Ismeretes, hogy Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat ebben az évben a Virágos Magyarországért pályázat keretén belül – egyetlen fővárosi kerületként – elnyerte a Fővárosi Önkormányzat különdíját. A szép eredmény elérésében közrejátszott, hogy a kerületi önkormányzat az Angyalzöld Plusz programjának keretén belül idén immár tizenharmadik alkalommal hirdetett lakossági zöldterület-védelmi pályázatot a társasházak és lakásszövetkezetek részére.
A XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. vezérigazgatója, dr. Palatka Lívia a rendezvény megnyitójában hangsúlyozta, hogy a programban résztvevő lakóközösségek összesen 110 ezer négyzetméter zöldterület gondozására vállaltak kötelezettséget, amihez az önkormányzat támogatást biztosított részükre.
Mint dr. Tóth József polgármester a díjazottakat köszöntve elmondta, a kerület vezetése évek óta megkülönböztetett figyelmet fordít új zöldterületek létrehozására, a meglévők gondozására, gyarapítására. Ennek érdekében a XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. éves szinten csaknem 500 facsemete, 16 ezer tő muskátli, és 60 ezer egynyári virág kiültetéséről gondoskodik a kerület közterületein.
Az ünnepi eseményen a szakértő zsűri által a legszínvonalasabbnak minősített előkertek gondozói oklevelet kaptak dr. Tóth József polgármestertől, aki az önkormányzat nevében köszönetét fejezte ki a pályázat résztvevőinek a konstruktív lakossági együttműködésért és kötelezettségvállalásért. Az öt legkiemelkedőbb pályázó a Lakossági Zöldterület-védelmi pályázat aranyfokozatú résztvevője oklevelet vehette át: felsorolásukat és a zsűri indokolását ide kattintva olvashatják el látogatóink.