A Szekszárdi utca 30-ban avatta fel az egykori Juta-házak emléktábláját a XIII. Kerületi Önkormányzat nevében dr. Tóth József polgármester. A Kender-Juta Váci úti gyára 1883-ban kezdte meg működését, az ipari létesítményt egy osztrák tőkeérdekeltség hozta létre.A vállalat 1921 januárjában felvette a Kender-Juta és Textilipari Rt. nevet. Negyed századdal később, 1946-ban a gyár a TEXTIL Szovjet Állami Textilközpont Rt. tulajdonába került, vezetőjének szovjet igazgatót neveztek ki. Később, az ’50-es évek elején a tulajdonos a magyar állam lett. Felépült az új modern öltöző- és fürdőhelyiség, iroda és raktárépületek. A Kender-Juta és Politextil Vállalatot a rendszerváltás után privatizálták, végül a termelést 2000-ben beszüntették.
A Juta-házak a Szekszárdi utca 26-34-ben
A Juta-házakat 1912-ben építették. A gyár vezetésének célja az volt, hogy ezzel a lakóteleppel kialakítsa az üzem törzsgárdáját, így próbálták biztosítani az állandó munkáslétszámot. A Szekszárdi utca 26-34-ben található épületegyüttesben a munkások közül eredetileg csak azok a családok kaphattak itt lakást, ahonnan legalább ketten dolgoztak a gyárban. A lakások komfort nélküliek voltak, a villanyt is csak 1924-ben vezették be. Az egy- és kétszobás otthonokhoz egy közös fürdő és egy mosókonyha tartozott. Az első házakban a tisztviselők laktak, a hátsókban pedig a munkások. A két rész egy vasajtóval volt elválasztva egymástól. Ezekben a házakban lakott Szusza Ferenc válogatott focista is.A gyár valamikori épületei közül ma csak a Juta-házak állnak.