Teljes szélességében megújul a burkolat – 850 méter hosszon – a Röppentyű utca Petneházy utca és a Rákos-patak közötti szakaszán. A munkák a napokban kezdődtek el. A nagyfelületű útjavítást Budapest Főváros Önkormányzata finanszírozza. A XIII. Kerületi Önkormányzat saját forrásból új jelzőlámpás csomópontot és gyalogátkelőt létesít itt, a Frangepán utcánál. Ma délelőtt erről tartott közös sajtótájékoztatót a helyszínen Tüttő Kata főpolgármester-helyettes és dr. Tóth József polgármester.Miként Tüttő Kata főpolgármester-helyettes fogalmazott: „A Fővárosi Önkormányzat 1300 kilométernyi utat, több száz felüljárót kezel. A budapesti infrastruktúra karbantartásának teljesen magától értetődőnek kellene lennie, nem pedig különleges eseménynek. Mégis azzá teszi, hogy a budapestiek befizetett óriási adójából semmi sem marad a Fővárosi Önkormányzatnál a meglévő infrastruktúrájának, a hidak, a felüljárók, az utak fenntartására. Tizenhárom éve tart az a gyakorlat, hogy a kormány elveszi a főváros vagyonát, az adóbevételeinket és a feladatainkat. Elvitte eddig az iskoláinkat, a kórházainkat, most épp a felújított kerületi szakrendelőket szeretné elvinni, s már nézegeti az ivóvízellátást. A Főváros nem fér hozzá semmilyen európai uniós pénzhez. Minden nap, amit a kormány háborúval tölt az Európai Unióval szemben, az veszteség a budapestieknek is.”Dr. Tóth József polgármester beszédében mindenekelőtt megköszönte, hogy a Fővárosi Önkormányzat a rendkívüli forráshiányos időkben is támogatja a XIII. kerület útkarbantartásait, most a Röppentyű utcában 850 méter hosszan, ami érinti az útszakasz buszmegállóinak, járdaszegélyeinek a felújítását is.„A kerületi önkormányzat magas életminőséget szeretne biztosítani a kerületi lakóknak, de az itt átutazóknak és az itt dolgozóknak is. Számunkra ezért nagyon fontos a természeti és az épített környezet harmóniájának megvalósulása, alakulása. Az önkormányzat az integrált településmenedzsment híve, a dinamikus fejlődés mellett az értékőrzést is kiemelt feladatnak tekintjük a XIII. kerületben. A magas életminőség biztosításának a „3k” lényeges eleme, azaz a közlekedés, a környezeti ügyek és a köztisztaság, illetve a közbiztonság”, mondta Tóth József.Beszélt arról is, hogy a fővárosban a közlekedési ügyeket két szinten kell megoldani. A Fővárosi Önkormányzathoz tartoznak a forgalomszervezéssel, a forgalomtechnikával kapcsolatos ügyek és a fővárosi útvonalak fejlesztése, üzemeltetése. A XIII. kerületben 150 kilométer hosszú az úthálózat, ebből 26 kilométer a Fővárosi Önkormányzat kezelésében van. A kerületi járdafelület 200 kilométer. „Úthálózatunkat állapotfelmérés alapján, öt évre elosztva, tudatosan, gördülő tervezéssel próbáljuk felújítani a lehetőségeink szerint. Járdafelületeinknek és az úthálózatunknak évente nagyjából 2%-át tudjuk korszerűsíteni, amire 1–2 milliárd forintot fordítunk a kerület éves költségvetéséből”, tette hozzá dr. Tóth József polgármester.A XIII. Kerületi Önkormányzat 2023-ban közútfejlesztésekre – járda-, út- és parkol-fejújításokra, gyalogos átkelőhelyek létesítésére, felújítására, forgalomtechnikai feladatokra – összesen 39 helyszínen több mint 1,7 milliárd forintot fordít majd.A Röppentyű utca Petneházy utca és a Rákos-patak közötti szakaszának felújítása mintegy két hónapon át tart. A munkálatok több ütemben zajlanak. Először a Petneházy és a Fáy utca között félpályás útzár mellett, amikor a forgalom egy irányba, a centrum felé haladhat. Az Örs vezér tere menetirányú 32-es és a 120-as járat terelve fog közlekedni a Hajdú utcán keresztül. A Petneházy utcai csomópont építésekor félpályás zárás lesz, a csomópont a Petneházy utca felől lesz lezárva. A 32-es és 120-as autóbuszjáratok terelve közlekednek a Fáy utcán és a Hajdú utcán át. Ezt követi a Fáy utca és Rozsnyai utca, majd a Rozsnyai utca és a Rákos-patak közötti szakasz korszerűsítése.2022-ben Budapest Főváros Önkormányzata beruházásában újult meg a XIII. kerületben a Göncöl utca a Tahi utca és az Újpalotai út között, a Fáy utca a Váci út és a Teve utca között, mindemellett a M3 metrófelújításához kapcsolódóan gyalogátkelőhelyet alakítottak ki a Gogol utca és a Váci út, illetve a Dózsa György út és a Váci út kereszteződésénél. Idén a Főváros a XIII. kerületben – a Röppentyű utca nagyfelületű útjavításán kívül – a Pannónia utcában a Szent István körút és a Radnóti Miklós utca között, 360 méter hosszan távhővezeték-rekonstrukciót és szintén útfelújítást finanszíroz.Önkormányzatunk közútfejlesztései 2023-ban Út- és parkolófelújítások – tervezett költség: 845 millió forint
- t
- Szent László út (Országbíró utca – Frangepán utca között)
- Szent László út (Frangepán utca – Tahi utca között) teljes szerkezetű felújítása
- Katona József utca felújítása (Hegedűs Gyula utca – Visegrádi utca között)
- Vizafogó park melletti murvás parkoló felújítása
- Petneházy utcai parkoló felújítása, II. ütem (Hajdú utca – Röppentyű utca között)
- Tatai úti parkoló és járda felújítása (Fáy utca – Tahi utca között)
- Országbíró utca felújítása (Reitter Ferenc utca – Jász utca között)
- Frangepán utca felújítása (Jász utca – Béke utca között)
- Tutaj utca felújítása (Hegedűs Gyula utca – Pannónia utca között)
- Tátra utca felújítása (Victor Hugo – Csanády utca között)
t
t
t
t
t
t
t
t
t
Járdafelújítások – tervezett költség: 319 millió forint
- t
- Ambrus utca (Reitter Ferenc utca – Tatai utca között)
- Csángó utca (Tüzér utca – Lehel utca között)
- Forgács utca (Váci út – Lomb utca között)
- Reitter Ferenc utca (Reitter Ferenc u. 135. – Keszkenő utca között)
- Reitter Ferenc utca (Országbíró utca – Ambrus utca között)
- Petneházy utca (Lomb utca – Petneházy u. 12. között)
- Visegrádi utca (Révész utca – Véső utca között)
- Hegedűs Gyula utca (Szent István körút – Katona József utca között)
- Hegedűs Gyula utca (Ipoly utca – Gogol utca között)
- Ipoly utca 5. előtti járdafelújítás
- Nővér utcai járdafelújítás II. ütem (Rákospalotai út – Kámfor utca között)
- Gidófalvy Lajos utcai járdafelújítás II. ütem (25-35. számok között, északi oldal + összekötő járdaszakaszok)
- Pannónia utca (Balzac utca – Csanády utca között) nyugati oldal
- Visegrádi utca páros, nyugati oldala (Csanády utca és Victor Hugo utca között)
t
t
t
t
t
t
t
t
t
t
t
t
t
Kijelölt gyalogos átkelőhelyek, gyalogos átvezetések – tervezett költség: 290 millió forint
- t
- Göncöl utca – Babér utca kereszteződése
- Reitter Ferenc utca – Zsinór utca kereszteződése
- Teve utca – Petneházy utca kereszteződése
- Teve utca – Rozsnyai utca kereszteződése
- Tatai utca – Futár utca kereszteződése
- Pannónia utca – Thurzó utca kereszteződése
- Ipoly utca – Újpesti rakpart gyalogátkelőhely
- Ipoly utca – Pozsonyi út gyalogátkelőhely
- Ipoly utca – Hegedűs Gyula utca gyalogátkelőhely
- Tomori utca – Újpalotai út gyalogátkelőhely
- Balzac utca – Hegedűs Gyula utca gyalogátkelőhely
- Madarász Viktor utca – Babér utca gyalogátkelőhely
- Pannónia utca – Vág utca gyalogátkelőhely
- Tatai út – Futár utca gyalogátkelőhely
- Röppentyű utca – Frangepán utca csomópontban lámpás kereszteződés kialakításához
t
t
t
t
t
t
t
t
t
t
t
t
t
t
Forgalomtechnikai feladatok – tervezett költség: 284 millió forint Dunyov István utca 10-16 között a parkolóhelyek felfestéseSzegedi út (Béke tér – Röppentyű köz között)Tahi utca (Tahi utca 88.–100.) parkolóhelyek kijelöléseMeder utcai parkolás rendezéseTomori köz kétirányú kerékpárosforgalom–engedélyezésForgalomcsillapító párnák kihelyezése a kerület több pontjánBurkolati jelek felújítása a kerület több pontjánViza utcán (Tom Lantos sétány és Vizafogó sétány kereszteződése) forgalomcsillapító kiemelésPárkány utcában a Viza utca és Véső utca csomópont kialakításának módosításaFrangepán köz forgalomtechnikai módosításaKerékpáros infrastruktúra támogatása (kerékpártámaszok, mmp-k, közterületi pumpák) Önkormányzatunk közútfejlesztései az elmúlt években2022-ben összesen 11 helyszínen 1805 folyóméter hosszú – 21,1 ezer négyzetméter területű – közutat újítottunk fel. Ez a kezelésünkben lévő 92,383 kilométernyi úthálózat 1,9 százaléka. A kockaköves burkolatú utak esetében 135 méternyi szakasz teljes pályaszerkezetcserével újult meg a múlt évben. Ekkor 3670 fm járdát is felújítottunk 10 helyszínen, ami 1,8 százaléka a kerületi járdahálózatnak (197,535 km). Minderre több mint 1 milliárd forintot fordítottunk. A kerületi út- és járdahálózat korszerűsítésére az elmúlt nyolc esztendőben 4 milliárd forintot költöttünk. Évről évre hosszabb út- és járdaszakaszokat újítunk meg, ebben előnyt élvez a biztonságos közlekedés megteremtése. Új gyalogátkelők létesítése a kerületben 89,1 millió forintba került 2022-ben.Mikromobilitási eszközök parkolópontjainak kialakításaÖnkormányzatunk a LIME elektromos roller szolgáltatóval kötött megállapodás alapján kb. 300 elektromos roller parkolására alkalmas „dokkolóállomásokat” épített ki a kerületben 2021-ben. 2022-ben – a BKK Zrt-vel és a BK Zrt-vel egyeztetett műszaki tartalom és helyszínlista alapján – 38 mikromobilitási pontot alakítottunk ki, jellemzően Újlipótvárosban. 19,1 millió forintot költöttünk erre. Kizárólagos lakossági parkolóhelyek kijelöléseA kizárólagos lakossági parkolóhelyek kijelölésének célja segíteni a kerületi lakosokat abban, hogy lakókörnyezetükben parkolóhelyet találjanak. A kizárólagos lakossági parkolóhelyek létrehozása az Újlipótvárosban élők régi kérése volt. A Dráva utca – Váci út – Szent István körút – Duna part által határolt területen található 6503 közterületi parkolóhely 30 százaléka, összesen 1950 parkolóhely használható az esti és éjszakai órákban kizárólag a lakosok számára. Azaz: este 18 és reggel 7 óra között csak azok állhatnak meg ezeken a helyeken, akik az adott zónában érvényes lakossági parkolási engedéllyel rendelkeznek.A kizárólagos parkolóhelyeket a KRESZ-nek megfelelően ’várakozni tilos’ tábla jelöli kiegészítő táblával. Smart parkolás bővítéseA XIII. kerület példaértékű fejlesztéssel már évekkel ezelőtt bevezette a Smart parkolást Újlipótváros egyik forgalmas részén. A ’Parker’ applikáción keresztül az autósok azonnal látják a parkolóhelyek foglaltságán kívül azt is, ha felszabadul egy-egy várakozóhely.A Smart parkolás tovább fejlesztését – az Intelligens Kerület koncepciójának részeként – 750 közterületi parkolóhelyen szenzorok telepítésével valósította meg az önkormányzat 2022-ben, ami kapcsolódik a Szent István parknál lévő 100 érzékelős rendszerhez. A fejlesztés helyszíne a Pozsonyi út – Victor Hugo utca – Tátra utca és a Szent István körút által határolt terület. A kijelölt területen 15 mozgáskorlátozott hely, valamint több helyen időkorláttal ellátott rakodási terület is található. A parkolási rend vegyes, megtalálható párhuzamos és merőleges várakozó hely is.A felmérések szerint a Smart parkolás 9,8 perc időmegtakarítást jelent, és 22,5 tonnával kevesebb a károsanyag-kibocsátás.