XIII. Kerületi Önkormányzat

Akadálymentes verzió Akadálymentes verzió ikon

https://www.budapest13.hu/2012/04/05/emlektabla-matura-mihaly-tiszteletere/

Témák A-Z

Emléktábla Matura Mihály tiszteletére

2012. április 05. Kulturális hírek

Egykori lakóházának falán helyezték el a sportoló emléktábláját, amelyet Matura Mihály 112. születésnapja alkalmából avatott fel azt a XIII. Kerületi Önkormányzat. Az emléktáblát megkoszorúzta dr. Tóth József, a XIII. kerület polgármestere is.

Az ünnepségen elsőként Pierre de Coubertin Óda a sporthoz című költeményét hallgathatták meg a jelenlévők Csata Zsuzsanna előadásában.

Azután Szekeres István, a Magyar Bírkózó Szövetség elnökség tagja beszélt. Kiemelte, emlékezésében nem elsősorban a kiemelkedő telejsítményű sportolóról és spotveztőről szeretne beszélni, sokkal inkább Misi bácsiról, az emberről. Először a karcagi úttörőolimpián találkoztak. Szekeres Imre úgy emlékszik, itt ismerkedett meg először azzal, hogy a bírkózó társadalom bírkózó családként szereti magát meghatározni. – Ebben a családban pedig Misi bácsi volt a családfő – idézte fel Szekeres Imre. Hangsúlyozta: ő volt az, aki mindent tud és mindent intéz. Nyugodt, kiegyensúlyozott, derűs ember volt.

Matura Mihály 1900. április 9-én született, ifjú kora óta a XIII. kerületben élt. Matura Mihály 1975-ig, haláláig a Tahi utca 58-ban lakott.

Több alkalommal nyert magyar bajnokságot, számtalanszor volt magyar válogatott. Kétszer nyert Európa-bajnoki bronzérmet. Kilenc alkalommal vett részt nyári olimpiai játékokon, egyszer versenyzőként a párizsi olimpián, nyolc alkalommal pedig edzőként, sportvezetőként. Kapitánysága alatt a magyar birkózás hat olimpiai bajnoki címet, hét világbajnokságot és egy Európa-bajnokságot nyert.

A Magyar Birkózó Szövetség elnöke volt 1963-tól 1974-ig. Több cikluson keresztül képviselte a sportágat a Magyar Olimpiai Bizottságban. A Nemzetközi Birkózó Szövetség (FILA) elnökségébe 1956-ban választották be, 1972-ben pedig a szervezet elnöke lett. Edzői, bírói tanfolyamokat vezetett itthon és más országokban is.

Vissza

Díjaink, elismeréseink


                            Idősbarát önkormányzat díj