XIII. Kerületi Önkormányzat

Akadálymentes verzió Akadálymentes verzió ikon

https://www.budapest13.hu/2021/11/10/elhunyt-dr-prehlik-lajosne/

Témák A-Z

Elhunyt dr. Prehlik Lajosné

2021. november 10. - Frissítve Búcsúzunk

Életének 73. évében, 2021. november 9-én elhunyt dr. Prehlik Lajosné, a XIII. kerületi Önkormányzat volt képviselője.

1949. május 17-én született Pesterzsébeten. 1961 óta, 60 évig élt Angyalföldön. Közgazdasági tanulmányainak befejezését követően kisebb megszakításokkal a XIII. kerületben voltak munkahelyei is. Az AFIT Tröszt közgazdasági főosztályán, majd az UTORG munkaügyi osztályán dolgozott közel 20 évig. 1991-től a Magyar Televízió pénzügyi főosztályán helyezkedett el előadóként. A kerületi önkormányzat munkájában 1990-től 1994-ig mint bizottsági tag vett részt, majd 1994-ben önkormányzati képviselői mandátumot nyert. Eredményes képviselői tevékenysége elismeréseként 1998-ban és 2002-ben is újraválasztották. 2007-2008. között bizottsági tagként segítette a képviselő-testület munkáját. Előbb a Lakásügyi, majd a Pénzügyi Bizottságban tevékenykedett. 2005-ben a Pénzügyi Bizottságban végzett kimagasló szakmai tevékenységét, áldozatkész munkáját a Köz Szolgálatáért Érdemjel ezüst fokozata kitüntetéssel ismerték el.

Választókerületének 1981-től volt lakója. Önkormányzati képviselőként fontos feladatának tekintette a közrend és a közbiztonság helyzetének folyamatos javítását. A kábítószerezés és a hozzá kapcsolódó bűncselekmények visszaszorítása érdekében eredményes munkakapcsolatot alakított ki a kerületi rendőrkapitánysággal. A közbiztonság és a köztisztaság érdekében szorgalmazta a közterületi felügyelők lakóközösségekkel való hatékonyabb munkavégzését.  A kerület tisztasága, tisztán tartása érdekében fontosnak tartotta a közmunkások rendszeres alkalmazását. Szívügye volt a környezetvédelem: minél több fa ültetését, szelektív hulladékgyűjtő szigetek létesítését kezdeményezte, felhívással fordult a lakossághoz a papírhulladék összegyűjtése és újrahasznosítása érdekében.

18 éves önkormányzati tevékenységét a takarékosságra és a szigorú gazdálkodási fegyelemre való törekvés jellemezte. Sokat tett a XIII. kerületért, a nehéz helyzetben élők érdekeinek a képviseletéért, gondjaik megoldásáért, a lakosság jó közérzetéért. Temetése 2021. december 8-án 14 órakor lesz az Óbudai temetőben. Emlékét megőrizzük.

Vissza

Díjaink, elismeréseink


                            Idősbarát önkormányzat díj