XIII. Kerületi Önkormányzat

Akadálymentes verzió Akadálymentes verzió ikon

https://www.budapest13.hu/2019/06/20/elhunyt-horvath-adam/

Témák A-Z

Elhunyt Horváth Ádám

2019. június 20. - Frissítve Búcsúzunk

89 éves korában, 2019. június 19-én elhunyt Horváth Ádám Kossuth-, Erkel Ferenc- és Balázs Béla-díjas rendező, a Színház- és Filmművészeti Egyetem professzora, a XIII. kerület díszpolgára.

1930.  június 4-én született Budapesten. Felmenői ismert értelmiségiek: dédapja Vészi József, a Pester Lloyd főszerkesztője, nagyapja Molnár Ferenc író, édesapja Horváth Zoltán, a Népszava főszerkesztője, édesanyja Sárközi Márta író, műfordító. Agrobiológusnak készült, egy évig a Gödöllői Agrártudományi Egyetem hallgatója. 1952-től a Honvéd Művészegyüttesben énekkari tag, majd karvezető lett. 1957-ben került Magyar Televízióhoz, ahol 42 éven át dolgozott segédrendezőként, rendezőként, vezető- majd főrendezőként. 1990-ben elnökségi tag, 1994-1995. között a Magyar Televízió elnöke volt. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1965-ben televízió-rendezői oklevelet szerzett. 1968-ben kezdett ugyanitt televíziós rendezést tanítani. 1993-tól a főiskolán a szerkesztő – műsorvezető – riporter szak vezetője, 1994-2002. között rektorhelyettes. 37 év oktatói munka után, 2005-ben vonult nyugállományba. A magyar televíziózás egyik úttörője, akinek jelentős a szerepe a televízió-rendezés módszertanának a kidolgozásában.

Sokoldalú rendező, aki több mint négy évtizedes televíziós pályafutása alatt több ezer műsort rendezett, s szinte minden műfajban dolgozott: híradót, dokumentumfilmet, tévéjátékot, balettot, zenés játékot, kabarét, operát egyaránt rendezett. A „kisemberek” élete iránti érdeklődése és rokonszenve nyilvánul meg egyik legismertebb munkájában, a Szomszédok első magyar teleregényben, melyet 1987-től 1999-ig írt és rendezett. A komolyzene rajongójaként számtalan komolyzenei műsor és koncert fűződik a nevéhez.

1968-ban feleségével a Szent István park egyik lakásában találta meg otthonát. Sok munkája is kötődik ehhez a környékhez: Újlipótváros számos neves személyiségével forgatott riportfilmet.

Munkásságáért 1970-ben Balázs Béla-, 1985-ben Erkel Ferenc-díjat kapott. 1978-ban Érdemes művész, 1990-ben Kiváló művész lett, rendezői életművéért 1991-ben megkapta a Tévékritikusok díját. 2002-ben a XIII. kerület díszpolgárává, 2004-ben a Magyar Televízió örökös tagjává választották. 2007-ben rendezői munkássága elismeréseként Kossuth-díjjal tüntették ki.

A magyar televíziózás egyik alapítóját, kiemelkedő alkotóját veszítettük el személyében. A XIII. Kerületi Önkormányzat saját halottjának tekinti. Emlékét megőrizzük.

Temetése 2019. július 16-án 9 órakor lesz a Farkasréti temetőben.

Vissza

Díjaink, elismeréseink


                            Idősbarát önkormányzat díj