XIII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT
| A szöveg időállapota: | 2012. I. 1. - |
| Időállapot váltás: |
2007. II. 20. - 2010. IX. 30.
2010. X. 1. - 2011. II. 14. 2011. II. 15. - 2011. XII. 31. 2012. I. 1. - |
7/2007. (II. 20.) Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelet
a háziorvosi, fogorvosi és védőnői körzetek kialakításáról
A Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete (a továbbiakban: Önkormányzat) a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. § (1) bekezdésében, az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 152. § (1) és (2) bekezdésében és az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. tv. 2. § (2) bekezdésben kapott felhatalmazás alapján a következő rendeletet alkotja:
A rendelet célja
1. § E rendelet célja, hogy megállapítsa a Budapest Főváros XIII. kerületében a felnőtt háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi (felnőtt, gyermek) és védőnői körzetek jellegét és az egyes körzetekhez tartozó területek elosztását.
A rendelet hatálya
2. § E rendelet hatálya kiterjed Budapest Főváros XIII. kerület közigazgatási területén (a továbbiakban: ellátási terület) területi ellátási kötelezettséggel működő felnőtt háziorvosokra, házi gyermekorvosokra, fogorvosokra és védőnőkre.
Felnőtt háziorvosi körzetek
3. § (1) Az ellátási területen 60 felnőtt háziorvos (körzet) működik területi ellátási kötelezettséggel.
(2) A felnőtt háziorvosi körzetek területét e rendelet 1. sz. melléklete tartalmazza.
Házi gyermekorvosi körzetek
4. § (1) Az ellátási területen 19 házi gyermekorvos (körzet) működik területi ellátási kötelezettséggel.1
(2) A házi gyermekorvosi körzetek területét e rendelet 2. sz. melléklete tartalmazza.
Fogorvosi körzetek
5. § (1) Az ellátási területen 14 felnőtt fogorvos (körzet) működik területi ellátási kötelezettséggel.
(2) A felnőtt fogorvosi körzetek területét e rendelet 3. sz. melléklete tartalmazza.
(3) Az ellátási területen 8 gyermek fogorvos (körzet) működik területi ellátási kötelezettséggel.
(4) A gyermek fogorvosi körzetek területét e rendelet 4. sz. melléklete tartalmazza.
Védőnői körzetek
6. § (1) Az ellátási területen 26 védőnői körzet működik területi ellátási kötelezettséggel.2
(2) A védőnői körzetek területét e rendelet 5. sz. melléklete tartalmazza.
Záró rendelkezések
7. § (1) A felnőtt háziorvosokkal, a házi gyermekorvosokkal és a fogorvosokkal a polgármester szerződést köt.3
(2) Az (1) bekezdés szerinti szerződéseket a Szociális és Egészségügyi Bizottság előzetesen véleményezi.
(3) E rendelet 2007. március 1-jén lép hatályba.
| Dr. Sinka József s. k. | Dr. Tóth József s. k. |
| jegyző | polgármester |
1. sz. melléklet a 7/2007.(II.20.) számú Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelethez
| Felnőtt háziorvosi körzetek |
| Körzet szám |
Körzethatárok |
| 1. | Dózsa Gy. u. - vasút - Bulcsú u. - Lehel u. |
| 2. | Dráva u. - Váci u. - Bessenyei u. - Visegrádi u. |
| 3. | Dráva u. - Hegedűs Gy. u. - Bessenyei u. - Visegrádi u. - Gogol u. -Pannónia u. |
| 4. | Dráva u. - Kárpát u. - Vág u. - Pannónia u. - Gogol u. - Duna |
| 5. | Dózsa Gy. u. - Lehel u. - Bulcsú u. - Kassák L. u. - Dévai u. - Váci u. |
| 6. | Dráva u. - Pannónia u. - Vág u. - Kárpát u., ill. Dráva u. - Visegrádi u. - Vág u. - Hegedűs Gy. u. |
| 7. | Bessenyei u. -Váci u. - Gogol u. - Visegrádi u., ill. Vág u. - Visegrádi u. - Bessenyei u. - Hegedűs Gy. u. |
| 8. | Victor H. u. - Kresz G. u. - Csanády u. - Visegrádi u. - Gyöngyház u. - Hegedűs Gy. u. |
| 9. | Röntgen u. - Váci u. - Balzac u. - Visegrádi u. - Csanády u. - Kresz G. u. - Victor H. u. - Visegrádi u. |
| 10. | Gogol u. - Kárpát u. - Victor H. u. - Pozsonyi u. - Duna irányában park - Duna, ill. Ipoly u. - Hegedűs Gy. u. - Victor H. u. - Pannónia u. |
| 11. | Gogol u. - Visegrádi u. - Victor H. u. - Hegedűs Gy. u. - Ipoly u. - Pannónia u. - Thurzó u. - Kárpát u. |
| 13. | Balzac u. - Hegedűs Gy. u. - Radnóti M. u. - Pannónia u. - Raoul Wallenberg u. - Tátra u. |
| 14. | Thurzó u. - Pannónia u. - Csanády u. - Hollán E. u. - Duna irányában park - Duna - Pozsonyi u. - Victor H. u. - Kárpát u. |
| 15. | Gogol u. - Váci u. - Dévai u. - Kassák L. u. - Bulcsú u. - Lehel u. - Lehel tér - Váci út - Röntgen u. - Visegrádi u. |
| 16. | Dunától park - Hollán E. u. - Csanády u. - Tátra u. - Radnóti M u. - Hollán E. u. - Balzac u. - Duna |
| 17. | Gyöngyház u. - Visegrádi u. - Balzac u. - Kresz G. u. - Radnóti M. u. - Hegedűs Gy. u., ill. Raoul Wallenberg u. - Tátra u. - Katona J. u. - Pozsonyi u. |
| 18. | Balzac u. - Hollán E. u. - Radnóti M. u. - Tátra u. - Raoul Wallenberg u. - Duna |
| 19. | Victor H. u. - Hegedűs Gy. u. - Balzac u. - Tátra u. - Csanády u. -Pannónia u. |
| 20. | Balzac u. - Váci u. - Nyugati tér - Szt. István krt. - Visegrádi u. - Kádár u. - Kresz G. u. |
| 21. | Raoul Wallenberg u. - Pannónia u. - Szt. István krt. - Hollán E. u. - Katona J. u. -Tátra u. |
| 22. | Radnóti M. u. - Kresz G. u. - Katona J. u. - Pannónia u. |
| 23. | Katona J. u. - Kresz G. u. - Kádár u. - Visegrádi u. - Szt. István krt. - Pannónia u. |
| 24. | Raoul Wallenberg u. - Pozsonyi u. - Katona J u. - Hollán E. u. - Szt. István krt. - Duna, ill. Margitsziget |
| 25. | Dunyov u. - Kassák L. u. - Klapka u. - Tüzér u. - Csángó u. - Váci u. -Apály u. - Angyalföldi u. |
| 26. | Róbert K. krt. - Vizafogó stny. - Latorca u. - Duna |
| 27. | Hun u. - Lehel u. - Dózsa Gy. u. - Tüzér u. |
| 28. | Véső u. - Váci u. - Csángó u. - Tüzér u. - Dózsa Gy. u. - Dráva u. - Hegedűs Gy. u. |
| 29. | Róbert K. krt. - Esztergomi u. - Hegedűs Gy. u. - Dráva u. - Pannónia u. - Párkány u. - Viza u. - Vizafogó sétány - szerviz u. (Süllő u. hosszabbítás) - Párkány u. |
| 30. | Róbert K. krt. - Váci u. - Dunyov u. - Angyalföldi u. - Apály u. - Véső u. - Esztergomi u. |
| 31. | Róbert K. krt. - Párkány u. - szerviz u. (Süllő u. hosszabbítás) -Vizafogó sétány |
| 32. | Latorca u. - Vizafogó sétány. - Viza u. - Párkány u. - Pannónia u. - Dráva u. - Duna |
| 33. | Országbíró u. - Béke u. (Béke tér nélkül) - Lehel u. - Gömb u. - Üteg u. - Róbert K. krt. - Pap K. u. - Gömb u. - Szegedi u. - Üteg u. |
| 34. | Róbert K. krt. - Kassák L. u. - Dunyov u. - Váci u. |
| 35. | Petneházy u. - Béke u. - Országbíró u. - Üteg u. - Szegedi u. - Hajdú u. |
| 36. | Róbert K. krt. - Tüzér u. - Klapka u. - Kassák L u. |
| 37. | Petneházy u. - Röppentyű u. - szerviz u. (Petneházy u 19-25 kivételével) - Petneházy u. - Hajdú u. - Szegedi u. - Gömb u. - Pap K. u. - Róbert K. krt. - Váci út |
| 38. | Babér u. - Madarász V. u. - Tahi u. - Tatai u. - Zsinór u. - Béke u. - Fáy u. - Hajdú u. - Rozsnyai u. - Röppentyű u. - Forgács u. - Teve u. - Rozsnyai u. - Váci u. - Vizafogó u. - Cserhalom u. - Mura u. - Váci út |
| 39. | Dagály u. - Váci út - Róbert K. krt. (felüljáróig) - Esztergomi u. |
| 40. | Fáy u. - Béke u. - Zsinór u. - Tatai u. - Fáy u. - Béke u. - Petneházy u. - szerviz u. (beleértve Petneházy u. 19-25) - Röppentyű u. |
| 41. | Vizafogó u. - Váci út - Rozsnyai u. - Teve u. - Forgách u. - Röppentyű u. - Fáy u. - Váci u. - Dagály u. - Duna |
| 42. | Rozsnyai u. - Hajdú u. - Fáy u. - Röppentyű u. - Frangepán u. - Váci u. - Fáy u. - Röppentyű, ill. Fáy u. - Tatai u. - Frangepán u. - Béke u. |
| 43. | Dagály u. - Esztergomi u. - Róbert K krt. (felüljáróig) - Duna, ill. Frangepán u. - Röppentyű u. - Petneházy u. - Váci u. |
| 44. | Gyöngyösi u. - Göncöl u. - Mosoly u. - Tomori u. - Agyag u. - Madarász V u. - szerviz u. - Tomori u., ill. Meder u. - Váci u. - Mura u. - Turóc u. - Duna |
| 45. | Balzsam u. - Kámfor u. - Cimbora u. - Gyöngyösi u. - Vőlegény u. - Mosoly u. - Göncöl u. - Gyöngyösi u. - Kárász u. - Faludi u. - Göncöl u. - Arasz u. - Újpalotai u. |
| 46. | Szekszárdi u. - Újpalotai u. - Berettyó u. - Tomori u. - Szobor u. - Csuka u. - Faludi u. - Váci u. - Meder u. - Duna - Paduc köz |
| 47. | Agyag u. - Tomori u. - Fiastyúk u. - Göncöl u. - Tahi u. - Madarász V. u., ill. Turócz u. - Cserhalom u. - Vizafogó u. - Duna és Népsziget |
| 48. | Balzsam u. - Újpalotai u. - Szekszárdi u. - Váci u. - Paduc köz - Duna, ill. Berettyó u. - Újpalotai u. - Arasz u. - Göncöl u. - Faludi u. - Tomori u. |
| 49. | Szobor u. - Tomori u. - Faludi u. - Kárász u. - Gyöngyösi u. - Tomori u. - szerviz u. - Madarász V u. - Babér u. - Váci u - Faludi u. - Csuka u. |
| 50. | Fiastyúk u. - Béke u. - Futár u. - Jász u. - Tahi u (Rákos-patakig) - Hajdú köz. |
| 51. | Övezet u. - Béke u. - Keszkenő u. - Jéggyár u. - Futár u. - Béke u. - Fiastyúk u. - Nővér u. |
| 52. | Kucsma u. - Tatai u. - Rokolya u. - Béke u. - Dolmány u. - Jász u. |
| 53. | Mosoly u. - Násznagy u. - Fiastyúk u. - Hajdú köz - Tahi u. - Göncöl u. - Fiastyúk u. - Tomori u., ill. Futár u. - Tatai u. - Tahi u (Rákos-patakig) - Jász u. |
| 54. | Rokolya u. - Szt. László u. - Futár u. - Jász u. |
| 55. | Gyöngyösi u. - Béke u. - Övezet u. - Nővér u. - Mosoly u. - Násznagy u. |
| 56. | Kámfor u. - Tatai u. - Kucsma u. - Jász u. - Dolmány u. - Béke u. - Gyöngyösi u. - Cimbora u. , ill. Rokolya u. - Tatai u. - Futár u. - Szt. László u. |
| 57. | Gyöngyösi u. - Násznagy u. - Mosoly u. - Nővér u. - Fiastyúk u. - Násznagy u. - Mosoly u. - Vőlegény u., ill. Rokolya u. - Jász u. - Futár u. - Jéggyár u. - Keszkenő u. - Béke u. |
| 58. | Petneházy u. - Jász u. - Országbíró u. - Szt. László u. - Szegedi u. - Reitter F. u. - Mór u. - Jász u. - Róbert K. krt. - Lehel u. - Béke tér - Béke u. |
| 59. | Gömb u. - Üteg u. - Róbert K. krt. - Tüzér u. - Hun u. - Lehel u. |
| 60. | Frangepán u. - Tatai u. - Szegedi u. - Dévényi u. - Kerekes u. - Szt. László u. - Országbíró u. - Jász u. - Petneházy u. - Béke u. |
| 61. | Szegedi u. - Szt. László u. - Kerekes u. - Dévényi u. - Vágány u. - Dózsa Gy. u. - Lehel u. - Róbert K krt. - Jász u. - Mór u. - Reitter F u. |
2. számú melléklet a 7/2007.(II.20) számú Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelethez4
| Házi gyermekorvosi körzetek |
| Körzetszám | Körzethatárok |
| XIII/1/1 | Dózsa Gy. út - Szabolcs u. - Lőportár u. - Kassák L. u. - Ipoly u. - Pozsonyi u. - Balzac u. - Tátra u. - Szt. István krt. - Újpesti rkp. |
| XIII/1/2 | Dózsa Gy. út - Vágány u. - Szabolcs köz - Szabolcs u. - Dévai u. - Kassák L. u. - Lőportár u. - Szabolcs u., ill. Balzac u. - Visegrádi u. - Szt. István krt. - Tátra u. |
| XIII/1/3 | Victor H. u. - Váci út - Balzac u. - Pozsonyi u. |
| XIII/1/4 | Balzac u. - Váci út - Nyugati tér - Szt. István krt. - Visegrádi u. - Dévai u. - Szabolcs u. - Szabolcs köz - Vasút - Bulcsú u. - Tüzér u. |
| XIII/1/5 | Garam u. - Dévai u. - Tüzér u. - Bulcsú u. - Lehel u. - Lehel tér - Victor H. u. - Pozsonyi u. - Ipoly u. - Újpesti rkp. |
| XIII/2/1 | Béke tér - Szegedi út - Jász u. - Kisgömb u. - Dévényi u. - Vágány u. - Dózsa Gy. út - Lehel u. - Hun u. - Csata u. - Gömb u. - Lehel u. |
| XIII/2/2 | Róbert K. krt. - Csata u. - Hun u. - Lehel u. - Dózsa Gy. út - Kassák L. u. |
| XIII/2/3 | Petneházy u. - Hajdú u. - Szegedi út - Lehel u. - Gömb u. - Csata u. - Róbert K. krt. - Teve u. |
| XIII/2/4 | Tahi u. - Tatai u. - Petneházy u. - Béke u. - Országbíró u. - Hajdú u. - Frangepán u. - Csizma u. - Fáy u. - Béke u. |
| XIII/2/5 | Petneházy u. - Tatai u. - Dévényi u. - Kisgömb u. - Jász u. - Szegedi út - Hajdú u. - Országbíró u. - Béke u. |
| XIII/3/1 | Mosoly u. - Gyermek tér - Béke u. - Tahi u. - Váci út - Fiastyúk u. - Madarász V. u. |
| XIII/3/2 | Balzsam u. - Újpalotai u. - Szekszárdi u. - Tomori u. - Mosoly u. - Madarász V. u. - Fiastyúk u. - Váci út - Vizafogó u. - Duna |
| XIII/3/3 | Kámfor u. - Tatai u. - Tahi u. - Jász u. |
| XIII/3/4 | Kámfor u. - Béke u. - Gyöngyösi u. - Vőlegény u. - Mosoly u. - Tomori u. - Szekszárdi u. - Újpalotai u. |
| XIII/3/5 | Kámfor u. - Jász u. - Tahi u. - Béke u. - Mosoly u. - Vőlegény u. - Gyöngyösi u. - Béke u. |
| XIII/4/3 | Róbert K. krt. - Váci út - Dunyov u. - Kassák L. u. - Csángó u. - Angyalföldi út - Klapka u. - Váci út - Tisza u. - Kárpát u. - Dráva u. - Duna - Viza u. - Esztergomi u. |
| XIII/4/4 | Dráva u. - Kárpát u. - Tisza u. - Váci út - Klapka u. - Angyalföldi út - Csángó u. - Kassák L. u. - Dévai u. - Garam u. - Újpesti rkp. |
| XIII/4/5 | Vizafogó - Esztergomi u. - Viza u. - Duna + Róbert K. krt. - Kassák L. u. - Dunyov u. - Angyalföldi út |
| XIII/4/6 | Vizafogó - Tahi u. - Béke u. - Fáy u. - Csizma u. - Frangepán u. - Hajdú u. - Petneházy u. - Teve u. - Angyalföldi út - Dunyov u. - Váci út - Róbert K. krt. - Esztergomi u. |
3. számú melléklet a 7/2007.(II.20) számú Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelethez
| Felnőtt fogorvosi körzetek |
| Körzet száma | Körzethatárok |
| 1. | Balzsam u. (páratlan) - Kámfor u. (páratlan) - Cimbora u. (páros) - Gyöngyösi u. (páros) - Vőlegény u. (páros) - Mosoly u. (páros) - Göncöl u.(páratlan) - Gyöngyösi u. (páros) - Madarász V. u. (páros) - Babér u. (páros) - Meder u. (páratlan) - Duna |
| 2. | Kámfor u. (páratlan) -Tatai u. (páros) - Futár u. (páros) - Jéggyár u. (páratlan) - Keszkenő u. (páros) - Béke u. (páratlan) - Övezet u. (páros) - Nővér u. (páros) - Fiastyúk u. (páros) - Násznagy u. (páratlan) - Mosoly u. ( páros) - Vőlegény u. (páratlan) - Gyöngyösi u. (páratlan) - Cimbora u. (páratlan) |
| 3. | Gyöngyösi u. (páratlan) - Göncöl u. (páros) - Mosoly u. (páratlan) - Násznagy u. (páros) - Fiastyúk u. (páratlan) - Nővér u. (páratlan) - Övezet u. (páratlan) - Béke u. (páros) - Keszkenő u. (páratlan) - Jéggyár u. (páros) - Futár u. (páratlan) - Tatai u. (páros) - Tahi u. (páros) - Göncöl u. (páratlan) - Fiastyúk u. (páros) - Tomori u. (páratlan) - Agyag u. (páros) - Madarász V u. (páratlan) , ill. Népsziget |
| 4. | Meder u. (páros) - Babér u. (páratlan) - Madarász V. u. (páros) - Agyag u. (páratlan) - Tomori u. (páros) - Fiastyúk u. (páratlan) - Göncöl u. (páros) - Tahi u. (páratlan) - Tatai u. (páros) - Fáy u. (páros) - Béke u. (páros) - Petneházy u. (páros) - Röppentyű u. (páratlan) - Fáy u. (páros) - Váci u. (páros) - Dagály u. (páratlan) - Duna |
| 5. | Dagály u. (páros) - Váci u. (páratlan) - Fáy u. (páratlan) - Röppentyű u. (páros) - Petneházy u. (páros) - Váci u. (páros) - Róbert K. krt. (páros) - Duna, ill. Fáy u. (páratlan) - Tatai u. (páros) - Szegedi u. (páratlan) - Dévényi u. (páros) - Kerekes u. (páros) - Szt. László u. (páratlan) - Országbíró u. (páros) - Jász u. (páratlan) - Petneházy u. (páros) - Béke u. (páratlan) |
| 6. | Petneházy u. (páratlan) - Jász u. (páros) - Országbíró u. (páratlan) - Szt. László u. (páros) - Szegedi u. (páros) - Reitter F. u. (páros) - Mór u. (páros) - Jász u. (páros) - Róbert K krt. (páros) - Lehel u. (páratlan) - Gömb u. (páros) - Üteg u. (páros) - Róbert K krt. (páros) - Váci u. (páratlan) |
| 7. | Róbert K. krt. (páratlan) - Üteg u. (páratlan) - Gömb u. (páratlan) - Lehel u. (páros) - Róbert K. krt. (páratlan) - Jász u. (páratlan) - Mór u. (páratlan) - Reitter F. u. (páratlan) - Szegedi út (páratlan) - Szt. László (páros) - Kerekes u. (páratlan) - Dévényi u. (páros) - Vágány u. (páros) - Dózsa Gy u. (páratlan) - Tüzér u. (páratlan) - Klapka u. (páros) - Kassák L. u. (páratlan) |
| 8. | Róbert K krt. (páratlan) - Kassák u.(páros) - Klapka u. (páratlan) - Tüzér u. (páros) - Dózsa Gy. u. (páratlan) - Hegedűs Gy. u.(páratlan) - Esztergomi u (páratlan). |
| 9. | Róbert K. krt. (páratlan) - Esztergomi u.(páros) - Hegedűs Gy. u. (páros) - Dráva u. (páros) - Visegrádi u. (páros) - Vág u.(páratlan) - Hegedűs Gy. u. (páratlan) - Dráva u.(páratlan) - Pannónia u. (páros) - Vág u. (páratlan) - Kárpát u. (páratlan) - Dráva u.(páratlan) - Duna |
| 10. | Dráva u. (páros) - Kárpát u. (páros) - Vág u. (páros) - Pannónia u. (páratlan) - Dráva u. (páros) - Hegedűs Gy. u. (páros) - Vág u. (páros) - Visegrádi u.(páratlan) - Dráva u. (páros) -Dózsa Gy. u (páros) - Lehel u. (páros) - Bulcsú u.(páratlan) - Kassák u. (páratlan) - Dévai u. (páratlan) - Váci u. (páratlan) - Gogol u.(páros) - Duna |
| 11. | Gogol u. (páratlan) - Visegrádi u. (páros) - Victor H u.(páros) - Kresz G. u.(páros) - Csanády u. (páratlan) - Visegrádi u. (páros) - Gyöngyház u. (páratlan) - Hegedűs Gy. u. (páratlan) - Victor H. u. (páratlan) - Pannónia u. (páratlan) - Thurzó u. (páros) - Hollán E. u. (páros) - Victor H. u. (páratlan) - Duna, ill. Dózsa Gy. u. (páros) - Vasút - Bulcsú u. (páratlan) - Lehel u. (páratlan) |
| 12. | Victor H. u. (páros) - Kárpát u. (páratlan) - Thurzó u. (páratlan) - Pannónia u. (páros) - Viktor H. u. (páros) - Hegedűs Gy. u. (páros) - Balzac u.(páratlan) - Tátra u. (páros) - Radnóti u. (páratlan) - Hollán u. (páratlan) - Balzac u (páratlan). - Duna, ill. Gogol u. (páratlan) - Váci u.(páratlan) - Dévai u.(páros) - Kassák u. (páros) - Bulcsú u. (páros) - Lehel tér - Váci u. (páros) - Balzac u. (páratlan) - Visegrádi u. (páratlan) - Csanády u. (páros) - Kresz G u. (páratlan) - Victor H. u. (páratlan) - Visegrádi u. (páratlan) |
| 13. | Balzac u. (páros) - Hollán E. u. (páros) - Radnóti M. u. (páros) - Tátra u. (páratlan) - Balzac u. (páros) - Hegedűs Gy. u (páros).- Gyöngyház u.(páros) - Visegrádi u. (páratlan) - Balzac u. (páros) - Váci u. (páros) - Szt. István krt.(páros) - Visegrádi u. (páratlan) - Kádár u. (páros) - Kresz G u. (páratlan) - Radnóti M. u. (páratlan) - Pannónia u. (páros) - Raoul Wallenberg u.(páratlan) - Tátra u. (páros) - Katona J u. (páratlan) - Pozsonyi u. (páratlan) - Raoul Wallenberg u. (páratlan) - Duna |
| 14. | Raoul Wallenberg u. (páros) - Pozsonyi u. (páros) - Katona J. u. (páros) - Tátra u. (páratlan) - Raoul Wallnberg u. (páros) - Pannónia u. (páratlan) - Radnóti M. u. (páros) - Kresz G. u. (páros) - Kádár u. (páratlan) - Visegrádi u. (páros) - Szt. István krt. (páros) - Duna, ill. Margitsziget |
4. számú melléklet a 7/2007.(II.20.) számú Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelethez
| Gyermek fogorvosi körzetek |
| Körzet száma | Körzethatárok |
| I. | Balzsam u. (páratlan) - Béke u. (páros) - Gyöngyösi u. (páros) - Vőlegény u. (páros) - Mosoly u. (páros) - Göncöl u. (páros) - Tahi u. (páros) - Vizafogó u. (páros) - Duna, ill. Népsziget |
| II. | Kámfor u. (páratlan) - Tatai u. (páros) - Tahi u. (páros) - Göncöl u. (páratlan) - Mosoly u. (páratlan) - Vőlegény u. (páratlan) - Gyöngyösi u. (páratlan) - Béke u. (páratlan) |
| III. | Vizafogó u. (páratlan) - Tahi u. (páros) - Béke u. (páros) - Fáy u. (Páros) - Üteg u. (páros) - Frangepán u. (páros) - Hajdú u. (páros) - Petneházy u. (páros) - Teve u. (páros) - Róbert K. krt (páratlan) - Kassák u. (páros) - Klapka u. (páros) - Váci u. (páratlan) - Róbert K. krt. (páros) - Esztergomi u. (páros) - Viza u. (páratlan) - Duna |
| IV. | Róbert K. krt. (páratlan) - Váci u. (páros) - Klapka u. (páratlan) - Kassák u. (páros) - Dévai u. (páratlan) - Garam u. (páros) - Duna - Viza u. (páros) - Esztergomi u. (páratlan) |
| V. | Tahi u. (páratlan) - Tatai u. (páros) - Szegedi u. (páratlan) - Dévényi u. (páros) - Róbert K. krt. (páros) - Csata u. (páratlan) - Gömb u. (páratlan) - Lehel u. (páratlan) - Szegedi u. (páros) - Hajdú u. (páratlan) - Frangepán u. (páratlan) - Üteg u. (páratlan) - Fáy u. (páratlan) - Béke u. (páratlan) |
| VI. | Petneházy u. (páratlan) - Hajdú u. (páros) - Szegedi u. (páratlan) - Lehel u. (páros) - Gömb u. (páros) - Csata u. (páros) - Róbert K krt. (páratlan) - Vasút - Dózsa Gy u. (páratlan) - Kassák L u. (páratlan) - Róbert K krt. (páros) - Teve u (páratlan) |
| VII. | Dózsa Gy. u. (páros) - Vasút - Bulcsú u. (páratlan) - Lehel u (páros) - Lehel tér - Váci u. (páros) - Balzac u. (páratlan) - Visegrádi u. (páratlan) - Victor H u. (páratlan) - Pozsonyi u. (páratlan) - Ipoly u (páros) - Duna - Garam u. (páratlan) - Dévai u. (páros) - Kassák u. (páratlan) |
| VIII. | Ipoly u. (páros) - Pozsonyi u. (páros) - Victor H. u. (páros) - Visegrádi u. (páros) - Balzac u. (páros) - Váci u. (páros) - Szt. István krt. (páros) - Duna, ill. Margitsziget |
5. számú melléklet a 7/2007.(II.20.) számú Budapest Főváros XIII. kerületi önkormányzati rendelethez5
| Védőnői körzetek |
| Körzetszám | Körzethatárok |
| 1. | Kámfor u. - Tatai u. - Tahi u. - Reitter F. u. - Rokolya u. - Jász u. - Gyöngyösi u. - Nővér u. |
| 2. | Balzsam u. - Tomori u. - Berettyó u. - Madarász V. u. - Fiastyúk u. - Tomori u. - Tahi u. - Duna |
| 3. | Mosoly u. - Gyermek tér - Fivér u. - Fiastyúk u. - Béke u. - Tahi u. - Tomori u. - Fiastyúk u. - Madarász V. u. |
| 4. | Rokolya u. - Reitter F. u. - Tahi u. - Béke u. - Fiastyúk u. - Fivér u. - Övezet u. - Béke u. |
| 5. | Kámfor u. - Nővér u. - Gyöngyösi u. - Madarász u. - Berettyó u. - Tomori u. |
| 6. | Gyöngyösi u. - Jász u. - Rokolya u. - Béke u. (Gyermek tér nélkül) - Mosoly u. - Madarász V. u. |
| 7. | Szegedi út - Jász u. - Kerekes u. - Reitter F. u. - Kisgömb u. - Dévényi u. - Róbert K krt. - Csata u. - Gömb u. - Lehel u. |
| 8. | Róbert K. krt. - Vágány u. - Dózsa Gy. út - Kassák L. u. - Csángó u. - Tüzér u. |
| 9. | Zsinór u. - Tatai u. - Országbíró u. - Jász u. - Frangepán u. - Reitter F. u. |
| 10. | Petneházy u. - Béke u. - Országbíró u. - Hajdú u. - Szegedi út - Üteg u. - Gömb u. - Hajdú u. - Róbert K. krt. - Pap K u. - Csongor u. - Teve u. |
| 11. | Tahi u. - Tatai u. - Zsinór u. - Reitter F. u. - Frangepán u. - Jász u. - Petneházy u. - Hajdú u. - Frangepán u. - Csizma u. - Fáy u. - Béke u. |
| 12. | Csongor u. - Pap K. u. - Róbert K. krt. - Hajdú u. - Gömb u. - Csata u. - Róbert K. krt. - Tüzér u. - Csángó u. - Kassák L. u. - Róbert K. krt. - Teve u. |
| 13. | Országbíró u. - Tatai u. - Dévényi u. - Kisgömb u. - Reitter F. u. - Kerekes u. - Jász u. - Szegedi út - Lehel u. - Gömb u. - Csata u. - Béke tér |
| 14. | Petneházy u. - Jász u. - Országbíró u. - Béke u. - Szegedi út - Csata u. - Gömb u. - Üteg u. - Szegedi út - Hajdú u. |
| 15. | Róbert K. krt. - Angyalföldi u. - Dunyov u. - Kassák L. u. - Taksony u. - Vág u. - Visegrádi u. - Zsilip u. - Váci út |
| 16. | Vág u. - Taksony u. - Kassák L. u. - Dévai u. - Garam u.- rakpart |
| 17. | Róbert K. krt. - Váci út - Zsilip u. - Visegrádi u. - Vág u. - rakpart - Viza u. - Párkány u. |
| 18. | Vizafogó u. - Tahi u. - Béke u. - Fáy u. - Csizma u. - Frangepán u. - Hajdú u. - Teve u. - Frangepán u. - Jakab J. u. - Bodor u. - rakpart |
| 19. | Róbert K. krt. - Párkány u. - Viza u. - rakpart |
| 20. | Bodor u. - Jakab u. - Dagály u. - Frangepán u. - Teve u. - Róbert K. krt. - Kassák L. u. - Dunyov u. - Angyalföldi út - Róbert K. krt. - rakpart |
| 21. | 1) Ipoly u. - Kárpát u. - Viktor H. u.- Hegedűs Gy. u. - Balzac u. - Újpesti rkp. 2) Dévai u. - Lehel u. - Váci út |
| 22. | Garam u. - Váci út - Victor H. u. - Kárpát u. - Ipoly u. |
| 23. | 1) Balzac u. - Tátra u. - Szt. István krt. - Újpesti rkp. 2) Dózsa Gy. út - Szabolcs u. - Lőportár u. - Kassák L. u. |
| 24. | Dévai u. - Szabolcs köz - Nyugati tér - Szt. István krt. - Visegrádi u. - Radnóti M. u. - Tátra u. - Balzac u. - Váci út - Lehel u. |
| 25. | 1) Radnóti M. u. - Visegrádi u. - Szt. István krt. - Tátra u. 2) Lőportár u. - Szabolcs u. - Dévai u. - Kassák L. u. |
| 26. | 1) Victor H. u. - Váci út - Balzac u. - Hegedűs Gy. u. 2) Dózsa Gy. út - Vágány u. - Szabolcs köz - Szabolcs u. |