Szépítsük együtt a XIII. kerületet – zöldpályázatok 2026-ban

Közös összefogással tegyük még élhetőbbé lakóhelyünket, utcáinkat és tereinket a XIII. kerületben. Ez vezeti önkormányzatunkat, amikor évről évre pályázatokat írunk ki. Pályázatainkban mindig fontos közösségi célokat jelölünk meg, és ezek megvalósításához pénzügyi forrást is biztosítunk. A rendelkezésre álló támogatás lehetővé teszi, hogy a pályázók erejükhöz mérten megvalósítsák saját elképzeléseiket, így segítve kerületünk zöldítését, szépítését, a közterületek rendezetté tételét. Alább összefoglaljuk a környezeti állapot javítását célzó kerületi pályázatainkat.

UDVARZÖLDÍTÉSI PÁLYÁZAT

Önkormányzatunk idén is támogatja, hogy a társasházak belső udvarai zöldebbek, élhetőbbek és közösségi programokra is alkalmasak legyenek. A lakók összefogásával a burkolt, kihasználatlan terek valódi zöld oázisokká alakulhatnak. Az élhetőbb lakókörnyezet kialakítása érdekében 2026-ra 9 millió forintos keretösszeggel hirdettük meg az udvarzöldítési pályázatot.

Belső udvarok, kertek, tetőkertek és zöldhomlokzatok kialakítására társasházanként 300 ezer és 1 millió forint, több ingatlan közös projektje esetén legfeljebb 3 millió forint igényelhető. Lombos díszfák telepítésére társasházanként legfeljebb 300 ezer forint támogatás kérhető. A támogatás vissza nem térítendő, és a beruházási költségek akár 100 százalékát is fedezheti.

Link: https://www.budapest13.hu/palyazatok/palyazati-felhivas-2026-evi-udvarzolditesi-palyazat/

SZEMLÉLETFORMÁLÓ PÁLYÁZAT

Idén is pályázhatnak pedagógusok és kerületi civil szervezetek vissza nem térítendő támogatásért környezetvédelemmel összefüggő szemléletformáló programok megvalósítására. 2026-ban összesen 4 millió forinttal ösztönözzük a környezetünk állapotát javító, továbbá a klíma-, a környezet-, a természet- és az állatvédelmi szemléletformáló tevékenységeket.

Pedagógusok és intézmények esetében, tehát óvodákban, bölcsődékben, általános és középiskolákban megvalósuló célzó projektekre legfeljebb 200 ezer forint igényelhető. A kerületi környezet-, klíma- vagy állatvédelmi civil szervezetek projektjeit maximum 500 ezer forinttal támogatjuk.

Link: https://www.budapest13.hu/palyazatok/fenntarthatosagi-szemlelet-formalo-palyazat/

GRAFFITI-MENTESÍTÉSI PÁLYÁZAT

Idén is kérhetnek támogatást a kerületi társasházak és lakásszövetkezetek graffiti-mentesítésre. Az épületek falait elcsúfító szövegek, rajzok mielőbbi eltüntetésére összesen 4 millió forint áll rendelkezésre.

A pályázat keretében támogatás igényelhető többlakásos lakóházak kapubejáróin és homlokzatain található falfirkák és falragaszok eltávolítására, valamint a felületek antigraffiti védőbevonattal történő ellátására. A támogatás akár a költségek 100 százalékát is fedezheti, ingatlanonként 20 ezer és 300 ezer forint közötti összegben. A jelentkezési határidő március 15.

Link: https://www.budapest13.hu/palyazatok/graffiti-mentesitesi-palyazat/

ÉRTÉKVÉDELMI PÁLYÁZAT

Tovább szépülhet kerületünk azáltal, hogy önkormányzatunk 2026-ban is biztosít pályázati úton elnyerhető pénzt jogszabállyal védett építészeti értékek megmentésére, felújítására, restaurálására. A tavalyinál egyharmadával több pénz, összesen 20  millió forint áll rendelkezésre a célra.

Értékvédelmi pályázatunk eredeti épületrészek helyreállítását támogatja. Közterületről látható homlokzati, utcaképi, településképi elemek, köztük kapuk, erkélyek, feliratok, kerítések felújítását segítjük, illetve teljes homlokzat helyreállítását, színezését, falfirkák eltávolítását. A pályázat nyertesei egyszeri, vissza nem térítendő támogatást kaphatnak társasházanként vagy lakásszövetkezetenként legfeljebb 7 millió forint összegben. A pályázatokat április 27-ig várjuk.

Link: https://www.budapest13.hu/palyazatok/2026-evi-ertekvedelmi-tamogatas-palyazat/

PÁLYÁZAT KERÉKPÁRTÁROLÓK FELÁLLÍTÁSÁRA

Önkormányzatunk idén is támogatja a környezetbarát közlekedést: kerületi társasházak és lakásszövetkezetek pályázhatnak lakóközösségi kerékpártárolók létesítésére. A rendelkezésre álló keretösszeg: 4 millió forint.

Ingatlanonként legfeljebb 400 ezer forint támogatás kérhető, ami akár a teljes beruházási költséget fedezheti. Vissza nem térítendő támogatásról van szó. A pályázatot március 15-ig lehet benyújtani.

Link: https://www.budapest13.hu/palyazatok/lakokozossegi-kerekpartarolo-palyazat/

PÁLYÁZAT TÁRSASHÁZAK FELÚJÍTÁSI MUNKÁIHOZ

Idén is pályázhatnak kamatmentes felújítási támogatásért és vissza nem térítendő kamattámogatásért a kerületi társasházak és lakásszövetkezetek. Folyamatosan és határidő nélkül, 2026 során egész évben be lehet nyújtani a pályázatokat.

Támogatni tudjuk például tetők, homlokzatok, lépcsőházak, szemétledobók felújítását, az épület víz- és hőszigetelésének javítását, vízmérők felszerelését, kamerarendszer kiépítését. Rendkívüli helyzetben a gázrendszer cseréjéhez is hozzá tudunk járulni. Az épületben található lakások számától függően lakásonként 140–200 ezer forint lehet a támogatás mértéke.

Link: https://www.budapest13.hu/palyazatok/kamatmentes-felujitasi-tamogatas-es-vissza-nem-teritendo-kamattamogatas-tarsashazaknak-lakasszovetkezeteknek-2026/