XIII. Kerületi Önkormányzat

Akadálymentes verzió Akadálymentes verzió ikon

https://www.budapest13.hu/2012/07/26/latvanyos-egynyari-viragbemutato-a-gyongyosi-setanyon/

Témák A-Z

Látványos egynyári virágbemutató a Gyöngyösi sétányon

2012. július 26. Egyéb

Borszéki Gyula alpolgármester a megnyitójában elmondta, hogy egy ilyen esemény alkalmat ad az önkormányzat zöldfelületi programjának részbeni összegzésére. Kiemelte, hogy az elmúlt hetekben adta át az önkormányzat az Országbíró sétányt a kerületrész lakosságának, amelyet 560 millió forintból saját beruházásban valósított meg. A napokban megkezdődik a Wahrmann Mór köz felújítása, emellett a Debreceni parkban is szökőkút épül. Felhívta a figyelmet, hogy nemcsak felújítani, hanem az értékeket megőrizni, megóvni is kell. Ehhez kérte a július 1-jén önállóvá vált és megerősített XIII. Kerületi Közterület-felügyelet és a lakosság segítségét.

Szarka Attila, a Parkfenntartó Kft. ügyvezető igazgatója köszöntőjében kiemelte: büszkén tekint a Gyöngyösi sétány virágkavalkádjára és mutatja szívesen példaként más kerületek vezetőinek és szakembereinek. Megemlítette, hogy a Gyöngyösi sétány jó példája annak, hogy lakótelepen is lehet esztétikus, kellemes környeztet teremteni.

Helembai Mihály, a XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. közterületi divíziójának vezetője ismertette a lakossági Zöldterület Védnökségi Pályázat nyerteseit. Kiemelte, hogy már 117 közösség mérette meg magát a pályázaton, és védnökségi formában gondozza a környezetében levő zöldfelületeket. Első alkalommal adták át a „Legszebb társasházi kert” és a „Legszebb erkély/homlokzat” díjakat.

A program során Kanászné Szandy Éva kertészmérnök szakavatott vezetetésével a Gyöngyösi sétány egynyári virágait tekintették meg az érdeklődők.

Mint minden évben, idén is nagy hangsúlyt kapnak a magyar nemesítésű fajták. Az ágyások díszeként nagy mennyiségben találhatjuk meg a kakastaréj erős színű ’Aranybika’ és ’Bikavér’ fajtáit, valamint a mélysárga ’Tokaj’ fajtát. A bársonyvirág idén sem maradhatott ki a kiültetések sorából, melynek ’Csemő’ fajtájából használtunk a legtöbbet. Különleges színfoltjai még az ágyásoknak a kúpvirágból a ’Napfény’ és ’Mackó, a díszbazsalikomból a ’Bíborfelhő’ és a kokárdavirág ’Tűzgömb’ fajtái. Fontos szempont, hogy a kiválasztott növények a betegségeknek ellenállóbbak és a folyamatosan díszítő színfoltjai legyenek a parkoknak, lakótelepeknek.

Az önkormányzat nagy hangsúlyt fektet az esztétikus közterületek megteremtésére. Ez évben közel 15 ezer tő muskátlit helyeztek ki a kerületben és mintegy 50 ezer tő egynyári virágot ültettek ki 14 helyszínen, köztük a Béke téri, a József Attila téri, a Fiastyúk parki, a közelmúltban átadott Országbíró valamint a Vizafogó lakótelepi virágágyásokban.

Vissza

Díjaink, elismeréseink


                            Idősbarát önkormányzat díj