A nagykövet asszony méltatta az iskola rendkívüli elkötelezettségét az emberi jogok védelme és a tolerancia mellett. Somogyi László igazgató a köszönő szavakat követően az iskola legmagasabb elismerését a Berzsenyi díjat adta át Amerika első számú magyarországi diplomatájának. Az elismerést rajta kívül amerikai személy csak Tom Lantos néhai parlamenti képviselő, az iskola egykori diákja kapta meg. Az esemény folytatásaként a diákok kérdezhettek a nagykövet asszonytól.
Az esemény zárásaként az igazgató díszoklevelet adott át dr. Tóth József polgármesternek az eddigi kimagasló fenntartói tevékenység köszöneteként. Dr. Tóth József a kerület első számú vezetője reményének adott hangot, hogy a Berzsenyi Dániel Gimnáziumnak a kerület nemcsak üzemeletetője, hanem ismét fenntartója is lesz.
Vissza