A nemzetközi verseny célja, hogy tudatosítsa a fák által megjelenített kulturális és természeti értékeket. A nemes küzdelemben tehát nem az egyedek szépsége, mérete vagy kora számít, hanem a történetük és kapcsolatuk a környezetükben élő emberekkel, a helyi közösség tagjaival.
Az eredetileg a Cseh Köztársaságból indult mozgalomhoz a verseny honlapján olvasható ismertető szerint évente több százezren csatlakoznak, a résztvevő országok száma a kezdetek óta 5-ről 16-ra emelkedett, és további csatlakozókra is számítanak Európából. Fontos, hogy az Év Európai Fája 2016. címért folyó szavazás 2017. február 1-től 28-ig tart. Az utolsó héten (február 22-től 28-ig) a szavazás titkos, a szavazatok száma ezen időszak alatt nem látható. Az eredményeket március 21-én, a brüsszeli díjátadó gálán jelentik be a szervezők.
Látogatóink ide kattintva adhatják le szavazatukat – reményeink szerint – a Jászai Mari tér díjnyertes platánjára.