XIII. Kerületi Önkormányzat

Akadálymentes verzió Akadálymentes verzió ikon

https://www.budapest13.hu/onkormanyzat/onkormanyzati-jo-gyakorlatok/eneklo-ifjusag-hangverseny/

Témák A-Z

Éneklő ifjúság hangverseny

A kerületi Éneklő Ifjúság hangversenyek létre jöttét és évenkénti megrendezését Önkormányzatunk támogatja. A két napos koncerteken sok iskola vesz részt. Az elért minősítés alapján minden kórus kap anyagi támogatást. A zsűri döntésének eredményeként díjazzák a Karnagyokat, és a legjobb kórust is.

Célcsoport: diákok

Indulás dátuma: 1975.év

Jó gyakorlat célja: Tehetséges diákok és felkészítő tanárainak támogatása.

Jó gyakorlat szakmai tartalma:
Az első hangversenyt 1934. április 28-án, a Zeneakadémián rendezték meg. XIII. kerületben több mint négy évtizede hagyományos kórusünnep az Éneklő Ifjúság hangversenysorozat, mely országosan lassan 90 éves múltra tekint vissza. A közös éneklés élményének megszerettetése és széles körben való elterjesztése céljából indult az 1920-as évek végén a Kodály Zoltán köré tömörült énekpedagógusok kezdeményezésével. Bár a történelmi viharok miatt 1948 és 1978 között szünetelt a hangversenyek megrendezése, a mögöttünk álló közel 40 esztendőben újból nagy izgalommal várt országos megmérettetéssé lett, ahol a kórusok egy minősítő szemlén mutathatják be produkcióikat. XIII. Kerületi Önkormányzat évtizedek óta elkötelezett támogatója a hangversenynek. Az iskolák énekkarjainak fenntartásához és a műsorszámokhoz nyújt erkölcsi és anyagi támogatást, melynek odaítélésére a meghívott szakmai zsűri tesz javaslatot. Ezen felül a legjobb kórus és a legkiemelkedőbb karvezető egy esztendőn át az Éneklő Ifjúság Vándordíj és a Karnagyi Vándordíjat birtokosa lehet. A XIII. Kerületi Önkormányzat 2005-ben alapított Vándordíját.
Diákjaink és zenetanáraink jól tudják, hogy az emberi léleknek van egy olyan rejteke, amelybe csak a zene juthat el. Erre utalt Kodály Zoltán is, amikor figyelmeztetett: „A közösségben való együtténeklés a személyiség érzelmi fejlődését minden másnál eredményesebb, erőteljesebb módon segíti.”

Díjaink, elismeréseink


                            Idősbarát önkormányzat díj