Az elmúlt harminc év eredményeire alapozva tovább folytatódik az együttműködés Budapest XIII. kerülete és Varsó Ochota kerülete között. Ezt egybehangzóan erősítette meg dr. Tóth József és Dorota Stegienka, a két városrész polgármestere, amikor fát ültettek Budapesten, az angyalföldi Ochota parkban május 30-án. Harminc éves múltra tekint vissza az angyalföldi és az ochotai önkormányzat kapcsolata. 1993. május 20-án írták alá azt a megállapodást, amely utat nyitott a budapesti és a varsói helyhatóság együttműködésének – polgáraik érdekében. A cél ugyanis már akkor az volt, hogy minél több magyar és lengyel láthasson bele a másik ország életébe.TAPASZTALATCSERÉK, KÖZÖS PROGRAMOKA szerződés elsősorban a kultúra, az oktatás és a sport területén szorgalmazta azt, hogy magyar és lengyel részről kölcsönösen legyen mód tapasztalatcserére, programok közös szervezésére. Mi lett ennek az eredménye? Az elmúlt három évtizedben magyar és lengyel diákok ezrei jártak és táboroztak a másik országban, művészek tucatjai jutottak külföldi fellépési, kiállítási lehetőséghez, sportolók, csapatok mérkőztek meg több sportágban itt a XIII. kerületben vagy Ochotában.A magyarok és a lengyelek az együttműködés részeként kölcsönösen példát is mutattak emberségből. Mi XIII. kerületiek például azzal, amikor 1997-ben lengyel árvízkárosult gyerekeket fogadtunk önkormányzatunk velencei gyerektáborában. Most Ochota mutat példát nemcsak nekünk, hanem sok országnak is azzal, ahogyan ukrán testvérkerületük menekülő lakosait befogadja, segíti.FAÜLETÉS AZ OCHOTA PARKBANA magyar-lengyel baráti kapcsolatok kedves megnyilvánulása, hogy mind a XIII. kerületben, mind Ochotában van olyan park, amely a másik nevét viseli. Az Ochota park az Országbíró sétány mellett található, a testvérkerület nevét 2019-ben kapta az addig névtelen zöld közterület.2023. május 30-án, kedden az angyalföldi Ochota park volt a helyszíne annak a faültetésnek, amellyel a két polgármester egyben megerősítette, hogy az elmúlt harminc év eredményeire alapozva folytatódjon az együttműködés Budapest XIII. kerülete és Varsó Ochota kerülete között. Dr. Tóth József és Dorota Stegienka polgármester egybehangzóan azt mondta, hogy eddig eredményes volt, ezért indokolt a kapcsolatok további elmélyítése magyarok és lengyelek között az európai értékek mentén.