A XIII. kerületi Önkormányzat 2021-ben az éves költségvetésében helyet adott a közösségi tervezésnek: választókerületenként 4-4 millió forinttal támogatja a lakosság kerületfejlesztései ötleteit, javaslatait. A közösségi költségvetés javaslattételi időszakában több száz javaslat érkezett. A beérkező javaslatokra – szakmai vizsgálatot követően – május 1. és június 1. között lehetett szavazni. A legtöbb szavazatot kapott ötletek megvalósítása hamarosan kezdetét veszi, a megvalósuló fejlesztésekről honlapunkon és facebook oldalunkon folyamatosan beszámolunk majd.A 15 választókerületben, figyelembe véve a szavazatok számát és a 4 millió forintos keretösszeget, az alábbi javaslatok megvalósulása hamarosan kezdetét veszi.
- t
- választókerület
- t
- Pályázat meghirdetése társasházak részére magasnyomású tisztító eszközök beszerzésére járdatakarítási feladatok ellátásához
- t
- választókerület
- t
- Gergely Győző utca és a Tátra utca kereszteződés keleti és nyugati oldalán a felfestések módosításával a sétány átjárhatóságának biztosítása
- Lakossági levegőminőség mérő szenzorok beszerzésére pályázat kiírása
- A Katona József utca, Pozsonyi út, Victor Hugo utca, Kresz Géza utca által határolt területen a kutyaürülék-gyűjtő edények számának bővítése
t
t
- t
- választókerület
- t
- Szabadtéri gyermekfoglalkozások Újlipótvárosban
- Önkormányzati segítségnyújtás a társasházak járdatakarítási feladatainak ellátásában
- Vakok, gyengénlátók részére főbb kerületi épületek megjelenítése
- „Gondos autós” figyelemfelhívó kampány indítása a szabályos parkolási szokások megerősítése, elterjesztése érdekében
- Kulturált ebtartás népszerűsítése közterületeken, a kutya sétáltatás időszakában
t
t
t
t
- t
- választókerület
- t
- Fekvésre is alkalmas parki ülőfelület kihelyezése a Duna teraszon
- Vezetett építészeti, történelmi séták szervezése a kerületben
- Önkormányzati segítségnyújtás a társasházak járdatakarítási feladatainak ellátásában
- Kárpát utca 18-26. előtti park körbekerítése
t
t
t
- t
- választókerület
- t
- Térfigyelő kamera kihelyezése a Kárpát utca 31-37. számhoz
- Kárpát u. 35. szám előtt zöldfelület felújítása, cserjék pótlása
- Bessenyei utca fitnesz parkban lévő pingpong asztalok mögötti kerítés kiépítése, az asztalok távolabb helyezése
- Boribon bölcsőde udvarára új játszóeszköz telepítése
- Önkormányzati segítségnyújtás a társasházak járdatakarítási feladatainak ellátásában
t
t
t
t
- t
- választókerület
- t
- Az Árboc utca és a Visegrádi utca sarkán korlát elhelyezése a gyalogjárdán (a szintkülönbség miatti biztonságosabb gyalogos közlekedés érdekében)
- Rózsalugas kialakítása a Vizafogó lakótelepen
- Ugri-bugri bölcsőde – a gyermekek képességeit fejlesztő érzékelő ösvény kiépítése
t
t
- t
- választókerület
- t
- Szabadtéri könyvszekrény kialakítása a Dráva parkba, melybe a helyi lakók a számukra már felesleges könyvet elhelyezik
- Dráva parki kutyafuttató felújítása
- A Kassák Lajos utca egyirányúsítása a Dunyov István utca és a Déryné köz között
t
t
- t
- választókerület
- t
- A Hun utca, Lehel utca és Csata utca közötti szakaszán a betonágyások elbontása, a zöldsáv megújítása
- t
- választókerület
- t
- Kutyaürülék-gyűjtő edények számának bővítése a választókerületben
- Virágos planténerek kihelyezése a Szegedi út 19-25. számok előtti szakaszán
t
- t
- választókerület
- t
- Térfigyelő kamera kihelyezése a Dagály utca 11. épület, Esztergomi úti sarkára
- A Dagály utca 4-6-8. társasházak közötti területen virágágyás létesítése
- Önkormányzati segítségnyújtás a társasházak járdatakarítási feladatainak ellátásában
- Tücsöktanya szolgáltatásainak továbbfejlesztése
t
t
t
- t
- választókerület
- t
- Üteg utcai és Hajdú utcai panelházak által közrefogott parkolókban a parkolóhelyek felfestése
- Pályázat kiírása hátrányos helyzetűek számára okoseszközök beszerzésére
- Az Országbíró sétányon található óvoda és bölcsőde közötti átjáró akadálymentesítése
- Önkormányzati segítségnyújtás a társasházak járdatakarítási feladatainak ellátásában
- Padok és pihenőszékek telepítése az Üteg utca 29. és Szegedi út 10-12. találkozásánál található parkba
t
t
t
t
- t
- választókerület
- t
- Köztéri szék kihelyezése a Béke úton a Rokolya utca és a Rákos-patak közötti szakaszon
- Szárazság- és árnyéktűrő alacsony bokrosodású évelő cserjék ültetése a Rokolya utcának a Reitter és Béke közötti szakaszán
- Önkormányzati segítségnyújtás a társasházak járdatakarítási feladatainak ellátásában
- Hancúrház bölcsőde – a gyermekek játékos fejlesztésére érzékelő ösvény kiépítése és madármegfigyelő állomás kialakítása az udvar füves részén
t
t
t
- t
- választókerület
- t
- „Mezítlábas park” kialakítása a Debrecen parkban
- Parkolóhely kialakítása a Tahi utca 24-26. előtt megszüntetett piknikező helyén
t
- t
- választókerület
- t
- Frim Jakab Napköziotthon melletti park fejlesztése
- t
- választókerület
- t
- Tomori Pál Általános Iskola – „udvari tanterem” kialakítása