A Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat nyílt pályázatot hirdet a kerületi civil, egyházi, társadalmi szervezetek közösségépítő tevékenységének támogatásaként a RaM helyiségeinek közcélú, közösségi térként való hasznosítására. Pályázatot nyújthatnak be a XIII. kerületben működő, önkormányzati fenntartásban lévő intézmények, továbbá egyházi szervezetek, társadalmi szervezetek, egyesületek, alapítványok, amelyek tevékenységüket elsődlegesen a kerület lakói érdekében végzik.A pályázaton nyertes szervezetek számára az Önkormányzat díjmentességet biztosít a terembérleti díj megfizetése alól, ennek keretében díjtalanul biztosítja az aulát, öltözési lehetőséget, multifunkciós színháztermének (600 fő részére, 270 m2-es színpaddal) használatát egy adott napra legfeljebb 12 óra időtartamra, valamint a program alapvető műszaki-technikai feltételeit (színpad, színpadtechnika, hangtechnika mikrofonokkal és hangbejátszási lehetőséggel, fénytechnika, vetítés) valamint a ruhatár működtetését.Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy a bérleti díjat általános forgalmi adó terheli, amely alól akkor mentesül a pályázaton nyertes társadalmi szervezet, amennyiben a szerződéskötés időpontjában igazolni tudja közhasznú jogállását.A program minden egyéb költségéről, a résztvevők tájékoztatásáról, az adott programra vonatkozó jogszabályi kötelezettségek teljesítéséről és a RaM házirendje szerint kötelező szolgáltatások biztosításáról a nyertes pályázó köteles gondoskodni.A pályázat tartalma:A pályázatban ismertetni kella megvalósítani kívánt program
- t
- tervezett és alternatív időpontjait 2018. január 1. és december 31. között (vasárnaptól csütörtökig napok megjelölésével),
- címét, elnevezését,
- célját,
- várható részt vevői körének leírását és számát,
- vázlatos forgatókönyvét,
- műszaki-technikai igényét,
t
t
t
t
t
a pályázó adatait:
- t
- székhelyét,
- bemutatkozó anyagát,
- kapcsolattartó nevét és elérhetőségét
- valamint a pályázó szervezet alapító okiratát vagy bejegyző végzését.
t
t
t
Önkormányzati fenntartású intézmény esetén ezen igazolások nem szükségesek.Profitorientált vagy belépési díjhoz kötött rendezvény nem szervezhető jelen pályázat keretein belül. Politikai tevékenységgel összefüggő rendezvénnyel nem lehet pályázni, továbbá a megvalósítandó rendezvény keretében vendéglátó ipari vagy más kereskedelmi célú tevékenység nem folytatható.Előnyt élvez az a program, amely
- t
- az újlipótvárosi városrész hangulatát, lakosságának szokásait, hagyományait mutatja be, eleveníti fel,
- új kezdeményezést jelent a XIII. kerület lakóközösségeinek, civil szervezeteinek aktivizálására,
- bővíti a közösségi együttlét tereit.
t
t
Ugyanazon pályázó csak egy programra pályázhat.A kiíró fenntartja a jogot, hogy az igényelttől eltérő időpontot igazoljon vissza nyertes pályázat esetén!A pályázat benyújtása:A pályázat lebonyolítója a XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. A pályázattal kapcsolatos további információk, illetve a helyszín egyéb paraméterei a www.kult13.hu oldalon találhatók vagy az info@kult13.hu címen, illetve a +36 1 398-6211-es telefonszámon kérhetők.A pályázatot nyomtatott és elektronikus formában (pdf formátumban), 1-1 példányban az alábbi címre kell benyújtani:XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt.SKult13 divízióBudapestJózsef Attila tér 4.1131A pályázat beérkezésének határideje: 2017. szeptember 29. 16 óraA pályázat elbírálása:A pályázatokat az Önkormányzat Szociális, Egészségügyi és Művelődési Bizottsága 2017 októberében bírálja el, a lebonyolító 2017. november végéig tájékoztatja a pályázókat az eredményről. A nyertes pályázókkal a támogatott programok megtartásának további feltételeit a pályázatot lebonyolító egyezteti, a program megvalósításának részletes feltételeiről a nyertes pályázókkal a kiíró legkésőbb a rendezvény napjáig szerződést köt.Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat megbízásából XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt.