XIII. Kerületi Önkormányzat

Akadálymentes verzió Akadálymentes verzió ikon

https://www.budapest13.hu/2016/11/28/a-mindennapok-reszeve-valt-a-zoldteruleti-vednokseg/

Témák A-Z

A mindennapok részévé vált a zöldterületi védnökség

2016. november 28. Környezetvédelmi hírek

Dr. Tóth József polgármester a köszöntőjében kiemelte, hogy a kerületpolitikában kiemelt hangsúlyt kap a „zöld gondolat”. Örömét fejezte ki, hogy a lakosság is felsorakozik a program mögé. A lakossági pályázatok megvalósítását az önkormányzat a 13 év alatt, mintegy 200 millió forinttal támogatta. Megköszönte, hogy a polgárok nem csak lakóhelyüknek, hanem otthonuknak is tekintik a kerületet.

 A védnökségi pályázatokat hasznosnak, eredményesnek és sikeresnek értékelte a bíráló bizottság. A vállalt alapkötelezettségeken felül – locsolás, szemétszedés, gyommentesen tartás – új növények telepítésével, cserjék esetében rendszeres alakító-metszésekkel szép környezetet alakítottak ki maguknak a társasházak lakói. Kiemelkedő volt a védnökségi területek tisztasága, de a gyommentességet is elismerés illeti.

Helembai Mihály a Közszolgáltató Zrt. Közterületi Divíziójának vezetője kiemelte, hogy a pályázat már mozgalommá vált. Fontos része lett a közösség építésének, ami a kerület jellemzője. Majd ismertette a szakmai zsűri által kiválasztott 5 pályázót, akik a „kiemelkedő védnök” címet kapták. További három kert egyéni díjat kapott.

 

Kiemelt védnök elismerésben részesült:

  • Mosoly utca 11-26 előkert
  • Tahi u. 40. A-B elő-, és oldalkert
  • Viza u. 7/a. előkert, parkrészlet
  • Dráva u. 7-13. – Pannónia u. 116 körüli előkert
  • Tahi u.28-32. előkert

Egyéni díjas kert lett:

  • Legszebb fasori sáv: Ronyva u. 2.
  • Legötletesebb kert: Tahi u. 50-54. előkert
  • Legtöbbet szeretgetett kert: Karikás Frigyes 2-4-6. körüli kert

 Az önkormányzat idén első alkalommal írt ki pályázatot a társasházi udvarok, belső kertek „zöldítésére”. A pályázat célja egy olyan támogatási forma kialakítása, amelyben a közösségek összefogásával, az önkormányzat szakmai és anyagi segítéségével a társasházak jelenleg nem használt, burkolt, rendezetlen, funkció-szegény, felújításra szoruló belső területeinek megújítását segíti. A pályázat további célja a kerületi zöldfelületi-rendszer minőségi és mennyiségi javítása, a lakóterületek szabadtéri rekreációs lehetőségeinek bővítése, a lakótömbök belsejében a nagyobb, összefüggő zöldfelületek kialakításának támogatása.
 

 

A szakmai zsűri javaslata alapján támogatást kapott:

1. hely Angyalföldi út 36-38.; 2. hely Reitter Ferenc u. 58., 3. hely Raoul Wallenberg u. 2.;

4. hely Kassák Lajos u. 48., összesen közel 4 millió forint összegben.

 A Védnökségi Pályázatok és az Udvarzöldítési Pályázat támogatási szerződését a Kertbarát Konferencia keretében írták alá. A tanácskozáson szóltak – többek között – az előkerti esztétikáról, évelőhasználati ötletekről, és a tápanyagutánpótlás jelentőségéről.

Vissza

Díjaink, elismeréseink


                            Idősbarát önkormányzat díj