XIII. Kerületi Önkormányzat

Akadálymentes verzió Akadálymentes verzió ikon

https://www.budapest13.hu/2018/05/28/neked-nap-az-elo-hagyomany/

Témák A-Z

Neked Nap – az élő hagyomány

ARCHÍV | 2018. május 28. - Frissítve Ifjúsági hírek

Május 25-én immár 18. alkalommal rendezte meg a Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat hagyományos Neked Napját, amelynek keretén belül a kerületi iskolák diákönkormányzatainak csapatai mérhették össze tudásukat és felkészültségüket a tizenhárom állomásból álló versenyen. 

Bár a rendezvényre eredetileg az Országbíró sétányon került volna sor, a kedvezőtlen időjárás kényszerének engedve a szervezők a József Attila Művelődési Központba helyezték át a nyolc iskola összesen 11 csapatának megmérettetését. A versenyző csapatokat Kantulyné Csata Zsuzsanna önkormányzati képviselő köszöntötte, aki néhány évvel ezelőtt még diákpolgármesterként szervezte a hagyományosnak mondható viadalt, majd dr. Tóth József polgármester osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel.

–Úgy érzem, hogy az idei Neked Nap a hagyomány folytatásán túl sajátos jelentőséggel is bír, hiszen szervesen illeszkedik a 80. születésnapját ünneplő XIII. kerület jubileumi eseményeinek sorába. Mint köztudott, önkormányzatunk stratégiai kérdésnek tekinti, és kiemelt feladatai között tartja számon a kerületi ifjúság sokoldalú támogatását a legkisebbektől kezdve egészen a fiatal családok segítéséig. Önök valamennyien kötődnek kerületünkhöz, hiszen legtöbbjük itt él, ahol tanulmányait is folytatja, egy részük pedig máshol lakik ugyan, de a kerületünkben tanul. A diákévek meghatározóak az ember életében. Sok életrajzi könyvet olvasok, közöttük egykori XIII. kerületi tanulók, mint Spiró György, Hegedüs Géza, Gálvölgyi János, Farkasházy Tivadar, Nádas Péter és mások könyveit. Minden szerző arról győz meg, hogy az élet első évei örökre nyomot hagynak az ember gondolkodásában, társas kapcsolataiban, világképének alakulásában. Bízom benne, hogy az Önök ifjúkorral kapcsolatos emlékei hitelesen őrzik majd kerületünk fejlődésének, a fiatalokkal kapcsolatos elkötelezettségének mozzanatait –mondotta a polgármester, majd említést tett arról, hogy a közelmúltban a GYIÖK diákpolgármesterével, Vass Georginával, közösen tekintették át az ifjúság helyzetét, a kerületi és a diákönkormányzat együttműködésének eredményeit és további lehetőségeit. A polgármesterek közötti találkozóról honlapunkon beszámoltunk olvasóinknak. Dr. Tóth József végezetül arra kérte a jelenlévő diákokat, hogy észrevételeikkel és javaslataikkal bátran keressék meg akár őt, akár a képviselő-testület tagjait, mivel a testület számít a fiatalok véleményére, aktív közéleti szerepvállalására.

A polgármester szavainak elhangzását követően Vass Georgina diákpolgármester üdvözölte a versenyző csapatokat, majd kezdetét vette a verseny, amelynek díjazásáról a kerületi önkormányzat gondoskodott. A jókedvű, emlékezetes pillanatokban bővelkedő verseny az Eötvös Általános Iskola győzelmével végződött. A második helyet az Ady Endre Gimnázium 1. csapata, a harmadikat a Verebély László Szakgimnázium és Szakközépiskola együttese szerezte meg. Különdíjat kapott a Tomori Általános Iskola, a Vizafogó Általános Iskola, és az Ének Zenei és Testnevelési  Általános Iskola (Dózsa György út) csapata.

Vissza

Díjaink, elismeréseink


                            Idősbarát önkormányzat díj