XIII. Kerületi Önkormányzat

Akadálymentes verzió Akadálymentes verzió ikon

https://www.budapest13.hu/2015/08/25/emlektabla-dr-adam-gyorgy-professzor-keruletunk-diszpolgara-tiszteletere/

Témák A-Z

Emléktábla dr. Ádám György professzor, kerületünk díszpolgára tiszteletére

2015. augusztus 25. Kulturális hírek

Dr. Ádám György Nagyváradon, Romániában született 1922-ben. A kolozsvári egyetemen‚ majd a Budapesti Orvostudományi Egyetemen végzett 1949-ben. Ezt követően kórházi orvos, 1950-1966 között a Budapesti Orvostudományi Egyetem élettani Intézetének munkatársa.

1952-1955 között a leningrádi Pavlov Intézet aspiránsa, az orvosegyetem élettani Intézetében idegélettani munkacsoportot szervezett és vezetett, 1966-1992 között az ELTE TTK egyetemi tanára, az általa alapított összehasonlító élettani tanszék vezetője, az MTA Pszichológiai Intézetének igazgatója. 1972-1978 között az ELTE rektora, 1992 után kutatóprofesszora.

1972-1977 között az MTA elnökségének tagja. 1978-1990 a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat országos elnöke. 1994-től a Magyar Pedagógiai Társaság elnöke volt. 1970-től az MTA levelező, 1979 óta rendes tagja volt. A Szentpétervári Állami és a Mexikói Autonóm Egyetem díszdoktora, az Európai Művészeti és Tudományos Akadémia (Párizs), az Amerikai Viselkedés-Orvostudományi Akadémia, a Nemzetközi Agykutató Társaság, valamint több további külföldi szakmai tudományos társaság tagja, illetve tiszteletbeli tagja volt. 1988-ban Állami díjat, 2007-ben Széchenyi-díjat kapott.

Ádám György professzor 1949-től haláláig (2013. február 3.) lakott kerületünkben. 2002-ben kerületünk Díszpolgárává avatta.

Főbb művei: Élettan pszichológusoknak (1966), Interception and Behavior (1967), Érzékelés, tudat, emlékezés (1969, angolul, oroszul, németül is), Összehasonlító élettan (Fehér Ottóval, 1975), A megismerés csapdái (1988), Élettan biológusoknak (társszerkesztő, 1988).

Főbb publikációi

  • Az élettan tankönyve (társszerző, 1963, 1965 és 1968)
  • Lehrbuch der Physiologie (az előző könyv német nyelven, 1963)
  • Élettan pszichológusoknak (egyetemi tankönyv, 1966)
  • Interoception and Behaviour (monográfia, 1967)
  • Érzékelés, tudat, emlékezés (ismeretterjesztő könyv 1969, négy nyelven)
  • Összehasonlító élettan (tankönyv, Fehér Ottóval, 1975)
  • A megismerés csapdái (Gyorsuló Idő sorozat, 1987)
  • Élettan biológusoknak (szerkesztő és társszerző, 1988)
  • Visceral Perception, Understanding Internal Cognition (monográfia, 1998)
  • Az emberi elme színe és fonákja (tanulmánygyűjtemény, 2002)
  • A rejtőzködő elme (tudományos esszé, 2004)

 

Díjai, elismerései:

  • Akadémiai Díj (1961)
  • Vavilov-emlékérem (1985)
  • Állami Díj (1988) – A hazai pszichofiziológiai kutatás megteremtéséért, nemzetközileg is kiemelkedő tudományos eredményeiért, az ismeretterjesztés területén kifejtett országos visszhangot kiváltott tevékenységéért.
  • Grastyán-díj (1997)
  • Eötvös József-díj (2002)
  • Angyalföld-Újlipótváros díszpolgára (2002)
  • Széchenyi-díj (2007)
  • A Szentpétervári (Leningrádi) Állami Egyetem, a Mexikói Autonóm Egyetem és az ELTE díszdoktora
Vissza

Díjaink, elismeréseink


                            Idősbarát önkormányzat díj