Életének 90. évében, 2019. december 8-án elhunyt Ormos Mária Széchenyi-díjas történész, egyetemi tanár, akadémikus, a XX. századi magyar és egyetemes történelem neves kutatója, a XIII. kerület díszpolgára.1930. október 1-jén született Debrecenben. Érettségi után a debreceni egyetem történelem-magyar szakán tanult, 1952-ben szerzett tanári diplomát. 1951-től az egyetemen dolgozott gyakornokként, majd tanársegédi állást kapott. 1953-tól a szegedi egyetem tanársegédje, majd adjunktusa. Mivel ellenezte az 1956-os forradalom utáni megtorló intézkedéseket, s nem volt hajlandó munkatársai ellen tanúskodni, 1957-ben fegyelmivel eltávolították az egyetemről. Ezt követően levéltári segédmunkásként, általános iskolai nevelőként, az Akadémiai Kiadó lexikonszerkesztőjeként dolgozott. 1963-tól a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének a munkatársa, majd főmunkatársa. 1982-ben kezdett el tanítani a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen, 1984-ben az egyetem rektorává választották, mely tisztséget 1992-ig töltötte be. 1996-2000 között a Bölcsészettudományi Kar megbízott dékánja. 2000-ben nyugállományba vonult, de professzor emeritaként továbbra is az egyetem oktatója maradt. 1987-ben az MTA levelező, 1993-ban rendes tagjává választották. 2007-ben a Századok című szakfolyóirat szerkesztőbizottságának elnöke lett. Kiemelt kutatási területe az európai szélsőjobboldal története, a diktatúrák szerkezete, működése, a diktátorok személyisége és a trianoni békeszerződést követő időszak. 1964 óta folyamatosan jelentek meg írásai. 2017-ben kiadott Remények és csalódások című önéletrajzi kötete egy sikeres, de kudarcoktól és nehézségektől sem mentes életutat ábrázol. Több tucat monográfiája és tanulmányainak százai révén a történetírás meghatározó személyisége, kinek neve országosan és nemzetközileg egyaránt ismert és elismert. Kimagasló szakmai tevékenysége mellett jelentős volt közéleti befolyása is.Munkásságát 1984-ben Akadémiai Díjjal, 1995-ben Szent-Györgyi Albert-díjjal ismerték el. Ebben az évben vehette át a Széchenyi-díjat a 20. századi magyar és egyetemes történelem kutatása terén kifejtett munkásságáért, a felsőoktatásban betöltött szerepéért. 1996-ban Pécs díszpolgára lett, 2001-ben Pulitzer-emlékdíjat és Deák Ferenc-díjat kapott. 2003-ban lett a Hazám-díj és az Arany János-díj, 2004-ben a Grastyán-díj birtokosa. A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést 2008-ban nyert el, ebben az évben választották a XIII. kerület díszpolgárává. 2009-ben a Húszéves a Köztársaság Díjat, 2010-ben Radnóti Miklós antirasszista díjat kapott.Tudományos pályafutása során külföldi egyetemeken tett tanulmányutat. Több európai fővárosban, az USA-ban és Tajvanon is kutatott és előadott. Újlipótvárosi lakásában érezte magát otthon, s a Lehel piacra járt vásárolni.„A történelem magunk mögött hagyott árnyék” vallotta. Világhírű tudósként gazdag életművet, kiemelkedő tanáregyéniségként a keze alatt felnőtt történész generációkat hagyott maga után. A XIII. Kerületi Önkormányzat saját halottjának tekinti. 2020. január 6-án, szűk családi körben temették.Emlékét megőrizzük.