Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2013. (IV. 23.) önkormányzati rendelete

a helyi kitüntető cím és elismerések alapításáról és adományozásáról

Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés i) pontjában meghatározott jogalkotási hatáskörében, a Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről szóló 2011. évi CCII. törvény 24. § (9) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeli el.

1. Általános rendelkezések

1. § Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete egyes, a Budapest Főváros XIII. kerülethez (továbbiakban: kerület) kötődő kiemelkedő tevékenységek, teljesítmények megbecsülésére és elismerésére az alábbi önkormányzati címeket, díjakat és elismeréseket (a továbbiakban együtt: elismerés) alapítja:

a) „Budapest Főváros XIII. Kerület Díszpolgára” cím;

b) „Budapest Főváros XIII. Kerületért” díj;

c) „Polgármesteri Dicséret” elismerés;

d) „Az Év Pedagógusa” díj;

e) „Az Év Egészségügyi Dolgozója” díj;

f) „Az Év Üzlete” díj;

g) „Az Év Szociális Munkása” díj;

h) „Ember az emberért” esélyegyenlőségi díj;

i) „Sinka József Márton Közigazgatási Vándordíj”;

j) „Kassák Lajos XIII. Kerületi Irodalmi Díj”;

k) „XIII. Kerületi Építészeti Díj”.

(2) Az Önkormányzat az (1) bekezdésben meghatározott elismerések adományozásával kívánja a kerülethez kötődő, kiemelkedő érdemeket szerzett személyek és közösségek iránti tiszteletét kifejezni és méltó elismerésként személyüket és munkásságukat példaképül állítani a jelen- és utókor elé.

2. „Budapest Főváros XIII. Kerület Díszpolgára” cím

2. § A Képviselő-testület a „Budapest Főváros XIII. Kerület Díszpolgára” cím adományozásával ismeri el azok érdemeit,

a) életút elismeréseként, akik kimagasló munkásságukkal közvetlenül hozzájárultak a kerület fejlődéséhez;

b) akik kiemelkedő szakmai tevékenységükkel emelték, illetve elősegítették a kerület fejlődését, a kerület lakosságának előrehaladását;

c) akik a kerület nemzetközi kapcsolatainak vagy az együttműködés más formáinak fejlesztésében végzett tevékenységükkel hozzájárultak a kerület hírnevének, tekintélyének emeléséhez.

3. § „Budapest Főváros XIII. Kerület Díszpolgára” címben évente legfeljebb 3 fő részesülhet.

3/A. § * 

4. § (1) A „Budapest Főváros XIII. Kerület Díszpolgára” címmel díszoklevél és „Budapest Főváros XIII. Kerület Kulcsa” emléktárgy jár, valamint pénzjutalom adható.

(2) A díszoklevél

a) Budapest Főváros XIII. Kerület címerét;

b) az elismerésben részesített személy nevét;

c) a „Budapest Főváros XIII. Kerület Díszpolgára” cím adományozásának tényét, az adományozás évét, az adományozás rövid indokát;

d) a polgármester aláírását és az Önkormányzat pecsétjét

tartalmazza.

5. § A „Budapest Főváros XIII. Kerület Díszpolgára” cím erkölcsi elismerés, mely a kerület lakosságának tiszteletét és megbecsülését fejezi ki. A címmel kitüntetett

a) nevét és az adományozás évét a Díszpolgárok Könyvében kell megörökíteni;

b) meghívandó az Önkormányzat által rendezett ünnepségekre;

c) felkérhető a kerületet képviselő delegáció tagjának;

d) jogosult a díszpolgári cím használatára.

3. Helyi elismerések

6. § A Képviselő-testület a „Budapest Főváros XIII. Kerületért” díj, a polgármester „Polgármesteri Dicséret” adományozásával ismeri el azok érdemeit, akik kiemelkedő szakmai munkásságukkal jelentősen hozzájárultak a kerület fejlődéséhez, vagy tevékenységükkel jelentősen hozzájárultak a kerület jó hírnevének öregbítéséhez. A díj adományozásának alapjául szolgáló tevékenység lehet különösen

a) közéleti tevékenység;

b) kerületi civil szervezetekben, kisközösségi szerveződésekben, illetve egyébként, a kerület érdekében végzett szervező tevékenység;

c) közművelődési, kulturális, oktatási vagy művészeti tevékenység;

d) egészségügyi, szociális tevékenység, gyermek- és ifjúságvédelmi tevékenység;

e) helytörténeti kutatási tevékenység;

f) építészeti, vagy az épített környezet és a városkép védelme érdekében kifejtett tevékenység;

g) környezet- és természetvédelmi tevékenység;

h) kiemelkedő sportteljesítmény;

i) közrend, közbiztonság védelme;

j) a kerületi lakosság érdekeit szolgáló egyéb kiemelkedő színvonalú tevékenység.

7. § (1) *  A „Budapest Főváros XIII. Kerületért” díjjal az adományozást igazoló oklevél, címert ábrázoló plakett emléktárgy és pénzjutalom jár, közösség részére történő adományozásakor az adományozást igazoló oklevél jár.

(2) A „Polgármesteri Dicséret” elismeréssel az adományozást igazoló oklevél és pénzjutalom jár.

8. § *  A „Budapest Főváros XIII. Kerületért” díj évente legfeljebb 6 fő részére; a „Polgármesteri Dicséret” elismerés évente legfeljebb 15 fő részére adományozható. A „Budapest Főváros XIII. Kerületért” díj közösség részére történő adományozása esetén a közösség az adományozás szempontjából 1 főnek minősül.

8/A. § * 

4. A „Budapest Főváros XIII. Kerület Díszpolgára” cím és a helyi elismerések adományozására vonatkozó eljárási szabályok

9. § A „Budapest Főváros XIII. Kerület Díszpolgára” cím és a helyi elismerések adományozására az adományozást megelőző 60. napig írásban javaslatot tehetnek:

a) „Budapest Főváros XIII. Kerület Díszpolgára” címre:

aa) önkormányzati képviselők;

ab) Képviselő-testület állandó bizottságai;

ac) polgármester;

ad) nemzetiségi önkormányzatok testülete;

ae) kerületben működő civil szervezetek;

af) jegyző;

ag) kerületi lakosok.

b) „Budapest Főváros XIII. Kerületért” díjra:

ba) önkormányzati képviselők;

bb) szakterület szerint illetékes bizottság;

bc) polgármester;

bd) jegyző;

be) kerületben működő civil szervezetek.

c) „Polgármesteri Dicséret” elismerésre:

ca) önkormányzati képviselők;

cb) szakterület szerint illetékes bizottság;

cc) polgármester;

cd) jegyző;

ce) *  az Önkormányzat által alapított intézmények és gazdasági társaságok vezetői.

10. § A javaslatnak tartalmaznia kell:

a) az elismerésre javasolt személy nevét, munkahelyét, beosztását, elérhetőségét;

b) a javaslat szakmai, erkölcsi indokait, az elismerés alapjául szolgáló érdemeket;

c) a „Budapest Főváros XIII. Kerület Díszpolgára” cím esetében a javasolt személy kerülethez kötődését;

d) a javaslatot tevő személy vagy szervezet megnevezését, címét, elérhetőségét, a javaslatot tevő sajátkezű aláírását.

11. § (1) A „Budapest Főváros XIII. Kerület Díszpolgára” cím és a „Budapest Főváros XIII. Kerületért” díj adományozására vonatkozó javaslatot a polgármesterből, jegyzőből, a Képviselő-testület állandó bizottságainak elnökeiből és a képviselőcsoportok vezetőiből álló eseti bizottság nevében a polgármester terjeszti a Képviselő-testület elé.

(2) A javaslat elfogadásához a Képviselő-testület minősített többségi szavazata szükséges.

(3) „Polgármesteri Dicséret” elismerés adományozásáról a Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló önkormányzati rendelet (továbbiakban: SZMSZ) alapján átruházott hatáskörében a polgármester dönt.

12. § (1) A „Budapest Főváros XIII. Kerület Díszpolgára” címet és a helyi elismeréseket minden év június 1-je, a kerület önálló közigazgatási egységgé válása alkalmából ünnepélyes keretek között a polgármester adja át.

(2) Az (1) bekezdésben jelzett időponttól az adományozó eltérhet.

5. Foglalkozáshoz és tevékenységi körhöz kötött díjak alapítása és adományozásukra vonatkozó eljárás

13. § (1) „Az Év Pedagógusa” díj a kerület önkormányzati fenntartású óvodáiban, a kerületben működő általános iskolákban, gimnáziumokban a nevelés-oktatás területén végzett kiemelkedő pedagógiai tevékenység elismerése.

(2) A díj odaítéléséről az SZMSZ alapján átruházott hatáskörében az oktatási ügyekért felelős bizottság dönt.

(3) A díjat minden év júniusában, „Pedagógusok Napja” alkalmából a polgármester adja át.

(4) A díj legfeljebb öt személy részére adományozható.

14. § (1) „Az Év Egészségügyi Dolgozója” díj a XIII. Kerületi Egészségügyi Szolgálat Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság keretein belül tevékenykedő azon orvosok és egészségügyi szakdolgozók (védőnő, gyógytornász, szakasszisztens, asszisztens), továbbá háziorvosok és házi gyermekorvosok munkájának elismerése, akik kiemelkedő szakmai tevékenységükkel hozzájárulnak a kerületi lakosság egészségi állapotának javulásához.

(2) A díj odaítéléséről az SZMSZ alapján átruházott hatáskörében az egészségügyért felelős bizottság dönt.

(3) A díjat minden évben „Semmelweis Nap” alkalmából a polgármester adja át.

(4) A díj évente egy orvos, háziorvos vagy házi gyermekorvos és egy egészségügyi szakdolgozó részére adományozható.

15. § (1) „Az Év Üzlete” díj célja, hogy a kerületi kereskedelmi, vendéglátóipari vállalkozások nagyobb figyelmet fordítsanak a környezetvédelemre, a városkép alakítására, a köztisztaságra, a közbiztonságra, a munkavédelemre, a dolgozók szakmai képzésére és annak ösztönzésére, hogy tevékenységüket kiválóan, közmegelégedésre végezzék.

(2) A díj odaítéléséről az SZMSZ alapján átruházott hatáskörében a kerületfejlesztési, építési ügyekért felelős bizottság dönt.

(3) A díjat minden év novemberében, „Kereskedelem Napja” alkalmából a polgármester adja át.

(4) A díj évente egy üzlet részére adományozható.

16. § (1) *  „Az Év Szociális Munkása” díj a kerületi fenntartású szociális és gyermekjóléti intézményekben és a Polgármesteri Hivatalban dolgozó, folyamatosan magas színvonalú szociális, gyermekjóléti munkát végző szakképzett dolgozók munkájának elismerése.

(2) A díj odaítéléséről az SZMSZ alapján átruházott hatáskörében a szociális ügyekért felelős bizottság dönt.

(3) A díjat minden év novemberében, a „Szociális munkások Napja” alkalmából a polgármester adja át.

(4) *  A díj évente egy személy, vagy az (1) bekezdésben meghatározottaknak megfelelő dolgozók közössége részére adományozható.

17. § (1) Az „Ember az emberért” esélyegyenlőségi díj, azon emberek tevékenységének elismerése, akik hozzáállásukkal, hétköznapi cselekedeteikkel az esélyegyenlőség érvényesüléséért tesznek.

(2) A díj odaítéléséről az SZMSZ alapján átruházott hatáskörében a szociális ügyekért felelős bizottság dönt.

(3) A díjat minden év májusában, az „Esélyegyenlőség Napja” alkalmából a polgármester adja át.

(4) A díj évente legfeljebb két személy részére adományozható.

18. § (1) Dr. Sinka József Márton címzetes főjegyző emlékére és tiszteletére alapított „Sinka József Márton Közigazgatási Vándordíj” célja a Polgármesteri Hivatal köztisztviselői egyéni teljesítményei, képességeik kibontakoztatása, a munkatársak egymás közötti ismertsége és elismertsége fontosságának hangsúlyozása.

(2) A díjjal a Polgármesteri Hivatal köztisztviselője jutalmazható.

(3) A „Sinka József Márton Közigazgatási Vándordíj”-at az a köztisztviselő nyeri el, akit a legtöbb munkatárs ajánlott a díjra érdemesnek.

(4) Az ajánlás joga a tisztségviselőket és a Munka Törvénykönyvének hatálya alá tartozó munkavállalókat is megilleti. Minden munkatárs egy személyt ajánlhat. Az ajánlás minden év május 17. napjától május 31. napjáig tart.

(5) A díj odaítéléséről az SZMSZ alapján átruházott hatáskörében a jegyző dönt a (4) bekezdés szerinti ajánlás eredménye alapján.

(6) A díjat minden évben a „Köztisztviselők Napja” alkalmából tartandó ünnepségen a jegyző adja át.

(7) A „Sinka József Márton Közigazgatási Vándordíj” a Polgármesteri Hivatalban elhelyezett, vésettel díszített serleg, melyre az évszám feltüntetése mellett a díjazott köztisztviselő neve kerül. A díjjal a serleg kicsinyített mása és pénzjutalom jár.

(8) A díj évente egy személy részére adományozható.

19. § (1) A „Kassák Lajos XIII. Kerületi Irodalmi Díj” a kerületi írók, költők munkásságának elismerése.

(2) A díj a kulturális ügyekért felelős bizottság által minden év áprilisában, a „Költészet Napja” alkalmából meghirdetett pályázat alapján nyerhető el.

(3) A díj odaítéléséről az SZMSZ alapján átruházott hatáskörében a kulturális ügyekért felelős bizottság dönt.

(4) A díjat a kerület decemberi évzáró ünnepségén a polgármester adja át.

(5) *  Évente legfeljebb 3 díj adományozható azzal, hogy a díj megosztva is adható. Megosztott díj esetén valamennyi díjazottra alkalmazni kell a 27. § és 28. § rendelkezéseit.

20. § (1) *  A „XIII. Kerületi Építészeti Díj” a kerület közigazgatási területén az elmúlt 30 évben megépült, használatbavételi engedéllyel rendelkező kiemelkedő építészeti színvonalú épület tervezőjének, vagy kiemelkedő építészi, városépítészi tevékenységével a XIII. kerület városképét meghatározó személy elismerése.

(2) A díj odaítéléséről az SZMSZ alapján átruházott hatáskörében a kerületfejlesztési, építési ügyekért felelős bizottság dönt.

(3) A díjat minden évben október 1-je, az „Építészeti Világnap” alkalmából ünnepélyes keretek között a polgármester adja át.

(4) A díj évente legfeljebb egy személy részére adományozható.

21. § *  A 13–20. §-ban meghatározott díjak e rendeletben meghatározott átadási időpontjától az adományozó indokolt esetben eltérhet.

7. Emléktárgyak

22. § (1) A „Budapest Főváros XIII. Kerület Kulcsa” és dísz-keresztszalag, Budapest Főváros XIII. Kerület címere, címerrel díszített zászlója, címerrel díszített ajándéktárgya, címert ábrázoló plakettje, jelvénye emléktárgyként bel- és külföldi állampolgárnak, szervezetnek, testvérvárosnak, testvérkerületnek, delegációnak adományozható.

(2) Az emléktárgyakat az SZMSZ alapján átruházott hatáskörében a polgármester adományozhatja.

8. Az adományozás rendjének közös szabályai

23. § (1) A javaslattétel lehetőségéről az arra jogosultakat hirdetményben kell tájékoztatni, melyet az Önkormányzat honlapján és az Önkormányzat lapjában is közzé kell tenni.

(2) Saját maga, továbbá a Polgári Törvénykönyv szerinti közeli hozzátartozója részére elismerés adományozását senki nem indítványozhatja.

(3) A javaslattételre nem jogosult személytől vagy szervezettől érkezett javaslatokat az adományozó nem veszi figyelembe.

24. § (1) Az elismerések állampolgárságra tekintet nélkül adományozhatók.

(2) Az elismerések 1. § j) pontjában meghatározott elismerés kivételével az elhalálozást követő 3 naptári éven belül posztumusz is adományozhatók.

(3) Az elismerés posztumusz adományozása esetén a rendelet szerinti juttatásokat az elismerést elnyerő özvegye, hiányában az örökösei veszik át.

(4) Amennyiben a (3) bekezdésben megjelölt jogosult az adományozás időpontjától számított 90 napon belül nem veszi át az elismeréssel járó juttatásokat, a pénzösszeget az Önkormányzat a posztumusz adományozott végső nyughelyének ápolására, ennek hiányában humanitárius célra fordítja.

25. § A „Sinka József Márton Közigazgatási Vándordíj” kivételével a foglalkozáshoz és tevékenységi körhöz kötött díjak elnyerésének feltételeit, a javaslattevők körét, a javaslattétel módját és időtartamát, a döntés meghozatalának szempontjait (a továbbiakban együtt: az adományozás rendjét) az érintett bizottságnak a díj adományozásának rendjére vonatkozó szabályzata tartalmazza.

26. § (1) Az elismerésekben részesítettek nevét, rövid életútját és az adományozás indokát az Önkormányzat honlapján és az Önkormányzat lapjában közzé kell tenni.

(2) Az elismerések adományozásáról nyilvántartást kell vezetni, mely tartalmazza:

a) *  az elismerésben részesített személy nevét, születési helyét és idejét, cég nevét és székhelyét, vagy a közösség megnevezését,

b) az adományozott elismerés megjelölését, valamint az adományozás rövid indokolását,

c) az átadás időpontját, az elismerés adományozásáról hozott képviselő-testületi vagy bizottsági határozat számát.

(3) A nyilvántartásról és a közzétételről a jegyző gondoskodik.

(4) * 

27. § (1) *  A foglalkozáshoz és tevékenységi körhöz kötött díjakkal természetes személy részére történő adományozás esetén adományozó oklevél és pénzjutalom, a 15. § (1) bekezdésében meghatározott díj és a 16. § (1) bekezdésében meghatározott díj közösség részére történő adományozásakor adományozó oklevél jár.

(2) Az oklevél

a) Budapest Főváros XIII. Kerület címerét,

b) az elismerésben részesített személy nevét,

c) a díj adományozásának tényét, az adományozás évét, az adományozás rövid indokát,

d) a polgármester aláírását és az Önkormányzat pecsétjét tartalmazza.

28. § (1) Az elismerésekkel járó jutalom az elismerés átadásával egyidejűleg esedékes.

(2) A Képviselő-testület az elismerésekkel járó pénzjutalmak összegét évente a költségvetési rendeletében határozza meg.

29. § (1) Az elismerés visszavonható attól,

a) akit szándékos bűncselekmény elkövetése miatt bíróság jogerősen elítélt, vagy

b) aki az elismerésre az adományozáskor nem ismert okból, vagy utóbb érdemtelenné vált.

(2) Az elismerés visszavonására az elismerés adományozására vonatkozó eljárási szabályokat kell megfelelően alkalmazni.

9. Átmeneti rendelkezések

30. § (1) A rendelet hatályba lépése előtt adományozott elismerések továbbra is viselhetők.

(2) Az elismerésben részesülőkre az elismerés odaítélésekor hatályos szabályozás az irányadó.

10. Záró rendelkezések

31. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

32. § (1) * 

(2) * 

Dr. Prehlik Lajos s. k.,

jegyző

Dr. Tóth József s. k.,

polgármester