A 259/2022. (VII.21.) Korm. rendelet alapján, ha a társasháznak, lakásszövetkezetnek nem minősülő lakóépületben, ingatlanon, ingatlan-együttesben, vagy az önálló mérési pontot (felhasználási helyet) képező, a társasház alapító okirata szerinti társasházi albetéten belül több, de legfeljebb négy lakás rendeltetési egység található, a települési önkormányzat kérelemre 8 napon belül hatósági bizonyítványt állít ki a lakás rendeltetési egységek számáról. […]
A helyi partnerségi egyeztetés szabályait a településfejlesztési koncepció, integrált településfejlesztési stratégia, településképi arculati kézikönyv, településképi rendelet, valamint a településrendezési eszközök partnerségi egyeztetésének szabályairól szóló 18/2017. (VI. 27.) önkormányzati rendelet rögzíti.
2020. március 1-től a rendeltetésmód változással kapcsolatos bejelentési eljárást is a Főépítészi Iroda folytatja le.
Kiírásra került a 2021. évi Értékvédelmi Támogatás pályázata!
Szakmai Konzultáció
Településképi véleményezési eljárás
Felhívjuk a Tisztelt Lakosok és Tervezők figyelmét, hogy a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről 2020. évi LVIII. törvény 165.§ (2) bekezdés e) pontjai alapján 2020. december 31. napjáig a településképi bejelentési eljárás során az eljárást kezdeményező iratok – a kérelem és annak mellékletei – kizárólag elektronikus úton, azaz e-papíron ügyfélkapun vagy cégkapun keresztül terjeszthetőek elő. Személyes vagy postai úton történő benyújtásra nincs lehetőség.
Közterületi vendéglátó terasz létesítésekor a Főépítészi Iroda vizsgálja a tervezett létesítmény településképi követelményekkel való összhangját a településkép védelméről szóló 13/2021. (VI. 29.) önkormányzati rendelet alapján. A Tkr. 17. §-a alapján a Jászai Mari tér, Hollán Ernő utcában és a Pozsonyi út páros oldalán dobogó létesítésével alakítható ki vendéglátó terasz, amely tevékenység településképi bejelentés lefolytatásához kötött. […]
A soron következő tervtanácsi ülések tervezett időpontjai:
– 2023. június 09. péntek
– 2023. július 07. péntek
– 2023. augusztus 04. péntek.