XIII. Kerületi Önkormányzat

Akadálymentes verzió Akadálymentes verzió ikon

https://www.budapest13.hu/2016/05/11/emlektablat-kapott-ember-judit/

Témák A-Z

Emléktáblát kapott Ember Judit

2016. május 11. Kulturális hírek

A program kezdetén a szépszámú egybegyűltek Ember Judit egykori interjújából hallgattak meg részleteket, melyben a dokumentumfilm készítésről, az emberről, a művész szerepéről mondta el gondolatait. A dokumentum filmkészítés „nagyasszonya” visszaemlékezéséből hallható volt, hogy mindig azok mellé állt, akiket bántottak, majd üzente is az ifjú, utána következő generációnak, hogy ne alkudjanak meg, járják saját útjukat.

Dr. Tóth József avatóbeszédében említette, hogy Ember Judit a XIII. kerület díszpolgára májusban lenne 81 éves. 1946-tól élt a kerületben, így az élete nagyobb részét töltötte városrészünkben, először az Ipoly, azután a Hollán Ernő utcában, majd utolsó lakhelyeként 1964-től a Karikás Frigyes utca hetedik emeleti lakásában. Mintegy 25 filmet készített. A legrövidebb 15 perces, a leghosszabb 11 órás, az Angyalföld-kertváros című filmje csaknem ötórás időtartamú. A polgármester személyes találkozásaikra emlékezve idézte fel, hogy Ember Judit mennyire büszke volt a szakmai elismerésekre és a kerületi díszpolgárságára.

Életpályáját méltatva megemlítette, hogy a kiváló filmrendező 800 jelentkező közül került be a 32 tagú tv- és filmrendező osztályba, ahol együtt végzett Szomjas Györggyel, Grunwalsky Ferenccel, Maár Gyulával és Ragályi Elemérrel, Herskó János vezető tanár tanítványaként. 1968-ban kapott rendezői diplomát. Sajátos stílusával, alaposságával, mélységesen humanista filmesként készítette „tabudöntő” filmjeit. A magyar filmtörténetben neki tiltották be legtöbb filmjét, mint a legsikeresebbek között jegyzett Határozatot, a Pócspetrit, a „Hagyd beszélni a Kutrucot” is. A Határozat című munkáját az Amerikai Filmintézet minden idők száz legjobb dokumentumfilmje közé választotta be.

Szilágyi Erzsébet művészetszociológus az egyik legfontosabb magyar filmrendezőként említette. Öntörvényű, egyéni látásmódú művésznek, akinek filmjei mellett írásai, jegyzetei, forgatókönyvei is irodalmi értékűek voltak. Aki olyan témák iránt érdeklődött, mely nem egy esetben a hatalom ellenére volt. Filmjeiben a valóságot és annak értelmezését állította a középpontba. Mindig törekedett a téma legteljesebb megismerésére, levéltári, szociológiai hátteret kutatott.

A résztvevők ezután Kaszás Gergő előadásában (több Ember Judit filmben is játszott) hallgathatták meg József Attila „A Hetedik” című versét szavalta el hangfelvételről. Ezt követően az emléktáblát koszorúzták meg dr. Tóth József az önkormányzat nevében. A család nevében leánya Dr. Horváth Judit és Dr. Csontos Éva unokatestvér koszorúzott.

A leány Dr. Horváth Judit „Sok van mi csodálatos, de az embernél nincs semmi csodálatosabb” örökérvényű sorait idézte Sophokles Antigonéjéból, majd süteményre és Ember Judit kedvenc áfonyaitalára hívta meg a résztvevőket.

Vissza

Díjaink, elismeréseink


                            Idősbarát önkormányzat díj