Tovább takarékoskodnak a gázzal, a távhővel és az árammal önkormányzati intézményeink, energiakiadásaik mégis növekednek. Gázból például már feleannyit használunk fel, mint 4 éve, a drasztikusan csökkentett mennyiségért azonban majdnem két és félszer annyit fizettet a szolgáltató. Energiaszámlánk ugyan egyre emelkedik, mégsem csökkentjük szociális kiadásainkat. Továbbra is takarékoskodik önkormányzatunk a gáz, a távhő és az áram felhasználásával, de ennek dacára sem csökkennek, sőt jelentősen növekednek energiakiadásaink. Ez derült ki, amikor a legfrissebb, az idei év első kilenc hónapjának adatait összevetettük a covid előtti utolsó „békeév”, 2019 hasonló időszakának adataival az önkormányzati intézményeink esetében.AZ ÁREMELÉS MIATT NŐNEK KIADÁSAINKEnergiamonitoringunk azt mutatja, hogy gázból az említett két időszakot összevetve feleannyit (-50,28 százalék) használtunk föl, ezért mégis több mint a kétszeresét kellett fizetnünk (+234.83 százalék). Távhőből csaknem egyharmadával kevesebbet használtunk (-29,23 százalék), a csökkentett mennyiség viszont a háromszorosába került (+293,80 százalék). Villamosenergiából több mint egytizedével kevesebbet használtunk (-12,21%), de ennek ára több mint másfélszeresével növekedett (+169,59%). Hogyan fordulhat ez elő? Úgy, hogy az önkormányzatok és intézményeik már tavaly kikerültek a kedvezményes, egyetemes energiaszolgáltatás köréből, valódi kihívás elé állította városrészünket isFogyasztás mennyiségének változása2023-ban a 2019 évihez képest
Energiafajta | Változásaa fogyasztás mennyiségének | Változás%-ban |
Gáz | -436 387 m3 | -50,28 % |
Távhő | -4 963 GJ | -29,23 % |
Villamosenergia | -891 928 kWh | -12,21 % |
Költségek változása2023-ban a 2019 évihez képest
Energiafajta | Változása költségek tekintetében | Változás%-ban |
Gáz | 334 541 ezer Ft | 234,83 % |
Távhő | 408 405 ezer Ft | 293,80 % |
Villamosenergia | 482 264 ezer Ft | 169,59 % |
A táblázatok fogyasztási oszlopai az adott év I-III. negyedév tényleges fogyasztását, az összeget tartalmazó oszlopok az adott félévben pénzforgalmilag teljesült kifizetéseket mutatják. Negatív előjellel a megtakarítást, míg pozitív előjellel a többletet jelöltük. ENERGETIKAI FEJLESZTÉSEKA takarékoskodást önkormányzatunk ennek ellenére is folytatja. Az ugyanis nem jöhet szóba, hogy miközben intézményeink a kevesebb fogyasztás dacára többet fizetnek az energiáért, emiatt csökkentsük a rászoruló kerületi lakóknak nyújtott szociális támogatásokat, amelyeket a dráguló megélhetés ellensúlyozására folyósítunk pályázatok keretében.A takarékoskodás eszközének a szociális kiadások visszafogása helyett azt választottuk, hogy kidolgoztunk egy több évre szóló energetikai korszerűsítési programot. Műszaki tartalmát három fő szempont alapján határoztuk meg, ezek egyike volt a napelemek felszerelése – kiegészítve a meglévő fűtési rendszerek mellé telepítendő hőszivattyús hálózatok és a LED-világítások kialakításával. A program végrehajtása három ütemben zajlik.Az első ütem hamarosan befejeződik. Ebben a körben megtörtént a napelemek és a hőszivattyúk telepítése az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban (AJAMK) és az Angyalföldi Sportközpontban (ASK), valamint hőszivattyú segíti majd a Gondozóház működtetését is. Ezzel párhuzamosan már tart a második és a harmadik ütem tervezése is, ennek keretében 2024-ben várhatóan a Radnóti Miklós Művelődési Központ (RaM), az Újpalotai Sporttelep, valamint a Napsugár, a Pöttyös, a Zöldág és a Futár Tagóvoda, továbbá a Boribon és az Igazgyöngy Bölcsőde épületére kerülhetnek napelemek.A jelenlegi szabályozás szerint a napelemes rendszerek kiépítése abban az esetben gazdaságos, ha azok az azonnali felhasználáshoz elegendő mennyiséget termelik meg. Ezért a hálózatokat speciális védelemmel látjuk el, így később – ha a jogszabályi környezet lehetőséget ad az elektromos energia visszatáplálására – a rendszerbővítés lehetősége is adott lesz. A további korszerűsítések tervezésénél figyelembe vesszük az energiaárak alakulásának kiszámíthatatlanságát, a változó megtérülési időket és a már megvalósult projektek működési tapasztalatait.