XIII. Kerületi Önkormányzat

Akadálymentes verzió Akadálymentes verzió ikon

https://www.budapest13.hu/2012/07/13/locsmandi-alajos-a-prizma-igazgatoja/

Témák A-Z

Az integrációs szemlélet híve a PRIZMA díjazott igazgatója

2012. július 13. - Frissítve Kulturális hírek

Locsmándi AlajosLocsmándi Alajos munkája elismeréseként az idei Pedagógusnap alkalmából vehette át a Teleki Blanka-díjat.

A díjazott pedagógus olyan családban nőtt fel a kisalföldi Fertőszéplakon, amelyben fontosak voltak az emberi értékek. A kőműves apuka és a helyi termelőszövetkezetben növényápolóként dolgozó anyuka tisztes szegénységben öt gyermeket nevelt fel, és bizonyára nem véletlenül választottak közülük hárman is segítő élethivatást. Ő maga már kisgyermekkorban tudta, hogy emberekkel szeretne foglalkozni. Lehet, hogy ebben szerepe volt pedagógus nagybátyjának is. Szülőfalujából tizennégy évesen került Győrbe a Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumba. Itt döntötte el, hogy gyógypedagógus lesz. Aztán 1988-ban a budapesti Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán szerzett oligofrénpedagógia–szomatopedagógia szakos gyógypedagógiai tanári diplomát.

Három helyre adta be pályázatát, és végül is a Váci út 57-ben működő, értelmi sérültekkel foglalkozó, akkor kisegítő iskolának nevezett intézmény gyógypedagógusa lett. Később, a kilencvenes években diszkriminatívnak minősítették az elnevezést, majd 2001-ben a PRIZMA nevet kapta az iskola. Az igazi változást azonban az oktatási módszerek módosítása hozta. Locsmándi Alajos pályakezdőként rögtön a mély vízbe került. Már az első tanévben osztályfőnök lett, és nagyon élvezte a gyerekekkel való foglalkozás minden percét.

Elkötelezettségét a szülők is értékelték: nemigen fordult elő, hogy egy is hiányzott volna a szülői értekezletről. A gyerekeket rendszeresen vitte egyhetes kirándulásokra, ilyenkor nemegyszer szülőfaluját is megmutatta nekik, a kis csapatot pedig szülei házában szállásolta el. A fiatal gyógypedagógus folyamatosan képezte magát, és hamar meghatározó személy lett a tantestületben. Olyannyira, hogy amikor hat év múltán az igazgatóhelyettes megbízott igazgató lett, őt vette maga mellé helyettesnek. Ekkor érzett rá az irányítói lét ízére: a következő tanévben maga is megpályázta, és harmincévesen el is nyerte az igazgatói posztot.

Vezetőként első fontos célkitűzése a gyerekek részére kézműves műhelyek létrehozása volt. Jótékonysági kerti partit szervezett, ennek segítségével hozták létre a szövő- és a kerámiaműhelyt. Ez egyben szemléleti változás is volt. Utóbb a gyakorlat teljes mértékben igazolta a manuális tevékenység fontosságát az értelmileg sérült gyerekek számára. Még abban az esztendőben a Soros Alapítvány modellintézménye lett a PRIZMA az integrációs szemlélet kialakítása érdekében. Ehhez a gyereket és a pedagógust is segíteni kell, így jött létre az utazó gyógypedagógusi munkakör. Ma a kerületben tizenhat utazó gyógypedagógus fáradozik közel két és félszáz gyerek minél zökkenőmentesebb integrációján.

Határozottan cáfolja, hogy az elfogadás tekintetében nem sokat változott a társadalom az azóta eltelt jó tizenöt évben. Az integráció szele már a kilencvenes évek végén elkezdett fújdogálni. A XIII. kerületben egyre több befogadó óvoda jött létre, ami jelentős fejlődést hozott a felnövekvő gyerekek szemléletében. Ugyanakkor fontos kérdéssé vált, hogy kit lehet integrálni és kit nem. Az oda- és visszaút biztosításának is nagy jelentősége van. Mindenesetre a XIII. kerület országos viszonylatban az elsők között volt az integráció tekintetében, így az itteni szakemberek már nagy tapasztalatot szereztek ebben.

Az igazgató úgy látja, lehetnek előnyei, de hátrányai is annak, hogy állami fenntartású lesz az iskola. Ugyanis a gyógypedagógiára ráférne az egységes szemlélet. Viszont nem lenne jó, ha változna az ellátási terület, és nem lehetne támaszkodni a kerületi óvodákkal és iskolákkal kialakított jó kapcsolatra. Ezért fontos, hogy kikérjék majd a közvetlen terepen dolgozó szakértők véleményét is.

Locsmándi Alajos azt mondja, a munka az ő számára örömforrás. Mindig az intézmény minőségi működtetése és a folyamatos fejlesztés volt a célja, és ebben nagy segítséget kapott az iskola fenntartójától. Nem először kapott rangos elismerést. Korábban, 2003-ban Pro Urbe Budapestért díjjal tüntették ki. A három éve alapított Teleki Blanka-díjat az idén vele és kolléganőjével együtt összesen tízen vehették át. Az igazgató csaknem negyed század után most megválni készül a PRIZMÁ-tól. A Mozgásjavító Általános Iskola igazgatója nyugdíjba készül, ő pedig nagy kihívásnak tekintené, ha elnyerné az európai szintű intézmény vezetői posztját.

Csop Veronika

Vissza

Díjaink, elismeréseink


                            Idősbarát önkormányzat díj