XIII. Kerületi Önkormányzat

Akadálymentes verzió

https://www.budapest13.hu/2012/03/08/nonap-alkalmabol-koszontottuk-a-holgyeket/

Témák A-Z

Nőnap alkalmából köszöntöttük a hölgyeket

2012. március 08. Kulturális hírek

Az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban tartotta idei ünnepi műsorát nőnap alkalmából a XIII. Kerületi Önkormányzat. Telt sorok és lelkes közönség várta a polgármesteri köszöntőt és a fellépőket.

– Több megértést, tiszteletet, megbecsülést és hódolatot érdemelnek a hölgyek – emelte ki ünnepi beszédében dr. Tóth József polgármester. Mint mondta, nagy kihívás nőnek lenni, hiszen a munka, a család és a gyermeknevelés terén egyaránt helyt kell állni. Míg régen az egyenjogúságért küzdöttek a hölgyek, ma az esélyegyenlőségért megy a harc – tette hozzá a városvezető, aki az év minden napjára sok örömöt és boldogságot kívánt a hölgyeknek.

A műsor első részében Koncz Gábor szavalta el Benjámin László Két évtized című versét és Zágon István Az anya meg a szülő című prózáját. Ezt követte a Neoton Família produkciója.

Ezan a fórumon az ünnepi műsorhoz igazodva Benjámin László Két évtized című versével tisztelgünk a hölgyek előtt:

Benjámin László: Két évtized

Megtömött szatyraiddal szálltál vonatra tegnap.
Szaladgálsz dolgainkban, távol egy éjjel, egy nap.
Rendet csinálsz a házban, vesződöl pénzügyekkel;
ébren talál az éjfél, talpon a kora reggel.
Várnak, mint máskor is, kicsinyes napi harcok,
leszid goromba árus, morózus hivatalnok.
Vár a teknő, a tűzhely, varrógép – s még mi minden!

Ügyetlen választottál, látod, amikor engem;
Lélek kalandosát, örökkön tépelődőt,
kapkodót, megviselt idegzetű elődök
nyugtalan ivadékát; költőt, kinek nem ízlett
a testi munka malma, se hivatal, sem üzlet;
ki volna bárhol is, sosincs egészen ottan;
búsong csak, a világ bajával megrakottan.

Láttam én, megjegyeztem, még könnyebb léptű, táncos
idődben menyi szívet, szemet vonzott magához
szép lábad, kedves arcod, hegyes, rugalmas emlőd.
Kérleltek derekabbak,m hogy választ adj, igenlőt
– mégis hozzám szegődetél., Így lett inden napod
tizennyolc óra munka után, huszonnégy óra gond.
Talpon csak, egyre résen: bajban voltál a higgadt,
tudtál bármely keservben álarcot venni, vígat –
voltál hozzám igaz, ha kellett: színleléssel,
nyugtató szép szavakkal, szerelmes öleléssel.

Ó, asszonyi karok, lábak, ti kulcsolódók,
összefogók a férfit, int abroncsok a hordót!
Lágy voltál és megedzett, fonódtál rám tüzesen,
magad hajlítva hozzám, tartottál: szét ne essem!
S mivel tölt meg a kor? szerelmed mire őriz?
nemes bor lesz-e éltem vagy poshadó esővíz?
– mit gondoltál te azzal! lelkedben élt olyan hit –
De jó is volna hinni magamban tizedannyit…

Becsapódott mögöttünk immár két évtized
két nehéz kapuszárnya – mit bír el még szíved,
mit látsz kecsegtetőt, háttal az ifjúságnak?
Csuklóit fájlalod, eres, dagadt a lábad;
be vagy kerítve végképp: egy férfi, négy gyerek,
ragadozó fogakkal faljuk fel életed.

Lázadtál volna fel! – ne mondd, hogy nincs okod rá:
hisz éppen gyöngeségem, csöndem tett zsarnokoddá.
Te mégse lázadoztál – voltál, hogy én lehessek;
adtál oly egyszerűen, mint fényt az égitestek.
S én mindent elfogadtam, magától értetődőn,
szelídségnek hazudván alantas férfigőgőm,
s adtam nevet neki: Sors, Hivatás, Költészet!

Futnék el már előle, dobnám el az egészet,
zajostul, sikerestül,kínostul odahagynám,
bújnék egy zugba véled, kenyéren élni, hagymán,
ha másképp nem találhatsz pihenőt már, nyugalmat,
hőség és fagy között még nyárvégi jó fuvalmat.
Futnék, vinnélek el… s aztán, ha mégsem így lesz –
segíts meg egyszer azzal, hogy magadon segítesz!

Nem ittam életemnek fenékig még a rosszát,
sebek várnak, kudarcok, csont-hajlító Canossák,
s az ördög tudja,még mik – s nem bírok szökni mégsem.
Valamit kezdtem ifjan: hát lássuk, mire végzem!
Sorsom előre lódít? korán a föld alá tesz?
Nekem e sors fonákja, a rossz is – mint a mágnes.

Töprengve, bűntudattal mindez eszembe ötlött,
miközben hánykolódó szívem jelenti jöttöd.
Késő a délután már, most szállsz fel a vonatra,
ideges vagy, rohantál, sóhajtva ülsz a padra;
hajad rendezgeted, lesimítod a szoknyát,
élénkebb ívre húzod ajkad halvány pirosát.
Most, hogy leülhetsz végre,k gyereksírás se hajszol,
foglalkoznál magaddal – de ültödben elalszol.

Vissza

Díjaink, elismeréseink