XIII. Kerületi Önkormányzat

Akadálymentes verzió Akadálymentes verzió ikon

https://www.budapest13.hu/2022/01/13/ujabb-onkormanyzati-berhaz-a-keruletben/

Témák A-Z

Újabb önkormányzati bérház a kerületben

2022. január 13. Városfejlesztési hírek

A XIII. Kerületi Önkormányzat ma délelőtt ünnepélyesen átadta a XIII. kerületi Jász utca 72. szám alatti új lakóépületet 35 bérlakással. „2020. február 11-én tettük le az épület alapkövét, 2020. augusztus 28-án a bokrétaünnepséget tartottuk, s most, 2022. január 13-án átadjuk a Jász utca 72. szám alatti új passzívházunkat”, kezdte beszédét dr. Tóth József polgármester. Miként elmondta: „A száz százalékban önkormányzati tulajdonú beruházás során fontos szempont volt, hogy az épület megfeleljen a passzívház kritériumainak, az önkormányzat elkötelezte magát a korszerű és környezetbarát energetikai megoldások mellett.” A XIII. Kerületi Önkormányzat egyedülálló bérlakásépítési programja idén 20 éves. 2002 óta eddig 12 helyszínen 667 önkormányzati lakást épített az önkormányzat, minderre több mint 18 milliárd forintot fordított, s 34 ezer négyzetméternyi lakásfelületet adott át a bérlőknek. Több mint 1500 családnak tette lehetővé idáig – a lépcsőzetes lakáshoz jutás elve alapján –, hogy jobb életkörülmények között lakhassanak az új bérlakásokban. Tóth József polgármester arról is beszélt: folytatódik a XIII. kerület bérlakásépítési programja, ezen a héten aláírták a szerződést a Petneházy utca 90. szám alatti, 67 lakásos, ugyancsak passzív bérház kivitelezésére.

 A XIII. Kerületi Önkormányzat az új önkormányzati ciklusban is folytatja a 2002 óta országosan egyedülálló bérlakásépítési programját. Ennek keretében épült föl a Jász utca 72. szám alatti 35 lakásos passzív bérház is, amelynek 1 pinceszintje, 2 felszín feletti, ötemeletes (liftes) lakótömbje van.

Az épületen belül 1–1,5–2 és 3 szobás, jellemzően 35–40, 50–55 és 65–70 négyzetméter alapterületű összkomfortos lakásokat alakítottak ki. A lakások alapfelszereltségének része a beépített konyhabútor elektromos tűzhellyel és sütővel. A homlokzati nyílászárókon elektromos működtetésű roló biztosítja a védelmet a nyári túlmelegedés ellen. Az önkormányzat esélyegyenlőségi szempontjai szerint 2 lakást mozgáskorlátozottaknak terveztek. A lakásokhoz egy-egy parkoló is tartozik, a 35-ből 2 szintén akadálymentesített. A földszinti lakások kertkapcsolatos kialakítással, a „B” épületszárny nyugati tájolású lakásai nagy erkéllyel épültek.

 

Az új bérház területe a Jász utca – Fáy utca – Forgách köz – Zsinór utca által határolt tömb közbenső része: érdekessége és egyben külön értéke is, hogy a hátsó kertje a Forgách köz játszóterével szomszédos, amely közvetlenül megközelíthető a parkosított udvar felől. Az épület zöldfelületei teret adnak a lakók közösséggé formálódásához. A két épület közötti belső udvaron intenzív zöldtetőt hoztak létre.

A 35 lakásos, száz százalékban önkormányzati tulajdonú épület megvalósítása során fontos szempont volt, hogy az épület megfeleljen a passzívház kritériumainak: az épületgépészeti és elektromos rendszerek részben megújuló energiaforrásokat használnak, levegő-víz hőszivattyús fűtés- és hővisszanyerős lakásszellőző rendszert.

Dr. Tóth József polgármester a mai átadóünnepségen arról is beszélt: „A rövid és a hosszú távú kerületstratégiánknak is része a lakáskoncepciónk, amelynek példaértékűségét az is bizonyítja, hogy számos pénzügyi elemzés is kitér arra: változtatni kell azon, hogy a lakáskérdést Magyarországon rábízzuk a piaci mechanizmusokra. A XIII. Kerületi Önkormányzat az elmúlt két étvizedben is ezt képviselte és képviseli jelenleg is a lakásprogramjával, amelynek néhány elemét említem: bérlakásépítés, lakóépület felújítási program épületanalízis alapján, fecskeház program fiataloknak, lakbér- és a lépcsőzetes lakáshoz jutási koncepció, utóbbi lényege, hogy egy lakás megépítésével több család lakhatási helyzete is javul.” A polgármester hozzátette: „A XIII. Kerületi Önkormányzat tehát következetesen képviseli azt: a lakásügy nem csak piaci ügy. Várospolitikai ügy is – egy megépített lakás hatással van a környezetre is –, városfejlesztési ügy is – jelentősen hozzájárul az alulhasznosított területek fejlesztéséhez –, és térségi ügy is, mivel ezek a házak kiindulópontjai a további, akár tömbös fejlődésnek, odavonzzák a magánbefektetőket is. Mi nemcsak tulajdonosi szempontból vizsgáljuk a lakásügyet, hanem társadalmi, várospolitikai, szociális és egyéb kérdések felől is.”

A Jász utca 72. passzívház kivitelezését közbeszerzési eljárás keretében az FK-RASZTER Zrt. nyerte el; tervezője: CÉH Tervező, Beruházó és Fejlesztő Zrt. A költsége 2,7 milliárd forint volt.

Bérlakás-beruházások a XIII. kerületben 2002-től

2002 és 2010 között összesen 8 önkormányzati bérházat adtak át a kerületben. Időrendben: Petneházy utca 61-63. (68 lakás) Bulcsú utca 11. (66 lakás), Dévai utca–Szabolcs utca (109 lakás), Béke utca 7. (34 lakás), Lőportár utca 7. (54 lakás), Reitter Ferenc utca 13. (30 lakás), Ambrus utca 6. (45 lakás), Zsinór utca 38-40. (70 lakás).

Az előző önkormányzati ciklusban – a Lendületben a XIII. kerület program keretében – épült fel a Kartács utca 14. szám alatti ötemeletes lakóház, amely ugyancsak száz százalékban önkormányzati tulajdonú. Benne a 23 lakás jellemzően egy- és kétszobás. Az épület szintén megfelel a passzívház kritériumainak. Az udvar parkosított.

Az előző ciklushoz kötődik a többszörösen díjazott Klapka Központ megvalósítása is. Az épület újrafogalmazta a Kassák Lajos utca, Klapka utca, Tüzér utca, Pattantyús utca által határolt terület mikrokörnyezetét. A száz százalékban önkormányzati beruházásban felépült Klapka Központ a legkorszerűbb építészeti elképzelések megvalósítása mellett a környezettudatos gondolkodást is tükrözi. A beruházás része 33 magas minőségű önkormányzati bérlakás.

Az önkormányzat 2014-ben építette az első magyar, minősített, százlakásos passzívházat (Jász utca 91.) A legnagyobb nemzetközi ingatlanszövetség, a FIABCI Nívódíjával világszínvonalúnak ismerte el a beruházást. A környezettudatos technológiájú vállalkozás máig úttörőnek számít a budapesti, a magyar, a kelet-európai lakáspiacon is. 2014-től minden új önkormányzati bérház már passzív technológiájú épület a XIII. kerületben.

A következő bérlakás-beruházás a XIII. kerületben

A 2019-2024-es önkormányzatciklusban a XIII. Kerületi Önkormányzat 50 új bérlakás építésének megvalósítását tűzte ki célként. A Jász utca 72. szám alatti, 35 lakásos bérházon kívül várhatóan 2022-ben elkezdődik a Petneházy utca 90. szám alatti, 67 lakásos, ugyancsak passzív bérház kivitelezése.

Vissza

Díjaink, elismeréseink


                            Idősbarát önkormányzat díj