XIII. Kerületi Önkormányzat

Akadálymentes verzió Akadálymentes verzió ikon

https://www.budapest13.hu/2015/01/27/egyedulallo-beruhazaskent-a-xiii-keruleti-onkormanyzat-megepitette-es-atadta-az-orszag-elso-100-lakasos-passzivhazat/

Témák A-Z

Egyedülálló beruházásként, az önkormányzat megépítette és átadta az ország első 100 lakásos passzívházát

2015. január 27. Városfejlesztési hírek

A 2,3 milliárd forintos, kizárólag önkormányzati költségből készült beruházást a programban jelentős mértékben közreműködő Miskolczy Imre passzívház szakértő, Nagy Csaba az Archikon Kft. vezető tervezője és Tolnay Tibor a Magyar Építő Zrt. elnök-vezérigazgatója méltatta.

Dr. Tóth József elmondta: korszerű, előrelátó gondolkodás eredménye az egyedülálló épület, amelyhez az önkormányzat megteremtette a forrást és megkereste azokat a partnereket, akik segítségével megvalósíthatta az elképzelését. A 100 lakásos ház már múlt év novemberére elkészült, bár a hatóságok az öt hónapos engedélyezési eljárással „sokat tettek érte”, hogy ne a tervezett időpontban lehessen átadni. Az önkormányzat nem akarta, hogy, az átadás a választási kampány része legyen, ezért most a lakók egy részének beköltözése után tartotta meg az ünnepséget.

A polgármester a kerület bérlakáspolitikájáról szólva megemlítette, hogy az önkormányzat által épített eddigi 490 és a most átadott 100 lakásos három tömbből álló épületegyüttessel annyi bérlakást adott át, amennyi összesen épült az országban. Az eredmény, hogy míg az önkormányzati bérlakások közül a szükséglakások és komfort nélküli lakások aránya 2/3 volt, addig mostanra az összkomfortos, komfortos és félkomfortos lakások aránya haladja meg a 70%-ot. Az elmúlt 20 esztendőben összesen 30 000 m2 bérlakást épített az önkormányzat, 10 milliárd forintot meghaladó összegben.

Miskolczy Imre passzívház szakértő mérföldkőnek nevezte a ház elkészültét, elszántnak és elkötelezettnek jellemezte az önkormányzatot. A szigorú minősítési rendszer következtében a mostani ház energiafelhasználása a vártnál is kisebb, 84%-kal kevesebb, mint az átlagos házaké. Ezt követően átadta a ház falára felkerülő passzívházi nemzetközi tanúsítványt.

Nagy Csaba az Archikon Kft. vezető tervezője elmondta, hogy azért volt számukra kihívás és nagy jelentőséggel bíró feladat a ház tervezése, mert nem csak abból állt a feladat, hogy a ház homlokzatát, magasságát, műszaki paramétereit kellett megtervezni, hanem a környezettudatosság üzenetét kellett a ház egészébe és valamennyi tervezési fázisába megjeleníteni, azok számára is, akik látják és azok számára is, akik lakják.

Tolnay Tibor elnök a Magyar Építő Zrt. elnök-vezérigazgatója a feladat energiahatékonysági programját emelte ki, örömmel állapította meg, hogy a szigorú elvárásnak is eleget tudtak tenni. Példaértékűnek nevezte a XIII. kerület döntését, elmondta, hogy szakmai körökben is jelentős elismerést váltott ki a beruházás. Reményét fejezte ki, hogy más önkormányzatok is követni fogják a jó példát.

Elhelyezkedés:

A telektömböt a Reitter Ferenc utca, Zsinór utca, Jász utca és a Fáy utca határolja. 

A tervezés első lépéseként a beépítés tisztázására vonatkozó városrendezési tanulmány készült, amelyet az épület vázlatterveivel együtt 2011. október 11-én a Tervtanács véleményezett és továbbtervezésre javasolt. Az önkormányzat által kijelölt négy telek beépítésével kapcsolatos követelmények tisztázására a tervezett 100 lakásos lakóépület elvi építési engedélyeztetési eljárás lefolytatásra került, majd a szükséges telekalakítást elvégezték.

 Beépítési koncepció:

Az épületegyüttest a nagy lakásszámból adódóan a tervezők a legkedvezőbb tájolás kialakítása miatt három épületrészre bontották. Az épületrészek egy belső udvart ölelnek körül, amelyen zöldfelület került kialakításra. A földszinten, az udvar alatt és a pinceszinten létesültek a parkolók.

A 4402 m2 nagyságú építési telken zártsorú beépítési móddal, 14,40 m építmény magassággal épült meg a három épületből álló épületegyüttes, amely mind a Jász utca felől és a Zsinór utca felől is rendelkezik személybejárattal.

A passzívház fogalma:

A passzívház egy olyan komplex tervezői szemlélettel kialakított épületet jelent, amely megvalósításánál már a tervezés során olyan megoldásokat alkalmaznak, amelyek az épület hőveszteségét minimalizálják, az épület hőnyereségét maximalizálják, figyelembe veszik és hasznosítják a belső hőforrások energiáját. A tervezés alapvető eszköze és elengedhetetlen része a tervezés során több lépcsőben végzett PHPP számítás (passzívház tervező programcsomag), amelyet a Darmstadt Passivhaus Institut fejlesztett ki, és amellyel a különböző tájoláshoz, épülettömegekhez, alaprajzi variációkhoz és a különböző épületgépészeti megoldásokhoz kapcsolódó energetikai jellemzők tesztelhetők és optimális energiamérleg alakítható ki.

Általános kritérium a “Darmstadt Passivhaus Institut” általi minősítés megszerzéséhez, hogy a fajlagos éves összes primerenergia-szükséglet maximum 120 kWh (m2/év), az n50 légtömörségi nyomásteszt értéke maximum 0,6 1/h, a túlmelegedés gyakorisága maximum 10%, a fajlagos fűtési energiaigény nem lehet nagyobb 15 kWh/(m2/év)-nél, vagy a fűtési hőszükséglet nem lépheti túl a 10 W/m2 értéket.

Akadálymentesség:

A telek síknak tekinthető, a tervezett földszinti padlóvonal megegyezik a Jász utcai csatlakozó terepszinttel. Bár az épület nem közhasználatú építmény, ennek ellenére az akadálymentes megközelíthetőség és használat előírásait teljesíteti. Az épület biztonságos és akadálymentes megközelítése mind a földszinten, mind a mélygarázson át megoldott. Az épületen belüli közlekedők szélessége megfelelő méretű, a 2 db személyfelvonó akadálymentes használatra alkalmas módon lett kialakítva.

 Zöldfelületek és közösségi terek:

Az épületek az utcák vonalától 3-3 méterre visszahúzásra kerültek, így előkertek kialakítása vált lehetővé. Az épületek mögött, az oldalkertekben összefüggő parkosított zöldfelület kerültek kialakításra.

A Zsinór utcai épülettömb földszintjén, a főbejárat mellett, az oldalkerthez kapcsolódóan diszponibilis közösségi tér került kialakításra a lakóközösség számára.

 

 

A Passzívház műszaki jellemzői:

Bérlakások száma: 100 db

Bruttó szintterület összesen: 12 367 m2

Szintek száma: pince + földszint + 4 emelet

A lakások elrendezése:

„A” tömb

29 db 60 m2-es lakás

Nappali + 2db. fél szobás + erkély

„B” tömb

40 db 48 m2-es lakás

Nappali + fél szobás + erkély

 

„C” tömb

31 db 41 m2-es garzon

Nappali + erkély

Terület kimutatás (bruttó)

lakás terület

egyéb bérbeadható terület

közös terület

parkoló

Pince

0 m2

320 m2

318 m2

1 397 m2

Földszint

824 m2

170 m2

565 m2

956 m2

I. emelet

1 323 m2

0 m2

417 m2

806 m2

II. emelet

1 361 m2

0 m2

396 m2

0 m2

III. emelet

1 361 m2

0 m2

396 m2

0 m2

IV. emelet

1 361 m2

0 m2

396 m2

0 m2

Bruttó alapterület funkciónként összesen

6 230 m2

490 m2

2 488 m2

3 159 m2

Bruttó alapterület mind összesen

12 367 m2

Alapterületek százalékos aránya

50%

4%

20%

26%

Passzív minősítés:

A kitűzött cél megvalósítása érdekében az önkormányzat saját megrendelésében végeztette el a három épület légtömörség-mérését és a passzívminősítést.

 Tulajdonos: Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzat

Lebonyolító: XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt.  

Tervező: Archi-Kon Kft. Nagy Csaba

Passzív szakértő: Miskolczy Energiaterv Kft. Miskolczy Imre

Kivitelező: Magyar Építő Zrt.

Beruházási célokmány összege: 2.783.194 E Ft. Ebből az építési munkák költsége összesen 2,3 Milliárd Ft.

 

Üzemeltetés és pályáztatás tapasztalatai, jövőbeni elképzelései:

 A Passzívház működése első két hónapjának tapasztalatai

Hosszas várakozás után a Passzívház használatbavételi engedélyét 2014.11.07-én adta ki az illetékes hatóság.

Az első lakók így 2014.11.10-én kapták meg a ház és a lakások mindennapi használatához szükséges oktatást. A költözés 2014.11.11-én indult. A második beköltöző csoport 2014.11.17-én vett részt az oktatáson, majd birtokba vették a lakásokat.

 

A pályáztatás I. és II. fordulójában összesen 38 család pályázott sikeresen, és kötött lakásbérleti szerződést.

2014.12.17-én indult a lakások pályáztatásának III. fordulója. A lakások megtekintése 2015.01.13-én zajlott, melyen 30-50 fő jelent meg. A pályázat 2015.01.30-án, pénteken, zárul. 

A lakók bruttó 1101 Ft/nm lakbért fizetnek havonta.

 A Passzívházban egy ott lakó koordinátor látja el a napi üzemeltetési feladatokat és a rendszer folyamatos monitoringozását. A kiválasztott koordinátor a Passzívház üzemeltetéséhez szükséges kiegészítő tudásanyaghoz a felkészítést megkapta.

 Az épület optimális üzemeltetéséhez feltétlenül szükséges, hogy a lakást, valamint a közös területeket a bérlők megfelelően használják. Ezért tartottak oktatást, továbbá a lakásbérleti szerződés melléklete a Házirend, valamint a Lakáshasználati útmutató, amelyek alkalmazása és betartása kötelező elvárás a bérlőkre nézve.

2014. november, december hónap mérései alapján a tapasztalat az, hogy a havi fűtési díj átlagosan 2.336 Ft.- lakásonként, lakásnagyságtól függetlenül. Az átlagos melegvíz-fogyasztás 2,4 köbméter havonta, a vízmelegítési díj köbméterenként 1.070 Ft.

Vissza

Díjaink, elismeréseink


                            Idősbarát önkormányzat díj