XIII. Kerületi Önkormányzat

Akadálymentes verzió Akadálymentes verzió ikon

https://www.budapest13.hu/2016/05/12/elhunyt-rez-pal/

Témák A-Z

Elhunyt Réz Pál

2016. május 12. - Frissítve Egyéb

1930. július 25-én született Aradon. 1944-ben, 14 évesen megszökött a nagyváradi gettóból és román internáló táborba került. Polgári származása és szókimondása miatt 1948-ban kicsapták az Eötvös-kollégiumból, így kénytelen volt munka mellett, esti tagozaton befejezni a budapesti egyetem magyar-francia szakán megkezdett tanulmányait.  1951-től 40 évig a Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztője. Jászai Mari téri lakásán indult 1989-ben a Holmi című folyóirat, melynek alapítója és 25 éven át fáradhatatlan főszerkesztője. A tehetség gondozásának a vágya vezérelte, amikor 60 évesen életre hívta a Nyugat folyóirathoz hasonló, elfogulatlan, bal- és jobboldali szerzőkkel egyaránt dolgozó lapot. Megromlott látása miatt 2014-ben kénytelen volt feladni a főszerkesztői munkát, melyben nem akadt utódja.

A XIX. és a XX. századi magyar és francia irodalom kiváló ismerője és szakértője volt. Életműve hihetetlenül gazdag: a magyar klasszikusok kritikai kiadásainak szerkesztőjeként, kiváló tanulmányok szerzőjeként és műfordítóként több mint 300 szerzővel foglalkozott élete során. Főművének a 22 kötetes Kosztolányi-kiadás megszerkesztését tekintik, de sajtó alá rendezte Déry Tibor, Ottlik Géza, Örkény István, Vas István, Tersánszky Józsi Jenő műveit is. Több mint félszáz francia, német és román nyelvű, prózai és lírai műfajú könyv fordítása fűződik a nevéhez. Kritikusi munkássága és irodalomszervezői tevékenysége is jelentős.

Legutolsó kötete 2015 szeptemberében jelent meg a Magvető Kiadó Tények és Tanúk sorozatában Bokáig pezsgőben címmel, mely nem csak irodalom- és élettörténet, hanem színes beszámoló a pályatárs írókról, költőkről, barátokról, akikkel együtt élte át a magyar irodalom egyik jelentős korszakát. Mindenkit ismert, mindenkiről tudott anekdotázva, lebilincselően mesélni.

Munkásságát számos kitüntetés fémjelzi: Széchenyi-díjjal, Forintos-díjjal, az Európa Könyvkiadó Nívódíjával, József Attila-díjjal, a francia Akadémiai Pálmák tiszti fokozatával, a Soros Alapítvány alkotói díjával, Nemes Nagy Ágnes-díjjal, a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje kitüntetéssel és Prima-díjjal ismerték el munkáját.

Kerületünk neves irodalmáraként 2015-ben lett a XIII. kerület díszpolgára. A magyar irodalom hatalmas műveltségű, legendás tanúját és alakítóját veszítettük el személyében, kinek munkásságát áthatotta az irodalom szeretete, a minőség megalkuvást nem ismerő tisztelete. Kérésének megfelelően temetésére szűk körben, 2016. június 2-án, a Farkasréti Temetőben került sor. Budapest Főváros XIII. Kerület Önkormányzata saját halottjának tekinti és emlékét megőrzi.

Vissza

Díjaink, elismeréseink


                            Idősbarát önkormányzat díj