XIII. Kerületi Önkormányzat

Akadálymentes verzió Akadálymentes verzió ikon

https://www.budapest13.hu/2010/12/03/kulondijat-nyert-honlapunk-az-ev-honlapja-versenyen/

Témák A-Z

Különdíjat nyert honlapunk, az “Év Honlapja” versenyen

ARCHÍV | 2010. december 03. - Frissítve Egyéb

A verseny értékelésében kiemelték hogy “ az oldal, amellett, hogy minden szükséges információt és funkciót megjelenít, nagyon emberközeli, barátságos, interakcióra bátorító designal rendelkezik, amely a netezésben nem annyira jártas felhasználók számára is könnyű eligazodást nyújt”.

A díjakat a zsűri elnöke, dr. Eszes István, a Budapesti Gazdasági Főiskola tanszékvezető főiskolai tanára, valamint a díj alapítója, Varga István, a Magyar Marketing Szövetség elnökségi tagja adta át aki elmondta, hogy idén huszonkét kategóriában neveztek , melyek közül a legnépszerűbbek a Szolgáltatás, Márka site és az egyik újonnan bevezetett kategória, az E-kereskedelem voltak.”Összesen 353 weboldallal neveztek, többel, mint eddig bármikor”.

“A rekordszámú nevezésnek megfelelően, a korábbi évekhez viszonyítva, jóval kiélezettebb volt a verseny, rengeteg kiemelkedő honlap indult “Az Év Honlapja” díjért. Egyre több hazai vállalkozás ismeri fel, hogy az online-kommunikáció kikerülhetetlen része a sikeres piaci jelenlétnek.” – nyilatkozta Béres Ferenc Attila, a pályázat projektvezetője. A díjazottak teljes névsorát Az Év Honlapja oldalán találhatják.

Célunk továbbra is,  hogy a honlap folyamatosan friss tartalommal, a gyors ügyintézéshez szükséges funkciókkal segítse Önöket és minél többen rendszeresen látogassanak ide olvasni és tájékozódni egyaránt.

A Külön díj azt jelenti számunkra, hogy jó úton haladunk, és egyben azt is, hogy a továbbiakban még nagyobb odafigyeléssel és intenzitással dolgozzunk azért, hogy segítsünk Önöknek az egyszerűbb ügyintézésben, tájékoztatásban.

Köszönjük, hogy ránk szavaztak.

Vissza

Díjaink, elismeréseink


                            Idősbarát önkormányzat díj