Léner Péter

2004

Rendező, színházigazgató

1936-ban született Budapesten. 1961-ben végzett a Színház és Filmművészeti Főiskola rendezői szakán. 1961-63 között a miskolci, 1964-ig a budapesti, 1964-66 között a pécsi Nemzeti Színház, 1966-tól között a Thália Színház rendezője. 1977-től a szegedi Nemzeti Színház főrendezője. 1983-tól 1990-ig a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház igazgató-főrendezője. 1990-től a József Attila Színház igazgatója.

1999-től elnöke a Budapesti Színházigazgatók Egyesületének. A Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára, rendszeresen rendez a televízióban. Munkássága elismeréseként 1985-ben Jászai Mari-díjban, 1988-ban érdemes művész díjban részesítették. 1998-ban Budapestért Díjjal tüntették ki, Kossuth-díj 2006.

A József Attila Színházban a kezdetektől fogva változatos műsorrend kialakítására törekedett. 1990. és 2011. között volt az intézmény igazgatója. A zenés sikerdarabok mellett klasszikus művek is színre kerültek és fontos szerep jutott a magyar daraboknak is. Megvallottan színész-centrikus, színházában az elmúlt másfél évtizedben a legkitűnőbb magyar művészek léptek és lépnek fel.

A József Attila Színházból olyan színházat hozott létre, mely ha fel is veti az élet kérdéseit, azt meg is tudja válaszolni. 1999-től elnökként vezette a Budapesti Színigazgatók Egyesületét.