XIII. Kerületi Önkormányzat

Akadálymentes verzió Akadálymentes verzió ikon

https://www.budapest13.hu/2016/12/05/felavattak-bellay-laszlo-emlektablajat/

Témák A-Z

Felavatták Bellay László emléktábláját

2016. december 05. Kulturális hírek

A bensőséges hangulatú ünnepség szavalattal kezdődött: Tűzkő Salamon, az iskola 8. osztályos tanulója Tóth Árpád „Köszönöm” című költeményéből adott elő egy részletet.

Ezt követően dr. Tóth József polgármester elevenítette fel az öt esztendővel ezelőtt, tevékeny életútjának 97. évében eltávozott pedagógus és közéleti személyiség alakját, és életpályájának emlékezetes állomásait. – Bellay László, a kitűnő tanár és intézményvezető egész életét a tanítás szolgálatába állította. Öveges professzor adjunktusa volt, a matematika és a fizika tudományának elkötelezett híve és oktatója. Képes volt ezt a két nehéz tárgyat megszerettetni a tanítványai százaival, akik közül több miniszter, színész, előadóművész, kiemelkedő sportoló és tudós került ki. A Hogyan tanuljunk fizikát? című, kétkötetes műve ma is keresett, kedvelt a tantárggyal ismerkedők körében. Bellay László 1966-ban, feleségével költözött a Vígszínház  utcába, egész hátralévő életében az Újlipótvárosban élt.

Szerette a művészeteket is – mondotta dr. Tóth József -, maga is hirdette, hogy a művészet jó sorsban ékesség, rossz sorsban menedék. Büszke volt arra, hogy önkormányzatunk a kerület díszpolgárai közé választotta. Intézményvezetői és pedagógusi munkája mellett részt vett a kerület közéletében is, a Pedagógus Szakszervezet XIII. kerületi szervezetének titkára volt. Örömmel avatom fel emléktábláját, hogy azok is tudomást szerezhessenek munkásságáról, akik személyesen nem ismerhették őt.

Az avató beszéd elhangzása után a Gárdonyi Géza Általános Iskola igazgatója, Bodóczi Dezsőné emlékezett a tanintézet egykori igazgatójára, megemlítve, hogy Bellay László, akit nyugállományba vonulását követően már Laci bácsiként szerettek, 1955-től 24 éven át tanított az iskolában, amit az aktív munkától való visszavonulását követően is még harminc éven át látogatott. Szigorú pedagógus volt, a „szeretlek, tehát követelek” elvet alkalmazta pályafutása során. Emléke ma is él a fizika szertár kísérleti eszközeiben, a róla elnevezett tanteremben, az iskola múzeumában, amelynek létrehozásában maga is szerepet vállalt.

A megemlékezést követően a polgármester és az iskola igazgatója közösen leplezték le Bellay László emléktábláját, amelynél végezetül előbb a polgármester, majd az iskola tanulói helyezték el a tisztelet és az emlékezés koszorúit.

Vissza

Díjaink, elismeréseink


                            Idősbarát önkormányzat díj