Az 1848-as forradalom és szabadságharc alkalmából elsőként a Vígszínház előtt álló Petőfi szobornál emlékeztek a kerületi önkormányzat, civil szervezetek, pártok képviselői, a lakosság megjelentjei. Ezt követően a Béke téri Központi Emlékhelyen megrendezett ünnepi műsorra került sor.A Vígszínház és az önkormányzat által közösen szervezett koszorúzási ünnepségen a szokásoknak megfelelően a Fischer Annie Zeneiskola fúvószenekarának előadásában hallgathatták meg az összegyűltek a Himnuszt, majd ezt követően Juhász István színművész Petőfi Sándor: A nép nevében című versét szavalta el. A forradalom és szabadságharc hősei előtti tiszteletük kifejezéseként koszorúkat és virágokat helyeztek el a kerület egyéni országgyűlési képviselői Hiszékeny Dezső és Varju László, az önkormányzat nevében dr. Tóth József polgármester, a Vígszínház társulata, a kerületi pártok képviselői, a nemzetiségi önkormányzatok elnökei, továbbá a társadalmi és civil szervezetek, cégek és kerületi intézmények.Ezt követően a Béke téri Központi Emlékhelyen jelentős számú érdeklődő előtt került sor az ünnepi megemlékezésre. Petőfi Sándor Nemzeti Dal című versét Papp János színművész adta elő, majd dr. Tóth József polgármester tartotta meg ünnepi beszédét. Emlékeztetett arra, hogy a mindenkori politika saját álláspontját vetítette és vetíti a forradalomra, azonban a legszebb ünnepünket ideológiai határokon átívelően, a magyar nemzet tagjai együtt kellene, hogy ünnepeljék. Széchényi István, Kossuth Lajos és Deák Ferenc között annak idején kibékíthetetlen ellentét húzódott, azonban a sorsdöntő pillanatokban ezen felülemelkedve képesek voltak összefogni. A magyar forradalom sikere a közös munka eredménye volt.Aktuális kérdésekben úgy vélekedett, hogy a nyugati világhoz való felzárkózáshoz feltétlen élni kell az Európai Unió adta lehetőségeinkkel, tagságunkkal eljött a mentális rendszerváltás ideje is. A mai közéletet a kíméletlen céltudatosság jellemzi. Korábban senki nem gondolta volna, hogy eljön az idő, amikor előírják majd, hogy mit gondoljanak az emberek, hogy a feljelentések, parancsok és fenyegetések a mindennapok részeivé válnak, mint ahogy azt sem, hogy a tudatlanságnak lesz soha nem látott becsülete, a kegyosztás és az alattvalók gyártása pedig trenddé válik.A szabadságot csak összefogással lehet megvédeni, így reményét fejezte ki, hogy minden magyar ember hazánk jobbá tételéért is dolgozik. 1848 példát mutatott összefogásból: módosak és szegények, keresztények és zsidók, pestiek és budaiak mind-mind egy célért küzdöttek. Úgy vélekedett, hogy aki az egységet választja, az az erős Magyarországot választja. A szabadság hősei megegyeztek, tudtak együtt gondolkodni, ez manapság is követendő példa kell, hogy legyen. „Éljen a magyar szabadság, éljen a haza” – zárta beszédét dr. Tóth József polgármester.A beszédet követően az Angyalföldi Vadrózsa Táncegyüttes ünnepi műsorát tekinthették meg az érdeklődők, majd az önkormányzati megemlékezés a Szózat elhangzásával zárult.