XIII. Kerületi Önkormányzat

Akadálymentes verzió Akadálymentes verzió ikon

https://www.budapest13.hu/2023/02/20/atadtuk-a-gergely-gyozo-utcai-setanyt/

Témák A-Z

Átadtuk a Gergely Győző utcai sétányt

2023. február 20. Városfejlesztési hírek

Ünnepélyesen is átadtuk ma a Gergely Győző utca felújított sétányszakaszát a Hollán Ernő és a Pannónia utca között. Miként dr. Tóth József polgármester beszédében elmondta: a sétány kialakítására 104 millió forintot fordított az önkormányzat. A beruházás az AngyalZÖLD program keretében valósult meg. Több mint 5700 tő, nagy tűrőképességű évelőt ültettünk ide. Árnyékosabb helyekre olyan árnyéktűrő évelők kerültek, amelyek díszítik is a környezetet. A növényágyásokat jelenleg ideiglenes kiskerítéssel védjük, hogy ne engedjék be oda kutyáikat a gazdik. A sétányon 31 fa volt, közülük 4-et egészségügyi állapotuk miatt ki kellett vágni. Az átadóünnepségen megemlékeztünk Gergely Győző humanista íróról, antifasiszta publicistáról: ezen a napon született 146 évvel ezelőtt.

Dr. Tóth József polgármesterr

 A Gergely Győző utca felújításának terveit 2021-ben véleményezhette a lakosság. Mindezt figyelembe véve készültek el a kiviteli tervek. Az itt élők többsége egy csendes sétány kialakítását szorgalmazta. A lakók javaslatára elbontattuk innen a használaton kívüli telefonfülkét és nem építettük meg a kutyaillemhelyet. A Hollán Ernő utcai részen – szintén a lakosság kérésére – visszahelyeztük a pihenőszékeket. A sétány Pannónia utca felőli végén kivilágítható hirdetőtáblákat állítottunk.

A zöldfelületeket az eredeti terepszintre süllyesztettük, a tér így átláthatóbb, tágasabb érzetet kelt. 832 négyzetméteren kis méretű, természetes hatású térkövet raktunk le: a bazaltantracit és világosszürke térkövek mozaikos elrendezése különleges arculatot ad a sétánynak. A közbiztonságot erősíti a 22 új közvilágítási lámpa. A 2 ebürülék-gyűjtőedény mellett 4 kommunális hulladékgyűjtőedényt is kihelyeztünk ide. A sétányon helyet kaptak kerékpártárolók, kerékpárpumpa és 2 ivókút is.

A Gergely Győző utca és a Tátra utca sarkára térfigyelő kamera is került, amelynek kiépítésére – még a sétány megújítása előtt – a kerületi közösségi költségvetésből nyertek támogatást az erre pályázó környékbeli lakók.

Az utca névadója, Gergely Győző író, újságíró, publicista, műfordító a felvidéki Helpán született 1877. február 20-án. Faludy György a Pokolbeli víg napjaim című könyvében „a Népszava hófehér hajú, rózsás arcú éjjeli szerkesztőjeként” ír róla. Gergely Győző előbb a Budapesti Hírlap, majd a Magyar Hírlap, 1918-tól pedig a Népszava munkatársa volt csaknem harminc évig, egészen a haláláig, 1945. január 4-ig. Baloldali, haladó szellemiségű, antifasiszta, humanista gondolkodású volt. Újságírókörökben a magyar publicisztika Szókratészeként emlegették.

A Tanácsköztársaság bukása után a fehérterror borzalmairól írott cikkeit kijuttatta az emigráció sajtójába. Emiatt egy évre elítélték. Ő szerkesztette a Független Szemlét, amelyben polgári radikálisok és szociáldemokraták élesen szálltak szembe a rendszer kultúrpolitikájával. Bethlen kormánya a lapot 1923 márciusában betiltotta. Gergely Győzőt ezt követően is gyakran fogta perbe cikkeiért, előadásaiért a Horthy-rendszer bírósága. A második világháborúban részt vett az ellenállási mozgalomban, s a Népszava külpolitikai rovatát vezette.

Magyarország német megszállása után bujkálnia kellett. Barátai mindig segítségére voltak. Utoljára 1945. január 4-én hagyta el rejtekhelyét. A nyilasok felismerték, lelőtték, a Dunába dobták. Születésének 100. évfordulóján a Népszabadság így emlékezett meg róla: „Nem élhette meg az általa hűséggel és kötelességtudással szolgált ügy győzelmét. Valahol ott, ahol most utca viseli a nevét, néhány nappal Pest felszabadulása előtt Gergely Győzőt két nyilas suhanc lőtte agyon, amikor rejtekhelyéről déltájban rövid sétára kimerészkedett a levegőre. Meggyőződése, bátor kiállásai miatt igen sok ellenséget szerzett a fasiszták és nyilasok táborában.”

Gergely Győző sétányon helytörténeti kiállítás

Újlipótvárosi zöldterületi fejlesztések, járdaszakaszok

Az önkormányzat 2019 és 2022 között 208 millió forintot költött Újlipótváros járdáinak a felújítására. A kerületrész zöldterületi fejlesztéseire összesen 838,5 millió forintot fordítottunk csak 2021-től. Jelenleg a Thurzó park munkálatai folynak.

2021-ben zajlott a Katona József utca felújításának I. üteme a Tátra utca és a Pozsonyi út között; 81 millió forintba került. 1024 m2 térköves járdát, 1074 m2 aszfaltos úttestet építettünk, 9 fahelyet, 4 nagyobb, összefüggő zöldterületet hoztunk létre, ahova 9 strapabíró díszkörtefát és 480 cserjét ültettünk. Teljes talajcserét is végeztünk. Kihelyeztünk 6 új kerékpártámaszt.

Szintén 2021-ben alakítottuk ki a Pozsonyi úti növénykazettákat, amit 61 millió forintból finanszíroztunk. A Pozsonyi út teljes hosszán minden zöldfelületet lekerítettünk. Az ágyásokba 5800 tő növényt ültetünk.

A Wein János parkot is megújítottuk 2021-ben: új játszóeszközök kerültek ide és öntött gumiburkolat. Mindez 55 millió forint volt. A parkban három nagy méretű évelőágyást alakítottunk ki. A játszóteret a csatlakozó lakóépületek felől nagyrészt kerítés, a nyugati oldalon betonfal veszi körbe. Ezen térhatárok takarására cserjesávot ültettünk. A növényfajokat úgy válogattuk össze, hogy virágzásukkal, formájukkal esztétikus képet mutassanak, és a madarak számára fészkelő helyet is biztosítsanak. Az átadást követően – felmérve a lakosság újabb igényeit – további kisebb beavatkozásokat hajtottunk végre.

2022-ben a Katona József utca felújításának a II. üteme került sorra a Tátra utca és a Hegedűs Gyula utca között; 150 millió forintot költöttünk rá. A Katona József utca 25-27. szám előtt új zöldterületi ágyásokat alakítottunk ki. A teljes szakaszon – a sűrű közműhálózat ellenére – 5 fát, a 286 m2 zöldszigetbe 1650 növényt ültettünk. Átépítettük a Pannónia utcai kereszteződésben a jelzőlámpákat, 3 új forgalomlassító küszöböt is létesítettünk.

A Hollán Ernő sétány és annak folytatásaként, a Budai Nagy Antal utca elején – 56,5 millió forintból – közel 1400 m2 területen elegánsabb térkőburkolatra cseréltük a korábbit.

A Csanády utcai zöldsétány létrehozására 435 millió forintot fordítottunk.

A Thurzó utca – Visegrádi utca – Ipoly utca – Hegedűs Gyula utca által határolt, csaknem 5000 m2 beépítetlen területen ökoparkot építünk – a klímastratégiai célkitűzéseinkkel összhangban. Az új közpark egyedi, igényes megjelenésű, pálcás kerítéssel körbevett, rekreációs pihenőpark lesz okos szolgáltatásokkal.

Vissza

Díjaink, elismeréseink


                            Idősbarát önkormányzat díj