótlás, a pontosítás, az ellenőrzés és az elbírálás során az eredeti támogatási igény nem növelhető abban az esetben sem, ha időközben a költségek növekedése, vagy a beruházás tartalmának változása azt egyébként lehetővé tenné.

8) A pályázatok befogadása folyamatos, folyó év szeptember 15-én zárul le. A támogatási keret kimerülése esetén az Önkormányzat hirdetményt tesz közzé és a pályázatok befogadását leállítja.

9) A pályázattal érintett munkálatokhoz csak egy alkalommal vehető igénybe állami támogatás.

VI. Az elbírálás szempontrendszere

A pályázaton csak a formailag és tartalmilag megfelelő pályázatok kaphatnak támogatást.

A pályázatok az alábbi szempontok alapján kerülnek értékelésre és rangsorolásra:

a) az épület életkora,

b) a pályázattal érintett lakások száma,

c) a tervezett fajlagos energia-megtakarítás mértéke,

d) a beruházás gazdaságossága (megtérülési idő)

VII. Döntés-előkészítés, döntési mechanizmus

1) A pályázatokat a Vagyonkezelő Zrt. döntésre előkészíti, véleményezi a pályázatban szereplő értékelési kritériumok alapján, amelybe minden pályázó betekinthet.

2) Az önkormányzati támogatás odaítéléséről a beérkezéstől, illetve a hiánypótlástól számított 30 napon belül a Budapest XIII. Kerületi Önkormányzat Kerületfejlesztési és Kerületüzemeltetési Bizottsága dönt.

3) A Bizottság az eredményről, a döntést követő 15 napon belül írásban tájékoztatja a pályázót.

VIII. Egyéb rendelkezések

1) Az egyéb, a pályázatban nem szabályozott kérdésekben az államháztartás működési rendjéről szóló többször módosított 217/1998.(XII.30.) Korm. rendelet, valamint a lakáscélú állami támogatásokról szóló módosított 12/2001.(I.31.) Korm. rendelet előírásait kell alkalmazni.

2) A pályázó köteles a támogatás forrásainak felhasználását – ellenőrzés céljából – elkülönítetten nyilvántartani.

3) Felhívjuk a figyelmet, hogy a költségvetési forrásra is tekintettel az elnyert támogatás felhasználásakor a közbeszerzésekről szóló többször módosított 2003. évi CXXIX. Törvény rendelkezéseit figyelembe véve kell eljárni.

4) A Vagyonkezelő Zrt. a pályázatban szereplő adatokat a helyszínen is ellenőrizheti, a vállalt kötelezettségek – megvalósítás, támogatás felhasználása – betartását bármikor jogosult vizsgálni.

IX. A szerződéskötés feltételei

1) Pályázó a pályázat benyújtása során, valamint a támogatás megszerzését követő szerződéskötéskor annak a körülménynek az ismeretében teszi meg nyilatkozatait, hogy a támogatás tényleges folyósítására csak abban az esetben van lehetőség, ha a pályázatot kiíró önkormányzat a miniszter által meghirdetett pályázat keretében, – a miniszterhez benyújtott pályázatával – állami támogatáshoz jut.

2) A támogatás felhasználására a pályázó a központi költségvetési támogatás nyújtójával szerződést köt. A szerződés aláírását követő 30 napon belül az Önkormányzat a pályázóval megköti a támogatási szerződést.

3) Amennyiben a támogatási szerződés megkötésére rendelkezésre álló határidőn belül a pályázó hibájából nem kerül sor a szerződés megkötésére, a támogató döntés érvényét veszti.

4) A támogatási szerződés megkötésének feltétele az Önkormányzat és a lakástulajdonosok által biztosított saját erő önkormányzati és társasházi elkülönített bankszámlán történő elhelyezése és az erről szóló hitelintézeti igazolások benyújtása.

5) A szerződés részletesen tartalmazza a támogatás pénzfelhasználásának, a pénzek kezelésének, a beruházás műszaki és gazdasági ellenőrzésének, minősítési követelményének, a beruházás utáni elszámolásának a feltételeit.

6) A pályázónak a szerződéskötéshez be kell mutatnia a szükséges jogerős hatósági engedélyeket.

7) A támogatás folyósítása a készültségi fokkal és a vállalt támogatással arányosan, utólagosan, a benyújtott számlák és a teljesítést igazoló dokumentumok alapján, a számla benyújtását követő 30 napon belül történik.

8) A támogatási szerződésben vállalt kötelezettségek teljesítését, az elvégzett munka műszaki tartalmát az Önkormányzat megbízásából a Vagyonkezelő Zrt. a számla kifizetése előtt a helyszínen ellenőrzi.

Bankhitel felvétele esetén az elkülönített számlákon az Önkormányzat és/vagy a lakástulajdonosok által vállalt saját erő hitellel csökkentett összegét kell elhelyezni, és be kell nyújtani a megkötött hitelszerződések másolati példányát.

1

A rendelet címét a 8/2001.(III.26.)Ö.K. számú rendelet 1. § (1) bekezdése módosította.

2

Az I. jelzést a 8/2001.(III.26.)Ö.K. számú rendelet 1. § (2) bekezdése iktatta be.

3

A paragrafust a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 1. § (1) bekezdése módosította.

4

A bekezdést a 10/2006. (IV. 25.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 1. § (1) bekezdése módosította; a rendelkezés 2006. május 1-jével hatályos.

5

A bekezdést a 10/2006. (IV. 25.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 1. § (1) bekezdése módosította; a rendelkezés 2006. május 1-jével hatályos.

6

A bekezdést a 10/2006. (IV. 25.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 1. § (2) bekezdése módosította; a rendelkezés 2006. május 1-jével hatályos.

7

A bekezdést a 10/2006. (IV. 25.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 1. § (2) bekezdése módosította; a rendelkezés 2006. május 1-jével hatályos.

8

A címet a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 2. § (1) bekezdése módosította.

9

A 2. § (7), (8), (9), (10) bekezdéseit a 46/2001.(X.20.)Ö.K. sz. rendelet 2. §-a iktatta be.

10

A bevezető szövegrészt a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 2. § (1) bekezdése módosította.

11

Az (5) bekezdést a 2/1997.(I.27.)Ö.K. sz. rendelet 2. §-a iktatta be.

12

A (6) bekezdést a 2/1997.(I.27.)Ö.K. sz. rendelet 2. §-a iktatta be. A bekezdést „és szövetkezeti lakóház” kitétellel a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 2. § (2) bekezdése egészítette ki.

13

A bekezdést az 52/2003. (XI. 20.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 1. §-a iktatta be; a rendelkezés 2003. november 20-ától hatályos.

14

A bekezdést a 13/2005. (VI. 1.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 1. §-a iktatta be; a rendelkezés 2005. június 15-ével hatályos.

15

A címet és a 3. § szövegét a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 3. §-a módosította.

16

A bekezdést a 24/2005. (XI. 14.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 1. §-a módosította; a rendelkezés 2005. november 15-én lép hatályba.

17

A bekezdést a 10/2006. (IV. 25.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 2. §-a módosította; a rendelkezés 2006. május 1-jével hatályos.

18

A bekezdést a 24/2005. (XI. 14.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 2. §-a módosította; a rendelkezés 2005. november 15-én lép hatályba.

19

A 46/2001.(X.20.)Ö.K. sz. rendelet 4. §-a a bekezdésben az 50 %-ot 30 %-ra módosította.

20

A 46/2001.(X.20.)Ö.K. sz. rendelet 5. §-a a bekezdésben az 50 %-ot 70 %-ra módosította.

21

A bekezdést a 24/2005. (XI. 14.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 3. §-a iktatta be; a rendelkezés 2005. november 15-én lép hatályba.

22

A paragrafust az 52/2003. (XI. 20.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 2. §-a iktatta be; a rendelkezés 2004. március 1-jén lép hatályba.

23

A paragrafust az 52/2003. (XI. 20.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 2. §-a iktatta be; a rendelkezés 2004. március 1-jén lép hatályba.

24

A paragrafust az 52/2003. (XI. 20.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 2. §-a iktatta be; a rendelkezés 2004. március 1-jén lép hatályba.

25

A (1) bekezdést a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 4. § (1) bekezdése módosította.

26

A (2) bekezdést a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 4. § (1) bekezdése módosította.

27

A bekezdést a 24/2005. (XI. 14.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 4. §-a módosította; a rendelkezés 2005. november 15-én lép hatályba.

28

A címet és az (1)-(3) bekezdések szövegét a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 5. §-a módosította.

29

A bekezdést a 24/2005. (XI. 14.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 5. §-a módosította; a rendelkezés 2005. november 15-én lép hatályba.

30

A II. fejezetet a 8/2001.(III.26.)Ö.K. számú rendelet 1. § (4) bekezdése iktatta be. A fejezetet a 6/2008. (III. 26.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 1. §-a módosította; a rendelkezés 2008. április 1-jével lép hatályba.

31

A fejezetet a 6/2008. (III. 26.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 2. §-a hatályon kívül helyezte; a rendelkezés 2008. április 1-jével hatályos.

32

A mellékletet a 6/2008. (III. 26.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 3. §-a módosította; a rendelkezés 2008. április 1-jével hatályos.

33

A mellékletet a 6/2008. (III. 26.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 4. §-a módosította; a rendelkezés 2008. április 1-jével hatályos.

34

A mellékletet a 6/2008. (III. 26.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 5. §-a iktatta be; a rendelkezés 2008. április 1-jével hatályos.

5/1996. (II. 23.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet

a társasházaknak és szövetkezeti lakóházaknak nyújtandó kamatmentes felújítási hitelről1

A Budapest Főváros XIII. ker. Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 8. § (1) bek-ben foglaltak alapján az épületállomány állagának javítása érdekében a következő rendeletet alkotja.

I.2

Általános rendelkezések

1. §3 (1) Az Önkormányzat a kerületi társasházak és szövetkezeti lakóházak felújítására, helyreállítására kamatmentes felújítási támogatási lehetőséget biztosít, melynek lebonyolításával megbízza az Angyalföld-Újlipótváros-Vizafogó Vagyonkezelő Zrt.-t (a továbbiakban: Zrt.).4

(2) A Zrt. a rendelet hatályba lépését követően az Önkormányzat nevében kiírja a pályázatot és a rendeletben foglaltaknak megfelelően lebonyolítja a támogatási kérelmek elbírálásának, továbbá a társasházakkal és a szövetkezeti házakkal való szerződéskötésnek az előkészítését.5

(3) Az Önkormányzat a támogatást rövid lejáratra – 5 évre – kamatmentesen biztosítja. A fennmaradó támogatási keret erejéig minden évben január 31-ig kell kiírni a pályázatot, melyre a jelentkezés tárgyévben folyamatosan történhet.

(4) A társasház és a szövetkezeti lakóház a felvett támogatás törlesztő részletét havonta a szerződésnek megfelelően utalja át a szerződésben megjelölt bankszámlaszámra.6

(5)7 A Zrt. a befizetések egyenlegét folyamatosan ellenőrzi és

a) 30 napot meghaladó elmaradás esetén késedelmi kamatot számít fel, melynek mértéke a mindenkori jegybanki alapkamat 1,3-szerese,

b) a 3 hónapot meghaladó elmaradás esetén a Zrt. a társasházzal, illetve a szövetkezeti lakóházzal kötött szerződést felmondja, egyidejűleg intézkedik a támogatás, valamint kamatainak a Ptk. 525. § (1) bekezdése alapján történő egyösszegű visszafizetéséről.

A felújítási támogatás célja8

2. §9 A társasházak, illetve a szövetkezeti lakóházak a támogatási keretből az alábbi szerkezetek felújítására nyújthatnak be pályázatot:10

(1) Az alapító okirat szerint a közös tulajdonban lévő gépészeti vezetékhálózat teljes vagy részleges felújítása (központi antenna, kaputelefon, kábel tv vezetékeinek felújítására nem terjed ki).

(2) Tető, tetőszerkezet héjalás, bádogozás, kémények részleges, vagy teljes felújítása.

(3) Födémek, függőfolyosók, erkélyek szerkezeti felújítása, alapmegerősítés.

(4) Központi berendezések, kazántelep, felvonók, szellőztető berendezések részleges és teljes felújítása.

(5)11 Homlokzatfelújításra;

kizárólag abban az esetben, ha a ház alapvezetéki felújítása már megtörtént, illetve szakvélemény szerint nem indokolt.

(6)12 A társasház és szövetkezeti lakóház valamennyi helyiségét érintő egyéni vízmérők felszerelésére.

(7) A társasház vagy szövetkezeti lakóház valamennyi külső utcafronti nyílászárójának cseréje, helyreállítása.

(8) A társasház vagy szövetkezeti lakóház lépcsőházának helyreállítása.

(9) Szeméttároló kialakítása, meglévő szemétledobó korszerűsítése.

(10) Gépkocsi-tároló kialakítása a társasház vagy szövetkezeti lakóház belső udvarán vagy pinceszintjén a pincehelyiségek átalakításával.

(11)13 Az épület víz- és hőszigetelésének javítása.

(12)14 Az egycsatornás gyűjtőkémények (termofor kémények) biztonságtechnikai kiváltása és felújítása.

A felújítási támogatás benyújtásának feltételei15

3. § (1) A társasház, illetve a szövetkezeti lakóház, csak akkor részesülhet kamatmentes felújítási támogatásban, ha a m2-re vetített (vízdíj nélküli) közös költség összege meghaladja az 50/1995. (XI. 27.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 9. § (1) bekezdésében az összkomfortos lakásra megállapított lakbér mértékének 30%-át.16

(2)17

(3) A társasháznak, illetve a szövetkezeti lakóháznak az önkormányzattal szemben nem áll fenn tartozása.

(4) A társasházban nincs rendezetlen (jogvitás) tulajdoni, illetve használati helyzetű tetőtér vagy házfelügyelői lakás.

(5) A társasházak esetében a tulajdonosok nem tartoznak az Önkormányzatnak az ún. kényszerkezelés időszakából.18

(6) Az Önkormányzat az általa nyújtott felújítási támogatás összegének erejéig a lakásokra – a tulajdonok arányában – jelzálogjogot jegyeztet be. A pályázati anyaghoz benyújtott jelzálogjog bejegyeztetéséhez szükséges nyilatkozat mellett – a kamatmentes felújítási hitelre vonatkozó szerződés megkötése előtt – csatolni kell tulajdononként a 30 napnál nem régebben kiállított tulajdoni lap másolatot.19

(7) A társasháznak, illetve a szövetkezeti lakóháznak rendelkeznie kell a felújítási összeg minimum 30 %-ával.20

(8) Az igényelhető felújítási támogatás összege nem haladhatja meg:

a)

a 10-20 lakást magában foglaló épület esetében lakásonként:

70.000,-Ft

b)

a 21-35 lakást magában foglaló épület esetében lakásonként:

60.000,-Ft

c)

a 36-50 lakást magában foglaló épület esetében lakásonként:

50.000,-Ft

d)

51-nél több lakást magában foglaló épület esetében lakásonként:

40.000,-Ft

A felújítási támogatás nem haladhatja meg a költségvetési összeg 70 %-át.21

(9)22 Az igényelhető felújítási támogatás legmagasabb összegét igénybevevő társasház, illetve szövetkezeti lakóház a felújítási hitel futamidejének lejárata előtt, csak abban az esetben részesülhet – legfeljebb a (8) bekezdésben meghatározott összeg erejéig – újabb felújítási támogatásban, ha az igényelt hitel visszafizetésére biztosítékot tud felajánlani.

3/A §23 (1) Az Önkormányzat a Fővárosi Rehabilitációs Keretből juttatható támogatás feltételeiről és a pályázati eljárás rendjéről szóló 62/2000. (XI. 30.) Fővárosi közgyűlési rendeletben foglaltakhoz kapcsolódóan a kamatmentes kölcsön visszafizetésére kedvezményben részesíti azt a társasházi közösséget, illetve lakásszövetkezetet, ahol a lakóépületben olyan tulajdonos lakik, aki hitelt érdemlően igazolja, hogy

a) ő vagy a vele egy háztartásban lakó közeli hozzátartozója az alábbi pénzbeli juttatások egyikében részesül:

– időskorúak járadékában, vagy

– rendszeres szociális segélyben, vagy

– lakásfenntartási támogatásban, vagy

– rendszeres gyermekvédelmi támogatásban, vagy

– gyermekvédelmi támogatásban, vagy

– közgyógyellátási igazolvánnyal rendelkezik, vagy

– a vele egy háztartásban lakó közeli hozzátartozó(k) jövedelmével együtt az egy főre jutó havi nettó jövedelme a pályázat benyújtását megelőző 3 hónap átlagában az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét nem haladja meg, vagy

b) a vele egy háztartásban lakó közeli hozzátartozó(k) jövedelmével együtt az egy főre jutó havi nettó jövedelme a pályázat benyújtását megelőző 3 hónap átlagában az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 1,5-szeresét nem haladja meg, és

c) a társasház, illetve a lakásszövetkezet közgyűlése úgy határoz, hogy a társasházi közösség, illetve a lakásszövetkezet részére

– az (1) bekezdés a) pontja szerint kedvezményezett tulajdonosnak nem kell megfizetni a (2) bekezdés a) pontja szerint a tulajdoni hányadára jutó kölcsön 100%-át,

– az (1) bekezdés b) pontja szerint kedvezményezett tulajdonosnak nem kell megfizetni a (2) bekezdés b) pontja szerint a tulajdoni hányadára jutó kölcsön 50%-át.

(2) A kamatmentes kölcsön visszafizetésére vonatkozó kedvezmény mértéke

a) az (1) bekezdés a) pontjában lévő kedvezményezettnél a tulajdoni hányadra jutó kamatmentes kölcsön 100%-a,

b) az (1) bekezdés b) pontjában lévő kedvezményezettnél a tulajdoni hányadra jutó kamatmentes kölcsön 50%-a.

(3) A társasházi közösségnek, illetve a lakásszövetkezetnek a kedvezményezett tulajdonos tulajdoni hányadára jutó kamatmentes kölcsön

a) 100%-át az (1) bekezdés a), c) pontja esetében

b) 50%-át az (1) bekezdés b), c) pontja esetében nem kell visszafizetnie az Önkormányzat részére.

(4) A kedvezmény éves keretösszegét a költségvetésről szóló önkormányzati rendeletben kell meghatározni. A keret kimerülése esetén hirdetményben kell közzétenni, hogy az év hátralévő részében – a keret kimerülése miatt – a pályázók nem részesülhetnek kedvezményben.

(5) A kedvezményt 2004. március 1-jétől a jelentkezés tárgyévében folyamatosan vehetik igénybe a pályázók.

(6) A társasházi közösségnek és a lakásszövetkezetnek a kamatmentes kölcsön visszafizetésére a kedvezmények érvényesítéséhez alábbi iratokat, nyilatkozatokat kell a pályázat benyújtásával egyidejűleg, hiánytalanul becsatolni a Vagyonkezelő Rt-hez:

– a közgyűlési határozatot (a 62/2000. (XI. 30.) Fővárosi közgyűlési rendelet 4. sz. melléklete szerint), amely tartalmazza, hogy a közösség úgy döntött, hogy

– a kamatmentes kölcsön visszafizetésénél a kedvezményeket érvényesíteni kívánja, és

– megállapítja, hogy a rendelet 3/A § (1) bekezdés a), b) pontjai alapján a név és tulajdoni hányad szerint megnevezett tulajdonos kedvezményben részesíthető, és

– e kedvezményezettektől a tulajdoni hányadukra jutó kamatmentes kölcsön a rendelet 3/A § (2) bekezdése szerinti összege megfizetését nem követeli, és

– a kedvezményben részesíthető tulajdonos nyilatkozatát, amelyben hozzájárul ahhoz, hogy társasházi vagy szövetkezeti lakására a megállapodás megkötésével egyidejűleg a tulajdoni hányadára eső kamatmentes kölcsön erejéig jelzálogjog kerüljön bejegyzésre az Önkormányzat javára, és

– a kedvezményben részesíthető tulajdonos nyilatkozatát, amelyben hozzájárul ahhoz, hogy a jövedelemnyilatkozatban közölt adatok valódiságát a Szociális törvény (1993. évi III. törvény) 10. § (2) és (3) bekezdésében foglaltak szerint az Önkormányzat környezettanulmány lefolytatásával vagy az APEH illetékes igazgatósága útján ellenőrizheti.

(7) A kedvezményben részesíthető tulajdonosoknak az alábbi – az érvényesíteni kívánt kedvezményre való jogosultságot igazoló – nyilatkozatokat, igazolásokat és határozatok hiteles másolatát kell csatolniuk a pályázat benyújtásának időpontjáig a társasházi közös képviselő, illetve a lakásszövetkezet elnöke részére, amelyeket az Önkormányzat a megállapodás megkötésétől számított 5 éven belül jogosult ellenőrizni:

– az Önkormányzat határozatát annak igazolása céljából, hogy a családban van olyan személy, akinek a rendelet 3/A § (1) bekezdés a) pontja szerinti valamelyik szociális rászorultságtól függő pénzbeli ellátást biztosítottak, vagy

– igazolást a rendelet 3/A § (1) bekezdés a) pontja szerinti közgyógyellátási igazolványról, vagy

– az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét vagy annak 1,5-szeresét meg nem haladó jövedelemmel rendelkező családnál a jogosult tulajdonos és a vele egy háztartásban lakó közeli hozzátartozók a kérelem benyújtását megelőző 3 havi jövedelméről szóló igazolásait (a 62/2000. (XI. 30.) Fővárosi közgyűlési rendelet 3. sz. melléklete szerint), nyilatkozatait és

– nyilatkozatot, amelyben a kedvezményben részesíthetők hozzájárulnak a személyes adataik kezeléséhez.

(8) Amennyiben a rendelet 3/A § (1) bekezdése alapján kedvezményben részesített tulajdonos a társasházban lévő lakását az e rendelet szerinti megállapodás létrejöttétől számított 5 éven belül elidegeníti, a kedvezmény összegét egy összegben meg kell fizetnie az Önkormányzat részére.

(9) Ha a rendelet társasházban vagy lakásszövetkezetben lévő tulajdoni hányadra vonatkozó rendelkezéseket tartalmaz, azt alkalmazni kell a lakásszövetkezeti tulajdonra is akként, hogy tulajdoni hányadon az összes lakás alapterületének az egyes lakásra jutó hányadát kell érteni.

3/B §24 A rendelet 3/A § alkalmazásában használt fogalmak:

Közeli hozzátartozó: házastárs, élettárs, 20 évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező, illetve a 25 évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező, nappali tagozaton egyetemi, főiskolai tanulmányokat folytató, valamint korhatárra való tekintet nélkül a tartósan beteg, illetőleg a testi, érzékszervi, értelmi, beszéd vagy más fogyatékos vérszerinti, örökbefogadott, mostoha- és nevelt gyermek, örökbefogadó, mostoha- és nevelőszülő.

Jövedelem: a személyi jövedelemadóról szóló törvényben jövedelemként meghatározott vagyoni érték (bevétel) munkavállalói járulékkal, személyi jövedelemadóval, egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékkal, magán-nyugdíjpénztári tagdíjjal, valamint a jövedelemadóról szóló törvényben elismert költségekkel csökkentett része, függetlenül attól, hogy adómentesnek vagy adókötelesnek minősül.

Nem minősül jövedelemnek: a temetési segély, az alkalmanként adott átmeneti segély, a lakásfenntartási támogatás, a rendkívüli gyermekvédelmi támogatás, a nevelőszülők számára fizetett nevelési díj és külön ellátmány, az anyasági támogatás, valamint – a személyes gondoskodásért fizetendő személyi térítési díj megállapítása kivételével – a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményei, a fogyatékossági támogatás, a rokkantsági járadék és a vakok személyi járadéka, továbbá a tizenharmadik havi nyugdíj.

Család: egy lakásban együtt élő, ott bejelentett lakóhellyel, vagy tartózkodási hellyel rendelkező közeli hozzátartozók közössége.

Háztartás: egy lakásban együtt élő, ott bejelentett lakóhellyel, vagy tartózkodási hellyel rendelkező személyek közössége.

Egy főre jutó havi jövedelem megállapításához az e rendelet szerinti pályázat benyújtását megelőző 3 havi nettó jövedelem átlagát kell igazolni a 62/2000. (XI. 30.) Fővárosi közgyűlési rendelet 3. sz. melléklete szerinti nyomtatványon.

3/C. §25 Adatvédelem

(1) Az 1992. évi LXIII. törvény 2. § 1. pontjában lévő személyes adatok gyűjtése, felvétele, tárolása, feldolgozásának célja, e rendelet 3/A § (1) bekezdésében lévő jogosultsági feltételek megállapítása.

(2) Az (1) bekezdés szerinti személyes adatok kezeléséhez az érintettek hozzájárulása szükséges.

(3) A társasházi közös képviselő jogosult a személyes adatokat az érintettek hozzájárulásával összegyűjteni, feldolgozni. A személyes adatok e rendelet 3/A § (7) bekezdésében foglaltakat kivéve más illetéktelen személyek rendelkezésére nem bocsáthatók.

A pályázat elnyerésének feltételei

4. § (1) A felújítási támogatási keretet kizárólag pályázat útján lehet igénybe venni.26

(2) A pályázaton csak azok a társasházak és szövetkezeti lakóházak vehetnek részt, amelyeknek nincs egyéb hiteltartozásuk, továbbá kiegyenlítetlen közműtartozásuk.27

(3)28 A pályázatnak tartalmaznia kell:

a) A tulajdonosok feltétel nélküli hozzájárulását a jelzálogjog bejegyzéséhez a támogatási összeg tulajdonukra eső mértékéig, illetve közgyűlési határozatot, amennyiben a társasház, osztatlan közös tulajdonában, illetve a szövetkezet tulajdonában az ingatlan-nyilvántartásban önálló ingatlanként nyilvántartott helyiségre kerül bejegyzésre a jelzálogjog.

b) Jelzálogjog helyett, albetétenként legfeljebb 150.000 Ft hitel igénybevétele esetén, albetétenként két személy készfizető kezességi nyilatkozatát a hitel visszafizetésére.

c) A társasház, illetve szövetkezeti lakóház közös képviselőjének igazolását (banki igazolás) a költségvetési összeg 30%-ának elkülönített számlán történő elhelyezéséről.

d) Nyilatkozatot arról, hogy a tulajdonosoknak a lakásvásárlással kapcsolatban nem áll fenn törlesztő részlet tartozásuk. Nem minősül vételártartozásnak, ha a vevő az adásvételi szerződés szerinti részleteket folyamatosan fizeti.

e) A felújítás költségeit tartalmazó részletes költségvetést.

f) Tulajdonosi nyilatkozatot, hogy amennyiben a felújítás bekerülési összege magasabb a költségvetésben szereplő összegnél, úgy a szerződésben rögzített költség feletti részt a tulajdonostársak pótbefizetéssel egyenlítik ki.

(4) A pályázat csak az összes melléklet egyidejű beadásával érvényes. Nyilatkozatok utólagos pótlására nincs lehetőség.

Pályázatok elbírálása

5. § (1) A beérkezett pályázatokat az Rt. a beérkezés sorrendjében 15 napon belül véleményezi és előterjeszti döntésre a Képviselő-testület Kerületfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottságához. A bizottság döntését 90 napon belül közli az Rt-vel.

(2) A pályázókat írásban kell értesíteni a pályázat eredményéről.

A felújítási támogatás felhasználása29

6. § (1) Elfogadott felújítási támogatási kérelem esetén az Rt. szerződést köt a társasház, illetve a szövetkezeti lakóház közös képviselőjével a felújítási támogatás felhasználására.

(2) A felújítási támogatást kizárólag a társasház által elfogadott – az elvégzendő munkákra vonatkozó, – költségvetésben tételesen felsorolt célokra és a Kerületfejlesztési és Kerületüzemeltetési Bizottság döntésében meghatározott határidő lejártáig lehet felhasználni. Kizárólag gáz alap- és felszálló vezeték cseréjének esetén finanszírozható utólagosan a felújítás, amennyiben a beérkezett pályázat pozitív elbírálásban részesül. Ez is csak abban az esetben, ha a társasházat kizárták a gázszolgáltatásból.30

(3) A banki kezelési költség a társasházat, illetve a szövetkezeti lakóházat terheli.

II.31

7. § (1) Az Önkormányzat, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium által kiírt pályázati programokhoz kapcsolódva – a Panelprogramhoz (LFP-2008-LA-2), az ÖKO Programhoz (LFP-2008-LA-9), illetve a Termofor kémény Programhoz (LFP-2008-LA-7) – támogatási lehetőséget biztosít.

(2) A támogatás elnyerése pályázat útján történik, a pályázati felhívásokat a rendelet mellékletei tartalmazzák.

(3) Támogatásban részesülhetnek a Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzat közigazgatási határán belül elhelyezkedő társasházak, lakásszövetkezetek és önkormányzati bérházak, amennyiben a lakóépület tulajdonosai vállalják a felújítási költségek előírt mértékű, saját erőből történő finanszírozását.

(4) A támogatás a mellékletekben felsorolt munkálatokra vehető igénybe.

(5) Nem igényelhető támogatás, ha a társasház pályázatát közvetlenül nyújtja be a minisztériumhoz (egylépcsős pályázat), vagy a pályázat benyújtása előtt már megkezdte a beruházást.

(6) A Rendelet 7. §-ában meghatározott pályázatokra nem kell alkalmazni a Rendelet I. fejezetében foglalt paragrafusokat, kivéve a 1. § (4) – (5) bekezdés, a 3. § (3) – (6) bekezdés, 4. § (1) – (2) bekezdés, (3) bekezdés a), c), d), e), f) pontokat és a (4) bekezdést.

8. § (1) Az Önkormányzat a rendeletben kiírt pályázatra benyújtott kérelmek elbírálásának adminisztratív előkészítésével az Angyalföld – Újlipótváros – Vizafogó Vagyonkezelő Zrt-t bízza meg, összhangban az 1. §-ban foglaltakkal. A pályázati felhívásban megjelölt adatokat és információkat a pályázónak kell szolgáltatnia.

(2) Az Önkormányzat a támogatást kamatmentes hitel formájában nyújtja, mely összeget 5 év alatt kell visszafizetni. A támogatásra vonatkozóan felek külön szerződést kötnek.

(3) Az önkormányzati támogatás a központi kiírásban szereplő állami támogatás mértékével azonos.

(4) Az Önkormányzat a pályázat alapján elnyert támogatást abban az esetben nyújtja, ha a központi költségvetés biztosítja a pályázat útján igényelt támogatást.

(5) Amennyiben a támogatás mértéke az 1.000.000 Ft-ot meghaladja, az építmény homlokzatán, vagy a látogatók és a közforgalom számára nyitva álló, jól látható központi helyen a kivitelezés időtartama alatt és a felújítást követően állandó tájékoztatást szolgáló, fém vagy más korrózióálló anyagból készült, legalább 30×40 cm nagyságú táblát kell elhelyezni a támogatási szerződésben meghatározott szöveggel.

9. § (1) A támogatás csak akkor adható, ha

a) a pályázat tárgyát csak teljes épület, vagy dilatációval határolt épületrész képezi,

b) a társasháznak az Önkormányzattal szemben nem áll fenn tartozása,

c) a társasházban nincs rendezetlen tulajdoni, illetve használati helyzetű lakás vagy helyiség,

d) a társasház rendelkezik a teljes felújítási, korszerűsítési költség a pályázati kiírásban meghatározott részével és hajlandó elkülönített számlán elhelyezni, vagy rendelkezik hitelintézeti ígérvénnyel,

e) a társasház hozzájárul, hogy az Önkormányzat a támogatás mértékéig az egyes tulajdonokra a tulajdoni hányad arányában vagy az ingatlan-nyilvántartásban önálló ingatlanként nyilvántartott helyiségre jelzálogjogot jegyeztessen be.

(2) A társasházban lévő nem lakáscélú helyiségek tulajdonosaira jutó költségek fedezetére a támogatás nem vehető igénybe.

10. § (1) A pályázatok elbírálása a Kerületfejlesztési és Kerületüzemeltetési Bizottság feladat- és hatáskörébe tartozik.

(2) Az Önkormányzatnál a pályázatok befogadása folyamatos. A kétlépcsős pályázatok benyújtási határideje az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium pályázati kiírásában meghatározott határidő előtt 45 nappal jár le. A kormányzati támogatási keret kimerülését – a miniszter erre irányuló közleménye megjelenését követően – hirdetményben kell közzétenni. Az önkormányzati támogatási keret kimerüléséről azonnali hirdetményt kell kiadni.

(3) A pályázatok az alábbi szempontok alapján kerülnek értékelésre:

a) az épület életkora,

b) a pályázattal érintett lakások száma,

c) a tervezett fajlagos energia-megtakarítás mértéke,

d) a beruházás gazdaságossága (megtérülési idő),

e) korábbi pályázattal nyert-e el támogatást,

f) az elbírálás során előnyt élvez az a pályázó, amelyik az épületet teljes egészében felújítja, vállalja nyilatkozatban, hogy Kiváló Építési Termék védjeggyel ellátott terméket alkalmaz.

(4) A Zrt. a Bizottság döntéséről 15 napon belül értesíti a pályázókat, egyúttal biztosítja a beküldendő Önkormányzati dokumentumokat.

A támogatást elnyert pályázóval az Angyalföld-Újlipótváros-Vizafogó Vagyonkezelő Zrt. köt szerződést a támogatás folyósításáról, annak módjáról, a pályázatban vállaltak megvalósításának üteméről és határidejéről, a támogatással történő elszámolás szabályairól, a felhasználás ellenőrzéséről és a szerződésszegés jogkövetkezményeiről.

(5) Az önkormányzati támogatás a szerződéskötés után is mindenben osztja az állami támogatás jogi sorsát, amennyiben központi intézkedés folytán a költségvetési támogatást visszavonják, vagy az Önkormányzatot annak visszafizetésére kötelezik, úgy ezen szabályok és kötelezések vonatkoznak az Önkormányzat által nyújtott támogatásokra is.

(6) Önkormányzati támogatást csak kétlépcsős pályázati rendszerben lehet igényelni. Ebben az esetben az Önkormányzat nyilvános pályázatot ír ki a Program önkormányzati támogatására, amelyben meghatározza a nyújtani kívánt támogatás mértékét, formáját és feltételeit, továbbá az önkormányzati közreműködés módját, eszközeit.

Első lépcsőként a pályázó társasházak és lakásszövetkezetek a felújítási pályázatot az Önkormányzat felé nyújtják be, amennyiben vállalják a felújítási költségek minimálisan a pályázatban megjelölt mértékű saját erőből történő finanszírozását.

Az önkormányzati döntést követően második lépcsőben az Önkormányzat által is támogatott pályázatokat – az Önkormányzat dokumentumaival kiegészítve – a pályázó társasházak, illetve lakásszövetkezetek továbbítják az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium (a továbbiakban: a minisztérium) felé.

III.32

Dr. Sinka József s. k.

Dr. Tóth József s. k.

jegyző

polgármester

1. számú melléklet az 5/1996. (II. 23.)Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelethez33

2. számú melléklet az 5/1996. (II. 23.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelethez34

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat nyilvános pályázatot hirdet az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumtól kapott felhatalmazás alapján a

LAKÓÉPÜLETEK ÜZEMELŐ, GÁZTÜZELŐ-BERENDEZÉSEK ÉGÉSTERMÉKEINEK ELVEZETÉSÉRE SZOLGÁLÓ EGYCSATORNÁS GYŰJTŐKÉMÉNYEINEK BIZTONSÁGTECHNIKAI FELÚJÍTÁSÁRA

KÓDSZÁM: LFP-2008-LA-7

I. A támogatás célja

Az 1985-ig épült lakóépületek üzemelő, gáztüzelő-berendezések égéstermékeinek elvezetésére szolgáló egycsatornás gyűjtőkéményeinek (a továbbiakban: termofor kémény) biztonságtechnikai felújítása.

II. A pályázók köre

1) A Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat közigazgatási határán belül elhelyezkedő, 1985-ig épült társasházak, lakásszövetkezetek, illetve önkormányzati bérlakások.

2) A lakóépületek tulajdonosainak vállalniuk kell a felújítási költségek minimálisan a pályázati felhívásban megjelölt mértékű saját erőből történő finanszírozását. A tulajdonosok saját erejeként készpénz vehető figyelembe, melynek forrása többek között lehet az épület felújítási alapja, a tulajdonosok egyszeri hozzájárulása, valamint bankhitel. A támogatási szerződés megkötésének feltétele a saját erő elkülönített bankszámlán történő elhelyezése és az erről szóló hitelintézeti igazolás benyújtása.

III. A pályázati feltételek

A pályázat keretén belül a legalább 8 lakással rendelkező lakóépületekben lévő kettősfalú illetve egyesített falú gyűjtőkémények, valamint az ezekhez kapcsolódó füstcsövezés olyan felújítási munkálataira igényelhető támogatás, amelynek eredményeként biztosítható a tüzelőberendezések által előállított, jelenleg a termofor kéményekbe vezetett égéstermékek biztonságos elvezetése, azok lakásokba illetve egyéb helyiségekbe történő és az életbiztonságot veszélyeztető visszaáramlásának megakadályozása. Az egyéb, nem lakáscélú helyiségekre jutó kéményszakaszok felújítási költségeihez az állami támogatás nem vehető igénybe.

A felújítás során az épületben lévő valamennyi használatban lévő termofor kéményt – az állapotának megfelelően – fel kell újítani.

IV. A pályázattal elnyerhető támogatás

1) A pályázattal elnyerhető önkormányzati támogatás a termofor kémények biztonságtechnikai kiváltására és felújítására irányuló munkálatok bekerülési költségének 30%-a.

2) Az igényelt állami támogatás mértékét is figyelembe véve a költségmegosztás a munkálatok költségeire vonatkozóan a következő:

önkormányzat

maximum a bekerülési költség 30 %-a,
de max. lakásonként 60 ezer Ft,

tulajdonosok

minimum a bekerülési költség 30 %-a,

központi költségvetés

maximum a bekerülési költség 40%-a,
de lakásonként max. 80 ezer Ft.

3) A pályázónak a teljes bekerülési költség megosztását – lakásonként – a pályázatban be kell mutatnia. Az Önkormányzat, illetve a többi lakástulajdonos átvállalhatja az adott épületben részben vagy egészben az egyes tulajdonost terhelő saját részt. A lakástulajdonosok az Önkormányzatot terhelő saját részt részben vagy egészben átvállalhatják.

4) A támogatás egyszer megítélt összeg, ha a pályázóknak a pályázatban szereplőtől eltérő, pótlólagos költségei merülnek fel, akkor azok megfizetésére a pályázók kötelesek, a támogatás összege nem emelkedik.

5) A pályázatban igényeltnél alacsonyabb összegű támogatásról nem hozható döntés. A döntés vagy minden pénzügyi paraméterével együtt támogatja a pályázatot, vagy elveti azt.

6) A folyósítás a készpénzben vállalt saját forrás és az állami támogatás arányában történik a támogatási szerződésben meghatározott feladatok elvégzését követően.

V. A pályázat benyújtásának módja, helye és határideje

1) A pályázat magyar nyelven folyamatosan folyó év augusztus 15-ig, kizárólag a pályázati formanyomtatványon nyújtható be.

2) A pályázatot a pályázati felhívásban közölteknek megfelelően, hiánytalanul, a Vagyonkezelő Zrt.-nél, a pályázati formanyomtatvány minden kérdésére választ adva, és az egyéb előírt dokumentumok csatolásával kell benyújtani.

3) A pályázatot az 1. pontban megjelölt határidőig, 1 példányban kell benyújtani az Angyalföld – Újlipótváros – Vizafogó Vagyonkezelő Zrt.-hez (1131. Budapest, Béke u. 65. II. em. 207.) munkanapokon 08.00-16.00 óra közötti időben.

4) A pályázaton fel kell tüntetni a pályázat kódszámát, a pályázó nevét és címét. A beérkezett pályázati anyagokat bizalmasan kell kezelni.

5) A formailag megfelelő, – azaz a formanyomtatvány minden kérdésére választ adó, minden kért mellékletet tartalmazó, cégszerűen aláírt – pályázatokról a Vagyonkezelő Zrt. a beérkezését követő 3 munkanapon belül befogadó nyilatkozatot küld a pályázónak.

6) A pályázatok hiányos benyújtása esetén a Vagyonkezelő Zrt. a pályázót megfelelő határidő kitűzésével hiánypótlásra szólítja fel.

7) A hiánypótlás, a pontosítás, az ellenőrzés és az elbírálás során az eredeti támogatási igény nem növelhető abban az esetben sem, ha időközben a költségek növekedése, vagy a beruházás tartalmának változása azt egyébként lehetővé tenné.

8) A pályázatok befogadása folyamatos, folyó év augusztus 15-én zárul le. A támogatási keret kimerülése esetén az Önkormányzat hirdetményt tesz közzé és a pályázatok befogadását leállítja.

9) A pályázattal érintett munkálatokhoz – ugyanazon munkálatok elvégzésére – csak egy alkalommal vehető igénybe állami támogatás.

VI. Az elbírálás szempontrendszere

A pályázaton csak a formailag és tartalmilag megfelelő pályázatok kaphatnak támogatást.

A pályázatok az alábbi szempontok alapján kerülnek értékelésre és rangsorolásra:

a) az épület életkora,

b) a pályázattal érintett lakások száma,

c) korábbi pályázattal nyert-e el támogatást.

Az elbírálás során előnyt élvez az a pályázó, amelyik

d) vállalja nyilatkozatban, hogy a kivitelezés során Kiváló Építési Termék védjeggyel ellátott termékeket alkalmaz.

VII. Döntés-előkészítés, döntési mechanizmus

1) A pályázatokat a Vagyonkezelő Zrt. döntésre előkészíti, véleményezi a pályázatban szereplő értékelési kritériumok alapján, amelybe minden pályázó betekinthet.

2) Az önkormányzati támogatás odaítéléséről a beérkezéstől, illetve a hiánypótlástól számított 30 napon belül a Budapest XIII. Kerületi Önkormányzat Kerületfejlesztési és Kerületüzemeltetési Bizottsága dönt.

3) A Bizottság az eredményről, a döntést követő 15 napon belül írásban tájékoztatja a pályázót.

VIII. Egyéb rendelkezések

1) Az egyéb, a pályázatban nem szabályozott kérdésekben az államháztartás működési rendjéről szóló többször módosított 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet, valamint a lakáscélú állami támogatásokról szóló módosított 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet előírásait kell alkalmazni.

2) A pályázó köteles a támogatás forrásainak felhasználását – ellenőrzés céljából – elkülönítetten nyilvántartani.

3) Felhívjuk a figyelmet, hogy a költségvetési forrásra is tekintettel az elnyert támogatás felhasználásakor a közbeszerzésekről szóló többször módosított 2003. évi CXXIX. Törvény rendelkezéseit figyelembe véve kell eljárni.

4) A Vagyonkezelő Zrt. a pályázatban szereplő adatokat a helyszínen is ellenőrizheti, a vállalt kötelezettségek – megvalósítás, támogatás felhasználása – betartását bármikor jogosult vizsgálni.

IX. A szerződéskötés feltételei

1) Pályázó a pályázat benyújtása során, valamint a támogatás megszerzését követő szerződéskötéskor annak a körülménynek az ismeretében teszi meg nyilatkozatait, hogy a támogatás tényleges folyósítására csak abban az esetben van lehetőség, ha a pályázatot kiíró önkormányzat a miniszter által meghirdetett pályázat keretében, – a miniszterhez benyújtott pályázatával – állami támogatáshoz jut.

2) A támogatás felhasználására a pályázó a központi költségvetési támogatás nyújtójával szerződést köt. A szerződés aláírását követő 30 napon belül az Önkormányzat a pályázóval megköti a támogatási szerződést.

3). Amennyiben a támogatási szerződés megkötésére rendelkezésre álló határidőn belül a pályázó hibájából nem kerül sor a szerződés megkötésére, a támogató döntés érvényét veszti.

4) A támogatási szerződés megkötésének feltétele az Önkormányzat és a lakástulajdonosok által biztosított saját erő önkormányzati és társasházi elkülönített bankszámlán történő elhelyezése és az erről szóló hitelintézeti igazolások benyújtása.

5) A szerződés részletesen tartalmazza a támogatás pénzfelhasználásának, a pénzek kezelésének, a beruházás műszaki és gazdasági ellenőrzésének, minősítési követelményének, a beruházás utáni elszámolásának a feltételeit.

6) A pályázónak a szerződéskötéshez be kell mutatnia a szükséges jogerős hatósági engedélyeket.

7) A támogatás folyósítása a készültségi fokkal és a vállalt támogatással arányosan, utólagosan, a benyújtott számlák és a teljesítést igazoló dokumentumok alapján, a számla benyújtását követő 30 napon belül történik.

8) A támogatási szerződésben vállalt kötelezettségek teljesítését, az elvégzett munka műszaki tartalmát az Önkormányzat megbízásából a Vagyonkezelő Zrt. a számla kifizetése előtt a helyszínen ellenőrzi.

Bankhitel felvétele esetén az elkülönített számlákon az Önkormányzat és/vagy a lakástulajdonosok által vállalt saját erő hitellel csökkentett összegét kell elhelyezni, és be kell nyújtani a megkötött hitelszerződések másolati példányát.

3. számú melléklet az 5/1996. (II. 23.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelethez35

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat nyilvános pályázatot hirdet az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumtól kapott felhatalmazás alapján a

TÁVHŐVEL ELLÁTOTT LAKÓÉPÜLETEK LAKÁSONKÉNTI HŐFOGYASZTÁSÁNAK SZABÁLYOZÁSÁRA ÉS MÉRÉSÉRE ALKALMAS ESZKÖZÖK BESZERELÉSÉRE (ÖKO-PROGRAM).

KÓDSZÁM: LEP-2008-LA-9

I. A támogatás célja

A távhővel ellátott lakóépületek lakásonkénti hőfogyasztásának szabályozására és mérésére alkalmas eszközök beszerelése (a továbbiakban: ÖKO-Program).

II. A pályázók köre

Pályázatot nyújthatnak be a társasházak és lakásszövetkezetek saját tulajdonú, távhővel ellátott épületeik, valamint a helyi önkormányzatok saját tulajdonú, távhővel ellátott bérházaik lakásonkénti hőfogyasztásának szabályozására és mérésére alkalmas eszközök beszerelésére (a továbbiakban: pályázók).

III. A pályázatban támogatható tevékenységek

1. A lakások hőleadóinak egyedi szabályozásához szükséges berendezések (termosztatikus szelepek) beszerelése.

2. A lakások egyedi hőfogyasztásának mérésére, vagy az épület hőfogyasztásának lakásonkénti költségmegosztására alkalmas mérőeszközök (hőmennyiségmérők és/vagy költségmegosztók) beszerelése.

3. Az épület fűtési rendszerének az átalakítása, ezen belül:

a) Strangszabályozók beépítése vagy cseréje;

b) A mérhetővé vagy szabályozhatóvá tétel érdekében az egycsöves átfolyós rendszerű fűtési rendszer átalakítása a hőleadók elé beépített átkötő szakaszokkal, vagy az egycsöves fűtési rendszer helyett új, kétcsöves fűtési rendszer kialakítása.

Csak olyan pályázat kaphat támogatást, melynek eredményeként a pályázat szerinti korszerűsítést követően a teljes épület, vagy teljes önálló fűtési egység valamennyi lakásában és közös használatban lévő fűtött helyiségben az önálló fűtési energiafogyasztás-szabályozás műszaki feltételei biztosítottá válnak.

IV. A pályázattal elnyerhető támogatás

1) A pályázattal elnyerhető önkormányzati támogatás a távhővel ellátott lakóépületek lakásonkénti hőfogyasztásának szabályozására és mérésére alkalmas eszközök beszerelésére irányuló munkálatok bekerülési költségének 50 %-a.36

2)37 Az igényelt állami támogatás mértékét is figyelembe véve a költségmegosztás a munkálatok költségeire vonatkozóan a következő:

Önkormányzati támogatás

A bekerülési költség 50%-a, lakásonként
maximum 77 eFt

Tulajdonosok

Minimum a bekerülési költség 0-50 %-a

Állami támogatás

A bekerülési költség 50 %-a, lakásonként

1) A pályázat magyar nyelven folyamatosan 2009. június 1-jéig, kizárólag a pályázati formanyomtatványon nyújtható be.38

8) A pályázatok befogadása folyamatos, 2009. június 1-jén zárul le. A támogatási keret kimerülése esetén az Önkormányzat hirdetményt tesz közzé és a pályázatok befogadását leállítja.39

A bekezdést az 1/2009. (I. 20.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 1. §-a hatályon kívül helyezte; a rendelkezés 2009. február 1-jével hatályos.

18

A bekezdést a 10/2006. (IV. 25.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 2. §-a módosította; a rendelkezés 2006. május 1-jével hatályos.

19

A bekezdést a 24/2005. (XI. 14.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 2. §-a módosította; a rendelkezés 2005. november 15-én lép hatályba.

20

A 46/2001.(X.20.)Ö.K. sz. rendelet 4. §-a a bekezdésben az 50 %-ot 30 %-ra módosította.

21

A 46/2001.(X.20.)Ö.K. sz. rendelet 5. §-a a bekezdésben az 50 %-ot 70 %-ra módosította.

22

A bekezdést a 24/2005. (XI. 14.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 3. §-a iktatta be; a rendelkezés 2005. november 15-én lép hatályba.

23

A paragrafust az 52/2003. (XI. 20.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 2. §-a iktatta be; a rendelkezés 2004. március 1-jén lép hatályba.

24

A paragrafust az 52/2003. (XI. 20.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 2. §-a iktatta be; a rendelkezés 2004. március 1-jén lép hatályba.

25

A paragrafust az 52/2003. (XI. 20.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 2. §-a iktatta be; a rendelkezés 2004. március 1-jén lép hatályba.

26

A (1) bekezdést a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 4. § (1) bekezdése módosította.

27

A (2) bekezdést a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 4. § (1) bekezdése módosította.

28

A bekezdést a 24/2005. (XI. 14.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 4. §-a módosította; a rendelkezés 2005. november 15-én lép hatályba.

29

A címet és az (1)-(3) bekezdések szövegét a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 5. §-a módosította.

30

A bekezdést az 1/2009. (I. 20.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 2. §-a módosította; a rendelkezés 2009. február 1-jével hatályos.

A pontot az 1/2009. (I. 20.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 3. §-a módosította; a rendelkezés 2009. február 1-jével hatályos.

37

A pontot az 1/2009. (I. 20.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 4. §-a módosította; a rendelkezés 2009. február 1-jével hatályos.

38

A pontot az 1/2009. (I. 20.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 5. §-a módosította; a rendelkezés 2009. február 1-jével hatályos.

39

A pontot az 1/2009. (I. 20.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 6. §-a módosította; a rendelkezés 2009. február 1-jével hatályos.

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat nyilvános pályázatot hirdet az Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumtól kapott felhatalmazás alapján

IPAROSÍTOTT TECHNOLÓGIÁVAL ÉPÜLT LAKÓÉPÜLETEK

széndioxid-kibocsátás csökkentést és energia-megtakarítást EREDMÉNYEZŐ KORSZERŰSÍTÉSÉNEK, FELÚJÍTÁSÁNAK TÁMOGATÁSára

(PANELPROGRAM a Zöld Beruházási Rendszer részeként)

I. A támogatás célja

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (a továbbiakban: KvVM) a meglévő lakóépületek széndioxid-kibocsátás csökkentését eredményező energiahatékonysági felújítását megvalósító beruházások támogatására vonatkozó pályázati felhívást tesz közzé az alábbi tartalommal. A pályázat keretén belül támogatható az 1992. július 01. előtt kiadott építési engedély alapján, iparosított technológiával épített lakóépületek energia-megtakarítást eredményező felújítása, illetve ezen lakóépületek gépészeti rendszereinek, berendezéseinek felújítása és korszerűsítése, valamint megújuló energiafelhasználás növelése céljából történő berendezések telepítése. A pályázat szempontjából iparosított technológiával épült lakóépületnek tekintendő a panel, a közép- és nagyblokk, az alagútzsalu, az öntött, a vasbeton vázas és az egyéb, előregyártott technológia felhasználásával épített lakóépület. A 121/2009. (VI. 11.) Korm. rendeletben nevesített pályázatok esetén a hivatkozott kormányrendelet előírásait kell alkalmazni. A pályázat tárgya csak teljes épület vagy dilatációval határolt épületrész (a továbbiakban: épület, vagy épületrész) lehet.

II. A pályázók köre

A Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat közigazgatási határán belül elhelyezkedő, iparosított technológiával épült társasházak, lakásszövetkezetek épületeik, illetve az Önkormányzat bérházai széndioxid-kibocsátást csökkentő és energia-megtakarítást eredményező felújítására.

III. A pályázati feltételek, támogatható tevékenységek köre

A ZBR keretében minden olyan energiahatékonysági intézkedés támogatható, melynek széndioxid-kibocsátás csökkentése mérhető, illetve energetikai hatékonyságjavító hatása a 7/2006 (V.24.) TNM rendelet szerint igazolható. A beruházást követően az épület az eredetinél lényegesen jobb széndioxid-kibocsátási adatokkal és energiahatékonysággal kell rendelkezzen.

1/ Nyílászárók energia-megtakarítást eredményező felújítása vagy cseréje:

a) Az épület külső nyílászáróinak energia-megtakarítást eredményező felújítása vagy cseréje a lakások legalább 90 %-ában, a nyílászáró cseréhez kapcsolódóan, amennyiben a nyílászáró szerkezeti részét képezi a szakipari fal, annak cseréjével együtt. A 90%-os határ elhagyható, ha a tervezett épület a felújítás eredményeképpen eléri legalább a C energiahatékonysági kategóriát. Ezzel egyidejűleg a cserélendő, felújítandó nyílászárók esetében a külső árnyékoló szerkezetek elhelyezése is támogatható, de egy adott homlokzati oldalon valamennyi érintett nyílászáróra fel kell szerelni.

b) A lépcsőházak és az egyéb közös fűtött helyiségek (pl. közös tárolók, stb.) külső nyílászáróinak energiatakarékos felújítása vagy cseréje 100%-ban. A lépcsőházi nyílászárók felújítása vagy cseréje esetén a lépcsőházak hő- és füstelvezetésének korszerűsítését is el kell végezni.

A beépítésre kerülő nyílászárókra vonatkozóan az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról szóló 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet (továbbiakban: 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet) hőátbocsátási tényezőkre vonatkozó követelményértékeit be kell tartani.

2/ Homlokzatok és födémek hőszigetelése:

d) Az első fűtött lakószint alatti födém hőszigetelése, amennyiben az első fűtött lakószint alatti födém fűtetlen helyiséggel (például pince, garázs stb.) vagy külső térrel (árkád) érintkezik.

Az egyes határolószerkezetek hőátbocsátási tényező értékének meghatározásakor az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról szóló 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet hőátbocsátási tényezőkre vonatkozó követelményértékeit be kell tartani.

3/ Épületgépészeti rendszerek korszerűsítése, (energia-megtakarítást eredményező) felújítása:

a) Új szellőzőrendszer kialakítása, (lakásonkénti vagy központi) hővisszanyerős szellőzőrendszer kiépítése, vagy a meglévő szellőző rendszerek légtechnikai és tűzbiztonsági előírásokat egyaránt érvényre juttató felújítása, korszerűsítése a szükséges légcsere biztosítása érdekében. Ehhez kapcsolódóan, az aknák falainak megfelelővé tételét, lezárását, aknák szintenkénti szakaszolását, tűzgátló csappantyúk beépítését, valamint amennyiben műszakilag megoldható, a szellőzőcsatorna tisztítását is kötelezően el kell végezni.

4. Az épület közös tulajdonát képező fűtési rendszer átalakítása, ezen belül:

5. Kazánok, hőközpontok energiatakarékos berendezésekre történő cseréje, valamint szükség szerint a fűtési vezeték felújítása, hőszigetelése, cseréje.

c) Hálózati melegvíz-ellátási berendezések és rendszerek korszerűsítése, energiatakarékos berendezésekre történő cseréje, ha szükséges, a melegvíz- és cirkulációs vezetékek hőszigetelése, ezzel egyidejűleg kötelezően elvégzendő az aknában elhelyezett gépészeti vezetékek aknafalainak megfelelővé tétele, lezárása, aknák szintenkénti szakaszolása.

4/ A megújuló energiafelhasználás növelése, a hagyományos energiahordozók megújuló energiaforrásokkal való helyettesítésére irányuló beruházások az energiatermelésre, a tárolásra, az energia szállítására és a hálózatba való esetleges visszatáplálásra:

A műszaki, illetve gazdasági megvalósíthatóságot 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet 4. mellékletében („Az 1000 m2-nél nagyobb hasznos alapterületű épületek alternatív energiaellátásának megvalósíthatósági elemzéséről”) foglaltak szerint kell vizsgálni.

5/ Az épületek nyári hővédelmének javítása, árnyékoló vagy árnyékvető szerkezetek beépítése:

Támogatható minden olyan beavatkozás, melynek az épület nyári szoláris terhelését megfelelő mértékben csökkenti anélkül, hogy a téli sugárzási nyereség csökkenne. A szerkezetek támogathatóságához az alábbi feltételek teljesítése és dokumentumok benyújtása szükséges:

– Árnyékoló szerkezetek esetén épületenergetikai szakértő által kiállított nyilatkozat arról, hogy a nyílászáró+árnyékoló együttes alkalmazása esetén a g-érték nem nagyobb, mint 30%. Szükséges továbbá egy olyan, indoklással ellátott nyilatkozat is, mely igazolja, hogy az árnyékoló a fűtési idényben nem csökkenti a nyílászáró árnyékoló nélküli g-értékét.

– Árnyékvető szerkezetek esetén épületenergetikai szakértő által végzett benapozás számítás, mely igazolja, hogy a nyári napforduló idején (jún. 21.) az árnyékvetővel ellátandó nyílászárók középpontjai árnyékolt állapotban lesznek (maximum napi négy óra benapozás megengedett). Szükséges továbbá egy olyan benapozás számítás is, mely igazolja, hogy az árnyékvető december 21-én nem csökkenti a benapozottságot.

Gépi hűtés, klimatizálás nem támogatható. Külső árnyékoló, árnyékvető szerkezetek beépítése általában építési engedélyköteles tevékenység!

6/ Az épületek lodzsáinak beüvegezése a szoláris nyereségek passzív hasznosítására:

Minden olyan megoldás támogatható, melynek kedvező energetikai hatása a 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet alapján kimutatható és nyáron nem fokozza a túlmelegedést, azaz a lodzsa átszellőzése biztosítva marad. A beüvegezett lodzsának fűtetlennek kell maradni. A számításban az indirekt sugárzási nyereség meghatározása a következőképpen történhet:

a) a 2. függelékben ismertetett számítás, vagy

b) az MSZ-EN832 szerinti számítás, vagy

c) a nemzetközi gyakorlatban elfogadott valamely szimulációs program segítségével.

A számítást épületenergetikai szakértőnek kell végezni és az eredményt át kell vezetni a KESZ_panel.xls felújított állapotra vonatkozó változatába az indirekt szoláris nyereség mezőbe. Szükséges továbbá egy épületenergetikai szakértő által kiállított nyilatkozat arról, hogy a nyári komfort szempontjából a megoldást megfelelőnek ítéli.

A fenti III. bekezdés 1-6. pontok alatt felsorolt, betűvel jelölt alpontokban megjelölt munkálatok bármelyikére – egy pályázatban többre is – lehet pályázni.

IV. A pályázattal elnyerhető támogatás

1) A pályázattal elnyerhető önkormányzati – kamatmentes hitel – támogatás az iparosított technológiával épült lakóépületek felújítási, bekerülési költségének egyharmada.

– kiegészítő állami támogatás
(KlímaBÓNUSZ)

hatékonyságtól függően a bekerülési költség
kb. 10-27%-a,
(D vagy rosszabb kategória esetén 0 %-a)

– önkormányzat

maximum az önkormányzati tulajdon tulajdoni hányad alapján számított bekerülési költségének 1/3-a,
de lakásonként legfeljebb 500.000,- Ft,

– tulajdonos/ok (önrész)

minimum a bekerülési költség 1/3-a.

Az önrész összetétele:

A pályázati dokumentumoknál ismertetett pályázati adatlap (kvvm_kac zbrm) szerint szükséges kitérni a beruházás pénzügyi részleteire.

Az önrész a projekt finanszírozásában a vissza nem térítendő alap és KlímaBÓNUSZ támogatáson, valamint az önkormányzati kamatmentes hitel támogatáson felüli rész, amelyet a pályázónak kell biztosítania.

Az önrész saját forrásból és egyéb forrásból áll. A saját forrás lehet készpénz, bankbetét, értékpapír, ESCO típusú vállalkozói szerződés által biztosított fedezet. Az egyéb forrás pedig lehet támogatás és nem támogatás (pl. kölcsön). A saját forrás meglétét a pályázó a pályázati adatlapon igazolja, továbbá nyilatkozik az egyéb rendelkezésre álló vagy igényelt támogatási forrásról, például az önkormányzati hozzájárulásról.

A pályázónak határozatot kell hoznia arról, hogy nyertes pályázat esetén az általa készpénzben vállalt saját erőt elkülönített számlán helyezi el, és a pályázat szerinti munkálatok elvégzéséhez a munkaterületet biztosítja.

A pályázat benyújtásával kapcsolatos követelmények:

1) A pályázat folyamatosan, folyó év szeptember 15. napjáig nyújtható be magyar nyelven, kizárólag a pályázati formanyomtatványon.

2) A pályázatot a pályázati felhívásban közölteknek megfelelően, hiánytalanul, az KvVM honlapjáról letölthető pályázati formanyomtatvány minden kérdésére választ adva, és az egyéb előírt dokumentumok csatolásával kell benyújtani.

A formanyomtatványok sem tartalmában, sem alakjában nem változtathatóak, kivéve, ha egy adott helyen erre külön lehetőség van megjelölve. Változtatás esetén a pályázat – feldolgozására nincs lehetőség – elutasításra kerül.

Kötelező dokumentumok:

– pályázati adatlap (kvvm_kac_zbrm), amely magában foglalja az elektronikus nyilatkozatokat, a teljesítéssel kapcsolatos információkat, a megvalósítás adatait és pénzügyi részleteit. A pályázati adatlaphoz csatolni kell 4-5 fényképet az épületről, amelyen az épület jelenlegi állapota jól látható. Csatolni szükséges továbbá a KESZ-eredeti és KESZ-tervezett állapotra vonatkozó „Környezetvédelmi – Energetikai” számításokat tartalmazó xls fájlokat.

– Környezetvédelmi – Energetikai számítás az eredeti állapotról (KESZ_panel_eredeti.xls számítást tartalmazó xls file).

– Környezetvédelmi – Energetikai számítás a tervezett állapotról (KESZ_panel_tervezett.xls számítást tartalmazó xls file ).

Megjegyzések:

– A Környezetvédelmi – Energetikai számításokat a 7/2006 (V.24.) TNM rendelet szerint az eredeti és a tervezett állapotra a KESZ_panel.xls programmal kell végezni. A számítást csak a Magyar Mérnöki Kamara vagy a Magyar Építész Kamara névjegyzékében szereplő ENt-SzK vagy SZÉSZ8 kategóriájú, épületek energetikai tanúsítására jogosult, illetve épületenergetikai szakértő (továbbiakban: épületenergetikai szakértő) végezheti. A szakértők listája a két kamara honlapján található (www.mek.hu, www.mmk.hu). A számításhoz szükséges üres KESZ_panel.xls forrás file a www.kvvmfi.hu és www.kvvm.hu oldalakról tölthető le.

– Ha az épületenergetikai szakértő a KESZ_panel.xls programmal végzett számítása során valamely pontokon részletes módszerrel élt, akkor a bemenő adatokat alátámasztó igazoló háttérszámításokat, illetve igazoló dokumentumokat csatolni kell.

– A Környezetvédelmi – Energetikai számításokat tartalmazó file-okat a pályázati adatlap mellékleteiként kell csatolni. A mellékletek kiterjesztése képformátum.

A pályázat felépítése, benyújtásával kapcsolatos tudnivalók

A pályázat felépítése:

A pályázat az alábbi fő részekből áll:

– formanyomtatványok

– műszaki dokumentumok

– mellékletek

Formanyomtatványok:

1. I. Összefoglaló adatlap (1. számú melléklet) (CD lemezen is kérjük beküldeni)

2. Adatlap az épület állapotáról és a tervezett felújításokról (2. számú melléklet) (CD lemezen is kérjük beküldeni)

3. A lakóközösség határozata (4. számú melléklet)

4. A pályázat tartalomjegyzéke (5. számú melléklet)

Műszaki dokumentumok:

5. Energia-megtakarítást célzó felújítási koncepcióterv. A koncepciótervet szintén csak épületenergetikai szakértő készítheti (10. számú melléklet alapján).

6. Napkollektoros vagy fotovoltaikus rendszerek telepítése esetén kézi vagy szoftveres számítás arról, hogy a napelemek / napkollektorok milyen hányadát biztosítják az épület energiaigényének, illetve, hogy mire fordítódik ez az energia. A számítást épületenergetikai szakértőnek kell elkészíteni.

7. Nyári hővédelmi intézkedés esetén épületenergetikai szakértő által végzett számítás, illetve nyilatkozat a választott rendszer megfeleléséről (benapozás vizsgálat).

8. Lodzsák, erkélyek beüvegezése esetén épületenergetikai szakértő által végzett számítás az indirekt sugárzási nyereségekről és nyilatkozat a nyári komfortról.

9. A pályázattal érintett épület vagy épületrész felmérési tervrajzai vagy eredeti tervei (eltérő szintek alaprajzai, homlokzatok felmérési rajzai) a dilatáció helyének megjelölésével, ha a felújítás nem építési engedélyköteles. Homlokzati felmérési rajzok helyett gépészeti felújításnál eredeti (régi) gépészeti tervek, metszetek és eltérő szintek gépészeti rajzai is elfogadhatók.

10. A pályázattal érintett épület vagy épületrész építési engedélyezési tervdokumentációja, ha a felújítás építési engedélyköteles.

11. A jogerős építési engedély hiteles másolata, vagy a benyújtásról szóló igazolás, ha a felújítás építési engedélyköteles, ellenkező esetben a területileg illetékes önkormányzat nyilatkozata arról, hogy a pályázat szerinti felújítás nem építési engedélyköteles.

12. az épület állékonyságára vonatkozó statikai szakvélemény, mely a pályázat benyújtásától számított 2 évnél nem régebbi (9. számú melléklet alapján).

13. Homlokzat hőszigetelése esetén, a területileg illetékes önkormányzat nyilatkozata arról, hogy a színdinamikai terv engedélyköteles-e. Amennyiben engedélyköteles, a jogerős engedélyezési terv és az engedélyezési határozat benyújtása a Támogatási szerződés megkötésének egyik feltétele.

14. Nyílászáró energia-megtakarítást eredményező felújítása vagy cseréje esetén a tervezőnek nyilatkoznia kell, hogy a beavatkozás után a lakások légcseréje megfelelő lesz. Ezt a nyilatkozatot a tervező helyett az épületenergetikai szakértő is átvállalhatja. Amennyiben gáztüzelő berendezés van a lakásban, akkor a területileg illetékes gázszolgáltató engedélye is szükséges arra vonatkozóan, hogy az adott gázüzemű berendezés a megváltozott feltételek mellett is üzembiztos.

15. A területileg illetékes önkormányzati tűzoltóság véleménye, amennyiben légcsatorna hálózat kiépítése vagy átépítése, illetve ha új homlokzati réteg a tűzterjedés kockázatának megváltozását okozza.

16. A pályázattal érintett épület 30 napnál nem régebbi tulajdoni törzslapja (kétlépcsős pályázat esetén az önkormányzathoz beadott pályázat benyújtásának időpontjában, melyet igazolni szükséges).

17. Az illetékes földhivatal által kiadott térképmásolat.

18. Tervezett kedvezményezetti hitelfelvétel esetén a hitelintézet szándéknyilatkozata a hitelnyújtásról, mely összegszerűen is megjelöli a hitel összegét.

19. A pályázó és más szervezetek együttműködése esetén az együttműködés tartalmát szabályozó megállapodás, előszerződés, vagy szándéknyilatkozat, amennyiben a pályázó önerejét részben vagy egészben az együttműködő cég biztosítja (pl. ESCO cég).

20. A támogatás megpályázására vonatkozó közgyűlési határozatról szóló jegyzőkönyv kivonata.

3) A pályázatot az 1) pontban megjelölt határidőig munkanapokon 08.00-16.00 óra közötti időben az Angyalföld – Újlipótváros – Vizafogó Vagyonkezelő Zrt. székhelyén (1131 Budapest, Béke u. 65. II. em. 208.) kell benyújtani 1 példányban.

8) A pályázatok befogadása folyamatos. A pályázatok benyújtási határideje folyó év szeptember 15-én jár le. A támogatási keret kimerülése esetén az Önkormányzat hirdetményt tesz közzé és a pályázatok befogadását leállítja.

10) A pályázattal érintett lakások energiatakarékos felújításához ugyanazon munkálatok elvégzésére csak egy alkalommal vehető igénybe állami, valamint önkormányzati támogatás.

2) Az önkormányzati támogatás odaítéléséről a beérkezéstől, illetve a hiánypótlástól számított 30 napon belül Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Kerületfejlesztési és Kerületüzemeltetési Bizottsága dönt.

2) Az önkormányzati támogatás felhasználására vonatkozóan – a Minisztérium és a pályázó által aláírt Támogatási Szerződés aláírását követő 30 napon belül – az Önkormányzat a pályázóval szerződést köt.

6) A támogatás egy összegben a beruházás befejezését és elszámolását követően, az elszámolás a támogató által történő elfogadását követő legkésőbb 30 napon belül kerül folyósításra kedvezményezett részére. A támogatás igénylésére és kifizetésre a benyújtott számlák és a támogatási szerződésben előírt más dokumentumok alapján kerül sor.

X. A pályázati útmutató mellékletei

Formanyomtatványok:

1. számú melléklet:

I. Összefoglaló adatlap (CD lemezen is kérjük beküldeni)

1/A. számú melléklet:

II. Összefoglaló adatlap

2. számú melléklet:

Adatlap az épület állapotáról és a tervezett felújításokról (CD lemezen is kérjük beküldeni)

3. számú melléklet:

Adatlap a támogatási döntésről

4. számú melléklet:

A lakóközösség határozata

5. számú melléklet:

A pályázat tartalomjegyzéke

Tájékoztató mellékletek, nem képezik a benyújtandó pályázat részét:

6. számú melléklet:

Az Önkormányzat határozatának kötelező tartalma

7. számú melléklet:

Fogalomjegyzék

8. számú melléklet:

Közbeszerzési útmutató

9. számú melléklet:

Műszaki elvárások

10. számú melléklet:

Energiatakarékos felújítási koncepcióterv

11. számú melléklet:

Jogszabályi útmutató

Egyéb mellékletek nyertes pályázók részére, nem képezik a benyújtandó pályázat részét:

12. számú melléklet:

Adatlap a Támogatási szerződés összeállításához

13. számú melléklet:

Nyilatkozat a beruházás megkezdéséről

14. számú melléklet:

Függelék

15. számú melléklet:

„De minimis” nyilatkozat

A mellékletet a 23/2009. (IX. 10.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 1. §-a módosította; a rendelkezés 2009. szeptember 10-ével hatályos.

11. §32 E rendelet az Európai Parlament és a Tanács belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelvének való megfelelést szolgálja.

III.33

Dr. Sinka József s. k.

Dr. Tóth József s. k.

jegyző

polgármester

1. számú melléklet az 5/1996. (II. 23.)Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelethez34

2. számú melléklet az 5/1996. (II. 23.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelethez35

3. számú melléklet az 5/1996. (II. 23.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelethez36

1) A pályázattal elnyerhető önkormányzati támogatás a távhővel ellátott lakóépületek lakásonkénti hőfogyasztásának szabályozására és mérésére alkalmas eszközök beszerelésére irányuló munkálatok bekerülési költségének 50 %-a.37

2)38 Az igényelt állami támogatás mértékét is figyelembe véve a költségmegosztás a munkálatok költségeire vonatkozóan a következő:

Önkormányzati támogatás

A bekerülési költség 50%-a, lakásonként
maximum 77 eFt

Tulajdonosok

Minimum a bekerülési költség 0-50 %-a

Állami támogatás

A bekerülési költség 50 %-a, lakásonként
maximum 77 eFt

3) A pályázónak a teljes bekerülési költség megosztását – lakásonként – a pályázatban be kell mutatnia. Az Önkormányzat, illetve a többi lakástulajdonos átvállalhatja az adott épületben részben vagy egészben az egyes tulajdonost terhelő saját részt. A lakástulajdonosok az Önkormányzatot terhelő saját részt részben vagy egészben átvállalhatják.

4) A támogatás egyszer megítélt összeg, ha a pályázóknak a pályázatban szereplőtől eltérő, pótlólagos költségei merülnek fel, akkor azok megfizetésére a pályázók kötelesek, a támogatás összege nem emelkedik.

5) A pályázatban igényeltnél alacsonyabb összegű támogatásról nem hozható döntés. A döntés vagy minden pénzügyi paraméterével együtt támogatja a pályázatot, vagy elveti azt.

6) A folyósítás a készpénzben vállalt saját forrás és az állami támogatás arányában történik a támogatási szerződésben meghatározott feladatok elvégzését követően.

V. A pályázat benyújtásának módja, helye és határideje

1) A pályázat magyar nyelven folyamatosan 2009. június 1-jéig, kizárólag a pályázati formanyomtatványon nyújtható be.39

2) A pályázatot a pályázati felhívásban közölteknek megfelelően, hiánytalanul, a Vagyonkezelő Zrt.-nél, a pályázati formanyomtatvány minden kérdésére választ adva, és az egyéb előírt dokumentumok csatolásával kell benyújtani.

3) A pályázatot az 1. pontban megjelölt határidőig, 1 példányban kell benyújtani az Angyalföld – Újlipótváros – Vizafogó Vagyonkezelő Zrt.-hez (1131. Budapest, Béke u. 65. II. em. 207.) munkanapokon 08.00-16.00 óra közötti időben.

4) A pályázaton fel kell tüntetni a pályázat kódszámát, a pályázó nevét és címét. A beérkezett pályázati anyagokat bizalmasan kell kezelni.

5) A formailag megfelelő, – azaz a formanyomtatvány minden kérdésére választ adó, minden kért mellékletet tartalmazó, cégszerűen aláírt – pályázatokról a Vagyonkezelő Zrt. a beérkezését követő 3 munkanapon belül befogadó nyilatkozatot küld a pályázónak.

6) A pályázatok hiányos benyújtása esetén a Vagyonkezelő Zrt. a pályázót megfelelő határidő kitűzésével hiánypótlásra szólítja fel.

7) A hiánypótlás, a pontosítás, az ellenőrzés és az elbírálás során az eredeti támogatási igény nem növelhető abban az esetben sem, ha időközben a költségek növekedése, vagy a beruházás tartalmának változása azt egyébként lehetővé tenné.

8) A pályázatok befogadása folyamatos, 2009. június 1-jén zárul le. A támogatási keret kimerülése esetén az Önkormányzat hirdetményt tesz közzé és a pályázatok befogadását leállítja.40

9) A pályázattal érintett munkálatokhoz csak egy alkalommal vehető igénybe állami támogatás.

VI. Az elbírálás szempontrendszere

A pályázaton csak a formailag és tartalmilag megfelelő pályázatok kaphatnak támogatást.

A pályázatok az alábbi szempontok alapján kerülnek értékelésre és rangsorolásra:

a) az épület életkora,

b) a pályázattal érintett lakások száma,

c) a tervezett fajlagos energia-megtakarítás mértéke,

d) a beruházás gazdaságossága (megtérülési idő)

VII. Döntés-előkészítés, döntési mechanizmus

1) A pályázatokat a Vagyonkezelő Zrt. döntésre előkészíti, véleményezi a pályázatban szereplő értékelési kritériumok alapján, amelybe minden pályázó betekinthet.

2) Az önkormányzati támogatás odaítéléséről a beérkezéstől, illetve a hiánypótlástól számított 30 napon belül a Budapest XIII. Kerületi Önkormányzat Kerületfejlesztési és Kerületüzemeltetési Bizottsága dönt.

3) A Bizottság az eredményről, a döntést követő 15 napon belül írásban tájékoztatja a pályázót.

VIII. Egyéb rendelkezések

1) Az egyéb, a pályázatban nem szabályozott kérdésekben az államháztartás működési rendjéről szóló többször módosított 217/1998.(XII.30.) Korm. rendelet, valamint a lakáscélú állami támogatásokról szóló módosított 12/2001.(I.31.) Korm. rendelet előírásait kell alkalmazni.

2) A pályázó köteles a támogatás forrásainak felhasználását – ellenőrzés céljából – elkülönítetten nyilvántartani.

3) Felhívjuk a figyelmet, hogy a költségvetési forrásra is tekintettel az elnyert támogatás felhasználásakor a közbeszerzésekről szóló többször módosított 2003. évi CXXIX. Törvény rendelkezéseit figyelembe véve kell eljárni.

4) A Vagyonkezelő Zrt. a pályázatban szereplő adatokat a helyszínen is ellenőrizheti, a vállalt kötelezettségek – megvalósítás, támogatás felhasználása – betartását bármikor jogosult vizsgálni.

IX. A szerződéskötés feltételei

1) Pályázó a pályázat benyújtása során, valamint a támogatás megszerzését követő szerződéskötéskor annak a körülménynek az ismeretében teszi meg nyilatkozatait, hogy a támogatás tényleges folyósítására csak abban az esetben van lehetőség, ha a pályázatot kiíró önkormányzat a miniszter által meghirdetett pályázat keretében, – a miniszterhez benyújtott pályázatával – állami támogatáshoz jut.

2) A támogatás felhasználására a pályázó a központi költségvetési támogatás nyújtójával szerződést köt. A szerződés aláírását követő 30 napon belül az Önkormányzat a pályázóval megköti a támogatási szerződést.

3) Amennyiben a támogatási szerződés megkötésére rendelkezésre álló határidőn belül a pályázó hibájából nem kerül sor a szerződés megkötésére, a támogató döntés érvényét veszti.

4) A támogatási szerződés megkötésének feltétele az Önkormányzat és a lakástulajdonosok által biztosított saját erő önkormányzati és társasházi elkülönített bankszámlán történő elhelyezése és az erről szóló hitelintézeti igazolások benyújtása.

5) A szerződés részletesen tartalmazza a támogatás pénzfelhasználásának, a pénzek kezelésének, a beruházás műszaki és gazdasági ellenőrzésének, minősítési követelményének, a beruházás utáni elszámolásának a feltételeit.

6) A pályázónak a szerződéskötéshez be kell mutatnia a szükséges jogerős hatósági engedélyeket.

7) A támogatás folyósítása a készültségi fokkal és a vállalt támogatással arányosan, utólagosan, a benyújtott számlák és a teljesítést igazoló dokumentumok alapján, a számla benyújtását követő 30 napon belül történik.

8) A támogatási szerződésben vállalt kötelezettségek teljesítését, az elvégzett munka műszaki tartalmát az Önkormányzat megbízásából a Vagyonkezelő Zrt. a számla kifizetése előtt a helyszínen ellenőrzi.

Bankhitel felvétele esetén az elkülönített számlákon az Önkormányzat és/vagy a lakástulajdonosok által vállalt saját erő hitellel csökkentett összegét kell elhelyezni, és be kell nyújtani a megkötött hitelszerződések másolati példányát.

1

A rendelet címét a 8/2001.(III.26.)Ö.K. számú rendelet 1. § (1) bekezdése módosította.

2

Az I. jelzést a 8/2001.(III.26.)Ö.K. számú rendelet 1. § (2) bekezdése iktatta be.

3

A paragrafust a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 1. § (1) bekezdése módosította.

4

A bekezdést a 10/2006. (IV. 25.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 1. § (1) bekezdése módosította; a rendelkezés 2006. május 1-jével hatályos.

5

A bekezdést a 10/2006. (IV. 25.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 1. § (1) bekezdése módosította; a rendelkezés 2006. május 1-jével hatályos.

6

A bekezdést a 10/2006. (IV. 25.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 1. § (2) bekezdése módosította; a rendelkezés 2006. május 1-jével hatályos.

7

A bekezdést a 10/2006. (IV. 25.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 1. § (2) bekezdése módosította; a rendelkezés 2006. május 1-jével hatályos.

8

A címet a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 2. § (1) bekezdése módosította.

9

A 2. § (7), (8), (9), (10) bekezdéseit a 46/2001.(X.20.)Ö.K. sz. rendelet 2. §-a iktatta be.

10

A bevezető szövegrészt a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 2. § (1) bekezdése módosította.

11

Az (5) bekezdést a 2/1997.(I.27.)Ö.K. sz. rendelet 2. §-a iktatta be.

12

A (6) bekezdést a 2/1997.(I.27.)Ö.K. sz. rendelet 2. §-a iktatta be. A bekezdést „és szövetkezeti lakóház” kitétellel a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 2. § (2) bekezdése egészítette ki.

13

A bekezdést az 52/2003. (XI. 20.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 1. §-a iktatta be; a rendelkezés 2003. november 20-ától hatályos.

14

A bekezdést a 13/2005. (VI. 1.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 1. §-a iktatta be; a rendelkezés 2005. június 15-ével hatályos.

15

A címet és a 3. § szövegét a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 3. §-a módosította.

16

A bekezdést a 24/2005. (XI. 14.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 1. §-a módosította; a rendelkezés 2005. november 15-én lép hatályba.

17

A bekezdést az 1/2009. (I. 20.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 1. §-a hatályon kívül helyezte; a rendelkezés 2009. február 1-jével hatályos.

18

A bekezdést a 10/2006. (IV. 25.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 2. §-a módosította; a rendelkezés 2006. május 1-jével hatályos.

19

A bekezdést a 24/2005. (XI. 14.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 2. §-a módosította; a rendelkezés 2005. november 15-én lép hatályba.

20

A 46/2001.(X.20.)Ö.K. sz. rendelet 4. §-a a bekezdésben az 50 %-ot 30 %-ra módosította.

21

A 46/2001.(X.20.)Ö.K. sz. rendelet 5. §-a a bekezdésben az 50 %-ot 70 %-ra módosította.

22

A bekezdést a 24/2005. (XI. 14.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 3. §-a iktatta be; a rendelkezés 2005. november 15-én lép hatályba.

23

A paragrafust az 52/2003. (XI. 20.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 2. §-a iktatta be; a rendelkezés 2004. március 1-jén lép hatályba.

24

A paragrafust az 52/2003. (XI. 20.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 2. §-a iktatta be; a rendelkezés 2004. március 1-jén lép hatályba.

25

A paragrafust az 52/2003. (XI. 20.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 2. §-a iktatta be; a rendelkezés 2004. március 1-jén lép hatályba.

26

A (1) bekezdést a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 4. § (1) bekezdése módosította.

27

A (2) bekezdést a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 4. § (1) bekezdése módosította.

28

A bekezdést a 24/2005. (XI. 14.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 4. §-a módosította; a rendelkezés 2005. november 15-én lép hatályba.

29

A címet és az (1)-(3) bekezdések szövegét a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 5. §-a módosította.

30

A bekezdést az 1/2009. (I. 20.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 2. §-a módosította; a rendelkezés 2009. február 1-jével hatályos.

31

A II. fejezetet a 8/2001.(III.26.)Ö.K. számú rendelet 1. § (4) bekezdése iktatta be. A fejezetet a 6/2008. (III. 26.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 1. §-a módosította; a rendelkezés 2008. április 1-jével lép hatályba.

32

A paragrafust a 28/2009. (X. 12.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 1. § c) pontja iktatta be; a rendelkezés 2009. október 20-ával hatályos.

33

A fejezetet a 6/2008. (III. 26.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 2. §-a hatályon kívül helyezte; a rendelkezés 2008. április 1-jével hatályos.

34

A mellékletet a 23/2009. (IX. 10.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 1. §-a módosította; a rendelkezés 2009. szeptember 10-ével hatályos.

35

A mellékletet a 6/2008. (III. 26.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 4. §-a módosította; a rendelkezés 2008. április 1-jével hatályos.

36

A mellékletet a 6/2008. (III. 26.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 5. §-a iktatta be; a rendelkezés 2008. április 1-jével hatályos.

37

A pontot az 1/2009. (I. 20.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 3. §-a módosította; a rendelkezés 2009. február 1-jével hatályos.

38

A pontot az 1/2009. (I. 20.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 4. §-a módosította; a rendelkezés 2009. február 1-jével hatályos.

39

A pontot az 1/2009. (I. 20.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 5. §-a módosította; a rendelkezés 2009. február 1-jével hatályos.

40

A pontot az 1/2009. (I. 20.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 6. §-a módosította; a rendelkezés 2009. február 1-jével hatályos.

5/1996. (II. 23.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet

a társasházaknak és szövetkezeti lakóházaknak nyújtandó kamatmentes felújítási hitelről1

A Budapest Főváros XIII. ker. Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 8. § (1) bek-ben foglaltak alapján az épületállomány állagának javítása érdekében a következő rendeletet alkotja.

I.2

Általános rendelkezések

1. §3 (1) Az Önkormányzat a kerületi társasházak és szövetkezeti lakóházak felújítására, helyreállítására kamatmentes felújítási támogatási lehetőséget biztosít, melynek lebonyolításával megbízza az Angyalföld-Újlipótváros-Vizafogó Vagyonkezelő Zrt.-t (a továbbiakban: Zrt.).4

(2) A Zrt. a rendelet hatályba lépését követően az Önkormányzat nevében kiírja a pályázatot és a rendeletben foglaltaknak megfelelően lebonyolítja a támogatási kérelmek elbírálásának, továbbá a társasházakkal és a szövetkezeti házakkal való szerződéskötésnek az előkészítését.5

(3) Az Önkormányzat a támogatást rövid lejáratra – 5 évre – kamatmentesen biztosítja. A fennmaradó támogatási keret erejéig minden évben január 31-ig kell kiírni a pályázatot, melyre a jelentkezés tárgyévben folyamatosan történhet.

(4) A társasház és a szövetkezeti lakóház a felvett támogatás törlesztő részletét havonta a szerződésnek megfelelően utalja át a szerződésben megjelölt bankszámlaszámra.6

(5)7 A Zrt. a befizetések egyenlegét folyamatosan ellenőrzi és

a) 30 napot meghaladó elmaradás esetén késedelmi kamatot számít fel, melynek mértéke a mindenkori jegybanki alapkamat 1,3-szerese,

b) a 3 hónapot meghaladó elmaradás esetén a Zrt. a társasházzal, illetve a szövetkezeti lakóházzal kötött szerződést felmondja, egyidejűleg intézkedik a támogatás, valamint kamatainak a Ptk. 525. § (1) bekezdése alapján történő egyösszegű visszafizetéséről.

A felújítási támogatás célja8

2. §9 A társasházak, illetve a szövetkezeti lakóházak a támogatási keretből az alábbi szerkezetek felújítására nyújthatnak be pályázatot:10

(1) Az alapító okirat szerint a közös tulajdonban lévő gépészeti vezetékhálózat teljes vagy részleges felújítása (központi antenna, kaputelefon, kábel tv vezetékeinek felújítására nem terjed ki).

(2) Tető, tetőszerkezet héjalás, bádogozás, kémények részleges, vagy teljes felújítása.

(3) Födémek, függőfolyosók, erkélyek szerkezeti felújítása, alapmegerősítés.

(4) Központi berendezések, kazántelep, felvonók, szellőztető berendezések részleges és teljes felújítása.

(5)11 Homlokzatfelújításra;

kizárólag abban az esetben, ha a ház alapvezetéki felújítása már megtörtént, illetve szakvélemény szerint nem indokolt.

(6)12 A társasház és szövetkezeti lakóház valamennyi helyiségét érintő egyéni vízmérők felszerelésére.

(7) A társasház vagy szövetkezeti lakóház valamennyi külső utcafronti nyílászárójának cseréje, helyreállítása.

(8) A társasház vagy szövetkezeti lakóház lépcsőházának helyreállítása.

(9) Szeméttároló kialakítása, meglévő szemétledobó korszerűsítése.

(10) Gépkocsi-tároló kialakítása a társasház vagy szövetkezeti lakóház belső udvarán vagy pinceszintjén a pincehelyiségek átalakításával.

(11)13 Az épület víz- és hőszigetelésének javítása.

(12)14 Az egycsatornás gyűjtőkémények (termofor kémények) biztonságtechnikai kiváltása és felújítása.

A felújítási támogatás benyújtásának feltételei15

3. § (1) A társasház, illetve a szövetkezeti lakóház, csak akkor részesülhet kamatmentes felújítási támogatásban, ha a m2-re vetített (vízdíj nélküli) közös költség összege meghaladja az 50/1995. (XI. 27.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 9. § (1) bekezdésében az összkomfortos lakásra megállapított lakbér mértékének 30%-át.16

(2)17

(3) A társasháznak, illetve a szövetkezeti lakóháznak az önkormányzattal szemben nem áll fenn tartozása.

(4) A társasházban nincs rendezetlen (jogvitás) tulajdoni, illetve használati helyzetű tetőtér vagy házfelügyelői lakás.

(5) A társasházak esetében a tulajdonosok nem tartoznak az Önkormányzatnak az ún. kényszerkezelés időszakából.18

(6) Az Önkormányzat az általa nyújtott felújítási támogatás összegének erejéig a lakásokra – a tulajdonok arányában – jelzálogjogot jegyeztet be. A pályázati anyaghoz benyújtott jelzálogjog bejegyeztetéséhez szükséges nyilatkozat mellett – a kamatmentes felújítási hitelre vonatkozó szerződés megkötése előtt – csatolni kell tulajdononként a 30 napnál nem régebben kiállított tulajdoni lap másolatot.19

(7) A társasháznak, illetve a szövetkezeti lakóháznak rendelkeznie kell a felújítási összeg minimum 30 %-ával.20

(8) Az igényelhető felújítási támogatás összege nem haladhatja meg:

a) a 10-20 lakást magában foglaló épület esetében lakásonként: 70.000,-Ft
b) a 21-35 lakást magában foglaló épület esetében lakásonként: 60.000,-Ft
c) a 36-50 lakást magában foglaló épület esetében lakásonként: 50.000,-Ft
d) 51-nél több lakást magában foglaló épület esetében lakásonként: 40.000,-Ft

Dr. Sinka József s. k. Dr. Tóth József s. k.
jegyző polgármester

– központi költségvetés maximum a bekerülési költség 1/3-a,
de lakásonként legfeljebb 500.000,- Ft,
– kiegészítő állami támogatás
(KlímaBÓNUSZ)
hatékonyságtól függően a bekerülési költség
kb. 10-27%-a,
(D vagy rosszabb kategória esetén 0 %-a)
– önkormányzat maximum az önkormányzati tulajdon tulajdoni hányad alapján számított bekerülési költségének 1/3-a,
de lakásonként legfeljebb 500.000,- Ft,
– tulajdonos/ok (önrész) minimum a bekerülési költség 1/3-a.

Az önrész összetétele:

A pályázati dokumentumoknál ismertetett pályázati adatlap (kvvm_kac zbrm) szerint szükséges kitérni a beruházás pénzügyi részleteire.

Az önrész a projekt finanszírozásában a vissza nem térítendő alap és KlímaBÓNUSZ támogatáson, valamint az önkormányzati kamatmentes hitel támogatáson felüli rész, amelyet a pályázónak kell biztosítania.

Az önrész saját forrásból és egyéb forrásból áll. A saját forrás lehet készpénz, bankbetét, értékpapír, ESCO típusú vállalkozói szerződés által biztosított fedezet. Az egyéb forrás pedig lehet támogatás és nem támogatás (pl. kölcsön). A saját forrás meglétét a pályázó a pályázati adatlapon igazolja, továbbá nyilatkozik az egyéb rendelkezésre álló vagy igényelt támogatási forrásról, például az önkormányzati hozzájárulásról.

A pályázónak határozatot kell hoznia arról, hogy nyertes pályázat esetén az általa készpénzben vállalt saját erőt elkülönített számlán helyezi el, és a pályázat szerinti munkálatok elvégzéséhez a munkaterületet biztosítja.

3) A pályázónak a teljes felújítási költség megosztását – lakásonként – a pályázatban be kell mutatnia.

4) A pályázatban a támogatás szempontjából elismerhető beruházási költség tartalmazhatja a fejlesztések tervezési és engedélyezési költségeit, továbbá a lebonyolítás és a beruházás egyéb költségeit, valamint az ÁFA-t.

5) A támogatás egyszer megítélt összeg, ha a pályázóknak a pályázatban szereplőtől eltérő, pótlólagos költségei merülnek fel, akkor azok megfizetésére a pályázók kötelesek, a támogatás összege nem emelkedik.

6) A pályázatban igényeltnél alacsonyabb összegű támogatásról nem hozható döntés. A döntés vagy minden pénzügyi paraméterével együtt támogatja a pályázatot, vagy elveti azt.

7) A folyósítás a készpénzben vállalt saját forrás arányában történik a támogatási szerződésben meghatározott feladatok elvégzését követően.

V. A pályázat benyújtásának módja, helye és határideje

A pályázat benyújtásával kapcsolatos követelmények:

1) A pályázat folyamatosan, folyó év november 30. napjáig nyújtható be magyar nyelven, kizárólag a pályázati formanyomtatványon.35

2) A pályázatot a pályázati felhívásban közölteknek megfelelően, hiánytalanul, az KvVM honlapjáról letölthető pályázati formanyomtatvány minden kérdésére választ adva, és az egyéb előírt dokumentumok csatolásával kell benyújtani.

A formanyomtatványok sem tartalmában, sem alakjában nem változtathatóak, kivéve, ha egy adott helyen erre külön lehetőség van megjelölve. Változtatás esetén a pályázat – feldolgozására nincs lehetőség – elutasításra kerül.

Kötelező dokumentumok:

– pályázati adatlap (kvvm_kac_zbrm), amely magában foglalja az elektronikus nyilatkozatokat, a teljesítéssel kapcsolatos információkat, a megvalósítás adatait és pénzügyi részleteit. A pályázati adatlaphoz csatolni kell 4-5 fényképet az épületről, amelyen az épület jelenlegi állapota jól látható. Csatolni szükséges továbbá a KESZ-eredeti és KESZ-tervezett állapotra vonatkozó „Környezetvédelmi – Energetikai” számításokat tartalmazó xls fájlokat.

– Környezetvédelmi – Energetikai számítás az eredeti állapotról (KESZ_panel_eredeti.xls számítást tartalmazó xls file).

– Környezetvédelmi – Energetikai számítás a tervezett állapotról (KESZ_panel_tervezett.xls számítást tartalmazó xls file ).

Megjegyzések:

– A Környezetvédelmi – Energetikai számításokat a 7/2006 (V.24.) TNM rendelet szerint az eredeti és a tervezett állapotra a KESZ_panel.xls programmal kell végezni. A számítást csak a Magyar Mérnöki Kamara vagy a Magyar Építész Kamara névjegyzékében szereplő ENt-SzK vagy SZÉSZ8 kategóriájú, épületek energetikai tanúsítására jogosult, illetve épületenergetikai szakértő (továbbiakban: épületenergetikai szakértő) végezheti. A szakértők listája a két kamara honlapján található (www.mek.hu, www.mmk.hu). A számításhoz szükséges üres KESZ_panel.xls forrás file a www.kvvmfi.hu és www.kvvm.hu oldalakról tölthető le.

– Ha az épületenergetikai szakértő a KESZ_panel.xls programmal végzett számítása során valamely pontokon részletes módszerrel élt, akkor a bemenő adatokat alátámasztó igazoló háttérszámításokat, illetve igazoló dokumentumokat csatolni kell.

– A Környezetvédelmi – Energetikai számításokat tartalmazó file-okat a pályázati adatlap mellékleteiként kell csatolni. A mellékletek kiterjesztése képformátum.

A pályázat felépítése, benyújtásával kapcsolatos tudnivalók

A pályázat felépítése:

A pályázat az alábbi fő részekből áll:

– formanyomtatványok

– műszaki dokumentumok

– mellékletek

Formanyomtatványok:

1. I. Összefoglaló adatlap (1. számú melléklet) (CD lemezen is kérjük beküldeni)

2. Adatlap az épület állapotáról és a tervezett felújításokról (2. számú melléklet) (CD lemezen is kérjük beküldeni)

3. A lakóközösség határozata (4. számú melléklet)

4. A pályázat tartalomjegyzéke (5. számú melléklet)

Műszaki dokumentumok:

5. Energia-megtakarítást célzó felújítási koncepcióterv. A koncepciótervet szintén csak épületenergetikai szakértő készítheti (10. számú melléklet alapján).

6. Napkollektoros vagy fotovoltaikus rendszerek telepítése esetén kézi vagy szoftveres számítás arról, hogy a napelemek / napkollektorok milyen hányadát biztosítják az épület energiaigényének, illetve, hogy mire fordítódik ez az energia. A számítást épületenergetikai szakértőnek kell elkészíteni.

7. Nyári hővédelmi intézkedés esetén épületenergetikai szakértő által végzett számítás, illetve nyilatkozat a választott rendszer megfeleléséről (benapozás vizsgálat).

8. Lodzsák, erkélyek beüvegezése esetén épületenergetikai szakértő által végzett számítás az indirekt sugárzási nyereségekről és nyilatkozat a nyári komfortról.

9. A pályázattal érintett épület vagy épületrész felmérési tervrajzai vagy eredeti tervei (eltérő szintek alaprajzai, homlokzatok felmérési rajzai) a dilatáció helyének megjelölésével, ha a felújítás nem építési engedélyköteles. Homlokzati felmérési rajzok helyett gépészeti felújításnál eredeti (régi) gépészeti tervek, metszetek és eltérő szintek gépészeti rajzai is elfogadhatók.

10. A pályázattal érintett épület vagy épületrész építési engedélyezési tervdokumentációja, ha a felújítás építési engedélyköteles.

11. A jogerős építési engedély hiteles másolata, vagy a benyújtásról szóló igazolás, ha a felújítás építési engedélyköteles, ellenkező esetben a területileg illetékes önkormányzat nyilatkozata arról, hogy a pályázat szerinti felújítás nem építési engedélyköteles.

12. az épület állékonyságára vonatkozó statikai szakvélemény, mely a pályázat benyújtásától számított 2 évnél nem régebbi (9. számú melléklet alapján).

13. Homlokzat hőszigetelése esetén, a területileg illetékes önkormányzat nyilatkozata arról, hogy a színdinamikai terv engedélyköteles-e. Amennyiben engedélyköteles, a jogerős engedélyezési terv és az engedélyezési határozat benyújtása a Támogatási szerződés megkötésének egyik feltétele.

14. Nyílászáró energia-megtakarítást eredményező felújítása vagy cseréje esetén a tervezőnek nyilatkoznia kell, hogy a beavatkozás után a lakások légcseréje megfelelő lesz. Ezt a nyilatkozatot a tervező helyett az épületenergetikai szakértő is átvállalhatja. Amennyiben gáztüzelő berendezés van a lakásban, akkor a területileg illetékes gázszolgáltató engedélye is szükséges arra vonatkozóan, hogy az adott gázüzemű berendezés a megváltozott feltételek mellett is üzembiztos.

15. A területileg illetékes önkormányzati tűzoltóság véleménye, amennyiben légcsatorna hálózat kiépítése vagy átépítése, illetve ha új homlokzati réteg a tűzterjedés kockázatának megváltozását okozza.

16. A pályázattal érintett épület 30 napnál nem régebbi tulajdoni törzslapja (kétlépcsős pályázat esetén az önkormányzathoz beadott pályázat benyújtásának időpontjában, melyet igazolni szükséges).

17. Az illetékes földhivatal által kiadott térképmásolat.

18. Tervezett kedvezményezetti hitelfelvétel esetén a hitelintézet szándéknyilatkozata a hitelnyújtásról, mely összegszerűen is megjelöli a hitel összegét.

19. A pályázó és más szervezetek együttműködése esetén az együttműködés tartalmát szabályozó megállapodás, előszerződés, vagy szándéknyilatkozat, amennyiben a pályázó önerejét részben vagy egészben az együttműködő cég biztosítja (pl. ESCO cég).

20. A támogatás megpályázására vonatkozó közgyűlési határozatról szóló jegyzőkönyv kivonata.

3) A pályázatot az 1) pontban megjelölt határidőig munkanapokon 08.00-16.00 óra közötti időben az Angyalföld – Újlipótváros – Vizafogó Vagyonkezelő Zrt. székhelyén (1131 Budapest, Béke u. 65. II. em. 208.) kell benyújtani 1 példányban.

4) A pályázaton fel kell tüntetni a pályázat kódszámát, a pályázó nevét és címét. A beérkezett pályázati anyagokat bizalmasan kell kezelni.

5) A pályázatok hiányos benyújtása esetén a Vagyonkezelő Zrt. a pályázót megfelelő határidő kitűzésével hiánypótlásra szólítja fel.

6) A formailag megfelelt – azaz a formanyomtatvány minden kérdésére választ adó, minden kért mellékletet tartalmazó, cégszerűen aláírt – pályázatokról a Vagyonkezelő Zrt. a beérkezését követő 3 munkanapon belül befogadó nyilatkozatot küld a pályázónak.

7) Egy pályázó több pályázatot is benyújthat, de egy pályázatban csak egy épület(rész) felújítása szerepelhet.

8) A pályázatok befogadása folyamatos. A pályázatok benyújtási határideje folyó év november 30-án jár le. A támogatási keret kimerülése esetén az Önkormányzat hirdetményt tesz közzé és a pályázatok befogadását leállítja.36

9) A hiánypótlás, a pontosítás, az ellenőrzés és az elbírálás során az eredeti támogatási igény nem növelhető abban az esetben sem, ha időközben a költségek növekedése, vagy a beruházás tartalmának változása azt egyébként lehetővé tenné.

10) A pályázattal érintett lakások energiatakarékos felújításához ugyanazon munkálatok elvégzésére csak egy alkalommal vehető igénybe állami, valamint önkormányzati támogatás.

VI. Az elbírálás szempontrendszere

A pályázaton csak a formailag és tartalmilag megfelelő pályázatok kaphatnak támogatást.

A pályázatok az alábbi szempontok alapján kerülnek értékelésre és rangsorolásra:

a) az épület életkora,

b) a pályázattal érintett lakások száma,

c) a tervezett fajlagos energia-megtakarítás mértéke,

d) a beruházás gazdaságossága (megtérülési idő),

e) korábbi pályázattal nyert-e el támogatást.

Az elbírálás során előnyt élvez az a pályázó, amelyik

f) az épületet teljes egészében felújítja, függetlenül attól, hogy hány dilatációs egységgel rendelkezik,

g) vállalja nyilatkozatban, hogy a kivitelezés során Kiváló Építési Termék védjeggyel ellátott termékeket alkalmaz.

VII. Döntés-előkészítés, döntési mechanizmus

1) A pályázatokat a Vagyonkezelő Zrt. döntésre előkészíti, véleményezi a pályázatban szereplő értékelési kritériumok alapján, amelybe minden pályázó betekinthet.

2) Az önkormányzati támogatás odaítéléséről a beérkezéstől, illetve a hiánypótlástól számított 30 napon belül Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Kerületfejlesztési és Kerületüzemeltetési Bizottsága dönt.

3) A Bizottság az eredményről a döntést követő 15 napon belül írásban tájékoztatja a pályázót és biztosítja a szükséges önkormányzati dokumentumokat.

VIII. Egyéb rendelkezések

1) Az egyéb, a pályázatban nem szabályozott kérdésekben az államháztartás működési rendjéről szóló többször módosított 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet, valamint a lakáscélú állami támogatásokról szóló módosított 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet előírásait kell alkalmazni.

2) A pályázó köteles a támogatás forrásainak felhasználását – ellenőrzés céljából – elkülönítetten nyilvántartani.

3) Felhívjuk a figyelmet, hogy a költségvetési forrásra tekintettel, az elnyert támogatás felhasználásakor a közbeszerzésekről szóló többször módosított 2003. évi CXXIX. törvény rendelkezéseit figyelembe véve kell eljárni.

4) A Vagyonkezelő Zrt. a pályázatban szereplő adatokat a helyszínen is ellenőrizheti, a vállalt kötelezettségek – megvalósítás, támogatás felhasználása – betartását bármikor jogosult vizsgálni.

5) A program megvalósítása során csak az építési termékek műszaki követelményeinek, megfelelőség igazolásának, valamint a forgalomba hozatalának, felhasználásának részletes szabályairól szóló 3/2003. (I. 25.) BM-GKM-KVM együttes rendelet szerinti megfelelőségi igazolással rendelkező anyagokat, termékeket lehet felhasználni.

IX. A szerződéskötés feltételei

1) A pályázó a pályázat benyújtása során, valamint a támogatás megszerzését követő szerződéskötéskor annak a körülménynek az ismeretében teszi meg nyilatkozatait, hogy a támogatás tényleges folyósítására csak abban az esetben van lehetőség, ha a pályázatot kiíró miniszterhez benyújtott pályázatával állami támogatáshoz jut.

2) Az önkormányzati támogatás felhasználására vonatkozóan – a Minisztérium és a pályázó által aláírt Támogatási Szerződés aláírását követő 30 napon belül – az Önkormányzat a pályázóval szerződést köt.

3) Amennyiben ezen időn belül a pályázó hibájából nem kerül sor a szerződés megkötésére, a döntés érvényét veszti.

4) A szerződés részletesen tartalmazza a támogatás pénzfelhasználásának, a pénzek kezelésének, a beruházás műszaki és gazdasági ellenőrzésének, minősítési követelményének, a beruházás utáni elszámolásnak a feltételeit.

5) A pályázónak a szerződéskötéshez be kell mutatnia a szükséges jogerős hatósági engedélyeket. Szerződéskötésre csak az engedélyek benyújtását követően kerülhet sor.

6) A támogatás egy összegben a beruházás befejezését és elszámolását követően, az elszámolás a támogató által történő elfogadását követő legkésőbb 30 napon belül kerül folyósításra kedvezményezett részére. A támogatás igénylésére és kifizetésre a benyújtott számlák és a támogatási szerződésben előírt más dokumentumok alapján kerül sor.

7) A támogatási szerződésben vállalt kötelezettségek teljesülését, az elvégzett munka műszaki tartalmát az Önkormányzat megbízásából az Angyalföld – Újlipótváros – Vizafogó Vagyonkezelő Zrt. a számla kifizetése előtt a helyszínen ellenőrzi.

X. A pályázati útmutató mellékletei

Formanyomtatványok:

1. számú melléklet: I. Összefoglaló adatlap (CD lemezen is kérjük beküldeni)
1/A. számú melléklet: II. Összefoglaló adatlap
2. számú melléklet: Adatlap az épület állapotáról és a tervezett felújításokról (CD lemezen is kérjük beküldeni)
3. számú melléklet: Adatlap a támogatási döntésről
4. számú melléklet: A lakóközösség határozata
5. számú melléklet: A pályázat tartalomjegyzéke

Tájékoztató mellékletek, nem képezik a benyújtandó pályázat részét:

6. számú melléklet: Az Önkormányzat határozatának kötelező tartalma
7. számú melléklet: Fogalomjegyzék
8. számú melléklet: Közbeszerzési útmutató
9. számú melléklet: Műszaki elvárások
10. számú melléklet: Energiatakarékos felújítási koncepcióterv
11. számú melléklet: Jogszabályi útmutató

Egyéb mellékletek nyertes pályázók részére, nem képezik a benyújtandó pályázat részét:

12. számú melléklet: Adatlap a Támogatási szerződés összeállításához
13. számú melléklet: Nyilatkozat a beruházás megkezdéséről
14. számú melléklet: Függelék
15. számú melléklet: „De minimis” nyilatkozat

2. számú melléklet az 5/1996. (II. 23.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelethez37

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat nyilvános pályázatot hirdet az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumtól kapott felhatalmazás alapján a

LAKÓÉPÜLETEK ÜZEMELŐ, GÁZTÜZELŐ-BERENDEZÉSEK ÉGÉSTERMÉKEINEK ELVEZETÉSÉRE SZOLGÁLÓ EGYCSATORNÁS GYŰJTŐKÉMÉNYEINEK BIZTONSÁGTECHNIKAI FELÚJÍTÁSÁRA

KÓDSZÁM: LFP-2008-LA-7

I. A támogatás célja

Az 1985-ig épült lakóépületek üzemelő, gáztüzelő-berendezések égéstermékeinek elvezetésére szolgáló egycsatornás gyűjtőkéményeinek (a továbbiakban: termofor kémény) biztonságtechnikai felújítása.

II. A pályázók köre

1) A Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat közigazgatási határán belül elhelyezkedő, 1985-ig épült társasházak, lakásszövetkezetek, illetve önkormányzati bérlakások.

2) A lakóépületek tulajdonosainak vállalniuk kell a felújítási költségek minimálisan a pályázati felhívásban megjelölt mértékű saját erőből történő finanszírozását. A tulajdonosok saját erejeként készpénz vehető figyelembe, melynek forrása többek között lehet az épület felújítási alapja, a tulajdonosok egyszeri hozzájárulása, valamint bankhitel. A támogatási szerződés megkötésének feltétele a saját erő elkülönített bankszámlán történő elhelyezése és az erről szóló hitelintézeti igazolás benyújtása.

III. A pályázati feltételek

A pályázat keretén belül a legalább 8 lakással rendelkező lakóépületekben lévő kettősfalú illetve egyesített falú gyűjtőkémények, valamint az ezekhez kapcsolódó füstcsövezés olyan felújítási munkálataira igényelhető támogatás, amelynek eredményeként biztosítható a tüzelőberendezések által előállított, jelenleg a termofor kéményekbe vezetett égéstermékek biztonságos elvezetése, azok lakásokba illetve egyéb helyiségekbe történő és az életbiztonságot veszélyeztető visszaáramlásának megakadályozása. Az egyéb, nem lakáscélú helyiségekre jutó kéményszakaszok felújítási költségeihez az állami támogatás nem vehető igénybe.

A felújítás során az épületben lévő valamennyi használatban lévő termofor kéményt – az állapotának megfelelően – fel kell újítani.

IV. A pályázattal elnyerhető támogatás

1) A pályázattal elnyerhető önkormányzati támogatás a termofor kémények biztonságtechnikai kiváltására és felújítására irányuló munkálatok bekerülési költségének 30%-a.

2) Az igényelt állami támogatás mértékét is figyelembe véve a költségmegosztás a munkálatok költségeire vonatkozóan a következő:

önkormányzat maximum a bekerülési költség 30 %-a,
de max. lakásonként 60 ezer Ft,
tulajdonosok minimum a bekerülési költség 30 %-a,
központi költségvetés maximum a bekerülési költség 40%-a,
de lakásonként max. 80 ezer Ft.

3) A pályázónak a teljes bekerülési költség megosztását – lakásonként – a pályázatban be kell mutatnia. Az Önkormányzat, illetve a többi lakástulajdonos átvállalhatja az adott épületben részben vagy egészben az egyes tulajdonost terhelő saját részt. A lakástulajdonosok az Önkormányzatot terhelő saját részt részben vagy egészben átvállalhatják.

4) A támogatás egyszer megítélt összeg, ha a pályázóknak a pályázatban szereplőtől eltérő, pótlólagos költségei merülnek fel, akkor azok megfizetésére a pályázók kötelesek, a támogatás összege nem emelkedik.

5) A pályázatban igényeltnél alacsonyabb összegű támogatásról nem hozható döntés. A döntés vagy minden pénzügyi paraméterével együtt támogatja a pályázatot, vagy elveti azt.

6) A folyósítás a készpénzben vállalt saját forrás és az állami támogatás arányában történik a támogatási szerződésben meghatározott feladatok elvégzését követően.

V. A pályázat benyújtásának módja, helye és határideje

1) A pályázat magyar nyelven folyamatosan folyó év augusztus 15-ig, kizárólag a pályázati formanyomtatványon nyújtható be.

2) A pályázatot a pályázati felhívásban közölteknek megfelelően, hiánytalanul, a Vagyonkezelő Zrt.-nél, a pályázati formanyomtatvány minden kérdésére választ adva, és az egyéb előírt dokumentumok csatolásával kell benyújtani.

3) A pályázatot az 1. pontban megjelölt határidőig, 1 példányban kell benyújtani az Angyalföld – Újlipótváros – Vizafogó Vagyonkezelő Zrt.-hez (1131. Budapest, Béke u. 65. II. em. 207.) munkanapokon 08.00-16.00 óra közötti időben.

4) A pályázaton fel kell tüntetni a pályázat kódszámát, a pályázó nevét és címét. A beérkezett pályázati anyagokat bizalmasan kell kezelni.

5) A formailag megfelelő, – azaz a formanyomtatvány minden kérdésére választ adó, minden kért mellékletet tartalmazó, cégszerűen aláírt – pályázatokról a Vagyonkezelő Zrt. a beérkezését követő 3 munkanapon belül befogadó nyilatkozatot küld a pályázónak.

6) A pályázatok hiányos benyújtása esetén a Vagyonkezelő Zrt. a pályázót megfelelő határidő kitűzésével hiánypótlásra szólítja fel.

7) A hiánypótlás, a pontosítás, az ellenőrzés és az elbírálás során az eredeti támogatási igény nem növelhető abban az esetben sem, ha időközben a költségek növekedése, vagy a beruházás tartalmának változása azt egyébként lehetővé tenné.

8) A pályázatok befogadása folyamatos, folyó év augusztus 15-én zárul le. A támogatási keret kimerülése esetén az Önkormányzat hirdetményt tesz közzé és a pályázatok befogadását leállítja.

9) A pályázattal érintett munkálatokhoz – ugyanazon munkálatok elvégzésére – csak egy alkalommal vehető igénybe állami támogatás.

VI. Az elbírálás szempontrendszere

A pályázaton csak a formailag és tartalmilag megfelelő pályázatok kaphatnak támogatást.

A pályázatok az alábbi szempontok alapján kerülnek értékelésre és rangsorolásra:

a) az épület életkora,

b) a pályázattal érintett lakások száma,

c) korábbi pályázattal nyert-e el támogatást.

Az elbírálás során előnyt élvez az a pályázó, amelyik

d) vállalja nyilatkozatban, hogy a kivitelezés során Kiváló Építési Termék védjeggyel ellátott termékeket alkalmaz.

VII. Döntés-előkészítés, döntési mechanizmus

1) A pályázatokat a Vagyonkezelő Zrt. döntésre előkészíti, véleményezi a pályázatban szereplő értékelési kritériumok alapján, amelybe minden pályázó betekinthet.

2) Az önkormányzati támogatás odaítéléséről a beérkezéstől, illetve a hiánypótlástól számított 30 napon belül a Budapest XIII. Kerületi Önkormányzat Kerületfejlesztési és Kerületüzemeltetési Bizottsága dönt.

3) A Bizottság az eredményről, a döntést követő 15 napon belül írásban tájékoztatja a pályázót.

VIII. Egyéb rendelkezések

1) Az egyéb, a pályázatban nem szabályozott kérdésekben az államháztartás működési rendjéről szóló többször módosított 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet, valamint a lakáscélú állami támogatásokról szóló módosított 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet előírásait kell alkalmazni.

2) A pályázó köteles a támogatás forrásainak felhasználását – ellenőrzés céljából – elkülönítetten nyilvántartani.

3) Felhívjuk a figyelmet, hogy a költségvetési forrásra is tekintettel az elnyert támogatás felhasználásakor a közbeszerzésekről szóló többször módosított 2003. évi CXXIX. Törvény rendelkezéseit figyelembe véve kell eljárni.

4) A Vagyonkezelő Zrt. a pályázatban szereplő adatokat a helyszínen is ellenőrizheti, a vállalt kötelezettségek – megvalósítás, támogatás felhasználása – betartását bármikor jogosult vizsgálni.

IX. A szerződéskötés feltételei

1) Pályázó a pályázat benyújtása során, valamint a támogatás megszerzését követő szerződéskötéskor annak a körülménynek az ismeretében teszi meg nyilatkozatait, hogy a támogatás tényleges folyósítására csak abban az esetben van lehetőség, ha a pályázatot kiíró önkormányzat a miniszter által meghirdetett pályázat keretében, – a miniszterhez benyújtott pályázatával – állami támogatáshoz jut.

2) A támogatás felhasználására a pályázó a központi költségvetési támogatás nyújtójával szerződést köt. A szerződés aláírását követő 30 napon belül az Önkormányzat a pályázóval megköti a támogatási szerződést.

3). Amennyiben a támogatási szerződés megkötésére rendelkezésre álló határidőn belül a pályázó hibájából nem kerül sor a szerződés megkötésére, a támogató döntés érvényét veszti.

4) A támogatási szerződés megkötésének feltétele az Önkormányzat és a lakástulajdonosok által biztosított saját erő önkormányzati és társasházi elkülönített bankszámlán történő elhelyezése és az erről szóló hitelintézeti igazolások benyújtása.

5) A szerződés részletesen tartalmazza a támogatás pénzfelhasználásának, a pénzek kezelésének, a beruházás műszaki és gazdasági ellenőrzésének, minősítési követelményének, a beruházás utáni elszámolásának a feltételeit.

6) A pályázónak a szerződéskötéshez be kell mutatnia a szükséges jogerős hatósági engedélyeket.

7) A támogatás folyósítása a készültségi fokkal és a vállalt támogatással arányosan, utólagosan, a benyújtott számlák és a teljesítést igazoló dokumentumok alapján, a számla benyújtását követő 30 napon belül történik.

8) A támogatási szerződésben vállalt kötelezettségek teljesítését, az elvégzett munka műszaki tartalmát az Önkormányzat megbízásából a Vagyonkezelő Zrt. a számla kifizetése előtt a helyszínen ellenőrzi.

Bankhitel felvétele esetén az elkülönített számlákon az Önkormányzat és/vagy a lakástulajdonosok által vállalt saját erő hitellel csökkentett összegét kell elhelyezni, és be kell nyújtani a megkötött hitelszerződések másolati példányát.

3. számú melléklet az 5/1996. (II. 23.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelethez38

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat nyilvános pályázatot hirdet az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumtól kapott felhatalmazás alapján a

TÁVHŐVEL ELLÁTOTT LAKÓÉPÜLETEK LAKÁSONKÉNTI HŐFOGYASZTÁSÁNAK SZABÁLYOZÁSÁRA ÉS MÉRÉSÉRE ALKALMAS ESZKÖZÖK BESZERELÉSÉRE (ÖKO-PROGRAM).

KÓDSZÁM: LEP-2008-LA-9

I. A támogatás célja

A távhővel ellátott lakóépületek lakásonkénti hőfogyasztásának szabályozására és mérésére alkalmas eszközök beszerelése (a továbbiakban: ÖKO-Program).

II. A pályázók köre

Pályázatot nyújthatnak be a társasházak és lakásszövetkezetek saját tulajdonú, távhővel ellátott épületeik, valamint a helyi önkormányzatok saját tulajdonú, távhővel ellátott bérházaik lakásonkénti hőfogyasztásának szabályozására és mérésére alkalmas eszközök beszerelésére (a továbbiakban: pályázók).

III. A pályázatban támogatható tevékenységek

1. A lakások hőleadóinak egyedi szabályozásához szükséges berendezések (termosztatikus szelepek) beszerelése.

2. A lakások egyedi hőfogyasztásának mérésére, vagy az épület hőfogyasztásának lakásonkénti költségmegosztására alkalmas mérőeszközök (hőmennyiségmérők és/vagy költségmegosztók) beszerelése.

3. Az épület fűtési rendszerének az átalakítása, ezen belül:

a) Strangszabályozók beépítése vagy cseréje;

b) A mérhetővé vagy szabályozhatóvá tétel érdekében az egycsöves átfolyós rendszerű fűtési rendszer átalakítása a hőleadók elé beépített átkötő szakaszokkal, vagy az egycsöves fűtési rendszer helyett új, kétcsöves fűtési rendszer kialakítása.

Csak olyan pályázat kaphat támogatást, melynek eredményeként a pályázat szerinti korszerűsítést követően a teljes épület, vagy teljes önálló fűtési egység valamennyi lakásában és közös használatban lévő fűtött helyiségben az önálló fűtési energiafogyasztás-szabályozás műszaki feltételei biztosítottá válnak.

IV. A pályázattal elnyerhető támogatás

1) A pályázattal elnyerhető önkormányzati támogatás a távhővel ellátott lakóépületek lakásonkénti hőfogyasztásának szabályozására és mérésére alkalmas eszközök beszerelésére irányuló munkálatok bekerülési költségének 50 %-a.39

2)40 Az igényelt állami támogatás mértékét is figyelembe véve a költségmegosztás a munkálatok költségeire vonatkozóan a következő:

Önkormányzati támogatás A bekerülési költség 50%-a, lakásonként
maximum 77 eFt
Tulajdonosok Minimum a bekerülési költség 0-50 %-a
Állami támogatás A bekerülési költség 50 %-a, lakásonként
maximum 77 eFt

3) A pályázónak a teljes bekerülési költség megosztását – lakásonként – a pályázatban be kell mutatnia. Az Önkormányzat, illetve a többi lakástulajdonos átvállalhatja az adott épületben részben vagy egészben az egyes tulajdonost terhelő saját részt. A lakástulajdonosok az Önkormányzatot terhelő saját részt részben vagy egészben átvállalhatják.

4) A támogatás egyszer megítélt összeg, ha a pályázóknak a pályázatban szereplőtől eltérő, pótlólagos költségei merülnek fel, akkor azok megfizetésére a pályázók kötelesek, a támogatás összege nem emelkedik.

5) A pályázatban igényeltnél alacsonyabb összegű támogatásról nem hozható döntés. A döntés vagy minden pénzügyi paraméterével együtt támogatja a pályázatot, vagy elveti azt.

6) A folyósítás a készpénzben vállalt saját forrás és az állami támogatás arányában történik a támogatási szerződésben meghatározott feladatok elvégzését követően.

V. A pályázat benyújtásának módja, helye és határideje

1) A pályázat magyar nyelven folyamatosan 2009. június 1-jéig, kizárólag a pályázati formanyomtatványon nyújtható be.41

2) A pályázatot a pályázati felhívásban közölteknek megfelelően, hiánytalanul, a Vagyonkezelő Zrt.-nél, a pályázati formanyomtatvány minden kérdésére választ adva, és az egyéb előírt dokumentumok csatolásával kell benyújtani.

3) A pályázatot az 1. pontban megjelölt határidőig, 1 példányban kell benyújtani az Angyalföld – Újlipótváros – Vizafogó Vagyonkezelő Zrt.-hez (1131. Budapest, Béke u. 65. II. em. 207.) munkanapokon 08.00-16.00 óra közötti időben.

4) A pályázaton fel kell tüntetni a pályázat kódszámát, a pályázó nevét és címét. A beérkezett pályázati anyagokat bizalmasan kell kezelni.

5) A formailag megfelelő, – azaz a formanyomtatvány minden kérdésére választ adó, minden kért mellékletet tartalmazó, cégszerűen aláírt – pályázatokról a Vagyonkezelő Zrt. a beérkezését követő 3 munkanapon belül befogadó nyilatkozatot küld a pályázónak.

6) A pályázatok hiányos benyújtása esetén a Vagyonkezelő Zrt. a pályázót megfelelő határidő kitűzésével hiánypótlásra szólítja fel.

7) A hiánypótlás, a pontosítás, az ellenőrzés és az elbírálás során az eredeti támogatási igény nem növelhető abban az esetben sem, ha időközben a költségek növekedése, vagy a beruházás tartalmának változása azt egyébként lehetővé tenné.

8) A pályázatok befogadása folyamatos, 2009. június 1-jén zárul le. A támogatási keret kimerülése esetén az Önkormányzat hirdetményt tesz közzé és a pályázatok befogadását leállítja.42

9) A pályázattal érintett munkálatokhoz csak egy alkalommal vehető igénybe állami támogatás.

VI. Az elbírálás szempontrendszere

A pályázaton csak a formailag és tartalmilag megfelelő pályázatok kaphatnak támogatást.

A pályázatok az alábbi szempontok alapján kerülnek értékelésre és rangsorolásra:

a) az épület életkora,

b) a pályázattal érintett lakások száma,

c) a tervezett fajlagos energia-megtakarítás mértéke,

d) a beruházás gazdaságossága (megtérülési idő)

VII. Döntés-előkészítés, döntési mechanizmus

1) A pályázatokat a Vagyonkezelő Zrt. döntésre előkészíti, véleményezi a pályázatban szereplő értékelési kritériumok alapján, amelybe minden pályázó betekinthet.

2) Az önkormányzati támogatás odaítéléséről a beérkezéstől, illetve a hiánypótlástól számított 30 napon belül a Budapest XIII. Kerületi Önkormányzat Kerületfejlesztési és Kerületüzemeltetési Bizottsága dönt.

3) A Bizottság az eredményről, a döntést követő 15 napon belül írásban tájékoztatja a pályázót.

VIII. Egyéb rendelkezések

1) Az egyéb, a pályázatban nem szabályozott kérdésekben az államháztartás működési rendjéről szóló többször módosított 217/1998.(XII.30.) Korm. rendelet, valamint a lakáscélú állami támogatásokról szóló módosított 12/2001.(I.31.) Korm. rendelet előírásait kell alkalmazni.

2) A pályázó köteles a támogatás forrásainak felhasználását – ellenőrzés céljából – elkülönítetten nyilvántartani.

3) Felhívjuk a figyelmet, hogy a költségvetési forrásra is tekintettel az elnyert támogatás felhasználásakor a közbeszerzésekről szóló többször módosított 2003. évi CXXIX. Törvény rendelkezéseit figyelembe véve kell eljárni.

4) A Vagyonkezelő Zrt. a pályázatban szereplő adatokat a helyszínen is ellenőrizheti, a vállalt kötelezettségek – megvalósítás, támogatás felhasználása – betartását bármikor jogosult vizsgálni.

IX. A szerződéskötés feltételei

1) Pályázó a pályázat benyújtása során, valamint a támogatás megszerzését követő szerződéskötéskor annak a körülménynek az ismeretében teszi meg nyilatkozatait, hogy a támogatás tényleges folyósítására csak abban az esetben van lehetőség, ha a pályázatot kiíró önkormányzat a miniszter által meghirdetett pályázat keretében, – a miniszterhez benyújtott pályázatával – állami támogatáshoz jut.

2) A támogatás felhasználására a pályázó a központi költségvetési támogatás nyújtójával szerződést köt. A szerződés aláírását követő 30 napon belül az Önkormányzat a pályázóval megköti a támogatási szerződést.

3) Amennyiben a támogatási szerződés megkötésére rendelkezésre álló határidőn belül a pályázó hibájából nem kerül sor a szerződés megkötésére, a támogató döntés érvényét veszti.

4) A támogatási szerződés megkötésének feltétele az Önkormányzat és a lakástulajdonosok által biztosított saját erő önkormányzati és társasházi elkülönített bankszámlán történő elhelyezése és az erről szóló hitelintézeti igazolások benyújtása.

5) A szerződés részletesen tartalmazza a támogatás pénzfelhasználásának, a pénzek kezelésének, a beruházás műszaki és gazdasági ellenőrzésének, minősítési követelményének, a beruházás utáni elszámolásának a feltételeit.

6) A pályázónak a szerződéskötéshez be kell mutatnia a szükséges jogerős hatósági engedélyeket.

7) A támogatás folyósítása a készültségi fokkal és a vállalt támogatással arányosan, utólagosan, a benyújtott számlák és a teljesítést igazoló dokumentumok alapján, a számla benyújtását követő 30 napon belül történik.

8) A támogatási szerződésben vállalt kötelezettségek teljesítését, az elvégzett munka műszaki tartalmát az Önkormányzat megbízásából a Vagyonkezelő Zrt. a számla kifizetése előtt a helyszínen ellenőrzi.

Bankhitel felvétele esetén az elkülönített számlákon az Önkormányzat és/vagy a lakástulajdonosok által vállalt saját erő hitellel csökkentett összegét kell elhelyezni, és be kell nyújtani a megkötött hitelszerződések másolati példányát.

1
A rendelet címét a 8/2001.(III.26.)Ö.K. számú rendelet 1. § (1) bekezdése módosította.
2
Az I. jelzést a 8/2001.(III.26.)Ö.K. számú rendelet 1. § (2) bekezdése iktatta be.
3
A paragrafust a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 1. § (1) bekezdése módosította.
4
A bekezdést a 10/2006. (IV. 25.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 1. § (1) bekezdése módosította; a rendelkezés 2006. május 1-jével hatályos.
5
A bekezdést a 10/2006. (IV. 25.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 1. § (1) bekezdése módosította; a rendelkezés 2006. május 1-jével hatályos.
6
A bekezdést a 10/2006. (IV. 25.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 1. § (2) bekezdése módosította; a rendelkezés 2006. május 1-jével hatályos.
7
A bekezdést a 10/2006. (IV. 25.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 1. § (2) bekezdése módosította; a rendelkezés 2006. május 1-jével hatályos.
8
A címet a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 2. § (1) bekezdése módosította.
9
A 2. § (7), (8), (9), (10) bekezdéseit a 46/2001.(X.20.)Ö.K. sz. rendelet 2. §-a iktatta be.
10
A bevezető szövegrészt a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 2. § (1) bekezdése módosította.
11
Az (5) bekezdést a 2/1997.(I.27.)Ö.K. sz. rendelet 2. §-a iktatta be.
12
A (6) bekezdést a 2/1997.(I.27.)Ö.K. sz. rendelet 2. §-a iktatta be. A bekezdést „és szövetkezeti lakóház” kitétellel a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 2. § (2) bekezdése egészítette ki.
13
A bekezdést az 52/2003. (XI. 20.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 1. §-a iktatta be; a rendelkezés 2003. november 20-ától hatályos.
14
A bekezdést a 13/2005. (VI. 1.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 1. §-a iktatta be; a rendelkezés 2005. június 15-ével hatályos.
15
A címet és a 3. § szövegét a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 3. §-a módosította.
16
A bekezdést a 24/2005. (XI. 14.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 1. §-a módosította; a rendelkezés 2005. november 15-én lép hatályba.
17
A bekezdést az 1/2009. (I. 20.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 1. §-a hatályon kívül helyezte; a rendelkezés 2009. február 1-jével hatályos.
18
A bekezdést a 10/2006. (IV. 25.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 2. §-a módosította; a rendelkezés 2006. május 1-jével hatályos.
19
A bekezdést a 24/2005. (XI. 14.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 2. §-a módosította; a rendelkezés 2005. november 15-én lép hatályba.
20
A 46/2001.(X.20.)Ö.K. sz. rendelet 4. §-a a bekezdésben az 50 %-ot 30 %-ra módosította.
21
A 46/2001.(X.20.)Ö.K. sz. rendelet 5. §-a a bekezdésben az 50 %-ot 70 %-ra módosította.
22
A bekezdést a 24/2005. (XI. 14.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 3. §-a iktatta be; a rendelkezés 2005. november 15-én lép hatályba.
23
A paragrafust az 52/2003. (XI. 20.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 2. §-a iktatta be; a rendelkezés 2004. március 1-jén lép hatályba.
24
A paragrafust az 52/2003. (XI. 20.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 2. §-a iktatta be; a rendelkezés 2004. március 1-jén lép hatályba.
25
A paragrafust az 52/2003. (XI. 20.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 2. §-a iktatta be; a rendelkezés 2004. március 1-jén lép hatályba.
26
A (1) bekezdést a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 4. § (1) bekezdése módosította.
27
A (2) bekezdést a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 4. § (1) bekezdése módosította.
28
A bekezdést a 24/2005. (XI. 14.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 4. §-a módosította; a rendelkezés 2005. november 15-én lép hatályba.
29
A címet és az (1)-(3) bekezdések szövegét a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 5. §-a módosította.
30
A bekezdést az 1/2009. (I. 20.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 2. §-a módosította; a rendelkezés 2009. február 1-jével hatályos.
31
A II. fejezetet a 8/2001.(III.26.)Ö.K. számú rendelet 1. § (4) bekezdése iktatta be. A fejezetet a 6/2008. (III. 26.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 1. §-a módosította; a rendelkezés 2008. április 1-jével lép hatályba.
32
A paragrafust a 28/2009. (X. 12.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 1. § c) pontja iktatta be; a rendelkezés 2009. október 20-ával hatályos.
33
A fejezetet a 6/2008. (III. 26.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 2. §-a hatályon kívül helyezte; a rendelkezés 2008. április 1-jével hatályos.
34
A mellékletet a 23/2009. (IX. 10.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 1. §-a módosította; a rendelkezés 2009. szeptember 10-ével hatályos.
35
A pontot a 32/2009. (XI. 13.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 1. §-a módosította; a rendelkezés 2009. november 15-ével hatályos.
36
A pontot a 32/2009. (XI. 13.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 1. §-a módosította; a rendelkezés 2009. november 15-ével hatályos.
37
A mellékletet a 6/2008. (III. 26.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 4. §-a módosította; a rendelkezés 2008. április 1-jével hatályos.
38
A mellékletet a 6/2008. (III. 26.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 5. §-a iktatta be; a rendelkezés 2008. április 1-jével hatályos.
39
A pontot az 1/2009. (I. 20.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 3. §-a módosította; a rendelkezés 2009. február 1-jével hatályos.
40
A pontot az 1/2009. (I. 20.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 4. §-a módosította; a rendelkezés 2009. február 1-jével hatályos.
41
A pontot az 1/2009. (I. 20.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 5. §-a módosította; a rendelkezés 2009. február 1-jével hatályos.
42
A pontot az 1/2009. (I. 20.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 6. §-a módosította; a rendelkezés 2009. február 1-jével hatályos.

A szöveg időállapota: 2010.II.15. – 2010.V.31.
Időállapot váltás: 2003.XI.20. – 2004.II.29.
2004.III.1. – 2005.VI.14.
2005.VI.15. – 2005.IX.14.
2005.IX.15. – 2005.XI.14.
2005.XI.15. – 2006.IV.30.
2006.V.1. – 2006.IX.14.
2006.IX.15. – 2008.III.31.
2008.IV.1. – 2009.I.31.
2009.II.1. – 2009.IX.9.
2009.IX.10. – 2009.X.19.
2009.X.20. – 2009.XI.14.
2009.XI.15. – 2010.II.14.
2010.II.15. – 2010.V.31.
2010.VI.1. –

5/1996. (II. 23.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet

a társasházaknak és szövetkezeti lakóházaknak nyújtandó kamatmentes felújítási hitelről1

A Budapest Főváros XIII. ker. Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 8. § (1) bek-ben foglaltak alapján az épületállomány állagának javítása érdekében a következő rendeletet alkotja.

I.2

Általános rendelkezések

1. §3 (1) Az Önkormányzat a kerületi társasházak és szövetkezeti lakóházak felújítására, helyreállítására kamatmentes felújítási támogatási lehetőséget biztosít, melynek lebonyolításával megbízza az Angyalföld-Újlipótváros-Vizafogó Vagyonkezelő Zrt.-t (a továbbiakban: Zrt.).4

(2) A Zrt. a rendelet hatályba lépését követően az Önkormányzat nevében kiírja a pályázatot és a rendeletben foglaltaknak megfelelően lebonyolítja a támogatási kérelmek elbírálásának, továbbá a társasházakkal és a szövetkezeti házakkal való szerződéskötésnek az előkészítését.5

(3) Az Önkormányzat a támogatást rövid lejáratra – 5 évre – kamatmentesen biztosítja. A fennmaradó támogatási keret erejéig minden évben január 31-ig kell kiírni a pályázatot, melyre a jelentkezés tárgyévben folyamatosan történhet.

(4) A társasház és a szövetkezeti lakóház a felvett támogatás törlesztő részletét havonta a szerződésnek megfelelően utalja át a szerződésben megjelölt bankszámlaszámra.6

(5)7 A Zrt. a befizetések egyenlegét folyamatosan ellenőrzi és

a) 30 napot meghaladó elmaradás esetén késedelmi kamatot számít fel, melynek mértéke a mindenkori jegybanki alapkamat 1,3-szerese,

b) a 3 hónapot meghaladó elmaradás esetén a Zrt. a társasházzal, illetve a szövetkezeti lakóházzal kötött szerződést felmondja, egyidejűleg intézkedik a támogatás, valamint kamatainak a Ptk. 525. § (1) bekezdése alapján történő egyösszegű visszafizetéséről.

A felújítási támogatás célja8

2. §9 A társasházak, illetve a szövetkezeti lakóházak a támogatási keretből az alábbi szerkezetek felújítására nyújthatnak be pályázatot:10

(1) Az alapító okirat szerint a közös tulajdonban lévő gépészeti vezetékhálózat teljes vagy részleges felújítása (központi antenna, kaputelefon, kábel tv vezetékeinek felújítására nem terjed ki).

(2) Tető, tetőszerkezet héjalás, bádogozás, kémények részleges, vagy teljes felújítása.

(3) Födémek, függőfolyosók, erkélyek szerkezeti felújítása, alapmegerősítés.

(4) Központi berendezések, kazántelep, felvonók, szellőztető berendezések részleges és teljes felújítása.

(5)11 Homlokzatfelújításra;

kizárólag abban az esetben, ha a ház alapvezetéki felújítása már megtörtént, illetve szakvélemény szerint nem indokolt.

(6)12 A társasház és szövetkezeti lakóház valamennyi helyiségét érintő egyéni vízmérők felszerelésére.

(7) A társasház vagy szövetkezeti lakóház valamennyi külső utcafronti nyílászárójának cseréje, helyreállítása.

(8) A társasház vagy szövetkezeti lakóház lépcsőházának helyreállítása.

(9) Szeméttároló kialakítása, meglévő szemétledobó korszerűsítése.

(10) Gépkocsi-tároló kialakítása a társasház vagy szövetkezeti lakóház belső udvarán vagy pinceszintjén a pincehelyiségek átalakításával.

(11)13 Az épület víz- és hőszigetelésének javítása.

(12)14 Az egycsatornás gyűjtőkémények (termofor kémények) biztonságtechnikai kiváltása és felújítása.

A felújítási támogatás benyújtásának feltételei15

3. § (1) A társasház, illetve a szövetkezeti lakóház, csak akkor részesülhet kamatmentes felújítási támogatásban, ha a m2-re vetített (vízdíj nélküli) közös költség összege meghaladja az 50/1995. (XI. 27.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 9. § (1) bekezdésében az összkomfortos lakásra megállapított lakbér mértékének 30%-át.16

(2)17

(3) A társasháznak, illetve a szövetkezeti lakóháznak az önkormányzattal szemben nem áll fenn tartozása.

(4) A társasházban nincs rendezetlen (jogvitás) tulajdoni, illetve használati helyzetű tetőtér vagy házfelügyelői lakás.

(5) A társasházak esetében a tulajdonosok nem tartoznak az Önkormányzatnak az ún. kényszerkezelés időszakából.18

(6) Az Önkormányzat az általa nyújtott felújítási támogatás összegének erejéig a lakásokra – a tulajdonok arányában – jelzálogjogot jegyeztet be. A pályázati anyaghoz benyújtott jelzálogjog bejegyeztetéséhez szükséges nyilatkozat mellett – a kamatmentes felújítási hitelre vonatkozó szerződés megkötése előtt – csatolni kell tulajdononként a 30 napnál nem régebben kiállított tulajdoni lap másolatot.19

(7) A társasháznak, illetve a szövetkezeti lakóháznak rendelkeznie kell a felújítási összeg minimum 30 %-ával.20

(8) Az igényelhető felújítási támogatás összege nem haladhatja meg:

a) a 10-20 lakást magában foglaló épület esetében lakásonként: 70.000,-Ft
b) a 21-35 lakást magában foglaló épület esetében lakásonként: 60.000,-Ft
c) a 36-50 lakást magában foglaló épület esetében lakásonként: 50.000,-Ft
d) 51-nél több lakást magában foglaló épület esetében lakásonként: 40.000,-Ft

A felújítási támogatás nem haladhatja meg a költségvetési összeg 70 %-át.21

(9)22 Az igényelhető felújítási támogatás legmagasabb összegét igénybevevő társasház, illetve szövetkezeti lakóház a felújítási hitel futamidejének lejárata előtt, csak abban az esetben részesülhet – legfeljebb a (8) bekezdésben meghatározott összeg erejéig – újabb felújítási támogatásban, ha az igényelt hitel visszafizetésére biztosítékot tud felajánlani.

3/A §23 (1) Az Önkormányzat a Fővárosi Rehabilitációs Keretből juttatható támogatás feltételeiről és a pályázati eljárás rendjéről szóló 62/2000. (XI. 30.) Fővárosi közgyűlési rendeletben foglaltakhoz kapcsolódóan a kamatmentes kölcsön visszafizetésére kedvezményben részesíti azt a társasházi közösséget, illetve lakásszövetkezetet, ahol a lakóépületben olyan tulajdonos lakik, aki hitelt érdemlően igazolja, hogy

a) ő vagy a vele egy háztartásban lakó közeli hozzátartozója az alábbi pénzbeli juttatások egyikében részesül:

– időskorúak járadékában, vagy

– rendszeres szociális segélyben, vagy

– lakásfenntartási támogatásban, vagy

– rendszeres gyermekvédelmi támogatásban, vagy

– gyermekvédelmi támogatásban, vagy

– közgyógyellátási igazolvánnyal rendelkezik, vagy

– a vele egy háztartásban lakó közeli hozzátartozó(k) jövedelmével együtt az egy főre jutó havi nettó jövedelme a pályázat benyújtását megelőző 3 hónap átlagában az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét nem haladja meg, vagy

b) a vele egy háztartásban lakó közeli hozzátartozó(k) jövedelmével együtt az egy főre jutó havi nettó jövedelme a pályázat benyújtását megelőző 3 hónap átlagában az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 1,5-szeresét nem haladja meg, és

c) a társasház, illetve a lakásszövetkezet közgyűlése úgy határoz, hogy a társasházi közösség, illetve a lakásszövetkezet részére

– az (1) bekezdés a) pontja szerint kedvezményezett tulajdonosnak nem kell megfizetni a (2) bekezdés a) pontja szerint a tulajdoni hányadára jutó kölcsön 100%-át,

– az (1) bekezdés b) pontja szerint kedvezményezett tulajdonosnak nem kell megfizetni a (2) bekezdés b) pontja szerint a tulajdoni hányadára jutó kölcsön 50%-át.

(2) A kamatmentes kölcsön visszafizetésére vonatkozó kedvezmény mértéke

a) az (1) bekezdés a) pontjában lévő kedvezményezettnél a tulajdoni hányadra jutó kamatmentes kölcsön 100%-a,

b) az (1) bekezdés b) pontjában lévő kedvezményezettnél a tulajdoni hányadra jutó kamatmentes kölcsön 50%-a.

(3) A társasházi közösségnek, illetve a lakásszövetkezetnek a kedvezményezett tulajdonos tulajdoni hányadára jutó kamatmentes kölcsön

a) 100%-át az (1) bekezdés a), c) pontja esetében

b) 50%-át az (1) bekezdés b), c) pontja esetében nem kell visszafizetnie az Önkormányzat részére.

(4) A kedvezmény éves keretösszegét a költségvetésről szóló önkormányzati rendeletben kell meghatározni. A keret kimerülése esetén hirdetményben kell közzétenni, hogy az év hátralévő részében – a keret kimerülése miatt – a pályázók nem részesülhetnek kedvezményben.

(5) A kedvezményt 2004. március 1-jétől a jelentkezés tárgyévében folyamatosan vehetik igénybe a pályázók.

(6) A társasházi közösségnek és a lakásszövetkezetnek a kamatmentes kölcsön visszafizetésére a kedvezmények érvényesítéséhez alábbi iratokat, nyilatkozatokat kell a pályázat benyújtásával egyidejűleg, hiánytalanul becsatolni a Vagyonkezelő Rt-hez:

– a közgyűlési határozatot (a 62/2000. (XI. 30.) Fővárosi közgyűlési rendelet 4. sz. melléklete szerint), amely tartalmazza, hogy a közösség úgy döntött, hogy

– a kamatmentes kölcsön visszafizetésénél a kedvezményeket érvényesíteni kívánja, és

– megállapítja, hogy a rendelet 3/A § (1) bekezdés a), b) pontjai alapján a név és tulajdoni hányad szerint megnevezett tulajdonos kedvezményben részesíthető, és

– e kedvezményezettektől a tulajdoni hányadukra jutó kamatmentes kölcsön a rendelet 3/A § (2) bekezdése szerinti összege megfizetését nem követeli, és

– a kedvezményben részesíthető tulajdonos nyilatkozatát, amelyben hozzájárul ahhoz, hogy társasházi vagy szövetkezeti lakására a megállapodás megkötésével egyidejűleg a tulajdoni hányadára eső kamatmentes kölcsön erejéig jelzálogjog kerüljön bejegyzésre az Önkormányzat javára, és

– a kedvezményben részesíthető tulajdonos nyilatkozatát, amelyben hozzájárul ahhoz, hogy a jövedelemnyilatkozatban közölt adatok valódiságát a Szociális törvény (1993. évi III. törvény) 10. § (2) és (3) bekezdésében foglaltak szerint az Önkormányzat környezettanulmány lefolytatásával vagy az APEH illetékes igazgatósága útján ellenőrizheti.

(7) A kedvezményben részesíthető tulajdonosoknak az alábbi – az érvényesíteni kívánt kedvezményre való jogosultságot igazoló – nyilatkozatokat, igazolásokat és határozatok hiteles másolatát kell csatolniuk a pályázat benyújtásának időpontjáig a társasházi közös képviselő, illetve a lakásszövetkezet elnöke részére, amelyeket az Önkormányzat a megállapodás megkötésétől számított 5 éven belül jogosult ellenőrizni:

– az Önkormányzat határozatát annak igazolása céljából, hogy a családban van olyan személy, akinek a rendelet 3/A § (1) bekezdés a) pontja szerinti valamelyik szociális rászorultságtól függő pénzbeli ellátást biztosítottak, vagy

– igazolást a rendelet 3/A § (1) bekezdés a) pontja szerinti közgyógyellátási igazolványról, vagy

– az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét vagy annak 1,5-szeresét meg nem haladó jövedelemmel rendelkező családnál a jogosult tulajdonos és a vele egy háztartásban lakó közeli hozzátartozók a kérelem benyújtását megelőző 3 havi jövedelméről szóló igazolásait (a 62/2000. (XI. 30.) Fővárosi közgyűlési rendelet 3. sz. melléklete szerint), nyilatkozatait és

– nyilatkozatot, amelyben a kedvezményben részesíthetők hozzájárulnak a személyes adataik kezeléséhez.

(8) Amennyiben a rendelet 3/A § (1) bekezdése alapján kedvezményben részesített tulajdonos a társasházban lévő lakását az e rendelet szerinti megállapodás létrejöttétől számított 5 éven belül elidegeníti, a kedvezmény összegét egy összegben meg kell fizetnie az Önkormányzat részére.

(9) Ha a rendelet társasházban vagy lakásszövetkezetben lévő tulajdoni hányadra vonatkozó rendelkezéseket tartalmaz, azt alkalmazni kell a lakásszövetkezeti tulajdonra is akként, hogy tulajdoni hányadon az összes lakás alapterületének az egyes lakásra jutó hányadát kell érteni.

3/B §24 A rendelet 3/A § alkalmazásában használt fogalmak:

Közeli hozzátartozó: házastárs, élettárs, 20 évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező, illetve a 25 évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező, nappali tagozaton egyetemi, főiskolai tanulmányokat folytató, valamint korhatárra való tekintet nélkül a tartósan beteg, illetőleg a testi, érzékszervi, értelmi, beszéd vagy más fogyatékos vérszerinti, örökbefogadott, mostoha- és nevelt gyermek, örökbefogadó, mostoha- és nevelőszülő.

Jövedelem: a személyi jövedelemadóról szóló törvényben jövedelemként meghatározott vagyoni érték (bevétel) munkavállalói járulékkal, személyi jövedelemadóval, egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékkal, magán-nyugdíjpénztári tagdíjjal, valamint a jövedelemadóról szóló törvényben elismert költségekkel csökkentett része, függetlenül attól, hogy adómentesnek vagy adókötelesnek minősül.

Nem minősül jövedelemnek: a temetési segély, az alkalmanként adott átmeneti segély, a lakásfenntartási támogatás, a rendkívüli gyermekvédelmi támogatás, a nevelőszülők számára fizetett nevelési díj és külön ellátmány, az anyasági támogatás, valamint – a személyes gondoskodásért fizetendő személyi térítési díj megállapítása kivételével – a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményei, a fogyatékossági támogatás, a rokkantsági járadék és a vakok személyi járadéka, továbbá a tizenharmadik havi nyugdíj.

Család: egy lakásban együtt élő, ott bejelentett lakóhellyel, vagy tartózkodási hellyel rendelkező közeli hozzátartozók közössége.

Háztartás: egy lakásban együtt élő, ott bejelentett lakóhellyel, vagy tartózkodási hellyel rendelkező személyek közössége.

Egy főre jutó havi jövedelem megállapításához az e rendelet szerinti pályázat benyújtását megelőző 3 havi nettó jövedelem átlagát kell igazolni a 62/2000. (XI. 30.) Fővárosi közgyűlési rendelet 3. sz. melléklete szerinti nyomtatványon.

3/C. §25 Adatvédelem

(1) Az 1992. évi LXIII. törvény 2. § 1. pontjában lévő személyes adatok gyűjtése, felvétele, tárolása, feldolgozásának célja, e rendelet 3/A § (1) bekezdésében lévő jogosultsági feltételek megállapítása.

(2) Az (1) bekezdés szerinti személyes adatok kezeléséhez az érintettek hozzájárulása szükséges.

(3) A társasházi közös képviselő jogosult a személyes adatokat az érintettek hozzájárulásával összegyűjteni, feldolgozni. A személyes adatok e rendelet 3/A § (7) bekezdésében foglaltakat kivéve más illetéktelen személyek rendelkezésére nem bocsáthatók.

A pályázat elnyerésének feltételei

4. § (1) A felújítási támogatási keretet kizárólag pályázat útján lehet igénybe venni.26

(2) A pályázaton csak azok a társasházak és szövetkezeti lakóházak vehetnek részt, amelyeknek nincs egyéb hiteltartozásuk, továbbá kiegyenlítetlen közműtartozásuk.27

(3)28 A pályázatnak tartalmaznia kell:

a) A tulajdonosok feltétel nélküli hozzájárulását a jelzálogjog bejegyzéséhez a támogatási összeg tulajdonukra eső mértékéig, illetve közgyűlési határozatot, amennyiben a társasház, osztatlan közös tulajdonában, illetve a szövetkezet tulajdonában az ingatlan-nyilvántartásban önálló ingatlanként nyilvántartott helyiségre kerül bejegyzésre a jelzálogjog.

b) Jelzálogjog helyett, albetétenként legfeljebb 150.000 Ft hitel igénybevétele esetén, albetétenként két személy készfizető kezességi nyilatkozatát a hitel visszafizetésére.

c) A társasház, illetve szövetkezeti lakóház közös képviselőjének igazolását (banki igazolás) a költségvetési összeg 30%-ának elkülönített számlán történő elhelyezéséről.

d) Nyilatkozatot arról, hogy a tulajdonosoknak a lakásvásárlással kapcsolatban nem áll fenn törlesztő részlet tartozásuk. Nem minősül vételártartozásnak, ha a vevő az adásvételi szerződés szerinti részleteket folyamatosan fizeti.

e) A felújítás költségeit tartalmazó részletes költségvetést.

f) Tulajdonosi nyilatkozatot, hogy amennyiben a felújítás bekerülési összege magasabb a költségvetésben szereplő összegnél, úgy a szerződésben rögzített költség feletti részt a tulajdonostársak pótbefizetéssel egyenlítik ki.

(4) A pályázat csak az összes melléklet egyidejű beadásával érvényes. Nyilatkozatok utólagos pótlására nincs lehetőség.

Pályázatok elbírálása

5. § (1) A beérkezett pályázatokat az Rt. a beérkezés sorrendjében 15 napon belül véleményezi és előterjeszti döntésre a Képviselő-testület Kerületfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottságához. A bizottság döntését 90 napon belül közli az Rt-vel.

(2) A pályázókat írásban kell értesíteni a pályázat eredményéről.

A felújítási támogatás felhasználása29

6. § (1) Elfogadott felújítási támogatási kérelem esetén az Rt. szerződést köt a társasház, illetve a szövetkezeti lakóház közös képviselőjével a felújítási támogatás felhasználására.

(2) A felújítási támogatást kizárólag a társasház által elfogadott – az elvégzendő munkákra vonatkozó, – költségvetésben tételesen felsorolt célokra és a Kerületfejlesztési és Kerületüzemeltetési Bizottság döntésében meghatározott határidő lejártáig lehet felhasználni. Kizárólag gáz alap- és felszálló vezeték cseréjének esetén finanszírozható utólagosan a felújítás, amennyiben a beérkezett pályázat pozitív elbírálásban részesül. Ez is csak abban az esetben, ha a társasházat kizárták a gázszolgáltatásból.30

(3) A banki kezelési költség a társasházat, illetve a szövetkezeti lakóházat terheli.

II.31

7. § (1) Az Önkormányzat, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium által kiírt pályázati programokhoz kapcsolódva – a Panelprogramhoz (LFP-2008-LA-2), az ÖKO Programhoz (LFP-2008-LA-9), illetve a Termofor kémény Programhoz (LFP-2008-LA-7) – támogatási lehetőséget biztosít.

(2) A támogatás elnyerése pályázat útján történik, a pályázati felhívásokat a rendelet mellékletei tartalmazzák.

(3) Támogatásban részesülhetnek a Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzat közigazgatási határán belül elhelyezkedő társasházak, lakásszövetkezetek és önkormányzati bérházak, amennyiben a lakóépület tulajdonosai vállalják a felújítási költségek előírt mértékű, saját erőből történő finanszírozását.

(4) A támogatás a mellékletekben felsorolt munkálatokra vehető igénybe.

(5) Nem igényelhető támogatás, ha a társasház pályázatát közvetlenül nyújtja be a minisztériumhoz (egylépcsős pályázat), vagy a pályázat benyújtása előtt már megkezdte a beruházást.

(6) A Rendelet 7. §-ában meghatározott pályázatokra nem kell alkalmazni a Rendelet I. fejezetében foglalt paragrafusokat, kivéve a 1. § (4) – (5) bekezdés, a 3. § (3) – (6) bekezdés, 4. § (1) – (2) bekezdés, (3) bekezdés a), c), d), e), f) pontokat és a (4) bekezdést.

8. § (1) Az Önkormányzat a rendeletben kiírt pályázatra benyújtott kérelmek elbírálásának adminisztratív előkészítésével az Angyalföld – Újlipótváros – Vizafogó Vagyonkezelő Zrt-t bízza meg, összhangban az 1. §-ban foglaltakkal. A pályázati felhívásban megjelölt adatokat és információkat a pályázónak kell szolgáltatnia.

(2) Az Önkormányzat a támogatást kamatmentes hitel formájában nyújtja, mely összeget 5 év alatt kell visszafizetni. A támogatásra vonatkozóan felek külön szerződést kötnek.

(3) Az önkormányzati támogatás a központi kiírásban szereplő állami támogatás mértékével azonos.

(4) Az Önkormányzat a pályázat alapján elnyert támogatást abban az esetben nyújtja, ha a központi költségvetés biztosítja a pályázat útján igényelt támogatást.

(5) Amennyiben a támogatás mértéke az 1.000.000 Ft-ot meghaladja, az építmény homlokzatán, vagy a látogatók és a közforgalom számára nyitva álló, jól látható központi helyen a kivitelezés időtartama alatt és a felújítást követően állandó tájékoztatást szolgáló, fém vagy más korrózióálló anyagból készült, legalább 30×40 cm nagyságú táblát kell elhelyezni a támogatási szerződésben meghatározott szöveggel.

9. § (1) A támogatás csak akkor adható, ha

a) a pályázat tárgyát csak teljes épület, vagy dilatációval határolt épületrész képezi,

b) a társasháznak az Önkormányzattal szemben nem áll fenn tartozása,

c) a társasházban nincs rendezetlen tulajdoni, illetve használati helyzetű lakás vagy helyiség,

d) a társasház rendelkezik a teljes felújítási, korszerűsítési költség a pályázati kiírásban meghatározott részével és hajlandó elkülönített számlán elhelyezni, vagy rendelkezik hitelintézeti ígérvénnyel,

e) a társasház hozzájárul, hogy az Önkormányzat a támogatás mértékéig az egyes tulajdonokra a tulajdoni hányad arányában vagy az ingatlan-nyilvántartásban önálló ingatlanként nyilvántartott helyiségre jelzálogjogot jegyeztessen be.

(2) A társasházban lévő nem lakáscélú helyiségek tulajdonosaira jutó költségek fedezetére a támogatás nem vehető igénybe.

10. § (1) A pályázatok elbírálása a Kerületfejlesztési és Kerületüzemeltetési Bizottság feladat- és hatáskörébe tartozik.

(2) Az Önkormányzatnál a pályázatok befogadása folyamatos. A kétlépcsős pályázatok benyújtási határideje az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium pályázati kiírásában meghatározott határidő előtt 45 nappal jár le. A kormányzati támogatási keret kimerülését – a miniszter erre irányuló közleménye megjelenését követően – hirdetményben kell közzétenni. Az önkormányzati támogatási keret kimerüléséről azonnali hirdetményt kell kiadni.

(3) A pályázatok az alábbi szempontok alapján kerülnek értékelésre:

a) az épület életkora,

b) a pályázattal érintett lakások száma,

c) a tervezett fajlagos energia-megtakarítás mértéke,

d) a beruházás gazdaságossága (megtérülési idő),

e) korábbi pályázattal nyert-e el támogatást,

f) az elbírálás során előnyt élvez az a pályázó, amelyik az épületet teljes egészében felújítja, vállalja nyilatkozatban, hogy Kiváló Építési Termék védjeggyel ellátott terméket alkalmaz.

(4) A Zrt. a Bizottság döntéséről 15 napon belül értesíti a pályázókat, egyúttal biztosítja a beküldendő Önkormányzati dokumentumokat.

A támogatást elnyert pályázóval az Angyalföld-Újlipótváros-Vizafogó Vagyonkezelő Zrt. köt szerződést a támogatás folyósításáról, annak módjáról, a pályázatban vállaltak megvalósításának üteméről és határidejéről, a támogatással történő elszámolás szabályairól, a felhasználás ellenőrzéséről és a szerződésszegés jogkövetkezményeiről.

(5) Az önkormányzati támogatás a szerződéskötés után is mindenben osztja az állami támogatás jogi sorsát, amennyiben központi intézkedés folytán a költségvetési támogatást visszavonják, vagy az Önkormányzatot annak visszafizetésére kötelezik, úgy ezen szabályok és kötelezések vonatkoznak az Önkormányzat által nyújtott támogatásokra is.

(6) Önkormányzati támogatást csak kétlépcsős pályázati rendszerben lehet igényelni. Ebben az esetben az Önkormányzat nyilvános pályázatot ír ki a Program önkormányzati támogatására, amelyben meghatározza a nyújtani kívánt támogatás mértékét, formáját és feltételeit, továbbá az önkormányzati közreműködés módját, eszközeit.

Első lépcsőként a pályázó társasházak és lakásszövetkezetek a felújítási pályázatot az Önkormányzat felé nyújtják be, amennyiben vállalják a felújítási költségek minimálisan a pályázatban megjelölt mértékű saját erőből történő finanszírozását.

Az önkormányzati döntést követően második lépcsőben az Önkormányzat által is támogatott pályázatokat – az Önkormányzat dokumentumaival kiegészítve – a pályázó társasházak, illetve lakásszövetkezetek továbbítják az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium (a továbbiakban: a minisztérium) felé.

11. §32 E rendelet az Európai Parlament és a Tanács belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelvének való megfelelést szolgálja.

III.33

Dr. Sinka József s. k. Dr. Tóth József s. k.
jegyző polgármester

1. számú melléklet az 5/1996. (II. 23.)Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelethez34

Pályázati felhívás

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat nyilvános pályázatot hirdet a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumtól kapott felhatalmazás alapján a

Zöld Beruházási Program Klímabarát Otthon Energia-hatékonysági Alprogram

KÓDSZÁM: ZBR-EH-09

I. A támogatás célja

Jelen támogatás célja elsődlegesen a klímavédelem. Az éghajlatváltozás növekvő kockázata miatt a környezetvédelmi beavatkozások egyik legalapvetőbb formája a fosszilis energiahordozókból származó üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése. Ez nemzetközi kötelezettség számunkra, ami egyúttal nemzeti érdek érvényesítését is jelenti. A hagyományos építésű házak elavult fűtés-, melegvíz- és energiaellátó rendszerei, továbbá a gyenge minőségű szigetelés óriási energiaveszteséget – és ezáltal többlet széndioxid kibocsátást – okoznak. Az energiatakarékosság fokozását és az üvegházhatású gáz kibocsátás csökkentését szolgáló épületenergetikai korszerűsítéseket célzó beruházások megvalósítása költséges, és emiatt gyakran kivitelezhetetlen magánemberek számára megfelelő állami támogatás nélkül. Fontos ugyanakkor, hogy ezek a korszerűsítések komplex formában valósuljanak meg, egyszerre több beavatkozási területen javítva növeljék az energiahatékonyságot, és fajlagosan a lehető legmagasabb széndioxid-kibocsátás csökkentést eredményezzék. Ezért a Zöld Beruházási Rendszer keretében az Energiahatékonysági Alprogram lehetőséget nyújt a lakosság számára, hogy lakóépületeik felújításával hozzájáruljanak az ország klímavédelmi céljaihoz, egyszersmind csökkentsék energiafogyasztásukat és a belőle eredő kiadásaikat.

II. A pályázók köre

Jelen pályázati forrásból támogatást kaphatnak:

Hagyományos technológiával épült ingatlanok esetében:

– természetes személyek,

– lakásszövetkezetek,

– társasházak.

Iparosított technológiával épült ingatlanok esetében csak természetes személyek pályázhatnak, és kizárólag nyílászáró cserére.

III. Támogatható tevékenységek köre

Nyílászárók energia-megtakarítást eredményező felújítása vagy cseréje, abban az esetben, ha a beruházással érintett ingatlan fűtési rendszere szabályozott, illetve abban az esetben, ha a két beruházást egyidejűleg kívánják elvégezni.

– Az épületek lodzsáinak beüvegezése a szoláris nyereségek passzív hasznosítására, abban az esetben, ha a beruházással érintett ingatlan fűtési rendszere szabályozott, illetve abban az esetben, ha a két beruházást egyidejűleg kívánják elvégezni.

– Az épületek nyári hővédelmének javítása, árnyékoló, vagy árnyékvető szerkezetek beépítése (gépi hűtés, légkondicionáló berendezés beüzemelése nem támogatható).

– Hővisszanyerős szellőzési rendszer létesítése.

– Homlokzatok és födémek hőszigetelése, abban az esetben, ha a beruházással érintett ingatlan fűtési rendszere szabályozott, illetve abban az esetben, ha a két beruházást egyidejűleg kívánják elvégezni.

– Fűtéskorszerűsítés (szabályozott fűtési rendszer) és használati melegvíz ellátás korszerűsítése.

– A megújuló energiafelhasználás növelése, a hagyományos energiahordozók megújuló energiaforrásokkal való helyettesítésére irányuló beruházások az energiatermelésre, a tárolásra és az energia hálózatba való esetleges visszatáplálásra. Épületekhez kapcsolható megújuló energiaforrásokkal előállított hőenergia, vagy villamosenergia-termelő kapacitások létesítése (napkollektoros rendszerek, napelemes rendszerek, biomassza tüzelésű kazánok, geotermikus hőszivattyúk, szélenergia hasznosítása).

– Új építésű, energiatakarékos házak építésének támogatása (Ezen pályázati célra történő pályázás esetén a többi támogatható tevékenységre további támogatás nem vehető igénybe!)

Megkezdett projekt nem támogatható.

IV. A pályázat tárgya és benyújtásának módja

A pályázat tárgya:

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium a meglévő lakóépületek széndioxid-kibocsátás csökkentését eredményező energiahatékonysági felújítását megvalósító beruházások, megújuló energiafelhasználást támogató beruházások, valamint új építésű energiatakarékos lakóépületek támogatására vonatkozó pályázati felhívást tesz közzé.

A pályázat benyújtásának módja:

– pályázati formanyomtatvány (adatlapok),

– beruházás előtti állapotot bemutató energiatanúsítvány, a tanúsítvány részletes háttérszámításaival együtt

– CD-n kell benyújtani utóbbi kiegészítésére a pályázati kiírás 3. számú mellékleteként szereplő Környezetvédelmi Energetikai Számítás (KESZ számítás) a CO2 kibocsátás csökkentés és energiahatékonyság kalkulációja végett,

– CD-n kell benyújtani az elérendő állapotra vonatkozóan épületenergetikai szakértő által elvégzett KESZ számítást mellékelve.

Pályázati dokumentumok

a) Magánszemélyek esetében:

– pályázati adatlap

– CD-n kell benyújtani utóbbi kiegészítésére a pályázati kiírás 3. számú mellékleteként szereplő Környezetvédelmi Energetikai Számítás (KESZ számítás) a CO2 kibocsátás csökkentés és az energiahatékonyság kalkulációja végett (mellékelve számításokat tartalmazó file-okat kép vagy .pdf formátumban)

– CD-n kell benyújtani az elérendő (tervezett) állapotra vonatkozóan épület-energetikai szakértő által elvégzett KESZ számítást (mellékelve számításokat tartalmazó file-okat kép vagy .pdf formátumban)

– a beruházással érintett ingatlan 3 hónapnál nem régebbi hiteles tulajdoni lap másolata (per- és igénymentesnek kell lennie)

– a Pályázó nevére és a beruházás címére szóló, cégszerűen aláírt árajánlat

– fényképek a beruházás előtti állapotról

– beruházáshoz szükséges hatósági engedélyek

– az energetikai számítást végző mérnökkamarai névjegyzékben vagy építészkamarai névjegyzékben szereplő szakember nyilatkozata aláírással és azonosító számmal ellátva, mely a számítás hitelességét igazolja (2. számú melléklet).

b) Társasházak esetén:

– pályázati adatlap

– lakóközgyűlési jegyzőkönyv, mely tartalmazza a lakók hozzájárulását a beruházás végrehajtásáról, tételesen felsorolva az elvégezni kívánt felújítási tevékenységeket, illetve a felhasználásra kerülő szerkezeti elemek minőségével kapcsolatos paramétereket, a pályázat kapcsán a társasház nevében eljáró személy kijelölése, jelenléti ív csatolása

– CD-n kell benyújtani utóbbi kiegészítésére a pályázati kiírás 3. számú mellékleteként szereplő Környezetvédelmi Energetikai Számítás (KESZ számítás) a CO2 kibocsátás csökkentés kalkulációja végett (mellékelve számításokat tartalmazó file-okat kép vagy .pdf formátumban)

– Pályázó (a társasház) nevére és a beruházás címére szóló, cégszerűen aláírt árajánlat

c) Új építésű ingatlan esetén:

– pályázati adatlap

– CD-n kell benyújtani az elérendő állapotra vonatkozóan épületenergetikai szakértő által elvégzett KESZ számítást (mellékelve számításokat tartalmazó file-okat kép vagy .pdf formátumban)

– jogerős építési engedély

– az ingatlan jóváhagyott, engedélyezett építési terve

– a Pályázó nevére és a beruházás címére szóló, cégszerűen aláírt árajánlat a támogatás szempontjából elismerhető beruházási tevékenységekhez szükséges anyag és munkaköltségekről beruházáshoz szükséges hatósági engedélyek

Az árajánlatnak minden esetben tartalmaznia kell:

– a pályázó nevét

– a beruházás címét

– az árajánlat adó nevét, címét, cégszerű aláírását

– a beszerezni kívánt berendezések műszaki paramétereit

– az árakat tételesen (nettó, bruttó) forintban megadva.

V. A támogatható és nem támogatható költségek meghatározásának szabályai

1. A támogatás szempontjából elismerhető bekerülési költségek köre:

A beruházás költségvetésében csak a 2007. evi CXXVII. Az általános forgalmi adóról szóló törvény 169-172. §-ban meghatározott feltételeket maradéktalanul kielégítő, és az árajánlattal megegyező tartalmú számlákkal azonosított és igazolt azon költségek számolhatok el, amelyek elengedhetetlenül szükségesek a beruházás végrehajtásához, és megfelelnek a költséghatékonyság elvének, nem haladják meg az adott piacon általánosan elfogadott mértéket.

Figyelem: Támogatás csak a kereskedelmi forgalomból beszerzett új berendezések, készülékek és anyagok beépítésére folyósítható. A beruházás megvalósítása során kizárólag az építési termékek műszaki követelményeinek, megfelelőség igazolásának, valamint forgalomba hozatalnak és felhasználásának szabályairól szóló jogszabályok szerinti megfelelőségű igazolással rendelkező anyagokat, termékeket lehet felhasználni.

A megújuló energiaforrásból termelt többletenergia hálózatba történő visszatáplálásához szükséges berendezések költsége az összberuházási költség megállapításánál figyelembe vehetők.

A pályázat benyújtásakor a beruházás megvalósítása előtti állapotáról a pályázónak a 2078/2008. (VI. 30.) Az épületek energetikai jellemzőinek javítását célzó kormányzati intézkedésekről szóló Kormányhatározat alapján energiatanúsítványt kell benyújtania. Ennek költsége maximum 15.000,- Ft/lakás összeghatárig számolható el.

A vonatkozó jogszabály értelmében 2009. január 1-jétől minden energiamegtakarítás támogatására irányuló pályázat beadási feltétele az energiatanúsítvány megléte és a tanúsítványban megjelölt energetikai minőségi osztály javítása.

2. Támogatásból nem fedezhető költségek:

Nem számolhatók el azok a költségek, amelyek a pályázati cél megvalósításával nincsenek közvetlen kapcsolatban. A beruházási költségekben nem vehetők figyelembe az olyan költségek, amelyek nem szolgálják az energiahordozó megtakarítást.

Egyik támogatható tevékenység keretén belül sem számolhatóak el az alábbi költségek:

– szállítási díj

– állapotfelmerés, tervezés díja

– kiszállási díj

– tervezés, engedélyezés költsége

– beruházás utáni helyreállítási munkálatok anyag és munkadíja

– területfoglalási díj

– raklap bérleti díj

– közreműködési díj

– ideiglenes mellékhelyiségekhez és melléképületekhez kapcsolódó költségek

– törmelék, sitt elszállítása, konténer bérlése

– engedélyezési, hatósági díjak

– műszaki ellenőrzés

– felújítási munkálatok

– organizációs költségek (fakivágás, gallyazás, föld- és sziklamunka)

– pályázat elkészítéséhez kapcsolódó költségek

– pályázatírás díja

– tulajdoni lap költsége

– postaköltségek

– sokszorosítás költsége.

Nyílászáró csere/nyílászáró utólagos hőszigeteléshez kapcsolódó anyag és munkadíjak:

– szúnyogháló

– beltéri nyílászárók (két fűtött helyiség közötti nyílászárók)

– fűtetlen terek közötti nyílászárók (pl.: fűtetlen lépcsőház nyílászárói)

– lakótérhez nem tartozó nyílászárók (pl.: pince-, garázs-, padlás nyílászárói)

– új párkány felszerelése

– új könyöklő felszerelése

– szellőző berendezés (kivéve azon helyiségek esetében, ahol nyílt égésterű hőtermelő berendezés üzemel, a nyílászárókat kötelező szellőző berendezéssel ellátni!)

Fűtéskorszerűsítés és használati melegvíz korszerűsítéshez kapcsolódó anyag és munkadíjak:

– villamosenergiával működő hőtermelő berendezés (kivétel, ha a beruházás előtt is villamosenergiával üzemelő hőtermelő berendezés üzemelt)

– vízszerelési munkák

– szaniter áru

– vizes helyiségek felújítási munkái

– hagyományos kéményépítés, újraépítés

– mérőóra le- és felszerelése

– gázszolgáltatói illeték

– közmű-hozzájárulási díj

– kéményseprői szakvélemény, kéményseprői díj

– gáz-meó

– tetőlétra

– kéményjárda.

Homlokzatok és födémek hőszigeteléséhez kapcsolódó anyag és munkadíjak:

– vízszigetelés

– beruházás utáni helyreállítási munkák

– új ereszcsatorna felszerelése

– ereszdeszka

– új erkélykorlát felszerelése, beüvegezése

– erkélyek renoválási munkái (rozsdamentesítés, festés, újraüvegezés, járólapozás)

– új antenna elhelyezése

– új villámhárító elhelyezése

– új kémény elhelyezése

– reklámtábla elhelyezése

– területfoglalási díj

– raklap bérleti díj

– közreműködési díj

– színező vakolat

– tetőcsere, tetőfedő anyagok költsége

– beépítetlen padlástér esetén a tető síkjában történő szigetelés

– szigeteletlen lábazat festése, felújítása.

A megújuló energiafelhasználás növeléséhez kapcsolódó anyag és munkadíjak:

– engedélyezési, hatósági díjak (pl.: vízjogi és bányakapitánysági engedély)

– műszaki ellenőrzés

– teljes fűtési rendszer kiépítése

– tüzelőanyag tárolására szolgáló tároló és/vagy egyéb építmény.

A fent felsoroltakon kívül, a pályázat értékelése során a szakértő javaslatára, a beruházáshoz nem kapcsolódó költségek levonásra kerülhetnek.

A pályázathoz csatolt árajánlatnak megfelelően részletezettnek kell lennie ahhoz, hogy a fentiek alapján meghatározott költségek besorolását meg lehessen állapítani (egyes tételek pontos megnevezése, tételenkénti árak, nettó ár, bruttó ár, kedvezmények tételenkénti feltüntetése).

Nem elszámolhatóak azok a költségek sem, melyek a pályázat benyújtásának időpontja előtt keletkeztek, mivel megkezdett beruházás nem támogatható.

3. Egyéb elszámolható költségekkel kapcsolatos előírások:

– pályázatot benyújtani a meglévő állapothoz képest energetikai szempontból hatékonyabb állapotot eredményező korszerűsítés céljából lehet (bővítésekkel ebben a konstrukcióban nem lehetséges pályázni, pontosabban a támogatási összeg meghatározása a felújítás előtti lakott alapterület alapján történik).

– az épületburkot érintő beavatkozások (hőszigetelés, nyílászáró csere) esetén be kell tartani a 7/2006. (V.24.) TNM rendelet 1. szintű (hőátbocsátási tényezőkre vonatkozó) követelményeit. Ez alól kivételt képez a külső fal hőszigetelése, ahol a rendeletnél szigorúbb (U max.=0,35) értéket kell teljesíteni.

– a beruházás költségvetésében csak az árajánlattal alátámasztott azon tételek számolhatók el, amelyek elengedhetetlenül szükségesek a beruházás végrehajtásához, megfelelnek az elvárt minőséget nem sértő költséghatékonyság elvének és nem haladják meg az adott piacon általánosan elfogadott mértéket.

VI. A pályázattal elnyerhető támogatás

1. Állami támogatás:

A támogatási rendszer úgy került kialakításra, hogy az elsősorban komplex jellegű felújítások megvalósítására ösztönözzön, amelynek megvalósulása esetén a Pályázók rendelkezésére áll az ún. KlímaBÓNUSZ kiegészítő támogatás is. Ennek megfelelően a támogatás többszintű lehet, az alábbiak szerint:

Alaptámogatás (költségarányos támogatás)

A vissza nem térítendő támogatás lakásonként igényelhető.

Valamennyi érvényes pályázat esetén, amely megfelel a 2078/2008. (VI. 30.) Korm. határozat energetikai minőségi osztály javítási kritériumának (tehát a pályázat megvalósítása révén legalább eggyel jobb energetikai kategóriát ér el), igénybe vehető állami támogatás, melynek alapja a támogatás szempontjából elismerhető (elszámolható) bekerülési költség, melynek mértéke:

– Nyílászáró csere/ nyílászáró utólagos hőszigetelés.

Maximálisan figyelembe vehető beruházási költség: 1 850 000 Ft.

Támogatás mértéke: 30%, de maximum 555 000 Ft.

– Fűtés- és használati melegvíz ellátás korszerűsítése.

Maximálisan figyelembe vehető beruházási költség: 2 100 000 Ft.

Támogatás mértéke: 30%, de maximum 630 000 Ft.

– Hőszigetelés.

Maximálisan figyelembe vehető költség: 1 800 000 Ft.

Támogatás mértéke: 30%, de maximum 540 000 Ft.

– Megújuló energiaforrás hasznosítása.

Maximálisan figyelembe vehető beruházási költség: 4 900 000 Ft.

Támogatás mértéke: 30%, de maximum 1 470 000 Ft.

A maximálisan figyelembe vehető költségnél nagyobb költségű beruházás esetén is legfeljebb a megadott összeghatárig igényelhető támogatás.

Az igényelt állami támogatás lakásonkénti mértékénél minden esetben a pályázattal érintett lakások száma vehető figyelembe.

Klímabónusz

KlímaBÓNUSZ támogatás (hatékonyság arányos támogatás)

Amennyiben a beruházással érintett épület a felújítás eredményeképpen eléri legalább a “B” energetikai kategóriát, akkor a Pályázó jogosult a KlímaBÓNUSZ támogatásra is. A támogatás mértéke az elért kategóriától függ, mértéke a beruházási költség 10-30%-a. A célzott kategória lehet: B, A, és A+. Az elnyerhető támogatás mértéke nagyobb, ha magasabb kategóriába kerül az épület. A százalékban kifejezett támogatási arány a beruházással elért kategória emelkedésének megfelelően növekszik. Amennyiben a beruházást követően az érintett ingatlan energiakategóriája nem éri el a “B” kategóriát, a Pályázó nem jogosult a KlímaBÓNUSZ támogatásra.

Új épület építése maximum 130 m2-ig támogatható. Nagyobb alapterületű ingatlan építésének támogatása nem pályázható. A támogatási összegre akkor jogosult a pályázó, ha az igényelt támogatási összeget számlákkal fedezi. Számlával csak olyan költségek fedezhetőek, melyek a pályázat szempontjából támogatható és elszámolható (energiahatékonyságot javító, CO2 kibocsátást csökkentő) tevékenységek megvalósításával kapcsolatosak.

A támogatás típusa: utólagos, teljesítés arányos, vissza nem térítendő támogatás. A támogatás kifizetett számlák alapján hívható le.

Egy lakóépület a tárgyi pályázati felhívásra csak 1 db pályázatot nyújthat be. A KvVM 10/2009. (VII. 17.) utasítása alapján az állami támogatás mértéke a klímabónusszal együtt nem haladhatja meg a beruházás elszámolható költségeinek 60%-át.

2. Az önkormányzat által nyújtott támogatás formája:

A pályázaton a bekerülési költséghez kamatmentes hitel támogatás igényelhető.

A pályázónak a teljes felújítási költség és a támogatás szempontjából elismerhető bekerülési költség megosztását a pályázatban be kell mutatnia.

A támogatás egyszer megítélt összeg, ha a pályázónak a pályázatban megjelölttől eltérő, pótlólagos költségei merülnek fel, akkor azok megfizetésére a pályázó köteles, az állami támogatás összege nem emelkedik.

Ha a beruházás megvalósítása során a beruházás költségei a támogatásban részesített pályázatban megjelölt költségeknél alacsonyabbak, az önkormányzati támogatás összege ezzel arányosan csökken.

3. Kamatmentes hitel támogatás mértéke:

Az önkormányzat részéről pályázható támogatás mértéke megegyező az állami alaptámogatás mértékével, azaz:

Valamennyi érvényes pályázat esetén, amely megfelel a 2078/2008. (VI. 30.) Korm. határozat energetikai minőségi osztály javítási kritériumának (tehát a pályázat megvalósítása révén legalább eggyel jobb energetikai kategóriát ér el), pályázható támogatás, melynek alapja a támogatás szempontjából elismerhető (elszámolható) bekerülési költség, melynek mértéke:

A kamatmentes-hitel támogatás lakásonként igényelhető.

A pályázatban igényeltnél alacsonyabb összegű támogatásról nem hozható döntés. A döntés vagy minden pénzügyi paraméterével együtt támogatja a pályázatot, vagy elveti azt.

4. A szükséges önrész összetétele:

A Pályázó saját erejeként figyelembe vehető

a) saját pénzeszköz,

b) a projekt finanszírozására felvenni tervezett, vagy felvett bankhitel,

c) egyéb forrás.

A saját forrás (önrész) meglétét a Pályázó a pályázati adatlap aláírásával igazolja, az egyéb támogatási forrás megléte esetén a Pályázati adatlap mellékletét képező “Az egyéb támogatási forrás igénybevétele esetén benyújtandó adatlap”-ot kell kitöltenie.
Támogatásnak minősül az államháztartás bármely alrendszeréből vagy más közösségi (Európai Uniós) forrásból kapott támogatás.

A Pályázónak határozatot kell hoznia arról, hogy nyertes pályázat esetén a készpénzben általa vállalt saját erőt elkülönített számlán helyezi el, és a pályázat szerinti munkálatok elvégzéséhez a munkaterületet biztosítja.

VII. A pályázat felépítése, benyújtásával kapcsolatos gyakorlati tudnivalók

1. A pályázat benyújtásával kapcsolatos követelmények:

a) A pályázat magyar nyelven, kizárólag a pályázati formanyomtatványokon nyújtható be.

b) A pályázatot a Pályázati útmutatóban közölteknek megfelelően, hiánytalanul, azaz a pályázati formanyomtatványok minden kérdésére választ adva és az előírt dokumentumok csatolásával kell benyújtani.

c) A formanyomtatványok sem tartalmában, sem alakjában nem változtathatóak, kivéve, ha egy adott helyen erre külön lehetőség van megjelölve. Változtatás esetén a pályázat feldolgozására nincs lehetőség, elutasításra kerül.

2. Benyújtás módja, helye, formája és határideje:

a) A pályázatot magyar nyelven 2010. szeptember 15-ig, a IV/3. pontban leírtak szerint kell benyújtani.

b) A pályázatot a pályázati felhívásban közölteknek megfelelően, hiánytalanul, a Vagyonkezelő Zrt-nél, a pályázati formanyomtatvány minden kérdésére választ adva, és az egyéb előírt dokumentumok csatolásával kell benyújtani.

c) A pályázatot az a) pontban megjelölt határidőig, 1 példányban kell benyújtani az Angyalföld – Újlipótváros – Vizafogó Vagyonkezelő Zrt-hez (1131 Budapest, Béke u. 65. II. em. 207.) munkanapokon 08.00-16.00 óra közötti időben.

d) A pályázaton fel kell tüntetni a pályázat kódszámát, a pályázó nevét és címét. A beérkezett pályázati anyagokat bizalmasan kell kezelni.

e) A formailag megfelelő – azaz a formanyomtatvány minden kérdésére választ adó, minden kért mellékletet tartalmazó, cégszerűen aláírt – pályázatokról a Vagyonkezelő Zrt. a beérkezését követő 5 munkanapon belül befogadó nyilatkozatot küld a pályázónak.

f) A pályázatok hiányos benyújtása esetén a Vagyonkezelő Zrt. a pályázót megfelelő határidő kitűzésével hiánypótlásra szólítja fel.

g) A hiánypótlás, a pontosítás, az ellenőrzés és az elbírálás során az eredeti támogatási igény nem növelhető abban az esetben sem, ha időközben a költségek növekedése, vagy a beruházás tartalmának változása azt egyébként lehetővé tenné.

h) A pályázatok befogadása folyamatos, 2010. szeptember 15-én zárul le. A támogatási keret kimerülése esetén az Önkormányzat hirdetményt tesz közzé és a pályázatok befogadását leállítja.

i) A pályázattal érintett munkálatokhoz csak egy alkalommal vehető igénybe állami támogatás.

3. Pályázati anyagok beszerzésének lehetőségei:

A Pályázati felhívás, a pályázati formanyomtatvány (adatlap) és a pályázati Útmutató a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (http://www.kvvm.hu), az Energia Központ Nonprofit Kft. (http://www.energiakozpont.hu) Internetes honlapjáról tölthető le.

VIII. Eljárásrend

1. A pályázó és a pályázat jogosultsága:

A pályázatban nem vehet részt az a pályázó:

a) amely lejárt esedékességű, 60 napot meghaladó adó- vagy adók módjára behajtható köztartozással bír, kivéve, ha az adóhatóság számára fizetési halasztást vagy részletfizetést engedélyezett, illetve amelynek az Európai Unió tradicionális saját forrásai címen tartozása van;

b) amely a pályázat szakmai, pénzügyi tartalmát érdemben befolyásoló valótlan, hamis adatot szolgáltatott a pályázat benyújtásakor, és ez hitelt érdemlően bebizonyosodik.

2. Döntés-előkészítés, döntési mechanizmus:

a) A pályázatokat a Vagyonkezelő Zrt. döntésre előkészíti, véleményezi a pályázatban szereplő értékelési kritériumok alapján, amelybe minden pályázó betekinthet.

b) Az önkormányzati támogatás odaítéléséről a beérkezéstől, illetve a hiánypótlástól számított 30 napon belül a Budapest XIII. Kerületi Önkormányzat Kerületfejlesztési és Kerületüzemeltetési Bizottsága dönt.

c) A Bizottság az eredményről, a döntést követő 15 napon belül írásban tájékoztatja a pályázót.

3. Az elbírálás szempontrendszere:

A pályázaton csak a formailag és tartalmilag megfelelő pályázatok kaphatnak támogatást.

A pályázatok az alábbi szempontok alapján kerülnek értékelésre és rangsorolásra:

– az épület életkora,

– a pályázattal érintett lakások száma,

– a tervezett fajlagos energia-megtakarítás mértéke,

– a beruházás gazdaságossága (megtérülési idő).

Az elbírálás során előnyt élvez az a pályázó, amelyik vállalja nyilatkozatban, hogy a kivitelezés során Kiváló Építési Termék védjeggyel ellátott termékeket alkalmaz. (www.kivet.hu).

4. Egyéb rendelkezések:

1) Az egyéb, a pályázatban nem szabályozott kérdésekben az államháztartás működési rendjéről szóló többször módosított 217/1998.(XII.30.) Korm. rendelet, valamint a lakáscélú állami támogatásokról szóló módosított 12/2001.(I.31.) Korm. rendelet előírásait kell alkalmazni.

2) A pályázó köteles a támogatás forrásainak felhasználását – ellenőrzés céljából – elkülönítetten nyilvántartani.

3) Felhívjuk a figyelmet, hogy a költségvetési forrásra is tekintettel az elnyert támogatás felhasználásakor a közbeszerzésekről szóló többször módosított 2003. évi CXXIX. törvény rendelkezéseit figyelembe véve kell eljárni.

4) A Vagyonkezelő Zrt. a pályázatban szereplő adatokat a helyszínen is ellenőrizheti, a vállalt kötelezettségek – megvalósítás, támogatás felhasználása – betartását bármikor jogosult vizsgálni.

5) A pályázatban megvalósuló tevékenységekhez kapcsolódó

– kizáró feltételek

– ellenőrzések

feltételei a KvVM által kiírt pályázatban foglaltaknak megfelelőek.

5. A Támogatási szerződés megkötéséhez szükséges dokumentumok:

a) A kedvezményezett képviseletére jogosult személy megbízó levelének, illetve megválasztását, megbízását rögzítő lakóközösségi közgyűlési határozat (társasházak, illetve lakásszövetkezetek esetében) másolatban történő megküldése.

b) Amennyiben a társasház, vagy lakásszövetkezet képviseletét gazdasági társaság látja el, úgy csatolni kell az adott gazdasági társaság 3 hónapnál nem régebbi cégkivonatának másolatát is.

c) A kedvezményezett képviseletére jogosult személy aláírási címpéldányának másolatban történő megküldése.

d) Pénzintézeti igazolás megküldése a támogatott programhoz kapcsolódó elkülönített bankszámla megnyitásáról.

e) Pénzintézeti igazolás megküldése a pályázó – a benyújtott pályázattal megegyező összegű – készpénzben vállalt saját erejének elkülönítéséről a támogatott programhoz kapcsolódó elkülönített bankszámlán.

f) Ha a benyújtott pályázattal megegyező összegű, készpénzben vállalt saját erőt részben, vagy egészben hitel biztosítja, akkor a hitelszerződés egy másolati példányának megküldése.

g) Szerződések és dokumentumok megküldése:

1. a kiválasztott tervezőkkel, kivitelezőkkel, lebonyolítókkal stb. a támogatott beruházáshoz kapcsolódóan megkötött szerződések másolatai,

2. a közbeszerzési pályázat eredményének kihirdetéséről szóló jegyzőkönyv,

3. a pályázó és más szervezetek együttműködése esetén az együttműködés tartalmát szabályozó megállapodás, vagy szerződés (pl. ESCO cég).

h) Jogerős építési engedély hiteles másolata, amennyiben engedélyköteles a pályázati beruházás.

IX. A szerződéskötés feltételei

1) Pályázó a pályázat benyújtása során, valamint a támogatás megszerzését követő szerződéskötéskor annak a körülménynek az ismeretében teszi meg nyilatkozatait, hogy a támogatás tényleges folyósítására csak abban az esetben van lehetőség, ha a pályázatot kiíró önkormányzat a miniszter által meghirdetett pályázat keretében, – a miniszterhez benyújtott pályázatával – állami támogatáshoz jut.

2) A támogatás felhasználására, a központi költségvetési támogatás nyújtójának a pályázat elfogadását tanúsító dokumentuma alapján, a dokumentum benyújtását követő 30 napon belül az Önkormányzat a pályázóval megköti a támogatási szerződést.

3) Amennyiben a támogatási szerződés megkötésére rendelkezésre álló határidőn belül a pályázó hibájából nem kerül sor a szerződés megkötésére, a támogató döntés érvényét veszti.

4) A támogatási szerződés megkötésének feltétele az Önkormányzat és a lakástulajdonosok által biztosított saját erő önkormányzati és társasházi elkülönített bankszámlán történő elhelyezése és az erről szóló hitelintézeti igazolások benyújtása.

5) A szerződés részletesen tartalmazza a támogatás pénzfelhasználásának, a pénzek kezelésének, a beruházás műszaki és gazdasági ellenőrzésének, minősítési követelményének, a beruházás utáni elszámolásának a feltételeit.

6) A pályázónak a szerződéskötéshez be kell mutatnia a szükséges jogerős hatósági engedélyeket.

7) A támogatás folyósítása a készültségi fokkal és a vállalt támogatással arányosan, utólagosan, a benyújtott számlák és a teljesítést igazoló dokumentumok alapján, a számla benyújtását követő 30 napon belül történik.

8) A támogatási szerződésben vállalt kötelezettségek teljesítését, az elvégzett munka műszaki tartalmát az Önkormányzat megbízásából a Vagyonkezelő Zrt. a számla kifizetése előtt a helyszínen ellenőrzi.

Bankhitel felvétele esetén az elkülönített számlákon az Önkormányzat és/vagy a lakástulajdonosok által vállalt saját erő hitellel csökkentett összegét kell elhelyezni, és be kell nyújtani a megkötött hitelszerződések másolati példányát.

2. számú melléklet az 5/1996. (II. 23.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelethez35

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat nyilvános pályázatot hirdet az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumtól kapott felhatalmazás alapján a

LAKÓÉPÜLETEK ÜZEMELŐ, GÁZTÜZELŐ-BERENDEZÉSEK ÉGÉSTERMÉKEINEK ELVEZETÉSÉRE SZOLGÁLÓ EGYCSATORNÁS GYŰJTŐKÉMÉNYEINEK BIZTONSÁGTECHNIKAI FELÚJÍTÁSÁRA

KÓDSZÁM: LEP-2009-LA-7

I. A támogatás célja

A támogatás célja a lakóépületek üzemelő, fűtő- és/vagy vízmelegítő-berendezések égéstermékeinek elvezetésére szolgáló egycsatornás gyűjtőkéményeinek (a továbbiakban: termofor kémény) biztonságtechnikai felújítása.

II. A pályázók köre

Pályázatot nyújthatnak be a társasházak és lakásszövetkezetek saját tulajdonú épületeik, valamint a helyi önkormányzatok saját tulajdonú bérházaik termofor kéményeinek biztonságtechnikai felújításának elősegítésére (a továbbiakban: pályázók).

III. Támogatható tevékenységek köre

A pályázat keretén belül a legalább 8 lakással rendelkező lakóépületekben lévő kettősfalú illetve egyesített falú gyűjtőkémények, valamint az ezekhez kapcsolódó füstcsövezés olyan felújítási munkálataira igényelhető támogatás, amelynek eredményeként biztosítható a tüzelőberendezések által előállított, jelenleg a termofor kéményekbe vezetett égéstermékek biztonságos elvezetése, azok lakásokba, illetve egyéb helyiségekbe történő és az életbiztonságot veszélyeztető visszaáramlásának megakadályozása. Az egyéb, nem lakáscélú helyiségekre jutó kéményszakaszok felújítási költségeihez az állami támogatás nem vehető igénybe.

A felújítás során az épületben lévő valamennyi használatban lévő termofor kéményt – az állapotának megfelelően – fel kell újítani.

IV. A pályázat tárgya és benyújtásának módja

1. A pályázat tárgya:

A pályázat tárgya csak teljes épület, vagy dilatációval határolt épületrész (a továbbiakban: épület, vagy épületrész) lehet. Teljes épület a más épülettel határoló falai vonatkozásában részben sem érintkező épület.

a) Amennyiben egyazon épületben lévő, külön-külön dilatációval határolt, de egymással nem érintkező szekciókból álló két, vagy több épületrész kíván támogatásra pályázni, ez esetben annyi pályázat benyújtása szükséges, ahány egymással nem érintkező épületszekció kíván pályázni.

b) Az egy helyrajzi számon nyilvántartott, több különálló épületből álló társasház vagy lakásszövetkezeti tulajdon esetében egy pályázat tárgya csak egy épület lehet, tehát annyi pályázatot kell benyújtani, ahány épület felújítását tervezik.

c) A pályázó pályázatával ugyanazon épületre vonatkozóan, egy évben egyszer nyerhet el támogatást.

2. A pályázat benyújtásának módja:

A pályázat lehet kétlépcsős, vagy egylépcsős:

a) Kétlépcsős a pályázat, ha a pályázatot az önkormányzat is támogatja.

Ebben az esetben az önkormányzat nyilvános pályázatot ír ki az ÖKO-Program önkormányzati támogatására, amelyben meghatározza a nyújtani kívánt támogatás mértékét, formáját és feltételeit, továbbá az önkormányzati közreműködés módját, eszközeit.

Első lépcsőként a pályázó társasházak és lakásszövetkezetek a felújítási pályázatot az önkormányzat felé nyújtják be, amennyiben vállalják a felújítási költségek minimálisan az önkormányzati pályázatban megjelölt mértékű saját erőből történő finanszírozását.

Az önkormányzati döntést követően második lépcsőben az önkormányzat által is támogatott pályázatokat – az önkormányzat dokumentumaival kiegészítve – a pályázó társasházak, illetve lakásszövetkezetek továbbítják az Önkormányzati Minisztérium (a továbbiakban: a minisztérium) felé.

b) Egylépcsős a pályázat, ha a pályázó a tulajdonában lévő épületre vonatkozóan vállalja a teljes felújítási költség állami támogatáson felüli részének saját erőből történő finanszírozását, és a pályázatát közvetlenül nyújtja be a minisztérium felé.

Egylépcsős a pályázat társasházak/lakásszövetkezetek esetében, ha

– az önkormányzat nem ír ki pályázatot, mert nem tudja, vagy nem kívánja támogatni a felújítást;

– az önkormányzat ír ki pályázatot, de mindegyiket nem kívánja támogatni

(Ebben az esetben javasoljuk a pályázóknak, hogy a 4. számú melléklet mindkét változata szerint hozzanak közgyűlési határozatot a vállalt saját erő mértékéről);

– az önkormányzat ír ki pályázatot, de a társasház vagy lakásszövetkezet nem kíván részt venni az önkormányzat által kiírt pályázaton, és vállalja a teljes felújítási költség állami támogatáson felüli részének saját erőből történő finanszírozását.

Teljes felújítási költség alatt a pályázat szerint elvégezni tervezett munkálatok általános forgalmi adót is magában foglaló költségeit kell érteni, beleértve a pályázat által nem támogatható ráfordításokat is.

A támogatás szempontjából elismerhető bekerülési költség a teljes felújítási költség és a támogatásból nem fedezhető költségek különbsége.

A pályázó a támogatott program lebonyolításáért felelős személyt köteles kijelölni, aki a beruházást saját hatáskörben, folyamatosan felügyeli (így különösen a tervezést, előkészítést, lebonyolítást, a megvalósulás műszaki és minőségi követelményeinek betartását, illetve az egyéb hatósági engedélyek beszerzését), és ellátja a támogatással kapcsolatos ügyintézést, kapcsolatot tart – a minisztérium részéről a pályázatkezelés operatív feladatellátásával megbízott – ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft-vel (továbbiakban: ÉMI Nonprofit Kft.).

4. A támogatás szempontjából elismerhető bekerülési költség:

a) támogatott program lebonyolítási költségei: a felelős személy, illetve kapcsolattartó díja;

b) a pályázat tervezési költségei: a felmérési tervek elkészítése, vagy beszerzése, vagy engedélyezési tervdokumentáció elkészítése, a költségvetés készítése;

c) az engedélyezéssel és szakhatósági hozzájárulásokkal, valamint szakvéleményekkel kapcsolatos költségek, illetékek;

d) a közbeszerzési eljárás költségei, amennyiben a pályázat szerinti beruházás a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény (továbbiakban: Kbt.) hatálya alá esik, vagy a pályázó önként vállalta a közbeszerzési eljárás lefolytatását;

e) a kivitelezés műszaki ellenőrzésének költségei;

f) a támogatással érintett kivitelezési munkák költségei, beleértve a járulékos költségeket is;

g) valamint a felsorolt költségek általános forgalmi adója.

A pályázatban a V. 1. alatti a), b), c), d) és e) alpontokban felsorolt kapcsolódó költségek értékeit a Magyar Mérnöki Kamara 2009/2010. évi kamarai ajánlott értékeinek megfelelően kell meghatározni.

A kapcsolódó költségek együttes összege nem haladhatja meg a támogatott bruttó kivitelezési költség 5 %-át.

A pályázatban a pályázat benyújtását megelőzően 2 éven belüli, a pályázati célt bizonyíthatóan szolgáló, a pályázó által befogadott és igazoltan kiegyenlített tervezési, szakértői költségei számolhatók el.

Járulékos költségek alatt értendő a támogatott munkák teljessége érdekében szükséges, kapcsolódó helyreállítási, felújítási munkák (pl.: kőműves helyreállítási munkák).

5. Támogatásból nem fedezhető költségek:

a) a lakóépületben elhelyezkedő nem lakás célú helyiségek – üzlet, iroda stb. -, valamint a jogi személynek minősülő, illetve annak nem minősülő gazdasági társaság tulajdonában lévő ingatlanok tulajdonosaira jutó költségek fedezetére állami támogatás nem vehető igénybe;

A pályázat szempontjából nem minősül lakáscélúnak az a helyiség, mely az ingatlan-nyilvántartásban nem lakásként van nyilvántartva (például: üzletek, irodák, raktárak és az ezen helyiségekhez tartozó garázsok).

b) a lakás- és nem lakáscélú ingatlanok termofor kéményekbe bekötött tüzelőberendezései cseréjének, illetve javításának, felújításának költségei;

c) a pályázat elkészítéséhez kapcsolódó ráfordításoknak az általános forgalmi adót is tartalmazó költségei (a pályázat sokszorosításának költségei és a postaköltség), valamint a pályázati díj.

A pályázathoz csatolt költségvetésnek megfelelően részletezettnek kell lenni ahhoz, hogy az 1. és 2. pontban foglaltak szerinti költségek besorolását meg lehessen állapítani. A támogatásból nem fedezhető költségeknél nemcsak a kivitelezési, hanem a kapcsolódó költségeket is csökkenteni kell.

A támogatásból nem fedezhető költségeket a pályázónak saját forrásaiból kell biztosítania. A támogatásból nem fedezhető munkálatok a támogatott programmal egy időben – a pályázó egyéb forrásainak terhére – kell elvégezni.

VI. A pályázattal elnyerhető támogatás

Állami támogatás legfeljebb a bekerülési költség 40 %-a, de nem haladhatja meg a 80.000,- Ft/lakás összeget
Önkormányzati támogatás legfeljebb a bekerülési költség 40 %-a, de nem haladhatja meg a 80.000,- Ft/lakás összeget
Önrész (saját erő) minimum a bekerülési költség 20 %-a.

5. Az önkormányzat által nyújtott támogatás formája:

A pályázónak a teljes felújítási költség és a támogatás szempontjából elismerhető bekerülési költség megosztását a pályázatban be kell mutatnia (2. számú melléklet 3. pont).

6. Kamatmentes hitel támogatás mértéke:

Az igényelt önkormányzati támogatás mértéke a támogatás szempontjából elismerhető bekerülési költség maximum 40 %-a, de lakásonként legfeljebb 80.000,- Ft lehet. (Az egy lakásra eső 80.000,- Ft átlagérték azt jelenti, hogy a támogatás összege elosztva a pályázattal érintett lakások számával, nem haladhatja meg a 80.000,- Ft-ot.)

Az igényelt támogatás lakásonkénti mértékénél minden esetben a pályázattal érintett lakások száma vehető figyelembe.

7. A szükséges önrész összetétele:

A pályázó saját erejeként figyelembe vehető

saját pénzeszköz,

a projekt finanszírozására felvenni tervezett, vagy felvett bankhitel.

A pályázónak határozatot kell hoznia arról, hogy nyertes pályázat esetén a készpénzben általa vállalt saját erőt elkülönített számlán helyezi el, és a pályázat szerinti munkálatok elvégzéséhez a munkaterületet biztosítja. (4. számú melléklet)

4. A pályázat felépítése:

A pályázat az alábbi fő részekből áll:

– formanyomtatványok,

– műszaki dokumentumok,

– mellékletek.

A pályázatot az alábbi kötelező tartalommal kell összeállítani:

Formanyomtatványok:

1. I. Összefoglaló adatlap (1. számú melléklet)

2. Adatlap az épület állapotáról és a pályázattal érintett épület tervezett kéményfelújításáról (2. számú melléklet)

3. A lakóközösség határozata a 4. számú melléklet szerinti kötelező tartalommal (A lakástulajdonosok részéről vállalt saját erő biztosításáról és a fűtési költségmegosztás módjáról szóló közgyűlési határozat-kivonat.)

4. A pályázat tartalomjegyzéke (7. számú melléklet)

Műszaki dokumentumok:

5. Az épület pályázattal érintett felmérési tervrajzai a dilatáció helyének megjelölésével (ezen belül szintenkénti alaprajzok a termofor kéménybekötések megjelölésével és az épület egy jellemző metszete), ha a felújítás nem építési engedélyköteles, vagy az építési engedély teljes tervdokumentációja, ha a felújítás építési engedélyköteles.

6. Az építési engedély másolata, vagy a benyújtásról szóló igazolás, ha a felújítás építési engedélyköteles.

7. A kéményfelújítás részletes költségvetése vagy részletes kivitelezői árajánlat, mely a munkák vonatkozásában igazodik a pályázathoz és a szakvéleményhez. (A kéményfelújítás részletes költségvetésének vagy a részletes kivitelezői árajánlatának tartalmaznia kell a készítő nyilatkozatát arról, hogy azt a pályázathoz csatolt, részletes állagfelmérő szakvéleménynek és felújítási javaslatnak ismeretében, az abban foglaltak teljes körű figyelembevételével készítette el.)

8. Az épület termofor kéményeire vonatkozó – az illetékes megyei, vagy fővárosi kéményseprő és tüzeléstechnikai vállalat által készített – részletes állagfelmérő szakvélemény és felújítási javaslat. (A részletes állagfelmérő szakvéleménynek és felújítási javaslatnak ki kell terjednie az épület összes, beleértve a használaton kívüli termofor kéményeinek az állapotvizsgálatára, továbbá a szakvéleménynek tartalmaznia kell a szakvélemény készítője, vagy a tervező nyilatkozatát arról, hogy a felújítási javaslat végrehajtásának eredményeként biztosítva lesz a tüzelőberendezések által előállított, jelenleg a termofor kéményekbe vezetett égéstermékek biztonságos elvezetése, azok lakásokba, illetve egyéb helyiségekbe történő és az életbiztonságot veszélyeztető visszaáramlásának megakadályozása.)

Mellékletek:

9. A pályázattal érintett épület 30 napnál nem régebbi (az önkormányzathoz beadott pályázat benyújtásának időpontjában) tulajdoni törzslapja.

10. Az illetékes földhivatal által kiadott térképmásolat.

11. Tervezett kedvezményezetti hitelfelvétel esetén a hitelintézet szándéknyilatkozata a hitelnyújtásról, mely összegszerűen is megjelöli a hitel összegét.

12. Nyilatkozat a pályázat tárgyának megvalósításához más költségvetési előirányzatból igényelt vagy elnyert támogatásokról (ideértve a területfejlesztési tanácsok rendelkezési jogkörében kezelt támogatásokat is).

13. A pályázó kedvezményezett és más szervezetek együttműködése esetén az együttműködés tartalmát szabályozó megállapodás, vagy szerződés.

14. A pályázati díj befizetését igazoló csekk, vagy banki igazolás másolata.

5. A pályázat benyújtásával kapcsolatos követelmények:

A pályázat magyar nyelven, kizárólag a pályázati formanyomtatványokon nyújtható be.

A pályázatot a Pályázati útmutatóban közölteknek megfelelően, hiánytalanul, azaz a pályázati formanyomtatványok minden kérdésére választ adva és az előírt dokumentumok csatolásával kell benyújtani.

A formanyomtatványok sem tartalmában, sem alakjában nem változtathatóak, kivéve, ha egy adott helyen erre külön lehetőség van megjelölve. Változtatás esetén a pályázat feldolgozására nincs lehetőség, elutasításra kerül.

Az eredeti formanyomtatvány hitelesítéséül annak minden oldalát pályázó képviseletére felhatalmazott személy és/vagy a szakértő-kapcsolattartó lássa el aláírásával az oldal alján!

6. Benyújtás módja, helye, formája és határideje:

A pályázat magyar nyelven folyamatosan 2010. április 15-ig, kizárólag a pályázati formanyomtatványon nyújtható be.

A teljes pályázati dokumentációt 1 eredeti példányban, valamint az 1. és 2. számú mellékleteket CD lemezen is, zárt borítékban/csomagban kell benyújtani.

A pályázatot a pályázati felhívásban közölteknek megfelelően, hiánytalanul, a Vagyonkezelő Zrt-nél, a pályázati formanyomtatvány minden kérdésére választ adva, és az egyéb előírt dokumentumok csatolásával kell benyújtani.

A pályázatot az a) pontban megjelölt határidőig, 1 példányban kell benyújtani az Angyalföld – Újlipótváros – Vizafogó Vagyonkezelő Zrt-hez (1131 Budapest, Béke u. 65. II. em. 207.) munkanapokon 08.00-16.00 óra közötti időben.

A pályázaton fel kell tüntetni a pályázat kódszámát, a pályázó nevét és címét. A beérkezett pályázati anyagokat bizalmasan kell kezelni.

A formailag megfelelő – azaz a formanyomtatvány minden kérdésére választ adó, minden kért mellékletet tartalmazó, cégszerűen aláírt – pályázatokról a Vagyonkezelő Zrt. a beérkezését követő 3 munkanapon belül befogadó nyilatkozatot küld a pályázónak.

A pályázatok hiányos benyújtása esetén a Vagyonkezelő Zrt. a pályázót megfelelő határidő kitűzésével hiánypótlásra szólítja fel.

A hiánypótlás, a pontosítás, az ellenőrzés és az elbírálás során az eredeti támogatási igény nem növelhető abban az esetben sem, ha időközben a költségek növekedése, vagy a beruházás tartalmának változása azt egyébként lehetővé tenné.

A pályázatok befogadása folyamatos, 2010. április 15-én zárul le. A támogatási keret kimerülése esetén az Önkormányzat hirdetményt tesz közzé és a pályázatok befogadását leállítja.

A pályázattal érintett munkálatokhoz csak egy alkalommal vehető igénybe állami támogatás.

7. Pályázati anyagok beszerzésének lehetőségei:

A Pályázati felhívás, a Pályázati útmutató és mellékletei a minisztérium Internetes honlapjáról (www.otm.gov.hu), és az ÉMI Nonprofit Kft. Internetes honlapjáról (www.emi.hu) tölthető le.

VIII. Eljárásrend

6. A pályázó és a pályázat jogosultsága:

amely lejárt esedékességű, 60 napot meghaladó adó- vagy adók módjára behajtható köztartozással bír, kivéve, ha az adóhatóság számára fizetési halasztást vagy részletfizetést engedélyezett, illetve amelynek az Európai Unió tradicionális saját forrásai címen tartozása van;

amely a pályázat szakmai, pénzügyi tartalmát érdemben befolyásoló valótlan, hamis adatot szolgáltatott a pályázat benyújtásakor, és ez hitelt érdemlően bebizonyosodik.

7. Döntés-előkészítés, döntési mechanizmus:

A pályázatokat a Vagyonkezelő Zrt. döntésre előkészíti, véleményezi a pályázatban szereplő értékelési kritériumok alapján, amelybe minden pályázó betekinthet.

Az önkormányzati támogatás odaítéléséről a beérkezéstől, illetve a hiánypótlástól számított 30 napon belül a Budapest XIII. Kerületi Önkormányzat Kerületfejlesztési és Kerületüzemeltetési Bizottsága dönt.

A Bizottság az eredményről, a döntést követő 15 napon belül írásban tájékoztatja a pályázót.

8. Az elbírálás szempontrendszere:

Az elbírálás során előnyt élvez az a pályázó, amelyik vállalja nyilatkozatban, hogy a kivitelezés során Kiváló Építési Termék védjeggyel ellátott termékeket alkalmaz (www.kivet.hu).

9. Egyéb rendelkezések:

6) Az egyéb, a pályázatban nem szabályozott kérdésekben az államháztartás működési rendjéről szóló többször módosított 217/1998.(XII.30.) Korm. rendelet, valamint a lakáscélú állami támogatásokról szóló módosított 12/2001.(I.31.) Korm. rendelet előírásait kell alkalmazni.

7) A pályázó köteles a támogatás forrásainak felhasználását – ellenőrzés céljából – elkülönítetten nyilvántartani.

8) Felhívjuk a figyelmet, hogy a költségvetési forrásra is tekintettel az elnyert támogatás felhasználásakor a közbeszerzésekről szóló többször módosított 2003. évi CXXIX. törvény rendelkezéseit figyelembe véve kell eljárni.

9) A Vagyonkezelő Zrt. a pályázatban szereplő adatokat a helyszínen is ellenőrizheti, a vállalt kötelezettségek – megvalósítás, támogatás felhasználása – betartását bármikor jogosult vizsgálni.

10. A Támogatási szerződés megkötéséhez szükséges dokumentumok:

A kedvezményezett képviseletére jogosult személy megbízó levelének (önkormányzat esetében), illetve megválasztását, megbízását rögzítő lakóközösségi közgyűlési határozat (társasházak, illetve lakásszövetkezetek esetében) másolatban történő megküldése.

Amennyiben a társasház, vagy lakásszövetkezet képviseletét gazdasági társaság látja el, úgy csatolni kell az adott gazdasági társaság 3 hónapnál nem régebbi cégkivonatának másolatát is.

A kedvezményezett képviseletére jogosult személy aláírási címpéldányának másolatban történő megküldése.

Pénzintézeti igazolás megküldése a támogatott programhoz kapcsolódó elkülönített bankszámla megnyitásáról.

Pénzintézeti igazolás megküldése a pályázó – a benyújtott pályázattal megegyező összegű – készpénzben vállalt saját erejének elkülönítéséről a támogatott programhoz kapcsolódó elkülönített bankszámlán.

Ha a benyújtott pályázattal megegyező összegű, készpénzben vállalt saját erőt részben, vagy egészben hitel biztosítja, akkor a hitelszerződés egy másolati példányának megküldése.

Szerződések és dokumentumok megküldése:

Jogerős építési engedély hiteles másolata, amennyiben engedélyköteles a pályázati beruházás.

IX. A szerződéskötés feltételei

Pályázó a pályázat benyújtása során, valamint a támogatás megszerzését követő szerződéskötéskor annak a körülménynek az ismeretében teszi meg nyilatkozatait, hogy a támogatás tényleges folyósítására csak abban az esetben van lehetőség, ha a pályázatot kiíró önkormányzat a miniszter által meghirdetett pályázat keretében – a miniszterhez benyújtott pályázatával – állami támogatáshoz jut.

A támogatás felhasználására, a központi költségvetési támogatás nyújtójának a pályázat elfogadását tanúsító dokumentuma alapján, a dokumentum benyújtását követő 30 napon belül az Önkormányzat a pályázóval megköti a támogatási szerződést.

Amennyiben a támogatási szerződés megkötésére rendelkezésre álló határidőn belül a pályázó hibájából nem kerül sor a szerződés megkötésére, a támogató döntés érvényét veszti.

A támogatási szerződés megkötésének feltétele az Önkormányzat és a lakástulajdonosok által biztosított saját erő önkormányzati és társasházi elkülönített bankszámlán történő elhelyezése és az erről szóló hitelintézeti igazolások benyújtása.

A szerződés részletesen tartalmazza a támogatás pénzfelhasználásának, a pénzek kezelésének, a beruházás műszaki és gazdasági ellenőrzésének, minősítési követelményének, a beruházás utáni elszámolásának a feltételeit.

A pályázónak a szerződéskötéshez be kell mutatnia a szükséges jogerős hatósági engedélyeket.

A támogatás folyósítása a készültségi fokkal és a vállalt támogatással arányosan, utólagosan, a benyújtott számlák és a teljesítést igazoló dokumentumok alapján, a számla benyújtását követő 30 napon belül történik.

A támogatási szerződésben vállalt kötelezettségek teljesítését, az elvégzett munka műszaki tartalmát az Önkormányzat megbízásából a Vagyonkezelő Zrt. a számla kifizetése előtt a helyszínen ellenőrzi.

Bankhitel felvétele esetén az elkülönített számlákon az Önkormányzat és/vagy a lakástulajdonosok által vállalt saját erő hitellel csökkentett összegét kell elhelyezni, és be kell nyújtani a megkötött hitelszerződések másolati példányát.

3. számú melléklet az 5/1996. (II. 23.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelethez36

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat nyilvános pályázatot hirdet az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumtól kapott felhatalmazás alapján a

TÁVHŐVEL ELLÁTOTT LAKÓÉPÜLETEK LAKÁSONKÉNTI HŐFOGYASZTÁSÁNAK SZABÁLYOZÁSÁRA ÉS MÉRÉSÉRE ALKALMAS ESZKÖZÖK BESZERELÉSÉNEK TÁMOGATÁSA (ÖKO-PROGRAM).

KÓDSZÁM: LEP-2009-LA-9

I. A támogatás célja

A támogatás célja a távhővel ellátott lakóépületek lakásonkénti hőfogyasztásának szabályozására és mérésére alkalmas eszközök beszerelése (a továbbiakban: ÖKO-Program).

II. A pályázók köre

Pályázatot nyújthatnak be a társasházak és lakásszövetkezetek saját tulajdonú, távhővel ellátott épületeik, valamint a helyi önkormányzatok saját tulajdonú, távhővel ellátott bérházaik lakásonkénti hőfogyasztásának szabályozására és mérésére alkalmas eszközök beszerelésére (a továbbiakban: pályázók).

III. Támogatható tevékenységek köre

Az ÖKO-Program keretében a következő célokra nyújtható támogatás:

1. A lakások hőleadóinak egyedi szabályozásához szükséges berendezések (termosztatikus szelepek és/vagy lakásonkénti központi vezérlés, szoba termosztát alkalmazása) beszerelése.

2. A lakások egyedi hőfogyasztásának mérésére, vagy az épület hőfogyasztásának lakásonkénti költségmegosztására alkalmas mérőeszközök (hőmennyiségmérők és/vagy költségmegosztók) beszerelése.

3. Az épület fűtési rendszerének az átalakítása, ezen belül:

a) Strangszabályozók beépítése vagy cseréje;

b) A mérhetővé vagy szabályozhatóvá tétel érdekében az egycsöves átfolyós rendszerű fűtési rendszer átalakítása a hőleadók elé beépített átkötő szakaszokkal, vagy az egycsöves fűtési rendszer helyett új, kétcsöves fűtési rendszer kialakítása. Ebben az esetben a lakásokban lévő hőleadók (radiátorok) szükség szerinti cseréje is támogatható.

Csak olyan pályázat kaphat támogatást, melynek eredményeként a pályázat szerinti korszerűsítést követően a teljes épület, vagy teljes önálló fűtési egység valamennyi lakásában az önálló fűtési energiafogyasztás-szabályozás műszaki feltételei biztosítottá válnak.

A közös használatú, fűtött helyiségekben – igény szerint – a fenti 1., 2., és 3. pontban felsorolt korszerűsítési munkálatok támogathatók.

A pályázat tárgya csak teljes épület, vagy teljes önálló fűtési egység (a továbbiakban együtt: épület) lehet.

a) Az egy helyrajzi számon nyilvántartott, több különálló épületből álló, egy vagy több hőközponthoz tartozó tulajdon esetében egy pályázat tárgya csak egy épület lehet, tehát annyi pályázatot kell benyújtani, ahány épület felújítását tervezik. Ebben az esetben a pályázattal egy időben meg kell oldani, hogy a pályázat tárgya szerinti épület önálló fűtési egység legyen.

b) Olyan teljes épület esetében, amelynél a lakások fűtési ellátása kettő, vagy több hőközponton keresztül valósul meg, egy pályázat tárgya lehet egy épület, vagy teljes önálló fűtési egység, tehát lehet egy, vagy annyi pályázatot benyújtani, ahány teljes önálló fűtési egység felújítását tervezik.

A teljes önálló fűtési egység azt jelenti, hogy a hőfelhasználók fűtése egy hőközponton vagy egy hőfogadón keresztül valósul meg.

A pályázó a támogatott program lebonyolításáért felelős, felsőfokú építőipari végzettséggel rendelkező szakértőt köteles kijelölni, aki a beruházást saját hatáskörben, folyamatosan felügyeli (így különösen a tervezést, előkészítést, lebonyolítást, a megvalósulás műszaki és minőségi követelményeinek betartását, illetve az egyéb hatósági engedélyek beszerzését), és ellátja a támogatással kapcsolatos ügyintézést, kapcsolatot tart – a minisztérium részéről a pályázatkezelés operatív feladatellátásával megbízott – ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft-vel (továbbiakban: ÉMI Nonprofit Kft.).

1. A támogatás szempontjából elismerhető bekerülési költség:

a) támogatott program lebonyolítási költségei: a felelős, felsőfokú építőipari végzettséggel rendelkező szakértő, illetve kapcsolattartó díja, ezen belül a pályázat elkészítésének szakértői költségei is (pl. 2. számú melléklet elkészítésének díja);

b) a pályázat tervezési költségei: a kiviteli tervdokumentáció elkészítése;

A fent megszabott mértéken felüli költségek támogatásból nem fedezhető költségeknek minősülnek, és a pályázónak saját forrásaiból kell fedeznie.

a) a lakóépületben elhelyezkedő nem lakás célú helyiségek – üzlet, iroda stb. -, valamint a jogi személynek minősülő, illetve annak nem minősülő gazdasági társaság tulajdonában lévő ingatlanok tulajdonosaira jutó költségek fedezetére állami támogatás nem vehető igénybe.

A pályázat szempontjából nem minősül lakáscélúnak az a helyiség, mely az ingatlan-nyilvántartásban nem lakásként van nyilvántartva (például: üzletek, irodák, raktárak és az ezen helyiségekhez tartozó garázsok).;

b) a pályázat elkészítéséhez kapcsolódó, az 1. pontban felsoroltakkal nem azonosítható ráfordításoknak az általános forgalmi adót is tartalmazó költségei (a pályázat sokszorosításának költségei és a postaköltség), valamint a pályázati díj;

c) a távfűtőművek tulajdonában lévő berendezések korszerűsítése, cseréje.

3. Egyéb elszámolható költségek:

A közvetlenül energia-megtakarítást nem eredményező, de a támogatott munkák teljessége érdekében szükséges járulékos költségek, kapcsolódó helyreállítási munkák (pl.: kőműves helyreállítási munkák) költségei.

VI. A pályázattal elnyerhető támogatás

Állami támogatás legfeljebb a bekerülési költség 50 %-a, de nem haladhatja meg a 77.000,- Ft/lakás összeget
Önkormányzati támogatás legfeljebb a bekerülési költség 50 %-a, de nem haladhatja meg a 77.000,- Ft/lakás összeget.

1. Az önkormányzat által nyújtott támogatás formája:

2. Kamatmentes hitel támogatás mértéke:

Az igényelt önkormányzati támogatás mértéke a támogatás szempontjából elismerhető bekerülési költség maximum 50 %-a, de lakásonként legfeljebb 77.000,- Ft lehet. (Az egy lakásra eső 77.000,- Ft átlagérték azt jelenti, hogy a támogatás összege elosztva a pályázattal érintett lakások számával, nem haladhatja meg a 77.000,- Ft-ot.)

Az igényelt támogatás lakásonkénti mértékénél minden esetben a pályázattal érintett lakások száma vehető figyelembe.

A pályázatban igényeltnél alacsonyabb összegű támogatásról nem hozható döntés. A döntés vagy minden pénzügyi paraméterével együtt támogatja a pályázatot, vagy elveti azt.

3. A szükséges önrész összetétele:

A pályázó saját erejeként figyelembe vehető

a) saját pénzeszköz,

b) a projekt finanszírozására felvenni tervezett, vagy felvett bankhitel,

c) ESCO típusú vállalkozói szerződés által biztosított fedezet.

A pályázónak határozatot kell hoznia arról, hogy nyertes pályázat esetén a készpénzben általa vállalt saját erőt elkülönített számlán helyezi el, és a pályázat szerinti munkálatok elvégzéséhez a munkaterületet biztosítja. (4 számú melléklet)

VII. A pályázat felépítése, benyújtásával kapcsolatos gyakorlati tudnivalók

1. A pályázat felépítése:

A pályázat az alábbi fő részekből áll:

– formanyomtatványok,

– műszaki dokumentumok,

– mellékletek.

A pályázatot az alábbi kötelező tartalommal kell összeállítani:

Formanyomtatványok:

1. I. Összefoglaló adatlap (1. számú melléklet)

2. Adatlap az épület fűtési rendszeréről és a tervezett felújításokról (2. számú melléklet)

3. Felmérési adatlap a lakásonkénti tervezett felújításról (2/A számú melléklet)

4. A lakóközösség határozata a 4. számú melléklet szerinti kötelező tartalommal (A lakástulajdonosok részéről vállalt saját erő biztosításáról és a fűtési költségmegosztás módjáról szóló közgyűlési határozat-kivonat.)

5. A pályázat tartalomjegyzéke (7. számú melléklet)

Műszaki dokumentumok:

6. A területileg illetékes távhőszolgáltató által jóváhagyott kiviteli tervdokumentáció, mely tartalmazza:

a) a pályázat szerinti felújítás műszaki leírását, mely tartalmazza egyrészt az elvégezni tervezett munkálatok pontos megnevezését, másrészt rögzíti azok volumenét és a felhasználni tervezett főbb berendezések, eszközök, típusát, továbbá a termosztatikus szabályozó szelepek kiválasztásának előszabályozás-értékeit és a beszabályozás módjának dokumentációját (Előszabályozási terv),

b) a pályázat szerinti felújítás, korszerűsítés részletes költségvetését, vagy részletes kivitelezői árajánlatát, mely a munkák vonatkozásában igazodik a pályázathoz. A részletes költségvetésnek, vagy árajánlatnak tartalmaznia kell a felhasználni tervezett anyagok tételes megnevezését, mennyiségét és egységárát, valamint az azok beépítéséhez kapcsolódó munkadíjat.

Mellékletek:

7. A pályázattal érintett épület 30 napnál nem régebbi (az önkormányzathoz beadott pályázat benyújtásának időpontjában) tulajdoni törzslapja.

8. Az illetékes földhivatal által kiadott térképmásolat.

9. Tervezett kedvezményezetti hitelfelvétel esetén a hitelintézet szándéknyilatkozata a hitelnyújtásról, mely összegszerűen is megjelöli a hitel összegét.

10. A pályázó kedvezményezett és más szervezetek együttműködése esetén az együttműködés tartalmát szabályozó megállapodás, vagy szerződés, amennyiben a pályázó önerejét részben vagy egészben az együttműködő cég biztosítja (pl. ESCO).

11. A pályázati díj befizetését igazoló csekk, vagy banki igazolás hiteles másolata.

2. A pályázat benyújtásával kapcsolatos követelmények:

a) A pályázat magyar nyelven, kizárólag a pályázati formanyomtatványokon nyújtható be.

b) A pályázatot a Pályázati útmutatóban közölteknek megfelelően, hiánytalanul, azaz a pályázati formanyomtatványok minden kérdésére választ adva és az előírt dokumentumok csatolásával kell benyújtani.

c) A formanyomtatványok sem tartalmában, sem alakjában nem változtathatóak, kivéve, ha egy adott helyen erre külön lehetőség van megjelölve. Változtatás esetén a pályázat feldolgozására nincs lehetőség, elutasításra kerül.

d) A fűtési energia fogyasztásához igazodó díjfizetéséhez szükséges átalakítás támogatásának feltétele, hogy a lakóközösség a fűtési költségek elosztásának módjáról, mikéntjéről megállapodjon, és az erről szóló határozatot a 4. számú mellékletben jelezze. A különböző fekvésű és elhelyezkedésű lakások hőveszteség-különbségeiből adódó aránytalanság mérséklése érdekében korrekciós tényezőt lehet alkalmazni a távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény végrehajtásáról szóló 157/2005. (VIII. 15.) Korm. rendelet 3. számú mellékletének 19.3. pontja szerint.

Az eredeti formanyomtatvány hitelesítéséül annak minden oldalát pályázó képviseletére felhatalmazott személy és/vagy a szakértő-kapcsolattartó lássa el aláírásával az oldal alján!

3. Benyújtás módja, helye, formája és határideje:

a) A pályázat magyar nyelven folyamatosan 2010. április 15-ig, kizárólag a pályázati formanyomtatványon nyújtható be.

b) A teljes pályázati dokumentációt 1 eredeti példányban, valamint az 1. és 2. számú mellékleteket CD lemezen is, zárt borítékban/csomagban kell benyújtani.

c) A pályázatot a pályázati felhívásban közölteknek megfelelően, hiánytalanul, a Vagyonkezelő Zrt-nél, a pályázati formanyomtatvány minden kérdésére választ adva, és az egyéb előírt dokumentumok csatolásával kell benyújtani.

d) A pályázatot az a) pontban megjelölt határidőig, 1 példányban kell benyújtani az Angyalföld – Újlipótváros – Vizafogó Vagyonkezelő Zrt-hez (1131 Budapest, Béke u. 65. II. em. 207.) munkanapokon 08.00-16.00 óra közötti időben.

e) A pályázaton fel kell tüntetni a pályázat kódszámát, a pályázó nevét és címét. A beérkezett pályázati anyagokat bizalmasan kell kezelni.

f) A formailag megfelelő – azaz a formanyomtatvány minden kérdésére választ adó, minden kért mellékletet tartalmazó, cégszerűen aláírt – pályázatokról a Vagyonkezelő Zrt. a beérkezését követő 3 munkanapon belül befogadó nyilatkozatot küld a pályázónak.

g) A pályázatok hiányos benyújtása esetén a Vagyonkezelő Zrt. a pályázót megfelelő határidő kitűzésével hiánypótlásra szólítja fel.

h) A hiánypótlás, a pontosítás, az ellenőrzés és az elbírálás során az eredeti támogatási igény nem növelhető abban az esetben sem, ha időközben a költségek növekedése, vagy a beruházás tartalmának változása azt egyébként lehetővé tenné.

i) A pályázatok befogadása folyamatos, 2010. április 15-én zárul le. A támogatási keret kimerülése esetén az Önkormányzat hirdetményt tesz közzé és a pályázatok befogadását leállítja.

j) A pályázattal érintett munkálatokhoz csak egy alkalommal vehető igénybe állami támogatás.

4. Pályázati anyagok beszerzésének lehetőségei:

A Pályázati felhívás, a Pályázati útmutató és mellékletei a minisztérium Internetes honlapjáról (www.otm.gov.hu), és az ÉMI Nonprofit Kft. Internetes honlapjáról (www.emi.hu) tölthető le.

VIII. Eljárásrend

1. A pályázó és a pályázat jogosultsága:

A pályázatban nem vehet részt az a pályázó:

a) amely lejárt esedékességű, 60 napot meghaladó adó- vagy adók módjára behajtható köztartozással bír, kivéve, ha az adóhatóság számára fizetési halasztást vagy részletfizetést engedélyezett, illetve amelynek az Európai Unió tradicionális saját forrásai címen tartozása van;

b) amely a pályázat szakmai, pénzügyi tartalmát érdemben befolyásoló valótlan, hamis adatot szolgáltatott a pályázat benyújtásakor, és ez hitelt érdemlően bebizonyosodik.

2. Döntés-előkészítés, döntési mechanizmus:

a) A pályázatokat a Vagyonkezelő Zrt. döntésre előkészíti, véleményezi a pályázatban szereplő értékelési kritériumok alapján, amelybe minden pályázó betekinthet.

b) Az önkormányzati támogatás odaítéléséről a beérkezéstől, illetve a hiánypótlástól számított 30 napon belül a Budapest XIII. Kerületi Önkormányzat Kerületfejlesztési és Kerületüzemeltetési Bizottsága dönt.

c) A Bizottság az eredményről a döntést követő 15 napon belül írásban tájékoztatja a pályázót.

3. Az elbírálás szempontrendszere:

A pályázaton csak a formailag és tartalmilag megfelelő pályázatok kaphatnak támogatást.

A pályázatok az alábbi szempontok alapján kerülnek értékelésre és rangsorolásra:

– az épület életkora,

– a pályázattal érintett lakások száma,

– a tervezett fajlagos energia-megtakarítás mértéke,

– a beruházás gazdaságossága (megtérülési idő).

Az elbírálás során előnyt élvez az a pályázó, amelyik vállalja nyilatkozatban, hogy a kivitelezés során Kiváló Építési Termék védjeggyel ellátott termékeket alkalmaz (www.kivet.hu).

4. Egyéb rendelkezések:

1) Az egyéb, a pályázatban nem szabályozott kérdésekben az államháztartás működési rendjéről szóló többször módosított 217/1998.(XII.30.) Korm. rendelet, valamint a lakáscélú állami támogatásokról szóló módosított 12/2001.(I.31.) Korm. rendelet előírásait kell alkalmazni.

2) A pályázó köteles a támogatás forrásainak felhasználását – ellenőrzés céljából – elkülönítetten nyilvántartani.

3) Felhívjuk a figyelmet, hogy a költségvetési forrásra is tekintettel az elnyert támogatás felhasználásakor a közbeszerzésekről szóló többször módosított 2003. évi CXXIX. törvény rendelkezéseit figyelembe véve kell eljárni.

4) A Vagyonkezelő Zrt. a pályázatban szereplő adatokat a helyszínen is ellenőrizheti, a vállalt kötelezettségek – megvalósítás, támogatás felhasználása – betartását bármikor jogosult vizsgálni.

5. A Támogatási szerződés megkötéséhez szükséges dokumentumok:

a) A kedvezményezett képviseletére jogosult személy megbízó levelének (önkormányzat esetében), illetve megválasztását, megbízását rögzítő lakóközösségi közgyűlési határozat (társasházak, illetve lakásszövetkezetek esetében) másolatban történő megküldése.

b) Amennyiben a társasház, vagy lakásszövetkezet képviseletét gazdasági társaság látja el, úgy csatolni kell az adott gazdasági társaság 3 hónapnál nem régebbi cégkivonatának másolatát is.

c) A kedvezményezett képviseletére jogosult személy aláírási címpéldányának másolatban történő megküldése.

d) Pénzintézeti igazolás megküldése a támogatott programhoz kapcsolódó elkülönített bankszámla megnyitásáról.

e) Pénzintézeti igazolás megküldése a pályázó – a benyújtott pályázattal megegyező összegű – készpénzben vállalt saját erejének elkülönítéséről a támogatott programhoz kapcsolódó elkülönített bankszámlán.

f) Ha a benyújtott pályázattal megegyező összegű, készpénzben vállalt saját erőt részben, vagy egészben hitel biztosítja, akkor a hitelszerződés egy másolati példányának megküldése.

g) Szerződések és dokumentumok megküldése:

a kiválasztott tervezőkkel, kivitelezőkkel, lebonyolítókkal stb. a támogatott beruházáshoz kapcsolódóan megkötött szerződések másolatai,

a közbeszerzési pályázat eredményének kihirdetéséről szóló jegyzőkönyv,

a pályázó és más szervezetek együttműködése esetén az együttműködés tartalmát szabályozó megállapodás, vagy szerződés (pl. ESCO cég).

h) Jogerős építési engedély hiteles másolata, amennyiben engedélyköteles a pályázati beruházás.

IX. A szerződéskötés feltételei

1) Pályázó a pályázat benyújtása során, valamint a támogatás megszerzését követő szerződéskötéskor annak a körülménynek az ismeretében teszi meg nyilatkozatait, hogy a támogatás tényleges folyósítására csak abban az esetben van lehetőség, ha a pályázatot kiíró önkormányzat a miniszter által meghirdetett pályázat keretében – a miniszterhez benyújtott pályázatával – állami támogatáshoz jut.

2) A támogatás felhasználására, a központi költségvetési támogatás nyújtójának a pályázat elfogadását tanúsító dokumentuma alapján, a dokumentum benyújtását követő 30 napon belül az Önkormányzat a pályázóval megköti a támogatási szerződést.

3) Amennyiben a támogatási szerződés megkötésére rendelkezésre álló határidőn belül a pályázó hibájából nem kerül sor a szerződés megkötésére, a támogató döntés érvényét veszti.

4) A támogatási szerződés megkötésének feltétele az Önkormányzat és a lakástulajdonosok által biztosított saját erő önkormányzati és társasházi elkülönített bankszámlán történő elhelyezése és az erről szóló hitelintézeti igazolások benyújtása.

5) A szerződés részletesen tartalmazza a támogatás pénzfelhasználásának, a pénzek kezelésének, a beruházás műszaki és gazdasági ellenőrzésének, minősítési követelményének, a beruházás utáni elszámolásának a feltételeit.

6) A pályázónak a szerződéskötéshez be kell mutatnia a szükséges jogerős hatósági engedélyeket.

7) A támogatás folyósítása a készültségi fokkal és a vállalt támogatással arányosan, utólagosan, a benyújtott számlák és a teljesítést igazoló dokumentumok alapján, a számla benyújtását követő 30 napon belül történik.

8) A támogatási szerződésben vállalt kötelezettségek teljesítését, az elvégzett munka műszaki tartalmát az Önkormányzat megbízásából a Vagyonkezelő Zrt. a számla kifizetése előtt a helyszínen ellenőrzi.

Bankhitel felvétele esetén az elkülönített számlákon az Önkormányzat és/vagy a lakástulajdonosok által vállalt saját erő hitellel csökkentett összegét kell elhelyezni, és be kell nyújtani a megkötött hitelszerződ

1
A rendelet címét a 8/2001.(III.26.)Ö.K. számú rendelet 1. § (1) bekezdése módosította.
2
Az I. jelzést a 8/2001.(III.26.)Ö.K. számú rendelet 1. § (2) bekezdése iktatta be.
3
A paragrafust a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 1. § (1) bekezdése módosította.
4
A bekezdést a 10/2006. (IV. 25.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 1. § (1) bekezdése módosította; a rendelkezés 2006. május 1-jével hatályos.
5
A bekezdést a 10/2006. (IV. 25.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 1. § (1) bekezdése módosította; a rendelkezés 2006. május 1-jével hatályos.
6
A bekezdést a 10/2006. (IV. 25.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 1. § (2) bekezdése módosította; a rendelkezés 2006. május 1-jével hatályos.
7
A bekezdést a 10/2006. (IV. 25.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 1. § (2) bekezdése módosította; a rendelkezés 2006. május 1-jével hatályos.
8
A címet a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 2. § (1) bekezdése módosította.
9
A 2. § (7), (8), (9), (10) bekezdéseit a 46/2001.(X.20.)Ö.K. sz. rendelet 2. §-a iktatta be.
10
A bevezető szövegrészt a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 2. § (1) bekezdése módosította.
11
Az (5) bekezdést a 2/1997.(I.27.)Ö.K. sz. rendelet 2. §-a iktatta be.
12
A (6) bekezdést a 2/1997.(I.27.)Ö.K. sz. rendelet 2. §-a iktatta be. A bekezdést „és szövetkezeti lakóház” kitétellel a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 2. § (2) bekezdése egészítette ki.
13
A bekezdést az 52/2003. (XI. 20.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 1. §-a iktatta be; a rendelkezés 2003. november 20-ától hatályos.
14
A bekezdést a 13/2005. (VI. 1.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 1. §-a iktatta be; a rendelkezés 2005. június 15-ével hatályos.
15
A címet és a 3. § szövegét a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 3. §-a módosította.
16
A bekezdést a 24/2005. (XI. 14.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 1. §-a módosította; a rendelkezés 2005. november 15-én lép hatályba.
17
A bekezdést az 1/2009. (I. 20.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 1. §-a hatályon kívül helyezte; a rendelkezés 2009. február 1-jével hatályos.
18
A bekezdést a 10/2006. (IV. 25.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 2. §-a módosította; a rendelkezés 2006. május 1-jével hatályos.
19
A bekezdést a 24/2005. (XI. 14.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 2. §-a módosította; a rendelkezés 2005. november 15-én lép hatályba.
20
A 46/2001.(X.20.)Ö.K. sz. rendelet 4. §-a a bekezdésben az 50 %-ot 30 %-ra módosította.
21
A 46/2001.(X.20.)Ö.K. sz. rendelet 5. §-a a bekezdésben az 50 %-ot 70 %-ra módosította.
22
A bekezdést a 24/2005. (XI. 14.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 3. §-a iktatta be; a rendelkezés 2005. november 15-én lép hatályba.
23
A paragrafust az 52/2003. (XI. 20.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 2. §-a iktatta be; a rendelkezés 2004. március 1-jén lép hatályba.
24
A paragrafust az 52/2003. (XI. 20.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 2. §-a iktatta be; a rendelkezés 2004. március 1-jén lép hatályba.
25
A paragrafust az 52/2003. (XI. 20.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 2. §-a iktatta be; a rendelkezés 2004. március 1-jén lép hatályba.
26
A (1) bekezdést a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 4. § (1) bekezdése módosította.
27
A (2) bekezdést a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 4. § (1) bekezdése módosította.
28
A bekezdést a 24/2005. (XI. 14.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 4. §-a módosította; a rendelkezés 2005. november 15-én lép hatályba.
29
A címet és az (1)-(3) bekezdések szövegét a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 5. §-a módosította.
30
A bekezdést az 1/2009. (I. 20.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 2. §-a módosította; a rendelkezés 2009. február 1-jével hatályos.
31
A II. fejezetet a 8/2001.(III.26.)Ö.K. számú rendelet 1. § (4) bekezdése iktatta be. A fejezetet a 6/2008. (III. 26.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 1. §-a módosította; a rendelkezés 2008. április 1-jével lép hatályba.
32
A paragrafust a 28/2009. (X. 12.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 1. § c) pontja iktatta be; a rendelkezés 2009. október 20-ával hatályos.
33
A fejezetet a 6/2008. (III. 26.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 2. §-a hatályon kívül helyezte; a rendelkezés 2008. április 1-jével hatályos.
34
A mellékletet a 6/2010. (II. 12.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 1. §-a módosította; a rendelkezés 2010. február 15-ével hatályos.
35
A mellékletet a 6/2010. (II. 12.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 2. §-a módosította; a rendelkezés 2010. február 15-ével hatályos.
36
A mellékletet a 6/2010. (II. 12.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 3. §-a módosította; a rendelkezés 2010. február 15-ével hatályos.

A szöveg időállapota: 2010.VI.1. –

A támogatásból nem fedezhető költségeket a pályázónak saját forrásaiból kell biztosítania. A támogatásból nem fedezhető munkálatokat a támogatott programmal egy időben – a pályázó egyéb forrásainak terhére – kell elvégezni.

3. Egyéb elszámolható költségek:

A közvetlenül energia-megtakarítást nem eredményező, de a támogatott munkák teljessége érdekében szükséges járulékos költségek, kapcsolódó helyreállítási munkák (pl.: kőműves helyreállítási munkák) költségei.

VI. A pályázattal elnyerhető támogatás

Állami támogatás legfeljebb a bekerülési költség 50 %-a, de nem haladhatja meg a 77.000,- Ft/lakás összeget
Önkormányzati támogatás legfeljebb a bekerülési költség 50 %-a, de nem haladhatja meg a 77.000,- Ft/lakás összeget.

1. Az önkormányzat által nyújtott támogatás formája:

A pályázaton a bekerülési költséghez kamatmentes hitel támogatás igényelhető.

A pályázónak a teljes felújítási költség és a támogatás szempontjából elismerhető bekerülési költség megosztását a pályázatban be kell mutatnia (2. számú melléklet 3. pont).

A támogatás egyszer megítélt összeg, ha a pályázónak a pályázatban megjelölttől eltérő, pótlólagos költségei merülnek fel, akkor azok megfizetésére a pályázó köteles, az állami támogatás összege nem emelkedik.

Ha a beruházás megvalósítása során a beruházás költségei a támogatásban részesített pályázatban megjelölt költségeknél alacsonyabbak, az önkormányzati támogatás összege ezzel arányosan csökken.

2. Kamatmentes hitel támogatás mértéke:

Az igényelt önkormányzati támogatás mértéke a támogatás szempontjából elismerhető bekerülési költség maximum 50%-a, de lakásonként legfeljebb 77.000,- Ft lehet. (Az egy lakásra eső 77.000,- Ft átlagérték azt jelenti, hogy a támogatás összege elosztva a pályázattal érintett lakások számával, nem haladhatja meg a 77.000,- Ft-ot.)

Az igényelt támogatás lakásonkénti mértékénél minden esetben a pályázattal érintett lakások száma vehető figyelembe.

A pályázatban igényeltnél alacsonyabb összegű támogatásról nem hozható döntés. A döntés vagy minden pénzügyi paraméterével együtt támogatja a pályázatot, vagy elveti azt.

3. A szükséges önrész összetétele:

A pályázó saját erejeként figyelembe vehető

a) saját pénzeszköz,

b) a projekt finanszírozására felvenni tervezett, vagy felvett bankhitel,

c) ESCO típusú vállalkozói szerződés által biztosított fedezet.

A pályázónak határozatot kell hoznia arról, hogy nyertes pályázat esetén a készpénzben általa vállalt saját erőt elkülönített számlán helyezi el, és a pályázat szerinti munkálatok elvégzéséhez a munkaterületet biztosítja. (4. számú melléklet)

VII. A pályázat felépítése, benyújtásával kapcsolatos gyakorlati tudnivalók

1. A pályázat felépítése:

A pályázat az alábbi fő részekből áll:

– formanyomtatványok,

– műszaki dokumentumok,

– mellékletek.

A pályázatot az alábbi kötelező tartalommal kell összeállítani:

Formanyomtatványok:

1. I. Összefoglaló adatlap (1. számú melléklet)

2. Adatlap az épület fűtési rendszeréről és a tervezett felújításokról (2. számú melléklet)

3. Felmérési adatlap a lakásonkénti tervezett felújításról (2/A számú melléklet)

4. A lakóközösség határozata a 4. számú melléklet szerinti kötelező tartalommal (A lakástulajdonosok részéről vállalt saját erő biztosításáról és a fűtési költségmegosztás módjáról szóló közgyűlési határozat-kivonat.)

5. A pályázat tartalomjegyzéke (7. számú melléklet)

Műszaki dokumentumok:

6. A területileg illetékes távhőszolgáltató által jóváhagyott kiviteli tervdokumentáció, mely tartalmazza:

a) a pályázat szerinti felújítás műszaki leírását, mely tartalmazza egyrészt az elvégezni tervezett munkálatok pontos megnevezését, másrészt rögzíti azok volumenét és a felhasználni tervezett főbb berendezések, eszközök típusát, továbbá a termosztatikus szabályozó szelepek kiválasztásának előszabályozás-értékeit és a beszabályozás módjának dokumentációját (Előszabályozási terv),

b) a pályázat szerinti felújítás, korszerűsítés részletes költségvetését, vagy részletes kivitelezői árajánlatát, mely a munkák vonatkozásában igazodik a pályázathoz. A részletes költségvetésnek, vagy árajánlatnak tartalmaznia kell a felhasználni tervezett anyagok tételes megnevezését, mennyiségét és egységárát, valamint az azok beépítéséhez kapcsolódó munkadíjat.

Mellékletek:

7. A pályázattal érintett épület 30 napnál nem régebbi (az önkormányzathoz beadott pályázat benyújtásának időpontjában) tulajdoni törzslapja.

8. Az illetékes földhivatal által kiadott térképmásolat.

9. Tervezett kedvezményezetti hitelfelvétel esetén a hitelintézet szándéknyilatkozata a hitelnyújtásról, mely összegszerűen is megjelöli a hitel összegét.

10. A pályázó kedvezményezett és más szervezetek együttműködése esetén az együttműködés tartalmát szabályozó megállapodás, vagy szerződés, amennyiben a pályázó önerejét részben vagy egészben az együttműködő cég biztosítja (pl. ESCO).

11. A pályázati díj befizetését igazoló csekk, vagy banki igazolás hiteles másolata.

2. A pályázat benyújtásával kapcsolatos követelmények:

a) A pályázat magyar nyelven, kizárólag a pályázati formanyomtatványokon nyújtható be.

b) A pályázatot a Pályázati útmutatóban közölteknek megfelelően, hiánytalanul, azaz a pályázati formanyomtatványok minden kérdésére választ adva és az előírt dokumentumok csatolásával kell benyújtani.

c) A formanyomtatványok sem tartalmában, sem alakjában nem változtathatóak, kivéve, ha egy adott helyen erre külön lehetőség van megjelölve. Változtatás esetén a pályázat feldolgozására nincs lehetőség, elutasításra kerül.

d) A fűtési energia fogyasztásához igazodó díjfizetéséhez szükséges átalakítás támogatásának feltétele, hogy a lakóközösség a fűtési költségek elosztásának módjáról, mikéntjéről megállapodjon, és az erről szóló határozatot a 4. számú mellékletben jelezze. A különböző fekvésű és elhelyezkedésű lakások hőveszteség-különbségeiből adódó aránytalanság mérséklése érdekében korrekciós tényezőt lehet alkalmazni a távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény végrehajtásáról szóló 157/2005. (VIII. 15.) Korm. rendelet 3. számú mellékletének 19.3. pontja szerint.

Az eredeti formanyomtatvány hitelesítéséül annak minden oldalát pályázó képviseletére felhatalmazott személy és/vagy a szakértő-kapcsolattartó lássa el aláírásával az oldal alján!

3. Benyújtás módja, helye, formája és határideje:

a) A pályázat magyar nyelven folyamatosan 2010. augusztus 13-ig, kizárólag a pályázati formanyomtatványon nyújtható be.

b) A teljes pályázati dokumentációt 1 eredeti példányban, valamint az 1. és 2. számú mellékleteket CD lemezen is, zárt borítékban/csomagban kell benyújtani.

c) A pályázatot a pályázati felhívásban közölteknek megfelelően, hiánytalanul, a Vagyonkezelő Zrt-nél, a pályázati formanyomtatvány minden kérdésére választ adva, és az egyéb előírt dokumentumok csatolásával kell benyújtani.

d) A pályázatot az a) pontban megjelölt határidőig, 1 példányban kell benyújtani az Angyalföld – Újlipótváros – Vizafogó Vagyonkezelő Zrt-hez (1131 Budapest, Béke u. 65. II. em. 208.) munkanapokon 08.00-16.00 óra közötti időben.

e) A pályázaton fel kell tüntetni a pályázat kódszámát, a pályázó nevét és címét. A beérkezett pályázati anyagokat bizalmasan kell kezelni.

f) A formailag megfelelő – azaz a formanyomtatvány minden kérdésére választ adó, minden kért mellékletet tartalmazó, cégszerűen aláírt – pályázatokról a Vagyonkezelő Zrt. a beérkezését követő 3 munkanapon belül befogadó nyilatkozatot küld a pályázónak.

g) A pályázatok hiányos benyújtása esetén a Vagyonkezelő Zrt. a pályázót megfelelő határidő kitűzésével hiánypótlásra szólítja fel.

h) A hiánypótlás, a pontosítás, az ellenőrzés és az elbírálás során az eredeti támogatási igény nem növelhető abban az esetben sem, ha időközben a költségek növekedése, vagy a beruházás tartalmának változása azt egyébként lehetővé tenné.

i) A pályázatok befogadása folyamatos, 2010. augusztus 13-án zárul le. A támogatási keret kimerülése esetén az Önkormányzat hirdetményt tesz közzé és a pályázatok befogadását leállítja.

j) A pályázattal érintett munkálatokhoz csak egy alkalommal vehető igénybe állami támogatás.

4. Pályázati anyagok beszerzésének lehetőségei:

A Pályázati felhívás, a Pályázati útmutató és mellékletei a minisztérium Internetes honlapjáról (www.otm.gov.hu) tölthető le.

VIII. Eljárásrend

1. A pályázó és a pályázat jogosultsága:

A pályázatban nem vehet részt az a pályázó:

a) amely lejárt esedékességű, 60 napot meghaladó adó- vagy adók módjára behajtható köztartozással bír, kivéve, ha az adóhatóság számára fizetési halasztást vagy részletfizetést engedélyezett, illetve amelynek az Európai Unió tradicionális saját forrásai címen tartozása van;

b) amely a pályázat szakmai, pénzügyi tartalmát érdemben befolyásoló valótlan, hamis adatot szolgáltatott a pályázat benyújtásakor, és ez hitelt érdemlően bebizonyosodik.

2. Döntés-előkészítés, döntési mechanizmus:

a) A pályázatokat a Vagyonkezelő Zrt. döntésre előkészíti, véleményezi a pályázatban szereplő értékelési kritériumok alapján, amelybe minden pályázó betekinthet.

b) Az önkormányzati támogatás odaítéléséről a beérkezéstől, illetve a hiánypótlástól számított 30 napon belül a Budapest XIII. Kerületi Önkormányzat Kerületfejlesztési és Kerületüzemeltetési Bizottsága dönt.

c) A Bizottság az eredményről a döntést követő 15 napon belül írásban tájékoztatja a pályázót.

3. Az elbírálás szempontrendszere:

A pályázaton csak a formailag és tartalmilag megfelelő pályázatok kaphatnak támogatást.

A pályázatok az alábbi szempontok alapján kerülnek értékelésre és rangsorolásra:

– az épület életkora,

– a pályázattal érintett lakások száma,

– a tervezett fajlagos energia-megtakarítás mértéke,

– a beruházás gazdaságossága (megtérülési idő).

Az elbírálás során előnyt élvez az a pályázó, amelyik vállalja nyilatkozatban, hogy a kivitelezés során Kiváló Építési Termék védjeggyel ellátott termékeket alkalmaz (www.kivet.hu).

4. Egyéb rendelkezések:

1) Az egyéb, a pályázatban nem szabályozott kérdésekben az államháztartás működési rendjéről szóló többször módosított 217/1998.(XII.30.) Korm. rendelet, valamint a lakáscélú állami támogatásokról szóló módosított 12/2001.(I.31.) Korm. rendelet előírásait kell alkalmazni.

2) A pályázó köteles a támogatás forrásainak felhasználását – ellenőrzés céljából – elkülönítetten nyilvántartani.

3) Felhívjuk a figyelmet, hogy a költségvetési forrásra is tekintettel az elnyert támogatás felhasználásakor a közbeszerzésekről szóló többször módosított 2003. évi CXXIX. törvény rendelkezéseit figyelembe véve kell eljárni.

4) A Vagyonkezelő Zrt. a pályázatban szereplő adatokat a helyszínen is ellenőrizheti, a vállalt kötelezettségek – megvalósítás, támogatás felhasználása – betartását bármikor jogosult vizsgálni.

5. A Támogatási szerződés megkötéséhez szükséges dokumentumok:

a) A kedvezményezett képviseletére jogosult személy megbízó levelének (önkormányzat esetében), illetve megválasztását, megbízását rögzítő lakóközösségi közgyűlési határozat (társasházak, illetve lakásszövetkezetek esetében) másolatban történő megküldése.

b) Amennyiben a társasház, vagy lakásszövetkezet képviseletét gazdasági társaság látja el, úgy csatolni kell az adott gazdasági társaság 3 hónapnál nem régebbi cégkivonatának másolatát is.

c) A kedvezményezett képviseletére jogosult személy aláírási címpéldányának másolatban történő megküldése.

d) Pénzintézeti igazolás megküldése a támogatott programhoz kapcsolódó elkülönített bankszámla megnyitásáról.

e) Pénzintézeti igazolás megküldése a pályázó – a benyújtott pályázattal megegyező összegű – készpénzben vállalt saját erejének elkülönítéséről a támogatott programhoz kapcsolódó elkülönített bankszámlán.

f) Ha a benyújtott pályázattal megegyező összegű, készpénzben vállalt saját erőt részben, vagy egészben hitel biztosítja, akkor a hitelszerződés egy másolati példányának megküldése.

g) Szerződések és dokumentumok megküldése:

a kiválasztott tervezőkkel, kivitelezőkkel, lebonyolítókkal stb. a támogatott beruházáshoz kapcsolódóan megkötött szerződések másolatai,

a közbeszerzési pályázat eredményének kihirdetéséről szóló jegyzőkönyv,

a pályázó és más szervezetek együttműködése esetén az együttműködés tartalmát szabályozó megállapodás, vagy szerződés (pl. ESCO cég).

h) Jogerős építési engedély hiteles másolata, amennyiben engedélyköteles a pályázati beruházás.

IX. A szerződéskötés feltételei

1) Pályázó a pályázat benyújtása során, valamint a támogatás megszerzését követő szerződéskötéskor annak a körülménynek az ismeretében teszi meg nyilatkozatait, hogy a támogatás tényleges folyósítására csak abban az esetben van lehetőség, ha a pályázatot kiíró önkormányzat a miniszter által meghirdetett pályázat keretében – a miniszterhez benyújtott pályázatával – állami támogatáshoz jut.

2) A támogatás felhasználására, a központi költségvetési támogatás nyújtójának a pályázat elfogadását tanúsító dokumentuma alapján, a dokumentum benyújtását követő 30 napon belül az Önkormányzat a pályázóval megköti a támogatási szerződést.

3) Amennyiben a támogatási szerződés megkötésére rendelkezésre álló határidőn belül a pályázó hibájából nem kerül sor a szerződés megkötésére, a támogató döntés érvényét veszti.

4) A támogatási szerződés megkötésének feltétele az Önkormányzat és a lakástulajdonosok által biztosított saját erő önkormányzati és társasházi elkülönített bankszámlán történő elhelyezése és az erről szóló hitelintézeti igazolások benyújtása.

5) A szerződés részletesen tartalmazza a támogatás pénzfelhasználásának, a pénzek kezelésének, a beruházás műszaki és gazdasági ellenőrzésének, minősítési követelményének, a beruházás utáni elszámolásának a feltételeit.

6) A pályázónak a szerződéskötéshez be kell mutatnia a szükséges jogerős hatósági engedélyeket.

7) A támogatás folyósítása a készültségi fokkal és a vállalt támogatással arányosan, utólagosan, a benyújtott számlák és a teljesítést igazoló dokumentumok alapján, a számla benyújtását követő 30 napon belül történik.

8) A támogatási szerződésben vállalt kötelezettségek teljesítését, az elvégzett munka műszaki tartalmát az Önkormányzat megbízásából a Vagyonkezelő Zrt. a számla kifizetése előtt a helyszínen ellenőrzi.

Bankhitel felvétele esetén az elkülönített számlákon az Önkormányzat és/vagy a lakástulajdonosok által vállalt saját erő hitellel csökkentett összegét kell elhelyezni, és be kell nyújtani a megkötött hitelszerződések másolati példányát.

1
A rendelet címét a 8/2001.(III.26.)Ö.K. számú rendelet 1. § (1) bekezdése módosította.
2
*middlename*placeAz* *middlenameI.** jelzést a 8/2001.(III.26.)Ö.K. számú rendelet 1. § (2) bekezdése iktatta be.
3
A paragrafust a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 1. § (1) bekezdése módosította.
4
A bekezdést a 10/2006. (IV. 25.) *place*CityBudapest** Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 1. § (1) bekezdése módosította; a rendelkezés 2006. május 1-jével hatályos.

A bekezdést a 10/2006. (IV. 25.) *place*CityBudapest** Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 1. § (2) bekezdése módosította; a rendelkezés 2006. május 1-jével hatályos.
7
A bekezdést a 10/2006. (IV. 25.) *place*CityBudapest** Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 1. § (2) bekezdése módosította; a rendelkezés 2006. május 1-jével hatályos.
8
A címet a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 2. § (1) bekezdése módosította.
9
A 2. § (7), (8), (9), (10) bekezdéseit a 46/2001.(X.20.)Ö.K. sz. rendelet 2. §-a iktatta be.
10
A bevezető szövegrészt a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 2. § (1) bekezdése módosította.
11
Az (5) bekezdést a 2/1997.(I.27.)Ö.K. sz. rendelet 2. §-a iktatta be.
12
A (6) bekezdést a 2/1997.(I.27.)Ö.K. sz. rendelet 2. §-a iktatta be. A bekezdést „és szövetkezeti lakóház” kitétellel a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 2. § (2) bekezdése egészítette ki.
13
A bekezdést az 52/2003. (XI. 20.) *Sn*place*CityBudapest*** Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 1. §-a iktatta be; a rendelkezés 2003. november 20-ától hatályos.
14
A bekezdést a 13/2005. (VI. 1.) *Sn*place*CityBudapest*** Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 1. §-a iktatta be; a rendelkezés 2005. június 15-ével hatályos.
15
A címet és a 3. § szövegét a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 3. §-a módosította.
16
A bekezdést a 24/2005. (XI. 14.) *place*CityBudapest** Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 1. §-a módosította; a rendelkezés 2005. november 15-én lép hatályba.
17
A bekezdést az 1/2009. (I. 20.) *place*CityBudapest** Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 1. §-a hatályon kívül helyezte; a rendelkezés 2009. február 1-jével hatályos.
18
A bekezdést a 10/2006. (IV. 25.) *place*CityBudapest** Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 2. §-a módosította; a rendelkezés 2006. május 1-jével hatályos.
19
A bekezdést a 24/2005. (XI. 14.) *place*CityBudapest** Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 2. §-a módosította; a rendelkezés 2005. november 15-én lép hatályba.
20
A 46/2001.(X.20.)Ö.K. sz. rendelet 4. §-a a bekezdésben az 50 %-ot 30 %-ra módosította.
21
A 46/2001.(X.20.)Ö.K. sz. rendelet 5. §-a a bekezdésben az 50 %-ot 70 %-ra módosította.
22
A bekezdést a 24/2005. (XI. 14.) *place*CityBudapest** Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 3. §-a iktatta be; a rendelkezés 2005. november 15-én lép hatályba.
23
A paragrafust az 52/2003. (XI. 20.) *Sn*place*CityBudapest*** Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 2. §-a iktatta be; a rendelkezés 2004. március 1-jén lép hatályba.
24
A paragrafust az 52/2003. (XI. 20.) *Sn*place*CityBudapest*** Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 2. §-a iktatta be; a rendelkezés 2004. március 1-jén lép hatályba.
25
A paragrafust az 52/2003. (XI. 20.) *Sn*place*CityBudapest*** Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 2. §-a iktatta be; a rendelkezés 2004. március 1-jén lép hatályba.
26
A (1) bekezdést a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 4. § (1) bekezdése módosította.
27
A (2) bekezdést a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 4. § (1) bekezdése módosította.
28
A bekezdést a 24/2005. (XI. 14.) *place*CityBudapest** Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 4. §-a módosította; a rendelkezés 2005. november 15-én lép hatályba.
29
A címet és az (1)-(3) bekezdések szövegét a 33/1999.(XI.22.)Ö.K. sz. rendelet 5. §-a módosította.
30
A bekezdést az 1/2009. (I. 20.) *place*CityBudapest** Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 2. §-a módosította; a rendelkezés 2009. február 1-jével hatályos.
31
A II. fejezetet a 8/2001.(III.26.)Ö.K. számú rendelet 1. § (4) bekezdése iktatta be. A fejezetet a 6/2008. (III. 26.) *place*CityBudapest** Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 1. §-a módosította; a rendelkezés 2008. április 1-jével lép hatályba.
32
A paragrafust a 28/2009. (X. 12.) *place*CityBudapest** Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 1. § c) pontja iktatta be; a rendelkezés 2009. október 20-ával hatályos.
33
A fejezetet a 6/2008. (III. 26.) *place*CityBudapest** Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 2. §-a hatályon kívül helyezte; a rendelkezés 2008. április 1-jével hatályos.
34
A mellékletet a 6/2010. (II. 12.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 1. §-a módosította; a rendelkezés 2010. február 15-ével hatályos.
35
A mellékletet a 6/2010. (II. 12.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 2. §-a módosította; a rendelkezés 2010. február 15-ével hatályos.
36
A mellékletet a 17/2010. (V. 28.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet 1. §-a módosította; a rendelkezés 2010. június 1-jével hatályos.

Vissza

Díjaink, elismeréseink

                            Idősbarát önkormányzat díj