XIII. Kerületi Önkormányzat

Akadálymentes verzió Akadálymentes verzió ikon

https://www.budapest13.hu/2011/11/17/atadtak-a-pozsonyi-utat/

Témák A-Z

Átadták a Pozsonyi utat

2011. november 17. - Frissítve Városfejlesztési hírek

A XIII. kerület humanizálásának fontos állomása a Pozsonyi út felújítása  – emelte ki beszédében dr. Tóth József. A XIII. kerület polgármestere kiemelte: szélesebb lett a gyalogút és 20 százalékkal több a zöldfelület a felújítást követően.

Szabályozott és rendezett lett a parkolás. A munkálatokat követően ugyanannyi szabályos parkolóhely szolgálja a várakozást, mint korábban. Azért fontos hangsúlyozni, hogy a szabályos férőhelyek száma nem csökkent, mert a felújításokat megelőzően jellemző volt a szabálytalan várakozás – tette hozzá a kerület első embere. Az újlipótvárosiak számára további könnyebbség, hogy a XIII. kerület javaslatára a főváros megváltoztatta a korábbi szabályozást, s az itt élők ingyenesen parkolhatnak a Carl Lutz – azaz az alsó – rakparton.

A Pozsonyi úton 6 ezer négyzetméternyi felület újult meg. A beruházás összesen 134 millió forintba került. Ebből 70 millió forintot biztosított a XIII. kerületi önkormányzat, 64,4 millió forintot pedig a fővárosi önkormányzat tett hozzá. A XIII. kerület vezetése korábban lakossági fórumon kérdezte meg a környéken élőket arról, hogy mit tart fontosnak a lakókörnyezetük átalakításával kapcsolatosan, milyen legyen a megújult Pozsonyi út. A javaslatokat aztán a tervek véglegesítésekor figyelembe is vették.

A Pozsonyi út felújítása a későbbiekben folytatódik, a következő ütemben a Radnóti Miklós és a Szent István park közötti szakasz szépül meg.

A Pozsonyi út beruházása számokban:

  • 6 ezer négyzetméternyi felület újult meg
  • 20 százalékkal több zöldfelület
  • 2900 négyzetméternyi új zöldkazetta
  • 134 millió forintos beruházás

A XIII. kerületben tíz további útszakasz újult meg 2011-ben. Ezek a következők:

  • Béke tér 5-8. előtti szervizút
  • Hun utca szervízútja
  • Kárpát utca a Révész utca és a Dráva utca között
  • Karikás Frigyes utca a Dagály utca és a Karikás Frigyes utca 17. között
  • Vizafogó sétány a Viza utcától a Dunavirág utcáig
  • Angyalföldi út az Apály utcától a Dunyov utcáig
  • Petneházy utca a Jász utca és a Reitter Ferenc utca között
  • Rozsnyai utca a Lomb utca és a Röppentyű utca között
  • Tahi utca a Reitter Ferenc utca és a Tatai utca között
  • Szegedi utca 2-4. előtti szakasz
Vissza

Díjaink, elismeréseink


                            Idősbarát önkormányzat díj