„Pozsonyi Piknik: a hely, ahol a kultúra otthonra lel.” Az újlipótvárosi fesztivál új szlogenjét tavaly találták ki, és annyira közkedvelt lett, hogy állandó mottóvá vált. Az idei nagyszabású kulturális kavalkád résztvevői még zenéket is komponáltak a szlogenre, annyira „bejött” nekik az üzenet.
Több mint 200 kitelepülő volt, köztük 50 színház és csaknem ugyanennyi más kulturális és civil műhely. Nagyjából kétszáz program zajlott a rendezvény három kiemelt helyszínén: a „gyerekek utcájában”, a „színházak utcájában” és a „kulturális utcában” az Újpesti rakparton. A Jászai Mari téri nagyszínpad esti záróprogramja igazán különleges volt, koronája lett a 2024-es Pozsonyi Pikniknek: szeptember 7-én zenés premiert tartott Csákányi Eszter és Kulka János. Újra együtt énekeltek.
Az újlipótvárosi „falunapot” – több mint egy évtizede – lokálpatrióták találták ki. Eleinte „Újlipócia szívcsakrájában” szervezkedtek, így nevezte Bächer Iván a Láng Tékát, Rédei Éva ikonikus könyvesboltját. A Pozsonyi Piknik névadója is Bächer volt. Először 2009-ben rendezték meg a Pozsonyi úton. Idővel átkerültek a sátrak az Újpesti rakpart levegős területére. A kis „falunapból” mára Budapest egyik legjelentősebb, legszerethetőbb rendezvénye lett, amely egyben a színházak, a kulturális műhelyek hagyományos közös évadnyitása is.