Témák A-Z

A Rákos-patak fontos szerepet játszott abban, hogy a környezetében már a legkorábbi időktől megtelepedett az ember. A jó vízhozamú patak jegével lehetőséget adott az élelmiszerek tartósítására, egyben keresett terméke volt Angyalföldnek egy olyan korban, amikor hűtőszekrények még nem szolgálták a lakosság kényelmét. A patak szabályozása előtt annak több ága is behálózta a mai Meder utca – Lehel tér közti területet, és a legaszályosabb nyarakon sem száradt ki. 

A jég iránti kereslet növekedésével és a kiszámíthatóság érdekében a XX. század első évtizedében jéggyárak alakultak szerte a városban. Ezek eleinte a természetből nyert jég szakszerű tárolásával foglalkoztak, később egyre inkább teret hódított a műjég előállítása. Az 1910-es évek négy nagy jéggyára megalapította a Budapesti Jégárusító Részvénytársaságot, melynek Nagydiófa utcai központja később a Jász utca 100-ba helyezte át a székhelyét. 

1928-ban építették fel az ország legmodernebben berendezett jéggyárát a Jász utcai telepen, így a legmelegebb nyári napokban is ki tudták a szükségletet elégíteni. Az új gyáregység, az Angyalföldi Műjéggyár a Jász utca 92. szám alatt épült fel, szinte a Rákos-patak partján, közel 7 millió mázsa jeget termelve. 

A háború után a Jász utcai termelés még évtizedig életben maradt, a hűtés a mindennapok része lett. Nemcsak a háztartásokban, de boltokban, élelmiszerüzletekben, hentesüzletekben is akkor még a hagyományos hűtéssel óvták a minőségét. Az akkor már Fővárosi Ásványvíz és Jégipari Vállalatnak Jász utcai üzeme mellé időközben a Forgách utcában is létesült egy jéggyára. Az elkészült jégért a fogyasztóknak helybe kellett menniük. A gyártás a hagyományos technológiával folyt, a vízzel teli vascellákat sólébe eresztették, ahol az 16-18 óra alatt 25 kilós jégtáblává fagyott. Tartós meleg esetén naponta ötezer táblát készítettek.