XIII. Kerületi Önkormányzat

Akadálymentes verzió Akadálymentes verzió ikon

https://www.budapest13.hu/2018/07/05/horn-gyulara-emlekeztunk-2/

Témák A-Z

Horn Gyulára emlékeztünk

ARCHÍV | 2018. július 05. - Frissítve Kulturális hírek

Horn Gyula születésének 86. évfordulója alkalmából az önkormányzat szervezésében július 5-én koszorúzási ünnepségekre került sor az egykori külügyminiszter, majd miniszterelnök, kerületünk díszpolgára domborműves emléktáblájánál az Újpesti rakpart 11. számú lakóépületnél, és a Gyermek téren, a politikus egész alakos szobránál.

Az eseményen a család képviseletében megjelent Horn Gyula unokája Horn András, Hiszékeny Dezső és Varjú László a kerület egyéni országgyűlési képviselői, a kerület polgármestere és alpolgármesterei, a képviselő-testület több tagja, az egykori Horn-kormány, több párt, és számos civil szervezet reprezentánsai, valamint sokan elhozták a megemlékezés virágait Horn Gyula tisztelői, emlékének őrzői közül is.

Horn Gyula Angyalföldön járt elemi iskolába és 1954-ben szerzett diplomát. 1959-ben került a Külügyminisztériumba, majd Szófiában, Belgrádban teljesített külügyi szolgálatot, 1989-ben lett külügyminiszter. Nemzetközi elismertségét a keletnémet menekültek előtti 1989 szeptemberi határnyitás során játszott szerepének köszönhette. Ő volt az, aki osztrák kollégájával ünnepélyesen átvágta a vasfüggönynek nevezett műszaki határzár szögesdrótját, valamint bejelentette, hogy 1989. szeptember 11-től a magyar hatóságok átengedik a nyugati határon a Német Demokratikus Köztársaság azon állampolgárait, akiket Ausztria vízum nélkül hajlandó fogadni. Külügyminiszterként előkészítette és 1990 márciusában aláírta a magyar-szovjet csapatkivonási megállapodást. A rendszerváltás korának magyar politikusai közül elsőként vetette fel Magyarország lehetséges NATO-tagságát, illetve az Európai Unióhoz való csatlakozás ügyét. 1990-től 2010-ig volt tagja az Országgyűlésnek. 1994-ben az Országgyűlés miniszterelnökké választotta, s e tisztséget 1998-ig töltötte be.

Horn Gyula hitt abban, hogy olyan Európát, olyan világot kell teremtenünk, ahol nemcsak születni és meghalni lehet, hanem élni is érdemes. Számunkra Európa egy kulcsszó, és az egyetlen lehetőség, hogy nemzetünket is felemeljük. Munkásságát számos magas nemzetközi díjjal ismerték el.

Horn Gyulát 2004-ben választotta díszpolgárai közé Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete. Az esemény alkalmából készült interjúban a következőket mondta: „Az embert mindig különleges érzések kötik a szülőföldjéhez, márpedig nekem Angyalföld a szülőföldem. Amit itt gyerekként és munkásként megéltem, arra joggal mondhatom, hogy egész pályafutásomat végigkísérte.”

Horn Gyula 2013. június 19-én hunyt el.

A koszorúzásokat megelőzően Papp János színművész  Ady Endre: Intés az őrzőkhöz,  Horn Gyula szobrának megkoszorúzását követően Ady Endre: Intés az őrzőkhöz című költeményét adta elő.

 

 

Vissza

Díjaink, elismeréseink


                            Idősbarát önkormányzat díj