XIII. Kerületi Önkormányzat

Akadálymentes verzió Akadálymentes verzió ikon

https://www.budapest13.hu/2012/01/24/hetvenotodik-szuletesnapjan-koszontottuk-baranyi-ferencet/

Témák A-Z

Hetvenötödik születésnapján köszöntöttük Baranyi Ferencet

2012. január 24. - Frissítve Kulturális hírek

Az ünnepi alkalomból Borszéki Gyula, Hiszékeny Dezső és Holopné Schramek Kornélia is gratulált a neves költőnek.

Baranyi Ferenc
nemrégiben fejezte be nagyszabású fordítását, Dante Isteni színjátékának Pokol című részét ültette át magyar nyelvre. – Hiszem, hogy a világirodalom nagy műveinek minél több változatban kell meglenniük magyar nyelven – fejtette ki a Polgármesteri Hivatalban tett látogatásán, hogy miért vágott bele a nagy munkába. Mint mondta, most pihen, hiszen mindössze másfél év alatt végzett a jelentős mű fordításával, amihez Babitsnak, a nagy elődnek öt esztendő kellett. – Nem tudok lassú tempót diktálni, ma is ugyanolyan lendülettel vetem bele magam a munkába, mint 20-30 évesen – hangsúlyozta.

A költő 1998 óta a XIII. kerület díszpolgára. Közösség ez a kerület, s jó érzés, hogy itt vagyok itthon – mondta Baranyi Ferenc, hozzátéve, hogy éppúgy megilletődött köszöntésén, mint öt esztendeje, amikor 70. születésnapja alkalmából gratulált neki a XIII. kerület polgármestere.

Az ünnepi alkalomból Vivát, Baranyi! címmel most megjelent kötetét ajándékozta dr. Tóth József polgármesternek a költő.

 

Baranyi Ferenc 1962-ben kezdett el verseket írni. 1963 és 1968 között az Egyetemi Lapok munkatársaként tevékenykedett. 1968 és 1969 között az Ifjúsági Magazinnál főszerkesztő-helyettesként dolgozott, majd 1969-1972 a Magyar Ifjúság irodalmi rovatát vezette. 1976 és 1992 között az MTV zenei főosztályán főmunkatársi beosztásban foglalkozott az operairodalommal. 1989 és 1992 között az Ezredvég c. folyóiratot főszerkesztői beosztásban szerkesztette. Számos verse jelent meg külföldön.

Vissza

Díjaink, elismeréseink


                            Idősbarát önkormányzat díj