A képviselő-testület elfogadta a Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Ifjúságpolitikai koncepciójának időarányos végrehajtásáról szóló beszámolót és 2015 II. félév – 2019.-re vonatkozó koncepcióját. Az önkormányzat 1995 óta rendszeresen foglalkozik a gyermek- és ifjúsági korosztály helyzetével. Az önkormányzat jelentős többletforrást fordított az esélyegyenlőség megteremtésére, a tehetséggondozásra, a kulcskompetenciák fejlesztésére, a kötelező tanórákon túli szabadidő értékteremtő módon történő eltöltésére.
Az önkormányzat rendeletben helyi támogatással nyújt segítséget azoknak, akik a XIII. kerületben lakást vásárolnak, építenek vagy lakásukat korszerűsítik, felújítják. A fecskelakások mellett kamatmentes támogatást biztosít az első lakáshoz jutáshoz. Fiatal házaspárok részére, a megszületett gyermekek számától függően, vissza nem térítendő. A 35. életévüket be nem töltött fiataloknak nyújtható 4 millió Ft összegű helyi támogatás lehetőségét teremtette meg.
Az önkormányzat rendelet módosításával átvállalta a szertartás költségeit házasság, bejegyzett élettársi kapcsolat létesítése esetén fizetendő díjat, közreműködő anyakönyvvezetőt megillető díjat, ha a házasuló vagy az élettársi kapcsolat bejegyzését kérő felek közül bármelyik, legalább egy éve a XIII. kerületben bejelentett lakóhellyel rendelkezik.
Az iskolákra épülő kapcsolatok többsége – az államosítást követően – megszűnt. Az önkormányzat fő feladatának tekintette, hogy segítséget adjon a kerületi fenntartású intézmények, társadalmi és civil szervezetek illetve csoportok részére, a vendégek fogadásában, a kiutazásukhoz, eszközökkel, programkínálattal és anyagiakkal.
A kerületünkben valamilyen okból hátrányos helyzetű, rossz anyagi körülmények közt élő családok támogatása részben pénzbeli és természetbeni, részben szociális, gyermekjóléti szolgáltatások nyújtásával történik. A szociálisan rászorult hallgatók számára segítséget nyújt a minden évben meghirdetett Bursa Hungarica ösztöndíj is.
Lehetőséget biztosítunk a fiatalok rendszeres testmozgására. A kerületi sportegyesületekkel együttműködve termetünk alkalmat a sportolásra. Az önkormányzat a sportrendeletében és a sportkoncepciójában lefektetett elveknek megfelelően évente támogatást nyújt a kerületben működő sportegyesületek magas színvonalú utánpótlás-nevelő tevékenységéhez.
A velencei Gyermek- és Ifjúsági Táborban évente szervezzük a Testvérvárosok angol nyelvi táborát. A tábor célja a személyes, baráti kapcsolatok kialakítása a testvérvárosok fiataljaival. A Képviselő-testület támogatást ad a fenntartásában lévő iskolák diákönkormányzatai számára: az intézmények évente létszámarányosan támogatást kaptak. A támogatás célja, hogy annak felhasználásáról a diákok maguk dönthessenek.
A diákpolgármester minden évben személyesen beszámol a kerület polgármesterének az éves munkáról, a diákok helyzetéről. Részt vesznek az ifjúságot érintő előterjesztések előkészítésében, véleményezésében. Évenként három tábort szerveznek, tavasszal és ősszel háromnaposat, egy heteset nyáron.
A képviselő-testület meghatározta a további főbb feladatokat: az alapvető cél elősegíteni a fiatalok részvételét a közéletben, ezzel hozzájárulva az ifjúság bevonásához helyi ügyek alakításába. A kerületben élő fiatalok jobb életkörülményeinek és életesélyeinek biztosítása, a fiatalok közösségi aktivitásának, társadalmi szerepvállalásának erősítése.
A Gyermekjóléti Központ szakmai irányításával a veszélyeztetett, fiatal korosztály bűnmegelőzési programokban vehet részt. A programban kiemelkedő szerepet kapnak a szenvedélybetegségekkel, drogfogyasztással és ezek megelőzésével, kezelésével kapcsolatos beszélgetések, csoportfoglalkozások és táborok. A helyi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum külön figyelmet fordít a veszélyeztetett, fiatal korosztályra.