XIII. Kerületi Önkormányzat

Akadálymentes verzió Akadálymentes verzió ikon

https://www.budapest13.hu/2016/06/05/telt-haz-a-szent-istvan-parkban/

Témák A-Z

„Telt ház” a Szent István parkban

2016. június 05. Kulturális hírek

A 2000-ben „Budapestért” díjjal kitüntetett oktatási intézmény fúvószenekarának műsorában indulók, filmzenék és népszerű melódiák hangzottak el, a mindvégig érzékenyen, pontosan és jókedvűen játszó együttest Kovács Marianna, a zenekar alapító vezetője vezényelte.

A jól megválasztott, rendkívül változatos  műsorszámoknak köszönhetően a legkülönbözőbb korosztály képviselőiből álló publikum minden tagja megtalálta az elhangzott darabok között a leginkább kedvére valót, amit a hallgatóság gyakori tetszésnyilvánítással honorált.

A Nyáresti Koncertek következő rendezvényére június 19-én, a megszokott 19.00 órai kezdettel kerül majd sor a Szent István parkban:  a 2007-ben, a Liszt Ferenc Zeneakadémia diplomásaiból  alakult Corelli Vonósnégyes Mozart és kora című  műsorával lép majd a közönség elé.

Vissza

Díjaink, elismeréseink


                            Idősbarát önkormányzat díj