Hernádi Judit

2026

színművész

Beleszületett a XIII. kerületbe: a Szent István körút 24. szám alatt élt szüleivel és nővérével. Előbb a Kresz Géza utcai, majd a Sziget utca 8–10. számú általános iskolába járt (jelenleg: Gárdonyi Géza Általános Iskola). Középiskolai tanulmányait a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban kezdte meg. 1978-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. A Vígszínházhoz került. Bár 1986 óta szabadúszó, máig „vígszínházi” színésznek érzi magát: „Valahogy odatartozom. És ez nem nosztalgia kérdése. Mintha ez egyfajta szellemi kötődés lenne”, nyilatkozta.

1980-ban Mészáros Márta Örökség című filmjében elénekelte a Sohase mondd! című dalt, amely óriási népszerűséget hozott számára. Számos filmben szerepelt, emellett rendszeresen fellépett különböző közéleti, szórakoztató műsorban. „Folyamatosan mérlegelek, mi van a világban, és ahhoz képest hol vagyok én. Figyelek, és ez engem rendkívül szórakoztat is”, mondta.

2010 áprilisában a lányával, Tarján Zsófiával együtt léptek fel a Thália Színházban az Egy színésznő lánya című előadásban, amely Verebes István Maya című, Hernádi Juditról szóló könyve alapján készült.

A Hernádi PONT című önálló estjét 2016-ban mutatta be a Belvárosi Színház. Évek óta főképpen az Orlai Produkciós Iroda előadásaiban játszik. Mindig kiáll az igazságért. Szókimondó. „Igenis számít a hangunk, az, hogy kiállunk-e valami mellett, vagy valamivel szemben. Mindannyiunknak meg kell tanulnunk, hogyan legyünk felelős tagjai egy társadalomnak”, fogalmazott nemrég.

Díjai közül csak néhányat említve: Színikritikusok Díja (többször is), Varsányi Irén-emlékgyűrű, Ajtay Andor-emlékdíj, Jászai Mari-díj, Magyar Filmkritikusok Díja – Legjobb női epizódszereplő, Érdemes művész, Radnóti Miklós Antirasszista-díj, A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje, Psota Irén-díj, Pro Urbe Budapest díj.