A zsúfolásig telt színházterem közönsége, amelynek soraiban ott voltak a testvérvárosok: Bécs-Floridsdorf, Kassa-Délváros , Eszék, Varsó-Ochota és Szováta delegációi, a kerület országgyűlési képviselői Hiszékeny Dezső és Horváth Imre, Szanyi Tibor az Európai Parlament képviselője, az önkormányzat, a kerületi díszpolgárok, a helyi társadalmi szervezetek, a történelmi egyházak XIII. kerületi képviselői, valamint a kerület köznevelési, kulturális, szociális és gazdálkodó szervezeteinek reprezentánsai, a Himnusz elhangzását követően Dvorak: Új világ szimfóniájának 4. tételét hallgatta meg a Szent István Zenekar előadásában, Záborszky Kálmán vezényletével, majd dr. Tóth József polgármester ünnepi köszöntője következett.
–Ha valamiben van nemzeti egyetértés, akkor az abban jelölhető meg, hogy 1989-ben, a rendszerváltás idején senki sem szeretett volna olyan viszonyokat, amelyek között ma élünk – mondotta dr. Tóth József. –Amikor arról beszélünk, hogy milyen tehetséges nép a miénk, többnyire olyanokra hivatkozunk állításunk alátámasztására, akik elmentek Magyarországról. Véleményem szerint csak akkor érezhetjük magunkat jól a bőrünkben, ha körülöttünk, itt a kerületben is, mindenki jól érzi magát. Hiszek a társadalmi felelősségvállalás szükségességében és lehetőségében, ami biztosíthatja a társadalmi mobilitást. Ahhoz, hogy a szegények változtathassanak sorsukon, magas színvonalú oktatásra, korszerű egészségügyi ellátásra, és felelős szociális gondoskodásra van szükség. A társadalmi igazságtalanságok az emberek nagy részét közömbössé teszik a közügyek iránt, és az ország elhagyására késztetik. Hiszem, hogy kerületünkben jó élni, városrészünkben érzékelhető a társadalmi elkötelezettség és szolidaritás.
2033-ig van elképzelésünk a kerület fejlesztésére. Azt, hogy jó irányban haladunk, az elmúlt napok eseményei is bizonyítják: most vehette át önkormányzatunk harmadik alkalommal az Ingatlanfejlesztők Nemzetközi Szövetségének díját, amit a városrész elmúlt húsz esztendő alatt végrehajtott fejlesztésével érdemeltünk ki. Kívánom – mondotta végezetül a polgármester –, hogy virágozzék tovább Angyalföld, a Göncz Árpád városrész, Vizafogó és Újlipótváros! Az ünnepi beszéd elhangzását követően dr. Tóth József hat személyiségnek a „Budapest Főváros XIII. Kerületért” szakmai díjat adott át. Az elismerésben részesített személyiségeknek, valamint azoknak az önkormányzati dolgozóknak a névsora, akik az ünnepséget megelőzően, a polgármesteri hivatal Barna termében vehettek át teljesítményükért polgármesteri jutalmat, a mellékelt dokumentumban olvasható.
A kitüntetettek tiszteletére a zenekar Brahms: 5. magyar tánc című művét szólaltatta meg, majd az új díszpolgárok köszöntése következett. A kerület 79. születésnapján Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete a kerület lakosságától, a civil, a társadalmi, és a gazdasági szervezetektől érkezett javaslatok alapján három új díszpolgári címet adományozott. A testület a kerület díszpolgárai közé fogadta Eszenyi Enikő Kossuth-díjas színművészt, rendezőt, a Vígszínház igazgatóját, Rédei Évát, a Láng Téka könyvesbolt tulajdonosát, kultúraszervezőt, és Szilágyi Áront, a Vasas Sport Club kétszeres olimpiai aranyérmes kardvívóját.
Az új díszpolgárokat Gálvölgyi János Kossuth- és Jászai Mari-díjas érdemes művész, a kerület díszpolgára mutatta be, méltatva életútjukat, munkásságukat. Az új díszpolgárok tiszteletére a zenekar Strauss: Éljen a magyar! című művét szólaltatta meg. Az esemény a Szózat közös eléneklésével fejeződött be.
Tekintse meg galériánkat!