Egyéb

Módosultak a családi fogyasztói közösségek földgázkedvezményének feltételei

A családi fogyasztói közösségek földgázkedvezményének igénybevételéhez szükséges hatósági bizonyítvány kiállításának feltételei az egyes egyetemes szolgáltatási árszabások meghatározásáról szóló 259/2022. (VII. 21.) Korm. rendelet módosítása miatt változtak, ezáltal 2023. január 10-től a kedvezményezettek köre jelentősen bővült.A kedvezményt így azon ingatlanokra vonatkozóan is igénybe lehet venni, amelyek eddig az önálló rendeltetési egység fogalmának való megfelelésként előírt önálló bejárattal nem rendelkeznek (ezek azok a többgenerációs családi házak, melyeknél nincs külön bejárata a lakásoknak, általában a tetőtéri lakás a földszinti lakás előteréből közelíthető meg), valamint az olyan ingatlan-együttesekre (ikerházak), amelyek két egymás melletti telken helyezkednek el, továbbá az olyan társasházi albetétekre, melyeken belül több, de legfeljebb négy rendeltetési egység található és önálló mérési pontot képeznek (vagyis rendelkezik az adott albetét gázmérő órával).Részletes tájékoztatás, továbbá a hatósági bizonyítvány kiállításához szükséges kérelem és nyilatkozat az alábbi linken érhető el:https://www.budapest13.hu/ugy/tajekoztatas-aram-es-gazkedvezmenyekkel-kapcsolatban/