Búcsúzunk

Elhunyt Fenyő Miklós

Életének 79. életévében, 2026. január 31-én elhunyt Fenyő Miklós, kerületünk díszpolgára.

Fenyő Miklós 1947-ben született, a Kárpát utcai óvodába járt, majd a Pannónia utcai általános iskolában tanult. Fiatalon néhány éven át az Egyesül Államokban élt szüleivel, itt ismerte és szerette meg a rock’n roll-t, ami egész életét végig kísérte.

Kiskorától tanult zongorázni, első együttese a Sztár zenekar volt, majd 1964-ben környékbeli barátaival megalapították a Syconor nevű együttest. Gyakran léptek fel a Balzac utca és a Váci út sarkán álló Bosch Klubban.

1967-ben alapította meg a legendássá vált Hungária nevű együttest. 1968-ban a „Csavard fel a szőnyeget” című számmal első helyezést értek el a „Ki mit tud?”-on. Az együttes több platinalemezzel vonult be a magyar zenetörténetbe.

A Hungária felbomlását követően menedzseléssel is foglalkozott, majd 1994-ben szólókarrierbe kezdett. 1998-ban mutatták be Hotel Menthol, 2011-ben a József Attila Színházban önéletrajzi ihletésű Made in Hungária, majd 2006-ban az Aranycsapat című musiceljét. 2009-ben Made in Hungária címmel film készült életéről. Dalszövegeiben visszaköszön gyermekkorának környéke, a Szent István park az Angyalföldi Pálmafák és Az Angyalok földjén című számaiban a kerület hangulatát idézi meg. Sokszoros arany- és platinalemezes.

Magyar Köztársasági érdemrend lovagkeresztje kitüntetettje (2004), Artisjus Életmű-díjas (2006), Budapestért díjas (2008). 2004-ben lett kerületünk díszpolgára.

Fenyő Miklóst a XIII. Kerületi Önkormányzat saját halottjának tekinti.