Idén is pályázhatnak kerületiek vissza nem térítendő önkormányzati támogatásért esővízgyűjtő tartályok, tömlők és a működtetésükhöz szükséges eszközök beszerzésére. A pályázatokat társasházi lakóközösségektől, lakásszövetkezetektől és kertes házban élő magánszemélyektől várjuk.
- Egy-egy pályázó 200 ezer forintot kaphat, ha karbantartási kötelezettséggel vállalja, hogy az általa megjelölt kerületi helyszínen üzembe helyez legalább egy, de legfeljebb három 200-300 literes esővízgyűjtő tartályt és hozzá kapcsolva maximum 50 méter locsolócsövet. A megvett eszközökről számlát kell hozni, és fényképes beszámolókkal kell majd bemutatni a gyűjtött esővíz hasznosításának módját. Az esővíz gyűjtését 5 éves fenntartási kötelezettség vállalásával kell végezni.
- Pályázni március 10-ig lehet, a nyertesekkel a támogatási szerződést május 6-ig kötjük meg. 2025-ben 5 millió forintot fordítunk arra, hogy az esővíz ne folyjon el, hanem öntözze a talajt a XIII. kerületben. Tavaly egyébként egy-egy pályázó az idei összeg felét, legfeljebb 100 ezer forintot nyerhetett el.
Az esővízgyűjtők beszerzésére kiírt pályázat további részleti itt olvashatók.