XIII. Kerületi Önkormányzat

Akadálymentes verzió

https://www.budapest13.hu/2020/03/15/tajekoztatas-polgarmesteri-hivatal-megvaltozott-ugyfelfogadasi-rendjerol/

Témák A-Z

Tájékoztatás a Polgármesteri Hivatal megváltozott ügyfélfogadási rendjéről

2020. március 15. - Frissítve Munkaügyi hírek

Tisztelt Állampolgárok!

A Kormány az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében – a 40/2020. (III.11.) Korm. rendeletben – 2020. március 11-én 15 órától Magyarország egész területére veszélyhelyzetet hirdetett ki.

A járványos megbetegedések terjedésének elkerülése mindannyiunktól a megszokott, mindennapi életvitelünk megváltoztatását, a kialakult helyzethez való alkalmazkodást igényli. Most is felhívom a figyelmet arra, hogy – az állami és az önkormányzati intézkedéseken túlmenően – a megbetegedések, fertőzések terjedésének mérséklésében, megakadályozásában kiemelt fontossága van a személyes higiéniai szabályok betartásának, a tömegközlekedés lehetőség szerint korlátozott igénybevételének, a közösségi érintkezés önkorlátozásának.

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzata az önkormányzati közszolgáltatásokat, azok elérhetőségét a lehető legvégső ideig biztosítani kívánja kerületünk lakosai számára. A koronavírus fertőzés tovább terjedése kockázatának csökkentése érdekében azonban korlátozások bevezetésére kényszerülünk, ezért megértésüket kérjük.

Tekintettel a veszélyhelyzet elrendelésére, illetve a járvány terjedésének megakadályozása érdekében arra kérjük ügyfeleinket, hogy személyes ügyintézésre csak halaszthatatlan esetben jelenjenek meg.

Tájékoztatom Önöket, hogy 2020. március 16. napjától kezdődően a Polgármesteri Hivatal szervezeti egységeinél, osztályainál a munkaszobákban való ügyfélfogadás nem lehetséges. A Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgalati Irodájában a meghatározott ügyfélfogadási időben (hétfőn 13:30-18:00 óra; szerda: 8:00-16:30 óra; péntek: 8:00-11:30 óra)  az írásban papíralapon beadni kívánt kérelmeket átvesszük és indokolt esetben ugyanott lehetőséget biztosítunk a szakosztály munkatársával való telefonon keresztüli konzultációra. A Polgármesteri Hivatal aulájában egyidejűleg 10 főnél nem tartózkodhat.

Az ügyfélszolgálatokon történő személyes megjelenés elkerülésével a megbetegedés kockázata és a járvány további terjedése mérsékelhető.

Tájékoztatom Önöket, hogy a legtöbb önkormányzati ügytípus online is intézhető, továbbá a kérelmek elektronikusan is benyújthatók. Javasoljuk a www.magyarorszag.hu oldalon elérhető online lehetőségek igénybe vételét. Az elektronikus ügyintézés (a bejelentkezés Ügyfélkapu regisztrációval, elektronikus személyi igazolvánnyal, vagy telefonos azonosítással) továbbra is lehetséges, továbbá valamennyi ügyben lehetőség van a kérelem benyújtására ún. e-papír szolgáltatás használatával (a bejelentkezéshez szintén ügyfélkapus azonosítás szükséges).Lehetőségük van a kitöltött és aláírt nyomtatványokat az önkormányzati honlapon (www.budapest13.hu)  elérhető felületeken, az ott megjelölt e-mail címekre elektronikusan beküldeni. Ha lehetőségük van a papíralapú kérelmük szkennelésére és azok e-mail-en történő beküldésére, akkor kérjük, hogy ezt a továbbítási módot válasszák.

Tájékoztatom Önöket, hogy az önkormányzati intézmények, gazdasági társaságok vezetőinek döntése alapján ezeknél a szervezeteknél is korlátozásra kerülhet a személyes ügyintézés, az ügyfélfogadás. Ezekről az önkormányzati intézmények, gazdasági társaságok honlapjain keresztül is tájékozódhat.

A fentieket elrendelő jegyzői utasítás teljes szövege itt olvasható.

Megértésüket, együttműködésüket előre is köszönjük!

Dr. Bujdosó Sándor

jegyző

Vissza

Díjaink, elismeréseink